Kisalföld, 1980. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-27 / 22. szám
Gólparádé a győri teremtornán Is Rába ETO nyerte a kupát A győri Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda, valamint a városi sportcsarnok közös rendezésében lebonyolított teremtorna iránt élénk volt az érdeklődés, több, mint ezer néző látta a négy és félórás változatos, izgalmas, érdekes műsort. IZGALMAK. — Már a sorsolásnál kezdődtek az izgalmak : minden magyar résztvevő félt a nemzetközi tornákon rendszeresen szereplő Slovan Bratislava együttesétől, mindegyik a pozsonyiaikat akarta elkerülni az elődöntőben. Erre a sorsra a Rába ETO juttatta a szlovák együttest. Folytatódott az izgalom az első mérkőzésen, a Tatabánya—Haladás VSE találkozón is. Itt az első félidőben 2—0-ra vezettek a szombathelyiek, amit a második félidőben a tatabányaiak kiegyenlítettek, sőt a hosszabbításban megszerezték a győzelmet is. Tehát: Tatabánya— Haladás VSE 3—2! KAPUSBRAVÚROK. — A Rába ETO—Slovan Bratislava találkozó közel sem volt ilyen fordulatos, de érdekesség itt is akadt bőven. A pozsonyiak hálóját védő Szojf, a sokszoros válogatott, aki a chilei VB-n kiejtette csapatunkat most is ragyogóan védett! Háromszor azonban így is bevették kapuját a győriek: Rába ETO—Slovan Bratislava 3:0! BEMUTATÓ ÉS SHOW. — A Győri Universitas TK és a Volán SC karatézői tartottak ezután nagy tetszést aratott bemutatót ebből az eddig a gyakorlatban egyáltalán nem ismert önvédelmi sportból, majd következett a „show”, a székesfehérvári és a győri újságírók focija. Volt derű (a közönség és a vendégcsapat részéről), és volt bánat is (a győri csapat tagjai sorában). Székesfehérvár—Győr 4—1 ! GÓLPARÁDÉ. — Először a két vesztes harmadik helyért mérkőzött. Fordulatokban és gólokban most sem volt hiány: 0—2, 3—2, 3—3, majd 6—3 volt az eredmény, a szombathelyiek végeztek a harmadik helyen. — Nem gondolta akkor még senki, hogy a döntő gólokban még ennél a találkozónál is gazdagabb lesz. A Tóth L. — Szélnei, Izsáki, Somogyi, Horváth B. Györfi, csere Máté, Tamás, Scheidl, Stolcz, Buza, Morvai csapattal játszó vagongyáriak 9—2-re lépték le ellenfelüket, és nyerték meg a tornát. — Gólszerzők: Györfi 4, Horváth B. és Stolcz 2—2, Izsáki,illetve Takács 2. A műsor végén a győztes csapatnak, valamint a legeredményesebb játékosnál Györfinek, a legjobb kapusnak, Szojfnak és a legjobb mezőnyjátékosnak, a szombathelyi Farkasnak Sipos Lászlóné, a győri Expressz Hiúsági és Diák Utazási Iroda helyettes vezetője és Molnár Imre városi sportfelügyelő adta át a kupát és a tiszteletdíjakat. A közönség pedig megelégedetten távozott: jól szórakozott és hazai sikert is látott! ■ (kicli) Előkészületi mérkőzés RÁBA ETO—VIDEOTON 4—3 (2—2) A Székesfehérvárott, jeges, fehér talajú játéktéren játszott mérkőzésen az első félidőben iggyenlő ellenfelek küzdelme folyt. A szünetben több játékost cseréltek a hazaiak, a vendégek pedig tizenegy új emberrelléptek pályára a második félidőben. Ek- 0-ra felülkerekedtek a vendégek, és jobb helyzetkihasználásukká is nyerték meg a találkozót. — Riba ETO góljain Pülöskei, Szaló O., Szabó