Kisalföld, 1975. szeptember (20. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-02 / 205. szám

AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1975. SZEPTEMBER 2., KEDD A­ XXXI. ÉVFOLYAM, 205. SZÁM A mindennapos, sokszor lényegte­lennek tűnő feladatok is fontosak. A kis gondokat olykor nehéz észre­venni, ped­ig a nagy tennivalókat sokszor ezek összessége adja. Leg­többször apró részfeladatok megol­dása után tudunk eljutni oda, hogy az egész eredményről már pozitív értelemben tudunk beszámolni. MEDOSZ megyei küldöttértekezlet Fertődön Négy év jó munkája A fertődi Eszterházy kastély kapuja előtt, ahol hajdan pa­rádés kocsisok állították meg hintó elé fogott lovaikat, augusztus 30-án a megye ál­lami gazdaságainak, erdésze­teinek és a vízügy szolgálati autóbuszai parkoltak. A Fer­tődi Állami Gazdaság pálma­­termében­ "közel 100 megyei küldött gyűlt össze, hogy megválassza a MEDOSZ me­gyei­­bizottságát, a MEDOSZ XXIV. kongresszusának kül­dötteit és az elkövetkezendő választásig a főbb tisztségvi­selőket. Az ünnepélyes ér­tekezleten többek között ott volt Németh Károly, a ME­DOSZ elnökségének tagja, Glázer Géza, a Szakszerve­zetek Győr-Sopron megyei Tanácsának titkára, és Csütörtöki Ernő, az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizott­ságának a képviselője. A kül­döttértekezlet elnöki tisztét Putz József, az Észak-dunán­túli Vízügyi Igazgatóság igaz­gatója látta el. Az elr­e kiadott írásos be­számolót Vaskó Miklós, a MEDOSZ megyebizottságának titkára egészítette ki, elisme­rően szólva azokról az ered­ményekről, amelyek a mező­­gazdasági, erdészeti és víz­ügyi dolgozók szakszerveze­tének érdemei voltak az el­múlt négyéves időszakban. — Minden feladat sikeres megoldása a választott tiszt­ségviselők rátermettségétől is függ, a szakszervezetek és a gazdasági­-, valamint a moz­galmi szervek jó együttmű­ködésétől — mondta Vaskó Miklós. — Üzemegészségügy ellátottságunk sokat fejlő­dött. Az étkeztetés kulturált­sága, a tisztálkodási lehetősé­gek feltételeinek biztosítása, a munkakörülmények javulá­sa, a munkaidő rövidülése mind megannyi tényező, ami az egészség­ártalmakat csök­kenti. A megyebizottság titkára kitért arra, hogy a­ tisztség­­viselők továbbképzése a jö­vőben első helyen szerepel­jen, hiszen csak így oldható meg mindenre kiterjedő, ma­gas színvonalú érdekvéde­lem. A beszámolót számos véle­mény­­javaslat egészítette ki a küldöttek részéről, a hoz­zászólásokban azonban közös volt az eredmények mélta­tása. Szabó Györgyné, a Lajta- Hanségi Állami Gazdaság küldötte az állattenyésztés­ben dolgozók munkakörül­ményeinek nehézségeiről és a lakásgondok enyhülésének feladatairól szólt. Elmondta hogy a tanyákon sok még a komfortnélküli, régi cseléd­lakásokban élő családok szá­ma, és javasolta, hogy erről kongresszusi szinten tárgyal­janak a küldöttek. Kovács János, a Soproni Tanulmányi Erdőgazdaság dolgozója összehasonlítást végzett az erdei munkások élet- és munkakörülményei­nek jelenlegi és a régi szint­je között, vázolva a rohamos fejlődést. Dr. Varga János, a Keszt­helyi Agrártudományi Egye­tem mosonmagyaróvári me­­zőgazdaságtudományi­­ kará­nak dékánja, az agrárértelmi­ség szerepéről­­beszél, rámu­tatva a fiatal szakemberek néhol még érzékelheti hát­rányosabb helyzetére, az i­parban foglalkoztatottakéhoz képest. Szabó Gyula, a Nagyszent­­jánosi Állami Gazdaság kül­dötte a kéz­művelődésben el­ért eredményeket vázolta, a beszámolóval egyetértésben ebben látva a további tenni­valókat azokon a területeken ahol még tapasztalható elma­radás. Délután titkos szavazással megválasztották a 15 kong­resszusi küldöttet és a 13 fős megyebizottságot. A szava­zás eredménye csaknem 100 százalékos egyetértés volt a jelöltekkel kapcsolatban. Az eddigi jó munka egyik bizo­nyítéka az is, hogy a megye­­bizottság titkára ismét Vaskó Miklós, elnöke pedig Jáko I Ittván lett.