Kisalföld, 1974. augusztus (19. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-01 / 178. szám
4 •Kisalföld - Pályázati felhívás A Kulturális Minisztérium képzőművészeti osztálya — a Képző- és Iparművészeti Lektorátussal egyetértésben — hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére a házak falán és egyéb objektumokon elhelyezendő plakátok megtervezésére nyilvános pályázatot hirdet a Képzőművészek Szövetsége tagjai, valamint Művészeti Alaptagsággal rendelkező grafikusművészek részére. A pályázatra beküldhető tervek száma nincs korlátozva, mérete 50x70 centiméter. A pályázat jeligés: a szerző nevét és címét jeligével ellátott zárt borítékban kell mellékelni. A beküldési határidő: 1974. december 2. déli 12 óra. A pályázatot a Képző- és Iparművészeti Lektorátushoz — Budapest I., Úri utca 54—56. — kell beküldeni. A pályázati díjak: egy I. díj: 20 000 forint, 2 II. díj: 10 000—10 000 forint, négy III. díj: 5000—5000 forint. Az első és második díj magában foglalja a felhasználás jogdíját is. A Képző- és Iparművészeti Lektorátus — a kiíró szervvel egyetértésben — a pályadíjakat a kiírástól eltérő megosztásban is kiadhatja. A bíráló bizottságot a Képző- és Iparművészeti Lektorátus jelöli ki. (MTI) 99Nem vettek fel az egyetemre...“ Az egyetemi, főiskolai felvétel, akárcsak az érettségi, nem nagy dolog, ha sikerült. De ha nem? — a világ látszik öszszedőlni, az évek óta dédelgetett álmok foszlanak szét. De ez a „nincs tovább”-érzés, többnyire és szerencsére, csak néhány pillanatig tart. Rövid kis szomorúság, a levél miatt, amiben közölték, hogy nem sikerült a felvételi. ■ Akiknek sikerült, már boldog egyetemisták. De mi van e csalódottakkal, a sikertelen felvételizőkkel? Locsmándi Mária a soproni Berzsenyi Gimnáziumban érettségizett, majd Pécsre, a Tanárképző Főiskolára biológia-rajz szakra jelentkezett, a felvételije nem sikerült. — Miért? — Sokat gondolkodtam. Hol rontottam el? A gimnáziumi évek alatt, vagy nem készültem fel alaposan az érettségire, a felvételi vizsgára? Mindenesetre azt tapasztaltam, hogy a többiek jobbak voltak nálam. — Az éretségi minősítésemben az áll: megfelelt. Biológia tagozatos osztályba jártam, és általában jó osztályzataim voltak ebből a tárgyból. És úgy éreztem, hogy a felvételi is sikerült. Rajzból kevésbé, azt már a felvételin is észrevettem. Többet kellett volna nyújtanom. Az iskolán kívül is foglalkoztam rajzolással, tagja vagyok a fertőszentmiklósi képzőművész körnek. Mégis szokatlanok voltak az ember nagyságú tárgyak, amikről rajzot kellett készítenem. És a portré rajzolás egyáltalában nem sikerült. Sok tehetséges fiatal volt ott nagyon jó rajzkészséggel, alkalmasabbak voltak nálam. — Mi lesz ezután? — Nem vagyok elkeseredve — de egy kicsit azért szomorkodtam. Pedagógus szeretnék lenni. Megpróbálom jövőre is, és addig képesítés nélkül akarok tanítani. — Számolt a nehézségekkel? — Gondoltam arra, hogy nem lesz egyszerű. Nem olyan régen még én ültem az iskolapadban, és tudom, hogy a diákok milyen sokat követelnek attól a tanártól, akit szeretnek, tisztelnek. — És milyen volt az „igazi” tanár? — Aki sokat tud, az óráira mindig készül és oda lehet menni hozzá bármilyen problémával. — Mit vár leendő kollégáitól? — Sok segítséget, szakmai tanácsot. Szeretném, ha elfogadnának társuknak, ez önbizalmat adna és megkönynyítené a helyzetemet. Krekó Magdolna Csornán érettségizett, orvosnak készült. Nemcsak azért, mert édesapja is orvos volt, hanem mert megismerte, megszerette ezt a munkát. Tudja, milyen áldozatos, megfeszített munkát követel ez a hivatás. Édesapja nemrégen szívinfarktusban halt meg, fiatalon. Magdolna