F. és Mile osztoztak. + + + A. Rába ETO által rendezett 1. Pécsi Béla emléktorna”, amelyen hat egyesület serdülőt vesz- B sk részt, ma délelőtt 9 órakorkezdődtek a városi sportcsarnokban. Ezüst a jégtáncversenyben Tizenöt táncospár mutatta be szabadkorcsolyázását Göteborgban pénteken este. 3500 néző előtt a várakozásnak megfelelően a szovjet Linnicsuk, Karponoszov kettős szerezte meg az aranyérmet, ezúttal már a második EB-elsőségét érte el a kiváló duó. Regőczy Krisztina és Sallay András alaposan kitett magáért, ugyanis remek gyakorlatukkal a kötelezők után elfoglalt harmadik helyükről előre léptek, ezüstérmesek lettek! Hajszálnyi különbség döntötte el az ezüstérmet, ugyanis a magyar kettőst több pontozó jelölte a második helyre, mint a szovjet táncosokat. Szintén a jobb helyezési számának köszönhette a fiatal Remport, Nagy páros a 12. helyét, ők is előbbre kerültek a kötelezőik után. A jégtáncverseny végeredménye: 1. Simicsuk.* KárpóriuszoV(Szovjetunió) 11 hsz., 205.50 pont. 2. Regőczy, Sallay (Magyarország) 25 199.92, 3. Mojszejeva, Minyenkov (Szovjetunió) 25 200.62, 4. Torwill, Dean (Nagy-Britannia) 30 198.26, 5. Rehakova, Drastich (Csehszlovákia) 44194.32, 6. Beszremjanova, Bukin (Szovjetunió) 54 189.52. A fejlődés újabb lépcsőfokán Hány írás született mintegy másfél évtizedig a hányatott sorsú győri úszósportról? Nehéz lenne válaszolni a kérdésre,tény, hogy abban az időszakban még a hazai élvonal is „állva hagyta” az akkoriban kerék nélküli kerékpárhoz hasonlítható, erőlködő, csak az útkereséssel bajlódó győri sportágat, úgy két éve, hogy a Rába ETO fiatal versenyzői eredményeikkel adtak életjelt, évről évre jobb eredményekkel! Az olvasó olykor esetleg tamáskodva csóválta a fejét, vajon hogyan vált lehetségessé ilyen gyors fejlődés? Beszéljenek a számok! A tavalyi országos bajnokságokon 62 helyezést értek el az ETO úszói. Kétszer győri úszó csapott elsőként a célba! A szakosztály által gyűjtött olimpiai pontok száma: 9. A minősített versenyzők létszáma már 27-re emelkedett, ebből öten ifjúsági aranyjelvényesek: Vida Csaba, Posgay Klára, Németh László, Boros Gabriella, Szemeti Csilla. A Rába ETO 1979. úszó-vidékbajnoka és a lány Kisdobos-kupa győztese (az ország 45 csapata versengésében). A sportolók helyt álltak a Dunántúl válogatottjában is, az év 40 versenyén haromra döntögették a megyei csúcsokat. Elismerésre méltó eredmények, amelyekből csak a jelentősebbeket soroltuk fel! Kellett hozzájuk először is egy. • .. .lelkes, összehangoltan működő edzői gárda. Három fő-, négy mellékfoglalkozású és két társadalmi edző munkájáról van szó. Jellemzőjük az igényesség, a pontosság, valamint Nagy Ferenc vezetőedző „befolyásolására” a sportág szeretete, súrolva a megszállottságot. De a felsoroltak akárcsak egyike nélkül sem érhető el fejlődés! Gondoljuk csak el, mi minden szükséges a másfélszáz tagú jóformán gyerekekből álló szakosztály zökkenőmentes életrendjé-éhez. Kezdve a mindig kevésnek bizonyuló vízfelület elosztásától a fiatalok tanulmányi előmeneteléig. Mert arra sem árt ügyelni.". . S akkor még nem szóltunk arról, hogy ezen a szinten, amikor