Kisalföld, 1979. június (35. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-01 / 126. szám
Legyen tevékenységünk szerves része Az értékelemzés szerepe az üzemekben Értékelemzési napot rendezett Győrött, a Technika Házában a MTESZ Győr-Sopron megyei Szervezete és a KISZ Győr-Sopron megyei Bizottsága. A rendezvényt Szabó Mihály, az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottságának titkára nyitotta meg. Hangsúlyozta, hogy soha ennyire nem volt fontos az értékelemzés mint napjainkban, amikor alapvető népgazdasági érdekek fűződnek ahhoz, hogy szembesítsük a termelési költségeket és a termékek funkcionális értékét. Aránytalanul magas költségekkel állítunk elő nagyon sok terméket. Úgy bánunk a nyersanyaggal és az energiával, mintha korlátlanul állna rendelkezésünkre. Megannyi termékünkben elviselhetetlenül magas a tőkés importanyagok részaránya, ami ugyancsak jelentős költségnövelő tényező, ennek ellenére e hányad csökkentése mindmáig nem vált gyakorlati programmá, mindennapos üzemi tevékenységgé. — A ráfordításokat mindenképpen kell és lehet is csökkenteni — hangsúlyozta Szabó Mihály. — A külföldről származó nyersanyagok és energiahordozók árának növekedésével hosszú távon kell számolnia népgazdaságunknak. Éppen ezért nem engedhető meg, hogy ugyanolyan funkcionális értékű termékeket kétszeres, szélsőséges esetben pedig háromszoros ráfordítási költségekkel állítsunk elő, ezeket a többletköltségeket ugyanis a világon senki nem ismeri el, és nem is hajlandó megfizetni. Az értékelemzésnek az az értelme, hogy mindenütt, iparban, mezőgazdaságban egyaránt a termékek előállítására kizárólag annyi költséget fordítsunk, amennyi arányos a funkcionális értékkel. Ám nem csupán a termék, hanem az emberi munka is értékelemzés alá vonható. Nem tarható az, hogy például egy közgazdasági egyetemet végzett embert a munkaidő jelentős részében általános iskolai végzettséget igénylő munkával bízzunk meg. A megyei pártbizottság titkára végül azt kérte a jelenlevő szakemberektől: lelkesen és szívósan munkálkodjanak az értékelemzés elterjesztésén, hogy mindenütt a hétköznapi munka természetes velejárója legyen az értékelemző tevékenység. Suhai István, a Győri Mezőgép gépészmérnöke ismertette ezt követően az értékelemzés szemléletét és gyakorlatát. Az értékelemzés révén világszerte átlagosan húsz százalékos költségcsökkentést érnek el. Az értékelemzés módszere a használati funkció és a költségek arányának elemzése. Nagyon fontos, hogy a vevő ne kapjon kevesebbet, de többet sem annál, amilyen használati értéket igényel és vásárol. Magyar betegségnek is mondhatjuk, hogy sokszor olyan funkciókat is beépítünk a termékekbe, amit a vevő nem igényelt, s ebből ráfizetéses értékesítés származik. Az értékelemzés vállalatainknál azért terjed lassan, mert a meglevő, a megszokott és sok esetben megkövesedett gyártási módszert, szerkezeti megoldást bírálja, és sajnos, a réginek, a megszokottnak még mindig túl sok híve van a gazdasági szervezetekben. Dr. Lenkei Miklós, a Közgazdasági Továbbképző Intézet tudományos főmunkatársa előadásában emlékeztetett arra, hogy például a japánok mennyire kevés anyagot és milyen sok szellemi energiát építenek be termékeikbe. Miután az értékelemzés jelentős részben az anyagköltségek csökkenését eredményezi, a mi számunkra, akik hatvan-hetven százalékos anyagköltséggel dolgozunk, többszörösen fontos e költségek csökkentése. Felhívta a figyelmet arra, hogy nem vízfejek, bizottságok létrehozásáról van szó. Az értékelemzés egyik alapvető feltétele: a vállalatok elsőszámú vezetői ne becsüljék le a tevékenységet. És ne becsüljék le a vállalatok osztályai sem, amelyek között még mindig túl gyakori az egészségtelen rivalizálás, egymás munkáinak lebecsülése vagy