Kisalföld, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-10 / 84. szám

fi? Vf" ^ . ... %k%9133K?i ESEMÉNYEK Jubiláló iskola Nagyon sok szakembert képzett az elmúlt évtizedek­­b­en a győri Jedlik Ányos Szakközépiskola, amely a 75 éves jubileumát április­ 14- től 3 napos rertdezvénysoro­zattal ünnepli. Április 14-én, csütörtökön Jedlik Ányos szobrának ii­eg­­koszorúzásával kezdődik az ünnepség, majd az új léte­sítmények — könyvtár, ifjú­sági klub, kondíció-terem légpuska- lőter­em, hon­védel­­­mi oktatóterem, sportud­var — átadásával, és az in­tézmény megtekintésével folytatódik. Az ünnepi műsor a Rába Filmszínházban lesz, délután pedig az iskola ven­dégei, dolgozói, diákjai a győri Kisfaludy Színház mű­sorát tekintik meg. Pénteken 9 órától „Sport­nap” lesz a kollégium udva­rán. Az iskola diákjai tö­meggyakorlatokkal szerepel­nek, a Dózsa cselgáncs csa­pata pedig bemutatókkal. Ekkor játsszák le a Jedlik Kupa­ döntő mérkőzéseit. Szombaton „Ifjúsági nap” lesz, ahol néhány órára a diákok veszik át az iskola vezetését, az osztályokban pedig humoros órákat ren­­deznek a tanulók, majd a KISZ-alapszervezetekben ta­lálkozókra kerül sor. Meg­rendezik a győri középisko­láknak hirdetett légpuska-lö­­vészversenyt, ezután pedig Ifjú Gárda avató ünnepséget tartanak Az ünnepségsorozat diákbállal záródik, az Arany János Kultúrotthonban. A legújabb . Az ünnepi napokra már az új ABC-árxsházukban vásá­rolhatták a bácsaiak. A 270 négyzetméter alapterületű üz­­letházat a Győri Áfész épí­tette mindössze négy hónap alatt. A környékbeliek nagy választékból válogathatnak olyan termékekből is, ame­lyeket eddig csak a lakóhe­lyüktől távoli üzletekben vá­sárolhatják meg. 12-271 Ha­jzoló út­törők A mosonmagyaróvári Járási Úttörőelnökség rajzpá­lyázatot hirdet kisdobosok és úttörők részére. A pályá­zat hirdetői olyan plakátokat, rajzokat várnak, amelyek az­ Együtt—egymásért és a kéz a kézben jelszóval jel­lemezhető KISZ—úttörő kapcsolatok mindennapjait tükrözi. A pályamunkák beküldési határideje április 30. Az úttörők és a kisdobosok rajzait külön-külön rang­sorolják az elbírálók, s­ az első három helyezett részesül jutalomban. Valamennyi beküldött rajzot viszontláthat­ják a gyerekek Kimién, az Együtt — egymásért járási vetélkedő alkalmával megrendezendő kiállításon. Ügyeletes riporter: NOVÁK MAGDI és PETHŐ LAJOS Zöld tenger Hél vagy, te sánta asszony? Vendégek, rokonok jönnek ma el csokoládé­nyúllal, na­ranccsal, pereccel... Jaj, már nem ismerem meg Bözse asszonyt se, ki­­pingálta az arcát, teleaggat­­ta magát ékszerekkel, ara­nyos ruhája suhog. Zörögnek a hatalmas fülbevalók, kia­bálnak másnapos kereplők után. Ödöngök Bözse tükrös­­lányaival, temetkezem veté­sek földjébe. Közelebb van a gyerekkor, szuszogó csikó­sporheit­ erkélyén, mély por­­celántányérban magasodik, sűrűsödik a tündér­búza. Ap­ró, fényes kavicsokkal rakom körbe, ragyognak a kő­csil­lagok, koszorúzzák az aján­dékaimat. Hol vagy öreganyám? Megfagytál? El­hervadtál? Itt az asztalon a kocsonya, a só, a torma, a kalács, a la­pocka, meg a foltos, lila to­jás. Ki égeti el a morzsalé­­kot? Ki nyírja le a sás haját, ki veti tűzre?