Kisalföld, 1974. augusztus (19. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-01 / 178. szám

4 •Kisalföld - Pályázati felhívás A Kulturális Minisztérium képzőművészeti osztálya — a Képző- és­­ Iparművészeti Lektorátussal egyetértésben — hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére a házak falán és egyéb objek­tumokon elhelyezendő plaká­tok megtervezésére nyilvános pályázatot hirdet a Képző­művészek Szövetsége tagjai, valamint Művészeti Alap­tagsággal rendelkező gra­fikusművészek részére. A pályázatra beküldhető tervek száma nincs korlátoz­va, mérete 50x70 centiméter. A pályázat jeligés: a szerző nevét és címét jeligével ellá­tott zárt borítékban kell mel­lékelni. A beküldési határ­idő: 1974. december 2. déli 12 óra. A pályázatot a Kép­ző- és Iparművészeti Lekto­rátushoz — Budapest I., Úri utca 54—56. — kell bekülde­ni. A pályázati díjak: egy I. díj: 20 000 forint, 2 II. díj: 10 000—10 000 forint, négy III. díj: 5000—5000 forint. Az első és második díj ma­gában foglalja a felhasználás jogdíját is. A Képző- és Iparművészeti Lektorátus — a kiíró szervvel egyetértésben — a pályadí­jakat a kiírástól eltérő meg­osztásban is kiadhatja. A bí­ráló bizottságot a Képző- és Iparművészeti Lektorátus je­löli ki. (MTI) 99Nem vettek fel az egyetemre...“ Az egyetemi, főiskolai felvétel, akárcsak az érettségi, nem nagy dolog, ha sikerült. De ha nem? — a világ látszik ösz­­szedőlni, az évek óta dédelgetett álmok foszlanak szét. De ez a „nincs tovább”-érzés, többnyire és szerencsére, csak néhány pillanatig tart. Rövid kis szomorúság, a levél miatt, amiben közölték, hogy nem sikerült a felvételi. ■ Akiknek sikerült, már boldog egyetemisták. De mi van e csalódottakkal, a sikertelen felvételizőkkel? Locsmándi Mária a soproni Berzsenyi Gimnáziumban érettségizett, majd Pécsre, a Tanárképző Főiskolára bioló­gia-rajz szakra jelentkezett, a felvételije nem sikerült. — Miért? — Sokat gondolkodtam. Hol rontottam el? A gimná­ziumi évek alatt, vagy nem készültem fel alaposan az érettségire, a felvételi vizs­gára? Mindenesetre azt ta­pasztaltam, hogy a többiek jobbak voltak nálam. — Az éretségi minősítésem­ben az áll: megfelelt. Bioló­gia tagozatos osztályba jár­tam, és általában jó osztály­zataim voltak ebből a tárgy­ból. És úgy éreztem, hogy a felvételi is sikerült. Rajzból kevésbé, azt már a felvételin is észrevettem. Többet kellett volna nyújtanom. Az iskolán kívül is foglalkoztam rajzo­lással, tagja vagyok a fertő­­szentmiklósi képzőművész körnek. Mégis szokatlanok voltak az ember nagyságú tárgyak, amikről rajzot kel­lett készítenem. És a portré rajzolás egyáltalában nem si­került. Sok tehetséges fiatal volt ott nagyon jó rajzkész­séggel, alkalmasabbak vol­tak nálam. — Mi lesz ezután? — Nem vagyok elkesered­ve — de egy kicsit azért szo­­morkodtam. Pedagógus sze­retnék lenni. Megpróbálom jövőre is, és addig képesítés nélkül akarok tanítani. — Számolt a nehézségek­kel? — Gondoltam arra, hogy nem lesz egyszerű. Nem olyan régen még én ültem az iskolapadban, és tudom, hogy a diákok milyen sokat követelnek attól a tanártól, akit szeretnek, tisztelnek. — És milyen volt az „iga­zi” tanár? — Aki sokat tud, az órái­ra mindig készül és oda le­het menni hozzá bármilyen problémával. — Mit vár leendő kollégái­tól? — Sok segítséget, szakmai tanácsot. Szeretném, ha el­fogadnának társuknak, ez önbizalmat adna és megköny­­nyítené a helyzetemet. Krekó Magdolna Csornán érettségizett, orvosnak ké­szült. Nemcsak azért, mert édesapja is orvos volt, ha­nem mert megismerte, meg­szerette ezt a munkát. Tud­ja, milyen áldozatos, meg­feszített munkát követel ez a hivatás. Édesapja nemré­gen szívinfarktusban halt meg, fiatalon. Magdolna