Kisalföld, 1977. július (33. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-01 / 153. szám

Szervátiusz Jenő romániai magyar szobrászművész Pápa vá­ros megbízásából Jókai Mór születésének 150. évfordulója al­kalmából emlékművet készít, amelyet ez év szeptemberében a pápai kollégium udvarán állítanak fel. Sri Lanka­­expedíció Szlovákiából barlangkuta­tókból és búvárokból álló ex­pedíció indult Indiába és Sri Lankába. Az expedíció tag­jai között van geográfus, geológus, mérnök, zoológus, sebész, műszerész, tisztviselő, operatőr. Mintegy 30 000 kilo­méteres út vár rájuk Európa és Ázsia egyes államaiban. 1970 óta foglakoznak Szlo­vákiában azzal a gondolat­tal, hogy expedíciót indíta­nak az indiai szubkontinens karsztos területeire. Az expe­díció célja a tropikus és a­­mérsékelt övezet karsztkép­­ződményeinek összehasonlí­tása. A barlangkutatók veze­tője, Sasvári mérnök így fo­galmazza meg az előttük álló feladatot: a Közép-Hindukus területén magashegyi karszt­­mintákat akarunk szerezni, Ceylon észak-nyugati részén, a Jaffna félszigetnél az óceán karsztképződményeit akarjuk megvizsgálni, visszafelé jövet pedig a sivatagi karsztot. Szlovákiában — Trencsin­­ben — tavasszal fejeződtek be az expedíció előkészüle­tei. Az expedíció különleges búvárruhákat és víz alatti fényképezéshez szükséges be­rendezéseket is vitt magával. Az expedíció eredményeit a szlovák barlangkutató tár­saság használta fel további kutatásaiban, a karsztképződ­­mények osztályozásában. Az expedíció által hozott karszt­­mintákat pedig Liptovsky Mi­kulásban a szlovák karszt­­múzeumban helyezik el, amely az egyetlen ilyen in­tézmény Közép-Európában. CSÚCSOS TETŐK maga­sodnak az égre. Vékony ezüstkeretek üvegtáblái szór­ják a fényt Kapuváron, a főváll telepén. Szemben a portával és jobbra a betonút körül csillogó virágváros, há­zakkal, csövekkel, tornyok­kal, emberekkel. Az egyik épületben, mind­járt az ajtó mellett, asszo­nyok dugványoznak, tiszto­gatják a muskátlikat, szedik le a pálha­leveleket,­a bim­bót, a virágot. Csak a felső három levél marad. Körben nagy dobozok, ládák. Kora­poszt tőzeg-perlitkeverék, la­pátok. Az ültetőasztalon mű­anyag cserepek, rácsos apró, fekete hajtatók őrsárkák. Az asszonyok, Keszeg Józsefné, Kiss M. Józsefné ülnek az alacsony szikeken, szaporán „dolgozik” kezükben a kés, gyűlik a levél, a szirom. Csil­lan Judi a sím­a dugványo­­kat fertőtleníti. Vasasztalok emelik föl a virágokat, alul pomparágószerdő, keskeny árokkal cinőszéles ösvénvek­­k°l. Kíváncsi, vékony ember. Vajna Géza gugeol az egyik tartóopzlopnál. Gumicsizmá­­jó-i-Az összetekeredett csőkí­gyó — F-n vagyok a természet­felelős, és öntözök. Most ép­pen cigarettaszünetet tartok. Az előbb állítottam meg az esőt. — Otthon nem dohányzik ám! — „árulkodik” az egyik asszony. — Ami igaz, igaz — hagy­ja rá a férfi. — Egyszer ugyan már elcsípett a felesé­gem, de nem kaptam ki. Hunyorít hozzá a szemé­vel. — Nem fél ennyi nő kö­zött? Nevet. — Féljen a száraz villám, én nem. Szépen bánnak ve­lem, mint a hímes tojással. Csak az a cigaretta. De mit csináljak? Szívják, füstölnek, csikorog a