Kisalföld, 1975. május (20. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-01 / 101. szám

4__ Tudományos tanácskozás A soproni Geodéziai és Geo­fizikai Kutatóintézet, a Geo­déziai és Kartográfiai Egye­sület kedden és szerdán két­napos szemináriumot tartott a soproni kutatóintézetben az analitikus fotogrammetria tárgyköréből. A szemináriumon öt össze­foglaló előadás hangzott el. Az előadásokat vita követte, amelynek keretében a geodé­ziai és térképészeti felada­tok megoldásának alanyát ké­pező alarmon­­rendszerek matematikai és műszeres úton történő korszerű meg­határozását vitatta meg a szeminárium ötven résztve­vője. .__w • A napokban nyílt meg a soproni Liszt Ferenc Művelődési Központ II. emeleti dohányzójában a Hí­­modon élő festő­művész, Áldozó Jó­zsef kiállítása, ame­lyet május 12-ig te­kinthetnek meg az érdeklődők. Képün­kön: részlet a kiállí­tásról, a kép bal ol­dalán az idős mester önarcképe látható. (Uobenwein T. felv.) GYŐRI RÁDIÓ 8.30: Hangk­épek a május 1-i ün­nepségekről : Győrből, Szombat­helyről, Sopronból. — Környezet­­védelmi tennivalók Nyugat-Du­­nántúlon. — Nyitás előtt a Bala­ton északi partján. — Harminc éve történt... Népművészeink házatáján. — Együtt a brigád. KOSSUTH RÁDIÓ­­ 6.10: Kellemes ünnepet! — 7.23: Múzeumi híradó. — 7.26: Test­vérlátogató. — 8.06: Májusi dalok. — 8.20: Csodacsikó. Mesejáték. — 9.00: Népdalcsokor. — 9.30: Május muzsikája. — 9.45: Fúvós­zene. — 10.03: Május. . . — 12.20: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.20: Filmklub. — 13.4­0: A zongora­művészet első aranykora. — 14.34: A­z Éneklő Ifjúság ötödik évad­jának nyitóhangversenye. — 15.08: Párhuzamos életrajzok. 15.38: Sikerlista — 1975. április. — 16.18: Két rádió Magyarorszá­gon. — 17.05: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 18.09: Teremteni — versek. — 18.23: Victoria de Los Angeles és Gesare Siepi énekel. — 19.10: Portások. Szakonyi Károly hangjátéka. — 20.06:, Beethoven: VTI, szimfónia. — 20.49: Kovács Kati előadó­ estje. — 22.10: Sport­hírek. — 22.15: Musica Mundana. V. rész. — 22.34: Könnyűzene — éjfélig. — 0.10: Operaáriák. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: Operákból. — 8.00: Mozart­­művek. — 8.35: Népművészek a mikrofon előtt. — 8.53: Igazolat­lan éjszaka. Zenés játék. — 10.00: Zenekari muzsika. — 11.4­0: Ne engedjük a madarat. Elbeszélés (ism.). — 12.00: Puccini operái­ból. — 12.25: Budapest fényei. .. — 12.55: A két Lotti. Rádiójáték gyermekeknek — 14.00: Ez is, az is... — 16.05: Burka Sándor tá­rogatón játszik. — 16.19: Liszt zongoraművei, XII. rész. — 16.59: Csak fiataloknak! — 18.05: Köz­vetítés a Labdarúgó MNK döntő II. félidejéről. — 18.50: Dzsessz­­felvételeinkből. — 19.15: A Ma­gyar Rádió népzenei hangver­senye. — 20.54: A Magyar Rádió Karinthy színpada : Karc . . . Szatírák—glosszák—karcolatok­­ (ism.). — 21.54: Babavásár. Ope­­rettrészt. — 22.34: Kurusmuzsika. — 23.10: Zenekari muzsika. BUDAPESTI TV 7.53: Kapcsoljuk Moszkvát, (szí­nes!) Közvetítést adunk a Vörös térről, a dolgozók május 1-i fel­vonulásáról. — 8.45: Lolka-Bolka a nevadai sivatagban (színes!) Lengyel rajzfilm. — 8.55: Lányok, korcsolyák, medvék. Szovjet cir­kuszfilm. — 9.55: ,,Itt van május elseje”, (színes!) Helyszíni köz­vetítés a budapesti, és