Kisalföld, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-14 / 242. szám
Győr-Sopron megyei internacionalisták Frunze kürtöse A Nagy Októberi Szocialista Forradalom közelgő 60. évfordulója alkalmából internacionalisták — akik fegyverrel vettek részt a szovjethatalom megteremtésében — emlékeznek a Nagy Októberre, forradalmi harcokra, életükre. Ma az újkori Bakó Lajos emlékezik: Ágoston Ignác barátom, volt vöröskatona társam írta több évvel ezelőtt: „Ne írd, hogy Lenin katonája voltál, mert ilyen sok millió volt és ma is vannak Magyarországon is sokan, de Frunze személyi őrségének kürtöse lenni. .. Olyan csak egy van a világon, ez a te dicsőséged”. És én büszke is vagyok arra, hogy Frunze elvtárs testőrségének kürtöse voltam. Csupa magyar fiúk voltunk, és én voltam a kürtös. De míg ide eljutottam, igen sok kalandon és nehéz megpróbáltatáson mentem keresztül. Alszpori cselédember fiaként kerültem 1914 végén az orosz frontra, ahol 1915 februárjában megsebesültem. Hazakerültem az egységemhez Komáromba, és éppen aratás körül gyógyultam meg. Akkor az volt a rend, hogy a gazdagyerekek hazamehettek aratni. Sikerült elhitetnem, hogy nekem is van aratnivalóm, és kaptam aratási szabadságot. De ráfizettem, mert hazafelé mentemben Győrött többen összeverődtünk, ittunk, aztán tiszteletlenek voltunk a tisztekkel, és így haza sem mehettem, fogdába kerültem. Katonai fogolyként kerültem kimásodszor a frontra, csak közvetlenül a front előtt, Lembergben vették le rólam a láncot és szereltek fel. Itt is kaptam aztán büntetést, mert egyszer engedély nélkül hagytam el az állást, és ezért kikötöttek. A tiszthelyettes igyekezett a kikötést gyengén végezni, de azért az kikötés volt. Többször elájultam, ilyenkor kaptam a fejemre egy vödör vizet. Már ezért sem szerettem a katonaságot meg a háborút, így aztán nem is nagyon bánkódtam, mikor 1915. szeptember 11-én orosz fogságba estem. Nem mintha ezután gyöngyélet következett volna, de legalább nem kellett háborúzni. A Fekete-tenger partjára, onnan meg hamarosan az Ural vidékére, Katar Ivanovszkba kerültem. Ufában a munkaközvetítő szerzett nekem munkát Singhakul faluban egy tatár birtokosnál. Jó dolgom volt a tábori élethez viszonyítva, mégis hamar elmentem innen. A gazda ugyanis nem adta meg a nekünk járó bért, és amikor kértem, még meg akart verni. Visszamentem a fogolytáborba. Itt maláriát kaptam és sokáig munkaképtelen voltam. Gyógyulásom után Ufában maradtam, egy szappangyárban helyezkedtem el. Ez már 1917 nyarán volt Az ufai munkások, meg az orosz katonaság ekkor már igen forrongtak, tüntetés tüntetést követett. Én csaknem mindig elmentem velük, kíváncsi voltam, hogy mi lesz. Tudjuk, hogy mi következett, jött a forradalom. Ekkorra a gyárunk nyersanyaghiány miatt leállt, és én munka és ellátás nélkül maradtam. Rövid időre el tudtam helyezkedni a tüzér laktanyában lóápolónak, de igen bizonytalan volt a sorsom. Egyszer csak úgy december elején látok ám lovas vörösgárdistákat az utcán, egytőlegyig magyarok voltak. Hát ez nekem is lehet, gondoltam, s hamarosan be is álltam közéjük. Tavasszal Szamarába vittek bennünket egy lázadás leverésére, innen meg május végén a szizrányi híd védelmére vezényeltek bennünket. Hatalmas vasúti híd volt, át a Volgán. Sok viszontagság után kerültem 1918 őszén a 216. nemzetközi lövész ezred 2. századába, akikkel egészen Ohrenburg felszabadításáig, 1919. márciusáig együtt harcoltam. Ohrenburgban tífuszt kaptam, és visszakerültem a kórházba. Gyógyulásom után hallom ám, hogy Frunze elvtárs kürtöst keres a testőrszázadába. Jelentkeztem és beváltam. Több magyarral szolgáltam együtt. Ez volt az én katonáskodásom fénykora. Nemcsak azért, hogy kürtös lehettem és gyöngyéletem volt, hanem, mert a Frunze elvtárssal bejártuk az egész keleti és turkesztáni frontot. Igen sok helyen megfordultunk. 