Kisalföld, 1972. június (17. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-01 / 127. szám
1972. június 1., csütörtök KISALFÖLD A régi ütemben kedves levelet kapott nemrég a Termelőszövetkezetek Rába és Fertő menti Területi Szövetsége. A levél Szamosszeg községből érkezett és a két évvel ezelőtt árvíz sújtotta község termelőszövetkezetének vezetője, Diénes Lajos írt segítőiknek a közösség nevében. Levelében beszámolt arról, hogy az árvíz sújtotta terület mezőgazdasága erős társadalmi összefogás révén átvészelte az árvíz utáni legnehezebb esztendőt, és a termelés ma már a régi kerékvágásban halad. „Többet ért akkor nekünk az a segítség, mint ha most a dupláját adná valaki” — áll a levélben. A Rába és Fertő mentiek pedig annak örülnek, hogy akkor segíteni tudtak, és hogy erről a segítségről még két év után sem feledkeztek meg a szamosszegiek. —ne— Idősek, fiatalok együtt kommunista műszakot tartottak a Magyar Selyemipari Vállalat soproni gyárában május 27-én. A gyári KISZ- csúcsszervezet szervezésében kilencven ifjúkommunista állt a szövőgépek mellé, s az idősebb műszakvezetők segítségével egy teljes műszakon át termeltek. Most kaptuk meg a gyáriaktól a kommunista műszak értékét. Ezek szerint a fiatalok 14 és fél millió vetést termeltek, ami 5000 méter szövetnek felel meg. Az elvégzett munka értéke csaknem 8000 forint, amelyet részben a KISZ-csúcsszervezet használ majd fel, részben pedig a vietnami szolidaritási alapra fizetnek be a selyemgyári fiatalok. Miért nem volt döntés? Válasz Mosonszentmiklósról A Kisalföld 1972. május 18-i számának „Jelentkezők vannak, a döntés hiányzik” című cikke a Mosonszentmiklósi Művelődési Ház igazgatói állásának betöltetlensége miatt bírálja a községi vezetést, s különösen személyemet veszi célba bizonyos dolgokért. Kétségtelen, a kultúrigazgatói állás meghirdetése nem történt meg. Okai a közbejött rendkívüli hivatali problémák. Nevezetesen a tanácselnök betegségből eredő tartós távolléte, hivatali létszámhiány, halaszthatatlan államigazgatási ügyek, hivatali munkák sokasága. Időközben megüresedett orvosi és védőnői állás, az ezekkel kapcsolatos lakás- és egyéb problémák rendezése, megoldása is minden időnket lekötötte. Azzal, hogy Karácsony Géza kultúrigazgató megvált a Mosonszentmiklósi Művelődési Háztól, nem zárultak le máról holnapra a kultúrházi ügyek, az intézmény leltári átadásával kapcsolatos kérdések rendezése várat magára a kultúrigazgató részéről. Ugyancsak nem kis gondot és munkát okoz még ma is a tanácsi vezetésnek a kultúrházi libresszónál felmerült gazdasági ügy kivizsgálása. Karácsony Géza távozásához a jánossomorjai tanácsi és pártvezetők személyes közbenjárására, kérésére és sürgetésére járultunk hozzá. Úgy véljük, nem lenne becsületes, tisztességes eljárás, ha ilyen rendezetlen körülmények közé helyeznénk az új kultúrigazgatót. Nem a mi mulasztásunkból késik az ügyek rendezése. A jelentkezőkről, s a hiányzó döntésről a cikk nyomán: Az igazsághoz tartozik, hogy pályázatot hivatalosan még Benkő Benedek sem nyújtott be a tanácshoz. Benkő Benedekkel egyébként különösebb személyi kapcsolatom sosem volt, így magatartását sem ismerhettem. De még Tatabányáról és Esztergomból sem érkeztek pályázatok, ez csupán hírlik a faluban. Egyedül Vizkeleti József kollégiumi nevelő jelentett be szóbelileg pályázatot az igazgatói állásra nemrég, a cikk megjelenése előtt őt arról tájékoztattam, hogy pályázatát a soron következő végrehajtó bizottsági ülés elé terjesztem, s az eredményről tájékoztatom. Most sem tagadom, illetékes helyen valóban magam is érdeklődtem, tudakozódtam, de nem pályáztam meg az igazgatói állást. S ez fogalmilag is, értelmileg is kettő. Érdekességként egyébként