Kisalföld, 1974. március (19. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-09 / 57. szám

8 Új formák a közművelődésben !M már-már mozgalom jelleget ölt a törekvés: új, célravezetőbb és hasznosabb formákat találni a tömegek művelésére. Mozgalmon nem kampányt értünk, amely bizonyos eredmények elérése,­­ esetleg csak megközelítése után lezárul, hogy aztán, talán csak so­kára, ismét életre keljen vagy elfelejtődjék. Az évekkel ezelőtti fel­ismerés, hogy a felszabadulás után kialakult, majd az ötvenes években meghonosodott — akkor még népművelésinek nevezett — formákat kinőtte az élet, gondolkodásra késztetett mindenkit, aki­nek e rendkívül fontos társadalmi tevékenységben szerepe és szava van. Nem sorolható itt fel, hogy az oktatásban, a levelező és esti iskolák szerkezetének és tartalmának megváltoztatásában, a mű­vészeti nevelő és ízlésformáló munkában milyen új módszereket és eszközöket alkalmaztunk az utóbbi időben; aki nem vett vagy nem vesz is részt benne, a televízióból, rádióból, sajtóból tudhatja. Milyen kezdeti eredményeket mutathatnak fel a közművelődés munkásai? — erről szólnánk most. ..Mérleg” készítésére, természetesen, még nincs lehetőség. A mű­velődési munkában ez nem is veszélytelen dolog: az adatok lehet­nek tetszetősek mégsem fedik mindig a valóságot. (Egy-két évti­zeddel ezelőtt nemegyszer áldozatul is estünk látványos statiszti­káknak, például a könyvforgalom tekintetében. Hogy mást ne em­lítsünk: nem vettük észre, hogy egyes falvakban ugyanazok a könyvek találhatók a könyvtárak polcain, amelyeket húsz évvel azelőtt szereztek be, mert az összesítések nem részleteztek, és így nem volt mód különbséget tenni, mennyit vásárolt — mondjuk — egy főiskola, vagy egyetem és mennyit egy községi könyvtár.) Mér­leg tehát nincs, de vannak tapasztalatok és információk, ame­lyeknek értékük van. A frissen meglelt „kis formákról” mindenekelőtt. A nyári programok szervezésénél dolgozták ki, vezették be, s al­kalmazzák mind több megyében sikeresen a — jobb szó híján — rétegműsornak nevezett közművelődési módszert. Annyit jelent ez, hogy egy-egy, a körzetét, faluját, nagyközségét jól ismerő pedagó­gus vagy hivatásos népművelő javaslatára — nem ritkán saját szervezésében — olyan műsorokat, ismeretterjesztési formákat kí­sérleteznek ki, amelyek a közönségnek egy-egy kisebb csoportját érintik,és érdeklik elsősorban. Két-háromtagú előadói gárda­ hirdet meg estét, amelyen — például — a régi magyar költészetből mu­tatnak be metszetet. Rövid előadás, jellemző részletek, esetleg ze­nés kísérettel. Eklubokban rendezik, s nem várnak tizenöt-húsz főnél népesebb közönséget’. Veszprém és Békés megyében kezdték; az országos rendező szer­vek habozás nélkül ugyan, de bizonyos kétséget fenntartva segítet­ték a vállalkozást; attól tartottak, nem lesz átütő sikere, túlságosan kicsi a kör, amelyet érint. Kellemes csalódás volt tapasztalni, hogy a gyakorlat mást mutat; ezek a „kis körre" méretezett műsorok elérik céljukat. Elsősorban ott, ahol a művelődési ház igazgatóját — s már mind több helyen így van — nem „szorongatják” a gyors bevételért. Mert ezek a műsorok nem hoznak nyomban kimutatható anyagi fellendülést. Az elszámolásokban talán később sem lesz nagy sú­lyuk. De annál több az emberek tudatában. Vagy itt vannak az ismeretterjesztés „speciálkollégiumai” Hely­beli — rendszerint a megyeszékhelyek múzeumaiban dolgozó — etnográfusok előadássorozata a tájegység néprajzáról. Az előadások kompozíciója olyan, hogy nemcsak azokat érdekli, akik a szűkebb értelemben vett néprajzról akarnak hallani, érinti az irodalmi, tör­ténelmi, helytörténeti témákat