Kisalföld, 1973. szeptember (18. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-14 / 215. szám

1973. SZEPTEMBER 14., PÉNTEK Arrabona Amatőr Színház A negyedik felvonás A győri Petőfi Sándor Ifjú­sági Házban szombaton este 6 órakor új színház nyitja meg kapuit: az Arrabona amatőr színház. Színháznak kell nevezni, mert egész es­tét betöltő előadást adnak a fellépő csoportok és mert rendszeresen­­— havonta két alkalommal —, előre megter­vezett program szerint ját­szanak. És színház azért is, mert minden műsor színházi élményt ígér. Van-e létjogosultsága az amatőr színháznak? Ez a kérdés jogos. Nálunk úttörő jelentőségű az Ifjúsági Ház és Benkő Jó­zsef, az Arrabona Együttes vezetőjének kezdeményezése. Angliában, például, hagyo­mányai vannak ennek. Ha valaki a színházi világ ese­ményeire figyel, a szigetor­szágból szenzációs kísérletek­­ről, új stílusokról kap hírt. Az angol színházművészet jó hírnevét az amatőr mozga­lomnak is köszönheti. Szín­házművészeti Szövetségünk folyóiratának, a Színháznak áprilisi számában olvashat­­­­juk: „Angliában nemcsak az év­százados hagyományokra tá­­­maszkodhat a hivatásos szín­ház, hanem arra az egész or­szágot behálózó amatőr szín­házrendszerre is, amely egy­részt mindenhova eljuttatja az élő színházat, másrészt ki­elégíti a játékkedvet, és értő nézőket nevel. Így szinte ter­mészetes, hogy az angol né­zők magától értetődően szín­­házértők, és szeretik — külö­nösen vidéken — a színhá­zat ... Anglia második leg­nagyobb városának, a több mint egymilliós Birmingham­nek három színháza van: két hivatásos (ezek közül egyik könnyed, szórakoztató dara­bok hajléka) és az amatőrö­ké, a Crescent Theatre. A 350 személyes, mondern színpad­­technikával rendelkező szín­háznak önálló, de nem első­sorban a színházi munkájuk­ból megélő társulata van." Ami Angliában jó, az nem biztos, hogy beválik nálunk is, mondhatják a kétkedők. Csakhogy az utóbbi években Magyarországon is sokat fej­­lődött az amatőr színjátszó, és csaknem 3000 csoport mű­ködik! A mozgalom élvona­lába tartozó együttesek — majdnem harminc — műkö­désüket tekintve igazi alkotó, műhelyek, produkcióikat néz­ve pedig művészi színvona­lúak. Levetették az irodalmi színpad merev sablonjait, gon­dolatilag, formailag változa­tossá, sokszínűvé váltak. A művészi amatőr színjátszás rangot vívott ki magának, és most helyet is kapott. Még ebben az évben bemutatkozik Győrött a zalaszentgróti iro­dalmi színpad, a szegedi Mi­nerva együttes, a tata­bányai Bányász Színpad, a budapesti vári Irodalmi Szín­pad és ter­­mészetesen a házigazda, a 10 éves Arrabona Együttes. A győri amatőr színház nem akar konkurrenciája lenni a hivatásos művészetnek. Nem is lehet, mert más a kultúr­politikai célja, és más lesz a közönsége is. A­ szervezés­­ nem oldható meg angliai min­tára, annak sem lenne értel­me, hogy az amatőr színhá­zak egész sorát hívjuk életre. Azonban ez az egy, a győri is lehet a kísérletezés mű­helye, a közönség nevelője — és mindezekben a hivatásos színház segítője. Az előadások után lemegy a függöny, akkor azonban megkezdődik a „negyedik fel-­­­vonás”. A nézők beszélgethet­nek a látottakról, a rendezés­ről, az alakításokról, az alko­tás kulisszatitkairól. A vitát minden bemutató után szak­­emberek vezetik. Az amatőr színház szombati bemutató­­ján a győri Arrabona Együt­tes ad műsort, utána dr. Sző­­di Szilárd, a Művelődésügyi Minisztérium főelőadója és Máté Lajos, a Népművelési Intézet munkatársa beszélget a nézőkkel. (Forgács) Lehet választani! A Csornai városi Művelődé­si Központ gazdag progra­mot kínál az 1973/74. évi művelődési évadra. A fiata­lok és a felnőttek egyaránt megtalálhatják