Kisalföld, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-30 / 100. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1977. ÁPRILIS 30. SZOMBAT ÁRA: 1 FORINT XXXIII ÉVFOLYAM, 100. SZÁM KIVÁLÓAK KITÜNTETÉSE Fejlődés háromszoros sebességgel Mindössze három számadatot említett tegnap Horváth Ede, a Magyar Vagon- és Gépgyár vezérigazgatója, amikor a tavalyi esztendő eredményeit értékelte. Tizennyolc százalékkal nőtt a vállalat termelése, és mindjárt az első esztendőben kigazdálkodta a 43 százalékos népgazdasági „szigorítást”. Ez a két adat is jól érzékeltetné a húszezres vállalat munkájának eredményességét, melylyel kiérdemelte a Kiváló Vállalat címet. Különösen meggyőzőek ezek az adatok Győr-Sopron megyében, hiszen a közvélemény folyamatosan nyomon követheti a vállalat vezetőinek, dolgozóinak törekvéseit. A harmadik adat a kívülállók számára is meggyőző bizonyítékkal szolgálhatna : 1976-ban, immár hatodik éve ért el az MVG a KOM átlagnál háromszor nagyobb fejledést. Számos tény kívánkozna még az előbbiek mellé. Például az, hogy a 17 százalékos termelés-növekedést teljes egészében a termelékenység javulásával érte el a vállalat. Nyeresége valójában 84 százalékkal haladta meg az előző évit Több, mint harminchárommillió dollár árbevétele volt az MVG-nek nyugati exportjából. Termékeinek 48 százalékát közvetlenül adja el külföldön, de teljes exportja több, mint 70 százalék. A Magyar Vagon- és Gépgyár műszaki dolgozóinak nagyszerű fejlesztő munkáját dicséri, hogy tavaly alig fél év alatt kidolgozták és elkészítették a Rába 180- as erőgép első öt példányát. Milliárdos fejlesztéssel alapozta meg 1976-ban a vállalat a tervidőszak rekordösszegű beruházásait, hosszútávra szóló szerződést kötöttek kereskedelmi szakemberei, az Egyesült Államokba való futómű szállításokra. A vállalat vezérigazgatója meszebbre tekintve, az alábbiakat tartotta fontosnak az év eredményei közül: — Az MVG felismerte, hogy az ötödik ötéves terv első évét különösen jól kell előkészíteni. Feszített, de teljesíthető tervet munkáltunk ki. A panaszkodás helyett olyan közhangulat lett uralkodóvá a vállalatnál, mely segítette ennek a feszített tervnek az ütemes végrehajtását. Jól tudjuk, a terv nem abban az évben dől el, amikor végrehajtják, előzőleg kell jól megalapozni. Az MVG ilyen előretekintéssel tervezi jövőjét, fejlesztő és tervező munkájával a tervidőszak sikeres végrehajtásán munkálkodik. Ezt követően Méhes Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Vasas Szakszervezet főtitkára méltatta a vállalat tavalyi munkáját, majd a miniszérium és a szakszervezet elnöksége nevében átadta a Kiváló Vállalat címet igazoló oklevelet. Ezután az MVG vezető beosztású dolgozóinak Kiváló Dolgozó kitüntetéseket nyújtott át. A vállalat hét kiváló brigádja a vezérigazgatótól vette át a Vállalat Kiváló Brigádja kitüntető címet. Három gyáregység érdemelte ki a szocialista gyáregység, egy főosztály pedig a Szocialista Főosztály címet. A tegnap délutáni ünnepségen részt vett Háry Béla, az MSZMP megyei pártbizottságának első titkára, Újfalusi Sándor, az SZMT vezető titkára, Lakatos László, a győri városi pártbizottság első titkára és Szakács Ferenc, a KISZ megyei bizottságának első titkára. 