Kisalföld, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-01 / 206. szám
Halászati kutatóhajó Halrajók felkutatása, a tengeri viszonyok tanulmányozása és új halászati eszközök kipróbálása, a halállomány növelése, a vizek tisztaságának megőrzése a legfontosabb feladata a legújabb szovjet kutatóhajónak. A Gidronavt nevű hajót jelenleg a Fekete - tengeren próbálják ki. A Gidronavt különleges úszó laboratórium. Az 53.7 méter hosszú és 10.5 méter széles hajó fedélzeti magassága 6 méter, vízkiszorítása 1260 tonna. A halrajok 3 ezer méter távolságban és nagy mélységekben is felfedezhetők a Gidronavt speciális hidroakusztikai rendszerével. A felszerelés minden, a légkör és a víz állapotára vonatkozó adat beszerzését lehetővé teszi. Az építőipar végvárai Otthonteremtés, lakáskarbantartás Szemléletváltás a szolgáltatásban A nagy építőipari szervezetek mellett úgy törpülnek el a kis építőszövetkezetek, mint a tízemeletes házgyári koloszszusok szomszédságában a családi házak. Madártávlatból szemlélve valóban nem meghatározóak az ipar összképében, de leszállva a földre, a hétköznapok valóságában nélkülözhetetlen kiegészítői, fontos láncszemei az építészet teljes folyamatának. Egy dinamikusan fejlődő népgazdasági ágazat szélén, pontosabban végén foglalnak helyet, utánuk csak a magánipar, valamint az úgynevezett láthatatlan építőipar népes serege következik, nehéz és szép, de háládatlan szerepkörből kiugrani. Megyénk kilenc építőipari szövetkezetéből eddig a fertődieknek sikerült, a kollektíva és a vezetés jól kamatoztatta a nagyobb közösség pénzét. A napokban összegezték a megyei építőszövetkezetek eredményeit a megyei KISZÖV-ben. A mérlegek szerint összességében bíztató a kép: a vállalt feladatok több mint felét az év első hat hónapjában becsülettel teljesítették, 186 millió forinttal gazdagították megyénket. Munkájuk annál inkább elismerésre méltó, mert sajátos helyzetük.A gépesítettségük alacsony színvonala, a nehéz fizikai munka elriasztott sok segédmunkást. Ugyancsak gondok vannak a megfelelő műszaki utánpótlással. A féléves beszámolóban a szakemberek rámutattak arra, hogy a szövetkezeti építőipar utoljára hét-nyolc éve kapott jelentősebb támogatást a gépesítésre. Az akkor beszerzett, jórészt az állami ipartól kapott gépek azóta elhasználódtak. Néhány kivételtől eltekintve az általános kép az, hogy a géppark elavult, az építési technológia nem fejlődött kielégítően. Külön története van a kis és közepes nagyságú, korszerű építési technológiák elterjedésének. A Fertődi Építősz megragadva minden kínálkozó lehetőséget — éppen a francia Quimnard-rendszerű alagútzsalus építési mód sikeres alkalmazásával — nemcsak megerősítette helyzetét, de újabb minőségi változáshoz közeledik, amely túlnőhet a jelenlegi formán és kereteken. Száz-százötven dolgozó, hagyományos építési módszerrel, még a legjobb munkaszervezés mellett sem tud önerőből olyan fejlesztési alapot teremteni, amely elegendő lenne ahhoz, hogy felzárkózzanak akárcsak a hazai építőipar élvonalába. A központi támogatás elaprózása értelmetlen lenne, ezért csupán néhányuk tud ebből A megye második legnagyobb építőszövetkezeténél, a Kapuvári Építő- és Faipari Szövetkezetnél az angol rendszerű nofines öntöttbeton technológia bevezetésére törekednek. A megvalósítása azonban előre látható és váratlan akadályokba is ütközött. A gondok csak az összes érdekelt szervezet és intézmény jószándékú segítségével szüntethetők meg, amelynek végső célja a lakosság szükségleteinek