Kisalföld, 1973. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-31 / 203. szám
1973. AUGUSZTUS 31., PÉNTEK Beszélik, hogy... Korlátozások lesznek Történetesen úgy alakult, hogy azon a héten, amikor a kormány határozatot hozott az állampolgárok által építhető lakás és üdülő maximális nagyságáról, én éppen a Balaton partján nyaraltam. Emlékszem is, miközben az újságot olvastam, arra gondoltam, hogy nagyon jól van ez így, mindenkinek határoznia kell a maga helyén. A minisztereknek ott fenti, az ország házában az asztal mellett arról, hogy mekkora legyen a jövőben a legnagyobb magánlakás, illetőleg nyaraló. Nekem viszont itt lenn, a nem magán üdülő étkezdéjének asztalánál arról, hogy tökfőzeléket kérjek feltéttel, avagy bácskai rizseshúst savanyúsággal. Mindkét döntés, a fenti is és a lenti is, vitathatatlanul elvi alapokon nyugodott. A kormány abból indult ki, hogy korlátozni kell a személyes szükségleteket meghaladó építési törekvéseket, a nagyzási hóbortban szenvedők luxusigényeinek kielégítését, ezért a jövő év közepétől minden állampolgár legfeljebb hatszobás lakást és háromszobás nyaralót építtethet magának. Jómagam ugyancsak tiszteletben tartottam a személyes szükségleteimet, ezért határoztam úgy, hogy mivel nem szeretem a tökfőzeléket feltéttel, így hát bácskai rizseshúst eszem savanyúsággal, az idén éppúgy, mint a jövő év közepétől. Egyúttal, minthogy törvénytisztelő ember vagyok, evés közben megfogadtam, hogy a jövő év közepétől sem fogok építtetni magamnak hatszobásnál nagyobb lakást vagy négyszobás nyaralót. Nagyjából hasonló fogadalmakat tettek később a vízparti délutáni henyélés folyamán üdülőtársaim is, pedig ők szintén ezért töltötték kétheti szabadságukat a vállalati üdülőben, mert nincs saját nyaralójuk. Mégsem tiltakoztak személyes szükségleteik jövőbeli korlátozása ellen. Ne gondolják azonban, hogy nálunk mindenki egyetért a kormány döntéseivel. Amíg a közös üdülőben tartózkodtam, én is arra gondoltam, hogy teljes az egység, egy emberként állunk a Minisztertanács mögött, ám történt valami, ami megingatott ebben a hitemben. Estére vendégeim érkeztek, akik a Balaton partján szándékoztak tölteni a következő napot is. Ez önmagában még nem lett volna baj, napköziben ellehettek a közös üdülőben is, éjszakára azonban valahol alvási lehetőségről kellett gondoskodni számukra. Kimentem hát velük a faluba, amely alatt persze nem nádtetős, trágyaillatú települést kell érteni, hanem amolyan üdülőhelyi falut, teraszos villákkal, előttük ápolt kert, az udvarok mélyén garázs, az elegáns vaskerítéseken táblák: szoba kiadó, Zimmer frei stb. Végigjártunk néhány Zimmer frei-t, és drágiállottuk a szobaárakat. Aztán, minthogy már estére járt az idő, megállapodtunk egy villatulajdonossal, aki hajlandó volt kétágyas szobáját százötvenért kiadni az éjszakára. Az illetőnek termelőtől beszerzett bora is volt, feltehetőleg ez oldotta meg a nyelvét, mert egy idő után félreérthetetlenül panaszkodni kezdett. Előbb csak úgy általában arról, hogy drágul az élet, sok az adó, a hasukra ütnek a tanácsnál, úgy hajtják be az üdülőhelyi illetéket, ugyanilyen módszerrel következtetnek az adóalanyok jövedelmére. később azonban szóba hozta a kormányhatározatot is, úgy látszik, tájékozott állampolgárral hozott össze a sors. És kijelentette, hogy a döntés nem demokratikus, ellenkezik a kisemberek érdekeivel. Régebben olvasta az újságban, hogy az idegenforgalom és általában az üdülési lehetőségek szélesítése végett több kis panzióra volna szükség a Balaton partján és másutt, a magánépíttetőket erre kifejezetten ösztönözni kellene. És erre meghozzák a döntést az állampolgárok által építhető lakások és nyaralók maximálásáról. Ha valakinek van rá pénze, kérdezte, miért ne ériztessen akkora házat magának, amekkorát csak akar. Eközben végigvezetett bennünket birtokán, amely