Kisalföld, 1980. február (36. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-08 / 32. szám

Ai Magyar Olimpiai Bizottság állásfoglalása A magyar sportolók a Magyar Olimpiai Bizottság határozatának megfelelően szervezetten készül­nek az 1980. nyári Moszkvában megrendezésre kerülő olimpiai játékokra. Az olimpiára készülő sportolók ünnepélyes fogadalom­­tételére február 10-én kerül sor. A Magyar Olimpiai Bizottság tapasztalatai szerint a moszkvai szervező bizottság, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a nemzet­közi sportszövetségek előírásai alapján biztosítja mindazokat a feltételeket, amelyek az olimpiai játékok lebonyolításához szüksé­gesek. Minden előkészület meg­történt, hogy a versenyek és a kapcsolódó rendezvények a béke és a népek közötti barátság, az olimpiai eszme, az olimpiai moz­galom további erősödését, fejlő­dését segítsék. Megdöbbentőek az­ Egyesült Államok elnökének és más politikusoknak a próbálko­zásai, akik a moszkvai játékok elleni támadásokkal­­ kívánják politikai elképzeléseiket érvénye­síteni. A Magyar Olimpiai Bizottság elítéli mindenfajta bojkottal való fenyegetést és zsarolást, egyetért e kérdésben a NOB elnökének, lord Killaninnak és a nemzeti olimpiai bizottságok szövetsége végrehajtó bizottságának véle­ményével. Határozott, álláspon­tunk, hogy a fenyegetések veszé­lyeztetik a világ sportolói kö­zötti barátság ápolását. A boj­kott nemcsak a moszkvai olim­piai játékoknak okozna kárt, ha­nem a nemzetközi olimpiai­­moz­galom jövőjének is. Bízunk abban, hogy a világ haladó erői hitet tesznek az olimpia nemes eszméi mellett, jobb belátásra bírják azokat, akik politikai fenyegetésre használják fel az olimpiai játékokat. Bizto­sak vagyunk abban, hogy a moszkvai olimpia a világ fiatal­ságának békés találkozója lesz. Ehhez kívánnak hatékonyan hoz­zájárulni az 1980. évi olimpiai já­tékokon résztvevő magyar spor­tolók, sportvezetők. Húsz kilométerre a nagyvárosi és Tét körzeti sportközpont lehet Valahogy „csend” van mostanában a községi sport körül, s ezt az idézőjelbe tett csendet még a tél is jó vastag lepel­lel borította be... Régebben sok tehetséget adott a falu a magyar sportnak, a jelen időszakában már kevés szó esik arról, honnan került az élvonalba a reménység: legtöbbjük városon, a középiskolában kezdett rendszeresebben sportolni. Nekik viszont már otthonról magukkal kellett vinni a sport­ szeretetét! A falunak tehát most is nagy az „alapozó” szere­pe... E gondolatból kiindulva kerestünk fel a győri járásban egy olyan községet, amelyet korábban a megye sportvezetése al­kalmasnak talált arra, hogy később körzeti sportközponttá váljon. Tét Sportélete sajátosságaiban elüt attól, amelyet a községekkel kapcsolatosan általánosíthatunk: a sportban nem a termelőszövetkezet, hanem a gazdasági körülményekből adódóan az ipari szövetkezetek viszik a­ prímet. — zsemcsait a gazdaivonás­ra kell ügyelnünk — fejti ki a sporttal kapcsolatos véle­ményét Baranyai László, az Építő ISZ elnöke, aki a he­lyi szövetkezeti bizottságnak is