Kisalföld, 1973. november (18. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-02 / 257. szám

1973. NOVEMBER 2., PÉNTEK Udvarok és kertek Gyakorla! és felfrissítés Káldy Kálmán, a győri Len­szövő osztályvezetője szép, kertes családi házban lakik Enesén. Az emelt szintes épü­let előtt rózsák, mögötte pe­dig nyolcszáz öt kert nyúj­tózkodik. A kertben almafák, körte-, szilva-, őszibarackfák, a tavaszon cseresznye is akadt. Kétoldalt eper, ribizli- és málnabokrok, néhány sor szőlőtő. Az idén termett elő­ször. Telepíteni akarnak még málnát, Fertődről hoz majd Vilmos, a fiú, most harma­dikos a szakközépiskolában. Találni még zöldségfélét, paprikát, paradicsomot és káposztát. Napfényes őszi délelőttön halvány színekben úszik a kert. — A tavasszal szebb volt, mint most — mondja Káldy Kálmánná a férje helyett, ő most nincs itthon, dolgozik az üzemben. — A férfiaké a kert. A férjem és a fiam itt munkálkodnak. A ház alsó helyiségeiben tároljuk a gyü­mölcsöt, a terményeket. Elad­ni is tudunk belőle. — Hol értékesítik a ter­mést? — Az áfész felvásárolja a felesleget. — A kert jövedelmet egé­szít ki, élelmezést pótol, vagy a pihenéshez nyújt teret? — A kert jövedelmünket is kiegészíti. De a férjemnek legfőképp pihenés, hobby a kertészkedés. Sokat utazik, tárgyal, szellemi munkát vé­gez, megkívánja a fizikai munkát is. Ezért kell a kert. Kapott volna szolgálati la­kást Győrben, de itt marad­tunk. — A fia miért választotta a kertészeti szakközépisko­lát? — Ebben része volt annak is, hogy itt volt a kert, élesz­tette a kedvét. Gyerekkora óta szeretett kertészkedni. Az idei nyara is a kerti munká­val telt. A férjem vett neki egy japán permetezőgépet. A vegyszerezéstől a betakarí­tásig mindig akadt dolga. A könyvei, szakismeretei is se­gítették. — Mikor telepítették a ker­tet? — Kilenc-tíz éve. Amikor a ház épült. Azóta a munka és a tanu­lás után felfrissülésre ser­kenti, pihenésre hívja a csa­ládot a kert. Egészséges nyu­galmat áraszt. (Varga) A férjem­ és fiam itt munkálkodnak. (Szűk c. felvétele) Győrszemere takarékos E hónapban adják át rendel­tetésének Győrszemerén a ta­­kar­ékszövet­kezeti kirendelt­ség új üzletházát, amelyet a téti igazgatóság építtet 400 000 forintos költséggel. A régi ki­­rendeltség egy hentesüzlet­ben volt, s 7 millió forintos betét- és 3 millió forintos kölcsönállományt kezelt. Az új üzletházat, amelynek épí­tési munkáit a téti Építőipa­ri Szövetkezet végzi, a meg­növekedett forgalom és a lakossági igények növekedé­se­ tette szükségessé. TEHERGÉPKOCSI­VEZETŐT keres az Országos Műemléki Felügyelőség, Sopron, Új u. 16. Valahol egy áruházban — Pillanatnyilag nem talál­tunk jobb megoldást — mond­­ta a tévériportban a sok mil­lió forintért készült új, ha­talmas élelmiszeráruház ve­zetője —, ezért árusítjuk egy helyen a cukrászsüteménye­ket a zöldségekkel. És ezt a magyarázatot „pil­lanatnyilag” mindenki elfo­gadta, senki sem firtatta, hogy miként is történhetett meg az egészségügyi szabályok ilyen durva megsértése; senki sem firtatta, hogy mibe fog ke­rülni az a „pillanat”, amikor megtalálják az áruházban a helyes megoldást. Ha