Kisalföld, 1979. október (35. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-02 / 230. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1979. OKTÓBER 2., KEDD ÓRA: 1,20 FORINT XXXV. ÉVFOLYAM, 230. SZÁM Lázár György fogadta Rudolf Roh­líceket , Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke hétfőn hivatalában fogadta Rudolf Rohlícek, csehszlovák miniszterelnök-helyettest. A szívélyes baráti hangulatú ta­lálkozón jelen volt Marjai József miniszterelnök-helyet­tes és Václav Moravec, Cseh­szlovákia budapesti nagykö­vete.­ Sarlós István hazaérkezett Sarlós István, a Magyar Szocialista Munkáspárt Poli­tikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára , aki részt vett és felszólalt a Ja­maicai Népi Nemzeti Párt közelmúltban megtartott or­szágos értekezletén, majd a Népfront képviseletében lá­togatást tett Mexikóban, Costa Ricában és Panamában . Vasárnap hazaérkezett la­tin-amerikai körútjáról. Zászlóiéról!­­is Vasárnap délelőtt ünnepé­lyesen, katonai tiszteletadás­sal levonták a gellérthegyi felszabadulási emlékműnél ,a magyar nemzeti lobogót és a munkásmozgalom vörös zászlaját, amelyet a Fegyve­res erők napja tiszteletére szombaton vontak fel. C­sehszlo­vák gazdasági és műszaki napok Hétfőn Budapesten, a Tech­nika Házában megkezdődött az 5. csehszlovák gazdasági és műszaki napok egy hetes eseménysorozata, amelyen 30 előadás hangzik el, főként a legújabb csehszlovák építő­ipari, számítástechnikai, szer­­számgépipari eredményekről, új műszaki és technológiai eljárásokról. A rendezvénysorozatot Aj­­tai Miklós, a Műszaki és Ter­mészettudományi Egyesületek Szövetségének elnöke nyitot­ta meg, majd Marjai József és Rudolf Rohlicek minisz­terelnök-helye­tt­esek mon­d­ta­k beszédet. Mint hangsúlyozták:­­Magyarország és Csehszlová­kia­ gazdasági és műszaki tu­dományos együttműködése a kölcsönös baráti és elvtársi segítségnyújtás szellemében fejlődik. E kapcsolatokat erő­­síti az is, hogy mindkét or­szág számára létkérdés mi­nél intenzívebb bekapcsoló­dás a nemzetközi munkameg­osztásba. A magyar és a csehszlovák kormány ezért is megkülönböztetett figyelmet fordít a szocialista gazdasági integráció minél szélesebb körű kibontakoztatására, s támogatja a KGST kereté­ben folyó ilyen irányú tevé­kenységet. Ezt példázza egye­bek között azoknak a sokol­dalú megállapodásoknak egész són*. amg'vek meg­valósításában mind Masvav­­ny­seág. mind Csehszlovák]''• t­ev­ékenyen részt vesz. A farvivágok nyzdasági p ~7 v f 1 f j­.jfi n tr ö 'Tó.g.a f.p í 1 rvT­ és­ én 6 V egyik fa iránya a közvetlen kanncolatok erősödése .az ál­lami szervek vállalatok, ha­tármenti területek között. Jubileumát köszöntötte a város •• ünnepi tanácsai és Kapuvárait Ezerkilencszázhatvankilenc, október 1-én Kapuvár lakossá­ga a zord idő ellenére, jó hangulatban sietett a Rábaközi Mű­velődési Központ épületébe, hogy tanúja legyen Kapuvár tér­­• • -­ör­ténelme jelentős­­ pillanatának, amikor az Elnöki­ Tanács tit­kára­­átadja a várossá nyilvánítás oklevelét. Aznap megala­kult a hatvan tagú tanács, a 11 tagú Végrehajtó bizottság és hét­­munkabizottság. A várossá­ nyilvánítás tize­dik évfordulója alkalmából ünnepi ülést­­tartott tegnap délután Kapuvár város Ta­nácsa az ez alkalomra meg­szépült tanácsteremben. Az ünnepséget Molnár Lászlóné, a Hazafias Nép­front Kapuvár városi Bizott­ságának titkára nyitotta meg. Köszöntötte a tanács tagjait, a vendégeket, köztük dr. Papp Józsefet, az MSZMP Győr- Sopron megyei Bizottságának