Kisalföld, 1975. június (20. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-28 / 150. szám

1975. JÚNIUS 28., SZOMBAT Kézilabda Csak a Magasépítők csapata győzött A kézilabda NB II. utolsó fordu­lójában a két hazai pályán ját­szó győri csapat közül csak a Magasépítők férfi csapatának si­került győznie. A mezőny leg­gyengébb együttese ellen csak időnként játszott jól a hazai csapat. Nehéz ellenfelet kapott a GYESE. A budapesti MMG jó já­tékkal biztosan győzött. A Ri­chards, Pápán rangadót vesztett. MAGASÉPÍTŐK—GAMMA 26:15 (16:7) Győr, NB II-es férfimérkőzés. Magasépítők: Gyömörei — Koncz, Tivald, Schiel, Bedec­s, Kristofek­, Nagy. Csere: Kontor, Kovács, Tóth, Pingitzer, Takács. A gyenge ellenfél ellen az első félidőben jól használták ki hely­zeteiket a hazai csapat játékosai­ A második félidőben sok helyzet maradt ki, ami felhozta az el­lenffelét. A második félidő ered­ménye hű tükre az ebben az időszakban a helyzetkihasználás­ban jelentkező viszaesésnek. Góldobók: Takács­­i, Koncz 5, Be­decs, Kovács Tivald 3—3, Nagy 2,­ Krietofóri, Pingitzer, Schiel, Tóth. MMG—GYESE 17:11 (12:3) Győr, NB 11-es női mérkőzés. GYESE: Dornai — Tóth, Ko­vácsáé, Rusák Zs., Szabó, Ma­jor, Horváth. Csere: Bellovics, Bod­a, Göbölyös, Nagy, Rusák A. Az első félidőben főként be­játszásokból jelentős előnyhöz jutott a kulturáltan játszó ven­dégcsapat. Ebben a játékrészben a hazaiak két büntetőt hagytak ki. A második félidőben megvál­tozott a játék, a győriek sokat támadtak, eredményesebbek is voltak ellenfelüknél, de nagy hátrányukat csak egy góllal tud­ták csökkenteni. Góldobók: Kovácsné 5, Major, Szabó, Tóth 2—2. PÁPA—RICHARDS 17:11 (?) Pápa. NB I-es női mérkőzés. Richards: Nagy — Hozmaim, Csendes, Vadászné, Csollány, Túri, Róth. Csere: Széphegyi, Szalayné, Varga, Farkas. A bajnokság két­ első helyén álló csapata jó mérkőzést vívott, a Richards jobban játszott, mint egy héttel előbb. Az első félidő­ben azzal volt eredményesebb a hazai csapat, hogy a eyőriek át­lö­vése erőtlenek voltak, ugyan­akkor a védekezésbe súlyos hi­bák csúsztak be. A második fő ­idő változatos játékot hozott, a hazaiak megtartották, sőt egy gólla­l növelték előnyüket. Gól do­bók: Vadászná 5, Túri 3, Csendem, Róth, Szálnyivá. A NŐI NB I B TAVASZI VÉGEREDMÉNYE 12. Bes. Konzerv u 94—168 — 1. Borsodi B. 11 171— »1 19 2. Postás 11 133—Utó 1« 3. Tisza Cipó 11 137—121 15 4. Ózd 11 146—124 13 5. Nagykanizsa 11 137—145 12 «. Bp. Építők 11 134—139 12 7. Taurus­­ 124—108 11 8. Rába ETO 11 123—136 11 9. Szek­szárd 11 154—156 9­ 0. Gy. Textiles 11 139—146 6 GYŐRI RÁDIÓ 17.35: Műsorismertetés, hírek. — 17.35: Tánczenei koktél a hallga­tón kívánsága szerint. — 18.25: Sporthiradó. — 18.30:­­Népdalok, magyar nóták. — 18.45: Nyugat­­dunántúli krónika, műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ 3.20: Lányok, asszonyok. — 8.40: Zenekari muzsika. — 10.05: Nyá­ri vidámságok. — 11.21: Szvja­­toszlav Richter zongorázik. — 12.20: ■ Zenei anyanyelvünk. — 12.30: Magyarán szólva ... — 12.45: Melódiakoktél. — 13.30: Korszerű maradiság. Jegyzet. — 13.40: Fiataloknak! — 14.25: VI.