ízlésüknek és érdeklődésüknek megfelelő szórakozási formákat. Indítanak német nyelvű tanfolyamot kezdőknek és haladóknak, valamint hat­hetes szabó-varró tanfolya­mot. Fotó-, sakk-, báb, zenei és képzőművészeti szakkörök várják a hobby kedvelőket. A szép magyar beszéd fej­lesztésére irodalmi ifjúsági klubot szerveznek. A nyug­díjas pedagógusok számára előadásokat, filmvetítéseket, kirándulásokat, múzeum- és üzemlátogatásokat ígérnek. A MOFÉM-klub szakmai előadássorozattal jelentke­zik, a nők­ klubja a háziasz­­szonyoknak ígér változatos témákat. Dicséretes kezde­ményezés a kis könyvbarátok klubja az általános iskolák 4—5. osztályosai számára, akik játékos formában is­merkedhetnek majd az iro­dalommal. Nagy érdeklődéssel várják a csornaiak Szemes Mari ok­tóber 15-i előadóestjét „Ki, hogyan szeret?” címmel. A műszaki főiskola oktatóinak tanácskozása Szerdán Győrbe érkezett a Közlekedési és Műszaki Fő­iskola harminc oktatója, hogy az intézmény vezetői­vel együtt tanácskozáson vi­tassák meg az új tanév fel­adatait. Szerdán délután rö­vid­ városnézésen vettek részt a vendégek, csütörtökön pe­dig megkezdték a tanácsko­zást. A programban az új oktatók megismerkedtek a főiskola szervezetével, és azokkal az oktatási teendők­kel, amelyek a bővülő főis­kola tanárai, oktatói kara előtt állnak.­­ A vendégeket Módos Dezsőné, a városi ta­nács elnökhelyettese üdvö­zölte. fel naponta. (Lobenwein Tamás felvétele) Alig két hónapja nyílt meg az Előkapu és környéke, melynek régészeti leleteit, a Tűztorony tövében levő kő­tárban, több százan keresik Kisalföld A zsibongó éppúgy visszhangzik a lármától, mint a többi is­kolában. A látogató tekintete szorongó szívvel suhan egyik arcról a másikra. A fogyatékos gyermekek birodalmában vagyunk, szép, tágas épületben, Győrött, a József Attila ut­cában. A krónikást egy furcsa feliratú tábla invitálta a házba: Defektológiai Állomás. Hogy s mint élnek, hogyan kerülnek ide, mi történik velük, miután kirepülnek nevelőik védő­szárnyai alól a fejlődési zavarokban, testi vagy szellemi fo­gyatékosságban szenvedő gyermekek? Mi a cél? Napjainkban minden me­gyeszékhelyen működik de­fektológiai állomás, amolyan szűrőkapu, ahol az általános iskolák, a körzeti orvosok vagy a szülők kérésére meg­vizsgálják azokat a kicsiket, akiknél valamilyen rendelle­nességet észlelnek. Az orvos, a pszichológus és a pedagó­gus együtt dönt a gyermek jövőjéről. Akit testi, érzék­szervi vagy értelmi fogya­tékosnak találnak, gyógype­dagógiai nevelésre javasol­ják. A látási, hallási, értelmi és mozgási fogyatékosokkal való foglalkozás bentlakásos intézetben­­történik, a kevés­bé súlyos értelmi fogyatéko­sokat pedig 6—16 éves koris bejáró, úgynevezett kisegítő iskolákban nevelik. A tankö­ A türelem eredménye — Hogyan állnak helyt gye­rekeik az életben? — kérde­­­zem Herberger Nándorné igazgatónőtől. — Tudnak és szeretnek is dolgozni. A többség segéd­munkára, néhányan betaní­tott munkára alkalmasak. Kül-_­döncök, géptisztítók, anyag­­mozgatók. Hogy az értelmi fogyatékos fiatal képessé vál­jon az alkotó munkára, az csak az iskola, a szülői ház, és a munkahely összefogása révén érhető el. Járju­k az elméleti és gya­korlati tantermeket. A nor­mál iskoláétól csak annyiban különböznek, hogy kisebb a tanulói létszám, a füzetek és könyvek az óra után tvro­r kerülnek. Itt nincs házi fel­adat. A gyakorlati teremben a 7. csoportosok kézimunkáznak. Tíz-tizenkét „buksi” húlni ki­­sebb-nagyobb fölé. A Szálvezetési tarvóiák­ p­éi­z­szinteset, a függőlegest, majd jeles kor befejeztével, 16 éves korban nagy részük olyan szakismeret birtokába jut, hogy képes lesz önálló mun­kavégzésre. Pavlovnak