akadályozása. Vállalataink eszközrendszere adott, meghatározott dolgozóink szakmai összetétele is, ezeken rövid idő alatt nem lehet változtatni, emiatt az eszközök és az adott szakemberállomány képességeinek felhasználási módszere az, amit rugalmasan alkalmazható, változtatható tényezőnek tekinthetünk elsősorban. Az értékelemzés mint módszer, szellemi energiákkal dolgozik, ezért hallatlanul érzékeny a gazdasági környezet hatásaira. Az értékelemzésben egyegy vállalatnál a termékkel kapcsolatba kerülő valamenynyi szervezet képviselőjéből kell létrehozni az értékelemző csoportot a team-et. Fontos, hogy valamennyien egyformán működjenek közre a funkcionális érték és a ráfordítási költségek elemzésében, mert számolni kell azzal, hogy a lánc mindig ott szakad el, ahol a leggyengébb a szem. Az értékelemzés sikeréhez elengedhetetlen, hogy a gazdasági szervezeten belüli láncnak ne legyenek ilyen, szakadást okozó gyenge pontjai. Az értékelemzési nap délutánján az e tevékenységben élenjáró kezdeményező szellemű Győr-Sopron megyei vállalatok szakemberei számoltak be tapasztalataikról Ismertették a Volán, a Győri Mezőgép, a Mosonmagyaróvári Fémszerelvényeyár, az ELZETT Művek soproni gyára a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár mosonmagyaróvári gyára és a textilipari vállalatok értékelemző tevékenységét, kezdeményezéseit. Magyar Tibor A ZW záró napja Ivan Arhipov, az SZKP Központi Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese, aki a szovjet párt- és kormányküldöttség tagjaként tartózkodik hazánkban. Marjai Józsefnek, a Minisztertanács elnökhelyettesének társaságában csütörtökön megtekintette a tavaszi BNV-t. A Juhász Ádám nehézipari államtitkárral ésMüller István kohó- és gépipari miniszterhelyettessel együtt érkező vendégeket Földes László, a HUNGEXPO vezérigazgatója fogadta és kalauzolta. Ivan Arhipov nagy érdeklődéssel tekintette meg a magyar gépipari vállalatok kiállításait, köztük a járműipar, a szerszámgépipar, a híradástechnikai és a számítástechnikai ipar bemutatóit. Csütörtökön a BNV utolsó napján a nagyközönségé volt a vásárváros. Tegnapig 520 ezren tekintették meg a beruházási javak szakvásárát, s várták a 600 ezredik vendéget. Ismét benépesültek a pavilonok, szabad kiállító területek. Az üzemek, gyárak szabadságon lévő dolgozói keresték fel a BNV-t, s jónéhány iskola is elvitte tanulóit, hogy megismerkedjenek a hazai és a külföldi műszaki újdonságokkal. A látogatók között több ezer külföldi turista is érkezett, így egyebek mellett osztrák, szovjet és NDK-beli csoportok. 1979. június 1., péntek Az OKI vizsgálatai Az Országos Közegészségügyi Intézet felelősségteljes és sokirányú munkájában fontos helyet foglalnak el a levegő tisztaságával kapcsolatos vizsgálatok. Az OKI tevékenységéről tartottak sajtótájékoztatót tegnap délelőtt a Gyáli úti székházban, ahol a többi között, elmondották: levegőhigiénés vizsgálataik során a többi között adatokat gyísítenek arról, hogy milyen összefüggés mutatható ki a levegő szennyezettsége és a lakosság egészségi állapota között. Módszereket dolgoznak ki a levegő minőségének ellenőrzésére és a szennyező anyagok mennyiségének a mérésére is. Az ellenőrzéseik során nyert eredmények alapot adnak a többi között a környezetvédelmi tervek elkészítéséhez. Friss zsemlye a kenyérgyárból A Győr és Vidéke Sütőipari Vállalat győri kenyérgyárában negyven fok meleget mutat a hőmérő. A kemencékből ennek többszöröse árad. Bennük sül az a IS mázsa burgonyás kenyér, húszezer zsemle, húszezer kifli, valamint az a négyezer zsemlevekni, amit naponta fogyasztanak Győrött és környékén. A kenyérgyárból az élelmiszer-kiskereskedelmi és áfész-boltokba, vendéglátóinak egységekbe, kórházakba és iskolákba szállítják a két műszakban gyártott