Kisalföld, 1977. január (33. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-09 / 7. szám

CgEMin P.1 • *£NYEK GEHON­Q ESEMÉNYEI Sopronról Nagycenken Múzeumi esték mottóval több előadásra kerül sor a nagycenki Széchenyi István Emlékmúzeumban január 11-étől. Január 1.­-én dr. Hor­váth Zoltán levéltárigazgató tart előadást Sopron 700 éves városjogáról, január 18-án dr. Környez Attila Haladó vo­nások Sopron újkori történe­tében címmel, január 20-án Kocsis József, Sopron város Tanácsának elnökhelyettese Sopron fejlődésének távlatai­ról, február 1-én pedig Dá­rid F­erenc művészettörté­nész a Sopron megyei kas­télyokról szól. Február 8-án, 15-én, 22-én, valamint már­cius 1-én és március 8-án mezőgazdasági természeti előadásokra kerül sor, a töb­bi között a magyarországi lótenyésztésről, a soproni bor­vidékről. Az előadások min­den esetben este 18 órak­or kezdődnek a nagycenki mú­zeum dísztermében. Vekker pórázon Noha még finnen va­gyok a középkoron, óraim meg vannak szám­lálva. Bárhogyan küzdök ellene, tartok tőle, hogy rövidesen magamra vo­nom embertársaim fi­gyelmét, az pedig a vég­zetem jelentheti. A dolog szeptember­ben kezdődött: gyerme­keim iskolai évnyitója után vettem egy m. gyártmányú vekkerórát, amolyan komótos, öblös hangú, nehezen elnémít­ható ébresztőt. Megvolt rá az okom, legyen csak kettő, így biztosan nem alszik el a család. Csak­hogy az új órám egyetlen egyszer sem ébresztett, haza sem értem vele, már megállt. Másnap a boltban kicserélték, de az új szerkezettel sem volt szerencsém: hat órára állítottam be, de hajnali háromkor felvette a csa­ládot. Csoda, hogy aztán elaludtunk? Azóta még kétszer cserélték a vek­keremet, s a negyedikkel örökösnek ígérkező ügy­fele lettem az órásoknak. — Beláthatja, mi nem tehetünk róla — mondta most legutóbb a mester, amikor javításra vittem az órát. — Még egyszer megkíséreljük megjavíta­ni, aztán jogos lesz a csere. Azt újra csak el­hozhatja ötször. — Med­dig? — kérdezném? Míg bele nem fásulok, meg nem unom? Vagy amíg örökös órámra pórázt nem kötök és sétáltatni nem viszem a korzóra? Már nagyon közel járok hozzá. Óráim meg van­nak számolva ... A gyalogosokra is . Meg­született az első olyan gép­kocsi, amelynek tervezői nemcsak az utasok biztonsá­gára gondoltak, hanem a gyalogosokéra is. A Chrysler detroiti üzemében állították elő az új kocsi mintapéldá­nyát, amelynek lökhárítójá­ba 15 kilónyi habgumit épí­tettek be. A mérnökök azt állítják, hogy ezzel a kocsi­val még 30 kilométeres se­bességgel is elüthetők a gyalo­gosok anélkül, hogy egyetlen csontjuk is eltörne. Ügyeletes riporter: HORVÁTH SÁNDOR és KARAKAS ILDIKÓ 12-271 A Fáklyában olvastuk A nagy nemzetközi sajtó­ügynökség, a Novosztyi Fák­lya című képeslapjának 1977. évi első számában a testvérkapcsolatok sorozat­ban Győr-Sopron megye és az Örmény SZSZK kapcsola­tairól olvashatunk Alföldi Erzsébet tollából. Interjújá­ban, amelyet Háry Bélával, a megyei pártbizottság első titkárával készített, felele­venítette azokat az esemé­nyeket, látogatásokat, ame­lyek elmélyítették a kisal­földi emberek és a kommu­nizmust építő örmény nép barátságát. A párt és állami vezetők közötti baráti kap­csolatokon túl a két testvér­terület szerteágazó gazdasá­gi, kulturális és tudományos együttműködését is bemutat­ja a cikk. Újságolvasó város Győr az első helyen A Sajtóterjesztési Híradó legutóbbi számában érdekes összeállítás látott napvilágot. Az összeállítás 83 magyar vá­ros lapterjesztési eredmé­nyeiről, valamint az egyes városokban előfizetett és áru­sított sajtótermékeiről ad ké­pet. Az 1976 októberében ter­jesztett hírlapok