torkom, muszáj rágyújtanom nekem is. Az üvegházfelelős Tatai Margit. — Ez a rész 3300 négyzet­­méteres, ebből aszparágusz 2600-on van, a többin mus­kátli. Az asztalokon húszezer anyanövény, anyatő, most fó­liák a telepítés. Szerződé­sünk van Óbudával ötven­ezer kész és félkész muskát­lira. Szombathelyre a na­pokban visznek 1500 cserép­pel. Itt tízen dolgozunk, diá­kok is segítenek. Nagy a hőség. Volt olyan nap, amikor, a higanyszál a negyven fok fölé is felfutott. Két tartóláb között lustán nyújtóznak az aszparágusz­hajók. Fölöttük árnyékoló nád és háló. A dugványozó részen szaporítóládák. Az üvegfalon jelenléti ív, mellette még a márciusi szellőztetés beosztá­sa. Filodentron hajlik az út­ra. Torma Lászlóné, kereske­delmi ügyintézővel sétálunk tovább. — Tizenkét fajta muskát­link van, a legtöbb Irene vál­tozat. Új fajta a Castrum. Tüzes virágok az asztalo­kon. — Az anyatőről tizenkét dugványt számítunk, ez a biztonságos. Kéthetenként tápoldatozunk, tíznaponként permetezünk. Készülnek ná­lunk koszorúk, menyasszonyi csokrok. Három üvegházunk van, két gördülő, szegfűház­nak is nevezzük, a nagy, a tízezer négyzetméteres meg amolyan vegyes. A szivattyútelep oldalánál karók, rozsdás csövek, falá­dák. Az egyiken üres tolás­­üveg. A szegfűház kapui föl­függesztve. Két asszony tépi a szegfűt, nem messze tőlük meg már új telepítés. Csillog a föld, a levelek, gyakran kell párosítani. Az ültetőcsa­patnál Sivecz Gézáné a bri­gádvezető. — Lassan befejezzük az utolsó havat­ is. Naponta egy hajót ültettünk el egy hajó­ban tízezer szegfű van, tíz­ezer lépés, hajiadozás. AZ ÜVEGHÁZAK MÖ­GÖTT trányát rak két férfi. Egy nap tizenötöt fordulnak. A nagv üvegházban szegfű­­visszatérők szorgoskodnak. — Úgy kell kitörni, hogy a levele megmaradjon. Egyszer még vissza lesz térve, három­­né­gy hét múlva — magyaráz­za Varga Józsefné. — Hogy jobban bokrosod­­jon — teszi hozzá. Csillog az üvegváros, virá­gokkal. J. J. Tízezer lépés A Musica Antiqua Hungarica hangversenye Az idei soproni ünnepi he­tek nagy érdeklődéssel várt zenei műsorát, a Musica An­tiqua Hungarica Együttes hangversenyét a patinás Szent György utca 7. szám alatti középkori udvarról a Liszt Ferenc Művelődési Központ kamaratermébe szorította a szeszélyes időjárás. Az 1968-ben létrejött együt­tes — amelynek akkor 14 hangszeres, 4 énekes tagja volt — a Magyar Nemzeti Múzeumban lépett föl először, és azóta jelentős sikereket ért el. Sopronban két éve hallották először műsorukat, ugyancsak az ünnepi hete­ken. A Musica Antiqua Hun­garica a magyar középkor és reneszánsz muzsikájának föl­tárását, bemutatását tűzte ki célul, s mint ilyen típusú együttes — elsőként alakult Magyarországon. (Ezt az együttest követték más ha­sonló zenei társulások, mint például az Ars Renata. Ex Antiauis. Camerata Hungari­ca, Bakfark Consort.) A jelenlegi együttes tagjai hivatásos zenészek vala­mennyien, művészetüket ma­gas fokon, alapos szakisme­rettel munkálják. Tagjai: Borbély Judit (reneszánsz ütőhangszerek), Domány Ist­ván és Fekete Sándor (rene­szánsz kori tenor posana), Herényi István (reneszánsz Blockflőte, tenor viola), Já­nosi