mind teljesebb ellátása. Az ötéves terv előkészítésekor kétezer lakás építését tervezték a szövetkezeti építők. A tervet azonban az igények pontos egyeztetésekor, még 1976-ban mérsékelték, így ezerhétszáz új otthon teremtése a cél, összességében ütemesen halad a terv megvalósulása, a lakások több mint fele elkészült. Kiemelkedő munkát végeztek a fertődi szövetkezeti építők, nagyobbrészt rajtuk múlt, és múlik, hogy milyen gyorsan birkózik meg lakásépítési feladatával megyénk szövetkezeti építőipara. Az építőipari szövetkezetek jellegéből adódóan egyre nő a társadalmi igény a szolgáltató tevékenység fejlesztésére. A megkülönböztetett megyei és központi támogatások ellenére, ma még a karbantartás, tatarozás, szolgáltatás rangja messze elmarad az új építéstől. Egyre gyorsabban romló állagú egész városrészek látják ennek kárát, s ezek a gondok hovatovább túlnőnek a szakmán. Bíztató, hogy a győri és a soproni építőipari szövetkezetek nagyarányú szolgáltatásfejlesztésbe kezdtek. A győriek tizennégy és fél millió forint, a soproniak kilencmillió forint értékű fejlesztése megteremtheti az összehangolt egész megyét átfogó hálózatot, amely nélkülözhetetlen a minőségi előrelépéshez. E két szövetkezet erőfeszítése azonban csak akkor éri el célját, ha növekedik az együttműködés, a kooperáció Horváth Sándor ÖTLETNAPOK ÉS MILLIÓK ötlet sokféle van — ez az emberi gondolkodásmód különbözőségeiből eredően természetes dolog. Vannak egészen primitívek és persze vannak olyanok is, amelyek milliós értéket, hasznot hordoznak, ha megvalósulhatnak. Az egyik ötlet imigyen maradt meg a balatonfelvidéki öregek elbeszéléseiben: a kisváros közgyűlése egy napon úgy határozott, hogy föl kell újíttatni a templom toronyóráját. Túrós János képviselő — akit a rossznyelvek szerint azért választottak meg, mert kortesbeszédeiben azt ígérte: oda is hidat építtet majd, ahol nincs patak — a határozattal egyetértett, de kiegészítette azzal, hogy a felújítás után ne helyezzék vissza az órát a toronyba, ahol ismét tönkremenne, hanem tegyék egy bérelt szobába, ahol a város lakossága minden nap tizenkettő és fél egy között megnézheti, mennyi az idő. A képviselői javaslat további sorsát nem őrzi a krónika, mindenesetre nyilvánvaló, hogy az megvalósulása esetén se eredményezett volna semmiféle hasznot, nem származott volna előnye általa a kisváros közösségének. Az ötletezést persze akkor sem szabad alábecsülni, ha a javasolt megoldások kisebb-nagyobb hányada használhatatlan. Akik két és fél, három évtizede dolgoztak gyárakban, bizonyára jól emlékeznek az ötletnapokra. Micsoda nyüzsgés, készülődés előzte meg ezeket az alkalmakat, amelyeken egy jó tippel két-háromszáz forintot is kereshetett az ötletgazda. Az ötletnap a következő módon zajlott le: két-három héttel korábban meghirdették az időpontot; a munkások készülődtek, keresték, kutatták szűkebb munkahelyi környezetükben az ésszerűsítés, újítás, hasznot hozó változtatás lehetőségeit. A megjelölt nap reggelén aztán megjelent az üzemben, műhelyben a főnökség; a bizottság egyik tagjánál egy halom pénz volt: az ötletek fedezete. Elkezdődött a műsor, egymás után jelentkeztek a dolgozók. Az egyik két munkafázis felcserélésétjavasolta, gyorsítva ezzel a munkadarab útját — ötven forintot kapott érte, azonnal, ott, a bizottsági asztalnál. A másik ötlete szerint a hibásan hengerelt síneket hegesztéssel javítani lehet, nem kell újra beolvasztani; az ötlet jelentős megtakarítást ígért — az ötletgazda gazdagabb