darabszá­mát alapul véve összeállítás­ban hét olyan város van, ahol az egy lakosra jutó saj­tótermékek száma tizennégy­nél több. A statisztikából kiderül, hogy az országban a győriek kapják, veszik a legtöbb hír­lapot. Októberben átlagosan 16,16 példányt vásároltak. A rangsor második helyén Pécs, a harmadik helyen Salgótar­ján áll. Legkevesebb hírlapot Hajdúnánáson vásárolták ok­tóber hónapban, mindössze 6,58 példány jutott egy lakos- Az­­ új Orfeusz újjászületése Bakfark Bálintot, a XVI. század Európa-hírű lant­művészét kora irodalma úgy említette, mint az új Or­feuszt. Most Benkő Dániel az, aki megidézi a magyar lantművészt nemcsak művei­nek tolmácsolásával, hanem a bakfarki életmű feldolgo­zásával és­ a kelet-európai lantkultúra falkutatásával. Megyénkben Győrött, Csor­nán, Kapuváron, valamint Sopronban diákoknak ad Bakfark műveiből koncertet a fiatal Benkő Dániel. Első előadását a győri Rába Film­színházban január 10-én 12 órakor tartja, ahol menüet­tek, verbunkosok, palotások szerepelnek műsorán. A Bakfark-muzsika kedvelői január 11-én Csornán, 12-én Kapuváron és 13-án Sopron­ban hallhatják az Országos Filharmónia hangverseny­programjának keretében Ber­­­kő Dániel lantművészt. tt Az utazóközönség figyelmébe A múlt év december 1-ével a győri helyi autó­buszközlekedés forgalmi rendjében történt változás óta olvasóink tömegesen ja­vasolják: a Volán a menet­jegyeket árusítja — trafi­kokban, újságárusoknál stb. — elővételben. Ezáltal a for­galmat is gyorsíthatnák és a gépkocsivezetőket mentesít­hetnék a jegykiszolgálástól. Megtudtuk, hogy a jelen­legi rendszert a későbbiek­ben jegy­ki­adó automaták váltják fel. Ezért­­ átmene­tileg nem indokolt az elővé­telben való jegyárusítás, már csak azért sem, mert a me­netjegyek kezelhetősége nincs biztosítva. Arról is hírt kaptunk, hogy a Volán terveiben pénzváltó­automaták beszerzése is sze­repel, hogy a szükséges pénzérmékhez az utazókö­zönség hozzájusson. Filmklub fiataloknak Filmklubot szervez Csornán a helyi városi és járási művelődési köz­pont a Győr-Sopron me­gyei Moziüzemi Vállalat­tal közösen a csornai kö­zépiskolák, valamint a győri 401-es Ipari Szak­munkásképző Intézet csornai tagozatának ta­nulói részére. A tizen­egy filmből álló sorozat, fiatalokról a fiatalok­nak mottóval előrelátha­tólag március elején in­dul. A filmklubban Val­­kóczi József népművelő vezetésével vitathatják meg a fiatalok a filme­ket. Segítettek az iskolának Az ötlet Vasas Istváné, a győri Gárdonyi Iskola poli­technika tanáráé volt, az anyagot az ÉDÁSZ ajándé­kozta, a kivitelezésen pedig Borbély Sándor, Jagadics Jenő és Pádár László, a Vil­lany­szerelőipari Vállalat má­sodéves ipari tanulói dolgoz­tak több napos társadalmi munkával oktatójuk, Joó Ot­tó irányításával. Ilyen alkal­mi társadalmi összefogással készült el a napokban a Gárdonyi Általános Iskola egyik felújított alagsori he­lyiségében az új elektromos kapcsolószekrény-sor. Segít­ségével a gyakorlatban is bővíthetik a diákok a fizika órákon a villamosságról szerzett ismereteket, vala­mint az érintésvédelmi kö­vetelményeket. Ki mit cserélt? Az ünnepek múltával meg­növekedőd a boltokban a csere. Ezúttal nem az üveg­betétek cseréjéről érdeklőd­tünk, hanem a karácsonyi ajándékok cseréjéről. A me­gye legnagyobb áruházában, a győri Centrum Áruházban a ki mit cserélt kérdés egyik részére meglepő választ kap­tunk. Karácsony óta mind­össze százegynéhányan hoz­ták vissza a karácsonyfa alatt talált ajándékot, s ez a szám a sokezer eladott ruhához, műszaki és háztartási cikk­hez viszonyítva elenyésző. A cserélők majdnem kivétel nél­kül nők voltak, kamaszlá­nyoktól nagymamákig. Leg­többjük divatárut, lányka és női blúzt, fehérneműt cserélt. A háztartási osztályon a mok­­kás készlet és a kávéfőző ve­zeti a cserelistát. EGY ÉVVEL EZELŐTT, 1976. január 9-én halt meg — 19 éves korában — PIERRE JEAN JOUVE, francia költő és re­gényíró, a XX. század egyik kitűnő költője. Az első világháború idején pacifista elveket vallott és Ro­main Rolland-nal barátkozik. 