­­ Mint régen, búzamagokat csíráztattam erre a napra. Zöld tenger lobog az abla­komban, repedt harangokat, zászlókat, vitorlákat sodor, elnyeli szeretteimet. Viva la muzika! Mintegy hétszázötven kisdiák vett részt Sopronban a Liszt Ferenc Művelődési Központban megtartott Általános Iskolák Gyermekkórusainak Országos Fesztiválján, amely április 6-án kezdődött, és kétnapos dalos versengés után péntek délután zárult. Felvételünkön a Szigetvári Általános Iskola kórusa lát­ható, amint Hergenrőder József karnagy a „beéneklő” próbát vezényli. (Lobenwein Tamás felvétele) Tanácsok építkezőknek A Hazafias Népfront Győr- Sopron megyei Bizottsága 1977. április 12-én, kedden 14 és 17 óra között szaktanács­­adást szervez a családi ház­építők részére, amelyen az ETK győri irodája, az OTP és a TÜZÉP szakemberei is részt vesznek. A tanácsadá­son — vásárlási lehetőséggel — az állami típus és az aján­lott tervválaszték bemutatása mellett részletes felvilágosí­tást adnak az érdeklődőknek az építőany­ag-vásárlásról, va­lamint hiteligénylésekről. A szaktanácsadás helye: Csorna. HNF városi Bizottsága, Sza­badság tér 16. Jack Lee a hetvenesztendős sidney-i lakos meglehetősen sajátosan kívánta megünne­pelni születésnapját. Maga köré gyűjtött hetven tízéves gyereket, és tizenhárom egy­máshoz kötözött csónakba ül­tette őket, s mint egy hajó­Győrött megszüntetik a Híd utcai rendelőintézetet. Az új központi rendelőintézet ki­vitelezési terveinek elkészi­vontató, tíz mérföldnyi távol­ságra húzta az egész csónak­­karavánt. Leen még agglegény, de mihamarabb megnősül, hogy nyolcvanadik születésnapján saját gyerekeit vontathassa. Jése az idei év elején már megkezdődött és az évben be is fejezik a tervezés munká­latait. A megyei kórház épí­tése második ütemével párhu­zamosan kezdődik meg a ren­delőintézet kivitelezése. Ka­pacitása biztosítja Győr város és a győri járás betegeinek szakorvosi ellátását. A Híd utcai rendelőintézetben 100— 120 ágyas mozgásszervi és rehabilitációs részleget alakí­tanak ki, különös tekintettel a mellette működő gyógyfür­dőre. Javuló szakorvosi ellátás Rendelőintézet épül Győrött Bővülő szolgáltatás Győrött a Patyolat Vállalat­­jelenlegi hálózata a lakosság textiltisztítási igényeit csak nehezen tudja kielégíteni.­­ Ezért a gyorstisztító szalo­nok kapacitásának növelésé­ről és a lakótelepi önkiszol­gáló mosodák bővítéséről kell gondoskodnia. A válla­lat belvárosi hálózatát bővíti és szakosítja. Az Árpád úton a Széchenyi Nyomda kiköl­tözése után a felszabaduló helyiségben korszerű gyors­tisztító szalont, önkiszolgáló mosodát és munkaruha-tisz­títási felvevőhelyet alakít ki saját költségén. Az Aradi Vértanúk útján a jelenlegi gyorstisztító szalon helyén ágynemű kölcsönző részleget létesít. A Kazinczy utcai, korszerűtlen, kis alapterületű üzleteit megszűnteti és a ta­nács rendelkezésére bocsátja. A Gorkij utcában épülő la­kótelepen is létesül Patyolat felvevőhely. Gyerekfilmekről A MOKÉP és a Magyar Úttörők Szövetségének Or­szágos Elnöksége közösen hirdetett pályázatot az Ifjú­sági Filmszem hasábjain. (A lap 1977. év első füzetének 11. oldalán). A pályázat té­mája most kivételesen nem egy film leírása, hanem egy emlékezetes filmbeszélgetés, játék vagy filmvetélkedő fel­dolgozása. A kisdobosok és az úttörők legkedvesebb él­ményeikről írjanak egy, vagy másfél oldalas kis tudósítást, és azt április 25-ig juttassák el a következő címre: 1054 Budapest, Báthori út 10. MOKÉP Propaganda Osz­tály. A pályázaton fel kell tüntetni a nevet, a lakcímet, valamint a beküldő születési évét. A legsikerültebb munkák szerzői kéthetes zánkai tábo­rozáson vehetnek részt, vagy értékes könyvjutalmakat és játékokat kapnak. K­líftl PO­D SZÁZÖTVEN ÉVVEL EZELŐTT, 1827. április 10-én szüle­tett Rákoskeresztúron és 1883-ban halt meg Pesten BU­­LYOVSZK­Y GYULA újságíró, ügyvéd, az 1848-as forradalom­ban a márciusi ifjak egyik vezéralak­ja.