­ Zenei Újság. — 13.05: Versek. — 15.25: Inge Borkh énekel. — 15.50: EU» magyar néprajz. — 16.00: 108 óra. — 17.30: Derűre is derű. — 18.00: Népszerű zenekari mu­zsika. — 19.25: Jelentés az Or­szágos Úszóbajnokságról. — 19.30: IBUSZ-műsor. I. Leningrád. — 20.30: Fesztivált körkép. Váloga­tás a Rádió Kabarészínháza Hu­morfesztiváljának műsoraiból. I. rész. — 21.40: Népdalok. — 22.20: A beat kedvelőinek. — 23.05: Slá­­gerexpressz. — 6.I0: Melódiákok­tól. PETŐFI RÁDIÓ 3.05: Nóták. — 9.03: Részletek Lecocq operettjéből. — 9.45: Vá­laszolunk hallgatóinknak. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 12.03: Részletek Ránky György operájából. — 12.50: , ,Jelképek erdején át...’* (ism.). — 13.03: Két balettszvit. — 14.00: Napra­forgó. — 14.50: Éneklő Ifjúság. — 15.00: Orvosi tanácsok (ism.). — 1­ö.O0: Alföldi népdalok. — 15.27: Szerkesztőségi beszélgetés a Fa­lurádióban. — K­1.05: A hét mű­sorából. — 17.44: Nyár a tőke­halak szigeten. — 18.10: Jelentés az Országos Úszóbajnokságról. — 18.15 : Közkívánatra! — 19.20: A rock mesterei — »6. rész. — 20.15: Úti könyvek (ism.). — 20.10: Az Állami Népi Együttes zenekara játszik. — 20.45: Rimszkij Kor­­­szakov: Mlatta. Opera. — 23.51: Monteverdi: Lauda te pueri. 3. MŰSOR 12.25: Bartók: Divertimento. — 12.50: Részletek: Mozart operá­jából. — 13.46: Romantikus zene. — 15.20: Délutáni hangverseny. — 16.35: Ötórai tea. — 18.10: Ver­gilius eposza. — 18.58: Marija Bie­­sa és Vlagyimir Atlantov énekel. — 19.40: Beethoven-művek. — 21.02: Herbie Hancock és együt­tese játszik. — 21.41: Az V.­ Bu­dapest vonósnégyes hangverse­nye. BUDAPESTI TV 8.10: Matematika továbbképzés pedagógusoknak (Alsó tagozat.) Számtan, algebra u. 9.05: Matematika továbbképzés pedagógusoknak. (Felső tagozat.) Halmazok. ro.uo: Tévétémna (ism.). 10.05: Rólad van szó! Fiatalok Önismer­e­ti mű­sora (ism.). 10.35: Surcouf. Magyarul beszélő francia filmsorozat. II. rész: Mennydörgés az Indiai óceánon (ism.). 12.10: Kék fény . . . Riportműsor (ism.). 13.28: Matematika továbbképzés pedagógusoknak. (Alsó tagozat.) Egy első és matematika óra. 14.25: Matematika továbbképzés pedagógusoknak. (Felső tagozat.) Halmazok, matematika, logika. 15.10: Kuckó. 15.40: Hírek. 15.45: Korok, versek . . . Goethe: Vándor éji dala (ism.). 16.35: Parabola. 16.35: Reklámműsor. 17.05: ...Barátsággal a békéért." (színes!). Csehszlovák Spartakiád. Közvetítés Prágából. 18.25: Egy hét Veszprémben. Filmtudósnál az V. Veszprémi Tévétalálkozóról. 19.00: Ki mit lát? Kultúrtörténeti, történeti vetélkedő. 19.15: Cicavízió. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki. Amerikai rajzfilmsorozat. Dajka • kalamajka. 20.25: Hóvégi hajrá! 