vezetője, tagja a Téli Spar­tacus vezetőségének. — A mi üzemünkben 33 év a dolgo­zók két átlaga, már ebből is következik, hogy a fiatalok igénylik a rendszeres spor­tolást. A szabad­idő szerve­zett kihasználása, a sport szerepe a munkaképesség megőrzésében, általa a kol­lektív szellem kialakulása és a munkára gyakorolt hatá­sa­i nálunk sem ismeretlen fogalmak. Ezért támogatjuk az egyesületet, a község tö­megsportját az anyagiakon felül is. Az eredmények? A labda­rúgócsapat csak a járási , II. osztályban kergeti a labdát, éppen ezáltal Tétre nehéz lenne ráfogni a labdarúgó­­centrikusságot. Férfi kézilab­da-szakosztályunk negyven tagot számlál, a megyei baj­nokság résztvevője, a sakko­zók is a járási bajnokságban ülhetnek asztalhoz mérkőzé­sekre. Ez a Téti Spartacus teljes működési „térképe”, amelyhez a következők áll­nak rendelkezésre: — Korábban évi 60 ezer forint volt a költségvetésünk — tájékoztat Polgár Ferenc, az egyesület fiatal elnöke. — Tavaly ősztől azonban meg­kaptuk üzemeltetésre a klu­bot a szövetkezeti bizottság­tól. Ez több munkával, kia­dással jár, de anyagi hasznot is remélhetünk tőle. Kétszáz­hetven pártoló tagunk hozzá­járul­ása segíti még a jövő terveit. Mert szeretnénk előbbre lépni sok minden­ben! Szükség is van az anyagiak­ra, hiszen két három kézi­­labdapályája közül csak egy felel meg az előírásoknak, és felújításra szorul a labdarú­gópálya. A téli időszakban egyetlen pingpongasztalon van lehetőség a sportolásra, de nemsokára a klub tőszom­szédságában elkészül az iker tekepálya, ennek épületében bővülnek az asztaliteniszezés lehetőségei is. Az értelmiség fontos sze­repe mind többször kerül előtérbe, ha a község sport­mozgalmának fejlődéséről beszélünk. Téten Giczi Gyula tanácselnök tagja a sakkcsa­patnak, az állatorvos, a ta­nács építési osztályának ve­zetője kézilabdázik, de a jö­vőt illetően fontos az isko­lával hasznosabb kapcsola­tokat kiépíteni. Horváth Ferenc iskolaigaz­gató tárgyalóasztalán a vá­za egy 1960-ban nyert torna­verseny kupája . .. — No igen, akkoriban úri László. Tibor Tamás voltak a testnevelők — mondja. — Eléggé szétszórt az oktatás nálunk, két helyen tartjuk az órákat, a tornaszobánk csak 9x10 méter alapterületű. Hat­száz tanulónk fele a testne­velési órákon kívüli tömeg­sport-foglalkozásokon is részt vesz, és ez nem rossz arány. Épül egy új iskola is, de­ tor­naterme csak később készül­het el. Marosvári József pe­dagógus most szakosodik a testnevelésre, az idén végez Pécsett, tőle reméljük, hogy közelebb hozza az iskolát az egyesülettel. Ha már a tömegsportról, szóltunk, illik beszámolni az időszakonként élénk, ese­­ménydús programokról. Egész évben tart az üzemek közötti bajnokság, az évfor­dulókon az Edzett ifjúságért mozgalom jegyében, vala­mint a KISZÖV kezdemé­nyezésére rendeznek sport­napokat. Az építősökön kí­vül az Autójavító Szövet­kezet, meg a Mezőgép 3. szá­mú üzeme az élenjáró. — A körzeti sportközpont megteremtésében döntő a szerepe a létesítményeknek — így vélekedik Kertész Sándor, a győri járás