Kisalföld, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-19 / 90. szám
KROR3M ESEMÉNYEK Társadalmi munka az iskoláért A Győri Közgazdasági Szakközépiskola pénzügyi ágazatának KISZ-esei tegnap délelőtt Győrött, a Petőfi Sándor Ifjúsági Házban tartották vezetőségválasztó küldöttgyűlésüket. A hatvan, küldött meghallgatta a KISZ-bizottság beszámolóját majd számos fontos felajánlást tett. Az iskola KISZ-bizottsága elhatározta, hogy felhívással fordul a Pannonhalmi Építőipari Szövetkezethez, hogy a pénzügyi szakközépiskola építése a kitűzött határidőre elkészüljön. A tanintézet diákjai ugyanis az intézet átalakítása miatt két éve délutáni időbeosztásban, a Kazinczy Ferenc Gimnázium és Szakközépiskolában tanulnak „albérletben”. Az ajánlásokközt szerepel az is, hogy a KISZ-esek társadalmi munkával segítik az iskola minél gyorsabb felépítését. " Ifjú zongoristák nemzetközi találkozója Az Európai Liszt Centrum és a Liszt Ferenc Társaság április 20—24. között rendezi meg Sopronban az ifjú zongoristák , első nemzetközi Liszt-találkozóját. A négynapos rendezvénysorozat védnöke Kadosa Pál Kossuth-díjas zeneszerző (aki egyben a bíráló bizottság elnöke is) és dr. Erdély Sándor, Sopron város tanácselnöke. A jelentkezések szerint Olaszország 6, az NSZK 3, Anglia 1, az NDK 1, Franciaország 1, Ausztria 1, Bulgária 1, Csehszlovákia 1, Magyarország 14 versenyzővel képviselteti magát a különböző kategóriákban. A megnyitó előadás 20-án, a válogató versenyek 21—22— 23-án lesznek — délelőtti, délutáni hangversenyeken — a Liszt Ferenc Művelődési Központ nagytermében. A 22-i délutáni hangversenyt 17—18 óráig a Magyar Rádió egyenes adásban közvetíti, a Magyar Televízió pedig a válogató koncertről készít riportot. Áramszünet „A Jóska besü*«" a liftbe, áramszünet van.” — fogadnak reggel a munkahelyemen. Felkaptatok a hegynek tűnő második emeletre, a szobámban csendes félhomály uralkodik, hiába kattogtatom a kapcsolót. Persze, áramszünet van! — jut eszembe. És megyek kávét inni, de a kávéfőző sem működik, sőt a villanyírógép sem, sietek vissza a szobámba, hogy megérdeklődjem, meddig tart ez az egész cécó, de siket a telefon. Irány a város! A villanyrendőr szunyókál, helyette kis pódiumról közlekedési rendőr irányítgatja a forgalmat, már vagy húszan álldogálunk a zebra előtt és egymást kérdezgetjük, vajon mikor indulhatunk? Kedvenc presszómban konyakkal kínálnak kávé helyett. Hirtelen, az áramszünetről eszembe jut, hogy otthon kiégett az egyik égő, vásárolok egyet, kipróbálni nem tudják. Alig várom, hogy két óra legyen, s megszűnjék bénultságom. S alighogy felvillan a fény, már cseng a telefon és kérdezik: „Miért volt...” Utána ötpercenként nem győzöm magyarázni, hogy a villamos berendezéseket is karban kell tartani valamikor, hogy az áramszüneteket különben is előre jelezzék. A huszadik hívás után már nem tudok örülni se fénynek, se kávénak, s hirtelen azt kívánom, hogy bárcsak lenne ismét áramszünet. 1977. április 19., kedd 12-271 ügyeletes riporter: MOHAY GÁBOR és NÉMETH ENDRE Turizmus A hűvös idő ellenére is már fellendülőben van a turizmus Sopron környékén. Szombaton csaknem ötszázan, vasárnap pedig mintegy kilencszázan látogattak el a nagycenki kastélymúzeumba. Számos kiránduló kereste fel Fertőrákost és sokan túráztak a Lövérekben. Javítási idény Márciustól októberig tart a csúcsidény a Győri Finommechanikai Vállalat motorszervizében. Rengeteg beállításra váró új jármű, és felújításra, vizsgára felkészítendő régi motorkerékpár fordul meg ezekben a napokban a szervizben, amelynek dolgozói havonta mintegy 300 motor szerelését végzik el. (Sz. Ö. felvétele) Napfogyatkozás. Tegnap délelőtt 11 óra körül gyűrűs napfogyatkozás volt. Olvasóink közül sajnos csupán azok láthatták, akik a föld déli féltekéjén tartózkodtak az említett időben, ugyanis a fogyatkozás vonala az Atlanti óceán, valamint Afrika déli részén és az Indiai óceán nyugati részén halad át. Gyűrűs napfogyatkozás akkor jön létre, ha a Föld napközelben a Hold pedig földtávolban van. A legközelebbi, hazánkban is látható gyűrűs napfogyatkozás 1999. augusztus 11-én lesz. Huszonkét év nem is olyan nagy idő. Felüljáró - vizsga előtt Néhány héttel a műszaki átadás előtt, számos szakember jelenlétében a