Kisalföld, 1973. október (18. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-05 / 233. szám
1973. OKTÓBER 5., PÉNTEK Fekete fák kora Égetni, de hogyan ? A kibicnek semmi sem drága — tartja a szólásmondás, és így a türelmetlenkedők, az egyszerre túl sokat akarók érvei is visszautasíthatók: lehet hivatkozni az eredményekre és a tervekre egyaránt. Arra is, hogy hazánkban ma még nem öltött tragikus méreteket a környezet pusztulása, és lehet hivatkozni a türelmetlenkedőkkel, a kibicekkel szemben arra is, hogy az emberiség előbb vagy utóbb ezt a feladatot is megoldja, csak semmi kétségbeesés! A kibicnek azonban most igaza van, annál is inkább, mert többé nem tekinthető érdektelen, csupán szórakozásból figyelő szurkolónak, hiszen mindaz, amiért szól, őt is érinti, ő is percenként sok liternyit belélegez abból a levegőből, amelyben lassan több a korom, mint az oxigén; ő is eszik ahol a halból, ■amelynek húsán érződik a le nem bomló vegyszerek íze; ő is fogyaszt abból az élelmiszerből, amelyben mérgek halmozódnak föl, és ő is saját bőrén tapasztalja a folyókon lebegő olajréteget, ha néha fürdőzésre támad kedve. A kibicnek most igaza van, mert látja, hogy a tervek nagyon lassan válnak valóra, hogy éveknek kell elmúlni, amíg egy-egy kezdeményezésből eljutnak az első lépésig a környezetvédelemmel foglalkozók; hogy a hivatalos állásfoglalások nem járnak együtt a szemlélet változásával; hogy a szennyvíztisztítás, a hulladékmegsemmisítés, a levegőtisztaság-védelem olyan téma, amelyről ma sokan beszélnek, de amelynek igazi gazdája városi, megyei szinten ez eddig még nem akadt. Szükségesmindezt most elmondani, különösen Győrrel kapcsolatban, mert a példák hosszú sora bizonyítja, hogy némely helyi kezdeményezéstől eltekintve a legjobb esetben is csak tanulmánytervek készíttetésére futotta az erőből. Azok a feladatok pedig, amelyek városi vagy megyei összefogást követelnek, azok éppenúgy megoldatlanok, velük kapcsolatban éppenúgy csak az összefogás hangoztatásáig jutottak elaz érdekeltek, mint egy-két évvel ezelőtt. A felismerés és a megállapítás, amely szerint Győr hulladékmegsemmisítését rövid idő alatt szükséges megoldani, nem mai keletű. Mindenki tudja, hogy még egykét év, és nem lesz hova hordani a megyeszékhely hulladékát — ez az egy-két év pedig nagyon is hamar elmúlik. Legalábbis ahhoz képest hamar, amennyi időt ma a pénz előteremtése, a tervek elkészítése, a beruházás megvalósítása igényel. Szűken számolva is négy-öt év kell ehhez, fél évtized múlva pedig nemcsak a hulladékok menyisége lesz több, hanem a mostaninál sokkal több pénz kell majd a megsemmisítésihez is. A legutóbbi eset, a GRABOWIAST Pamutszövő- és Műbőrgyár szabad ég alatt történő hulladékégetése, illetve az ezzel kapcsolatos feladatok megoldása is a városi összefogás szükségességére hívja fel a figyelmet. A gyárnak ez év végéig kell elkészíttetnie azt a tanulmánytervet, amely elfogadható megoldást kínál hulladékainak a környezetet, levegőt nem szennyező elégetésére, megsemmisítésére. A tanulmányterv készítésére kötelező határozatról most csak annyit, hogy jól példázza — sajnos — a környezetvédelmi tevékenység esetenként nem elég átgondolt voltát. Ugyanis a Műbőrgyár hulladékának elégetéséhez szükséges berendezés — a műanyagok csak égetéssel semmisíthetők meg — mintegy 50—60 millió forintba kerülne. Az egész város hulladékának elégetése pedig 100—120 millió forintot igényelne. De a GRABOPLAST hulladékanyagainak e mennyisége a városi menynyiséginek csak nyolc százaléka, és előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik a többi 92 százalék megsemmisítése is. Ha azonban minden 8 százaléknyi mennyiségű hulladék elégetéséhez külön-külön berendezést fognak az érdekeltek építeni, akkor az egész hulladékmegsemmisítést