sport­felügyelője. — A focipálya felújítása például elképzel­hetetlen a futópálya megépí­tése nélkül. Az új iskolában lesz a negyedik, a bitumenes kézilabdapálya, és a tekepá­lya is sokat lendíthet a le­hetőségeken. Ezekkel a tö­megsportban és az iskolai sportban is rendszeres ver­senyek rendezésére lenne mód. Téten mindazokkal beszél­tünk, akiknek közük van a testedzéshez, a sporthoz. Általános tapasztalat, hogy igyekeztek óvatosan véle­ményt alkotni, pedig nincs­­szégyellni valójuk, a nagy­község sportélete — bár ko­rántsem mentes a gondoktól — olyan szinten van, ami igazolja a korábbi elképze­léseket. Támogatásban, sport­szerető szervezőkben nincs hiány. Már „csak” bizonyí­tani kell: a nagyvárostól húsz kilométerre is túl lehet lépni a vonzáskörzet okozta kishitűségen! Mohay Gábor Munkában az új főtitkár Egymást követték a főtitká­rok az utóbbi esztendőkben a M­agyar Ökölvívó Szövetség­ben, sőt akadtak hosszabb-rö­­videbb időszakok, amikor be-­­ hitetlen volt ez a fontos tisztség. Most ismét új főtit­kára van a MÖSZ-nek, Schi­­rilla György helyett Kővár Gyula személyében. — Az elmúlt tíz esztendő­­ben a Győri Rádiónál dolgoz­tam, évekig voltam a Magyar Rádió Veszprém és Fejér me­gyei tudósítója, ténykedtem a Veszprémi Naplónál, majd legutóbb a Népsportnál éppen az ökölvívással foglalkoztam — mondotta Kővár Gyula, bemutatkozásul. — Mindig az ökölvíváshoz húzott a szívem. Az új tisztségviselő első fel­adata adott: — Legyen rend a szövetség­ben, siker a szorítóban, ennek érdekében próbálok megte­remteni minden tőlem telhe­tőt — mondotta. — Ranasz­­kodni kell a versenynaptárban rögzített eseményekhez, nem szabad útból és útból átlépni a korábbi megállapodások fe­lett. Tervszerűen, rendben — és egy irányban akarunk és rónunk, dolgozni. Jól sikerült az EABA­ vég­rehajtó bizottság ülése Buda­pesten, közön­ségsikere­ van az életre keltett csapatbajnokság­nak, létrehozták az ökölvívó barátok klubját. Újjáalakult az edzőbizottság,, amelynek élére tízéves „visszavonulás” után Énekes Árpád állt, s tag­jai a kiemelt klubok vezető­edzői lettek. — Továbbra is egymást kö­vetik az események — foly­tatta Kővár Gyula. — Fiatal­jaink túlvannak az első idei két országok közötti mérkőzé­sen, hétfőn már utazik az el­ső felnőtt gárda is külföldi versenyre. Május lesz a „csúcshónap” az olimpia előtt. — A tervek­ szerint 1981 őszén nyílik az új budapesti sportcsarnok, amely az ököl­vívó sportnak is óriási lehető­ségeket kínál. Szeretnénk a nyitányra rangos nemzetközi tornát biztosítani­, már folyik az előkészítés. Mint ismeretes, 1985-ben, amikor 60 éves lesz a magyar ökölvívósnort, Euró­pa - baj­nokságot rend­ezü­e­k. Ugyanerre az évre tervezzük, hogy kérjük az AIBA-tól a Viág-kupa megrendezését. M­OZAIK TELJESÍTVE A SZINT. Jól szerepelt a fedettpályás öt­tusa-versenyen Budapesten J­ál Ferenc, a Gy. Magasépítő versenyzője: a fizikai számok­ban 76 ponttal túlteljesítette a 2300 pontos szintet (Úszás 1136, futás 1240 pont). A győri junior válogatottnak továbbra is a vívásban kell javulnia. Káldy