állt egy négy nagyszobás villából. Az udvarra kilépve kiderült, hogy az sem maradt parlagon, mert egy hosszú toldaléképületben hat kétágyas szoba sorakozott egymás mellett, mindegyikhez mosdófülke zuhanyozóval. Gyors fejszámolással megállapítottam, hogy ha egy szobában a tulaj lakik, a többi titán százötvenével véve akkor is beszed ezerháromszázötven forintot. Naponta. Több mint negyvenezret havonta. És ráadásul nem ért egyet a kormánynyal, amiért az a következő évtől kezdve korlátozni kívánja a magámházak és nyaralók nagyságát. Ha én a kormánynak lennék, feltétlenül figyelném ezeket az ellenvéleményeket — már az idén is. Árkus József — Jó lesz ez a szín, Petterson úr? — kérdi Kapellára, s a felügyelőt odavezeti ahhoz a falrészhez, ahol egyegy ecsetvonással négyféle árnyalatú festéket raktak fel. Petterson azt kéri, inkább egy kicsit csontszínűre keverjék. — Dolgozzatok csak nyugodtan — bíztatja a fiúkat, — nem hátramozdító akarok lenni. — Parancsol egy ecsetet felügyelő úr? — szemtelenkedik oda Kicsi és mint egy virágcsokrot, úgy nyújtja át a legnagyobb ecsetet. — Na kopj le, de gyorsan — kiabál rá Kapellára és Kicsi mókás komolysággal elsompolyog távolabbra. — Jó, hogy azt nem kéred, hogy én húzzam meg a csíkot — szól Petterson békülékenyen Kicsi után. — A csíkot? — kérdi Kés. Azt éppen nekünk is jó lenne meghúzni. Vagy inkább el. A kiscsajok nagymamák lesznek Petterson úr, mire mi megint lemehetünk a térre. — Majd lesz unokájuk — üti el Petterson. — Elfelejtjük, hogyan kell megfogni, hogy ne üssenek a kezünkre. — Majd megtanítanak rá megint, ne félj— igaz. Legfeljebb különórát veszünk — szól közbe Kicsi. Kapelláró már a meszelésnél tart. Petterson felügyelő a három fiúval távolabbról figyeli, amint Kapelláró belefeledkezik a munkába. Boldog ember lesz — állapítja meg magában — szeret dolgozni, szereti a munkáját. — Látjátok? — szól halkan a másik háromhoz. — Ettől az embertől tanulni lehet. Nézzétek a keze mozgását. Figyeljétek a kezét. — Nem is tudtam, hogy te zsebes is voltál Kapellára — megy oda a létrához Kicsi, amikor Petterson távozik. — Miért, te hülye? — Petterson azt mondta, figyeljük a kezed. — Nem tudom, mivel nyaltad be magad nála ennyire — óbégat Bika — maholnap te leszel itt a börtönigazgató. — Lesz a rosseb. Na, elég a szájtátásból srácok, fogjuk meg és vigyétek — nógatja őket Kapellára erős hangon, de nincs ebben harag, egy szikra sem. — Ami pedig a nyalást illeti. Hát idefigyelj — néz Bikára — azért azt ne gondold, hogy Pettersonnak nyalni kell ahhoz, hogy elismerje az embert. És különben is, akinek szakmája van és normálisan melózik, annak van becsülete, tudod? Kell, hogy legyen. És ha te csak tengszlengsz a nagyvilágban, mindenki belédörülheti a cipőjét, mert aki nem ért semmihez, azzal azt csinálnak, amit akarnak. — Na jó, jó, láttam én olyan muksokat, akik semmihez sem értenek, mégis autón járnak, még sofőrjük is van. — Na, látod, azoknak tényleg arra van a nyelvük, hogy nyaljanak. — Mi van abban? Hazamennek autón és kiöblítik a szájukat, — mondja Kicsi, csak, hogy ő se maradjon ki. — Nekik legyen mondva — mélázik, szokatlanul szelíden Bika —, inkább csövezni fogok egész életemben, mint hogy így kelljen élnem. — Akkor pedig lehet, hogy fölkopik az állat — mondja Kés. — Miért kopna fel? Én attól sose félek. Tanuljátok ki a szobafestést, a többit bízzátok ide. Ha akarjátok szólok rólatok Bereczki , szakinakLesz egy brigádunk, mi leszünk az első galeri, aki nincsak marhaságokon töri a fejét, hanem a maga emberségéből él. Erre kell a rendes meló, érted, te süket frájer?! — intézi a szavait Kapellára egyenesen Bikához. — A csajok is másként néznek rád, mindjárt menő fej leszel. — Fölveszed a havi lóvét —• toldja meg Kicsi — beslattyogsz a Duna Interkontinentálba, portás úr egy Dunára néző lakosztályt legyen szíves