megta­lálják majd egyáltalán. Az ünnepélyes alkalmakkor ugyanis nem szokás kelle­metlenkedni, és így az ünne­pélyes alkalmak nagyon ked­veznek a mellébeszélésnek, amelyről most újra kiderült, hogy művészi fokon űzhető. A tévériport tanúságot tett arról, hogy a művészi fokon végzett mellébeszélés csodá­latos dolog. Az benne a cso­dálatos, hogy „alkotásait” mindenki minden vita, ellen­vetés nélkül elfogadja. (szy) Gerencsér Miklós: Igen, a politika. A mi bonyolult, sőt za­varos ősz­rák politikánk. A mi türel­metlen, kizárólagosan birodalmi politi­kánk. Bevallom, érzelmeimtől nem egé­szen idegen. Ösztöneimmel én, a jelen­téktelen birodalmi alattvaló is hajlok a t­­ürelmetlenségre. De elfog a szédülés, h­. i t. eszemre hallgatok. Pedig az ész, bzony az esz cseppet sem elhanyagol­ható komponens. Méghozzá minőségi !. 'mponevn. Jelentéktelen alattvaló lé­cemre sem mondhatok le elsőrendű fon­­t '.-járól. Az etikai komponenst, amely szintén előbbrevaló a hatalomvágynál, rr nem is merem szóba hozni. Mondom, szédülök, ha tárgyilagos ér­te­lemmel próbálok a politika örvénylő zűrzavarába pillantani. Hol is kezdő­dött? Ha majdnem elviselhetetlen a külső zűrzavar, legalább magamban próbáljak rendet teremteni, hogy hányadán is­­ál­lunk ezzel a lázadással és felségsértés­sel, amely tudvalevőleg a magyarok bűne ellenünk.. Lázadásukkal a biroda­lom, felségárulásukkal a dinasztia ellen vétettek főbenjárón. Szeretnék meggyő­ződni arról, hogy valóban így van. Sze­retnék elérkezni ahhoz a logikai vég­összeghez, amely kedvez a szívemnek és az érzelmem számára is megnyugtató, így tehát a készen kapott kijelentések lusta elfogadása helyett rákényszeríteni magamra a gyötrő türelemjátékot, és megpróbálom kirakni az elmúlt másfél esztendő mozaikját, úgy, ahogy pilla­natnyilag látom. Emlékezetem szerint a polgáriasodé® elemi erejű igényei tették időszerűvé a magyar kérdést. Ezeket az igényeket senki sem vonhatta kétségbe, hiszen Ausztriában és az örökös tartományok­ban már szépen kibontakoztak az euró­paibb állapotok. Abban sem , találok semmi felháborítót, hogy a magyar ve­zetők nem óhajtották magukat alávetni a bécsi kormányszerveknek, hiszen a közös uralkodó tiszteletben tartása mel­lett közjogilag teljesen szabályosan a külön magyar alkotmány előírásaihoz alkalmazkodtak. Mi osztrákok soha nem értettük ezt a messze századokba vi­szonyuló magyar alkotmányt. Csak any­­nyit tudtunk, hogy mindenkori császá­runk, akit magyar királlyá is megkoro­náztak, kötelezte magát a külön magyar alkotmány elismerésére. Másképp föl sem ékesítették volna a hajdani magyar uralkodók felségjelvényeivel. Nem csodálkozhatunk hát, amikor V. Ferdinand császárunk aláírta a pozsonyi n­api­­vm. országgyűlésen hozott törvényeket, s mint alattvalóit, kinevezte a magyar kormány tagjait. Azt hittük, szent a bé­ke, következik a boldog aranykor. Ehe­lyett lázongások következtek a Dráva mentén, a Bácskában, Bánátban, Er­délyben. Sokan örvendeztek­ ennek a keserű fordulatnak, de én azok közé tartoztam, akik bizonyosra vették, hogy felséges uralkodónk az általa kineve­zett törvényes magyar kormány védel­mére