Kisalföld, 1973. szeptember (18. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-14 / 215. szám
1973. SZEPTEMBER 14., PÉNTEK Arrabona Amatőr Színház A negyedik felvonás A győri Petőfi Sándor Ifjúsági Házban szombaton este 6 órakor új színház nyitja meg kapuit: az Arrabona amatőr színház. Színháznak kell nevezni, mert egész estét betöltő előadást adnak a fellépő csoportok és mert rendszeresen— havonta két alkalommal —, előre megtervezett program szerint játszanak. És színház azért is, mert minden műsor színházi élményt ígér. Van-e létjogosultsága az amatőr színháznak? Ez a kérdés jogos. Nálunk úttörő jelentőségű az Ifjúsági Ház és Benkő József, az Arrabona Együttes vezetőjének kezdeményezése. Angliában, például, hagyományai vannak ennek. Ha valaki a színházi világ eseményeire figyel, a szigetországból szenzációs kísérletekről, új stílusokról kap hírt. Az angol színházművészet jó hírnevét az amatőr mozgalomnak is köszönheti. Színházművészeti Szövetségünk folyóiratának, a Színháznak áprilisi számában olvashatjuk: „Angliában nemcsak az évszázados hagyományokra támaszkodhat a hivatásos színház, hanem arra az egész országot behálózó amatőr színházrendszerre is, amely egyrészt mindenhova eljuttatja az élő színházat, másrészt kielégíti a játékkedvet, és értő nézőket nevel. Így szinte természetes, hogy az angol nézők magától értetődően színházértők, és szeretik — különösen vidéken — a színházat ... Anglia második legnagyobb városának, a több mint egymilliós Birminghamnek három színháza van: két hivatásos (ezek közül egyik könnyed, szórakoztató darabok hajléka) és az amatőröké, a Crescent Theatre. A 350 személyes, mondern színpadtechnikával rendelkező színháznak önálló, de nem elsősorban a színházi munkájukból megélő társulata van." Ami Angliában jó, az nem biztos, hogy beválik nálunk is, mondhatják a kétkedők. Csakhogy az utóbbi években Magyarországon is sokat fejlődött az amatőr színjátszó, és csaknem 3000 csoport működik! A mozgalom élvonalába tartozó együttesek — majdnem harminc — működésüket tekintve igazi alkotó, műhelyek, produkcióikat nézve pedig művészi színvonalúak. Levetették az irodalmi színpad merev sablonjait, gondolatilag, formailag változatossá, sokszínűvé váltak. A művészi amatőr színjátszás rangot vívott ki magának, és most helyet is kapott. Még ebben az évben bemutatkozik Győrött a zalaszentgróti irodalmi színpad, a szegedi Minerva együttes, a tatabányai Bányász Színpad, a budapesti vári Irodalmi Színpad és természetesen a házigazda, a 10 éves Arrabona Együttes. A győri amatőr színház nem akar konkurrenciája lenni a hivatásos művészetnek. Nem is lehet, mert más a kultúrpolitikai célja, és más lesz a közönsége is. A szervezés nem oldható meg angliai mintára, annak sem lenne értelme, hogy az amatőr színházak egész sorát hívjuk életre. Azonban ez az egy, a győri is lehet a kísérletezés műhelye, a közönség nevelője — és mindezekben a hivatásos színház segítője. Az előadások után lemegy a függöny, akkor azonban megkezdődik a „negyedik fel-vonás”. A nézők beszélgethetnek a látottakról, a rendezésről, az alakításokról, az alkotás kulisszatitkairól. A vitát minden bemutató után szakemberek vezetik. Az amatőr színház szombati bemutatóján a győri Arrabona Együttes ad műsort, utána dr. Sződi Szilárd, a Művelődésügyi Minisztérium főelőadója és Máté Lajos, a Népművelési Intézet munkatársa beszélget a nézőkkel. (Forgács) Lehet választani! A Csornai városi Művelődési Központ gazdag programot kínál az 1973/74. évi művelődési évadra. A fiatalok és a felnőttek egyaránt megtalálhatják