osztályvezetőjét, S­ialó Lajost, a Győr-Sopron megyei Ta­nács általános elnökhelyette­sét, Fördős Andrásnét, a HNF megyei bizottságának titká­rát, majd felkérte dr. Nagy András tanácselnököt ünnepi beszédének megtartására. — Kezdettől tudtuk és hir­dettük, hogy a városépítés céltudatos, tervszerű és lelki­­ismerete, becsületes helytál­lást igénylő munka, amelyből mindenkinek ki kell venni a részét — kezdte­­megemléke­zését az elnök, majd a továb­biakban számot adott arról, mi mindent végeztek az eltelt évtizedben. — A korszerűsített élelmi­szeripar kiegészült modern gépiparral. A város iparszer­kezetében megtalálható a vas-, villamos-, a textil-, az élelmiszer-, az építő- és fa-, valamint a szolgáltatóipar. Ipari termelésünk tíz év alatt két és félszeresére növeke­dett. A két mezőgazdasági termelőszövetkezetben is meg­változott a termelési szerke­zet. Az anyagi alapok éssze­rűbb felhasználásával, a nö­vénytermesztési­ és állatte­nyésztési hozamok növelésé­vel termelésük korszerűbb, gazdaságosabb lett. A városi rang, a lakosság igénye és pártunk kongresz­­szusi programja is megköve­telte a kereskedelem fejlesz­tését. Az e téren végbement változásokat is elemezte a­­szónok...A többi között el­mondta, hogy a­­kereskedelmi hálózat alapterülete 9 ezer­­ négyzetméterről 15 ezerre, a 210 millió forintos forgalom­­ 500 millióra növekedett a tíz­­ év alatt, és javult a város­környéki lakosság ellátása is. A továbbiakban az egész­ségügyi és szociális ellátás­ban végbement változásokat, az üzemorvosi hálózat kiépü­lését, a kórházi gyógyítás ja­vulását, a jobb megelőző és gyógyító munka feltételeit elemezte a tanácselnök és be­jelentette, hogy rövidesen megkezdik az új, modern or­vosi rendelő és gyógyszertár építését.. Sok minden történt Kapuvárott az oktatási, mű­velődési lehetőségek és körül­mények fejlesztéséért is. Bi­zonyítja, hogy többek között felújították az általános isko­lát, a középiskolát és a szak­munkásképző intézetet. Az óvodákban, bölcsődékben, a napközi otthonokban ma két­szer annyi gyermekről gon­doskodnak, mint tíz évvel ez­előtt. A holnap is biztató: Gartán óvoda épül, amelyet október első napjaiban adnak át, az Arany János utcában bölcsőde és óvoda építését kezdték meg: jövőre elkészül a város új, 12 tantermes ál­talános iskolája, valamint a tornaterem. A közművelődést és kulturális életet irányító intézmények, testületek és művészeti együttesek munká­ja is színvonalasabbá vált. — Művelődési központunk egyre jobban betölti szerepét a város kulturális életén,­, összefogásában, irányításán­ban. Módszertani segítséget nyújt a városkörnyéki közsé­geknek, szervezője megyei és országos rendezvényeknek is. Műkedvelő művészeti csoport­jaink — a népi tánccsoport, a fúvószenekar, az énekkar, a Kata-kör, az irodalmi színpad — jól működnek, sok segítsé­get kaptak az országos hírnév megszerzéséhez, a magasabb minősítéshez. A tanácsoknak — így Kapu­várnak is — kiemelt feladata volt az elmúlt évtizedben a lakásépítés szervezése. Kapu­várott a két ötéves terv so­rán állami, szövetkezeti és magánerőből 682 család jutott, illetve jut szép, korszerű ott­honhoz. De nemcsak az új otthonok lakói élnek jobb la­káskörülmények között, hi­szen 12 állami­, lakást korsze­rűsített a tanács és több szá­zan magánerőből, az OTP se­gítségével tették korszerűvé otthonaikat. Szépen fejlődött a város kommunális létesít­mények tekintetében is. Dr. Nagy András méltatta a városi tanács, a végrehajtó bizottság és a tanács