Kisalföld, 1977. február (33. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-06 / 31. szám

rrrr-n­em es­­­ények rrrrrarrmn események Az élet vidám oldala Ki mit tud? előtt a Flexu­m Lezajlott a Ki mit tud? első televíziós elődöntője. A közönség „feni” a szavazóla­pokat. A mosonmagyaróvári Flexum irodalmi színpad a kemény készülés mellett — a márci­us 4-i adáson lépnek a tévékamerák elé — latol­gatja az esélyeket. Takács László, a győri Kisfaludy Színház szervező titkára, a Flexum színpad vezetője meglehetősen nyugodt, pedig az együttes egyik oszlopos tagját a napokban hívták be katonának: — Már be is­­ állítottunk helyette valakit, reméljük mielőbb belerázódik a játék­ba. — Mivel szerepel a Fle­xum az elődöntőn? — Műsorunkat Nyerges András két versciklusából állítottuk össze Gyermekkert címmel. Kifacsart gyermek­verseket adunk elő, amolyan történelmi miniatűrt az el­múlt harminc év eseményei­ből gyerekszemmel, gyerek­módon — sok-sok zenével. — Kitűztek-e valami célt titokban? — A kitűzött célt már túl­szárnyaltuk, de elárulhatom, a döntőre kacsingatunk. — Mi az oka annak, hogy a korábbi komoly, tragikus, hangvételű műsorokkal szemben az irodalmi színpa­dok paródiával állnak elő? — Az a fajta komolyság tarthatatlan volt. Fiatalok­tól azt hiszem elvárható, hogy az életet vidám oldalá­ról fogják fel. Takács Lászlóról feltétle­nül el kell mondani, hogy nem kezdő Ki mit tud?­­ügyben. 1972-ben Ki mit tud ?-ot nyert a kecskeméti Berkes Kollégium irodalmi színpadával, de istápolt már Ki mit tud?-on szegedi, ka­posvári együttest is. Ezer bakot lőttek Kímélni kell a foglyot és a nyulat Eredményes év volt a ta­valyi megyénk vadászat szá­mára, ahogy a most elkészült összesítésből kiderül. A bruttó árbevétel meghaladta a 27 millió forintot. Győr- Sopron megye harminc va­dásztársaságának és három állami, gazdaságának vadá­szai összesen 1070 szarvast ejtettek el. Ebből háromszáz volt a szarvasbika. Puska­végre került 3400. őz, amiből ezerszer lőttek bakot a va­dászok — a szó igazi értel­mében. Vaddisznóból 610 evett zsákb­ányul. Nyálból 5600-at lőttek és 9700-at be­fostak. fácánból 45 300-at lőtte­k. 1600-at befogtak A további vadászzsákmány: 770 fosoly, 5000 vadkacsa, 700 vadliba, szintén 700 bal­káni serle. Megyénk vadá­sz, harminc szalonkát lőt­tek. A vadászati idény még február végéig tart. Fácán­kakasra, őzsutára és -gidára, szarvastehénre és -borjúra lőhetnek a vadászok. A cél a selejtezés és a vadállomány szabályozása. A jó vadász nemcsak lő, hanem gondos­kodik is a vadakról, most a téli időszakban fontos a rendszeres etetés. Az egykor fogolyállományáról híres Kisalföldön hathatós intéz­kedések válnak szükségessé. Nemrégiben­­még egy-egy falu határában lőttek annyi foglyot, mint tavaly az egész megyében összesen. Ugyan­így megyénk vadászterülete­inek jelentős részén a jövő­ben szükség lesz a nyulak teljes kímélésére, védelmére. • • Öt év után újra a Belgium Pénteken este érkezett vissza belgiumi üzleti útjá­ról Ligeti Imre, a győri Richards Finomposztógyár vezérigazgatója. Az út fára­dalmait még aligha pihente ki, mégis készséggel vála­szolt­ kérdésünkre: milyen eredménnyel végződtek a tárgyalások a győri vállalat számára? — Piackutatási céllal vol­tam Brüsszelben. Belgium­mal öt évvel ezelőtt szűnt meg az üzleti kapcsolatunk, azóta tehát az ország