Mik­ós és Vincze Csaba is javult a két versenyszám­ban, de a válogatottsághoz szükséges pontszámot még nem teljesítették. Egyesületi edzőjük, Magyar Vilmos sze­rint a márciusi második ver­senyen ez sikerülhet. TOLLASLABDA. Két napig ,,püfölték” a tollaslabdát a gy­őri Móra iskola tornatermé­ig,­ az elmúlt hét végén. A lányok városi úttörő-olimpia tornáján a házigazdák ver­senyzői, Pénzes Mária és a Gyurasits, Tenk páros nyertek. A győri középiskolás bajnok­ság (31 fiú, 12 lány indult) győztesei: Bognár Edit (Közgazdasági), Nagy Ra­móna, Friesz Zsuzsa (Révai), Takács István (Hild), Horváth Zsolt, Takács Jenő (Bercsé­nyi) és a nem igazoltaknál Horváth Dénes (Jedlik). KÖZGYŰLÉS. Megtartotta éves közgyűlését az MHSZ f­ertődi tartalékos és lövész­­klub. A csaknem hetven tagú közösség tavalyi munkáját Bakos János klubtitkár érté­kelte, és meghatározták a leg­közelebbi időszak teendőit is. TEREMFOCI. Az Óvár-ku­pa 3. játéknapja után már csak a Lipót együttese veret­len, de 7 ponttal csak a máso­dik a­­vezető Mosoni Vasas mögött a harmadik helyet pillanatnyilag a Lébénymiklós 11. foglalja el. A Kis-Duna kupa járási torna első for­dulójának hat mérkőzése kö­zül kiemelkedett a Lébény­miklós I.—Hédervár találko­zó: 14 gólnak örülhettek a csapatok (9—5), Máriakálnok pedig 8—0-ra legyőzte Püskit. — Csornán a KISZ városi bi­zottsága három csapat rész­vételével női teremtornát ren­dezett! Meglepetésre az elő­ször induló postások csapata nyert (és kapott egy garni­túra mezt), a Ruhagyár és az áfész együttese előtt. Főpróba az Eisenstadt ellen Rangos ellenfele lesz a Soproni SE labdarúgóinak szombaton 14.30 órakor a Bé­csi­ úti pályán, amikor is az SC Eisenstadt ellen mérkőz­nek. A nemzetközi találkozó és az első bajnoki mérkőzés között még a Rába ETO lab­darúgói látogatnak majd Sopronba (február 13-án), az erőviszonyok helyes megíté­lésére viszont jobb támpontot ad a burgenlandi csapat el­leni találkozó. Az előkészületi mérkőzé­seken váltakozó formát mu­tattak a soproniak, de vala­mennyi 90 perc megfelelő erőnlétű­ csapatról adott szá­mot. A sérültek közül a hé­ten már szinte mindenki tel­jes intenzitással dolgozott, még Horváth György kapus is, akinek a térde ,,porcgya­nús”. Sikeresen operálták meg Budapesten a másik ka­pust, a fiatal Vencelt, aki né­hány hét múlva ugyancsak edzésbe állhat. A szélső Var­ga sérülése viszont nehezen gyógyul, kérdéses, hogy a Kaposvár ellen pályára lép­het-e a jeles csatár. Január­ban bővült az LSE kerete, szerződött játékos lett Tisch­ler is. Sopronban általános az a vélemény, hogy idén nem is­métlődik meg az elmúlt év tavaszán tapasztalt vissza­esés, mert a játék erejében megerősödött, egészséges ön­bizalommal rendelkező csa­pat képes az őszi jó eredmé­nyek folytatására. Egy eset­leges kaposvári pontszerzés tovább erősítené a játékosok harci szellemét, és továbbra is lehetséges lenne az előke­lő negyedik hely megtartá­sára. A szakosztályi cél en­nél jóval szerényebb, de min­den egyes „felülfizetést” örömmel nyugtáznának a soproni labdarúgás hívei. 