a pécsi Orvostudományi Egyetemre jelentkezett. Amikor a felvételiről beszélgettünk, elmondta, hogy kevés pontot szerzett, ezért nem vették fel. — A legnagyobb gondom a fizikával volt. Éreztem mégakkor is, hogy nem sikerült. A felvételi anyag ebből a tárgyból sokkal mélyebb, alaposabb tudást követel — mondja. — Csalódottnak látszik. — Talán mert önmagamban csalódtam. Létezik egy rajtam kívülálló tényező is, ami elkeserített. Nyolcszázhatvanan jelentkeztünk, és csak száznyolcvanat vettek fel közülünk. A fiúk előnyben voltak. — Miért? — A lányok ritkán választják a sebészetet. Kórboncnoknak , egyáltalán , nem mennek, pedig nagy szükség van a szakorvosra. — Hogyan képzeli el sorsát ezután? — Addig jelentkezem, míg felvesznek. És most a csornai kórház laboratóriumában fogok dolgozni. Eredeti elképzelésem is az volt, hogy gyermekgyógyász, vagy labororvos leszek. Jó szakmai előgyakorlat lesz számomra. A munkahelyemen sokat tanulhatok, és készülhetek a felvételire. Bízom magamban. — Az érettségi, vagy a felvételi volt a nehezebb? — A felvételi sorsdöntő. Nagy szintkülönbség nem volt a kettő között, de az biztos, hogy az általános, az érettségivel járó tudáson kívül többet kell nyújtani. Oláh Vera Költözik a hivatal A felpéci postahivatal ütöttkopott külsejével, korszerűtlen berendezésével már nem képes a mai igényeknek megfelelni. A látogató csodálkozását látva, a hivatalvezető örömmel újságolja: — Hamarosan költözünk a tanácsháza épületében kialakított új helyiségbe. Szép, tágas, kulturált lesz a felpéci postahivatal is. Az építők már végeztek, a telefonközpont beszerelését várjuk. Augusztus második felében már ott fogadjuk a feleket. A kézbesítők az újság előfizetői nyugtákat böngészik. — Szeretnek olvasni a felpéciek? — A lélekszámhoz mérten nem állunk rosszul. A megyei lapból hétköznap 102, vasárnap 150, a Szabad Földből 100, a Képes Újságból 41, a Nők lapjából 56 fogy. A központi lapokat inkább vasár- és ünnepnapokon igénylik az olvasók... Az Elzett Művek soproni gyára felvesz Értesítjük a t. Utazóközönséget, anyagbeszerzőt hogy a 3-as számú helyi járat Pápai úti végállomásának azonnali belépéssel, valamint átépítése miatt nőket betanított és konyhai munkára. 1974. augusztus 5-től Továbbá felvesz 16 éven felüli járatok ideiglenesen középiskolás diákokat a pápai u. 42. sz.-ig (hizlaldáig) .. . , kotlettednek, férfiakat segédmunkára és portásokat. . . . . .... Győri Városgazdálkodási és Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán, Sopron, .. ... .... Csengery u. 30—32. Útkarbantartó Vállalat Epitesvezetosege 1974. AUGUSZTUS 1., CSÜTÖRTÖK Faszobrok és gyökérkompozíciók — Szárföldön csatangoltuk a határt osztálytársaimmal— emlékezik a 25 éves Horváth László, a kapuvári len üzem portása. — Ha valami érdekesebb fadarabot, gyökeret találtam, hazavittem, állatot, hajót faragtam belőle. Gyerekkoromban baleset ért (talált gránát levitte a bal alsó karomat), a faragást mégis folytattam. Sikerült kialakítanom a fogást így, csonka karral is. — Kompozíciókat alakítok gyökérből, alakokat faragok fából. Témáimat olvasmányaimból merítem. Toldi Miklós, Rózsa Sándor, Dózsa György alakjai ihlettek meg. Tavaly érettségiztem a Kapuvári Gimnáziumban. Horváth László faragó, és munkái: Rózsa Sándor és a gyökérkompozíciók. (Nagy Éva képriportja) AZ ÁGFALVI FÚVÓSOK Az ágfalvi német nemzetiségi fúvószenekart 1870-ben alakították. A huszonkét fúvós és Vass János karnagy mögött, aki 1946-ban, a háború után újjászervezte a nagy múltú zenekart, eredményekben, hagyományokban gazdag évek állnak. A szocialista kultúráért végzett tevékenységükért már számos kitüntetést