Sándor (Krummhorn vagy középkori Fidula, tenor viola, discant hegedű). Kés­márki György a művészeti vezető, kutató, feldolgozó, be­tanító, afféle „zenei minde­nes”, reneszánsz Blockflőtén, Krummhornon, tenor hege­dűn játszik: Kovács Zsolt (discant Pommer, reneszánsz Blockflöte, Krummhom), Péterdi Péter (viola da gam­­ba, reneszánsz Blockflöte, Krummhom), Bikafalvy Júlia (ének), Tódy Ilona (cembalo). Műsorukat kitűnően, han­gulatosan építették fel. Az el­ső három szám Sopron tör­téneti múltjával volt kapcso­latban. A soproni Stark-féle virginálkönyv darabjait zenei anyaguk, rendjük, logikájuk szerint fogták össze, és szí­nes, eleven, gazdag csokor­ban, kötésekben nyújtották át a hallgatóknak. Andreas Rauch 17. századi, Sopronban élő osztrák szüle­tésű orgonista-zeneszerző művei reneszánszukat élik. A vasárnap esti ősbemutató után most szívesen hallgattuk a Musicalisches Stammbüchlein néhány darabját: Bánat, Menyasszonydicsérő, Kérlelő dal Anna Rosina Starzerin kisasszonyhoz. A 3 szólamú dalok stílusos hangszerelés­sel, Kistétényi Melinda szö­vegeivel csendültek föl. Vé­gezetül a Stark-féle virginál­könyv magyar táncai szólal­tak meg. A Musica Antiqua Hunga­rica Sopronban adott hang­versenye művészi és zenetör­téneti szempontokból egy­aránt érdekes, értékes volt. A sok újat nyújtó műsorszá­mokat Késmárki György szakavatott összekötő szöve­ge tette teljessé. Nagy Alpár 4 — K 15 AI FOIR Gyorsított csírázás Szovjet kutatók megállapí­tották, hogy a növények zöld leveleihez hasonlóan a mag­vak is képesek fényenergiát felvenni és átalakítani. A ku­tatók kísérleteik során fény­impulzusokkal kezelték a­­ magvakat, s így azok gyor­sabban csíráztak, a belőlük fejlődő magoncok gyorsab­ban növekedtek, s a kifejlett növények nagyobb termést hoztak. A kísérleteket eddig búzával, gyapottal, cukorré­pával és paradicsommal vé­gezték. Közönség születik Gyermek a színpadon - gyermek a nézőtéren Népdal, néptánc, népmese - „Szülő-megőrző”? Országszerte fellendülőben van a gyermekszínjátszás: egyre több felnőtt színjátszó csoport készít műsorokat gyermekek­nek, és egyre több gyermek­csoport játszik önmagának és kor­­társainak. A korábban többnyire meséket, történeteket meg­elevenítő műsorok mellett a színjátékban megjelentek a népi gyermekjátékok, a népdalok, a népmesék, sőt a tánc elemei is. A legnagyobb szakmai és közönségsikert azok az együtte­sek érték el az elmúlt két-három évben, amelyek ezt az új utat járták. Mint a győri Mező Imre Úttörőház Arrabona Diák­színpada is, az országos gyermekszínjátszó fesztiválon elnyert díj mellett a felnőtt fesztiválokon is nem egyszer szerepelt bemutatásképpen, példaként. Ezeknél azonban sokkal fontosabb az a siker, amelyet saját közegében, nagyjából állandó közönsége előtt ért el az idén januártól júniusig. Állandó közönsége pedig úgy lett, hogy állandó ottho­na, pontosabban állandó szín­pada lett az együttesnek. Or­szágosan is párját ritkítja az úttörőház kezdeményezése: rendszeresen, mondhatnánk „üzemszerűen” fellép a Kis- Arrabona az úttörőház szín­padán január óta minden hó­nap utolsó vasárnap délután, és mindig más