fehér folt a számunkra. Ezeket előrebocsátva elégedettek lehetünk a tárgyalások ered­ményével. A második félév­re 100—10­0 ezer négyzetmé­ter fésűs szövetet adtunk el a belga félnek gazdaságos áron. A következő évben nö­veljük ezt a mennyiséget, annak dacára, hogy Belgi­umban a gyapjúipar nagyon fejlett. A belga üzletkötés része annak a folyamatnak, hogy a kevésbé gazdaságos piacokat fokozatosan gazda­ságosabb piacokkal váltjuk fel. Ügyeletes riporter: PÁKOVICS MIKLÓS és JUTÁSZ FERENC 12-271 Ár- és áruprognózis Itt a MÉK beszél! Pontosabban Sipőcz And­rás, a MÉK piackutatási és áruforgalmi osztályvezetője: — Tárolt áruféleségekből korlátlan az ellátás. Kapha­tó hazai és külföldi burgo­nya, továbbá fejes káposzta vöröshagyma, cékla, karalá­bé, sárgarépa, paszternák. Sóska és paraj is elegendő mennyiségben áll rendelke­zésre. A hajtatott termékek országosan hiányoznak. Sa­látából és paradicsomból igen kis mennyiséget kap­tunk a társmegyékből. Fólia alatt termesztett vegyes zöldséget várunk a jövő hé­ten a győri fogyasztási szö­vetkezettől. Almából korlát­lan az ellátás. .. — Mit mondhatunk az árakról? — A fontos fogyasztási cikkek az országos átlagnak megfelelő áron kaphatók. Február közepéig a jelenlegi szinten maradnak az árak. — Milyen árufelhozatal várható a közeli jövőben? — Tárolt cikkekből válto­zatlanul kielégítő lesz az el­látás. Javuló időjárás esetén hajtatott termékekből is ja­vulás remélhető. A hónap közepétől a szegedi MÉK-től számíthatunk salátára, ubor­kára, paradicsomra, papri­kára. Csomagolt vegyes zöldséget is forgalmazunk megfelelő mennyiségben. Csalhatatlan ellenszer. Ro­nald Söderström „tapasztalt tengerész” jeligével számos svéd újságban hirdetést tett közzé, amely szerint „megta­lálta a tengeri betegség csal­hatatlan ellenszerét”. Az ér­deklődőktől mindössze azt kérte, hogy a csodaszerért egy svéd koronát küldjenek a címére. A hirdetésre ren­geteg válasz érkezett. A ten­geri medve mindannyiuknak egy nyomtatott kártyát kül­dött válaszként a következő szöveggel: „Maradjon a szá­razföldön!” Ellenpropaganda. A fran­ciaországi Rouen temetőjével szemben új bár nyílt. A ven­dégek becsalogatása érdeké­ben a tulajdonos a követke­ző szövegű táblát akasztotta a bár ajtajára: „Mondhat mindenki amit akar, itt sok­kal jobb mint a túloldalon”. A temető igazgatóját erősen bosszantotta ez a „propagan­da”, és a következő szövegű feliratot tűzte a temető ka­pujára: „Mondhat mindenki, amit akar, aki itt nyugszik, többnyire a túloldalról érke­zik”. „Fényesebb” lesz Csorna Nem megnyugtató, Csorna áramellátása, gyakran pa­naszkodnak a város lakói. A városi tanács a gondok meg­szüntetése érdekében, tár­gyalt az Észak-dunántúli Áramszolgáltató Vállalattal. Az ÉDÁSZ folyamatosan végzi a hálózat rekonstrukci­óját, emellett fejlesztési ter­veiben számol a végleges, megnyugtató megoldással. Ilyen például, hogy a Barba­­csi út mellett vagy a Vörös Hadsereg úti­­transzformá­tornál 1978—79-ben megépül egy állomás, aminek szere­pe a feszültség­­növelése, il­letve stabilizálása. Később, a Győr-Sopron között készülő 125 kilovoltos távvezeték igénybevételével megépül a végleges megoldást nyújtó transzformátorállomás is. Szépülnek a mosonmagyaróvári házak a városgazdálkodási vállalat sortatarozásai nyomán. Felvételünk a Lenin úton készült, ebben, az azóta átformált