a monoton edzéskilométerek közben a „delikvensek” csak vizet és falat látnak maguk előtt, már pedagógiai érzék „fanatizál«»'’ is kell, nem is kevés. És hiába adott minden összetevő az eredményességhez, évek munkáját rombolhatja le, ha nincs a szakosztály mögött egy. ■ .. .tenniakaró, a fejlődést elősegítő hátország. A Rába ETO kiemelt sportágnak tekinti az úszást, a szakosztály éves költségvetése 600 ezer forint. Jók a kapcsolatai az országos szövetséggel, a megyei és a városi sportvezetéssel. Nemrégiben a városi sportfelügyelő egy távoli versenyre is elkísérte az ETO-úszokat! Megoldott az állandó, nélkülözhetetlen orvosi felügyelet, és szertárosa is lesz már a szakosztálynak. Felmérhetetlen a szülők erkölcsi anyagi támogatása! Az említettek mind hozzájárulnak, hogy a szakosztály megfelelő légkörben, jó körülmények között induljon tovább, a fejlődés következő lépcsőfokára. Ezek után önként adódik a kérdés: most már minden megy a maga útján? Egyértelmű a nemleges válasz! Az egyesületnek ugyanis nagy tervei vannak, az 1984-es olimpiára ETO- versenyző küldését célozta meg. Ehhez pedig a néhány év alatt kialakult rendszer, a jelenlegi állapot kevés. Mert a semmiből óriásit fejlődött a szakosztály, de elég, ha az élsport szemszögéből vizsgáljuk a dolgokat és összevetjük a győriek legjobb eredményeit a világ élvonaláéval. A hasonlat erőltetésnek tűnhet, ám helyt kell állnia, hiszen olimpiai célokról van szó.. . Nagy gond Győrött téli - nyári versenyzési lehetőség hiánya, de a meglevő létesítmények kihasználtsági hatásfokát lehet még növelni. Kulcskérdés továbbá az iskola-egyesület-család „háromszög" fontos egyétt működésének javítása. Hosszú ideig érthetetlenül álltak a magyar szakemberek a korai ,,kiégés” jelensége előtt: a Rába ETO- úszói hamarosan elérkeznek a kritikus életkorhoz, időszakhoz. Ha ezt is sikerül, átvészelni... .A jövőt pedig a szervezett kiválasztásra építik. Február 4-én 16—18 óra között orvosi vizsgával egybekötött alkalmassági próbalesz azoknak az ősszel iskolába menő fiataloknak, akiknek szülei szívesen adják gyermeküket a versenyszerű úszásra. Heti három edzéssel, versenyszerű elemekkel három hónapos tanfolyam dönti el, kikből lehetnek a közeli jövő — egyelőre — úttörő, gyermek, delfm bajnokai. m a 1960. január 27. Vasárnap, Angelika napja A Nap kél 7.18 — nyugszik ’6.36 órakor A Hold kél 12.52 — nyugszik 3.04 órakor •4 ♦ —4. -fi FOK — Várható iőjárás ma estig: felhőátvonulás, szórványosan futó hózáporal. Megélénkülő, majd megerősödő északnyugati, később északira forduló szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 4, plusz 1 fok között alakul. A DUMA vizáita tegnap Dunaremeténél 308 centiméter volt. áradó, Győrnél a RÁBA 160 centiméter, apadó jellegű. ♦ +4 1980. január 28. Hétfő, Károly, Karola napja A Nap kél 7.17 — nyugszik 16.38 órakor A Hold kél 13.35 — nyugszik 4.06 órakor Gyorszemiván: A cs.-d he*, a lúzszerszám (sz.) 16. Nick Carter a szuper detektív* (cs.) 4. 6. Györsöven ha/a: A cowboy nyara (cs.) . 6. Halászi: Hónapoara (sz.) 3. 7. Hegyeshalom: Csak, egy asszony*.. (.?.) 