Kisalföld, 1974. április (19. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-04 / 79. szám
8 Az 1974. évi felszabadulási pályázat eredményei Irodalom Kisregény: 4000,— forintos díj: Rácz Zoltán: Mint egy falat kenyér. 3000,— forint: Szapudi András: Börtönkút. Szociográfia: 4000,— forintos díj: Dr. Tenk Béla: A munkásművelődésről. .. 3000,— forint: Gárdonyi Béla: Talentum dolgában. Elbeszélés: 2000,— forintos díj: Bíró Ferenc: Végtisztesség. Háhn Vilmos: Házassági évforduló. Debreczeni Imre: Szonda és Mint a nád... Tudományos fantasztikus elbeszélés: 2000,— forintos díj: Tőke Péter: Bíborerdő. Jelenet: 1000,— forintos díj: Villányi László: Az öngyilkos... és A hulla. Versciklus: 4000,— forintos díj: Jófejű Zoltán: Világkapu. 3000,— forint: Mészáros József: Perpetuum Mobile 2000,— forint: Kádár Péter: Földközelben 1000,— forint: Györkös László: Várostörténet tíz képben. Háklár Tivadar: Foggal és körömmel. Vers: 1000,— forintos díj: Bíró Balázs: Törzsfejlődés. Tanulmány: 3000,— forintos díj: Z. Szabó László: így élt Kazinczy. Versfordítás: 2000,— forintos díj: Sarkady Sándor: Lermontov: Megri. Képzőművészet Dohnál Tibor: Emlékek a tanyáról (olaj), — 15 000,— forint; Tóvári Tóth István: Hazafelé (olaj), — 15 000,— forint; Cziráki Lajos: Elégia (olaj), — 10 000,— forint; Barabás László: Falumúzeum 1—5-ig (papírmetszet) — 10 000 forint; Giczy János: Oszlopok között (olaj), — 9 000 forint; Patay Éva: Szakadék felett (olaj), — 6 000 forint; Zuber Titusz: Szőlőhegy (olaj), — 6 000 forint; Borbély Ferenc: Páva (olaj), — 4 000 forint; Holly Tibor: ősz (olaj), — 3 000 forint; Gyimesi Júlia: Tanulmánylapok 1—2. (ceruzarajz) — 2 000 forint. Fotó 4 000 forintos díj: Markó Ödön „Pax” jeligéjű sorozatáért; 3 000 forintos díj: Belovicz Károly: „15002/74” jeligéjű sorozatáért; 2 500 forintos díj: Id. Rácz Endre: „7462” jeligéjű sorozatáért; 2 000 forintos díj: Markó Kamilla: „Helikon” jeligéjű sorozatáért. Amatőrfilm I. díj; 2 500 forint: Kovács Róbert — Szaló Lajos: Triptichon. I. díj, 2 500 forint: Dr. Haffner Szabolcs: Győr és színháza. II. díj, 2 000 forint: Kovács Róbert — Szaló Lajos — Reizinger Vera: Egy csók és más semmi. III. díj, 1000 forint: Csenár Imre dokumentációs tevékenységéért. Különdíjak: 1000 forint: Ámon András: Clepsi és a Mozgástanulmányok című filmjéért. 1000 forint: Kovács R. Ákos: Várakozás. irodalom Sarkady Sándor fordítása LERMONTOV M CYRI — részletek — „Kinek se tettem ellene, Talán gyónnom se kellene ... S azt, mire ajkam szót se lel, A lelkemet hogy mondjam el? Itt börtön volt az életem ... Oh, két ilyet de szívesen Odaadnék egy élve élt, Lüktető, lázas életért! Cellám homályos éjein Táplálták hulló könnyeim Ábrándomat, de én ezért — Halld hangom, föld és messzi ég! — Nem rebegek bocsánatért. Másnak már láttam otthonát, Házát, hazáját, rokonát; De ki vér volna énvelem, Sírját se leltem sohasem! Lenyeltem kínzó könnyemet, S megesküdtem, hogy föllelek Valaha, bárhol, valakit. Kiben velem egy tűz lakik. Idegenként is rokonom — S szívét szívemre szorítom! Nem félem sírom éjjelét — Elringat majd a jó sötét. De mégis fáj, hogy meghalok ... Még olyan fiatal vagyok! Mondd, ismerted az ifjúság Csapongó, büszke virtusát? Vagy már feledted, jó öreg, Mi az, hogy „gyűlöl” és „szeret”, S hogyan szökdécselt víz szived, Ha fényben úszó réteket Csodáltál hosszan —, fönn, a