1980. február 8. Péntek, Aranka napja A Nap kél 7.02 — nyugszik 16 35 órakor A Hold kél ------ — nyugszik 10.22 órakor VÁLTOZÓ — Várható időjárás ma estig: változóan felhős, párás, helyenként ködös idő. A déli, délnyugati országrész­ben elszórtan eső: déli, délnyugati, majd északira forduló, időnként megélénkülő szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában plusz 6 és 11, fok között, a tartósan ködös helyeken plusz 5 fok közelében. Távolabbi kilátások szombattól­ keddig, az időszak elején változóan felhős idő várható, valószínűleg csapadék nélkül. Az időszak második felében erősen megnövekvő felhőzetből ismétlődő esőkre, záporesőkre számíthatunk. A legalacso­nyabb hajnali hőmérséklet mínusz 1 — plusz­ 4 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte plusz 7 — plusz 12 fok között. Az időszak végén kissé csökken. Jelentős meny­­nyiségű (legalább 3 mm) csapadék az ország területének 60 száz­alékán várható. A DUNA vízállása tegnap Dunaremeténél 317 centiméter volt. Győrött a RÁBA 343 centiméter, mindkettő árad. RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓMŰSOR GYŐRI RÁDIÓ: 17.110: Műsor­ismertetés. hírek. — 17.05: A hanglemezbolt könnyűzenei új­donságaiból. — 17.15—17.20: Pil­lanatkép. — 17.30: Guruló mun­kások (ism.). — 18.00: Krónika. — Esti muzsika. — Naptár. — Programjavaslat. — Időjárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.27: Miről ír a Társadalmi Szemle új szá­ma? — 8.37: Bruckner: VI. szim­fónia. — 9.33: Lánc, lánc, eszter­­lánc. — 10.05: Hívogató. 10.35: Versek. — 10.40: Boccherini: a-moll vonósötös. — 11.00: Gon­dolat. — 11.45: Verdi: Don Car­los. — A II. felvonás fináléja. — 12.35: Hétvégi Panoráma. — 13.57: A Szovjetunió népeinek zenéjé­ből. — 14.12: A nagypajya névnap­ja — kantáta. — 14.45: Magyarán szólva ... — 15.10 : Radnai György oper­et­t­dal­okat énekel. — 15.28: Dominó. — 16.05: Magyar­­ elő­adóművészek. — 16.35: Népi ze­ne. — 17.09: Tenoráltak. — 17.35: Láttuk, hallottuk... — 18.09: Cherbourgi esernyők. Részletek. .— 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 19.15: Népdalok. —­ 19.35: Az MRT szimfonikus zenekarának Beethoven-hans versenye. — Köz­ben: kb. 20.25: Adottságok — leh­etős­égek a b-j ' ° t 'es vidék­i Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság­ban. — 21.30: Amíg nem késő. A női rákszűrésről.­ — 2­2.20: Tíz­ perc külpolitika. — 22.30: Glin­­ka-dalok. — 22.40: Mítoszok és legendák a Bibliában. — 23.00: A kegyencnő. Részletek. — 0.10: Régi operettdalok. PETŐFI RADIO: 8.05: Az iz­ raelita felekezet­ negyedórája. — 8.20: Tíz perc külpolitika. —8.33: Vidám dalok. — 8.45: Népzenei Hangos V­iság. — 9.25: Fizetés pénz nélkül. Riport. — 9.40: In­dulók fúvószenekarrá. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.45: Tánczene. — 12.­33: Édes anyanyelvünk. • 12.30: Nótamuzsika. — 13.15: Né­pi muzsika a világ minden tá­vírói. — 13.30: A zene titka. — 14.00: Kettőtől ötig... — 17.01: Mindenki iskolája. — 17.30: ötö­dik sebesség. — 18.33: Johann. S­to’auss operettjeiből. — 19.06: Az­ európai popzene­­ csillagai. — 19.37: Nem mondhatom el sen­kinek. — 20.00: Félóra popzene. — 20.33: Iránytű. — 21.85: A teg­nap slágereiből. — 23.15: Nóták. 