siet. Döbbenten tapasz­taltam a várható lépés ellenkezőjét. Fékezés, fe­nyítés helyett bátorítást kaptak a láza­dók. Annál fenyegetőbb hangokkal telt meg a birodalmi főváros a magyarok ellen, amikor elhatározták kétszázezer honvéd fegyverbe állítását. Arról, hogy a toborzás a magyar kormány létére tö­rő rácok, szerbek, horvátok, románok megfékezését szolgálja, szó sem hallat­szott. Legfeljebb gyanúsítás formájában. Elhittem, mert jólesett elhinnem, ami­kor írták újságjaink, hogy Kossuthék voltaképpen a bécsi kormány ellen fegyverkeznek. A bánáti és erdélyi za­vargások csak ürügyül szolgálnak erre. Bűnös képzelődőnek véltem volna ma­gam, ha feltételezem ak­ikor, hogy a za­vargások előidézésében nem vagyunk ártatlanok. Makulátlanságunk tévhitéből tavaly szeptemberben gyógyultam ki. Amikor császárunk önhatalmúlag a bécsi kor­mány hatáskörébe utalta a magyar pénz- és véadii®vet. Arról mélyen hall­gattunk, hogy a magyar országgyűlés hozzájárulása nélkül jogellenes volt uralkodónk eljárása. A súlyos döntés ál­tal faktummá lett: leléptünk a törvé­nyes útról. S elindult a lavina. Jella­sics horvát bán a magyar országgyűlés teljes mellőzésével jutott a magas mél­tósághoz, és megkezdte hadjáratát ural­kodónk egyenes felszólítására. Ezután már csak a nyílt és közvetlen összecsapás következhetett Bécs és Pest között. Több szó nem esett a törvényes jogalapról. Az alkotmányosság nevében megindult folyamatokat erőszakosan át­tereltük a felségjognak nevezett paran­csolgatás medrébe. Mintha egész Ma­gyarország egy újonc század lett volna, mi pedig a kiképző őrmesterek. Gróf Lamberg elvakult önteltséggel sietett Budáról Pestre feloszlatni az alkotmá­nyosan megválasztott országgyűlést. Csoda-e, ha a­ lázongó tömeg felkoncol­ta? Amikor kiszállították kocsijából, még mindig csőcseléknek nevezte a pes­ti polgárokat. Azokat a pesti polgárokat, akik az uralkodó által kiírt választáso­kon küldtek törvényes képviselőt a most szétkergetésre ítélt országgyűlésre. E tragikus fordulatokból két mozza­natot látok sorsdöntőnek, először a sza­bályosan kinevezett kormánytól akartuk megfosztani Magyarországot, másodszor a közjogilag teljesen rendjén való par­lamentjétől. Ez utóbbi a durvább, mert mélyebben támadja a magyarok állam­jogi érdekeit. Sajnos, el kell ismernünk a tisztességünkre hátrány­os tényt, hogy uralkodónk visszalépett az abszolút monarchia keretei közé. Ez önmagában még nem vetne árnyékot dinasztiánk erkölcsi tekintélyére. Legfeljebb a kon­­zervatizmusát bizonyítaná. Ott szenved csorbát a presztízs, hogy akkori felséges császárunk, V. Ferdinánd önként és ün­nepélyesen nyilvánította alkotmányos monarchiának a magyar királyságot. Megértették parancsolóink, hogy a rá­cok, szerbek, horvátok, románok együt­tesen sem képesek le­te­pernni a rebellis magyarokat. Kénytelenek voltak császá­ri hadakkal érvényt szerezni az uralko­dói akaratnak. Windischgraetz herceg tavaly októberi győzelme a Lajtánál az ellenszegülő magyarok gyors szétszórá­sát ígérte. S az ígéretből csaknem való­ság lett a tél folyamán. Nagy felbuzdu­lásunkban még az uralkodó lemonda­­tását is