21.25: Díjnyertesek . — 21.55: Tv-híradó. 2. 22.05: A Veszprémi Tévétalálkozó díjnyertes filmjeiből. BRATISLAVA! TV 8.00: Iránytű. — 9.00: Hírek. — 9.05: Aranykapu. — 10.05: Tv-ma­­gazin. — 11.00: A legfiatalabb Hamr (ism.). — 11.55: Az Andok titka NDK-filmsorozat 11. rész. — 14.15: Esztétika. — 13.40: Hírek.— 13.45: Csehszlovák spartakiád 75. — 18.00: Tíz lépcsőfok az arany­hoz. — 18.50: A közbiztonsági szervek naplójából. — 19.00: Tv­­híradó. — 19.45: A nézők levelei fölött. — 20.00: Három belépőjegy Strahovra. — 2025: Fényes han­gulatban. — 23.05: Jog ugrásra OSZTRÁK TV I. k­i.30: A kis ház — film. — 17.00:­ Sport-abe: asztalitenisz. — 17.30: indián folyó — filmsorozat. — 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! — 18.25: Tv-konyha. — 19.00: Oszt­rák képek. — 19.20: Sporthírek. — 19.30: Tv-híradó, kultúra. — 19.56: Sporthírek. — 20.15: Rudi Carrel­­show-műsora. — *21.45: Panopti­kum. — 22.10: A halott szemei — film. — 23.45: Hírek. II. HL 151 Egy dal, egy csók, egy lány — zenei film. — 18.00: Szájkosár nélkül. — 19.00: Osztrák évszázad. ..Mayerling’’. — 20.15: Varázslatos Christian — film. — 21.45: Tv-hir­­adó, sporthírek. MOZIMŰSOR BŐSÁRKÁNY: Hószakadás (m.). 1­8. CSORNA: Egy kis előkelőség* (a.), 16. 18. FARAD: A végső szó (b). 3. FERTŐ SZENT MIKLÓS: Bekötött szemmel (m.), 7. FER­TŐD, Haydn: Hang­verseny Bang- 1 ad­ásért (USA), 7. GÖNYÜ: Ho­gyan mondjam meg gyermekem­nek?* (NSZK), 6. GYŐR, Rába: Puha agyak, kemény csaták* (a.), 3. no. f8: Vörös Csillag: Ro­binson Crusoe (sz.), 9, 11. Az asz­­szony és az elitélt* (f.), 3. nu­. f8. Győr-Szentiván?: Különös házas­ság (m.). 5. HALÁSZI: Álmodó ifjúság (sll.),­­­8. HEGYESHALOM: A repü­lőszázad (sz.). 3. JÁNOS­­SOMORJA: Pál és Paula­ (NDK). 18. KAPUVÁR: A farkassziget rejtélye (r.), ti. Közelharc férfiak és nők között (USA). 8. KÖPHA­­ZA: Ego hó (sz.), 8. MOSONMA­GYARÓVÁR, Kossuth: özönvíz. I. (1.). 4. 6­­8. Dózsa: Nyugatalan if­júság (sz.), ill. Zabriskie Point* (USA). f8. MOSOXSZENTMIK­­LÓSi a fej nélküli lovas (sz.). f4. PANNONHALMA: Saint Tropezbe költözünk (r.). 7. RAJKA: Mi van doki? (USA). 8. SOPRON, Sza­badság: Az utolsó töltény (r.). 3. Elátkozottak* (M ONSZK). nu­. 18. SZÁNY: Aranyláz (USA). 8. TÉT: Fogják el Oic­it élve vagy hol­tan* (r.). 6. A csillaggal jelölt filmek korha­tárosak ! ORVOSI ÜGYELET GYŰRÖTT: délután 2-től vasár­nap reggel 7-ig a Gorkij u. 55. szám alatti körzeti orvosi rende­lőben. Telefon: 11-004. Fogászati ügyelet ugyanott, ma délután 1-től este 7-ig. SOPRONBAN: délután 2-től hétfő reggel 7-ig, a Lenkey u. 5. alatti rendelőben. Telefon: 12-011 MOSONMAGYARÓVÁRON, du. 2- től hétfő reggel 6-ig a kórház­ban. Telefon: 16-431. CSORNÁN: szombaton délután 3- től hétfő reggel 7-ig folyama­tosan ügyel dr. Bognár István Csorna. Táncsics út 5. Telefon: 378. KAPUVÁR: szombaton délután 2-től hétfő reggel 7-ig a központi körzeti ügyeletes