vén, Széljárta bástyák szögletén, Hol ódon faszugolyban egy . Hontalan, árva rab-gyerek — Vihartól rémült kismadár — Gubbasztott, mit se várva már? Eljárt egyhangú életed. Öreg vagy, gyönge, dérlepett. Már nem kísért a földi vágy — Mi baj? — Te éltél legalább! Van mit feledned — s mennyi év! Én most akartam élni még! ★ A megyei felszabadulási pályázaton díjat nyert. Mondd, elmondjam, mit tettem én A szent szabadság zárt ölén? Éltem! Se három drága nap Ha nincsen, kuldusabb marad Életem, mint megtört életed. Tüzelt már rég a képzelet Bejárni messzi réteket, Megtudni, szép-e kint a lét, S mire születtünk voltaképp’. Szabadság s börtön volt a tét! Vihar tombolt egy éjszakán, Ti, megrémülve, mindahány, Az oltároknál voltatok, Arcra borulva sírtatok — S én elszöktem! Künn szél rivallt, Ölelni vágytam a vihart! Nyergeim tajtos felleget, S markolni izzó mennykövet! Mondd, hát tudtatok volna ti Oly barátságot nyújtani. Milyet a villámok között Vihar s viharzó szív kötött...? Hát isten áldjon... Nyújtsd kezed: Érzed, mily forró tűz epeszt? E lázadó láng kisgyerek- koromtól süti szivemet, S szítani most már nem lehet. A testem lassan hamvadoz. Lelkem meg visszatér ahhoz, Ki ott fenn joggal mér reánk Kínt vagy nyugalmat egyaránt... De jaj, mit adhat énnekem Felhőkön túli édenem? Oh, szikla csúcsa, béres út, Kik láttatok, mint kisfiút, Csak még egy percre jöjjetek! de odaadnám értetek Az egész örök életet ... Ha majd a végső perc jön el, — Se perc, hidd meg, már oly közel — Vitess a kertbe engemet, Hol két akácfa integet Fürtös fejével és a fű Oly bársonyos lágy, oly sűrű! Hol játszadozva leng a szél És táncra perdül száz levél, Hol száll a fény a táj felett — Oda vitess ki engemet! Utolszor issza záporos Fényét a napnak mámoros Lelkem, s halálos ágyamon Még a Kaukázust láthatom! Ormairól hűvös szelek Hoznak szelíd üdvözletét. Nem lesz szomorú a halál — Üzen a földem: hazavár! Majd álmodozva gondolom: Barát jött hozzám vagy rokon, — Az törli nyirkos homlokom —, S arcomra téve hűs kezét, Szülőhazámról mond regét... Elringaz édes éneke. Elalszom én is végtire — S nem szórok átkot senkire!" 1974. ÁPRILIS 2., CSÜTÖRTÖK sÁprilisb’én Üde szélben piros arcok, Lobogó leng, zene harsog; A nap égő aranyága örömünknek koronája. A szabadság dala szálljon, Aki ember, ide álljon: Fel a zászlót, fel az égre — Magyarország örömére! Dalol, ujjong ezer ember; Gyere pajtás, kerekedj fel! Gyere, fújjuk ezeregyen: A szabadság cseperedjen! Mohácsi Regős Ferenc: Ifjú kohászok lysa VALAHÁNYSZOR Budapestre jövök, felmegyek a Gellérthegyre. Talán a háborús napok emlékei vonzanak oda? Onnan, a hegycsúcsról zúdítottak tüzet Pestre a németek, a Citadella vastag falai mögé húzódva, amikor Budán dúltak a harcok. Vagy talán turistaként szeretek gyönyörködni a város panorámájában, mely a hegyről elém tárul? Igen, szeretem körüljárni a Citadellát, megkopogtatni a három méternyi vastag falakat, s ezredszer is elcsodálkozom azon, hogy katonáink milyen rövid csata után semmisítették meg itt a fasiszták helyőrségét. Szeretek itt üldögélni, s nézni fentről Pestet és Budát. De úgy érzem, mindennél jobban vonz a Gellérthegyre a Felszabadulási Emlékmű — Kisfaludi Stróbl Zsigmond lenyűgöző alkotása. Magas talapzaton egy nőalak feje fölé emelt kezében a béke pálmaágát tartja. Alatta pedig egy szovjet katona áll, zászlóval a kezében. Budapest vendégeit most nem a hegyről dühöngő ágyúk torka fogadja, hanem a város fölé magasodó pálmaágy a béke jelképe. 