házban a Bástya italbolt működött. Az épület átalakítását a tanácsi építők végezték, a berendezést a Vendéglátó Vállalat tak-sai készítették, sze­relték. Rövidesen megnyílik a modern vendéglátás követel­ményeinek megfelelő önkiszolgáló bisztró, am­ely a vasárna­ponkénti tejárusításra is hivatott lesz. (Sz. ö. felv.) Ez történt a Dobó utcában Sz. J. győrújbaráthegyi olva­sónk — a teljes nevét szeré­nyen elhallgatta — arr­ól tá­jékoztatta ügyeletünket, hogy a községben a Dobó utcai lakók társadalmi mun­kában fel­salakozták az utcá­jukat. Mint írja, a társadal­mi munkában a lakók apra­­ja­ nagyja részt vett, néme­lyik családból hárman is. Ebéd után az asszonyok is bekapcsolódtak a munkába „Nagyon szép példája ez az összefogásnak még akkor is, ha a fuvart a tanács­ számlá­jára­ írják” — fejezi be leve­lét Sz. I. Csak megerősítjük a véleményét. KIÍMFÖLD SZÁZHAT­VAN ÉVVEL EZELŐTT, 1817. február 6-án szü­letett — és 71 éves korában, 1888-ban halt meg — TREFORT ÁGOSTON művelődéspolitikus, ismert reformer. Jogi tanulmányokat végzett, majd hosszabb külföldi utazá­sok után elsősorban­ a bank- és vasútügy, valamint a város­­fejlesztés kérdéseivel foglalkozott. 1848-ban földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi államtitkár lett Batthyány Lajos kormányában. 1863-ban Eötvös Józseffel együtt megalapította a Politikai Hetilap című lapot. A kiegyezés idején a Deák­párt tagja, s 1872 szeptemberétől 16 esztendőn át — halá­láig — vallás- és közoktatásügyi miniszter volt az egymást követő kormányokban; közben 1876-tól — másfél évig — övé volt a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi tárca is. Számos művelődéspolitikai intézkedése különösen a közep­es felsőfokú oktatás fejlesztését szolgálta, kevesebb figyel­met fordított a népoktatásra és a népművelés támogatására. Sokat tett a hazai műemlékvédelemért és a Zeneművészeti Főiskola felállítása érdekében. ♦ ♦ * SZÁZ ÉVVEL EZELŐTT, 1877. február 7-én született Hat­vanban — és 41 éves korában. 1918-ban halt meg Budapes­ten — MÉREI ADOLF színpadi szerző, rendező és színi­igazgató.­­ Fiatalon fővárosi tisztviselő volt, majd hírlapíró lett, és csakhamar könnyed versek, kuplék, tarka jelenetek írásával szerzett népszerűséget. Eredeti és fordított színpadi munkái­nak száma meghaladta a 200-at. at FINTOR. Veszprémben, a vegyipari egyetemen ven­dégszerepelt tegnap este a soproni Fintor Színpad. Pás­­kándi Géza három abszurd jelenetét mutatták be a fia­talok. A műsor a veszprémi Sopron barátok klubjának rendezvénye. Ebből az alka­lomból nyílt meg Berkics Miklós és Fodor György fia­tal soproni grafikusok kiállí­tása is. ■ Háromnapos továbbkép­zést tart február 7-től 9-ig Győrött a Technika Házában a Hazafias Népfront megyei elnöksége községi és város­körzeti népfrontvezetők szá­mára. ■ A megyei kórház igaz­gatósága értesíti a lakosságot, hogy főleg a gyermekek kö­zött előforduló influenza­­­szerű megbetegedés miatt a győri megyei kórház gyer­mek, és csecsemőosztályán a KÖJÁLL és a megyei tanács egészségügyi osztálya látoga­tási tilalmat rendelt el az osztályon fekvő gyermekek védelme érdekében. ■ közvilágítás: Bácsa közvilágításának javítása vé-­­gett a tanácstagok kérése alapján az eddigi 13 izzólám­pás kar helyett a közeli múlt­ban 20 higanygőzlámpás osz­lopot helyeztek el az emlí­tett helyen. ■ Mosonmagyaróváron