Kisalföld, 1973. november (18. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-02 / 257. szám
1973. NOVEMBER 2., PÉNTEK Udvarok és kertek Gyakorla! és felfrissítés Káldy Kálmán, a győri Lenszövő osztályvezetője szép, kertes családi házban lakik Enesén. Az emelt szintes épület előtt rózsák, mögötte pedig nyolcszáz öt kert nyújtózkodik. A kertben almafák, körte-, szilva-, őszibarackfák, a tavaszon cseresznye is akadt. Kétoldalt eper, ribizli- és málnabokrok, néhány sor szőlőtő. Az idén termett először. Telepíteni akarnak még málnát, Fertődről hoz majd Vilmos, a fiú, most harmadikos a szakközépiskolában. Találni még zöldségfélét, paprikát, paradicsomot és káposztát. Napfényes őszi délelőttön halvány színekben úszik a kert. — A tavasszal szebb volt, mint most — mondja Káldy Kálmánná a férje helyett, ő most nincs itthon, dolgozik az üzemben. — A férfiaké a kert. A férjem és a fiam itt munkálkodnak. A ház alsó helyiségeiben tároljuk a gyümölcsöt, a terményeket. Eladni is tudunk belőle. — Hol értékesítik a termést? — Az áfész felvásárolja a felesleget. — A kert jövedelmet egészít ki, élelmezést pótol, vagy a pihenéshez nyújt teret? — A kert jövedelmünket is kiegészíti. De a férjemnek legfőképp pihenés, hobby a kertészkedés. Sokat utazik, tárgyal, szellemi munkát végez, megkívánja a fizikai munkát is. Ezért kell a kert. Kapott volna szolgálati lakást Győrben, de itt maradtunk. — A fia miért választotta a kertészeti szakközépiskolát? — Ebben része volt annak is, hogy itt volt a kert, élesztette a kedvét. Gyerekkora óta szeretett kertészkedni. Az idei nyara is a kerti munkával telt. A férjem vett neki egy japán permetezőgépet. A vegyszerezéstől a betakarításig mindig akadt dolga. A könyvei, szakismeretei is segítették. — Mikor telepítették a kertet? — Kilenc-tíz éve. Amikor a ház épült. Azóta a munka és a tanulás után felfrissülésre serkenti, pihenésre hívja a családot a kert. Egészséges nyugalmat áraszt. (Varga) A férjem és fiam itt munkálkodnak. (Szűk c. felvétele) Győrszemere takarékos E hónapban adják át rendeltetésének Győrszemerén a takarékszövetkezeti kirendeltség új üzletházát, amelyet a téti igazgatóság építtet 400 000 forintos költséggel. A régi kirendeltség egy hentesüzletben volt, s 7 millió forintos betét- és 3 millió forintos kölcsönállományt kezelt. Az új üzletházat, amelynek építési munkáit a téti Építőipari Szövetkezet végzi, a megnövekedett forgalom és a lakossági igények növekedése tette szükségessé. TEHERGÉPKOCSIVEZETŐT keres az Országos Műemléki Felügyelőség, Sopron, Új u. 16. Valahol egy áruházban — Pillanatnyilag nem találtunk jobb megoldást — mondta a tévériportban a sok millió forintért készült új, hatalmas élelmiszeráruház vezetője —, ezért árusítjuk egy helyen a cukrászsüteményeket a zöldségekkel. És ezt a magyarázatot „pillanatnyilag” mindenki elfogadta, senki sem firtatta, hogy miként is történhetett meg az egészségügyi szabályok ilyen durva megsértése; senki sem firtatta, hogy mibe fog kerülni az a „pillanat”, amikor megtalálják az áruházban a helyes megoldást. Ha megtalálják majd egyáltalán. Az ünnepélyes alkalmakkor ugyanis nem szokás kellemetlenkedni, és így az ünnepélyes alkalmak nagyon kedveznek a mellébeszélésnek, amelyről most újra kiderült, hogy művészi fokon űzhető. A tévériport tanúságot tett arról, hogy a művészi fokon végzett mellébeszélés csodálatos dolog. Az benne a csodálatos, hogy „alkotásait” mindenki minden vita, ellenvetés nélkül elfogadja. (szy) Gerencsér Miklós: Igen, a politika. A mi bonyolult, sőt zavaros őszrák politikánk. A mi türelmetlen, kizárólagosan birodalmi politikánk. Bevallom, érzelmeimtől nem egészen idegen. Ösztöneimmel én, a jelentéktelen birodalmi alattvaló is hajlok a türelmetlenségre. De elfog a szédülés, h. i t. eszemre hallgatok. Pedig az ész, bzony az esz cseppet sem elhanyagolható komponens. Méghozzá minőségi !. 