ízlésüknek és érdeklődésüknek megfelelő szórakozási formákat. Indítanak német nyelvű tanfolyamot kezdőknek és haladóknak, valamint hathetes szabó-varró tanfolyamot. Fotó-, sakk-, báb, zenei és képzőművészeti szakkörök várják a hobby kedvelőket. A szép magyar beszéd fejlesztésére irodalmi ifjúsági klubot szerveznek. A nyugdíjas pedagógusok számára előadásokat, filmvetítéseket, kirándulásokat, múzeum- és üzemlátogatásokat ígérnek. A MOFÉM-klub szakmai előadássorozattal jelentkezik, a nők klubja a háziaszszonyoknak ígér változatos témákat. Dicséretes kezdeményezés a kis könyvbarátok klubja az általános iskolák 4—5. osztályosai számára, akik játékos formában ismerkedhetnek majd az irodalommal. Nagy érdeklődéssel várják a csornaiak Szemes Mari október 15-i előadóestjét „Ki, hogyan szeret?” címmel. A műszaki főiskola oktatóinak tanácskozása Szerdán Győrbe érkezett a Közlekedési és Műszaki Főiskola harminc oktatója, hogy az intézmény vezetőivel együtt tanácskozáson vitassák meg az új tanév feladatait. Szerdán délután rövid városnézésen vettek részt a vendégek, csütörtökön pedig megkezdték a tanácskozást. A programban az új oktatók megismerkedtek a főiskola szervezetével, és azokkal az oktatási teendőkkel, amelyek a bővülő főiskola tanárai, oktatói kara előtt állnak. A vendégeket Módos Dezsőné, a városi tanács elnökhelyettese üdvözölte. fel naponta. (Lobenwein Tamás felvétele) Alig két hónapja nyílt meg az Előkapu és környéke, melynek régészeti leleteit, a Tűztorony tövében levő kőtárban, több százan keresik Kisalföld A zsibongó éppúgy visszhangzik a lármától, mint a többi iskolában. A látogató tekintete szorongó szívvel suhan egyik arcról a másikra. A fogyatékos gyermekek birodalmában vagyunk, szép, tágas épületben, Győrött, a József Attila utcában. A krónikást egy furcsa feliratú tábla invitálta a házba: Defektológiai Állomás. Hogy s mint élnek, hogyan kerülnek ide, mi történik velük, miután kirepülnek nevelőik védőszárnyai alól a fejlődési zavarokban, testi vagy szellemi fogyatékosságban szenvedő gyermekek? Mi a cél? Napjainkban minden megyeszékhelyen működik defektológiai állomás, amolyan szűrőkapu, ahol az általános iskolák, a körzeti orvosok vagy a szülők kérésére megvizsgálják azokat a kicsiket, akiknél valamilyen rendellenességet észlelnek. Az orvos, a pszichológus és a pedagógus együtt dönt a gyermek jövőjéről. Akit testi, érzékszervi vagy értelmi fogyatékosnak találnak, gyógypedagógiai nevelésre javasolják. A látási, hallási, értelmi és mozgási fogyatékosokkal való foglalkozás bentlakásos intézetbentörténik, a kevésbé súlyos értelmi fogyatékosokat pedig 6—16 éves koris bejáró, úgynevezett kisegítő iskolákban nevelik. A tankö A türelem eredménye — Hogyan állnak helyt gyerekeik az életben? — kérdezem Herberger Nándorné igazgatónőtől. — Tudnak és szeretnek is dolgozni. A többség segédmunkára, néhányan betanított munkára alkalmasak. Kül-_döncök, géptisztítók, anyagmozgatók. Hogy az értelmi fogyatékos fiatal képessé váljon az alkotó munkára, az csak az iskola, a szülői ház, és a munkahely összefogása révén érhető el. Járjuk az elméleti és gyakorlati tantermeket. A normál iskoláétól csak annyiban különböznek, hogy kisebb a tanulói létszám, a füzetek és könyvek az óra után tvror kerülnek. Itt nincs házi feladat. A gyakorlati teremben a 7. csoportosok kézimunkáznak. Tíz-tizenkét „buksi” húlni kisebb-nagyobb fölé. A Szálvezetési tarvóiák péizszinteset, a függőlegest, majd jeles kor befejeztével, 16 éves korban nagy részük olyan szakismeret birtokába jut, hogy képes lesz önálló munkavégzésre. Pavlovnak