és naponta egy üveg whiskyt, meg negyven szivart, a nők meg majd jönnek maguktól. Te csak sorszámokat osztogatnál s időnként kiszólnál, csak semmi tolongás hölgyeim, mindenkire sor kerül, a lassú munkához idő kell... így tartották szóval egymást naphosszat, ha néhány percig csönd telepedett közéjük, ez mindnyájukat zavarta, idegessé tette őket, úgyhogy valamit szólni kellett. Nem ismerték még egymást eléggé, az őrizetesek összeszokottsága valami egészen más, juint amit „odakint” ki-ki megszokott. Tulajdonképpen tele van egymás ellen fenekedő rosszakarattal, amit a közös sors csak a felszínen tompít, úgy, amennyire. Most, hogy kicsit szabadabb és ezzel gyakorlatilag kivételezett állapotba kerültek az átlaghoz képest, örömükbe üröm is vegyült, nem tudták, hogyan kellene viselkedni ahhoz, hogy a helyzetükben mutatkozó javulás tartós legyen, sőt minél több előnnyel járjon. Fogalmuk sem volt, hogyan érhetnék ezt el, biztos pontot kerestek, s ezt Kapellára személyében vélték megtalálni, akit fokról fokra, vezetőjüknek ismertek el, érdemes az olyanokkal jóban lenni, akik Pettersonnál ennyire bevágódtak. Hallgattak tehát rá, olvasni tudtak a szeme intéséből, vagy legalábbis megvolt bennük az igyekezet erre. Sorra kifestették az intézet valamennyi külső épületét, a munkájukban alig lehetett kivetnivalót túlélni az persze rosszul esett nekik, hogy ezt egyedül Petterson ismerte el nyíltan, előttük sem fukarkodva a dicsérettel. (Folytatjuk.) Imre László kisregénye KÉT ÉV NYOLC HÓNAP Kisalföld Új gazdasági körzetek a Szovjetunióban A közelmúltban új gazdasági körzetbeosztást fogadtak el a Szovjetunióban, amely hét összevont gazdasági körzetre osztja fel az országot A körzetek kialakításánál a termelőerők fejlettségi szintjét az új nyersanyagforrások bevonási lehetőségét, valamint a feldolgozóipar elhelyezkedését meghatározó energetikai és munkaerőtényezőket vették figyelembe. Az európai rész északi és középső vidéke hatalmas ipari potenciállal, de korlátozott munkaerő- és energetikai forrásokkal rendelkezik. Az európai rész déli vidékein nagyobb lehetőség van a mezőgazdaságban felszabaduló munkaerők iparba való bevonására, különösen a Moldvai SzSzK, Nyugat- Ukrajna és a Kaukázus területén. Az Ural és a Volga-vidék egyes autonóm köztársaságaiban lehetőség van a mezőgazdaságban felszabaduló munkaerő foglalkoztatására. A Volgán túli területen öntözött gabonatermelést kell kialakítani. Szibériában a sok nyersanyagtermelő iparág, energia- és vízigényes ágazat gyors ütemű fejlesztése akkor lehetséges, ha a szükséges munkaerőt más területekről biztosítani tudják. Távol-Keleten az iparfejlesztés gátló tényezője, hogy a területen kevés a munkáskéz. A körzet előnyös földrajzi fekvése, a nyersanyag és az energiabőség, a gazdaság exportra való specializációját eredményezheti. Karasztán bőséges nyersanyag- és energiahordozókészlettel rendelkezik. A gabonatermelés növelése mellett az állattenyésztés intenvzitását lehet fokozni. Közép-Ázsiában kedvező lehetőségek vannak az ipari potenciál növelésére. Fontos feladat a munkaerő szakképzésének megoldása. — TERRA — SZŐLŐ ÉS BOR Az első figyelmeztetések már évekkel ezelőtt elhangzottak, mostanáig azonban cselekvést sürgetővé érett a felismerés: hazánkban csökken a szőlő termőterülete ,és évről évre kevesebb bor terem. A közelmúltban a Minisztertanács is foglalkozott ezzel a témával és az intézkedések egész soráról határozott. A kormányzat a korszerűség oldaláról közelítette meg a kérdést. Az igazi baj ugyanis az, hogy hazánk 218 ezer hektárra csökkent szőlő termőterületéből mindössze 47 ezer hektár a korszerű. A magyar mezőgazdaságban az átlagos szőlőhozam hektáronként 30 mázsa körül mozog, holott a fejlettebb szőlőtermelő országokban még ennek a duplája sem különösebb dicsőség. Hazai közgazdasági viszonyaink között a