keresztül vittük, mivel seregeink vezérei elszántabb­ erélyt reméltek az ifjú trónörököstől, immár I. Ferenc Jó­zsef császár őfelségétől. Februárban a Kápolnánál aratott győzelmünk után büszkén adta hírül Windischgraetz her­ceg: „A lázadó csordákat, lel­­ozom, négy nap múlva debreceni főfészküket is el­­k­aposom”. Mámorunk növekedése közben fogal­munk sem volt a honvédek bánáti és er­délyi sikereiről. Fogalmunk sem volt csapataink készülő közép-tiszai veresé­géről, arról a számunkra riasztó erő­gyűjtésről, amely biztosítéka lett a ma­gyarok tavaszi hadjáratának. És bemutatkozott ifjú uralkodónk. Hí­res olmützi manifesztumával eltörölte a magyar alkotmányt, így a lázadók kor­mánya és országgyűlése után magát az országot is közjogilag törvényen kívül helyezte. A közel tíz évszázados ország, az Árpádok büszke állama, az osztrák birodalom legfontosabb alkotóeleme ezzel a döntéssel a közönséges korona­tartományok szintjére degradálódott. Persze, sokan örültek ennek, én is, no­ha nem fenntartás nélkül. Akkor még nem láttam be, mennyire magától érle­lődő volt a törvényes létében teljesen összezúzott ország válasza. Az álla­mjog halálos ítéletére csakis a dinasztia trón­fosztása következhetett. Felnőtt politi­kusoktól, a feladataikkal és céljaik­­al tisztában lévő államférfiaktól más lépés el nem képzelhető. Ha nem is négy nap alatt, de letipor­­­tuk őket. A fegyveres harc kezdetétől áhítottam ezt a győzelmet. Most i­tet ülök az aradi várban, a papírjaim fölé gör­nyedek, magányosan, és nem tudok úgy örülni a győzelemnek, mint ahogy ille­ne. (Folytatjuk.) Már Arisztotelész is említi, hogy Periklész korában sok volt a vesztegetés. Az athé­niaknál ha valakire rábizo­nyították a korrupció vádját, az elfogadott ajándék tízsze­resét kellett büntetésül meg­fizetnie. A római korban Caesar is megtisztította a korrupt bíróságokat, s meg­fosztotta a hivataloktól azon szenátorokat, akiket veszte­getésért elítéltek. A francia forradalom jakobinus vezé­re, Robespierre, akit a nép „a megvesztegethetetlen” jel­zővel illetett, így beszélt: „A forradalomban a legsúlyo­sabb bűn a pénz szeretete, mert kétségessé teszi azt, amivel a tömegre hathatunk: a meggyőzést.” Számos Lajos írja: „A köz­élet tisztasága” című remek könyvében, hogy „ ... a szennyezett közélet és a kor­rupció viszonyára jellemző, hogy a kettőt számosan azo­nosítják, azt vallva, hogy a közélet akkor romlott, ha a közéleti szereplők megvesz­­tegethetők. A korrupció tár­sadalmi veszélyessége még akkor is kiemelkedően nagy, ha a tiszta közélet és a kor­rupciómentesség közé nem tehetünk egyenlőségjelet. Nem véletlen, hogy míg egyes, a közéleti tisztaságot sértő magatartásnak nincs büntetőjogi következménye, addig a korrupciót a bünte­tőjog súlyos büntetéssel fe­nyegeti, a bírói gyakorlat­ban is károsságának megfe­lelő szigorral kezelik.” Veszélyes azért is, mert nehezen fedezhető fel. A vesztegetett ugyanis nem ra­gaszkodik ahhoz, hogy „az üzlet” megkötésének tanúi is legyenek. Országos tapaszta­latok szerint napjainkban különösen beszélhetünk a la­kásügyekben történő veszte­getésekről, az újítások körüli