14. to. Jánosz.pinórja: A vasér utco-á (érti (a.) 4. 6. Kapuvár: Zsuzsi é* a varázsgyűrü (NDK) 10. Koldus és királyfi (a.) 4. Pant'.eon és a hölgy vendégek* (d.) H. Kimle: Meséről mesére (m.) 2. Az asszony, aki énekel (sz.) 4.*. Kópháza: Kalandok . Irka-fi*': országban (cs.) 3. É* újra a szereleny': (cs.) 7. Konyv: Apacsok (NDK) 4. 6. Lövő: Zsarui-örténe (..—o.) 7. Móvár, Dózsa: Bajtársak voltunk (sz.) 10. Narla csoport* (f-o.) fi. ffi. 10. Kossuth: Legendák lovagja (1.) 10. A vad hattyúk (i.) 4. A Jó, a Rossz és a Csúf. I-II. (o.) 6. Mese: Kacor Szírály (m.) 4. Ottevény: Égigérő fű (m.) 4. 6. Pannonhalma: Limonádé Joe (cs.) ill. Egy romantikus angol nő* (f.) 4. 6. Pér: A nő illata* (o.) 5. Rajka: Furcsa zálogtárgy (sz.) 10. A bíró és a gyilkos* 1.) 5. 7. Rábapatona: A fej nélküli lovas (sz.) 9. Sopron, Szabadsac.: Michaela a hóviharban (r.) 10. Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét?* (m.) 3. mi. A madarak, is. *a ntéhek (USA) ill. Sopronbánfalva: A néma dosszié (m.) 10. Sugarlandi hajtóvadászai* (USA) 3, 5. Tét: Kasz rendőrök (USA) 4, 6. A Moziüzemi Vállalat, a műsorváltoztatás jogát fenntartja! RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓMŰSOR GYŐRS RADIO: 8.30: Lapszemle nyugat-dunántúli lapokból. — 8.35 : Vasárnapi zenés matiné. — 9.40: Történelmi arcképcsarnok. — 9.50: Német műsor. KOSSUTH RADIO: 6.05: Kellemes vasárnapot! — 7.23: Faluról mindenkinek. — 8.10:K öt kontinens hét napja. — 8.26: Népes alók. — 9.00: Minden versek titka. — 9.30: Fuvorzéné. — 9.50: Szerkesztői üzenetek. — 10.03: Az öreg fazék titka. Mesejáték. — 10.46: Az MRT gyermekkórusának madrigál-felvételeiből. — 1l.H: Vasárnapi koktél. —12.10: Édes anyanyelvünk. — 13.00: Már csak két évtized ... — 13.10: Richards Strauss vezényel és zongorázik. — 14.03: Körülmények. — 15.12: Rádiólexikon. — 15.42: Filmdalok. — 15.56: Halálodra magad maradsz. Regény. IV. rész (befejező). — 17.10: Metronom. — 17.30: A zeneirodalom remekműveiből. — 18.15: Hol volt, hol nem van... — 18.50: Sarkadi Imre novelláiból. — 19.44: Színes néni muzsika. — 20.29: Mozart, Figaro házassága. Opera. — 23.25: Kamaramuzsika. — 0.10: Dzsesszfelvételekből. PETŐFI RADIO: 7.00: Az unitárius egyház félórája. — 7.30: Edward Power Biggs orgonái. — 8.05: Mit hallunk? — 8.30: Miska bácsi levelesládája. — 9.00: Offenbach operettjeiből. — 9.30: Világvasárnap. — 10.33: Az öreg halász. és a Bodrog.* ■— 11.30: A láthatatlan múzeum. — 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.57: Öcsi és a repülőbácsika. Regény. — 14.03: Az európai popzene csillagai.. — 14.33: Táskarádió. — 13.30: Embernek maradni. — 16.00: Híres zenekarok albuma. — 18.35: Slágerek mindenkinek. — 16.35: A vasárnap sporttá! “Totó. — 18.35: Mit üzen a Rádió? — 18.33: Nótái kedvelőknek. — 19.20: Válogatott felvételek. —20.20: Versek. — 20.28: Társalgó. — 22.35: Zenés, játékokból. — 23.35: Könnyűjébe Öltté! 1,2. . .■ BUDAPESTI TV I.