a mátrade­­recskei május-ünnepről, a felsza­badulás évfordulóján kitüntetett művészvendégek köréből, a IV-es stúdióból. Tudósítások a testvéri országok fővárosaiból. Emlékezés a rádiótörténet harminc évvel ez­előtt volt nagy pillanatára. — 13.53: Állatokról bizalmasan. An­gol filmsorozat. II. rész: A sziá­mi harcos hal (ism.). — 14.20: Önök kérik — Mi teljesítjük! — 14.25: A Magyar Rádió Országos Hegedűversenye. Filmösszefoglaló a verseny döntőjéről. — 14.45: Kincskereső kisködmön (színes!) Magyar film. — 16.15: Fölszállott a páva. Dokumentumf­ilm (szí­nes!) — 16.35: Óda a munkáról. Dokumentum­film. — 16.50: Lab­darúgó Magyar Népköztársasági Kupa. A döntő mérkőzés közvetí­tése a Népstadionból. — 18.50: Részletek Csajkovszkij balettjei­ből. — 19.20: Esti mese. — 19.28: önök kérik. Mi teljesítjük! — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: önök kérik. Mi teljesítjük! Találkoz­hat kedvenceivel. — Kb. 22.20: Tv-híradó 3. BRATISLAVAI TV 7.45: Intervíziós műsor. — 11.20: Verőfényes hangulat. — 15.25: Hí­rek. — 15.30: Lányok, fiúk maga­zinja. — 16.10: Levelek Jaszeknek. — 17.20: A mi hazánk. — 18.00: Tv-magazin. — 19.00: Költészet. — 20.05: Szerelmesek az 1. évben. — 21.35: Tv-híradó. — 21.55: Zenés műsor. — 22.35: Májusban történt. OSZTRÁK TV I. 15.30: Szultán eladó. Tévéjáték. — 16.50: Bábfilm. — 17.00: Az állatok királya. Walt Disney filmje. — 17.55: Esti mese. — 18.00: Dél-ti­­roli képek. — 18.45: Az utolsó vadállatok nyomában Európában. — 19.00: Művészet Ausztriában. — 19.30: Tv-híradó. Kultúra. — 19.50: Sporthírek. — 20.15: Hóvirágok szeptemberben. Film. — 22.00: Adamo és társai. — 22.45: Hírek II. 18.00: Portréfilm Helene Weigel­­ről. — 19.00: Delibes: Coppélia. Balett. — 20.15*: Filmgroteszk. — Kisalföld ­­ ­ Az a legcsodálab­ Betéve tudom már a műsort, és mégis ismét alig várom, hogy eljöjjön május elseje, a kikelet, a nemzetközi munkás­­osztály nagy ünnepe. Szépségével, kar­neválba illő, internacionalista lángú forgatagával ismételten megkap, magá­val sodor. Előre tudom a reggeli kap­kodást, a tolongást az autóbuszon, ér­zem a felvonulás fárasztó zsibbadását, tudom, hogy Kiskút­on a gyerekek nem akarnak elmozdulni a medvék mellől, hogy este hálásak leszünk az ágy ké­nyelméért, de azt is tudom, hogy elma­radnánk, kimondhatatlanul hiányozna az ünnepi hangulat, az esztendő szegé­nyebb lenne egy élményes, egy nappal. Történetesen éppen a hiányérzetről jut eszembe egy beszélgetés, amelyet még kutyaütő gyermekkoromban halot­tam, de sokáig nem értettem. Május el­seje reggel volt akkor is, anyám rám adta a kék rövidnadrágot, apám fehér inget vett, elemózsiát pakoltunk, egy­szóval felkészültünk, hogy megyünk a városi majálisra. Nagyapám az aprójó­szágok körül téblábolt, és apám, tán udvariasságból csak, odaszólt neki „Maga nem jön felvonulni, papa?” Ma is látom magam előtt a szomorú fejrázást, a beletörődött nemet, és hal­lom a hangot, amint mondja: Én, fiam, ott voltam a legcsodálatosabb május elsején.” Csak jóval később tudtam meg, hogy az a legszebb május elseje régen, 1919- ben volt. Csanakfalu, Ménfő és Kisba­­ráthegy földmunkás-csoportjainak tag­jai ezen a reggelen felvonulást tartot­tak, proletárdalokat énekeltek. Csak kevesen tudták közülük, hogy mire van az ünneplés, de