1920 májusáig szolgáltam Frunze elvtárs mellett, csaknem egy teljes évig. 1920 októberében szereltem le, és hamarosan haza is indultam. Moszkvában Kun Béla búcsúztatott bennünket azzal, hogy odahaza hamarosan találkozunk. A felszabadulással jött el az az idő, amire Kun Béla célozott és mondhatom, hogy ekkor jött el az én időm is. A földigénylő bizottság elnöke lettem. Részt vettem a választási harcokban és az elsők között alakítottam meg a községben a termelőszövetkezetet. Még ötvenhat után is sok és fontos pártmunkát végeztem, pedig már akkor is öreg voltam. Ma már nehezen mozgok, de most is figyelem a falu életét. Igen szívesen emlékszem vissza az oroszországi éveimre. Az nemcsak hadifogság volt énnekem, hanem olyan harc, amelyben igen sok helyen megfordultam, amelyben rengeteget tanultam. Ezt soha nem fogom elfelejteni. A kitüntetést, amit hatvanhétben kaptam a Szovjetuniótól, büszkén viselem. Csak az a baj, hogy egyre kevesebben vagyunk azok közül, akik a Frunze elvtárs őrségében szolgáltunk, vagy akik egyáltalán vöröskatonák voltunk. Feldolgozta: Környei Attila 1977. október 14., péntek „Egy plnitaigill interjú helyett” Új kiadásban A Corvina kiadó társadalmi, politikai és népszerű tudományos munkákat tartalmazó sorozatának, a „Corvina-könyvek” első kötete „Egy elmaradt interjú helyett” címmel jelent meg. Ez egy elmaradt televíziós vita helyett született meg, amely 1973-ban Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese és Alain Peyretitte akadémikus, az Union Democratique pour la République nevű Gaulle-ista párt akkori főtitkára között hangzott volna el. Miután a francia fél visszalépett a vitától, Jacques de Bonis francia újságíró interjút készített Aczél Györgygyel, olyan kérdésekre keresve választ, amelyek a nyugat-európai közönséget Magyarországgal, a szocializmus építésének hazai eredményeivel és kérdéseivel kapcsolatban elsősorban foglalkoztatják. A nagy sikerű francia és magyar nyelvű kiadás után most németül jelent meg a kötet. Siker az NDK-ban Nagy sikerrel fejeződött be a napokban az NDK-beli Riesában a Győri Fotóklub kiállítása. Riesában rendezték meg az idén a Német Demokratikus Köztársaság üzemi fotóköreinek országos találkozóját, amelyen szakmai tanácskozások, kiállítások és bemutatók foglalkoztak e szép művészet és hobby művelőinek tevékenységével. A tanácskozásra érkezett külföldi vendégek között ott volt Módos Dezsőné, Győr város Tanácsának elnökhelyettese, a Győri Fotóklub elnöke és Markó Ödön, a Győri Fotóklub titkára is. Vendéglátóikkal megállapodtak a két klub közti kiállítások cseréjében és további rendszeres szakmai kapcsolatban. Ekkor nyitották meg a riesai Joliot-Curie teremben a győri fotósok bemutatóját, amelyen 65 portré, tájkép és zsánerkép szerepelt. A riesai fotósok jövőre Győrött állítanak ki a győri klub húszéves jubileumi tárlatán, a győrieket pedig már most meghívták egy 1980-as rostocki kiállításra. A MŰVÉSZ ÖRÖME Professzor vésővel Jereván Sopronnak November első hetében szobrot avatnak a várossá nyilvánításnak 