3. MŰSOR: 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Verdi­ Attila. Részletek. — 10.40: Dzsesszfelvételekből. — 11.05: Zenekari muzsika. — 13.07: A zeneirodalom remekműveiből. — 13.52: Híres előadóművészek felvételeiből. — 15.10: Könyv­szemle. — 15.20: XIX. századi operákból. — 16.13: ..Dunának szélén, a pesti parton.” Irodal­mi összeállítás. — 16.25: Évszá­zadok mesterművei. — 17.09: Tip-Top parádé. — 17.39: 0.1' le­­mezeinkből — 18.00: Külpolitikai dokumentumműsor. Khomeini egy éve. — 18.30: Bach-felvételekből. — 19.03: iskolarádió. —­ 19.35: Operaáriák. — 20.02: 2000 felé. — 20.37: Töltsön egy órát kedven­ceivel. — 21.37: új kóruslemeze­­inkből. BUDAPESTI TV I.:8.05: Tévé­torna (ism.) (sz.). — 8.10: Isko­latévé: Fizika (ált. is­k. 6. oszt.). — 8.40: Fizikai kísérletek. 5. — 10.05: Élővilág (ált. isk. 7—8. oszt.). — 11.05: Matematika (ált. isk. 7. oszt.). — 12.05: Világné­zet (középisk. TV. oszt.). —14.50: Iskolatévé: Fizika (ism­.). — 15.15: Matematika (ism.). — 15.40: Világnézet (ism.). — 16.30: Hí­rek. — 16.35: pedagógusok fóru­ma (ism.). — 17.10: A XIV. Ma­gyar Játékfilmszemléről jelent­jük (sz.). — 17.30: Bob V'1 •'*?baj­­­noksági összefoglaló a Ln«?a.nói versenyekről (sz.). — 18.00: Örök­nek hogy sikerült? Az­ áru a Ská­lából nézve. — 18.30: Meteoroló­gia (s­z.). — 18.33: A lengyel ipar szíve. A Horizont Szer-'esz tőség műsora, (sz.). — 19.10: Tévétorn­i (sz.). — ifj.1.5: Esti mese. — 1°3(A Tv-híradó 1. (sz.). — 20 fK.: Del­ta. — 20.1­0: Siker, V’frgv 'T’amá*­ műsora (sz.). — :9130: Szilvesz­terkor láttuk ... öt dudás egy­esárdábam (sz.). — 22.20: Alfonzo Világszínház/.a (sz.). — 22.55: Tv­­híradó 3. (sz.). II. MŰSOR: 18.15: Még egy­szer gyerekeknek! — 19.30: Tv­­híradó 1. (ism.) (sz.). —­ 20.00: A­, éjszaka angyalai. Belga film­sorozat. VII­­. rész: Az éjszaka démo­nai. — 21.00: Meteorológia (ism.) (.sz.). — 21.03: TV-híradó 2. (sz.). — 21.30: Tudósklub- SZLOVÁK TV 1.: 8.55: Hírek. — 9.00: Óvodások műsora. —9.25: Gyermekfilm. — 9.40: Vetélkedő. — 10.15­: Keserves napok. — 10.55: A Jezerka Stúdió műsora. — 12.35: A rendőrség naplóiéból. — 12.40: Hírek. — 15.40: Hírek. — 15.55: Iskolatévé. — 16.25: Rö­vidfilmek. — 17.10: Orvosi taná­csok. — 17.20: Publicisztika. — 18.00: Bratislavai Magazin. — 18.15: A természet lényege. — 18.40: Festi mese.­­ 18.50: Időjá­rás. — 19.00: Tv-híradó 1. —19.30: Szórakoztató műsor. — 20.20: Pa­ganini (3.). — 21.20: Hétvégi tipp. —­­21.25: Az­ úton nem vagy egye­dül. — 21.30: Tv-híradó 2. — 22.00: A rendőrség közelép. — 22.15: Ku Kl fix Klan. Dok. film. — 23.03: Tarka, melódia egyve­leg. II.; 16.05: Az­ ember és a ké­mia. — 16.30: A Mezga-család. — 17.00: Hitek. — 17.13: Női kéz­­labda-mérkőzés. — 18.25: Para­bola Dubnik. — 13.43: Dalműsor. — 13.53: Sífutó-tanfolyam. — 19.00: Rövidfilm. — 19 30: Kultúra 30. — 20.10: Tv-játék. — 21.25: Körhinta. — 22.05: Zenés műsor. — 22.30: A dák fejedelmek kin­cse. — 22.45: Tv-híradó 1. OSZTRÁK TV I.: 9.30: Orosz nyelvlecke. —­ 10.00: Iskolatévé. — 10.30: Tv-konyha. — 10.55: Idő­­s­ek k­lu­b­jai. — 0. 