a szabadság, a Tanács­­köztársaság hevülete mindenkit elraga­dott. A dal, a felvonulás szárnyakat adott, teli torokból fújták a félénkek, és próbálgatták a dallamot az örökös kétkedők is. A helyi felvonulás után jó néhányan gyalog vagy lovaskocsival behajtottak Győrbe. A győri ünneplés elmondásá­hoz kevés volt a szavuk a helybéli pa­rasztembereknek, de az ünnep emlékét sokáig őrizte egy cikk, amely megsár­­gultan rejtőzködött a bankhitelek adós­levelei és a passzusok között a sublót­fiában. Az újságdarabot a Testvériség elnevezésű szociáldemokrata pártújság­ból ollózták ki, az 1919-i május elseje megünnepléséről tudósított. A cikkíró egyebek között a következőket írta: „Nem ismert és nem remélt méretek­ben folyt le május elsejének ünnepe. Mindenki büszkén tüntetett szocialista mivoltával, egy táborban volt az egész város”. A tömeg nagyságát megfelelőképpen jelzik az alábbi idézett sorok: „Több mint két órán át néztük a menetet, s mégsem ért be a vége. Köz­ben kitűnt, hogy a Cziráki tér, (a mai strand — szerte.) ahol 35 000 embert le­het elhelyezni nem képes befogadni az ünneplő népet.” Az emberek hangulatát a cikkíró a következőképpen fogalmazta meg: „A lakosság lelkes elszántsággal tért haza, hogy azért az eszméért, amely egyesíteni tudott valamennyiünket, kész küzdeni, szenvedni is. Mert az eszmé­nek győzni kell." Az eszme győzött, de 1919-et követő­en sok szomorú május elseje jött, míg­nem a felszabadulás után méltó rangot és helyet kapott a megkülönböztetett napok sorában a nemzetközi munkás­­osztály közös ünnepe. Most, miközben gyermekeimnek zászlókról, felvonulásról és ringlispilről beszélek, látva ünnepre éhes várako­zásukat, tudom, hogy nem lesz „akkora” élményben részünk — bár kisebb csodá­ban sem —, mint nagyapámnak az 1919-es első, szabad május elsején. És tudom, ha nagyobbak lesznek, egyszer reggel indulás előtt elmesélem nekik a fenti történetet, hogy megértsék: vala­mikor életen át tartó csoda volt az, ami nekik most természetes. Németh Endre 1975. MÁJUS 1., CSÜTÖRTÖK Kilencven éve született GÁRDOS MARISKA Az óbudai szegényfertály, a hajógyári munkások, a dolgozó emberek gondjai, bajai, örömei érleltek az 1885. május el­sején született Gárdos Mariskából harcos szocialista nőak­tivistát, hivatásos forradalmárt. Még csak tizenöt éves volt, amikor már a Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagja­ként bekapcsolódott a munkásmozgalomba. S nem is akár­hogyan: az egyre fontosabbnak tekintett nőmozgalomnak lett hamarosan egyik elismert vezetője. A kapitalista gyáripartól nagyra növelt női és gyermek­­munka kérdése, az ezzel kapcsolatos szociális-etikai problé­mák már az I. Internacionálé első kongresszusán (181­6-ban, Baselban) is szóba kerültek. A következő Internacionálé pe­dig az 1889-i kongresszuson már Clara Zetkin személyében a nők képviselőjét is beválasztotta a vezetőségbe. Hazánk­ban a századfordulóra értek meg a munkásnők szervezésé­nek a feltételei. A nőmozgalom szerves része lett a mun­kásmozgalomnak. A mostoha körülmények között élő és dolgozó, a férfiak munkabérének felét, háromnegyedét kereső nők, kezdetben munkásnők, asztaltársaságok, vigalmi és műkedvelő együtte­sek, szabadszervezetek keretében tevékenykedtek, és tanul­mányozták August Bebel-nek .