orvos megtalál­ható a kapuvári kórházban. Te­lefon: 15. Az ügyeletes ellátja a kórházhoz szakmailag tartozó körzeti orvosok községeinek (volt kapuvári járás) lakosságát is. Radio. tv, mozi Sworth írek Szombathelyen a 11. nyári úttörőolimpia országos döntő­jének ötödik napján, megkez­dődtek a torna vetélkedők is. Fiú csapatbajnokság: A-kategória, bajnok: A győri Móra Ferenc Alt. Isk. 139,175 p., 2. Budapest, Patto­gós utcai Ált. Isk. 133,030 p., 3. Dunaújváros, Vasvári Pál Ált. Isk. 136,010 p. + ♦ + • A Csepel SC bírkózószakosz­­tálya június 28—29-én 16, il­letve 10 órai kezdettel rende­zi meg a már hagyományos Káli László szabadfogású nemzetközi birkózó-emlék­versenyt. A viadalon részt vesz a teljes magyar élgárda, indulnak lengy­el és bolgár versenyzők is. * ♦ ♦ A­z Ú. Dózsa vízilabda-csapa­ta megnyerte a pessearai nem­zetközi vízilabdatornát, ame­lyen jugoszláv, román s, olasz együttes vett részt. A torna legeredményesebb j­átékosá­­­nak járó trófeát az Ú. Dózsa játékosa, Wolf Péter nyerte el.­ ­ Kijevben a baráti hadseregek nemzetközi öttusa bajnoksá­gán a második számot, a ví­vást a magyar Sasics nyerte, aki az összetett egyéniben is az élen áll. A két szám után csapatver­senyben első a Szovjetunió 6068 pont, 2. Magyarország 6012 ponttal. ♦ ♦ Lodzban folytatódott a hat nemzet női röplabda-váloga­tottjainak viadala. A magyar, együttes jól vette a második akadályt is, ezúttal a vendég­látók nagyválogatottját fek­tette kétvállra. Magyarország — Lengyel­­ország 3:2 (—11, 5, —13, 15, 5) A ,,Győr-Sopron megye ter­mészet j­áró­ja” t­ú­ramozg­a­lom alapfokon két megteendő út­vonalat ír elő. 1. Győr — Pér — Győrság — Pannonhalma — Ravazd — Écs — Kismegyer — Győr. A táv 51 kilométer. Közben megtekintésre ajánljuk a pan­nonhalmi kultúrkincseket és az arborétumot, Ravazd mel­lett a híres „Béla király kút­ját”, valamint Kismegyeren a napóleoni csata emlékmű­vét. 2. Győr — Kunsziget — Lé­­bény — Enese — Ikrén­y — Győr. 50 kilométert kell ke­rékpározni az útvonal bejá­rásához. Útközben a más tá­jakról valók látni fogják a gyarapodás által megváltozott falvak képét, a jó talajú Kis­alföld gazdag mezőgazdasá­gát, s ha már arra kerékpá­roznak — ajánljuk — nézzék meg a lébényi műemlék templomot és I­krényben a Lamberg kastélyt. Csak szemre látszik hosszú­nak a két útvonal. Évtizedes gyakorlat alapján állapították meg 50 kilométerben a napi kerékpáros távot, amelyet egy egészséges 10 éves gyermek, vagy akár egy nyugdíjas ko­rú ember is meg tud tenni. Akik komolyan gondolják a megyei túramozgalomba való bekapcsolódást, kérjenek a megyei Természetbarát Szö­vetségtől (Győr, 9022. Bat­thyány tér 2.) minősítő túra­füzetet és a­­teljesemény­ iga­zolása után megkaphatják a ..Győr-Sopron m­egye termé­szetjárója mozgalom bronz fokozatú jelvényét. V. I Kerékpártúrák Atlétika ORSZÁGOS IFJÚSÁGI CSAPATBAJNOKI VIADALOK Szombaton és vasárnap