híres mondása: „Tények nélkül­­minden el­mélet hiábavaló fáradozás marad.” Igaz, jóval később mint az egészségesek, de az értelmi fogyatékosok is meg­tanulnák írni, olvasni,­­szá­molni, elsajátítják az együtt­­élés normáit, megismerik az alkotó munka örömét. De az utóbbihoz sos­ olyan válla­latra lenne szükség, mint a Keksz- és Ostyagyár, a Len­szövő, a Vagongyár, a Kötött­­kesztyűgyár, ahol a csupa­szív szocialista brigádok nem­csak tanítómesterei, hanem néha az igazinál is igazibb szülei a kezük alá került fo­gyatékos gyermekeknek: a keresztöltést. Klári néni megmutatja a füzeteket, ho­gyan haladnak lépésről-lépés­­re, egészen addig, amíg rajz­­ról olvasva modern és hagyo­mányos mintájú, csodálatosan szép szőnyegeket tudnak ké­szíteni a szövőteremben. A gondokról Az eredmények mellett szo­rító gondok is jelentkeznek. — Hazánkban a gyógype­dagógiai nevelés eléri a vi­lágszínvonalat — mondja az igazgatónő. — Szakmai és szociális vonatkozásban egy­aránt szervezett támogatást kapunk. Sajnos, ezen a terü­leten a sok is kevés. Győr- Sopron megyében egyetlen túlzsúfolt, bentlakásos inté­zet van Sopronban. A megye, székhelyen és még két vá­rosban bejáró iskola. Csor­nán, Kapuváron, Péren, Té­ten, Halásziban, Jánossomor­­ján, Szanyban kih­elyezett osztályok működnek. A köz­­ség­ekben még legalább 800— 900 tanköteles fogyatékos fia­­tal él, akikkel csak a szülők foglalkoznak. Milliók kelle­nének, hogy valamennyi rá­szorult gyermek megfelelő nevelésben *­­ részesüljön. — A gondon enyhít majd valamelyest a jövő tanévben megnyíló gyárvárosi 200 ágyas gyógypedagógiai kollégium. Tétnek és Csornának legalább még egy, Pannonhalmának ugyancsak kihelyezett osz­tályra lenne szüksége. Beszé­­des szám: Téten két család tölt meg egy teljes osztályt. (?) A beszélgetést kopogtatás szakítja félbe. Fehér kötény­es fiú, a konyhai ügyeletes je­lenti: tálalva van. A nagyok ízlésesen terítenek, asztalt bontanak, felszolgálnak, ügye­­s­en sürögnek-forognak. Az osztályban —­ így me­gyénkben is a tanköteles gye­rekek összlétszámának mint­egy 3—3,5 százaléka fogya­­tékos. Az esetek leggyakoribb előzménye: az­ al­kohol­izmus, az erkölcstelen életmód, az elhanyag­olt gyermekbetegsá­­gok, a rendellenes szülések, különböző sérülések. Bár­mennyire fájó gond a csa­ládban a fogyatékos gyermek, a reményt nem szabad fel­adni. Példák százai igazolják, hogyha az iskolai munkát a szün­ős ház megértése, féltő tö­rődése kíséri, az eredmény nem marad el. — Mit tart az itt dolgozó pedagógus munkája legna­gyobb eredményének? Az igazgatónő nem vála­szol. Csak a szemével jelzi, hogy nézzek körül. A jól fel­szerelt, tantermek, a tanítvá­nyok kézimunkái, rajzai, a munkahelyek elismerő sorai felelnek a kérdésemre. A 17 nevelő az életét tette arra, hogy az elesettekből embert faragjon. Itt nevelőnek lenni­ több, mint hivatásszeretet. Végtelen türelmet és emberséget kö­vetelő munkájuknak csak las­san érik be gyümölcse. De beérik.­­ N. M. s ­ Egy magyar, aki magyarul tanul­t. Különböző okokról szóltunk, amelyek a szerződésben rög­zített három esztendőn túl tartják az NDK-ban a ma­gyar fiatalokat. Az okok kö­zül a leggyakoribb a nősü­lés. Onestyák Gusztávot, aki Budapestre a Mechani­kai Művek szerszámkészítő­je volt, is ez marasztalta Lipcsében.