ma reggel kilenc órától városis­mereti vetélkedő kezdődik középiskolások, szakmunkás­tanulók és fiatal műszaki dolgozók részvételével. Az elméleti és gyakorlati felada­tok színhelye a 402-es számú Ipari Szakmunkásképző ■ In­tézet — és a város utcái, te­rei, épületei. ■ SÚLYOS közlekedési szerencsétlenség történt pén­teken délután Chicago köz­pontjában. Fél öt tájban a legnagyobb csúcsforgalom­ban a magasvasút egyik sze­relvénye beleszaladt egy két, állomás között veszteglő vo­natba és első két kocsija hat méter magasságból az úttest­re zuhant. Nem végleges ada­tok szerint legkevesebb ti­zenhatan életüket vesztették és mintegy kétszázan megsé­rültek, többen közülük súlyo­san. A szerencsétlenséget valószínűleg a városban dú­ló hóvihar okozta rossz látá­si viszonyok idézték elő.­­ A győri úttörők pálya­választási vetélkedőjét ked­den reggel 8 órától rendezik meg a Richards Finomposz­tógyár kultúrtermében. ■ A „Négy évszak — négy verseny” tömegsport-vetél­kedő soproni járási döntője ma lesz. A járás községeinek legjobb sakkozói és asztalite­niszezői a Fertődi Kertészeti Szakközépiskolában mérik össze tudásukat. A legjob­bak a megyei döntőbe kerül­nek. ■ KISFALUDY-NAPOK: A Liszt Ferenc Művelődési Központban rendezi meg feb­ruár 6-án délután 3 órakor a soproni városi KISZ-bizott­­ság és a Pataky István Ifjú­sági Ház a Kisfaludy-napok művészeti bemutatóit. A be­mutatókat széles körű iskolai versenyek előzték meg. Az itt fellépő, közel ezer közép­­iskolás közül mintegy 46 egyéni résztvevő, továbbá hat művészeti csoport mutatja be felkészültségét. ■ Lottónyeremények. A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság közlése szerint az 5. játékhéten öttalálatos szel­vény nem volt. Négy talála­tot 132 fogadó ért el, nyere­­­­ményük egyenként 52 490 fo­rint. Háromtalálatos szelvény 13 510 darab, ezekre egyen­ként 256 forintot fizetnek. A kéttalálatos szelvények szá­ma 353 438 darab, a nyere­mény egyenként 12 forint. PÁRTHÍR ■ Az MSZMP Győr-Ná­dorváros IV-es alapszervezet­ vezetősége közli, hogy e havi taggyűlését február 7-én (hétfőn) délután 5 órai kez­dettel tartja a Richards Fi­­nomposztógyár kultúrtermé­ben. A vezetőség kéri a pon­tos megjelenést^___■_ KITOLD. Az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottsága és a Győr-Sopron megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PUSKÁS CSABA Kiadja: Győr-Sopron megyei Lapkiadó Válla­lat. felelős kiadó: SZABÓ KÁLMÁN, a vállalat igazgatója. Címünk: Szerkesztőség és­ Kiadóhivatal: Győr. Tanácsköztársaság útja :51., II emelet Levélcímünk 9002 3ver Pf 28 A szerkesztőse® es Kiadóhivatal központ telefonszámai: 11-234 13-431, 12-035, 13-199 Ügyeletes; riporttéteje: 12-271 Szerkesztés: 1 -308 Éjszakai szerkesztés: 11-167 ; főszerkesztő és - helyettes 12-153 Igazgató és főkönyvelő­ 12-104 Hirdetésfelvétel: 13-189 Győr város távolsági hívószáma 96 Soproni szerkesztőség: 9400 Sopron Előkapu 11 Telefon: 12-266 Sopron város távolsági hívószáma 99 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél, a Posta hírlapüzemeiben Az előfizetési díj egy hónapra 200 Ft Kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza Készítette a SZÉCHENYI NYOMDA Győr, Árpád út 39 9002 Győr, Pf 126. Telefon: 12-026, 12-027 Felelős nyomdavezető­ HORVÁTH IMRE igazgató. Index: 25 060 — HU ISSN 0133—1507.

Next