kaptak. Az országos fúvószenekari versenyen elnyerték az Arany Lyra fokozatot és az országos harmadik helyezést. A múlt évben, augusztus 20- án a művelődésügyi miniszter dicsérő oklevelét kapták, kisebb kitüntetéseiknek se szeri se száma. Állandó és immár hagyományos szereplői a balfi békemenetnek, a nagycenki hősi emlékmű koszorúzási ünnepségeinek; minden évben egy alkalommal hangversenyt adnak a nagylózsi szociális otthonban; részt vesznek szocialista ünnepségeken, felvonulásokon, temetéseken, a szigetközi napok, a soproni szüret rendezvényein, valamint az Országos Sváb Bálon. Legutóbb a sopronhorpácsi ifjúsági napon szerepeltek nagy sikerrel. Amikor a legutóbbi szombati próbájukon felkerestem őket, a nagyteremben gyakoroltak. A próba kezdete előtt a zenekar határtalanul lelkes és áldozatkész mindenese Pahr János berendezi a nagytermet, elhelyezi a székeket, a kottaállványokat a kottákkal. Este hét órára összegyűlnek a zenekar tagjai: vasöntödéi, erdőgazdasági és termelőszövetkezeti dolgozók, kőművesmesterek és tanulók. Lagier Mátyás például már 57 éve tagja a zenekarnak; Kronixfeld Mátyás, Grossing András, Lang János, Hartner János, Holzhoffer András és Holzhoffer Pál törzsgárdatagok, több mint húsz éve játszanak a zenekarban. Nem hiányzik az utánpótlás sem! Tauber Ferenc, a helyi általános iskola VII. osztályt végzett tanulója már most a zenekar egyik erőssége; nagy tudással és érzékkel fújja a trombitát. Hét óra után pár perccel vidám keringők, polkák és operettek dallamai betöltik a helyiséget. Hallgatom a zenéjüket s közben figyelem kikerekedő arcokat, a megcsillanó szemeket, lehetetlen észre nem venni, hogy valóban szívből, a zene öröméért játszanak. — Mi tart össze minket? — mondja nevetve Grossing András, klarinétos. — Ezt már mi is többször megkérdeztük önmagunktól. Egyszerű válaszolni. A zene szeretete! A zene varázsa, ami nélkül már nem nagyon tudnánk elképzelni az életünket. Mindannyian fiatalon ismerkedtünk meg a fúvószenével, nem csoda hát, ha az évek múlásával életeink nélkülözhetetlen része lett. Vass János karnagy szintén a gyerekkorában ismerkedett meg a zenével; a győri, a soproni zeneiskolában, majd pedig a budapesti Zeneművészeti Főiskolán tanult. Zenei tanulmányainak a második világháború vetett véget A háború után ágfalvi Lakos lett, de nem tudott hosszabb ideig meglenni zene nélkül, hát újjászervezte a fúvósokat. — Megszoktuk egymást. Volt erre bőven időnk! Jól ismerem a zenekar minden tagját, ők is ismerik karnagyi, vezetői és oktatói módszereimet. — A zene szeretetéinek, amiről az előbb András beszélt, van kemény oldala is. A sikeres bemutatókat, szerepléseket kitartó aprómunka előzi meg. — Öntevékeny munkájukhoz kapnak-e valahonnan anyagi támogatást? — Igen, kapunk támogatást a soproni Járási Hivataltól, a községi tanácstól, de segít az Öntödei Vállalat és a helyi tsz is. — Ez év márciusában megalakult a Fúvószenekarok Országos Szövetsége, amelynek én is tagja lettem. Úgy gondolom, hogy a szövetség a jövőben szakmailag és módszertanilag nagy segítséget ad a munkánkhoz. — Hogyan nevelik az utánpótlást? — Szívesen végzem azoknak a helybeli gyerekeknek a zenei tanítását, akiknek jó a hallásuk, tehetségük van és természetesen vállalják a tanulással járó többletmunkát. Jelenleg például 11 gyereket tanítok rendszeresen. Nem mind egyformán tehetségesek, de mindannyian szorgalmasak, ami örömöt és biztatást jelent nekem is. — Terveik? — Augusztusban Kapuváron, októberben a szomszédos ausztriai Lépesfalván vendégszereplünk. Szeretnénk mindkét helyen színvonalas műsort adni, a zenekarunk hírnevét tovább öregbíteni! (Kloar)