— 8.10: Tévétorna. — 3.15: van . Az arany kapu. Gyermekjátékbeöfő, népdalok. — 8.45: A könyvtár mindent tud. Ismeretterjesztő műsor gyerektelenek. — 9.15: Óvodások tümmadiona. — 9.35: Borik és csapata, 4. rész: A detektívek. — 10.25: Hírek. — 10.30: Vasknap délelőtt. — 12.30: Népzenei találkozó Kecskeméten. — 13.40: Tengerre. TX 4. rész: Az összeütközés. — 14.55: Műsorainkat ajánljuk. — 13.50: Reklám. — 13.25: Focifarsang. Nemzetközi Nők és Öregfiúk teremlabdarúgó tornája. — 17.15: Házigazda: Sárosi Imre. — 18.00: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor. — 18.30: Reklám. — 18.33: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 18.40: Tévé torna. — 18.43: Esti mese. — 19.00: A HÉT. — 20.00: Hírek. — 20.05: Egy hónap falun. Tévéjáték. — 21.30: TELESPORT. I. Sporthírek. 2 .Műkorcsolya EB. Gála. — Kb. 23.10: Hírek. SZLOVÁK TV I.: 8.30: Hírek. 8.33: Kicsinyek műsora. — 9.00: Gyermekfilm. — 9.23: Ifjúsági tvfilm. — 10.30: Akinek nem szabad meghalni — tv-sorozat. — II. 15: A Sportka számai. — 11.25: Heti hírösszefoglaló. — 11.55: Hangverseny. — 12.25: Hírek. — 12.40: Műsorajánlat. — 13.00: A Budapest Cirkusz műsora. — 14.00: Dalműsor. — 14.13:A Régi gépkocsik versenye. — 14.33: Műkorcsolya EB. — 17.10: Méhek völgye — film. — 18.40: Esti mese. — 18.50: Időjárás. — 19.00: Tv-híradó. — 19.80: Vers! —19.35: Zeman őrnagy 30 esete. — 20.55: A cseh filhamonikusok műsora. — 21.30: Dokumantumfilm. — 22.00: Sporthíradó. —*28.10: Szórakoztató műsor. — 23.10: Hírek. . . ti.; 13.10:Női kosárlabda-mérkőzés. — 13.30: Női kézilabdamérkőzés. — 14.55: A téliolimpiai játékok történetrajtoől. — 15.20:Művészegyüttesesek műsora. — 16.00: Kicsinyek műsora. — 16.25: Pionír magazin. — 17.05: Rövidfilmek. — 17.55: Zenés irodalmi műsor. — 18.53:‘ Tv-torna. -1 19.0 f: Pedagógusok műűsora. — 19.80: Műterem. — 20.30: Svidnik 1973. — 20.55: Eljön 'szerelmünk rwo,ia — film. — 22.25: Kígyók, madonnák és démonok Olaszőrszálban — film. — 22.43: Tv-Híradó OSZTRÁK tv I., 15.15: Tarza.K. FUm. — 16.30: Az állatvilág. — 17.13: Maia, a méhecske, Raizfilm. — 17.40: Jó éjszakát, gyerekek! — 17.45: idősek klubja. —18.30: Randevú állatokkal és emberekkel. — 19.00: Onásk képek. — 19.30: Tv-híradó. — 19.50:Sporthíradó. — 20.15: Színházi közvetítés: Jettehen története. — ?2.?3: Hírek. H. 8.53: Közvetítés Chamonixból : Sírversenyek. — 15.30: Sport. — 16’A: Mákorogva FR. — 17.40: Rose ás a férfiak. Filmsorozat. — IRTÓ: Okay. Ifjúsági .mada/m. — I«.*«): Tv-híradó. — 1950.: HeH. körkép. — .20.13: A kaktusz v.irága. Filmkomédia. — 81.55: Sporthírek. — 22.10: Colombo. FilmSorozat. Madár (»z—USA) 10. Bogárkán* : Bob herceg (m.) 9. Kék Katona (USA) 5, 7. Csorna: Pál utcai fiúk (m.) 10. Útközben* (m.) 4. Szöktetés* (USA) 5. Furád: Áramütés* (m.) 5. Fertőd: A korona elrablása tsz..) 10. Attyó, haver!* (f.) 5. Fertőszentmiklós: A dunai hajós (m.)*10. A fekete kard románca* (s.) 14. Gönyű: Déryné (m.) 4, 6. Győr, Rába: Hair* (USA) 3. mi. f8. Győr, Vörös Csillag: Dióbél királyfi (m.) 10. Konvoj» (USA) S. n6. Az első kísértés* (s.) 18. Mese: Dióbél királyfi (m.) 3. nfi. Győr. Petőfi: A kis Muck története (NDK) 3. Meztelen bosszú* (USA) 5. MOZIMŰSOR Ásványráró: A hegvv©negyedik (sz.) 3. Blokád folytatása, I—TI. (sz.) 5. Beled: Evans doktor titka (sz.) 16. Ragadozó madarak* (USA) 3, 3. Bongrétalap: A Kék ! rek. HÉTFŐ GYURI RADIO: 17.90: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Hét, fő este Nyugat-Dunántúlon. Zenés magazin (telefonszám: 13-485, 13-106). —■ 13.00: Információk: innen, ormán — sport — lapelőzetes. KOSSUTH RADIO: 8.25: Mit üzen a Rádió? — 9.00: Tompa Mihály versei. — 9.10: A hét zeneműve. — 9.40: Ki kopog? — -- 10.03: Nyitni kék. — 10.35: Kodály: I. vonósnégyes. — 11. 