„A nő és a szocializmus” cí­­mű nagyhatású művét. Gárdos Mariska a Nők Asztaltársa­sága elnevezésű szervezetből alakította meg 1903-ban a Ma­gyarországi Munkásnők Egyesületét, amely az SZDP kere­tében működött és amelynek első elnöke lett. A forradal­makig terjedő másfél évtizedben pedig publicisztikai, írói, szervezői munkásságával a Népszavában, a Nőmunkásban, a kolozsvári öv című lapban és másutt fejtett ki tevékeny­séget, osztálytudatos szellemben nevelte olvasótáborát. Ha­marosan azoknak a kereskedelmi alkalmazottaknak lett egyik elismert vezetője, akik éppen ez idő tájt küzdöttek soros követeléseik, a vasárnapi munkaszünetért, és az in­tézményesített záróráért. Méltán nagy feltűnést keltett 1909- ben a Vígadó elegáns épületében tartott cselédgyűlés, Gár­dos Mariska szervezésében, amely ezt a különösen kizsák­mányolt és elnyomott réteget próbálta ,,Csipkerózsika”-ál­­mából felébreszteni. A tizes évek elején, közvetlenül másfél éves amerikai ta­nulmányútja után és a világháború idején Gárdos Mariska következetes antimilitarista és internacionalista tevékenysé­­get fejtett ki. Részt vett a magyar forradalmakban és a Ta­­nácsközársaság idején a Forradalmi Kormányzótanács egyet­len nőtagja volt. A Tanácsköztársaság leverése után kalandos úton jutott Bécsbe, ahol a centrista-szocialista Világosság-csoporthoz csatlakozott, és részt vett a Horthy-ellenforradalommal szem­beni emigráns és nemzetközi megmozdulásokban. Hűségét és tollát odakintről állította itthoni munkástestvérei szolgá­latába. 1932-ben hazatért az emigrációból és rögtön bekap­csolódott az SZDP-vezetés tevékenységébe. A peyerista jobb­szárnnyal mindjárt élesen össze is különbözött. Szeminári­umi munkájában — különösen az ifjúmunkásokat szerette tanítani, nevelni — mindig a munkásegység, az osztályhar­cos politika következetes harcosának bizonyult, és sokat kel­lett szenvednie a nehezülő magyar viszonyok között — ül­döztetést, Internálást, börtönt. Nyilvánvaló volt, hogy a felszabadulás után az MKP szék­házba vezetett az útja. Eredeti, szeretett tevékenységét foly­tatva a nőmozgalom vezető munkása, a Magyar Nők De­mokratikus Szövetségének alelnöke lett. Haláláig híven dol­gozott társadalmunkért, a nők teljes egyenjogúságáért, hely­zetének javításáért, a párt elismert aktivistájaként. Példaképeiről, akiket mások elé is példaképül kíván állí­tani, életrajzi regényeket írt. Az egyik Louise Michelnek, a francia munkásmozgalom lánglelkű harcosának emlékét és harcait eleveníti fel, a másik pedig Marx feleségéről, Jenny von Westphalenről szól, és az ideális feleség, küzdőtárs és anya képét próbálja megrajzolni. G. Cs. Rádió, tv, mozi, színház 21.35: Dokumentumfilm a Loire menti kastélyokról. — 22.00: Tv­­hiradó. Sporthírek. MOZIMŰSOR GYÖR, Rába: Az asszony és az elitélt* (f.), 3, n8. 18. Vörös Csil­lag: A fej nélküli lovas (sz.), 0, 11. 