Közlekedéstudományi Egyesület győri szervezetének közúti szakosztálya szakmai bemutatót és előadást tartott az Ipar utcai felüljárónál. Szörényi László, a Közúti Beruházó Vállalat építészmérnöke tájékoztatta az érdeklődőket az új létesítmény fontosabb műszaki adatairól és az építés tapasztalatairól. A támfalakkal együtt 334 méter hosszú felüljárót előregyártott elemekből készítették. Tizenkét és fél méter széles út áll majd az autók, másfél méteres járda a gyalogosok rendelkezésére. Az ipartelepi vasúti megállónál gyalogos aluljárót alakítanak ki, ahonnan a hídra az állomás oldalán felépített két csigalépcső vezet fel. Egy érdekes adat: 90 millió forintos önköltségnek több mint felét a járulékos beruházások költségei teszik ki: így például 1600 méter gázvezetéket kellett átépíteni a felüljáró alatt, a MÁV segítségével át kellett telepíteni a nagyfeszültségű vasúti vezetékek tartóoszlopait, néhány iparvágányt odébb kellett helyezni stb... A nyolcvan tonna teherbírású felüljárón, a számos alvállalkozó közül a Közúti Építő Vállalat szakemberei dolgoznak utoljára: hengerelt aszfaltburkolatot terítenek le. 27-én tartják meg a létesítmény ,,vizsgáját” is a próbaterhelést. Olaj a Szombat, vasárnap már néhány helyen kiürültek a Mobil tüzelőolajkutak tartályai. A kedvezményes vásár most különösen jól jött, hiszen a lakások többségében még fűtenek ezekben a hideg tavaszi napokban. A benzinkutaknál és a vidéki Mobil-kutaknál rendszeresen lehet vásárolni a győri Mobil-kutak viszont csak hétfőn, szerdán és pén tűzre teken tartanak nyitva. Figyelembe véve, hogy most a rendkívüli időjárás miatt még sokan vásárolnak rendszeresen olajat, az ÁFOR esetleg későbbre is tehette volna a nyári nyitvatartás kezdését. A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy nagyon sokan ilyenkor kívánnak feltankolni a következő télre is. Sajnos, országszerte számos tűzesetet okozott már a tüzelőolaj helytelen tárolása. Ezért emlékeztetjük olvasóinkat, hogy a háznál szabadon tárolható tüzelőolaj mennyiségét utasítások korlátozzák, és a hatóságok a helytelen tárolás miatt önmagukat és másokat is veszélyeztetőket megbírságolják. Jó vásár volt Malacvisítástól, lenyerítéstől volt hangos tegnap a győri Pápai úti vásártér. A környező falvakból sorra érkeztek a vásárlók, délelőtt nyolc óra felé már több százan méregették az eladásra kínált állatokat. A szokványnak megfelelően ezúttal is választási malacból volt legnagyobb a felhozatal. Sok árus érkezett az Alföldről és a környező megyékből. Ittas vezetés Április 12-én, 19.10 órakor Győrött, a Bacsó Béla út és a Buda utca kereszteződésében közlekedett segédmotorkerékpárjával Juhász Frigyes, 26 éves autószerelő, Győr, Rozmaring utca 25. szám alatti lakos. A kereszteződésben nem adott áthaladási elsőbbséget a Simon Zoltán, Győr, Vági István utca 18. szám alatti lakos által vezetett személygépkocsinak. Összeütköztek. Juhász Frigyes, aki ittas volt, súlyos koponyasérüléseket szenvedett. Április 12-én, 14.30 órakor Győrött a Kálvária utca 18. számú ház előtti kijelölt gyalogátkelőhelyen akart átszaladni Pulfi Ferenc 6 éves kisfiú. Győr. Sallai Imre út 34. szám alatti lakos. Közben Demján János, 26 éves szobafestő. Győr, Kálvária utca 43 a. szám alatti lakos motorkerékpárjával elütötte. A gyermek könnyű sérüléseket szenvedett. Mindkét ügyben a rendőrségi vizsgálat folyamatban van. Amíg a férj katona Szép számmal ■ érkeztek szombaton délután a Győrött és a győri járás községeiben élő kismamák a győri Fegyveres Erők Klubjába. A Hazafias Népfront megyei Bizottsága és a megyei hadkiegészítő és területvédelmi parancsnokság találkozót rendezett azoknak a gyermekgondozási segélyen lévő anyáknak a részvételével, akiknek férjük tényleges katonai szolgálatot teljesít. Fördős Andrásné, megyei titkár a népfront nevében üdvözölte a megjelenteket és a fiatal katonafeleségekhez, szólt: — Férjeik a béke védelmére készülnek fel, a hazát szolgálják, miközben Önök gyermeket nevelnek, és ebben hiányzik az élettárs. A népfront a többi között feladatának tekinti a gyermekgondozási segélyen lévő kismamákkal való törődést, gondjaik megismerését, segítését. Programjaikban igyekszünk segítséget adni a lakóterületen élő anyáknak a szabad idő hasznos