­­ G. G. A­ROMASEXPO Megyénk mezőgépesei Érthetően nagy a forgalom az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítá­son, illetve a vele együtt meg­nyílt Aromasexpo-n. A gaz­dag bemutató harminc év fejlődéséről ad számot. A vásár egyik „legérdekel­­tebb” kiállítója a Mezőgép­tröszt. Ott vannak természe­tesen a mosonmagyaróvári és a győri mezőgépesek is. A Mosonmagyaróvári Me­zőgazdasági Gépgyár tegnap tájékoztatóra, beszélgetésre hívta a szaksajtó képviselőit. A sajtótájékoztató előtt be­szélgettünk Török Alberttel, a gyár kereskedelmi főosztá­lyának vezetőjével. — Szovjet, cseh, svéd, an­gol szakemberek jelezték ér­kezésüket már a vásár első napján. Nagy érdeklődésre számítunk. . A vásáron a sa­jótájékoztatón kívül há­rom önálló rendezvényünk lesz: a kukoricatermesztésről, a baromfitartásról és a ta­karmányfeldolgozásról be­szélgetünk az érdekelt szak­emberekkel. A mosonmagyaróvári me­­zőgépesek 45 terméküket mu­tat;-)k le«» ebből — ritkaság­­-h­i mtegy 16 nép távoli vásári dijat. ..Aranyos'’ a két­szintes ketreces tojóház, a na sí- erőgépekhez készült KLC ekecsn­ád, az XTL-jelű tárcsa, velőág­y előkészítés­hez ... Ezeket lapunk olvasói már ismerhetik. A vásáron az újdonság erejével hatnak Ez persze csak néhány a mosonmagyaróváriak 45 gé­péből. A gyártmányfejlesztés­nél említhetjük a dán licenc­ alapján készülő, szokatlanul nagy, takarmány­szárító (lu­­cernatisztet gyártó) berende­zést, amelynek teljesítménye öt tonna óránként... Ebből az elsőt a napokban szerelik a Lajta-Hansági Állami Gaz­daságban, a vásáron Nevükhöz méltóan szerepel­nek a vásáron a győri mező­­gépesek is. Mint már éveik óta, most is egy újabb kar­­dántengely aratott sikert. Aranyos Ferenc kereskedel­mi osztályvezető és Pálkort „Aranyos” gépek Gyula „kiállítási megbízott” elégedett: a fejlesztési, el­méleti munkát öt évenként díjazzák az OMEK-en. a győri gyár most aranyérmet kapott Ehhez jó tudni, hogy kö­rülbelül öt éve mé­g nem­ volt magyar kardán tengely, a pia­cot egy­­ nyugatnémet mam­­mutcég uralta ... Aztán el­kezdték gyártani a győriek Milliós nagyságrendű dollár­­kiváltásról beszélnek. ..Felfu­tott­ a kardán ten­gely, az idén például csak az NDK-ba 50 ezer darabot exportálnak A jövő évi szerződéseket ezekben a napokban kötik meg Külön ad díjakat az Agro­­masexpo. A győriek két ara­nyat kaptak: a kardánra és a hajtóműcsaládra. A siker szép, de azért nem pihennek sőt, ha szabad azt mondani, ez­után jön a munka java. Évente közel öt­­ezer kardán­­tengely készül a győri mező­­gépgyárban, s még 1980. előtt el akarják érni az évi 10­1 ezer darabot. Most kezdik gyártani a 100 és a 25 kilo­­pomdos kardánokat. Az utób­bira van nagyobb igény, az előbbié a jövő. J. F. • Az OMÉK-en aranyérmet ha­jtó mir család­ja, kapott a Győri Mezőgazdasági Gépgyár kardántengelye és • Ismerkedés az ABC-vel.