'mponevn. Jelentéktelen alattvaló lécemre sem mondhatok le elsőrendű font '.-járól. Az etikai komponenst, amely szintén előbbrevaló a hatalomvágynál, rr nem is merem szóba hozni. Mondom, szédülök, ha tárgyilagos értelemmel próbálok a politika örvénylő zűrzavarába pillantani. Hol is kezdődött? Ha majdnem elviselhetetlen a külső zűrzavar, legalább magamban próbáljak rendet teremteni, hogy hányadán isállunk ezzel a lázadással és felségsértéssel, amely tudvalevőleg a magyarok bűne ellenünk.. Lázadásukkal a birodalom, felségárulásukkal a dinasztia ellen vétettek főbenjárón. Szeretnék meggyőződni arról, hogy valóban így van. Szeretnék elérkezni ahhoz a logikai végösszeghez, amely kedvez a szívemnek és az érzelmem számára is megnyugtató, így tehát a készen kapott kijelentések lusta elfogadása helyett rákényszeríteni magamra a gyötrő türelemjátékot, és megpróbálom kirakni az elmúlt másfél esztendő mozaikját, úgy, ahogy pillanatnyilag látom. Emlékezetem szerint a polgáriasodé® elemi erejű igényei tették időszerűvé a magyar kérdést. Ezeket az igényeket senki sem vonhatta kétségbe, hiszen Ausztriában és az örökös tartományokban már szépen kibontakoztak az európaibb állapotok. Abban sem , találok semmi felháborítót, hogy a magyar vezetők nem óhajtották magukat alávetni a bécsi kormányszerveknek, hiszen a közös uralkodó tiszteletben tartása mellett közjogilag teljesen szabályosan a külön magyar alkotmány előírásaihoz alkalmazkodtak. Mi osztrákok soha nem értettük ezt a messze századokba viszonyuló magyar alkotmányt. Csak anynyit tudtunk, hogy mindenkori császárunk, akit magyar királlyá is megkoronáztak, kötelezte magát a külön magyar alkotmány elismerésére. Másképp föl sem ékesítették volna a hajdani magyar uralkodók felségjelvényeivel. Nem csodálkozhatunk hát, amikor V. Ferdinand császárunk aláírta a pozsonyi napivm. országgyűlésen hozott törvényeket, s mint alattvalóit, kinevezte a magyar kormány tagjait. Azt hittük, szent a béke, következik a boldog aranykor. Ehelyett lázongások következtek a Dráva mentén, a Bácskában, Bánátban, Erdélyben. Sokan örvendeztek ennek a keserű fordulatnak, de én azok közé tartoztam, akik bizonyosra vették, hogy felséges uralkodónk az általa kinevezett törvényes magyar kormány védelmére siet. Döbbenten tapasztaltam a várható lépés ellenkezőjét. Fékezés, fenyítés helyett bátorítást kaptak a lázadók. Annál fenyegetőbb hangokkal telt meg a birodalmi főváros a magyarok ellen, amikor elhatározták kétszázezer honvéd fegyverbe állítását. Arról, hogy a toborzás a magyar kormány létére törő rácok, szerbek, horvátok, románok megfékezését szolgálja, szó sem hallatszott. Legfeljebb gyanúsítás formájában. Elhittem, mert jólesett elhinnem, amikor írták újságjaink, hogy Kossuthék voltaképpen a bécsi kormány ellen fegyverkeznek. A bánáti és erdélyi zavargások csak ürügyül szolgálnak erre. Bűnös képzelődőnek véltem volna magam, ha feltételezem akikor, hogy a zavargások előidézésében nem vagyunk ártatlanok. Makulátlanságunk tévhitéből tavaly szeptemberben gyógyultam ki. Amikor császárunk önhatalmúlag a bécsi kormány hatáskörébe utalta a magyar pénz- és véadii®vet. Arról mélyen hallgattunk, hogy a magyar országgyűlés hozzájárulása nélkül jogellenes volt uralkodónk eljárása. A súlyos döntés által faktummá lett: leléptünk a törvényes útról. S elindult a lavina. Jellasics horvát bán a magyar országgyűlés teljes mellőzésével jutott a magas méltósághoz, és megkezdte hadjáratát uralkodónk egyenes felszólítására. Ezután már csak a nyílt és közvetlen összecsapás következhetett Bécs és Pest között. Több szó nem esett a törvényes jogalapról. Az alkotmányosság nevében megindult folyamatokat erőszakosan áttereltük a felségjognak nevezett parancsolgatás medrébe. Mintha egész Magyarország egy újonc század lett