­­ Pesten és Debrecenben végezte tanulmányait, majd a pesti egyetemen jogot hallgatott, s 1847-ben ügyvédi oklevelet szer­zett. Tevékenyen részt vett a márciusi események előkészíté­sében; a forradalom alatt a belügyminisztériumban dolgozott. A világosi fegyverletétel után csak az irodalomnak élt. Novellái és versei a Regélő Pesti Divatlapban, az Életké­pekben, a Honderűben, a Pesti Divatlapban, valamint a győri Hazánkban jelentek meg. Munkatársa volt egy ideig Kossuth Hírlapjának is. Népszerűségét a Bach-korszak idején írt tár­cáinak köszönhette. 1849 őszétől haláláig a kor szinte vala­mennyi napilapjában és folyóiratában rendszeresen megjelen­tek elmés, könnyed tárcái; e műfaj igazi mesterének bizo­nyult. Több-kevesebb sikerrel a drámai műfajokkal is kísér­letezett, könyv alakban két vígjátéka látott napvilágot, A székely leány és a Fúzió. ♦ ♦ ^ SZÁZHARMINCÖT ÉVVEL EZELŐTT, 1842. április 11-én halt meg — 58 éves korában — KÖRÖSI CSOMA SÁNDOR, a világhírű Ázsia-kutató, a kiváló orientalista, a Tibeti nyel­vészet alapjainak lerakója. Szegény sorsú székely család gyermekeként 1799-től 1811-ig a nagyenyedi kollégiumban tanult, majd ott kapott tanári ál­lást. Néhány év múlva pártfogói segítségével a göttingeni egyetemre iratkozott be, ahonnan 1818-ban tért vissza Erdély­be. 1819 végén keleti útra indult, azzal az elhatározással, hogy felkutatja a magyarok őshazáját. Törökországon és Iránon ke­resztül 1823-ban eljutott Tibetbe, ahol — megszakításokkal — 1830-ig tartózkodott. Lámakolostorban élt; ő volt az első európai aki behatott a tibeti kultúra addig ismeretlen világá­ba. Útjának nyelvészeti eredményeit Calcuttában dolgozta fel. 1834-ben kiadta angol nyelven írt tibeti nyelvtanát és tibeti— angol szótárát; mindkét mű úttörő jelentőségű a keleti nyel­vészet történetében. Elsajátította a bengáli nyelvet is, majd 1837 végén Calcuttá­ban lett könyvtáros. Összesen 16 európai és keleti nyelven ál­lított össze szójegyzékeket. 1842 elején indult el ismét, azzal a szándékkal, hogy a thászai híres könyvtárban található for­rásokban felkutassa a magyarok őskapcsolatait, de útközben megbetegedett és meghalt. Sírja fölött emlékoszlop áll, ame­lyet legutóbb — egész népünk kegyeletét leróva — megko­szorúzott az Indiába látogató Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke is. ♦ + ♦ SZÁZ ÉVVEL EZELŐTT, 1877. április 12-én született és 63 éves korában, 1940-ben halt meg PÁSZTOR ÁRPÁD író, új­ságíró. ■ FELHÍVÁS. Kérjük azok­nak az internacionalistáknak vagy hozzátartozóiknak a je­lentkezését, akik 1917—1922 között Szovjet-Oroszország­­ban hadifogolyként a szovjet Vörös Hadsereg oldalán részt vettek a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalomban, illet­ve polgárháborúban. A jelentkezés személyesen vagy levél útján történhet. Cím: MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottságának archí­vuma. 9021 Győr, Árpád út 2. ■ ÚJ BIZOTTSÁG. A zöld­ség és gyümölcs felvásárlásá­val, feldolgozásával, illetve forgalmazásával foglalkozó intézmények vezető munka­társaiból tizenkét tagú koor­dinációs bizottságot szervez­tek az elmúlt napokban me­gyénkben. A bizottság célja a zöldség és gyümölcs keres­kedelmi forgalmazásának ja­vítása. / □ VENDÉG KECSKEMÉT­RŐL. Péntek este a győri Pe­tőfi Sándor Ifjúsági Ház meg­hívására Pintér Lajos kecske­méti költő találkozott győri olvasóival. ■ ELŐADÁS: A TIT dr. Kovács Pál szabadegyeteme pszichológia tagozatának kö­vetkező előadását az érzelem szerepe a személyiség fejlő­désében címmel Makra Ottó tartja kedden este 18 órakor a győri Petőfi Sándor Ifjúsági Ház