a pécsi Orvostu­dományi Egyetemre jelentke­zett. Amikor a felvételiről beszélgettünk, elmondta, hogy kevés pontot szerzett, ezért nem vették fel. — A legnagyobb gondom a fizikával volt. Éreztem még­akkor is, hogy nem sikerült. A felvételi anyag ebből a tárgyból sokkal mélyebb, ala­posabb tudást követel — mondja. — Csalódottnak látszik. — Talán mert önmagam­ban csalódtam. Létezik egy rajtam kívülálló tényező is, ami elkeserített. Nyolcszáz­­hatvanan jelentkeztünk, és csak száznyolcvanat vettek fel közülünk. A fiúk előny­ben voltak. — Miért? — A lányok ritkán választ­ják a sebészetet. Kórboncnok­nak , egyáltalán , nem men­nek, pedig nagy szükség van a szakorvosra. — Hogyan képzeli el sorsát ezután? — Addig jelentkezem, míg felvesznek. És most a csor­nai kórház laboratóriumá­ban fogok dolgozni. Eredeti elképzelésem is az volt, hogy gyermekgyógyász, vagy labor­orvos leszek. Jó szakmai elő­­gyakorlat lesz számomra. A munkahelyemen sokat tanul­hatok, és készülhetek a felvé­telire. Bízom magamban. — Az érettségi, vagy a fel­vételi volt a nehezebb? — A felvételi sorsdöntő. Nagy szintkülönbség nem volt a kettő között, de az biztos, hogy az általános, az érettsé­givel járó tudáson kívül töb­bet kell nyújtani. Oláh Vera Költözik a hivatal A felpéci postahivatal ütött­­kopott külsejével, korszerűt­len berendezésével már nem képes a mai igényeknek meg­felelni. A látogató csodálko­zását látva, a hivatalvezető örömmel újságolja: — Hamarosan költözünk a tanácsháza épületében kiala­kított új helyiségbe. Szép, tágas, kulturált lesz a felpé­ci postahivatal is. Az építők már végeztek, a telefonköz­pont beszerelését várjuk. Augusztus második felében már ott fogadjuk a feleket. A kézbesítők az újság előfi­zetői nyugtákat böngészik. — Szeretnek olvasni a fel­­péciek? — A lélekszámhoz mérten nem állunk rosszul. A me­gyei lapból hétköznap 102, vasárnap 150, a Szabad Föld­ből 100, a Képes Újságból 41, a Nők lapjából 56 fogy. A központi lapokat inkább va­sár- és ünnepnapokon igény­lik az olvasók... Az Elzett Művek soproni gyára felvesz Értesítjük a t. Utazóközönséget, anyagbeszerzőt hogy a 3-as számú helyi járat Pápai úti végállomásának azonnali belépéssel, valamint átépítése miatt nőket betanított és konyhai munkára. 1974. augusztus 5-től Továbbá felvesz 16 éven felüli­­ járatok ideiglenesen középiskolás diákokat a pápai u. 42. sz.-ig (hizlaldáig) .. . , kotlettednek, férfiakat segédmunkára és portásokat. . . . . ....­­ Győri Városgazdálkodási és Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán, Sopron, .. ... .... Csengery u. 30—32. Útkarbantartó Vállalat Epitesvezetosege 1974. AUGUSZTUS 1., CSÜTÖRTÖK Faszobrok és gyökérkompozíciók — Szárföldön csatangoltuk a határt osztálytár­saimmal— emlékezik a 25 éves Horváth László, a kapuvári len üzem portása. — Ha valami ér­dekesebb fadarabot, gyökeret találtam, hazavit­tem, állatot, hajót faragtam belőle. Gyerekko­romban baleset ért (talált gránát levitte a bal alsó karomat), a faragást mégis folytattam. Si­került kialakítanom a fogást így, csonka karral is. — Kompozíciókat alakítok gyökérből, alako­kat faragok fából. Témáimat olvasmányaimból merítem. Toldi Miklós, Rózsa Sándor, Dózsa György alakjai ihlettek meg. Tavaly érettségiz­tem a Kapuvári Gimnáziumban. Horváth László faragó, és munkái: Rózsa Sándor és a gyökérkom­pozíciók. (Nagy Éva képriportja) AZ ÁGFALVI FÚVÓSOK Az ágfalvi német nemzetiségi fúvószenekart 1870-ben alakí­tották. A huszonkét fúvós és Vass János karnagy mögött, aki 1946-ban, a háború után újjászervezte a nagy múltú zenekart, eredményekben, ha­gyományokban gazdag évek állnak. A szocialista kultúrá­ért végzett tevékenységükért már számos kitüntetést