az or­szágos ifjúsági atlétikai csapat­­bajnokságok második forduló­jában két­ találkozót is rendez­nek Győrben. A Gy. Dózsa pályáján, az NB I-ben a megyei ifjúsági leány-­ válogatott Veszprém és Bács megye válogatottjával. NB I B- ben a megyei ifjúsági fiúk válo­gatottja Veszprém és Komárom megyei legjobb ifjúsági ver­­senyzőivel veszik fel a küzdel­met. A Rába ETO sporttelepen az NB IB-ben a Rába FTC leány­­csapata pedig Vas és Somogy m­egy­e if­j­ú­s­á­g­i v­á­log­at­o­ttjá­v­a­l küzd. Mindkét helyen szomba­ton 111 órakor és vasárnap 9 óra­kor kezdődnek a küzdelmek. Mindkét színhelyen izgalmas küzdelmek várhatók, a feljövő­ben lévő Győr-Sopron megyei atléták általában esélyesként vet­őzik fel a küzdelmet ellenfeleik­kel. A sportrendezvényeken be­lépődíjat nem szednek . Hétvégi m­űsor VASÁRNAP Labdarúgás NB II.: Ganz-MÁVAG —MÁVDAC. Budapest, du. 5 óra. Jv.: Pádár. NB III.: Gy. Elektro­mos—AURAL SE. Győr. Elektromos-pálya, du. 5 óra. Jv.: Dávid. S. Tex­tiles—Gy. Dózsa. Sopron, Textiles-pálya, du. 5 óra. Jv.: Kocsis. KOMÉP— SVSE. Tatabánya, du. 5 óra. Jv.: Tompa. Eszter­gom—MOTIM TE, Esz­tergom, du. 5 óra. Jv.: Kuti. x­e­na le­s­z Megyénk OB-s csapatainak eddig nem közölt eredményei: SVSE—SABARIA SE 8:1. OB III-as férfimérkőzés, Sopron. A vasutasok könnyű győzelmet arattak. Pontszer­zők: Orbay, Szaalay, Nagy, Horváth, Stuiber, dr. Bodnár és Orbay—Szalay, Nagy— Horváth. SVSE—KPM 6:3. OB II-es női mérkőzés, Bu­dapest. Kellemes, meglepetés az­­ SVSE biztos győzelme. Pontszerzők: Kálmán, dr. Al­­párné, Orbay­né, dr. Ter­­novszkyné és Kálmán —, dr. Kiss—Domonkosné, Orbay­né —dr. Alpárné. Kisalföld Wr­otocross Kánikulai melegben került sor a soprordi Bécsi dombon a terepmotoros bajnokság so­ron következő­ fordulójára, amely 2000 néző előtt zajlott le. A verseny szépséghibája volt a Zalka HSE 14 beneve­zett versenyzőjének távolma­radása, de ez a verseny szín­vonalán nem tükröződött, mert a futamok legjobbjai végig élvezetes küzdelmet vívtak a győzelemért. Eredmények: 250 kon: 1. Németh­­ Kornél (Kaposvári Volán), 2. Nátó János (Bp. Honvéd), 3. Bányai József (Szfv. Videoton), 4. Veszter­­gom Jenő (Szív. Videoton). 500 kon: 1. Mohácsi Jenő (Bp. Honvéd), 2. Závodny Ist­ván (Kaposvári Volán), 3. Borkay János (Esztergomi SZIM Vasas), 4. Bak Antal (Kiskunlacháza). .. .1. Bélyeggyűjtőknek A Magyar Posta­ vezérigaz­­ga­tóságtól kapott út.rekolta-u tas szerint július 7-én jele­­­nik meg a szovjet—amerikai közös űrrepülésről megemlé­kező hét címletből álló bé­lyegsorozat 15 forintos név­­értékben és egy 1­1, forintos bélyeg­blokk. A bélyegsorozat 433 000 fogazott és 9500 ffri gazat­lan (vágott) példányban, a blokk 1—325 000-ig ..terjedő sorszámozással 325 (MM) foga­zott és 1*—11 500-ig terjedő sorszámozással 11 500 foga­zat­lan (vágott) példányban.. többszínű mélynyomással az Állami Nyomdában készült. Kőmíves István , grafikus­­művész tervei alapján,, A 40 filléres bélyeg SZPUT­­NYIK—2 DAJKA KUTYA felirattal, a feliratban lévő űrhajót: a 60 filléres bélyeg MER­CURY ATLAS—5, ENOS MAJOM felirattal, a felirat­ban űrhajót: a 80 filléres bélyeg LUNO­­HOD—1 felirattal, a felirat­ban lévő holdjáró szerkeze­tet. az 1.20 forintos bélyeg, APOLLO—15 felirattal. a holdautót. a 2 forintos bélyeg APOLLO GAPE KENNEDY felirattal a közös űrrepülés során fellövésre kerülő ame­rikai űrhajót. a 6 forintos záró értéken SZOVJET—AMERIKAI KÖ­ZÖS ŰRREPÜLÉS felirattal a már összekapcsolt szovjet és amerikai űrhajókat ábrá­zolja. A képünkön a blokk köze­pén a közös űrrepülés emb­lémája, balra lefelé a szov­jet űrkutatás jelentősebb ese­ményei (SZPUTNYIK—1. LUN­A—2.­­ VOSZTOK A. LEONOV. VÉNUSZ—4), jobbra lefelé az amerikai űr­kutatás jelentősebb esemé­nyei (EARLY BIRD. APOLLO —8. APOLLO—11. PIONEER —10. APOLLO—15) fekete, sárga és kék színekkel stili­zált , ábrázolásban láthatók. A blokkban lévő­ bélyeg kék háttérszínnel a közös űr­repülésben résztvevő egymás­hoz közeledő szovjet, ameri­kai űrhajót ábrázolja a nem­zeti zászlókkal, rajta az űr­repülésben résztvevők nevei (A. LEONOV, V KUBASOV, T . STAFFORD V D. BRAND D. K SLAYTON) láthatók. Cá—9 | SZOVJET - AMERIKAI KÖZÖS ŰRREPÜl­éS —11 .. . Kajak-kenusok az OISZ-n A Magyar Kajak-kenu Szövetsét­ június 21—22-én rendezte­ meg a sportág Országos ifjússági sereg- . .szemléjét az u.­ pesti-öbölben. A fiatal reménységek felvonultatá­sa jól sikerült: 48 egyesület mintegy 1300 ifi sportolót neve­zett a versenyre. Az erőviszo­nyok egyensúlya miatt a korcso­­­­portok külün-külön mérkőztek. A döntők első hat helyezett f­eh­ék neve bekerült a Szövetség ,,fi­gyel­őfüzetébe". Közülük ál­l-ták össze az újabb ifjúsági váloga­tott kereteket. A Rába ETO kajak-kenu­­szak­osztálya 16­ versenyszámban 43 versenyzőt indított. A „figyelem­be vett” ETO-s fiatalok eredmé­nyei : Lányok. Táv: 500 méter. Ka­­k . . 1- es. VTL. korcsoport: 2. Hoff­mann Judit: 3. Mészáros Karola: 1i. Horváth E. Kajak ,2-es. VII. korcsop.: 1. Hoffm­ann—­Mészá­ros: 5. Schiller—Györkös. Kajak, 2- es. VIII. kcs.: 5. Németh— Horváth. Portya kajak. V. kcs.: 2. Károlyi Zsuzsi. VI. kcs.: 1. Povázsán Katalin. Port­­yaka­jak 2-es. VI. kcs.: 1. Povaznan K.—Németh Gabriella. 5. Szálkai —Domonkos. Fiúk. Táv: 1x öt méter. Kajak 1-es. VII. kcs.: 2. Pongrác-/. Csa­ba. Kajak 2-es. VII. kcs­.: 3. Pongrácz—Fekete L. Portyáskenu 1-es. V. kcs.: ti. Geigli. Portya­kenu 1-es. VI. kcs.: 5. Nagy L. Táv:--14­00 méter. Kajak 2-es. II. kcs.: 5. Tóth—Jakab. Kenu 2-es. Vili. kcs.: 6. Janak—Prevdih. A 2060 méteres távú indián­kenu 4-es. 1—11. korcsoportjában: 2. ETO SI: III—IV. kcs.: 3. ETO SI. . . A szakosztály a 2 győzelem mellé 4 második, 3 harmadik, ő ötödik és . 3 hatodik helyet szer­zett, s ezzel a csapa­tok pont­ver­senyében — 48 közül — a 4. he­lyet szerezte meg. Végh Ferenc

Next