termékeket. Felvételünkön, tálakon sorakoznak a frissen formázott zsemlék. Munkaerőgazdálkodás a győri Növényolajgyárban Kis gyár, értékes munkahelyek Közgondolkodásunkban gyakran tapasztalható, hogy az igazán jelentős termelési eredményeket csak a nagy gyáraknak tulajdonítjuk. Általánosságban ugyan helyénvaló ez a megállapítás, de jó néhány dicséretes kivétel található. Ilyen például a győri Növényolajgyár, ahol mindössze 398-en dolgoznak, de az éves termelési értékük eléri a 965 millió forintot. Mindebből következik, hogy ebben a kis gyárban az egy főre jutó 2 millió 474 ezer forintos termelési érték bizony többszörösejónéhány megyei nagyüzemének. Nem közömbös tehát, miként gazdálkodnak a munkaerővel, és valóban ott foglalkoztatják-e az embereket, ahol a leghasznosabb munkát tudják végezni. Háry Hála, a megyei pártbizottság első titkára is azért kereste fel a napokban ezt a vállalatot, hogy a helyszínen győződjön meg egy ilyen kis gyár munkaerőgazdálkodásának gyakorlati tapasztalatairól. Varga László igazgató és Horváth Zoltán a pártvezetőség titkára fogadta és tájékoztatta a megyei pártbizottság első titkárát. A jó szervezettségű üzemben az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottságának 1978 december 20-i ülését követően a pártvezetőség megtárgyalta a munkaerőgazdálkodás gyári teendőit. Üzemrészenként felülvizsgálták a munkaköröket, az alkalmazotti területen pedig a gyár főmérnöke és főkönyvelője végezte el ugyanazt a feladatot. A múlt esztendőben számottevő kapacitásbővítést hajtottak végre. A finomító üzemben és a palackozóban megközelítően duplájára nőtt a termelés, de a fejlesztés egyben azt is eredményezte, hogy az eddiginél kevesebb létszámra van szükség. Pontos felmérések szerint öt olyan munkakört találtak a finomítóban, ami már feleslegessé vált. Az itt dolgozókat átcsoportosították a szállítás területére, ahol nagyon nagy szükség volt újabb munkáskezekre. Találtak olyan beosztásokat is, ahol a gyár vezetői szerint akár kettőt is elláthatna egy ember. A tűzvédelmi és munkavédelmi feladatokat — közel két évig — egy ember végezte, de a szigorú központi utasítások szerint ezt a munkakört ketté kellett választani, így ma már kénytelenek két embert foglalkoztatni. A növényolajgyártást folyamatos üzemben végzik, épp ezért nagyon fontos, hogy mindenki pontosan tudja a feladatát. Erre szolgál többek között valamennyi dolgozó számára a pontos munkaköri leírás. Ezekbe is betekintett a megyei első titkár, összehasonlította a néhány évvel ezelőttit a jelenlegivel. Bizony nem sok változást talált, meg is jegyezte: — Ez a kettő pontosan ugyanaz, az utóbbinak talán csak a kötése szebb. Az igazgató hozzátette: — Mi tagadás, ezekben van még némi adósságunk, a jövőben jobban a mindennapi gyakorlathoz kell igazítanunk ezeket a leírásokat. Eddig azt tettük, ha valaki a gyárhoz jött, átadtuk neki ezt a munkaköri leírást, és ha netán mulasztást követett el, akkor újra elővettük és számon kértük. A becsületesen dolgozó emberek egyetértenek azzal, hogy növeltük a követelményeket — folytatja az igazgató. — Úgy érzem, erősödött a munkahelyhez való ragaszkodás. Csökkent az igazolatlan mulasztások száma. Egyszóval nőtt a munkahely becsülete. A bérszínvonalunk 47 ezer 250 forint, tehát elég szépen keresnek az emberek, és mi most is azon munkálkodunk, hogy ezt lehetőségeinkhez ménen tovább növeljük. Igaz, a többletkeresetet, többletmunkához is kötjük. A palackozó üzemben például 43 tó dolgozik. Mi azt mondtuk, ha az éves feladatokat ennél kevesebb létszámmal tudják megoldani, a megtakarított bér harminc százalékát megkapja az ottani kollektíva. Úgy érzem, ez így ösztönző és tisztességes. Az üzemi kollektívákra pedig lehet számítani — veszi át a szót a párttitkár. — A tmk-ban például