2,6 milliárd a tervezőasztalon — Nem véletlen a beruházási vállalat kitüntetése — mondták tegnap a Győri Tervező Vállalatnál — hiszen megyénkben a tervező, beruházó, kivitelező hármas nagyszerűen dolgozik együtt. Persze, a GyTV-nek többségében önálló érdemei vannak a tegnap átvett „Kiváló Vállalat” kitüntetésben. Rajzasztalaikon tavaly 2,6 milliárd forint értékű létesítmény kiviteli tervei készültek, 85 millió forint értékben, s a tervezők teljesítménye másfél százalékkal haladta meg a várt szintet, 4,6-tal az egy évvel azelőttit. Főleg ez utóbbi érték a figyelemre méltó, hiszen a vállalat egy évvel ezelőtt is kiváló kitüntetést kapott, tehát egy igen magas szinthez hasonlítottak az értékelők ! Még néhány adat a kitüntetés megalapozásából: öt év óta hitel igénybevétele nélkül dolgozik a vállalat, amely a jól funkcionáló premizálási rendszerrel ösztönzött üzem- és munkaszervezésnek köszönhető nagy részben. Büszkék a vállalatnál a tavalyi 5,9 százalékos bérfejlesztésre, és szívesen emlegetik a 25 szocialista brigád áldozatos munkáját. Két házgyár (győri, veszprémi) termékeiből négy me,gye (Győr-Sopron, Komárom, Vas, Veszprém) városainak tömeges lakásépítését a GyTV-sek tervezik, de hatalmas munka a Magyar Vagon- és Gépgyár fejlesztési és rekonstrukciós megbízása is. Országos jelentőségű feladataik még a győri tervezőknek a lakótelepi kommunális és oktatási intézmények típustervezése, az autószervizek és kenyérgyárak tervcsaládja, valamint az egyedi tervezések Ezekre épül a Győri Tervező Vállalat kollektívájának a NOSZF 60. évfordulójára tett versenyvállalása, amelynek teljesítésére a most elnyert kiváló cím is ösztönzi őket. az export fejlesztéséért Az EDZETT Művek soproni gyára a múlt évi munkája alapján kiérdemelte a „Kiváló gyár” címet. Elsősorban a 8 százalékos termelési értéknövekedésnek tulajdonítható a siker. Exportja 58 millióról 68 millió forintra emelkedett, s ezt teljes egészében a munka termelékenységének emelésével érte el. Nyereségtervét is túlteljesítette, s ebben a megalapozott készletgazdálkodás, az átfutási idők csökkentése, valamint a piaci igényekhez való rugalmas alkalmazkodás játszott jelentős szerepet. Tavalyi példás munkájáért vehette át a „Kiváló szövetkezet” cím elnyeréséről tanúskodó okiratot a Soproni Építőipari Szövetkezet is. Dolgozói döntően azzal érdemelték ki a jelentős erkölcsi és anyagi elismerést, hogy a lakáskarbantartó munka mennyiségét a megelőző évhez képest 39 százalékkal növelték. Dicséretes eredménynek számít az is, hogy szakemberutánpótlásukat önerőből igyekeznek megoldani, ennek érdekében tanműhely építésébe kezdtek. Az első a szoláltatás Hétéves történetének második kitüntetését vehette át a győri Villamostechnika Isz. ismertebb nevén a VITECH közössége. Az OKISZ-elnökség vándorzászlóját tavalyi helyes törekvéseinek eredményeként kapta meg a 116 tagú szövetkezet. Tizenkét és fél százalékkal növelte egy év alatt árbevételét, s ma már az egy dolgozóra jutó termelési érték csaknem eléri a 200 ezer forintot. A jó munkát jelzi az egy főre jutó jövedelem növekedése is, már meghaladja az évi 46 és félezer forintot. A legnagyobb eredmény mégis az a tavalyi munkában , s ezt értékelte legmagasabbra az OKISZ-elnökség is —, hogy a VITECH egy év alatt 54 százalékkal növelte a lakossági szolgáltató tevékenységét. A szövetkezet ünnepségén egy dolgozó a ,,Szövetkezeti ipar kiváló dolgozója”, hét pedig kiváló dolgozó kitüntetést kapott, három brigád pedig elnyerte a szocialista cím valamelyik fokozatát. Tanácskozás