szolgáló beruházás hatszor anynyiba fog kerülni, mint ha egyetlen égető épülne. Eltekintve azonban ettől a szélsőségesnek mondható esettől, bármilyen megoldás, amely nem az egy hulladékégető építését tűzi ki célul, a költségek miatt gazdaságtalan. Ennek kárát, illetve a környezetvédelem költségeinek nagyságát és a kevés pénz tényét talán felesleges is hangsúlyozni. Az egyetlen elfogadható megoldás a nagy, a város összes hulladékának megsemmisítésére alkalmas égető építése. Amelynek költségeiből természetesen minden vállalat, intézmény ki kell, hogy vegye a részét, hulladéka mennyiségének nagyságában. Ahhoz azonban, hogy mindez megvalósuljon, mindenekelőtt olyan intézményre, szervezetre van szükség, amely túl tud lépni bizottsági mivoltán, és rövid idő alatt többet tud letenni az asztalra, mint amennyit egy tanulmányterv önmagában nyújthat. Szalay Antal (Szűk telv) Négy év óta virul gyakorlókért a Ciráki Általános Iskola mellett. A kertben azok a növényfajták megtalálhatók, amelyeket a téesz a határban megtermel. A diákok naponta gyakorlati megfigyeléseket végeznek, s ez megkönnyíti a környezetismeret anyagának elsajátítását. A beledi Előre Téesz és a gyórói téesz segíti a kerti munkálatok lebonyolítását. A felső tagozatosok szívesen dolgoznak a kertben, élvezik a fizikai munkát. Képünkön: feketeribiszkét kapálnak. ásaiau Az élettapasztalat — A munkásmozgalom történetének tanulásához — folytatta Malek elvtárs — sokat segít az idősebb hallgatók személyes visszaemlékezése. Az előkészítő adminisztrátora, Lovas István a Horthyfasizmus munkáselnyomó módszeréről elmondotta, hogy az akkori csendőrség és rendőrség a munkások, parasztok minden gondolatáról igyekezett tudomást szerezni. — A városokban és falvakban — emlékezett vissza Lovas elvtárs — a besúgók Röviden korának mondják, teljes nevén községfejlesztési alap. A bűvös szó, azt az öszszeget rejti, amelyből a községi tanács gazdálkodik a falu szépítésén, kommunális viszonyainak javításán. Fő forrása a kétszáz négyszögölnél nagyobb kerttel rendelkezők befizetése, az állami telek eladásából származó vételár és a központi támogatások. Jellemzője, hogy csaknem mindenhol kevés. Évek során át pontosan tervezett tevékenységnek kell megvalósulnia ahhoz, hogy a községfejlesztési alap felhasználása a falubeliek számára érezhetővé, értékelhetővé váljon. _____5 | Rövidesen kezdődik az 1973—74. évi pártoktatás, de a szervezői tevékenység, a propagandisták előkészülete már hónapok óta tart. — így mondja Malek József, a Mosonmagyaróvári Kötöttárugyárban a munkásmozgalom története szeminárium vezetője. A tanulói közösség — Az idén negyedszer kaptam azt a megbízatást, hogy „A magyar munkásmozgalom története” tanfolyamán szemináriumvezető legyek. Az elmúlt három oktatási esztendő sok hasznosítható tapasztalatot adott. — Az első alkalommal 1970-ben szervezett, „A magyar munkásmozgalom története” szeminárium hallgatóinak volt a legalaposabb tájékozottságuk. Egy-egy vita alkalmával hárman-négyen is kis előadást tartottak. A kiselőadásokról számos kérdés, megjegyzés, élénk eszmecsere alakult ki. — A következő esztendőben a marxizmus—leninizmus elméletében járatlanabb hallgatókkal kellett foglalkozni. A hallgatói kiselőadásokról célszerű volt lemondani. Egyéni foglalkozással próbálkoztam az alaposabb érdeklődést felkelteni. — A harmadik esztendőben, 1972—73-ban az adta a különleges feladatot, hogy a gyári szemináriumnak 24 hallgatója volt. Ez a szám túlságosan nagynak mutatkozott ahhoz, hogy a hallgatókkal, felkészítésükkel alaposan lehessen foglalkozni. Alig tudtuk egymást jól megismerni. A kölcsönös kapcsolat csak részben fejlődött ki. A három oktatási esztendő összegezhető tapasztalata az, hogy azonos felkészültségű 16—18 hallgatóval lehet a