­­Felv.: SZ. O.) Várospolitika a győrszigeti pártalapszervezetben A felszabadulás óta Győr-Sziget külső képe és lakosságán**, összetétele is változott. A Sziget, ahogy a győriek e város­részt elnevezték, napjainkban is jellegzetes munkáskerület. A városrészt délről a Kossuuth Lajos utca, északról a Duna és a Rábca, nyugatról pedig a Dózsa-sporttelep hatá­rolja. E körülírás nem egészen pontos, mert a Rábca északi, jobb oldali partrészén lévő Pinnyéd és a Püspökerdő is Szigethez tartozik. Néhány adat A város legkisebb kerületé­ben tit­ ki ember él. A felnőtt lakosság 50 százaléka mun­kás. A dolgozók a környék­beli három vállalatnál (Keksz- és Ostyagyár, Olaj­gyár és Tejüzem) találnak megélhetést. E lakókörzetben működik a város Asztalos és Lakatos Ipari Szövetkezete is. A felnőtt lakosság tekin­télyes része a Szigettől tá­volabbi vas- textil- és épí­tőipari vállalatoknál dolgo­­k. Szigetben mindössze egy, az Engels téri Általános Is­kola található A közműve­lődés másik intézménye a könyvtár. A közintézmények közül kiemelkedő a Híd ut­cai orvosi rendelőintézet. Ez az egészségügyi létesítmény sok tekintetben ma is az ■gesz várost ellátja.. A legnagyobb szigeti köz­­ntézmény a fürdőkombinat amely a felszabadulás után­ényegesen megnagyobbod­­ott. Az egykori hideg vizes strand fürdőrész új meden­­ékkel bővült. Felépült a­­rmás, majd a kád- és gyógyfürdő is. Jelenleg a fedett, a sportolásra is al­kalmas uszodát készítik.­­ A termálfürdő melletti Duna- és Rábca-parton üzemi, intéz­ményi csónakházak találha­(Folytatás a 3. oldalon.) Mukáslakás-akciók Mosonmagyaróváron A Központi Bizottság 1972. novemberi határozatának szellemében az Országos Ta­karékpénztár 19­73. január el­sején új akciót indított az alacsony jövedelmű munká­sok lakáshelyzetének javítá­sára. A rendelkezés érvényes Mosonmagyaróvárra is, ha­szon huszonnyolcezer lakójá­ból tizenháromezren a város üzemeiben dolgoznak A fent említett határ­ozati szellemé­ben az építkezés megváló­i­­­rátára 1973-ban írásbeli meg­állapodást kötött az OTP és Mosonmagyaróvár város Ta­nácsa. Ez 125 lakás felépíté­séről szólt. E lakásokat nem­rég vették birtokukba Moson­magyaróvár modern Város­­­központjában a boldog tulaj­donosok. Az építkezés kissé elhúzó­dott. Ennek két okát említet­ték az illetékesek: a Győr megyei Állami Építőipari Vál­lalat rekonstrukciót hajtott végre, s így a kezdés később­re tolódott,­a rekonstrukció­val járó áremelkedés és a begyűrűző árak miatt a távú­telezővel szerződésviták ke­letkeztek. Dicsérendő az OTP állásfoglalása, mert a beru­házási programban hirdetett 355 ezer forintos átlagárat 342 ezerre csökkentette. A tulajdonosok a lakás csökken­tett árának 10 százalékát­ fi­zetik be előtaka­r­ékossági ösz­­szegként. Ez ebben az eset­ben átlagosan 22 ezer forint volt. A fennmaradó 100 ezer forintot 10%-os kamattal 35 évre kölcsönzi az OTP A lakásokat egységes elv alapján­­ a tanács igazgatási osztálya osztotta el. A jövő­ben lehetőség lesz arra, hogy az ifjúsági ta­karékbetétesek megtakarításaik felhasználá­sával és a" megígért külön kölcsönnel lakáshoz jussanak Erre a célra a jövőben A"z ülő­tafeások 10 %-át biztosítják. Az OTP mosonmagyaróvári Pókjánál jelenleg 1417 élő­­­fjúsági betétszámlát kezel­nek. A­z augusztus közepén át­adott 125 lakásból a Moson­magyaróvári Mezőgazdasági gépgyár ötvenhárom lakás­­ra enyit és biztosított dolgo­zói np­-. A MOTIM 22, a MOFÉM 16 a Kötöttárugyár 9 lakás­sal járult hozzá az akcióhoz. A többi 20 lakást kisebb vál­lalatok kapták. A jövőről szólva: az V. öt­éves terv elképzeléseiben Mo­sonmagyaróváron további 500 lakás felépítésével kíván­­ják enyhíteni a­­ p'--is -p-a - _ kát. Ennek kergében é­n! 1976-ban egy 130 lej' -s tömb és előkészítés alatt áll. uS van csak p jögf1 esztendőre egy 11 «zint»“ 88 lpírásos épület is. Koloszár Gibor

Next