­­ — A három év letelte után hazamentem, hat hónapig katona voltam és visszatér­tem az NDK-ba. Itt is szer­számkészítő vagyok. Megnő­sültem, a feleségem óvónő. — Rendes a lakásotok? — Stötteritz negyedben van. Nem új, de jó. — Mi a véleményed álta­lában az idegen állampolgá­rok között létrejött házas­ságról? — Egymás nyelvét ismer­ni kell. Tervem volt, hogy megnősülök, s német lányt veszek el feleségül, de csak azon az alapon, hogy meg­tanulok németül. — Mennyi a kereseted? — Havonta 650—700 már­ka. — Ez mire elég? — Hadd válaszoljak úgy, hogy szívesen maradnék Lipcsében. Mindenképpen szeretném meghosszabbítani az itt-tartózkodást. A közel­jövőben felújítjuk a lakást, tapétázunk, azután az M7-tel a tengerpartra akarunk ki­rándulni. A Leistung szónak külö­nös jelentősége van a Német Demokratikus Köztársaság­ban. A teljesítmény az, amely egy munkásnak az értékmérője, s egyáltalán nagyon természetes, hogy egy ügyesebb munkás szak­ma nélkül többet keres ugyanazon a gépen, mint szakmával rendelkező társa. A németek számára — mint észrevehető volt — ez telje­sen természetes, a magyarok körében azonban — s a mi esetünkben talán ez a meg­szokott — megoszlanak a vé­lemények. Fehér Balázs a németek felfogását vallja. A szakmá­ja, amelyben idehaza a Fő­városi 4-es számú Építőipari Vállalatnál dolgozott, szoba­­festő-mázoló. Lipcsében gépi formázó szakma nélkül, s a keresete túlóra nélkül 900 márka. Ezt az összeget senki nem irigyli tőle, mert nehéz munkát végez. A Buchbin­dereimaschinenwerke a Po­lygraph kombinát régi, kapi­talista örökségei közé tarto­zik, a fejlesztés szükségessé­gének és lehetőségének felső határa nagyon messzire van. — A három év letelte után hazamentem és a következő év augusztusában jöttem vissza — mondja Balázs. — Megnősültem, a feleségem könyvkereskedő. — Ő mennyit keres? — 380 márkát — Lakás van? — Igen. Lindenauban, két szoba és konyha. — További terveitek?­ét— Autószerelő akarok len­ni. Lipcsében másfél év alatt megszerezhetem a szak­mát. — Milyen lehetőségek vannak általában a tovább­tanulásra, a képzésre? A fiúk elmondják Hajnal Csaba normál példáját, aki a gyár javaslatára került Lipcsében egyetemre. Az idegen számára többnyire áttekinthetetlen, de nem megtanulhatatlan NDK isko­larendszer egyik vívmánya — nyugodtan nevezhetjük vívmánynak — a Volk­shochschule, vagyis a nép­főiskola. Ez az általános is­kolai végzettséggel rendel­kező dolgozók kedvelt ön­képzési formája. Hetente négy alkalommal kell estén­ként iskolapadba ülni. Hat­napos munkahét heti egy szabadnapot von maga után. Az NDK minden járá­sában működik népi főisko­la,­ összesen tehát 250. A ta­nulmányi idő három év. A tematikára annak gazdag­sága miatt reménytelen vol­na kitérni. Csupán annyit érdekességként, hogy tetszés szerint akár a magyar nyel­vet is választhatják az ér­deklődők. Évente mintegy 100 000 munkás részesül ebben az­ oktatási formában. Mint megfigyelhettük a fiúk történeteiben nincsen rendkívüli. Dolgoznak, élnek, terveznek mint ezt vendég­­■ látóik, a németek teszik. Fasching István sem kivé­tel, bár ő magyar származá­sa ellenére a vendéglátókat képviseli. — Mikor kijöttünk, — me­sélik a fiúk — találkoztunk Pista bácsival. Feltűnt, hogy elég jól beszél magyarul, sőt napról napra jobban beszélt, aztán fény derült a turpis­ságra. — Igen — nevet Fasching , István. — Mikor kijöttem, alig tudtam németül, aztán mikor 68-ban a fiúkat fo­­gadtam­, már elég keveset tudtán magyarul. — Hogyan és mikor ke­rült Németországba? — Tizennyolc éves korom­ban, 1940-ben Bécsbe men­tem, a bátyám 1935 óta él Lipcsében. Vissza akartam menni Magyarországra, de közbejött a háború, így ke­rültem Lipcsébe. Az én szak­mám fordász, de az üzemben mint sakkozó betanított munkás dolgoztam, 68-tól pedig tolmács és Betreuer vagyok a magyarok szolgá­latára, ezen kívül a nyári szünidőre munkaerőt szerve­zek az egyetemeken. Rend­szeresen visszatérek Magyar­­országra, enélkül, csakúgy, mint a rám bízott fiatalok nélkül nem tudom elképzel­ni az életemet. Pákovics Miklós

Next