bizottsá­gainak munkáját is. — Mindig a legjobb tudá­sunk szerint igyekeztünk kép­viselni a választók érdekeit. Sokszor nehéz volt a válasz­tókerületi és az összvárosi érdeket egyeztetni, rangsorol­ni. Talán városunk arculata, egyre gyarapodó anyagi és szellemi értékei, a lakosság kulturális felemelkedése, a mindennapi termelő- és alko­tó munka a legjobb bizonyí­téka, jó gazda módjára tevé­kenykedtek a népképviselet tagjai. Az ünnepség következő ese­ménye a „Pro Urbe Kapuvár” ki­tüntetések átadása volt. A városért kifejtett kiemelkedő tevékenység elismeréséül Pát­­zay Pál kétszer­es Kossuth­­díjas szobrászművész. Kapu­vár nemrég elhunyt díszpol­gára. Varrta E­rzsébet, az MSZMP Kapuvár városi Bi­zottságának első titkára, va­lamint a Kapuvár városi Tűz­oltó Parancsnokság kollektí­­vája részesült a kitüntetésben. Dr. F­rdély Sándor, Sopron város tanácselnöke a medve városainak nevében köszön­tötte a tízéves várost. Ezután ■7 elnöklő Molnár L­ászlóné "­­. Pang Lajosnak, a Minisz­tertanács Tanácsi Hivatala elnökének köszöntő levelét is­mertette. A kapuvári úttörők kedv°” szavaival, énekével, verselé­­sével ért véget az ünnepi ta­nácsülés. Horváth Irma Az ünnepi tanácsülés résztvevői. Fotó: Matusz Károly Kád­ár János vezetésével párt- és kormányküldöttség utazik az NDK-ba Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Közpon­ti Bizottsága első titkárának vezetésével október elején párt­os kormányküldöttség utazik Berlinbe, hogy­­ a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának, az NDK Ál­lamtanácsának és Minisztertanácsának meghívására — részt vegyen a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának 30. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségeket.­­ ________ Az üdülésről tárgyalt a SZOT Elnöksége Az ideihez hasonlóan 1980- ban­­is 388 300-an tölthetik szabadságuk egy részét szak­­szervezeti üdülőkben — erről határozott hétfői ülésén a SZOT Elnöksége. Ezúttal újabb üdülőt nem nyitnak, de gon­doskodnak a zalakarosi, a hé­vízi Postás és Park, a bala­­tonszéplaki Ezüstpart, a sop­roni Pedagógus, a gyulai és a szántódi Kemping-üdülők, valamint a hévízi szanató­rium tervszerű építéséről. Több mint 48 000-en nya­ralhatnak együtt családjukkal, csaknem tízezren vehetnek részt külföldi csereüdülteté­sen, s 55 hajó is indul külföl­di útra, körülbelül tízezer, üdülőutassal. A leányfalui Pa­noráma üdülőt egyhetes tur­nusokban nászutasok rendel­kezésére bocsátják. 1980. január 1-től — a ki­adásokkal azonos mértékben — emelkednek az üdülők té­rítési díjai. A felnőtt és a csa­ládos üdültetés napi 8, a cso­portos gyermek- és szakmun­kástanuló üdültetés napi 6 fo­rinttal kerül többe az eddi­ginél. Vagyis felnőttek szá­mára az első csoportba sorolt üdülőkben napi 48. a máso­dik csoportban 36. a harmadik csoportba sorolt üdülőkben és az üdülő szanatóriumokban 30. a szülőkkel elvátt üdülő 15 évesnél nem idősebb gyer­mekek után napi 22, a nyári csoportos gyermekü­dőlésben és az iskolás gyógyüdülésben részt vevők után, valamint a szakmunkástanuló üdülőkben napi 16 forintot kell fizetni. A harmadik és a további ön­álló keresettel nem rendelke­ző gyermekek u­tán térítési dí­­jat nem kell fizetni. A szak­munkástanulók gyógyüdülte­tése is, az állami gondozottak üdülése is ingyenes. Új intézkedés, hogy a SZOT üdülő­szanatóriumokba minden év október elseje és a következő év április 30-a között a szakszervezeti bizott­ságok — ha azzal az ágazati, iparági központ, illetve a szakszervezetek megyei