híres mondása: „Tények nélkülminden elmélet hiábavaló fáradozás marad.” Igaz, jóval később mint az egészségesek, de az értelmi fogyatékosok is megtanulnák írni, olvasni,számolni, elsajátítják az együttélés normáit, megismerik az alkotó munka örömét. De az utóbbihoz sos olyan vállalatra lenne szükség, mint a Keksz- és Ostyagyár, a Lenszövő, a Vagongyár, a Kötöttkesztyűgyár, ahol a csupaszív szocialista brigádok nemcsak tanítómesterei, hanem néha az igazinál is igazibb szülei a kezük alá került fogyatékos gyermekeknek: a keresztöltést. Klári néni megmutatja a füzeteket, hogyan haladnak lépésről-lépésre, egészen addig, amíg rajzról olvasva modern és hagyományos mintájú, csodálatosan szép szőnyegeket tudnak készíteni a szövőteremben. A gondokról Az eredmények mellett szorító gondok is jelentkeznek. — Hazánkban a gyógypedagógiai nevelés eléri a világszínvonalat — mondja az igazgatónő. — Szakmai és szociális vonatkozásban egyaránt szervezett támogatást kapunk. Sajnos, ezen a területen a sok is kevés. Győr- Sopron megyében egyetlen túlzsúfolt, bentlakásos intézet van Sopronban. A megye, székhelyen és még két városban bejáró iskola. Csornán, Kapuváron, Péren, Téten, Halásziban, Jánossomorján, Szanyban kihelyezett osztályok működnek. A községekben még legalább 800— 900 tanköteles fogyatékos fiatal él, akikkel csak a szülők foglalkoznak. Milliók kellenének, hogy valamennyi rászorult gyermek megfelelő nevelésben * részesüljön. — A gondon enyhít majd valamelyest a jövő tanévben megnyíló gyárvárosi 200 ágyas gyógypedagógiai kollégium. Tétnek és Csornának legalább még egy, Pannonhalmának ugyancsak kihelyezett osztályra lenne szüksége. Beszédes szám: Téten két család tölt meg egy teljes osztályt. (?) A beszélgetést kopogtatás szakítja félbe. Fehér kötényes fiú, a konyhai ügyeletes jelenti: tálalva van. A nagyok ízlésesen terítenek, asztalt bontanak, felszolgálnak, ügyesen sürögnek-forognak. Az osztályban — így megyénkben is a tanköteles gyerekek összlétszámának mintegy 3—3,5 százaléka fogyatékos. Az esetek leggyakoribb előzménye: az alkoholizmus, az erkölcstelen életmód, az elhanyagolt gyermekbetegságok, a rendellenes szülések, különböző sérülések. Bármennyire fájó gond a családban a fogyatékos gyermek, a reményt nem szabad feladni. Példák százai igazolják, hogyha az iskolai munkát a szünős ház megértése, féltő törődése kíséri, az eredmény nem marad el. — Mit tart az itt dolgozó pedagógus munkája legnagyobb eredményének? Az igazgatónő nem válaszol. Csak a szemével jelzi, hogy nézzek körül. A jól felszerelt, tantermek, a tanítványok kézimunkái, rajzai, a munkahelyek elismerő sorai felelnek a kérdésemre. A 17 nevelő az életét tette arra, hogy az elesettekből embert faragjon. Itt nevelőnek lenni több, mint hivatásszeretet. Végtelen türelmet és emberséget követelő munkájuknak csak lassan érik be gyümölcse. De beérik. N. M. s Egy magyar, aki magyarul tanult. Különböző okokról szóltunk, amelyek a szerződésben rögzített három esztendőn túl tartják az NDK-ban a magyar fiatalokat. Az okok közül a leggyakoribb a nősülés. Onestyák Gusztávot, aki Budapestre a Mechanikai Művek szerszámkészítője volt, is ez marasztalta Lipcsében. — A három év letelte után hazamentem, hat hónapig katona voltam és visszatértem az NDK-ba. Itt is szerszámkészítő vagyok. Megnősültem, a feleségem óvónő. — Rendes a lakásotok? — Stötteritz negyedben van. Nem új, de jó. — Mi a véleményed általában az idegen állampolgárok között létrejött házasságról? — Egymás nyelvét ismerni kell. Tervem volt, hogy megnősülök, s német lányt veszek