harminc mázsás termés még jókora ráfizetéssel jár. Harmincöt mázsa körül van az a határ, ahol az egyenleg nulla, vagyis se haszon nincs, se ráfizetés. A többi mezőgazdasági ágazatok azonban hasznot hoznak, tehát szőlőt telepíteni, termelni akkor érdemes, ha 60—80 mázsa körüli termések mellett már jelentős haszon mutatkozik. Ebben igyekszik segíteni a minisztertanácsi határozat mégpedig különböző eszközökkel. Ezek között a legjelentősebb kétségkívül a telepítéshez, vagy korszerűsítéshez biztosított, vissza nem térítendő állami támogatás, dotáció. Ezt most kiterjesztették a síkvidéki területekre is, és összegét is megemelték. A bank sem ragaszkodik mereven valami előre kikötött arányú saját erő biztosításához, hanem az állami támogatás és a saját erő közötti különbséget kedvezményes lejáratú hitelből biztosítja. Nagy figyelmet fordít a mostani határozat a szakszerűség követelményeire. A támogatás lehetővé teszi például, hogy már a telepítéskor nem is nagyadagú, hanem hatalmas adagú műtrágyát dolgozzanak bele a talajba, és így évekre biztosítsák az új ültetvény erőteljes fejlődését. A szaporítóanyag mennyiségére, de különösen minőségére is jobban ügyelünk most, mint a megelőző nagy telepítések alkalmával. Nagyon lényeges, hogy az állami támogatást csak pályázat útján lehet elnyerni, tehát kiszűrhető az öncélú vállalkozás, például az, hogy valaki egészen silány területre akarjon szőlőt telepíteni.Más kérdés az úgynevezett gyenge adottságú téeszek ügye. ők termő szőlőik hozama után árkiegészítést kapnak, mert náluk a gazdaságosság másként nem biztosítható.) Szerepel a feltételek között a megfelelő termőterület méretek biztosítása, a gépesítés lehetőségeinek megteremtése is. Az első tapasztalatok azt mutatják, hogy a kormányhatározat eléri majd a kitűzött célt. A jó adottságú gazdaságoknak érdemes lesz szőlőt telepíteni, vagy korszerűsíteni, különösen akkor, ha a termést fel is dolgozzák, tehát bort adnak el. Az új körülmények között a szőlőkultúra nem lesz mostohagyerek, nem lesz érdemes a ráfizetés csökkentése érdekében kivágni a termő szőlőt, inkább arra törekednek majd, a gazdaságok, hogy ezt az ágazatot is korszerűbbé tegyék. Persze addig, amíg nincs elegendő szaporítóanyag, erősebb iramú telepítés nem képzelhető el. Nem számítunk a szőlőtermő területek növekedésére sem. Inkább a koncentrálódás következhet majd be. Esetleg kevesebb gazdaság foglalkozik ezzel a kultúrával, de nagyobb területen, jobb fajtákkal, megfelelően gépesítve. (A szőlőbetakarító kombájnokat csak tavaly próbáltuk ki, de a siker minden várakozást felülmúlt.) Esetleg elképzelhető az is, hogy a szőlőtermelésben is lesznek — a kukoricához, cukorrépához stb. hasonlóan — fővállalkozók, vagy gesztorok, akik saját, kitűnő gépparkjukkal a környező gazdaságok tábláinak művelését is elvállalják. Nálunk azonban a szőlő termőterületek igen jelentős hányada még ma is kisemberek kezén van. Mi történik ebben a szektorban? Végeredményben, a téeszek, vagy áfészek közreműködésével a kisembereknek is segíthetnek a kormányintézkedések. Ha ugyanis összefogva dombvidéken legalább 20 hektáros összefüggő szőlőterületet telepítenek, akkor a szakmai előírások betartása esetén ugyanúgy megkapják az állami támogatást, mint a nagyüzemek. A nagy tábla művelése azután már történhet egyéni felosztásban. Egyébként pedig nagy távon — egy-két évtized távlatában — fel kell készülnünk arra, hogy amint az a gabonatermesztésben már megtörtént, a baromfitenyésztésben most van folyamatban, a bortermelésben is mindinkább a nagyüzemek veszik át a főszerepet, látják el borral a hazai fogyasztót, árualappal a külkereskedelmet. Ezért is nagyon fontos, hogy állami eszközökkel a nagyüzemi szőlőkultúra fejlesztésének lehetőségeit megjavítsuk , a nagyüzemi szőlőkultúra kibontakozásának távlatait megteremtsük. Földeáki Béla 5