színháztermében. □ FERENCSIK JÁNOS GYŰRÖTT. A Magyar Állami Hangversenyzenekar élén áp­rilis 15-én érkezik a megye­­székhelyre a kiváló karmes­ter, este 7 órakor a Kisfaludy Színházban vezényel koncer­tet, amelyen Schiff András zongoraművész is részt vesz. A Kitüntetett KISZ-esek. Tegnap tartotta vezetőségvá­lasztó küldöttgyűlését a RÁBATEXT Győri Textilipari Vállalat fiataljainak közössé­ge. Ez alkalommal vették át a KISZ KB kitüntető zászlaját, amelyet kiváló ifjúságmozgal­­mi tevékenységük elismeré­seként kaptak. □ IRODALMI PRESSZÓ: Váradi Hédi és Márkásy Gá­bor színművészek, valamint Hajdú Júlia zeneszerző rész­vételével rendez irodalmi es­tet a mosonmagyaróvári Mok­ka eszpresszó április 19-én este 8 órakor.­­ Lottótájékoztató. A Sport­fogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a 14. já­tékhéten 5 találatos szelvény nem volt. Négy találatot 79 fogadó ért el, nyereményük egyenként 85 696 forint. Há­rom találatot 10 397 fogadó ért el, nyereményük egyen­ként 326 forint, két találatot 304 315 fogadó ért el, nyere­ményük egyenként 14 forint. A nyeremények a nyere­­ményilleték levonása után ér­tendők. A közölt adatok tájé­koztató jellegűek. ORVOSI ÜGYELET GYŐROTT: vasárnap reggel 7-től kedd reggel 7-ig. kedden du. 5-től reggel 7-ig a Bástya u. 59. szám alatti körzeti orvosi rendelőben. Telefon: 11-004. Fogorvosi ügyelet ugyanott, vasárnap és hétfőn reggel 7-től du. 1-ig. .SOPRONBAN: szombaton délután 2-től kedd reggel 7-ig, kedden délután 4-től reggel 7 óráig a Lenkey út 5. szám alatti rendelőben. Telefon: 12-011. MOSONMAGYARÓVÁRON: szombaton du. 2-től kedd reggel 6-ig, kedden este 6-tól reggel 6-ig a kórházban. Telefon: 16-431. CSORNÁN: szombaton du. 3-tól hétfő reggel 7-ig folyamatosan, ügyel dr. Cseke László. Petőfi téri btp. 19. Telefon: 234., hétfő reggel 07.00 órától kedden reggel 7-ig, illetve kedden du. 3 órától szerdán, reggel 7-ig ügyel: dr. Bognár István. Táncsics M. u. 5. Telefon: 278. KAPUVÁRON: szombaton du. 2-től kedd reggel 7-ig a központi körzeti ügyeletes orvos megtalálható a kapuvári kórházban. Tele­fon: 15. Az ügyeletes ellátja a kórházhoz szakmailag tartozó kör­zeti orvosok községeinek (volt kapuvári járás) lakosságát is. Ingyenes és kötelező TÜDŐSZÜRÉS kedden: GYŐRÖTT: Amadé L. u. 1. szám alatt, reggel 8—17-ig. SOPRONBAN: Kiss J. u. 2. sz. alatt, de: 7—12-ig, továbbá: Maglócán, Móváron, Győrújbaráton. KISALFÖLD. Az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottsága és a Győr-Sopron megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: PUSKÁS CSABA. Kiadja: Győr-Sopron megyei Lapkiadó Vál­lalat. Felelős kiadó: SZABÓ KÁLMÁN, a vállalat igazgatója Címünk: Szerkesztőség és Kiadóhivatal. Győr, Tanácsköztársaság útja 51., II. emelet. Levélcímünk: 9002 Győr. Pf. 28. A szerkesztőség és kiadóhivatal központi telefonszámai: 11-234, 13-431, 12-035, 13-199 Ügyeletes riporterek: 12-271 Szerkesztés: 1-308 Éjszakai szerkesztés: 11-167 Főszerkesztő és -helyettes: 12-153. Igazgató és főkönyvelő: 12-104 Hirdetésfelvétel: 13-189 Győr város távolsági hívószáma: 96 Soproni szerkesztőség: 9400 Sopron, Előkapu 11. Telefon: 12-266. Sopron város távolsági hívószáma: 99. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél, a Posta hírlapüzemeiben. Az előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft Kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készítette a SZÉCHENYI NYOMDA, Győr, Árpád út 39 9002 Győr, Pf.: 126. Telefon: 12-026, 12-027. Felelős nyomdavezető: HORVÁTH IMRE igazgató Index: 25 060 — HU ISSN 0133—1507.

Next