és összefüggéseket. Megemlíthetjük azt a nagyszerűen bevált népfront-kezdeménye­zést is, hogy felkérnek távoli országokban — vagy közeli, európai országok turistái által nem igen látogatott városaiban, tájain — megfordult embereket, számoljanak be élményeikről. Nem előadá­sok ezek­ a szó megszokott értelmében. Beszélgetések a helybeli népfront-klubban, esetleg az illető munkahelyén (konkrét példa: Tapolcán például egy kórházi ebédlőben) mesélés, felvételek közre­adása’. Olykor csak egy tucat ember a hallgató. De ennek a tucat embernek valami iránt megnyílik az érdeklődése,­­ utána köny­veket vásárol, könyvtárban válogat, esetleg maga is hasonló utazást határoz el, beszél róla ismeretségi körében, családjában. S máris széthullámzik, szertegyűrűzik egy értékes élmény. Ugyancsak kezdeti lépés, de nagyon fontos, amit a Baranya és a Zala megyei tanácsa próbált ki, sikerrel. Szakembereket — művé­szettörténészeket — alkalmaztak a képzőművészeti ügyek intézésé­re. Felismerték, hogy bár a tanácsoknál dolgozó munkatársak tárgyismerete, képzettsége alaposabb és elmélyültebb lett, a ható­sági teendők oly mértékben lefoglalják őket, hogy nem minden esetben tudnak hatásosan és eredményesen végezni ízlésnevelő munkát, közvetlen módon. A tanácsadók támogatják és tehermen­tesítik őket, kiállításokat készítenek elő, előadásokat tartanak, képzőművészeti ismeretterjesztő programokat dolgoztak ki, kiad­ványokat terveztek. Igen nagy sikere volt például az egyik járásban annak az előadás­­sorozatnak, amelyet — éppen a képzőművészeti szakmunkatárs kezdeményezésére — az építkezések korszerű formáiról rendeztek. Ennek az ízlésformáló tevékenységnek egyébként nagy jövője van: falvaink gyarapodnak, kiépülnek, mind jobban látszanak rajtuk a jó életszínvonalra mutató jelek. De ezek formája gyakran nem örvendetes, szakképzettség híján, fájdalom, egész tájegységeket hintenek tele oda nem illő , néha kiáltóan ízléstelen épületekkel. A hatósági tiltásnál eredményesebb és hatásosabb a megelőzés — az ízlés formálása.­­Egyes helyeken — hogy ismét más példát említsünk — belekap­csolták a közművelődési munkába a­­ környék főiskolai, egyetemi hallgatóit is. Vitákat vezetnek, előadásokat tartanak, tárlatlátoga­tóknak szolgálnak magyarázattal. Veszprém, Csongrád, Somogy és Borsod megyében — a megyeszékhelyeken megnyílt őszi képzőmű­vészeti kiállítások alkalmából — több tucat egyetemi hallgató vezet tárlatlátogatást. Nem valamennyien szakértők. Nem művészeti szakelőadásokat tartanak, egyszerűen csak beszélgetnek a látoga­tókkal arról, hogy a bemutatott alkotások nyomán milyen — eset­leg kritikai — gondolatok keltek életre bennük, hogyan nézik a képeket, mi a megérzésük a kiállító művészek tevékenységéről, művészi előrehaladásáról, előadásmódjáról, stílusáról. Alig múlik el nap, hogy ne kapnánk hírt valahonnan egy-egy új közművelődési forma megvalósításáról, esetleg csak próbálkozás­ról, kísérletről. Nagyon jó dolog ez. Azt jelenti: nemcsak a felismerésig jutottunk el. Tovább lép­tünk. Az elavult módszereket és eszközöket habozás nélkül elvetik ott, ahol jobbat képesek kialakítani. S mind több példa akad a jobbra, a célravezetőbbre. Nyilván lesz közöttük is olyan amelyet levet magáról az élet, a gyakorlat. Többségük azonban már most, a kezdetben is életrevalónak, hosszabb időre érvényesnek látszik, mert alkalmasabban illeszkedik az életritmushoz, a mai követelmé­nyekhez, hajlékonyabban követi az emelkedettebb igényeket és differenciálódó érdeklődést. Tamás István irodalom „Győr kultúrája már Jaurinum korában kezdődött” M­óra Ferenc szerzői estje Győrött Móra Ferenc győri kapcsolatai a századelőre nyúlnak vissza. 