műsorral. Az előadások ingyenesek. + + + Alighanem a legjobb mód­szer a színház megkedvelte­­tésére, a színházi élmény el­ső átélésére és megértésére, ha a színpadon a gyermek először azokkal a népdalok­kal, néni játékokkal, mesék­kel találkozik, amelyeket már ismer, de mert más közeg­ben, más körülmények között jelenik meg ugyanaz a vers, játék, ezért más, több él­ményt is ad. Gyermekek, szü­lők, pedagógusok hamar fel­ismerték ezeknek a vasárnap délutáni előadásoknak a hasznát. Hamarosan „keret­számot” kellett megállapítani az egyes iskoláknak, honnan és hányan jöhetnek, hiszen a 140—160 személyes terembe gyakran kétszázan is be akar­tak menni. Egy ízben Győr környéki iskolákból külön autóbusz hozta az érdeklődő­ket. Óvodásoktól hetedik-nyol­cadik osztályosokig minden korosztályból van néző. _ De el-el gyönyörködnek a műsor­ban a felnőttek is. Egyébként az együttes néhány iskolába kiment vendégszerepelni, más esetben pedig , hogy segítse az iskolai színjátszást — szakmai bemutatót tartott pedagógusoknak, és műsorai­nak szövegkönyvét is szíve­sen kölcsönözte. Az úttörőház igyekszik ka­matoztatni a sikerben rejlő nevelési lehetőségeket. A jó műsor népszerűsíti a házat, növeli látogatóinak számát, segíti a gyermekeket a sza­badidő valóban szórakoztató és hasznos eltöltésében. De lehet jutalom is a színházlá­togatás, volt külön előadás a szakkörök tagjainak, a kis­dobosoknak, a legjobb úttö­rő munkát végzetteknek stb. Az első előadást egyébként a pedagógusokkal való megbe­szélés követte szervezési és nevelési kérdésekről. ♦ ♦ ♦ Az alkalmanként másfél órás műsorban szerepeltek Móra Ferenc meséinek fel­dolgozásai, az Ugrótáncot jó­kedvemből és az Ibrinkó cí­mű játékos műsor, valamint olyan alkalmi játékok, etű­dök, amelyeket gyakran ma­guk a szereplők állítottak össze vagy éppen rögtönöz­tek. A műsorokat egyébként Benkő József, Mentler Sán­dor és Nagy Sándor Tamás szerkeszti, rendezi. A júniusi évadzárón győri szerző művének eredeti be­mutatójára is vállalkozott az együttes. (És azóta többször bemutatták a darabot, leg­utóbb a kapuvári honismere­ti napokon.) Tőke Péter A robot és a madár című tudo­mányos-fantasztikus meséjét — amely könyvalakban a Móra Könyvkiadónál jelent meg — alkalmazta színpadra Benkő József. A történet egy olyan robotról szól, amely barátságot köt egy madárral, s mintegy emberi érzést is­merve meg, amikor arra kap parancsot, hogy lelője a ma­darat, megtagadja, és inkább maga pusztul el. A túlnyomórészt leíró jel­legű mesét a rendező és a szerző számos ötlettel tette színszerűbbé, elevenebbé — bár igazi drámává nem tu­dott válni, talán éppen az eredeti cselekmény lassúsága miatt. Hasznára válna a meg­értésnek, ha a történetet tér­ben és időben pontosabban elhelyeznék, s ha a párbeszé­deket elevenebbé tennék. Ér­dekes azonban, hogy a tech­nika iránt fogékony gyermek­közönség így is milyen jól reagált az egyes részletekre, és többen — főként a na­gyobbak — a bonyolultabb, rejtettebb mondanivalót is megértették. ♦ ♦ + A nyáron a Szovjetunióba utazik az úttörőház együtte­se, a nemzetközi gyermekta­lálkozó műsorában képviseli a