700. évfordulóját ünneplő Sopronban. A mű — Szárkisz Bagdaszárján állami-díjas örmény szobrászművész alkotása — Sopron észak-nyugati lakótelepének a dísze lesz. A művész ezekben a napokban már a két női fej és a szoboralapzat felületén az utolsó simításokat végzi. Az Árpád utcai műhelyben hoszszú órákon át csattog a fakalapács, munkál a kövön a véső, s az önfeledt munka jeleként olykor sejtelmes hangulatú örmény népdal kap szárnyba hosszabb, rövidebb időre. * + + Nem ismeretlen már előttem az örmény népdal, Szárkisz Bagdaszárján telt basszusa sem. Egy korábbi megállapodásunk eredményeként, mikor már túl volt a szobrászmunka nehezén, saslik és vörös bor mellett szenteltünk néhány órát Jereván és Sopron barátságának. Szeptember egyik utolsó napján, beszédes patak és hallgatag szelídgesztenyés közelében ültük körül a tüzet néhányan. S ha a műhelyben a kortalan, csupatűz művészt, a zöldben a víg kedélyű, nagyszívű embert ismerhettem meg személyében. Maga kovácsolta a sütőnyársakat. Laposra, nehogy elforduljon rajtuk a paradicsom, a zöldpaprika vagy a felébe vágott vöröshagyma. „Az a jó — mondta —, ha a porpaprika, só, majoránna és az apróra vágott hagyma már a sütést megelőző napon rátalál a felszeletelt karajra. Alaposabban átjárják az ízek a szorosan egymásra halmozott hússzeleteket.” Az egyforma szemnagyságú parázs nehogy lángoljon, ne is füstöljön. S ha mégis, némi őrölt só jobb belátásra bírja. „Most pedig együnk” — ajánlotta fogyasztásra a sült paradicsommal, paprikával, hagymával boldogított, kimondhatatlanul jó illatú, rózsapirosra sült tenyérnyi szeleteket. Némi nyers, sózott zölduborka fokozza az összhatást, ám az is igaz, hogy csak lágy kenyérrel együtt fogyasztva — lehetőleg evőeszközök nélkül —, és vörös bortól locsolgatva érzi sorsát beteljesülnek a saslik. Miután mindez rendre megtörtént, Jerevánról és Sopronról, szokásokról és emberekről esett szó. A készülő szoborról, mint a legkedvesebb alkotásáról beszélt a művész. „Az igaz emberek egymás szemébe néznek köszöntéskor, a meghitt beszélgetések alkalmával, és akkor is, amikor koccintanak. Ezt a történelmi eredetű, nyílt testvéri érzelmet akartam jelképezni a közös kőszálon nyugvó, szembenéző két női fejjel, örülnék, ha majd a soproniaknak is tetszene a munkám.” A műteremlátogaáskor arra számítottam, egyedül találom a jereváni képzőművészeti főiskola professzorát. Szerettem volna szótlanul figyelni a munkába mélyedt mestert, akinek szobrai a Szovjetunió határain kívül sem ismeretlenek. A nyitott ajtóhoz közeledve beszélgetésre figyeltem föl. örményül magyarázott a művész valakinek valamit. Nem örültem. Oda a zavartalan megfigyelés, az apró, de jellemző felfedezések öröme. A műterembe lépve különös kép fogadott A telepőr értelmes tekintetű, foltos, sötétbarna kutyája ballagott a magyar és örmény szoborfejeket távolabbról figyelő művészhez, és letett a lába elé egy jókora szelet kenyeret. Nem értettem, mit mond az állatnak a szobrász. Amint a hangsúlyból kivehettem, csodálkozhatott a kutyától szokatlan gesztuson, és köszönte a kedves figyelmességet. Majd nógatni kezdte, tartsa meg, jó hasznát veszi, ha megéhezik. A kutya egy munkapad alá bújt a kenyérrel, de már nyargalt is vissza ahhoz, akit — ezek szerint — jól megértett. A földre huppant, gerincének egy elérhetetlen pontját igyekezett megvakarni, miközben a szakállas fogadott gazdára nézve többször vakkantott. „Na persze, gondolhattam volna” — dörmögte