1902- től közölte a Győri Hírlap az ifjú lírikus, a kezdő szegedi újságíró verseit. Élete utolsó éveiben pedig ismételten szerzői estet tartott Győ­rött. Addigra sok minden történt Mó­rával. A lírikus újságíróból próza­író múzeumigazgató lett, utóda és túlszárnyalója a szerkesztőségben és a szegedi kultúrpalotában Tö­mörkénynek; a húszas évek végére elcsitultak ellenségei is, akik ne­hezen bocsátották meg neki Ta­nácsköztársaság alatti magatartá­sát. Mint író a rövidebb elbeszélő műfajok után meghódítja a hosz­­szabbat-nehezebbet, a regényt is. Megírja a Négy apának egy leánya, az Én'’­ a búzamezőkről és a so­káig k­oratban maradt Hannibál feltámasztása címűeket. Bizonyíté­kául — ha ugyan nem szabályt erősítő kivételként —, hogy vidé­ken is lehet maradandót alkotni. Győri jó híréhez hozzásegített Ascher Oszkár is, aki első győri fellépésekor elmondta az írónak talán legszebb elbeszélését, a Szeptemberi emléket.­­ 1931 januárjában a győri Lloyd hívta meg Mórát, az előadásra a testület székházában, a mai Rába Művelődési Központban került sor. Alkalmasint arról beszélt, amit­ A daru utcától a Móra Ferenc ut­cáig című kötete tartalmaz, saját életútjáról. „A népszerű író közvet­len meleg hangon beszélte el írói karrierjének nem mindennapos történetét, a mosolygós és könnyes epizódokat, melyek apró állomások voltak a sikerhez, az elismeréshez vezető országúton. A pompás, ra­gyogó stílusú előadásnak őszinte, nagy sikere volt.” A krónikához tartozik, hogy az est közreműkö­dője — ugyanúgy, mint egy-két évvel korábbi alkalommal — Relle Gabriella operaénekesnő volt. Móra egyik lelkes győri híve, a város kultúrtanácsnoka, Valló Ist­ván ismertette össze az írót a város polgármesterével, Szauter Ferenc­cel. Beszélgetésükben esett szó ar­ról, hogy az öreg és csúnya Lloyd épületet le kellene bontani, hogy a Széchenyi tér szépsége jobban érvényesüljön. Erre a gondolatra tér vissza Móra néhány nappal ké­sőbb Vallóhoz írt levelében: Szeged, 1931. II. 26. Kedves Barátom! Utána néztem a dolognak, mi­előtt Te elfelejtenéd. Streibig mes­terek kalendáriumaiból két pél­dányunk van: 1770-es (Streibig Ger­gely által nyomattatott) és 1789-es Schreibkalander (Leopold Streibig). Grün Orbán szegedi naptárai közül a legrégibb 1813-ból való. Megjött szemlétek új száma is, szívből gra­tulálok a munkátokhoz, s hogy ezt nem színből mondom, az bizonyít­ja, hogy 27 folyóirat járatását szüntettem be, de a Győri Szemle mellett kitartunk , míg ti bírjá­tok. Szerettei öreg barátod Móra Ferenc Azt is megsúghatom neked, hogy polgármesteriek csodálatából még most se fogytam­­ki. Arra gondol, hogy egy teret vissza kellene ál­lítani régi szépségébe! Nekünk, al­földi embereknek messze el kell menni ilyen közigazgatási embe­rért. Látszik, hogy Győr kultúrája már Jaurinum korában kezdődött. Eddig a levél, és megérdemel né­hány értelmező mondatot. Az első gondolat Szeged és Győr hasonló, máig sem letudott könyvtári fel­adatára céloz, a helyi nyomdák ki­adványjegyzékének az összeállítá­sára. A Győri Szemle sorsa és a szegedi könyvtár szegénysége pedig jól jellemzi a vidéki kulturális in­tézmények helyzetét a gazdasági válság idején; ez egyszersmind Mórának gyakran visszatérő té­mája is: a kultúra nyomorúsága Horthy Magyarországában. Úgy lehet, érdekesebb a levél utóirata, ahol Móra a győri pol­gármestert dicséri. A dolog érdemi része nyilván nem az, hogy a jo­gász Szauter és a biológus-régész­­regényíró-könyvtárigazgató Móra negyven évvel ezelőtti városrende­zési elgondolásai mit érnek irta. Ennek az utóiratnak az a lényege, hogy a szabadkőműves