magyar gyermekszínját­szást. Ősszel a moszkvai be­mutatóra készült műsorral, valamint A robot és a madár­ral nyit a gyermekszínház. Az úttörőház vezetősége azt tervezi, hogy „szülő megőr­zőt” létesít: amíg a gyerekek a műsort nézik, a papák, ma­mák ismeretterjesztő előadá­sokat hallgathatnak vagy tár­sasjátékot vehetnek igény­be. G. B. A TUDÁS TITKA C­sábít a szójáték: a tudás titka a TIT. Persze, in­kább a többlet-tudásé. Amit ráadásként, érdek­lődésből, tudásvágyból, szorgalommal tanulunk, kitoldva és naprakészen tartva azt, amit az iskolában megalapoztunk. Mostanában napirenden volt a Tudományos Ismeret­terjesztő Társulat munkája, elsősorban azért, mert al­kotmányos tanácskozásai ma érik el az országos köz­gyűlés legmagasabb szintjét. Számadás ez a gyűléssoro­zat, önvizsgálat és tervek kovácsolása. Arról ad számot a TIT, mit tett eddig a tudás titkainak közkinccsé té­teléért, s mit tervez tenni a jövőben. Vajon gondolunk-e rá, hogy a természet és a tudás titkai kibontakozni vágyó titkok, föltárulkozásra, meg­osztásra váró titkok? A természet és a tudás minden titka arra törekszik, hogy éppenséggel ne legyen és ne maradjon titok, hanem legyen egyre nyilvánvalóbb s egyre megosztottabb, sokak kincse, ismerete. Ez a TIT dolga, fölfedni, megmagyarázni, közkincs­­csé tenni a természet és a tudás megannyi titkát, hogy terjedjenek, meggyökeresedjenek és lombosod­janak.­ Ezek a titkok, a természet és a tudás titkai, ha bölcsen, s emberségesen bánnak velük, mint a napfény, világí­tanak és egészségessé tesznek, gyarapítanak és megele­venítenek. Nem is kérdés az, hogy kell-e a természet és a tudás titkait terjeszteni, legfeljebb az: hogyan kell? Érdekesen és érthetően, természetesen. S úgy, hogy a résztvevő — valóban részt vegyen benne. Mostanában — túl a sajtó munkáján — sokszor esik szó a tévé verseny­társ­ voltáról, az ismeretterjesztéssel kapcsolatosan is. Csakhogy a TIT munkájának van egy fölbecsülehetetlen előnye a televíziózással szemben: személyes volta. A részvétel lehetősége. Az eszmecsere többlete. S ezt a tudomány, a tudás titkaira éppúgy el lehet mondani, mint a művészetére. Napjaink alapvető kér­dése, hogy a műveltség lehet-e egyetemes. Ha néhány évvel ezelőtt aggályos volt a humán műveltség egyolda­lúsága, hovatovább a technikai tudás egyoldalúságai okozhatnak aggodalmat. Tudását az ember embersége­sen kétségkívül csak akkor használhatja föl, békésen és nem pusztítóan, bölcsen és nem oktalanul, jövőt tárva és nem elrekesztve, ha a tudás erkölcsiséggel párosul, vagyis ha a természet és a tudás titkaihoz önmagunk­ megismerése és jellemünk tisztasága járul. E­z korunkban — valójában mindig is — a művé­szet feladata. S ahhoz, hogy a művészet ezt a szerepét jól tegye, feladatát véghezvigye, nem elég a művészetet pihenésre, kikapcsolódásra, szórako­zásra használni, hanem érteni is kell. A művészet tit­kai is föltárhatók, föl is kell tárni őket. Ez is a TIT fel­adata. Hogy kiegészítse a sajtó és a tévé kultúraterjesz­tő tevékenységét, hogy eszmecsere keretében tanítson meg a művek, a művészet élvezetére. Z. L. 1977. július 1., péntek

Next