bocsánatkérőn Szárkisz Bagdaszárján, és teljesítette az állat kérését. + + + Kopogott szorgosan a kalapács, dolgozott gyöngéden a vésőn alakult arcés, dúsult szemöldök és látóvá nyílt a szoborszem, mire a városi tanács vezetői megérkeztek. A meglepetés felkiáltásai, öröm az arcokon, elismerés a művésznek. »Az anya gyermeket, a szobrász szobrot „szül”, és ez a legtöbb, amit tehet — mondta elgondolkozva Szárkisz Bagdaszárján —. Ám ahogyan a gyermek, ha felnő, a szobor is önálló életet kezd, amikor leleplezik. De megnyugtató érzés mind a szülő, mind a művész számára, ha baráti környezetben tudja „teremtményét”*! A szobor talapzatára a következő feliratot vésik: „Örök barátságunk jeléül — Jereván Sopronnak.” Farkas Imre Fotó: Lobenwein Tamás Az alkotás első fázisában készült agyagformák a végleges szobor monumentális megjelenésére utalnak. Díjnyertes amatőrfilmek nemzetközi fesztiválja A világon egyedülálló filmfesztiválnak ad otthont Győr városa az idén harmadszor. Sőt nemcsak otthont ad, hiszen a fesztivál gondolata is Győrből indult el egy lelkes amatőrfilmes alkotóközösség, a többszörösen kitüntetett győri amatőrfilmstúdió munkája mind szélesebb körű elismerésének eredményeként A rangot, a világelsőséget az jelenti, hogy kétévenként a már díjnyertes amatőrfilmek nemzetközi fesztiválját, a filmek alkotóit, a szakma legjobbjait köszöntheti a város — harmadszor gazdag tapasztalatok birtokában. Az első fesztiválon 13 ország vett részt, a másodikon már 18 ország, az idén a részt vevő országok száma ugyan ismét 18, a bemutatásra váró filmeké viszont meghaladja a százhúszat. A nevezők között találjuk Bulgária, Csehszlovákia, Ausztrália, Ausztria, Finnország, Jugoszlávia, Lengyelország, Luxemburg, Málta, az NDK, az NSZK, Spanyolország, Szovjetunió, Olaszország, Románia, Svédország és természetesen a rendező Magyarország filmjeit és alkotóit. A győri amatőrfilmes hagyományokhoz híven helyi alkotók filmje is közönség elé került dr. Haffner Szabolcs és Csenár Imre Emberi mozgásáról című alkotása. A fesztivál október 13-tól 16-ig tart. A tegnapi megnyitón megjelent Kreiter Mária, az MSZMP megyei bizottságának osztályvezetője, Kollár Tibor, az MSZMP Győr városi Bizottságának titkára, Gáli István filmrendező, a zsűri elnöke. Módos Dezsőné, Győr megyei város Tanácsának elnökhelyettese köszöntötte a résztvevőket. Szólt a film általános jelentőségéről, majd vázolta a fesztivál kialakulását, fejlődését, végül sok sikert kívánt a vetélkedő filmeseknek. A győri Petőfi Sándor Ifjúsági Házban délután 5 órakor meg is kezdődtek a vetítések. Ausztrália, Ausztria, Bulgária és Csehszlovákia filmjeit mutatták be. Ma délelőtt 10 órakor kezdődik a program, s délután 15 órakor folytatódik. A vetítések nyilvánosak. Tanuló tanárok Pályaválasztási felelősöknek hároméves alaptanfolyamot szervez Győrött, a Győr- Sopron megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet és a Pedagógus Továbbképzési Kabinet Az első előadás 1977. október 18-án délelőtt 8.30 órakor kezdődik a „Ranschburg” teremben (Győr, Szabadság tér 3., II. em.). Külön alapképzésen vesznek részt az általános iskolai és külön a középfokú iskolai pályaválasztási felelősök. Az első oktatási napon a résztvevők a pályaválasztási tanácsadás, valamint az ipari szakmunkásképzés helyzetével és felépítésével ismerkednek, majd módszertani üzemlátogatáson vesznek részt a „Graboplast” Győri Pamutszövő- és Műbőrgyárban. HUAtP&D • 5