Győrött a politikai információról Tegnap délelőtt Győrött, az MSZMP Győr- Sopron megyei Bizottságának székházában tanácskozást tartottak a nártszervek politikai információs rendszerének működési tapasztalatairól és a további teendőkről. A tanácskozáson a nártszervek, szervezetek, állami, társadalmi szer-vek és intézmények politikai információs tevékenységét ellátó személyek vettek részt. Nádasdi József, az MSZMP Központi Bizottságának alosztályvezetője tartott nagy érdeklődést kiváltott előadást „A politikai információs rendszer helye, szerepe a pártszervek munkájában" címmel. Ezt követően Vidonyi Dánielné, az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottságának osztályvezető-helyettese adott tájékoztatást a politikai információs rendszer megyei működésének tapasztalatairól. A továbbiakban szekciókban folytatódott a tanácskozás. Megvitatták az információ fejlesztését célzó teendőket. Számos olyan kérdés merült fel, aminek megoldása lehetővé teszi az ez irányú tevékenység hatékonyságának növelését. A tennivalókat illetően a megyei pártbizottság munkatársai adtak tájékoztatást. Megkezdődtek a VI. soproni országos diáknapok Sárga és piros SOD-sapkás fiatalok gyülekeztek csütörtökön este a Május 1. téren ahol a budapesti és a megyei delegációk megkoszorúzták a felszabadulási emlékművet A koszorúzást követően két útvonalon vidáman énekelve vonultak a Beloiannisz térre, mely az ünnepélyes megnyitó idejére „csordulásig megtelt”, hiszen a nem mindennapi látványosság, a diáksereg színes felvonulása számos sopronit is az utcára csalt. Megszólaltak a fanfárok, hirtelen kivilágosodott az addig sötét tér, mely megvilágított műemlékeivel méltó keretét adta az ünnepségnek. A Himnusz hangjaira felvonták a SCD zászlaját, majd Kienzl János, a városi KISZ-bizottság titkára köszöntője után dr. Nagy Sándor, a KISZ KB titkára ünnepi megnyitója hangzott el. Beszédében arról szólt, hogy napjainkban a fiatalok legfőbb feladata a helytállás a munkahelyeken és az iskolapadokban. A megnyitást követően diaképek Sopron történelmének nevezetes epizódjait és neves személyiségeit mutatták be. Érdekes mozzanata volt az ünnepségnek, hogy a város fúvószenekarának tagjai a várostorony erkélyéről — a hagyományokra emlékeztetve — régi soproni muzsikát szólaltattak meg. A toronyzenét követően pol-beat dalok hangzottak el. Az ünnepélyes megnyitót ifjúsági bál követte a Liszt Ferenc Művelődési Központban. Tegnap délelőtt megkezdődtek a KISZ-vezetők tanácskozásai, öt témakörben beszélgettek a megyék képviselői. Egy-egy szekcióban húsz-huszonöt diák vett részt. Egész nap tartottak a művészeti bemutatók. A megyék kettő, egyenként kilencven perces műsort állítottak öszsze erre az alkalomra. Két színhelyen, a Petőfi Színházban és a Liszt Ferenc Művelődési Központban mutatták be színes összeállításaikat. A legjobb produkciókat a vasárnapi gálaesten is bemutattak a három legkiemelkedőbbet pedig a zsűri nívó díjjal jutalmazza. Az időjárás kedvezett a Sportnak. Délután a lányok kézilabdában, a fiúk pedig kosárlabdában mérték össze tudásukat. A döntőkre ma kerül sor. Este a megyei klubok saját műsorukkal szerepeltek, melyekre soproni fiatalok is meghívást kaptak. ■ Új, korszerű épületbe költözött a győri nyomda. Az avatásról szóló tudósításunk a harmadik oldalon. Éljen és virágozzék szeretett hazánk, a Magyar Népköztársaság!