megemlíteném még, hogy az érdeklődők egyike sem rendelkezik a hivatkozott képzettséggel. Ezzel még Karácsony Géza kultúrigazgató sem rendelkezik, mégis kiváló népművelési munkát tudott itt Mosonszentmiklóson is kifejteni. A mosonszentmiklósi közvélemény előtt kissé furcsának tűnik az, hogy az utóbbi években a Mosonszentmiklósi Művelődési Ház életével, eredményeivel foglalkozó nyilvános értékelésekben kizárólag Karácsony Géza kultúrigazgató érdemeivel találkozott az olvasóközönség. Pedig köztudott Mosonszentmiklóson, hogy ezekben az eredményekben másoknak is nagy része volt. Kétségtelen, az eredmények kollektív munka gyümölcsei. A kultúrházi tartalmi munka színvonalának elérésében a helyi párt- és tanácsi vezetőkön kívül egyes helyi termelőszövetkezeti vezetők, a község pedagógusai, de különösen a termelőszövetkezet tagsága és a tanácstagság is érdemeket szerzett. A Mosonszentmiklós Községi Tanács nevében mondhatom, azon vagyunk, hogy minél előbb rendezzük a művelődési ház ügyét. A jövő évad elejétől már biztosan lesz igazgató, és ő irányíthatja majd községünk népművelését. Kovács János vb-titikár Mosonszentmiklós szabadok vagyunk Tíz forint a lövés párja — Nálunk lőjön, fiatalember! A legkiválóbb pesti portékákat hoztuk. Tíz forint a lövés párja. Puskák, amelyek célzás nélkül is találnak. Nálunk lövessen, kislány! Tíz forint a lövés párja. Már javában bennjárunk a búcsúidényben, a falusi emberek ünnepében. A búcsúban, mikor büntetlenül lehet inni; mikorra új ruhát csináltatnak a lányok; mikorra sertéseket vágnak, baromfik pusztulnak számolatlanul; mikorra összejön a szétszóródott család, vendégek jönnek; mikor egész évre ellátják a kisgyerekeket játékkal, babával, ostorral, trombitával. Rábacsécsényben a búcsútéren már hétfő óta áll a kis körhinta, vagy inkább ringlispíl és a céllövölde. A cél. Azelőtt nem hoztuk magunkkal a gyerekeket, csak mióta megvan az új lövölde. A két lány már nagy. Nem lehet őket otthon hagyni egyedül. Nézze meg, milyen erősek! Az egyik már kimaradt az iskolából, a másik meg hetedikes. Nem koplalnak ám ezek! A lányokon valóban nem látszik semmi jele a nélkülövölde kocsijában ételt főznek még a kályhán, meg alszanak is még ott belül, ahol majd a virágok, szivacsbabák, érmek, nyakláncok várják a vasárnapi búcsú lövöldöző ifjoncait és idősebbjeit. — Már nem olyan nagy divat errefelé sem a célba lövés, mint régen — mondja Jungvéri Magdolna, aki élettársával, Csehi Ferenccel a céllövöldés kocsi és a körhinta tulajdonosa. — Tizenegy családom van mondja Jungvéri Magdolna. — De már csak négy van a kezünk alatt a tizenegyből. Kirepültek a többiek. Nem könnyű a mutatványos élet. Az idén is húsvétkor elindultunk már Tatabányáról, de nem megy az üzlet, majdnem minden búcsút elmos az esőlözésnek. Erősek, egészségesek, s talán fejlettebbnek is látszanak a velük egykorúaknál. — Mutatványoshoz nem adom őket! — mondja az anyjuk. — Komisz élet ez. Ne legyen olyan a sorsuk, mint a miénk. Ma itt, holnap ott, csak az tudja, mi ez, aki benne él. Az asszony a legkisebb lány fejét fogja. Kilencéves. Első általánosba jár, immár másodízben. — Ez megsínyli, szegénykém, a vándorlást — mondja. — Egyik héten az egyik iskolában, a másik héten a másikban. Tatabányán vizs-Végigballagunk Rábacsécsény főutcáján és a Rábapartra érünk. Azt hiszem, az ilyen látványra szokták azt mondani, hogy festői környezet. Fűzfák, magánosan legelésző ló és stílszerűen zöld selyempázsit. A fűzfák mögött egy kocsi áll, rajta vászonsátor. A földön, két téglára állított lábai alatt tűz pislog. Egy pokróc leterítve a fűre, rajta és mellette emberek fekszenek. Beszélgetnek. Itt Van Csehi János is, a búcsús, vagy az ő szavukkal: a mutatványos. A többiek meg