1917-ben vele együtt köszöntötte a februári orosz forradalmat, nagy feltűnést keltő. Üdvözlet az Orosz Forradalomnak című közös gyűjteményében. Freud­­ból táplálkozott az 1920—30-as években írt műveinek furcsa szexuális szimbolikája, az Érosz és a Halál közelségének gon­dolata. A második világháború idején a hazafiak oldalára állt, és részt vett a költői ellenállásban. A felszabadulás után azon­ban visszahúzódva, a társadalmi-politikai problémákat ke­rülve, magányosan élt. ♦ ♦ 4-HÚSZ ÉVVEL EZELŐTT, 1957. január 10-én halt meg — 68 éves korában — GABRIELA MISTRAL chilei költőnő, akit 1945-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntettek ki „lírájának magas­röptű gondolatiságáért és érzelmi mélységéért”. Egyetemi tanulmányait Chilében és az Egyesült Államok­ban végezte, majd hazáját konzulként képviselte Spanyolor­szágban, Portugáliában, Brazíliában, az USA-ban és Mexikó­ban. Első versei önéletrajzi elemeket tartalmaznak. Fiatal­kori szerelmese öngyilkos lett. Az elvesztett szerelmes és szerelem a témája 1929-ben meg­jelentetett Vigasztalanság cí­mű kötetének­ tulajdonképpeni fő műve ez, amely különböző bővítésekkel, több kiadást is megért. Szerelem és szeretet utáni nosztalgiája, kiségítetlen anyai ösztöne figyelmét ké­sőbb a gyermekek, a szegények, a szenvedők felé fordította. □ A IX. megyei honisme­reti napok operatív bizottsá­ga január 13-án ül össze Ka­puváron, hogy megtárgyalja a június 18—26-ig tartó hon­ismereti napok programját. □ Vetésszámcsúcs. Rekord szövőteljesítményt értek el az év első napjaiban a Pamut­nyomóipari Vállalat soproni ■ gyárában. A korábbi legjobb eredmény napi 265 millió ve­tésszám volt, ennél kétmil­­­lióval több az év első nap­jaiban elért teljesítmény. Jó rajtot jelent ez a vállalatnak a 31 millió négyzetméter szövet gyártását előirányzó idei terv kezdetéhez. □ TURISZTIKA: Elkészí­tették tavaly­i­­mérlegüket a megye idegenvezetői. Esze­rint kétezer-hétszáz alkalom­mal mutatták be vendégeik­nek Győr-Sopron megyét, összesen mintegy 150 ezer tu­ristának. □ Tanfolyam indul Mo­sonmagyaróváron labdarúgó­­játékvezetők képzésére. A tanfolyam gazdája a moson­magyaróvári városi és járási sportfelügyelőség, amely ja­nuár 15-ig fogadja el a je­lentkezéseket. □ Az idei évtől már a me­gye valamennyi községében működik takarékszövetkezet. Január elsején az utolsóra maradt két faluban, Vesz­­kényben és Osliban kezdte meg működését a Mihályi és vidéke Takarékszövetkezet. □ A múlt századi forra­dalmi mozgalmak érdekes do­kumentuma került a sziget­vári­­várbaráti kör birtokába: az orosz forradalmár, Mihail Alekszandrovics Bakunyin 1847-es párizsi beszédének szövege. A füzetet, amely a párizsi beszéd teljes szöve­gét tartalmazza, egy Vas me­gyei család adományozta a várbaráti körnek több, szi­getvári vonatkozású irattal együtt. □ Győrött is épül színes házgyári elemekből lakóház. Horváth István belsőépítész színdinamikai munkája alap­ján a SZÖVTERV győri iro­dája tervezte épület az Ipar utcában épül, a Volánnal szemközt áll majd. A hét vé­gén tartott tervbírálat ked­vező eredménnyel zárult. □ Propagandista-konferen­ciát hív össze a mosonma­gyaróvári járási KISZ-bizott­­ság. A mozgalmi élet vala­mennyi munkaterületének vezetőit meghívták a rendez­vényre, amelynek témája: hogyan támogathatja az ifjú­sági szervezet a fiatalok he­lyes életnormákra nevelését. A konferencia időpontja ja­nuár 21. □ A beledi tanács szerdán vb-ülést tart. A napirenden a beledi TÜZÉP tevékenysé­gének, valamint az óvodák oktató-nevelő munkájának megvitatása szerepel. □ KI MIT TUD?