visszaélésekről, az építésügyi korrupcióról. Lapunk is fog­lalkozott a másodállások és a mellékfoglalkozások terüle­tén tapasztalt visszásságok­kal. Említést érdemel még a kisajátításokkal való vissza­élés, s nem utolsósorban az orvosi etikát sértő korrup­ció. Elgondolkoztató adatként mondjuk el, hogy 1971-ben a rendőrség hazánkban 777, ta­valy pedig 821 korrupciós bűncselekményt leplezett le. A még mindig előforduló áruhiány és a nem kielégítő­­szolgáltatások kedvező fel­tételeket teremtenek a kor­rupciónak. A gazdasági vesz­tegetés főleg üzletszerzői, anyagbeszerzői tevékenység­gel, a vállalatok és szövet­kezetek közötti kooperációval kapcsolatos. Sajnos, nem rit­ka a Nyugattal való külke­reskedelemből adódó veszte­getés, amelyhez hasonló nem is oly régen Győr egyik nagy­üzemében történt. A hivatalos személyek kor­rupciója elsősorban kü­lönféle engedélyek jogsza­bályellenes vagy soron kívüli kiadásával és előnyben része­sítéssel valósul meg. A Győr-Sopron megyei Né­pi Ellenőrzési Bizottság is tárgyalt a másodállásokról és a mellékfoglalkozásokról. Megállapította, hogy nagy részük nem indokolt. Néha akkor is alkalmaznak egyes vállalatok szakértőt, amikor az szükségtelen. Előfordul, hogy az alkalmazó vállalat valamelyik vezetője viszon­zásul a másik vállalatnál jut jogtalan jövedelemhez. Az újságokból és a rádió­ból is ismert Kuti László­nak, a Komáromi Vízgazdál­kodási Társulás volt műsza­ki vezetőjének és ifjú Simon Gézának, a Komárom me­gyei Tanács főelőadójának ügye. Simon 70 000 forintot kapott olyan másodállásért, ahol nem is dolgozott. Igaz, viszonzásul 1 267 000 forint el nem végzett munkát igazolt. Folytathatjuk egy, a me­gyénkben is ismert üggyel. A ménfőcsanaki termelő­­szövetkezet volt elnöke a szövetkezet költségén való­ságos kis palotát építtetett magának. Berzsenyi Dániel írta: „ ... minden ország táma­sza, talpköve a tiszta er­kölcs.” Szocialista rendsze­rünkben pedig a kereset a munka függvénye. Miért le­hetséges, hogy egyesek úgynevezett „szocialista ösz­­szeköttetéssel” építsenek olyan villákat üdülőhelye­ken, amelyeket tisztességes úton egész életük munkájá­val sem tudnának felépíteni? Miért tűrjük, hogy „törvény­ben biztosított jogainkat nem egyszer csak ellenszolgálta­tás fejében érvényesíthet­jük?” Társadalmi éberségre van szükség a közéleti tiszta­ságért. A Központi Bizottság 1969. évi novemberi ülésén foglalkozott a Belügyminisz­térium munkájával. Megálla­pította és elvárja, hogy „a Belügyminisztérium dolgozói továbbra is határozottan lépjenek fel törvényeink megsértőivel szemben.” Bi­zalommal forduljunk mi is rendőrségünkhöz, ha az em­lített korrupciós tényekhez hasonlóakat tapasztalunk. Imm­/BeU VESZÉLYES JELENSÉG Egy SZ 100, felújításra váró ERŐGÉP — komplett vagy alkatrészenként is ELADÓ. „Kertvárosi" Mg. Tsz., Ágfalva. A Győri Városgazdálkodási és Útkarbantartó Vállalat, Repülőtéri u. 3. szám alatti keverőtelepének 20 KV-os szabadvezetékét 1973. november 2-án FESZÜLTSÉG ALÁ HELYEZZÜK. Ez időponttól a távvezeték megközelítése vagy érin­tése életveszélyes. A Győri Városgazdálkodási és Útkarbantartó Vállalat 5

Next