volna, mi pedig a kiképző őrmesterek. Gróf Lamberg elvakult önteltséggel sietett Budáról Pestre feloszlatni az alkotmányosan megválasztott országgyűlést. Csoda-e, ha a lázongó tömeg felkoncolta? Amikor kiszállították kocsijából, még mindig csőcseléknek nevezte a pesti polgárokat. Azokat a pesti polgárokat, akik az uralkodó által kiírt választásokon küldtek törvényes képviselőt a most szétkergetésre ítélt országgyűlésre. E tragikus fordulatokból két mozzanatot látok sorsdöntőnek, először a szabályosan kinevezett kormánytól akartuk megfosztani Magyarországot, másodszor a közjogilag teljesen rendjén való parlamentjétől. Ez utóbbi a durvább, mert mélyebben támadja a magyarok államjogi érdekeit. Sajnos, el kell ismernünk a tisztességünkre hátrányos tényt, hogy uralkodónk visszalépett az abszolút monarchia keretei közé. Ez önmagában még nem vetne árnyékot dinasztiánk erkölcsi tekintélyére. Legfeljebb a konzervatizmusát bizonyítaná. Ott szenved csorbát a presztízs, hogy akkori felséges császárunk, V. Ferdinánd önként és ünnepélyesen nyilvánította alkotmányos monarchiának a magyar királyságot. Megértették parancsolóink, hogy a rácok, szerbek, horvátok, románok együttesen sem képesek letepernni a rebellis magyarokat. Kénytelenek voltak császári hadakkal érvényt szerezni az uralkodói akaratnak. Windischgraetz herceg tavaly októberi győzelme a Lajtánál az ellenszegülő magyarok gyors szétszórását ígérte. S az ígéretből csaknem valóság lett a tél folyamán. Nagy felbuzdulásunkban még az uralkodó lemondatását is keresztül vittük, mivel seregeink vezérei elszántabb erélyt reméltek az ifjú trónörököstől, immár I. Ferenc József császár őfelségétől. Februárban a Kápolnánál aratott győzelmünk után büszkén adta hírül Windischgraetz herceg: „A lázadó csordákat, lelozom, négy nap múlva debreceni főfészküket is elkaposom”. Mámorunk növekedése közben fogalmunk sem volt a honvédek bánáti és erdélyi sikereiről. Fogalmunk sem volt csapataink készülő közép-tiszai vereségéről, arról a számunkra riasztó erőgyűjtésről, amely biztosítéka lett a magyarok tavaszi hadjáratának. És bemutatkozott ifjú uralkodónk. Híres olmützi manifesztumával eltörölte a magyar alkotmányt, így a lázadók kormánya és országgyűlése után magát az országot is közjogilag törvényen kívül helyezte. A közel tíz évszázados ország, az Árpádok büszke állama, az osztrák birodalom legfontosabb alkotóeleme ezzel a döntéssel a közönséges koronatartományok szintjére degradálódott. Persze, sokan örültek ennek, én is, noha nem fenntartás nélkül. Akkor még nem láttam be, mennyire magától érlelődő volt a törvényes létében teljesen összezúzott ország válasza. Az államjog halálos ítéletére csakis a dinasztia trónfosztása következhetett. Felnőtt politikusoktól, a feladataikkal és céljaikal tisztában lévő államférfiaktól más lépés el nem képzelhető. Ha nem is négy nap alatt, de letiportuk őket. A fegyveres harc kezdetétől áhítottam ezt a győzelmet. Most itet ülök az aradi várban, a papírjaim fölé görnyedek, magányosan, és nem tudok úgy örülni a győzelemnek, mint ahogy illene. (Folytatjuk.) Már Arisztotelész is említi, hogy Periklész korában sok volt a vesztegetés. Az athéniaknál ha valakire rábizonyították a korrupció vádját, az elfogadott ajándék tízszeresét kellett büntetésül megfizetnie. A római korban Caesar is megtisztította a korrupt bíróságokat, s megfosztotta a hivataloktól azon szenátorokat, akiket vesztegetésért elítéltek. A francia forradalom jakobinus vezére, Robespierre, akit a nép „a megvesztegethetetlen” jelzővel illetett, így beszélt: „A forradalomban a legsúlyosabb bűn a pénz szeretete, mert kétségessé teszi azt, amivel a tömegre hathatunk: a meggyőzést.” Számos Lajos írja: „A közélet tisztasága” című remek könyvében, hogy „ ... a szennyezett közélet és a korrupció viszonyára jellemző, hogy a kettőt