12: Kunta Kiríte és a történelem. — 11.32: Rózsaméz (VII. rész). — 12.35: Válaszolunk! — 12.Süli.44: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. — 14.44: Ebéd a körtefa alatt. — 14.54: Édes anyanyelvűnk. — 15.10: Énekszóval, muzsikával. —15.28: Hetszín virág. — 16.05: Operaáriá£. — 16.30: Szocialista brigádok akadémiája. — 17.09: A Szovjetunió népeinek zenéjéből. — 17.25: Úriemberek vagyunk. — 18.02: Zuzana Ruzickova Ba'-ni két- és háromszólamú invencióiból játszik csieandalon. — 18.13: Hol volt, hol nem volt ... — JM5: Miért? Szilágyi János múlora. — 20.15: Nótae.gt. — 21.14: Legszebb szúlófelvételeinkből. — 21.20: Külpolitika. — 22.30: Lemezmúzeum. — 23.37: Britten kóra.A művek. — 0.10: Táncdalok. PETŐFI RADIO: 8.05: Fúvó.v-7 ne. — 8.33: Nóták. — 9.10: Slágrtármúzeum. — 1o.oo—1l.55: Zenedélelőtt. — 11.55: Mindennapi pénzügyeink. — 12.00: Népdalok. — 12.33: Kis magyar néprajz. -12.38: Tánczene. — 13.25: A könyvtár jövője — a jövő könyvtára. Ir. rész. — 14.00—17.00: Kettőtől ötig. — 17.00: Fűtől — fáig. —17.30: ötödik sebesség. — 18.33: Zeneközelben. — 19.35: szimfonikus könnyűzene. — 20.00: Viták és monológok, II. rész. — 20.33: Társalgó. — 22.30: Gyurkovics Mária. Pakló Imre és Svéd Sándor daljáték- és operettfelvételeiből — 25.15: A CzSe&Sfc a 70-es években — 8. rész. SZLOVÁK TV I.: 15.10: Isl-Jólatv. 15.80: Hladó tapasztalatok iskolája. — ll.ro: I-Iirek. — 16.40: Tél. — 17.10: Katonák műsora. — 18.00: Szerencsés visszatérés. — 18.10: Külpolitikai műsor. — 13.40 tí: Esti mese. — 18.50: Időjárás. — 19.00: Tv-hiradó. — 19.30: A sátán temploma — tv-játék. — 20.43: Baráti talákozó. — 21.10: Szórakoztató műsor. — 21.25: A rendőrség nyomoz. — 21.30: Tvhíradó. — 22.00: Múlt évi legsikeresebb láncdalok. — 22.50: Csikó Kanadai tv-mese. — 23.15: HíTL. 17.45: Hírek. — 18.00: Helena Bartosova portréja. — 18.30: A spartakiád zászlaja alatt. — 18.55: Tv-torna. — 19.00: Angol nyelvtanfolyam. — 19.30: Házaspárok. Tv-sorozat. — 20.00: A külföld sportja. — 21.00: A harci dicsőség útján. — 21.25: Az élet folyója. Tv-sorozat. — 22.43: Tvhíradó. OSZTRÁK TV I.: 10.00: Inkula-tv. — 10.30: Büszkeségünk a harmadik század.Film. — 17.11: Kicsinyek műsora. — 17.25: Bábjáték. — 17.30: Lassie. Egy kutya története. Filmsorozat. — 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! — 18.00: Állatok aforró égöv alatt. Filmsorozat. — 18.30: MI. — 19.00: Osztrák képek. — 19.30 : Tv-híradó. — 20.15: Hétfői tejesport. — 21.05: A férjes asszony. Film. — 22.00: Esti sportműsor. II.: 13.00: Angol nyelvlecke — 18.30: Azúton Ausztriában. — 19.00: A tudomány — ma. —19.30: Tv-híradó. — 20.15: Rose ége a férfiak. Filmsorozat. — 21.05: Beszélgetés aktuális filmkérdésekről. — 22.20: Eleonóra. Film. MOZIMŰSOR Banyrétalap: a bűn története. I—II.