el feleségül, de csak azon az alapon, hogy megtanulok németül. — Mennyi a kereseted? — Havonta 650—700 márka. — Ez mire elég? — Hadd válaszoljak úgy, hogy szívesen maradnék Lipcsében. Mindenképpen szeretném meghosszabbítani az itt-tartózkodást. A közeljövőben felújítjuk a lakást, tapétázunk, azután az M7-tel a tengerpartra akarunk kirándulni. A Leistung szónak különös jelentősége van a Német Demokratikus Köztársaságban. A teljesítmény az, amely egy munkásnak az értékmérője, s egyáltalán nagyon természetes, hogy egy ügyesebb munkás szakma nélkül többet keres ugyanazon a gépen, mint szakmával rendelkező társa. A németek számára — mint észrevehető volt — ez teljesen természetes, a magyarok körében azonban — s a mi esetünkben talán ez a megszokott — megoszlanak a vélemények. Fehér Balázs a németek felfogását vallja. A szakmája, amelyben idehaza a Fővárosi 4-es számú Építőipari Vállalatnál dolgozott, szobafestő-mázoló. Lipcsében gépi formázó szakma nélkül, s a keresete túlóra nélkül 900 márka. Ezt az összeget senki nem irigyli tőle, mert nehéz munkát végez. A Buchbindereimaschinenwerke a Polygraph kombinát régi, kapitalista örökségei közé tartozik, a fejlesztés szükségességének és lehetőségének felső határa nagyon messzire van. — A három év letelte után hazamentem és a következő év augusztusában jöttem vissza — mondja Balázs. — Megnősültem, a feleségem könyvkereskedő. — Ő mennyit keres? — 380 márkát — Lakás van? — Igen. Lindenauban, két szoba és konyha. — További terveitek?ét— Autószerelő akarok lenni. Lipcsében másfél év alatt megszerezhetem a szakmát. — Milyen lehetőségek vannak általában a továbbtanulásra, a képzésre? A fiúk elmondják Hajnal Csaba normál példáját, aki a gyár javaslatára került Lipcsében egyetemre. Az idegen számára többnyire áttekinthetetlen, de nem megtanulhatatlan NDK iskolarendszer egyik vívmánya — nyugodtan nevezhetjük vívmánynak — a Volkshochschule, vagyis a népfőiskola. Ez az általános iskolai végzettséggel rendelkező dolgozók kedvelt önképzési formája. Hetente négy alkalommal kell esténként iskolapadba ülni. Hatnapos munkahét heti egy szabadnapot von maga után. Az NDK minden járásában működik népi főiskola, összesen tehát 250. A tanulmányi idő három év. A tematikára annak gazdagsága miatt reménytelen volna kitérni. Csupán annyit érdekességként, hogy tetszés szerint akár a magyar nyelvet is választhatják az érdeklődők. Évente mintegy 100 000 munkás részesül ebben az oktatási formában. Mint megfigyelhettük a fiúk történeteiben nincsen rendkívüli. Dolgoznak, élnek, terveznek mint ezt vendég■ látóik, a németek teszik. Fasching István sem kivétel, bár ő magyar származása ellenére a vendéglátókat képviseli. — Mikor kijöttünk, — mesélik a fiúk — találkoztunk Pista bácsival. Feltűnt, hogy elég jól beszél magyarul, sőt napról napra jobban beszélt, aztán fény derült a turpisságra. — Igen — nevet Fasching , István. — Mikor kijöttem, alig tudtam németül, aztán mikor 68-ban a fiúkat fogadtam, már elég keveset tudtán magyarul. — Hogyan és mikor került Németországba? — Tizennyolc éves koromban, 1940-ben Bécsbe mentem, a bátyám 1935 óta él Lipcsében. Vissza akartam menni Magyarországra, de közbejött a háború, így kerültem Lipcsébe. Az én szakmám fordász, de az üzemben mint sakkozó betanított munkás dolgoztam, 68-tól pedig tolmács és Betreuer vagyok a magyarok szolgálatára, ezen kívül a nyári szünidőre munkaerőt szervezek az egyetemeken. Rendszeresen visszatérek Magyarországra, enélkül, csakúgy, mint a rám bízott fiatalok nélkül nem tudom elképzelni az életemet. Pákovics Miklós