számosan azonosítják, azt vallva, hogy a közélet akkor romlott, ha a közéleti szereplők megvesztegethetők. A korrupció társadalmi veszélyessége még akkor is kiemelkedően nagy, ha a tiszta közélet és a korrupciómentesség közé nem tehetünk egyenlőségjelet. Nem véletlen, hogy míg egyes, a közéleti tisztaságot sértő magatartásnak nincs büntetőjogi következménye, addig a korrupciót a büntetőjog súlyos büntetéssel fenyegeti, a bírói gyakorlatban is károsságának megfelelő szigorral kezelik.” Veszélyes azért is, mert nehezen fedezhető fel. A vesztegetett ugyanis nem ragaszkodik ahhoz, hogy „az üzlet” megkötésének tanúi is legyenek. Országos tapasztalatok szerint napjainkban különösen beszélhetünk a lakásügyekben történő vesztegetésekről, az újítások körüli visszaélésekről, az építésügyi korrupcióról. Lapunk is foglalkozott a másodállások és a mellékfoglalkozások területén tapasztalt visszásságokkal. Említést érdemel még a kisajátításokkal való visszaélés, s nem utolsósorban az orvosi etikát sértő korrupció. Elgondolkoztató adatként mondjuk el, hogy 1971-ben a rendőrség hazánkban 777, tavaly pedig 821 korrupciós bűncselekményt leplezett le. A még mindig előforduló áruhiány és a nem kielégítőszolgáltatások kedvező feltételeket teremtenek a korrupciónak. A gazdasági vesztegetés főleg üzletszerzői, anyagbeszerzői tevékenységgel, a vállalatok és szövetkezetek közötti kooperációval kapcsolatos. Sajnos, nem ritka a Nyugattal való külkereskedelemből adódó vesztegetés, amelyhez hasonló nem is oly régen Győr egyik nagyüzemében történt. A hivatalos személyek korrupciója elsősorban különféle engedélyek jogszabályellenes vagy soron kívüli kiadásával és előnyben részesítéssel valósul meg. A Győr-Sopron megyei Népi Ellenőrzési Bizottság is tárgyalt a másodállásokról és a mellékfoglalkozásokról. Megállapította, hogy nagy részük nem indokolt. Néha akkor is alkalmaznak egyes vállalatok szakértőt, amikor az szükségtelen. Előfordul, hogy az alkalmazó vállalat valamelyik vezetője viszonzásul a másik vállalatnál jut jogtalan jövedelemhez. Az újságokból és a rádióból is ismert Kuti Lászlónak, a Komáromi Vízgazdálkodási Társulás volt műszaki vezetőjének és ifjú Simon Gézának, a Komárom megyei Tanács főelőadójának ügye. Simon 70 000 forintot kapott olyan másodállásért, ahol nem is dolgozott. Igaz, viszonzásul 1 267 000 forint el nem végzett munkát igazolt. Folytathatjuk egy, a megyénkben is ismert üggyel. A ménfőcsanaki termelőszövetkezet volt elnöke a szövetkezet költségén valóságos kis palotát építtetett magának. Berzsenyi Dániel írta: „ ... minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs.” Szocialista rendszerünkben pedig a kereset a munka függvénye. Miért lehetséges, hogy egyesek úgynevezett „szocialista öszszeköttetéssel” építsenek olyan villákat üdülőhelyeken, amelyeket tisztességes úton egész életük munkájával sem tudnának felépíteni? Miért tűrjük, hogy „törvényben biztosított jogainkat nem egyszer csak ellenszolgáltatás fejében érvényesíthetjük?” Társadalmi éberségre van szükség a közéleti tisztaságért. A Központi Bizottság 1969. évi novemberi ülésén foglalkozott a Belügyminisztérium munkájával. Megállapította és elvárja, hogy „a Belügyminisztérium dolgozói továbbra is határozottan lépjenek fel törvényeink megsértőivel szemben.” Bizalommal forduljunk mi is rendőrségünkhöz, ha az említett korrupciós tényekhez hasonlóakat tapasztalunk. Imm/BeU VESZÉLYES JELENSÉG Egy SZ 100, felújításra váró ERŐGÉP — komplett vagy alkatrészenként is ELADÓ. „Kertvárosi" Mg. Tsz., Ágfalva. A Győri Városgazdálkodási és Útkarbantartó Vállalat, Repülőtéri u. 3. szám alatti keverőtelepének 20 KV-os szabadvezetékét 1973. november 2-án FESZÜLTSÉG ALÁ HELYEZZÜK. Ez időponttól a távvezeték megközelítése vagy érintése életveszélyes. A Győri Városgazdálkodási és Útkarbantartó Vállalat 5