két brigádban tizennyolcan dolgoznak. Az egész üzemben hetvenen, mégis azt mondom, ennek a tizennyolc embernek meghatározó a munkája. Mindig a feladat nehezét választják, és, tisztában vannak azzal, hogy kinek, mennyit ér a munkája. A közelmúltban osztották szét a brigádjutalmat. Örömünkre, ez nem úgy történt, hogy mindenki egyformán kapott, hanem itt is a végzett munka volt a döntő. Volt akinek 700 forintot adtak, volt akinek 1800-at. Ami ebben különösen jelentős, ezt maga a brigád határozta így. A beszélgetésen a gyár vezetői, a gondokról sem hallgattak. Őszintén elmondták, hogy a növényolajgyárban is vannak olyan középvezetők, akik nem tartják munkájuk fontos részének a fegyelmezést, és nem szívesen vállalják a népszerűtlen feladatokat. Arról a rossz gyakorlatról is szóltak, hogy a munkafegyelmet súlyosan sértőkkel szemben nem mindig alkalmaznak felelősségrevonást, hanem egyes vezetők azt az utat választják, hogy az ilyeneket felszólítják: önként távozzanak a gyárból, vagy ellenkező esetben fegyelmi felelősségrevonás következik. Az ilyen gyakorlattal nem lehet egyetérteni, hiszen így akár többször is ugyanaz a dolgozó különböző munkahelyen súlyos fegyelemsértést követhet el, minden különösebb következmény nélkül. Természetesen nem ez a jellemző a győri Növényolajgyárra ahol a dolgozók közel kétharmada törzsgárda-tag. A családi jellegű kis gyár munkásainak döntő többsége becsületesen dolgozik. Erről szólt Háry Béla, megyei első titkár is, amikor a gyárban szerzett, tapasztalatait összegezte, és hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy a munkaerőgazdálkodás nem kampányfeladat, hanem a jövőben is valamennyi vezető mindennap munkájénak szerves részévé kell, hogy váljon Puskás Csaba A lakosság érdekeit szolgálja Költözik az Olcsó áruk boltja Bizonyára nem egyedül voltam, aki meghökkent a hirdetést olvasván: az Északdunántúli MÉH Vállalat győri, Kodály Zoltán úti Olcsó áruk boltja és átvevőhelye május 25-én megszűnt. Az említett üzlet sokak kedvelt vásárlóhelye volt, az átvevő pedig az adyvárosi iskolásokat juttatta némi zsebpénzhez, amikor papírt, rongyot, fémet gyűjtöttek. Mint megtudtuk, a megszüntetés csupán átmeneti jellegű: az üzletnek és az átvevőhelynek tanácsi határozat nyomán kellett kiköltöznie a környezetbe nem illő, városrészt csúfító Fórfa-épületből. Az Olcsó áruk boltja június 11-től ismét várja a vásárlókat immár új helyén, azÁrpád úton, a Rába Filmszínházzal szemben. Az átköltözés után azonban megoldatlan marad az Adyvárosban összegyűjtött hulladékok átvétele. Az Észak-dunántúli MÉH Vállalat új gyűjtési formatervét dolgozta ki, amely megoldaná Adyvárosnak és a hasonló modern lakótelepek lakóinak hulladékgyűjtési gondjait, egyúttal jelentős hasznot hozna a népgazdaságnak is. A tervet a MÉH Vállalat működési körzetének tanácsaival is egyeztette, és ígéretet kapott a támogatásra. A következőről van szó: a lakótelepi épületekben egyegy lomtárolót hulladékgyűjtővé alakítanának át, ahová a lakók lehordhatnák a fölöslegessé vált papírt, rongyot, üvegeket. Amikor a gyűjtő megtelik, a házmester értesíti a MÉH Vállalatot, s az elszállítaná a hulladékot, amelyet természetesen újra hasznosíthat az ipar. A hulladékért járó pénzt a MÉH a lakásszövetkezeteknek, illetve tanácsi lakások esetében az IKV-nak utalná át (megjelölve, melyik épületet illeti az összeg), a két-három év alatt öszegyűlő jelentős összeget lakáskarbantartásra lehetne fordítani. Az Észak-dunántúli MÉH Vállalat kezdeményezése ígéretesnek tűnik. Eredményességéhez azonban a lakosság segítségére, megértésére is nagy szükség van. Tudomásul kell vennünk: népgazdaságunk nincs abban a helyzetben, hogy a másodlagosan is fölhasználható olcsó nyersanyagokat a szeméttelepekre szállítsuk. KliMPOID —3