legmagasabb eredményt elérni. Ilyen esetben a tanulói közösség tagjai bátrabban vitatkoznak és mondják el véleményüket, százait azzal bízták meg, hogy jelentsék, miről is beszélgetnek a munkás, paraszt emberek, és bírálják-e Horthy rendszerét. A tőkés és földesúri hatalom tulajdonosait még az is érdekelte, hogy kik azok, akik a templomba csak muszájból járnak. A népi demokrácia történetéből is a személyes élmények a legmaradandóbbak. A hallgatók közül többen elmondták, hogy amikor a tsz-szervezésben a szektás, merev módszerek érvényesültek, megsértették a munkás—paraszt szövetséget és vele a falu lakosságának önérzetét. Ám amikor 1959— 60-ban az MSZMP szigorúan őrködött az agitáció tisztaságán és a lenini önkéntesség elvének megtartásán, a falusi szövetkezeti mozgalom — emlékeztek az elvtársak — sikerrel uralkodóvá vált. Tovább lehetne sorolni az olyan tapasztalatokat, amelyek azt bizonyítják, hogy a magyar munkásmozgalom története eseményeivel érdemes foglalkozni. Ahol csak mód és lehetőség adódik rá, a szemléltetőeszközöket jó hatással lehet alkalmazni. A magyar munkásmozgalom történetéről szóló fényképek, rajzok, írások segítik a tananyag elsajátítását. Egy-egy témával összefüggő filmek bemutatását minden politikai iskola hallgatói számára is célszerű ajánlani. A szemináriumi helyiségek ban jelentősége annak is, hogy a foglalkozásokat milyen helyiségben tartják. A zajos, néha a közelben működő gépektől valósággal remegő helyiség rontja a tanulás eredményességét. Az olyan iroda, ahol szétszórtan, a hallgatók egymástól csak távol tudnak leülni, ugyancsak megnehezíti a propagandista és tanítványainak együttműködését. Amikor a tiszta, télen fűtött szobában egyetlen megfelelő méretű asztal körül foglalhatnak helyet a szeminárium résztvevői, akkor mondható a legmegfelelőbbnek a környezet. A gyári pártbizottság minden esztendőben a politikai iskolai vezetők közreműködésével jelölik ki a szemináriumokra legalkalmasabb helyiségeket. S ahogy fejlődik a gyár, úgy javul a politikai oktatás e lehetősége is. A szemináriumi munka sikerének legfontosabb feltétele a propagandisták irányításával a hallgatók tanulása. A rendszeres felkészülés, az őszinte, nyílt vita lépésről lépésre segíti a marxizmus— leninizmus elsajátítását. A politikai elméleti tanulásban a szemináriumi eredmények növelését segíti a gyári pártbizottság ellenőrző, elemző tevékenysége. Jó hatása van annak, amikor a vállalat legfelsőbb pártszerve az odaadóan, lelkesen, szorgalmasan tanuló hallgatókat megdicséri és a propagandisták tevékenységét elismeri. Lányai Sándor Tenumnak a Mosonmagyaróvári Kötöttárugyár dolgozói A marxista-leninista előkészület jelentősége A propagandisták tevékenységének elismerése A munkásmozgalmi szeminárium tapasztalatai Szépül Dunaszeg, Dunaszentpál, Ladamér — Mire használták fel az utóbbi három évben a községfejlesztési alapot? — kérdeztem Valkó Ferenctől, a Dunaszegi Közös Tanács elnökétől. — 1970-ben Dunaszegen belvízrendezésre, Dunaszentpálon vízelvezetésre, Ladaméron temetőkerítés építésére. 1971: Dunaszentpál szilárd burkolatú utat kapott, autóbuszfordulót. Dunaszegen járdaépítést, Ladaméron útfelújítást, mindhárom községben járdát építettünk, és az utak kavicsozását végeztük. 