1965 ÁPRILISÁBAN egy háborús veterán küldöttség tagjaként érkeztem Budapestre, Magyarország felszabadulása 20. évfordulójának megünneplésére. A második, vagy a harmadik napon kezdtem felfigyelni arra, hogy az egyik veterán — Vaszilij Mihajlovics Golovcov — néha eltűnik. Hol maga megy el, hol gépkocsival jönnek érte. Előfordult, hogy kora reggel a szálloda halljában újságírók gyűrűjében lehetett látni — interjút kértek tőle a lapok, a rádió és a televízió számára —, máskor meg úttörők vagy idősebb emberek vették körül. Kíváncsi lettem, mi ez a nagy érdeklődés Golovcov körül. Gyorsan megtudtam, hogy Magyarországon Golovcovot évek óta várták... Kisfaludi Stróbl róla mintázta a Felszabadulási Emlékmű szovjet katonáját! Azt mondják, Golovcov felkutatása sem volt mindennapi. A szobrász emlékezett a keresztnevére, de vezetéknevét elfelejtette. Valaki ehhez hozzátette, hogy Vaszilij vezetékneve katonai rangra emlékeztet. (Golovcov „fejest” jelent. — A fordító.) A szovjet rádió felhívást tett közzé: „Jelentkezzen az a Vaszilij keresztnevű katona, aki Budapesten harcolt, s katonai rangra emlékeztető neve van”. A felhívásra 30 ember jelentkezett, de sajnos, nem volt köztük az, aki modellt állt a szobrásznak. A „bronzkatona” Golovcov volt. Golovcovval egymás melletti szobákban laktunk. Az egyik szabad estén bementem hozzá. Fáradtnak látszott. Kiderült, éppen akkor mentek el tőle az egyik ifjúsági lap munkatársai. Amikor előhúztam a jegyzettömbömet, szemrehányóan pillantott rám. De azért barátian elbeszélgettünk. Vaszilij Mihajlovics ma Tejkovóban él, a pamutfeldolgozó kombinátban dolgozik. Sose hallottam még Tejkovóról, de pontosan magam elé tudtam képzelni Golovcov elbeszélése nyomán. Csendes kisváros, sok parkkal. Milyen volt Golovcov katonai múltja a háborúban? Harcolt a Volgánál és a Donnál, a Baltikumban és a Dunánál. Csapatteste a háború után egy ideig Budapesten állomásozott. Itt találkozott Kisfaludi Stróbl Zsigmonddal. Jól szemügyre vettem Golovcovot, valóban fel kellett, hogy keltse a szobrász érdeklődését. Arca nyílt, egyszerű, tekintete egyenes, és ami a legfőbb, a harcolni és dolgozni egyaránt jól tudó ember magabiztossága sugárzik róla. Azután pillantásom az ablakon keresztül messze Budára, a Gellérthegyre tévedt, ahol fényözönben lebegett a pálmaágat tartó nőalak. „Jó volna tudni, vajon őt kiről mintázta a szobrász ? ... Ki is lehet ez a nő?” — tűnődtem. Sajnos, másnap el kellett utaznunk Budapestről. NÉGY ÉV MÚLVA, 1969 márciusában újra Magyarországra látogathattam, ez alkalommal szakszervezeti küldöttséggel. Bár a március hideg és esős volt, a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulóját szerte az országban nagy tömegek ünnepelték. Küldöttségünk tagjai különböző városokba látogattak. Én a Győrbe és Sopronba tartó csoportba kerültem. Találkoztunk veterán forradalmárokkal, a volt nemzetközi brigádok katonáival, közülük sokan harcoltak Oroszországban a polgárháború idején a szovjethatalomért, majd hazájukban, Magyarországon, Győrből Sopronba utaztunk. Ott meglátogattunk egy szanatóriumot. Amint az egyik folyosón mentünk, a röntgenszobából egy szép, szobortermetű nő lépett ki fehér köpeny Georgij Holopov Ballada a gellérthegyi emlékműről