lett háromszáz forinttal. A harmadik a speciális köszörű forgásirányának a megváltoztatása révén bizonyította, hogy tizedével növekedhet a gépen dolgozó teljesítménye — szintén háromszáz forintot kapott. Az ötletnapok aztán abbamaradtak, az ötletezők java újítóvá lépett elő, leírást, műszaki rajzot, gazdaságossági számítást kértek tőle. Ha nem volt képes megfelelni e feltételeknek, két úton mehetett tovább: vagy abbahagyta a próbálkozást, vagy rajzhoz, számításhoz értő társakat keresett, megosztozva velük az újítás híján. Sokan, nagyon sokan lemorzsolódtak, az újítómozgalom erőteljesen noraizálódott, jelentős műszaki felkészültséget követelve az újítóktól. A helyzet viszont az, hogy hasznosítható ötlete annak is lehet, akinek nincs műszaki felkészültsége. Kár volt, s a jövőben még nagyobb kár lenne figyelmen kívül hagyni azt a közhelyszámba menő tényt, hogy egy-egy szűkebb munkaterületet, gépegységet az esetek többségében azok a dolgozók ismerik a legalaposabban, akik évekig, évtizedekig dolgoztak már azokon a helyeken. Ezért is hallottam örömmel a hírt: ötletnapot rendeznek a Rába Magyar Vagon- és Gépgyárban. A nagyvállalat három gyáregységében több napot töltenek azok a vezető szakemberek, akik átveszik, lejegyzik az ötleteket, s ha azok elérik az újítás követelményét, akkor — megőrizve az ötletadó tulajdonjogát — a műszakiak kidolgozzák a javaslatot, s az ötletadó a megfelelő díjazás szerint részesül az anyagiakból. Lehet, hogy száz közül csak tíz-tizenöt ötlet ér annyit, hogy érdemes lesz bevezetni, hasznosítani. Ám ha „csak” tíz százalékos haszonnal jár a régi ötletnapok e mai visszhangja, átmentése, akkor is megéri. És nem csupán azért, mert forinttal is mérhető az értéke, hanem — s talán ez még fontosabb — azért, amit nem lehet megmérni, megfizetni. Azért az erkölcsi többletért, amit akkor nyer a vállalat, ha minél több dolgozója állapítja meg: érdeklődnek a véleményemről, az elképzeléseimről. Vagyis: észrevesznek. Figyelnek rám. Magyar Tibor Bővül a függönyválaszték NSZK-beli céggel kötöt kooperációs megállapodást a győri Gardenia Csipkefüggönygyár. A megállapodás alapján már elkezdődött a termelés a külföldi cég által szállított Jacquard típusú függönygyártó gépeken , a tervezett határidőnél korábban. A függönyválaszték bővítését szolgáló együttműködés révén lehetőség van arra, hogy az újonnan üzembe állított gépeken termelt függöny egy hányadát a hazai kereskedelem hozhassa forgalomba, növelve ezáltal a kínálat változatosságát. Felső képünkön a mintázóállvány, alsó kép, készül a függöny a Jacquard-gépen. ___ Szűk Ödön felvételei BRIGÁD FEHÉRBEN, BRONZÉREMMEL Az Ernyey József szocialista brigádról csak annyit tudtam, hogy a megyei honismereti pályázaton második díjat nyertek. Az 5/60-as gyógyszertárban keresem őket, Adyvárosban, a megye legnagyobb, legkorszerűbben felszerelt patikájában. Az üvegajtók után, virágos-csöndes helyiségben három hölgy, fehérben. Kérdem egyiküktől, aki a pénztárgép mögött ül, merre találom a vezetőt. Hívom — mondja, — és körbemegy a polcok előtt. A gyógyszertár vezetője, a brigád egyetlen férfitagja, Bánóczy Zoltán. — 1975. február 10-én nyílt meg az intézmény, fél évre rá alakultunk. Harmincegy dolgozónkból tizennyolcan tagjai a brigádnak. Többen közülük alapítók, együtt dolgoztak előbb is. Az új dolgozó egy esztendő után kérheti felvételét, és konkrét felajánlást kell tennie, természetesen a munkaköri kötelességén kívül. Az iroda falán oklevelek, egyiken i-vel, másikon