drótosok. Mind régi vándorlók, falujárók. Ismerik egymást. Csehi János panaszkodik is, meg nem is. Mokány arcán néha ravaszkásan rezzennek meg a ráncok. — Megélünk — mondja —, bár vannak gazdagabb mutatványosok is nálunk. De gáznak. Ez meg eleven, mint a megveszekedés. A tanuláshoz nincs tehetsége, vagy nem is tudom. A kislány láthatóan élvezi, hogy róla beszélnek. Kivonja fejét az anyja keze alól. Befut a bódé mögé, és onnan kiabál vissza. — Tudok ám már szerelmes levelet írni. — Milyen szám következik a huszonegy után? — Harminc — vágja rá a kislány. A testvérei nevetnek. Elbizonytalanodik. — Nem is harminc hanem huszonegy. — Újabb nevetés. Beletörődik, hogy nem tudja, és ő is a többiekkel nevet. ott a tizenegy gyerek, nem adnám őket tizenöt kocsiért, autóért. Azt hiszem, épp hétfőn lesz harminc éve, hogy megszöktettem az asszonyt. Nem gondoltam én tizenegy gyerekre, kérem. De aztán hasznosan töltöttük el a kevés pihenőidőt — rám nevet, majd komolyra váltva a szót, folytatja: — Nem házasodtunk össze az asszonnyal. Élettársak vagyunk, én szeretek szabad lenni, ő is. Jobban egymáshoz köt bennünket a sok gyerek, mint harminc egyházi áldás. — Nem irigylésre méltó a mutatványos élet. Sokan vagyunk már. Ha pénzről van szó — A legfőbb bánatom azonban, hogy van egy régi Hoffer traktorom, olyan, amiről azt mondják, akkor indul csak, ha a villám belecsap. Szeretném kicserélni. Nem lehet. — Pénz? Pénzünk az lenne rá, kérem, egy használt Beloruszt szeretnék. — Hogy akkor nem is vagyunk olyan szegények? Hát persze, hogy nem, de mondja, ki mond igazságot mostanság, ha pénzről van szó? Senki sem. A mutatványos meg igazán nem. Lehetnek köztünk gazdagok is, mindenki csak sejti, hogy menynyire vitte a másik. Nézze, ha nem érné meg, akkor kevesebben csinálnánk. Én mennék akkor is, mert ezt szoktam meg, még a szüleimtől maradt rám a búcsússág. Elköszönnek a drótoséktól elöl megy az apa, utána a lányok. Vasárnap a lányok majd a céllövöldében állnak. Hívják a legényeket: — Tíz forint a lövés párja... Aztán kedden mennek ismét egy faluval tovább. Csillagszálló lakosai Drótoséknál már szembetűnőbb, hogy nem gazdagok. Nincs hatvanezer forintos bódéjuk, mint Csehiéknek. Egy lapos kocsi, az is a kisebb fajtából, áll a fák alatt. Azon az összes vagyonuk. Pár szerszám, edény, az elsős kislány babája, labdája, öten vannak, a két férfitestvér a mester, két feleség, egy kislány, nem tudom, melyiküké. Napközben nyakukba veszik a falu utcáit, és harsogva adják a falubeliek tudtára jövetelük célját: — Dróóótoznyi, fóóótoznyi sporhejtet javítanyi... Ha valahol akad munka, elvégzik. Általában akad. Egy folt, kettő, vagy négy forintba kerül. — Iparengedélyünk van — mondja az egyikük. — Minden tanácson bemutatjuk. Már ismernek bennünket a környéken. Tudják, hogy jól megcsináljuk a munkákat. — Nem, nem járunnk állandóan együtt, csak most véletlenül itt találkoztunk — mondja a testvére, Károly Elemér. — Apánk köszörűs cigány volt, de értett a drótos mesterséghez is. Tőle tanultuk. Télen Kapuváron lakunk. Nyáron meg a csillagszállóban. Néha adnak szállást a falubeliek is, amelyik megsajnálja a kislányt. Bár már az is megszokta. Az a lényeg hogy ennivaló legyen. Legtöbbször azért dolgozunk. A téglára állított lábasbar lassan fortyog a paprika, krumpli. A kislány az anyja mellett guggol, és nézi a készülő ételt. Ők is azt mondják, hogy „ez a szabad élet”. Szabad élet? Szabadság talán az állandó vándorlás kényszere? Szabad életet jelez talán a mindennapok bizonytalansága, a gyermekek, felnőttek nem éppen XX. századi életvitele? Amit ők szabad életnek neveznek, nem más, mint a vándorlás régi idejemúlt kiszolgáltatottsága. Elavult formája az emberi boldogulásnak ... Lassan megélénkül a szél. Búcsúzok. Vihar készül a csillagsátor alatt. Németh Endre Mutatványoshoz nem adom őket „Harminc éve szöktettem meg az asszonyt” ÉPÜL AZ ELSŐ CSEHSZLOVÁK AUTÓPÁLYA. — A Prága—Brünn—Pozsony útvonalon épül az első csehszlovák autópálya. Az első 22 kilométert a Prága—Mirosovice útvonalon a múlt nyáron már üzembe helyezték. Az építkezők jelenleg a legnehezebb szakaszhoz értek, a sziklák közepette a Mirosovice—Sternov útszakaszon. A dolgozóknak 500 ezer köbméter sziklás területet kell kiásniuk és újra behelyezniük. Képünkön: Óriási Tátra teherautók szállítják a kb. félmillió köbméter sziklát az útvonal másik szakaszára. (Fotó : CTK—MTI—KS — J. Saroch" felvétele) / 3 Számoljunk, emberek! Dolgozni és dolgozgatni AZ ANYAGI ÖSZTÖNZÉSRŐL, annak formáiról és ha- tásáról, illetve néhány kirívó változatáról sok szó esik mostanában. A prémium és különféle céljutalmak ösztönző ereje vitathatatlanul nagy. Ahhoz sem fér kétség, hogy az esetek nagy részében az anyagi ösztönzők hatására érezhető munkalendületnek a népgazdaság és az egyén együttesen látja hasznát. Egyik-másik munkaterületen azonban az anyagi ösztönzők azt is éreztetik, hogy az alapfizetésért csak ímmelámmal dolgoznak egyesek. A premizált munkaköröket nem is ritkán az egyenlőtlen teljesítmény jellemzi. Időnként romlik a munka minősége, csökken a mennyisége. Lazul a munkafegyelem, ácsorognak az emberek — s mint később kiderül —, mert még nem ismerik az új ösztönzési feltételeket. Nem tudják, többet vagy kevesebbet, illetve ugyanannyit kereshetnek-e, érdemes-e hajtaniuk? A 8 órás műszak tényleges munkával töltött ideje 4—5 órára vagy még ennél is rövidebbre zsugorodik. Az alapfizetést egyesek szívességi juttatásnak tekintik, amiért csak be kell menni, dolgozgatni és várni a munkaidő végét jelző gongra. Értelmiségi és fizikai munkakörökben egyaránt találkozni azzal, hogy amiért külön pénzt adnak, azért érdemes dolgozni. Ilyenkor a munkalendület soha nem látott szorgalommal és igyekezettel párosul — a nyolc órán belül. A külön jutalmazott megbízatások és feladatok erőfeszítés nélkül, elfogadható minőségben készülnek a munkaidőben, még a maszek jellegűek is. A bérház lakóinak feltűnt, hogy a csőfektetők kezdeti lendülete alább hagyott, alig haladnak a munkával. Egykét lapát után hol cigaretta-, hol értekező-, hol ebédszünetet tartanak. A munkavezetővel vitatkoznak, hadonásznak, szoroznak, osztanak, majd amikor elmegy, a lapát nyelére támaszkodva tűnődnek. Az új prémiumrendszer — úgy hírlik — keveset hoz a konyhára... A házban kőművesek, festők és asztalosok dolgoznak. A háziak igényesek, nemcsak jó és szép munkát várnak, hanem kívánságaik is vannak. „Az nem megy, csak mellékesen!” — hangzik a válasz. Hát legyen mellékesen! S mellékesen a munkaidőben, külön pénzért megcsinálják a csempét, kifestik azt a szobát is, ami nem szerepel a munkalapon. Sokak szemében az alapfizetésnek, az érte elvárható tisztességes munkavégzésnek már nincs is jelentősége. A szakma szeretete és becsülete helyett egyre jobban előtérbe kerül a „meglátjuk, megéri-e?” szemlélet. Igaz, a napjainkban oly divatos szokást nem a kétkezi dolgozók találták ki. Ők legfeljebb csak utánozzák közvetlen vagy közvetett feletteseiket, akik közül némelyiknek a 8 órás munkaidejéből 2—3 mellékfoglalkozásra s talán még másodállásra is futja. SÜRGETŐ KÍVÁNALOM, hogy ismét rangja legyen a fizetésnek, vezetők és beosztottak részéről egyaránt. Jó lenne, ha a különböző anyagi ösztönzőket egyesek nem a fizetés mellé járó plusz járandóságnak, hanem a több és jobb munka elismerésének tekintenék. Olyannak, ami csak akkor adható, ha az alapfizetésért már becsülettel és tisztességgel megdolgozott valaki. N. M.