-válogató. Az Arrabona Művészeti Együttes és a mosonmagyar­óvári Flexum Színpad vett részt megyénkből a csütörtö­ki televíziós válogató verse­nyen. Az ország 18 színját­szó csoportja jutott a népmű­velési és színházi szakembe­rekből, valamint a munka­társaiból álló bíráló bizott­ság elé, amely várhatóan a következő héten értesíti a résztvevőket, kik jutnak a kamerák elé. □ 165 négyes. A Sportfo­gadási és Lottóigazgatóság közlése szerint az első héten öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 165 fo­gadó ért el, nyereményük egyenként 38 917 forint. A háromtalálatosok nyeremé­nye egyenként 201, a kétta­­lálatosoké egyenként 12 fo­rintot ér. A közölt adatok tájékoztató jellegűek, a nye­remények a nyereményille­ték levonása után értendők. ORVOSI ÜGYELET GYŐRÖTT: vasárnap reggel 7-től hétfő reggel 7-ig, hétfőn du. 5-től reggel 7-ig a Bástya utca 59. szám alatti sdérzeti rendelőben. Telefon: 11-004. Fogorvosi ügyelet ugyanott vasárnap reggel 7-től du .-ig. SOPRONBAN: szombaton délután 2-től hétfő reggel 7-ig, hétfőn du. 4-től reggel, 7-ig a Lenkey u. 5. alatti rendelőintézetben. MOSONMAGYARÓVÁRON: szombat du. 2-től hétfő reggel 6-ig, hétfőn este 6-tól reggel 6-ig a kórházban. Telefon: 16-431. CSORNÁN:­­szombaton du. 3-tól hétfő reggel 7-ig dr. Bognár Ist­ván. Táncsics M. út 5. Telefon: 278 Hétfőn du 3-tól reggel 7-ig ügyel: dr. Kerschbaummayer József. Felszabadulás u. 60. Telefon: 139. KAPUVÁRON: szombaton du. 2-től hétfő reggel 7-ig a központi körzeti ügyeletes orvos megtalálható a kapuvári kórházban. Telefon: 15. Az ügyeletes ellátja a kórházhoz szakmailag tartozó körzeti orvo­sok községeinek (volt kapuvári járás) lakosságát is. Ingyenes és kötelező TÜDŐSZÜRÉS hétfőn: GYŐRÖTT: Amadé L. u. 1. szám alatt reggel 8-tól 17-ig. SOPRONBAN: Kiss J. u. 2. szám alatt du. 13-tól 18 óráig, továbbá: Dunasziget (Sérfenyő), Kónyban, Osliban. LELKI SEGÉLYSZOLGÁLAT Hétfőn délután 17—22 óráig a megyei egészségnevelési csoport helyiségében (Győr, Árpád út 21.) személyesen vagy a 11-232-es telefonszámon. KISALFÖLD Az MSZMP Győr-Sopron M Megyei Bizottsága és a Győr-Sopron megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PUSKÁS CSABA Kiadja: a Győr-Sopron megyei Lapkiadó Vál­lalat Felelő, kiadó: UGRÓCZKY MIHÁLY, a vállalat igazgatója Címünk: Szerkesztőség és Kiadóhivatal, Győr, Tanácsköztársaság útj. 51., II emelet Levélcímünk: 9002 Győr, Pf. 28 A szerkesztőség és Kiadóhivatal központi telefonszámai: 11-234, 13-431, 12-035, 13-199 Ügyeletes riporterek: 12-271 Szerkesztés: 11-308 Éjszakai szerkesztés: 11-167 Fő­szerkesztő és helyettes: 12-153 Igazgató és főkönyvelő: 12-104 Hirdetésfelvétel: 13-189 Győr város távolsági hívószáma: 06 Soproni szerkesztőség: 9400 Sopron, Esőkapu 11 Tele­fon: 12-266 Sopron város távolsági hívószáma: 99 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál é® a kézbesítőknél, a Posta hírlapüzemeiben. Az előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft. Kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készült a Győr-Sopron megyei Nyomda­vállalatnál Győr, Ár­pád út 39. 9002 Győr, Pf. 126. Telefon: 12-026. 12-027. Felelős nyomdavezető HORVÁTH IMRE igazgató. Index: 25 060.—HU ISSN 0133—1507.

Next