* (1.) 6. Csorna: Csillagkaudvar bármi áron* (NSZK) 16. Kiváló holttestek* (o.) 18. Dunaszeg: Csárdáskirálynő (m — NSZK) 6. Fertőszentmiklós: A fekete kard románca* (s.) 7. Görtyü: a vasálarcos férfi (a.) 6. Győr, Rába: Han** (USA) 3. n. f8. Kamara: Tecumsch (NDK) ifj. Győr: Vörös Csillag: Szöktetés (USA) 9. n. Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét?5 (m.) 3. nn. f3. Mese: Dióbél királyfi (n.) 3. női Győrszentiván: Születésnap (sz.) 7. G.vérsövényháza: A cowboy nyara (cs.) n.‘ Halászi: Meztelen bosszú* (USA) 7. Hegyeshalom: a .ló, a Rossz és a Csúf. I—0.* (o.) f8. Jánossomorja: a friss széna hódító, illata* (NDK) f8. Kapuvár: Zöldövezet (b ) 6. Nada csoport* (C—o.) 8. Móvár, Dózsa: Koldus és királyfi (a.) f.6. Aandozó madarak* (USA) f8. Móvár, Kossuth: A madarak is, a méhek is* (USA) 4. Pantaleon és a hölgy vendégeie* (d.) 6. 8. Mese: A szálást kérő róka (m.) 4. Nagyszentjános: Trombitás* (m.) 6. öltevény: Blokád fol.\'latása. I—II. (sz.) (i. Pannonhalma: Peré Pinhon 357' (f—NSZK) 6. Petőháza: Angi Vera* (m.) fi. Pér: A nő illata* (o.) 6. Rajka: Nick Carter, a szító ér detektív (cs.) 7. Rába Katona: Csak egy asszony* (f.) 5. .Sopron: Szabici- KÁg: Vörös pecsét (s.) 3. Konvoj (USA) no. 13. Tét: Kaszkadőrök (USA) t1. A Moziüzemi Vállalat a műsorváltoztatás jogát fenntartja KISFALUDY SZÍNHÁZ VASÁRNAP Don Pasquale, Uray-bérlet, 19 óra.F Fizikusok, Győr. Megyei Művelődési Központ, Berky-bérlet, 15 óra. Fizikusok, Győr. Megyei Művelődési Központ, _______Thália-bérlet, iít óra._______________ KISFALUDY SZÍNHÁZ HÉTFŐ Győri Filharmonikus Zenekar hangversenye, 19 óra. ORVOSI ÜGYELET GYŰRÖTT: vasárnap reggel 7-től hétfő reggel 7-ig, hétfőn du. 5-től kedd reggel 7-ig a Bástya u. 59. sz. alatti körzeti orvosi rendelőben. Tel.: 11 004. Fogorvosi ügyelet ugyanott, vasárnap reggel 7-től este 7 óráig. _ Gyermekorvosi ügyelet is ugyanott, ma reggel 7-től holnap reggel 7-ig. Hétfőn 17 órától másnap reggel 7 óráig SOPRONBAN, reggel 7-től hétfő reggel 7-ig, hétfőn du. 4-től kedd reggel 7-ig a Lenkey u. 5. szám alatti rendelőben. Tel.: 12-Du. Fogorvosi sürgősségi ügyelet ugyanott. 8—8 óráig. SMOSONYVIAGYAROV ÁRON: reggel 7-el hétfő reggel 7-ig. hétfőn du. 5-től reggel 7-ig a rendelőintézetben. Kapu L. tér 3—5. szám alatt. Telefon: 16 000 CSORNÁN: reggel 8-tól hétfő reggel 8-ig. hétfőn du. 6 órától reggel 8-ig a rendelőintézetben. Rákóczi út 3. Telefon: 22. 1-es mellék. KAPUVÁRON: szombaton du. 2-tól hétfő reggel 7-ig a központi körzetiügyeletes orvos megtalálható a kapuvári kórházban. Telefon: 13. Az ügyeletes ellátja a kórházhoz szakmailag tartozó körzeti, orvosok községeinek (volt kapuvári járás) lakosságát is. Ingyenes és kötelező TÉDŐSZÜRÉS hétfőn: GYOROTT; az Amadé L. u 1. sz. alatt reggel 3-tól du. 5 óráig, SOPRONBAN; Kiss J. u. 2. sz. alatt du. 1-től 6 óráig, továbbá: Tápszentmiklóson, Kópházán, Agyagosszergényben. LELKI SEGÉLYSZOLGÁLAT Hétfőn 17 órától 22 óráig a megyei egészségnevelési csoport helyiségében (Győr, Árpád u. 21.) személyesen, vagy a t1-232-es telefonszámon.