Móra a maga írói-közéleti tekintélyével támogatja a rokon felfogású győri polgármestert, akinek ez a segít­ség nem is felesleges, a törvényha­tósági bizottság jobbszárnya már másféle vezetőt szeretne a város élére. Teljesen érthető, ha Móra halá­lakor, 1934. február 8-án a polgár­mester álláspontját képviselő Győ­ri Hírlap megrendült szavakkal parentálja el az írót: „Olvasói ra­jongtak érte, mert megfogta őket szárnyaló fantáziája, nyelvének le­bilincselő közvetlensége és zamata. Csodálatos bensőséggel, szeretettel, a kisemberek apró-cseprő bajainak megértésével tudott írni... Kopor­sója köré odasereglik minden ma­gyar ember, mert Móra Ferencben nemcsak a magyar irodalmi világ egyik kimagasló nagy alakja ment el közülünk, hanem a jóságos szívű, bajok és szenvedések iránt megér­tő igaz magyar férfi is." G. F. Tőke Péter: KERÁMIÁK Amikor a házastársak változatos életükből húsz-egynéhány évet már „lehúztak”­ egymás mellett — vannak, akik teljes egyetértésben, mások örökös cívódások közepette, veszekedésekkel mérgezve egymást és önmagukat —, hozzáfognak kör­nyezetük aprólékos tanulmányozá­sához. Az egyik házassági tanács­adó pszichológusa szerint az otthon „mikroklímája” döntő mértékben befolyásolja a­ házastársak lelki egyensúlyát. Ahhoz, hogy a családi békesség és boldogság tartós le­gyen, nem árt időnként átrendezni a lakást, ami szükségszerűen pozi­tív változást eredményez. Meg kell azonban jegyezni, hogy a fekhelye­ket nem célszerű az ablakhoz ten­ni. Egyeseket ugyanis a sors azzal, a rossz szokással áldott meg, hogy amint megszólal a vekker, kiugra­­nak az ágyból, és ha az ablak az adott pillanatban éppen nyitva van, a teljes ébredés már az ut­cán, vagy a kórházban éri utol az „áldozatot**. Hogy elkerüljük az egyhangúsá­got, ki kell cserélni a bútorokat is. Megállapítást nyert például, hogy a modern lakásokban az öreg ágyak nyikorgása felébreszti az élénk fantáziájú szomszédot. A sokszintes lakóházak kényelmét ta­nulmányozó tudós­ férjek azon a véleményen vannak, hogy egy ágy átlagéletkora húsz év. Ezután po­tom pénzen el kell adni, vagy oda­ajándékozni valakinek. Úgyszintén fel kell újítani a lakás többi helyi­ségének berendezését is. Ez ugyanis a család költségvetését egyensúly­ban tartja, illetve adóssággal ter­heli. Az üzletemberek azt taná­csolják a fogyasztóknak, hogy mi­nél többet vásároljanak hitelbe, mivelhogy a hitel a tartós inflációs viszonyok között jelentős tőkét eredményez... Elli és Jusztusz már huszonnégy éve házasok. „Nézzék csak ezt a mintaházaspárt — mondogatták nem egyszer a ház lakói. — Békésen meg­férnek ketten abban a parányi la­kásban, és még csak nem is igény­lik­­az újat...” Valóban, Ellit és Jusztuszt egyáltalán nem foglal­koztatta környezetük megváltozta­tása. Miért vegyenek új ágyat, amikor a régi még nem nyikorog? Felesleges volna kidobni az öreg asztalt és a székeket is, ha koru­kat elrejtheti a festék. És minek vonszolnák le a szemetes kukába a kiszáradt fikuszt, amikor annak is megvan a maga funkciója: este az ágaira rá lehet akasztani a nyakkendőt, az inget, a harisnyát stb___ A házaspár lakásában mégis volt valami, ami a férjet fölöttébb ide­gesítette: egy lábakon álló, körül­belül egy méter magas tükör, amit még a felesége örökölt. — Meg kéne már szabadulni et­től az öreg kacattól — mondogatta gyakran Jusztusz. — Miért? — kérdezte csodálkoz­va a felesége. — Ez az egyetlen ér­tékes darab a lakásunkban. Manap­ság ilyen rokokó tükör teljesen ritkaságszámba megy. Miért utálod annyira ? A férj homlokát ráncolta. — Túl sok időt rabol el tőled. Martis Lamni TÜKÖR 1974. MÁRCIUS 9., SZOMBAT

Next