3. A lopakodó Hold (USA), n6, 18. Gorkij: Aranyláz (USA), 4, 6. GYŐRI RÁDIÓ 17.30: Műsorismertetés, hírek. — 17.35: Slágermúzeum. — 18.00: Vendégségben a Győri Rádiónál. A vendég: Várady György, érde­mes művész, a győri Kisfaludy Színház igazgatója. A vendéglátó: Cserhalmi Imre. — 18.45: Nyugat­dunántúli krónika, műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ 8.22: A fogyasztás két világa (Be­fejező rész — ism.). — 8.47: An­gyal Bandi — népdaljáték. (ism.) — 9.24: Orvosi tanácsok. — 9.29: Irodalmi évfordulónaptár. — 10.05: Iskolarádió. — 10.30: Édes anyanyelvünk (ism.). — 10.35: Saint-Saens: g-moll zongoraver­seny. — 10.59: Lottóeredmények. — 11.00: Egy a sok közül... — 11.10: Maria Stader és Leopold Simoneau énekel. — 11.49: Béládi Miklós könyvszemléje. — 12.35: Tánczene. — 13.20: Népi zene. — 13.50: Anabázis. Csorba Győző kötetét bemutatja Balogh László. — 14.00: Csicseri bolt (ism.). — 14.25: „Nyitnikék”. — Kisiskolá­sok műsora (ism.). — 15.10: Ma­gyarán szólva... (ism.) — 15.25: Az élő népdal. — 15.35: Hayd­n: F-dúr szonáta. — 15.48: Kóruspódium. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Írószobám. Vészi Endre val­lomása. — 17.05: Külpolitikai fi­gyelő. — 17.20: Lemezek közt vá­logatva. — 17.50: Automatizáció nálunk és nyugaton. — 18.00: Csárdások. — 18.13: Az a szép fényes szerelem. Rádiójáték. — 19.30: Sporthíradó. — 10.38: A Ma­gyar Rádió Országos Hegedűvel­. KAPUVAR: Napfény a jégen (m.), 6. 8. KÖPU­AZA: Feleségem kalandjai (cs.), 8. MOSONMA­GYARÓVÁR, Kossuth: Szikrázó lányok* (m.), 4, 6, 8. BÁBAPA­­TONA: Zsuzsi és a varázsgyűrű (NDK). 5. SOPRON, Szabadság: A Farkas-sziget rejtélye (r.), 3, 16. Régi falak (sz.), 18. A csillaggal jelölt filmek korha­tárosak­­­senye. A győztesek hangversenye. — Közben: Kb. 20.55. Láttuk, hallottuk. — 22.20: Meditáció. — 22.30: Népdalok, néptáncok. — 23.15: Operafinálék. — 0.10: Film­zene. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Magyar fúvószene — 8.20: Lehoczky Éva és Udvardy Tibor énekel. — 9.03: Ezeregy délelőtt. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 12.00: Zenekari muzsika. — 12.43: A kéz. Elbeszélés (ism.). — 13.03: Csajkovszkij műveiből. — 14.00: Kettőtől hatig... — 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.). — 18.20: Ady és a muzsika, I. rész. — 18.44: Üzletek a titkosszolgálat­tal. — 18.59: Holnap közvetítjük... — 19.29: Népdalok. — 19.39: Em­lékmúzeumok. Riport. — 20.25: Új könyvek (ism.). — 20.28: Közvetí­tés a veszprémi Petőfi Színház­ból: A béke. Komédia. — 21.59: Esti hangverseny Beethoven mű­veiből. — 23.15: A gerolsteini nagyhercegnő. Részletek. BUDAPESTI TV 8.05: Iskolatévé. Orosz nyelv (Alt. isk. 5. oszt.) A fűzfapoéta. — 8.35: Angol nyelv (Középisk. IV. oszt.) People You Meet. A köd. — 9.55: Magyar Irodalom (Alt. isk. 5. oszt.) Tájak és emberek, n. — 10.25: Tévé-ovi. Iskolaelőkészítő­­tanfolyam. Hogyha nékem ku­tyám volna (Ism.). — 10.45: Tizen Túliak Társasága (Ism.). — 13.35: Orosz nyelv (ism.). — 15.00: Tévé­ovi (ism.). — 15.20: Reklámműsor. — 15.25: Magyar Irodalom (ism.). — 16.58: Hírek. — 17.05: Kuckó. — 17.40: Mozdulj! H. rész. — 18.20: Öt perc meteorológia. — 18.25: Zsiska táborában. Riportfilm Csehszlovákiáról. — 19.05: Rek­lámműsor. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Idő­sebbek is elkezdhetik. Tévétorna. — 20.05: Déry Tibor: Felelet. Té­véfilm. VII. rész. — 21.10: A Ma­gyar Rádió Országos Hegedűver­senye. A győztesek hangverse­nyének közvetítése a Zeneakadé­mia nagyterméből. — Kb. 22.00: Magyar tudósok. Marx György akadémikus. — 22.50: Tv-híradó 3. BRATISLAVAI TV 8.30: Tv-híradó. — 9.00: Kicsinyek műsora. — 10.10: Hétfőig várunk. Szovjet film. — 11.50: Mezőgazda­­sági magazin. — 12.15: Az Acami­­ca együttes műsorából. — 14.40: Hírek. — 14.45: A pozsonyi ka­szárnya. — 15.50: Poljusko, Pole. — 16.55: Tíz lépcsőfok az arany­hoz. — 17.45: Esti mese. — 17.55: A Nagy Honvédő Háború. — 19.00: Tv-híradó. — 19.30: 1975. május. — 20.90: A középtávfutó taktikája. — 21.45: A mi hazánk. — 23.05: Este a varázslóval. — 23.45: Piruettek havon. — 0.10: A holnapi sajtóból. OSZTRÁK TV I­ 9.30: Óvodások műsora. — 10.00: Iskolatévé. — JITCO: Senioren­klub. — 17.55: Esti mese. — 18.06: A Feuerstein család. Filmsorozat. — 18.25: Mi. — 19.00: Osztrák ké­pek. — 19.20: Sporthírek. — 19.30: Tv-híradó. Kultúra. Sporthírek. — 20.00: Az első és az utolsó nap. Visszaemlékezés. — 21.00: Kleo­pátra. Film (1. rész.). — 22.25: Hí­rek. II. 13.00: Közv. Bécsből. Davis Kupa, Ausztria—Anglia. — 17.55: Fiziká­ról mindenkinek. — 19.00: Doku­mentumfilm. — 19.45: Az utolsó vadállatok nyomában Európában. — 20.00: Egy elvált asszony (6. befejező rész). — 21.00: Tv-híradó. Kultúra. — 21.30: Sporthírek. — 21.40: A főnök. Film. MOZIMŰSOR ÁSVÁNYRÁRÓ: Esős vasárnap (m.), 7. BELED: Fogadó a Törött Patkóhoz (sz.). 7. CSORNA: Ok­lahoma olaja* (USA). f8. 18. GÖ­­NYŰ: Az öreg (m.), 6. GYŐR, Rába: Tűzgömbök (m.), 3. n€, Az asszony és az elítélt* (f.). f*. Vö­rös Csillag: A fej nélküli lovas (sz.). 9, 11, 3. A lopakodó Hold (USA), no, 18. Petőfi: Hogyan mondjam meg gyermekemnek.* (NSZK). 8. Győr-Szentiván: Vala­hol Európában (m.). 7. HEGYES­HALOM: Aranyláz (USA). 8. JA­­NOSSOMON­JA: A keresztapa má­sik arca* (é.f.). 18. KAPUVAR: Nyugtalan ifjúság (sz.), 6. A fene­vad (sz.), 8. MOSONMAGYAR­OVAR, Kossuth: Váltságdíj egy halottért (USA), 4, 6, 8. Dézsát A gammasugarak hatása a száz­szorszépekre* (USA), f6, f*. MO­­SONSZENTMIKLOS: Jelszó: A A puszták angyala (sz.), 7. ÖTTE­­­VÉNY: A négy muskétás (f.), 8. PANNONHALMA: Két férfi a vá­rosban* (f.o.), 7. PÉR: Macbeth* (a.), 6. RAJKA: Bekötött szem­mel* (m), 8. SOPRON, Szabad­ság: A Farkas-sziget rejtélye (r.), 3. nB. Régi falak (sz.), 18. Petőfit Ulzana (NDK), 8. A csillaggal jelölt filmek korha­tárosak! ’ P­EIUTEK SZÍNHÁZ Ádám és Éva ... Bemutató: 7 óra. ORVOSI ÜGYELET GYŰRÖTT: csütörtökön reggel 1- től péntek reggel 7-ig, péntek es­­te 7-től szombat reggel 7-ig a Gorkij u. 55. szám alatti körzeti rendelőben. Telefon: 11-004. Fogorvosi ügyelet ugyanott, csütörtök reggel 7-től délután 1- ig. SOPRONBAN: szerdán du. 4-től péntek reggel 7-ig. péntek du. 4- től szombat reggel 7-ig a Lenkey u. 5. alatti rendelőintézetben. Te­lefon: 12-011. MOSONMAGY­ARÓVÁRON : szerda este 6-tól péntek reggel 6-ig. péntek este 6-tól szombat reggel 6-ig a kórházban. Telefon: 16-431. CSORNÁN: szerda du. 5-tól péntek reggel 7-ig, péntek du. 3- tól szombat reggel 7-ig folyama­tosan ügyel: dr. Bognár István, Táncsics M. u. 5. Telefon: 278. KAPUVÁRON: szerda du. 1-től péntek reggel 7-ig a központi kör­zeti ügyeletes orvos megtalálható a kapuvári kórházban. Telefon: 15. Az ügyeletes ellátja a kórház­hoz szakmailag tartozó körzeti or­vosok községeinek (volt kapuvá­ri járás) lakosságát ie. Ingyenes és kötelező TIlDO­­SZŰRÉS pénteken Győrött az Amadé I.. u. 1. a­. alatt de. 8-tól 16:30-ig, továbbá Sopronnémetiben, Mosonazolno­­kon és Lébényben.

Next