1972: járdaépítés, útfelújítás, a sportkör támogatása a sportkombinát építésében. Az idén egy régi épületet óvodává alakítottunk át, és járdát építettünk. Ez így elmondva nem látszik soknak, de az apróságokkal együtt mégis elvitte a fejlesztési alapunkat, sőt még többet is. Rejtett tartalék a társadalmi munka A községfejlesztési alap legfőbb pótléka Dunaszegen is a lakosság összefogása. A sportkombinát építésénél mintegy kétszázezer forint értékű társadalmi munkát végeztek a falubeliek. A tanácsválasztási jelölőgyűléseken jogos igényként került szóba egy orvosi rendelő megépítésének gondolata. Az elgondolást hamarosan tett követte, melynek eredményeképpen már csaknem kész az új orvosi rendelő. A négyszáztízezer forintba kerülő létesítményre nem költöttek a községfejlesztési alapból. A Vöröskereszt helyi szervezete bálokat rendezett. Az emberek tudták, hogy milyen célra kell a pénz, nem voltak kicsinyesek, jó néhányan ötven forintot is fizettek belépti díjként. A termelőszövetkezet a saját kavicsbányájából a kavicsot és a homokot adta. Segítettek győri vállalatok is: a Dissous- gázgyár meszet adott, a Győr-Sopron megyei Építőipari Vállalat zsaludeszkát. A Tervező Vállalat ingyenesen elkészítette a terveket. És természetesen az új orvosi rendelő építésénél társadalmi munkában segített a község apraja-nagyja. — Vannak a társadalmi munkával kapcsolatban gondjaink is — mondta a tanácselnök. — Míg a dunaszegieket könnyű mozgósítanunk, addig a dunaszentpáliakat nagyon nehéz megnyerni. Buzdításul vagy büntetésül — ki hogy veszi — a községi tanács végrehajtó bizottsága olyan határozatot hozott, hogy a jövőben azokon a helyeken járdásítunk, ahol társadalmi munkában elegendő segítséget kapunk. Hasznosak a falugyűlések Dunaszeg közös tanácsa lévén sajátságos helyzetben van, a településeken megtartott falugyűléseken időről időre szóba kerül, hogy mindent a központban, Dunaszegen csinálnak. Ilyenkor azután a tanácselnöknek és tanácstagoknak számokkal, érvekkel kell meggyőzni az elégedetlenkedőket. Nagyon sokféle igény, javaslat is előkerül a falugyűléseken. Mindenki azt szeretné, ha az ő utcájukban járdásítanának, ott oldanák meg a vízelvezetést, építenének óvodát. — Mi minden kérést meghallgatunk — mondja a tanácselnök —, és a lehetőség szerint teljesítjük, de a községfejlesztési alap szabta határok nagyon is végesek. Sokszor valóban jogos, de a községeket közvetlenül nem érintő kérdésekre mennek el százezrek. Csak egy példát. Az árvíz után Dunaszentpáltól hétszáz méterre épült négy lakóház, kettő az utca elején, kettő a végén. Pár évvel ezelőtt jogos igény volt, hogy ebbe a négy házba is be kellene vezetni a villanyt. Ez meg is történt, de 330 000 forintba került. Alig fejeződtek be a szerelési munkák, az utcabeliek már azzal jöttek, hogy az utat is meg kellene javítani, mert hát az mégis csak tűrhetetlen, hogy míg a falubeliek aszfalton járnak, addig ők a sarat dagasztják. Csak nehezen, értették meg, hogy ennek teljesítése már nem futja a községfejlesztési alapból. Nem marad felhasználatlanul . A dunaszegiek azt nehezményezték, hogy míg ők kétszáz forint községfejlesztést fizetnek, addig a ladamériak és a dunaszentpáliak csak százötven forintot. Ezt a különbséget már sikerült megoldanunk, a végrehajtó bizottság határozatot hozott, és azt a falugyűléseken is megszavazták, hogy a jövő évtől egységesen kétszáz forintot fizetnek mindhárom helységben. Nem könnyű szót érteni a bejárókkal sem. Sokan vannak, akiknek teleknagysága nem akkora, hogy a községfejlesztést fizetniük kelljen, ám az igényeik nagyobbak, mint a helyben dolgozóké, hisz ők a városban sok szép kezdeményezést látnak, és ezeket szeretnék a lakóhelyükön is megvalósíttatni. — Azokkal a városban dolgozókkal — mondta Valkó Ferenc, — akik nem fizetnek községfejlesztési alapot sikerült együttműködési formát találnunk. Ők képezik a társadalmi munkaakciókban részt vevők legtevékenyebb táborát. Terv, tennivaló bőven van: mindhárom településen fel kellene újítani az iskolát, vagy pedig új központi iskolát kellene létesíteni, a járdásítás, a vízrendezés, az utak javítása is dolgot ad jó néhány esztendőre. Azután pedig új igények, feladatok jönnek, így egyelőre nem kell attól félni, hogy a községfejlesztési alap megmarad felhasználatlanul. Németh Endre