y-nal a névadó neve. — Y-nal kell írni — hallom. — Névadónk egyébként neves gyógyszerész-polihisztor volt, igazgatója a Magyar Nemzeti Múzeum éremtárának, első főigazgatója a Természettudományi Múzeumnak. Október elsején lesz harminchárom éve, hogy meghalt. Fő érdeme a gyógyszerésztörténet régi relikviáinak összegyűjtése. — Eddig minden évben „léptünk egyet”, 1975-ben megkaptuk a szocialista brigádfokozatot, rá egy évre kiváló gyógyszertár lettünk, ebben nagy szerepe volt a brigád tagjainak, az egész évi munkáért elnyertük a szocialista brigádzászlót, tavaly meg bronz fokozatot kaptunk Idén többet szeretnénk a vállalásaink nyolcvan százalékát már teljesítettük. Miközben Bánóczy Zoltánt hallgatom, folyton-folyvást az jár a fejemben, van abban valami különös, hogy tizennyolcan összefogtak egy dolgozatra. Mondom is a brigád vezetőjének, Prém Alajosnénak. — Különös? Semmi. A brigádvezetők klubjában hallottam először a pályázatról. Említettem a többieknek, így született, így kezdődött a brigádkrónika, három esztendő eseményeivel, az alakulástól napjainkig. Aztán vártuk, vártuk izgatottan az eredményhirdetést. Mi lesz? Nyerünk-e valamit? Amikor együtt volt az anyag, közösen a kolléganőkkel megbeszéltük, statisztikailag is, hogy ne váljék amolyan szakma, írott képpé, érthető legyen. Többször átfogalmaztuk, a legnagyobb részét a munkahelyen, amikor nem volt anynyi dolog, de otthonra is jutott, jó néhány estére. Szerepel benne papírgyűjtési akcióban való részvétel, amikor a gyógyszertár kertjében fákat ültettünk, a brigádtagok által tartott ismeretterjesztő előadások, az Ady-iskolával való kapcsolat, a gyerekek felkészítése a vöröskeresztes vetélkedőkre, az eredményeink a sportban, a szakmai pályázatokon, versenyeken. És még sok minden. Legutóbbi — idei vállalásuk — egy árva gyereket nyaraltattak tíz napig a Balaton mellett. Most lesz nyolcadikos. A költségeket a brigád tagjai vállalták, aztán táskát vettek a fiúnak, sokszor meglátogatják, s ő is be-betér a gyógyszertárba. Azt, hogy a krónika nehezen készült, már Borsodi Évától, Mészáros Magdolnától, Perlaky Annamáriától tudom ők voltak az események fő-fő összeszedői, a harmíncvalahány oldal összeállítói, gépeiéi. — Sikerülhetett volna jobban is — ismerik el. — De majd a következő... írják a jelent, krónikásai egy közösségnek: tizennyolcan, tizenkilencen, húszan. . . J. J. Milliárdokat mozgalom A gyártásfolyamatok és a munkaszervezés tökéletesítése milliárdos megtakarítást eredményez a lengyel népgazdaság számára. Csupán az elmúlt évben bevezetett újítások 12 milliárd zloty megtakarítást hoztak. Becslések szerint Lengyelországban 450 ezer aktív újítót tartanak számon. Az újítók a példák ezrein bizonyítják, hogy lehet olcsóbban és jobban termelni, ésszerűbben hasznosítani a rendelkezésre álló anyagot és energiát. A gazdaságos szemlélet kialakításában nagy szerepe van az üzemi műszaki és újító kluboknak, ahol erőteljesen megnyilvánul a kezdeményező készség. Az újítási mozgalom a szakemberek szerint még eredményesebb lehetne, ha az újításokat elbíráló bizottságok még körültekintőbben dolgoznának. Problémát okoz az is, hogy mostohán bánnak a fiatalok újítási törekvéseivel. Pedig éppen a fiatalok között tapasztalható a leglázasabb újítási kedv. Tavaly a lengyel fiatalok több mint 74 ezer újítási javaslatot nyújtottak be. # #1erő 1978. szeptember 1., péntek«""***""«TM»* --------------------------------------------------------------------------------------------KNAIFÖID —3