taná­csa is egyetért — szakszerve­zeti tagsággal rendelkező sa­játjogú nyugdíjasokat is be­utalhatnak. Az elnökség megvitatta a szakszervezetek elméleti ku­tató intézetének múlt évi munkáját, valamint idei és jövő évi feladatait is. Megál­lapította, hogy az intézet a társadalmat, a szakszerveze­tek munkáját érintő széles körű kutatásokat végzett, ta­nulmányokat készített, ame­lyekhez több mint tízezer em­bert kérdezett meg. A követ­kező években is fontos fel­adatai lesznek olyan kérdé­sek kutatásában, tanulmányo­zásában, mint a fejlett szo­cialista társadalom építése. Ezen belül egyebek között vizsgál­ja majd a szakszerve­zetek funkcióit, a szocialista munka verseny távlatait, a dolgozók életmódjának egyes kérdéseit, a tudományos és technikai haladás hatásait, a szakszervezeteknek a szocia­lista demokráciával összefüg­gő feladatait. További napirendi pontként az elnökség tájékoztatót hall­gatott meg a gazdasági sza­bályozás 1980. január elsejei módosításáról, továbbá meg­vitatta a szakmunkásképző is­kolákban működő tanulói szakszervezeti alapszerveze­tek anyagi támogatásának kérdéseit. Úttörőparlament Sopronban Mint az országban min­denütt, Sopronban éppoly jó ,gyereknek lenni. .­ám ma reggel fél kilenctől egy ki­csit több gonddal jár majd a gyermekség, mint egyéb­ként: ekkor kezdődik ugyan­is a Magyar Úttörők Szövet­sége soproni járási elnöksé­gének 4 parlamentje a Hor­váth Zoltán Úttörőházban. Ezt szombaton a városiak megbeszélése követi. Azért a gondok csak félig komolyak a négy munkacso­portban tanácskozó gyere­keknek, miután elmesélték egymásnak, hogyan tanul­nak, miképp élnek az úttö­rőmozgalom adta lehetősé­gekkel, milyen új barátsá­gokat kötöttek a tanév első hónapjában az iskolában, egy kicsit játszanak, énekel­nek is. Netán azokat a fel­nőtteket tag?’'’ál, akik úttörőéletük e fontos esemé­nyére meghívtak, men min­den munkacsoport egyúttal vendéglátója egy-egy fel­nőttnek is. A meghívottak az úttörőmunkát segítő he­lyi társadalmi, gazdasági ve­zetők. A hivatalos program sze­rint a parlament feladata: Értékelni az úttörőcsapatok tevékenységét, megvitatni a gyerekek érdekeinek érvé­nyesülését, összegyűjteni a javaslatokat a felsőbb szin­tű parlamentekre és nem utolsó sörben megválasztani azokat, akik társaikat a me­gyei tanácskozáson­­képvise­lni. Egy-egy gyerek­ küldött édesanyja még talán az ün­nepi alkalomra való fehér inget vasalta, amikor felke­restük Eitlinger Zsuzsa já­rási úttörőelnököt, hogy megkérdezzük: — A szervezet vezetőinek milyen tanulságokkal szol­gálhat a gyerekek beszámo­lója, számtalan kérdése­! — Már a járási megbeszé­léseken feltűnt — ami ugyan eddig sem volt titok —, hogy a gyerekeket igencsak ha­sonló kérdések fo­glalkoztat­­ják, ment a felnőtteket, csak életkoruknak megfelelően. A tanulás, a magatartás, az egymás közötti kapcsolat, a természethez való viszony mind olyan gond, ami bár­mely életkorban fej­tőrés­t okoz. Baj, ha sok egyéb dol­gunk miatt nem használjuk fel a gyerekek megfigyelése­it, észrevételeit. Az úttörő­­parlam­­entek szerepe éppen az, hogy ezen változtasson. — A komolyság nem vál­tozik komolykodássá ezeken az összejöveteleken? — Ennek van veszélye, de elkerülhető: csoportjaink nem nagyok, a program egy része kötetlen. Az egyik­ munkacsoport foglalkozásai­nak címe pémásil. ..­V­r a játék, vár a te meszel!” . — És hány gyereke' ár a nai délelöttöt" — Személy „térin' hetve­net, de ők a járás, háromé-' zerötszáz úttörőjét képvise­lik.' a l.

Next