33: F­ilm m­usi­­cal. — 17.00: Kicsinyek műsora. — 17.23: A játékóra. — 17.TM: Heidi. — 17.55: Esti mese. — 13.00: Show-műsor. — 18.30: Mr. — 19.00: Osztrák képek. — 19.30: Tv-híradó. — 20.15­: Aktaszám XV. — 21.20: Muzsika. — 22.10: Sport. II.; 17.30: Iskolatévé. — 18.30: Riportműsor. — 19.00: Önök kér­ték — mi teljesítjük. — 19.30: Tv-híradó. — 20.15: A könyvek világa. — 21.00: Rubens — a fes­tő és diplomata. — 22.20: Trader Horn. Kalandfilm. MOZIMŰSOR Ásványráró: A jó, a Rossz és a Csúf,I—II* (o.) 7. Beled: Ki­rándulás gyilkossággal* (sz.). 8. Könyvétalap: utolsó vérbosszú (sz.) 6. Csorna: Születésnap (sz.) 16, A bajkeverő (fr.o.) fa. Gö­­nyű: A kétbalkezes és az öröm­lány* (USA) 6. Győr, Rába: Du­gó, a csőd a csatár is.­ 3. Asz­­szony férj nélkül* (USA) 16, A szabadság fantomja* (fr.) 18 Kamara: A márványember. I—II.* (1.) szr. Győr, Vörös Csillag: Vál­lalom, főnök! (cs.) 9. 11, 3. Aján­dék ez a nap* (m.) 16. 18. Me­se, a molnár, a fia, meg a sza­már (m.) 3. 1­6. Győrszentiván: Az­ első kísértés* (sp.) 7. Győr, Petőfi: Ritus* (sv.) 6. Györsö­vényháza: Csúfak és gonoszak* (o.) 6. Hegyeshalom: Fekete fülű fehér Bim. I—II. (sz.) 18. János­­somorja: A nagy bohé (USA) 18. Kapuvár: A vad hattyúk fi.) 6. Vasárnapi szülők* (m.) 8. I­­­bénymiklós: Forradás* (1.) 7. Lövő: szabadíts meg a gonosz­tól* (m.) 7. Móvár, Dózsa: Volt egyszer egy vadnyugat. I—TT* (USA) 16. Móvár, Kossuth: É­­g érő fű (m.) 4. Kaszkadőrök (USA) 6. 8. Nagyszentjános: Két jegy a délutáni előadásra (sz.) 6. öttevény: Raffert­v és a lánynk* (USA) 6. Pannonhalma: Alb­ero barbaro* (m.) 6. Pér: A korona elrablása (sz.) 5. Rajka: Gy.úkos a­ tetőn* (sv.) 7. Sopron: Sza­badság: Hajr* (USA) 3. nb­ 18. Meztelen bosszú* (USA) mp. Sopronbánfalva: Magyar rapszó­dia* (m.) 6. A Mozi üzemi vállalat a műsor­­változtatás jogát fenntartja! KISFALUDY SZÍNHÁZ Háború és béke, 19 ó. Ódry b. ORVOSI ÜGYELET GYŰRÖTT: du 5 órától reggel 7-ig a Bástya u. 39. sz. alatti körzeti orvosi rendelőben Telefon: 11-004. Gyermekorvosi ügyelet, ugyanott, ma 17 órától holnap reggel 7-ig. SOPRONBAN: du. 4-től reggel 7-ig a Lenkey u. 5.­­sz. alatti kör­zeti orvosi rendelőben Telefon: 12-011. id­OSONIvlAGV4ROVARON: du. 5-től reggel 7-ig az új rendelőin­­tézetben. a Kapu­v­aros tér S.5. sz. alatt. Telefon ■ 16-000. CSORNÁN: du. 6 órától reggel 8-ig a rendelőintézetben. Rákóczi u. 3. sz.. alatt Telefon: 22. Il-es mellék. KAPUVARON a Körzeti orvosok saját körzetükben személyesen vagy telefonon elérhetők Ingyenes és kötelező TUDOSZUBEL: GYOKOTT: az Amadé L. u. 1. sz. alatt, de. 8-tól du. 5 óráig. SOPRONBAN: a,Kiss 3. u. 2. sz. alatt, du. 1 órától 6 óráig, továbbá: Ivánban és Kunszigeten. LELKI SEGÉLYSZOLGÁLAT Ma 17 órától 22-ig a megyei egészségnevelési csoport helyiségé­ben (Győr, Árpád u. 21.) személyesen vagy a tl-232-es telefon­­számon.

Next