eltöltéséhez, tanulásukhoz, a korszerű gyermekneveléshez. Tamási Lászlóné győri lakos mint sokan mások, gyermekeivel együtt érkezett a találkozóra. — Hogyan és hol élnek? — A nagymamánál lakunk, de az idén kapunk lakást. Beosztóan megélünk a segélyből, amit kapok. — Gondja van? — Igen, július 27-én lejár a szabadságom és szeretnék dolgozni menni, de Andi óvodai felvételét csak szeptember 15-től ígérték. Nem tudom, hogyan oldom meg. — Mit szólt a népfront meghívásához? — Meglepett. Nagyon jóleset a törődés, szívesen jöttem. — Kér segítséget? — Nem tudom... Balogh Istvánné győri lakost elkísérte eltávozáson lévő férje a találkozóra. — Sajnos a feleségem beteg, állandó orvosi kezelésre szorul, ezért sokat foglalkozom hogylétével és azzal hogy messze vagyok tőlük. Marcaliból csak ritkán tudok hazajönni. Kérvényeztük a közelebb helyezésemet, de elutasították. — Anyagi gondjuk van? — Nincs. Róbertné, Brozsek Szilvia a gyermeke ellátásán túl mivel tölti szabad idejét? — Sok munkám van a kicsivel, ha őt elláttam kézimunkázom, olvasok, tv-t nézek. — Részt vesz közösségi életben? — Mielőtt szültem, iskolai KISZ-titkár, majd a vagongyárban könyvterjesztő voltam. A gyárral most nincs kapcsolatom. Szívesen elmennék a népfront helyi szervezetébe, de nem tudom, hogy Győr-Szentivánon, ahol most élek, van-e? — Gondja, kérése? — Csak az, hogy nagyon ritkán, két-három hetenként jöhet haza, akkor is csak a késő esti órákban. És nagyon ritkán látja ébren a kicsit. Pedig helyben szolgál. Azt kérdezem, hogy meg van-e szabva, mennyi időnként kaphatnak kimenőt, eltávozást, szabadságot ? Bedő Ferencné Bőnyrétalapon és Komjáti Ferencné Győrben két gyermeket nevel, mindketten betegek, szeretnék, ha közelebb kerülhetne férjük, vagy legalább azt, hogyha hazajönnek eltávozásra, ne kelljen még aznap délután visszaindulniuk. Még sokféle kérdést tettek fel, kértek segítséget és vártak választ a katonafeleségek. Mennyi szolgálat után és mi a módja a leszerelésnek, ha a második gyermekük megszületik; mikor fizetik vissza a befizetett katonai hozzájárulást, és hová kell beadni a különböző kérelmeket; kaphatnak-e a tanácstól rendkívüli segélyt? Császma István alezredes, a megyei hadkiegészítő parancsnoka részletes tájékoztatójában a feleségeket érintő, érdeklő katonai kötelességről, jogokról és érdekvédelmi dolgokról beszélt. A családok és a hadsereg szempontjából elemezte, mit jelent a szolgálati érdek, aminek esetenként alá kell vetni az egyéni érdeket. Mondta mindezt annak figyelembevételével, hogy tudják, a férj szolgálata miatt a feleségre nagyobb teher jut a gyermeknevelésben, amihez az állam anyagi segítséget ad a családoknak. Arra kérte az aszszonyokat, segítsék férjüket abban, hogy becsülettel teljesíthessék a szolgálatot, hiszen az alkotmányban foglalt kötelességüknek tesznek eleget. Tényleges, jogos problémákra, kérdésekre kértek és kaptak választ a katonafeleségek. Például még áthelyezési ügyben is azonnal megnyugtató választ adott a hadkiegészítő parancsnokság. Voltak kérdések, amelyeket feljegyeztek és írásban adják meg a választ, vagy a népfront intézi. Rendkívül hasznos volt a kismamatalálkozó nemcsak a katonafeleségek, hanem a népfront, a hadkiegészítő és az egyik helyi honvédalakulat képviselői is felmérhették miben segíthetnek a családosoknak. Közelebb jutottak, megismerték a katonafeleségek életét. Kár, hogy a határőrséget nem hívták meg a beszélgetésre. Horváth Irma Tudja-e, hogy... . . . Valamennyi virág között a legillatosabb a kaktusz. Illata egy kilométernyi távolságban is érezhető. ... Egy négyéves gyermek naponta 437 kérdést tesz fel a felnőtteknek. ... Európa lakossága a világon a „legöregebb”. Az Európában lakó embereknek jelenleg 9,8 százaléka 65 évesnél idősebb, 2000-ben pedig ez az arány becslések szerint 31,1 százalékos lesz. ... Az egyik indiai szentély kupoláját és tornyait 800 kilogramm súlyú aranyréteg borítja. ... Egy gépírónő egy munkanap folyamán ujjaival mintegy 20 kilométernek megfelelő távolságot „tesz meg”. ... Azokat, akik a parkokban, a tereken vagy az utcán elpusztítanak vagy kitörnek egy fát, a norvég törvény a következőképpen bünteti: a vétkesnek saját kezűleg három fát kell az elpusztított helyett ültetnie. ms fí nom ■—5