kap­tak. Az országos fúvószene­kari versenyen elnyerték az Arany Lyra fokozatot és az országos harmadik helyezést. A múlt évben, augusztus 20- án a művelődésügyi minisz­ter dicsérő oklevelét kapták, kisebb kitüntetéseiknek se szeri se száma. Állandó és immár hagyo­mányos szereplői a balfi bé­kemenetnek, a nagycenki hő­si emlékmű koszorúzási ün­nepségeinek; minden évben egy alkalommal hangversenyt adnak a nagylózsi szociális otthonban; részt vesznek szo­cialista ünnepségeken, felvo­nulásokon, temetéseken, a szigetközi napok, a soproni szüret rendezvényein, vala­mint az Országos Sváb Bá­lon. Legutóbb a sopronhor­­pácsi ifjúsági napon szerepel­tek nagy sikerrel. Amikor a legutóbbi szom­bati próbájukon felkerestem őket, a nagyteremben gyako­roltak. A próba kezdete előtt a zenekar határtalanul lelkes és áldozatkész mindenese Pahr János berendezi a nagy­termet, elhelyezi a székeket, a kottaállványokat a kották­kal. Este hét órára összegyűl­nek a zenekar tagjai: vasön­tödéi, erdőgazdasági és ter­melőszövetkezeti dolgozók, kőművesmesterek és tanulók. Lagier Mátyás például már 57 éve tagja a zenekarnak; Kronixfeld Mátyás, Grossing András, Lang János, Hartner János, Holzhoff­er András és Holzhoff­er Pál törzsgárdata­­gok, több mint húsz éve ját­szanak a zenekarban. Nem hiányzik az utánpótlás sem! Tauber Ferenc, a helyi álta­lános iskola VII. osztályt végzett tanulója már most a zenekar egyik erőssége; nagy tudással és érzékkel fújja a trombitát. Hét óra után pár perccel vidám keringők, polkák és operettek dallamai betöltik a helyiséget. Hallgatom a zené­jüket s közben figyelem ki­kerekedő arcokat, a megcsil­lanó szemeket, lehetetlen ész­re nem venni, hogy valóban szívből, a zene öröméért ját­szanak. — Mi tart össze minket? — mondja nevetve Grossing András, klarinétos. — Ezt már mi is többször megkér­deztük önmagunktól. Egysze­rű válaszolni. A zene szerete­­te! A zene varázsa, ami nél­kül már nem nagyon tudnánk elképzelni az életünket. Mindannyian fiatalon ismer­kedtünk meg a fúvószenével, nem csoda hát, ha az évek múlásával életeink nélkülöz­hetetlen része lett. Vass János karnagy szintén a gyerekkorában ismerkedett meg a zenével; a győri, a soproni zeneiskolában, majd pedig a budapesti Zeneművé­szeti Főiskolán tanult. Zenei tanulmányainak a második világháború vetett véget A háború után ágfalvi Lakos lett, de nem tudott hosszabb ideig meglenni zene nélkül, hát újjászervezte a fúvósokat. — Megszoktuk egymást. Volt erre bőven időnk! Jól ismerem a zenekar minden tagját, ők is ismerik karna­­gyi, vezetői és oktatói mód­szereimet. — A zene szeretetéinek, amiről az előbb András be­szélt, van kemény oldala is. A sikeres bemutatókat, sze­repléseket kitartó aprómunka előzi meg. — Öntevékeny munkájuk­hoz kapnak-e valahonnan anyagi támogatást? — Igen, kapunk támogatást a soproni Járási Hivataltól, a községi tanácstól, de segít az Öntödei Vállalat és a helyi tsz is. — Ez év márciusában meg­alakult a Fúvószenekarok Or­szágos Szövetsége, amelynek én is tagja lettem. Úgy gon­dolom, hogy a szövetség a jö­vőben szakmailag és mód­szertanilag nagy segítséget ad a munkánkhoz. — Hogyan nevelik az után­pótlást? — Szívesen végzem azok­nak a helybeli gyerekeknek a zenei tanítását, akiknek jó a hallásuk, tehetségük van és természetesen vállalják a ta­nulással járó többletmunkát. Jelenleg például 11 gyereket tanítok rendszeresen. Nem mind egyformán tehetsége­sek, de mindannyian szorgal­masak, ami örömöt és bizta­tást jelent nekem is. — Terveik? — Augusztusban Kapuvá­ron, októberben a szomszédos ausztriai Lépesfalván ven­­dégszereplünk. Szeretnénk mindkét helyen színvonalas műsort adni, a zenekarunk hírnevét tovább öregbíteni! (Kloar)

Next