Kisalföld, 1980. március (36. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-01 / 51. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1980. MÁRCIUS 1., SZOMBAT ARA: 1,60 FORINT XXXVI. ÉVFOLYAM, 51. SZÁM Közlemény a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1980. február 28-i üléséről A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1980. február 28-án Kádár János elvtárs elnökletével ülést tartott. Az ülésen részt vett a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta: — Gyenes András elvtársnak, a Központi Bizottság titkárá­nak tájékoztatóját az időszerű nemzetközi kérdésekről; — Kádár János elvtársnak, a Központi Bizottság első tit­­kárának jelentését a kongresszusi előkészítő munkáról; — Havasi Ferenc elvtársnak, a Központi Bizottság titkárá­­nak tájékoztatóját a VI. ötéves terv előkészítéséről.­ ­ A Magyar Népköztár­saság szövetségeseivel együtt folytatja sokoldalú erőfeszítéseit a fegyverkezési verseny megfékezése, a bé­kés egymás mellett élés út­jában álló akadályok elhá­rítása érdekében. Változat­lanul fontosnak tartja, hogy mielőbb életbe lépjen a SALTA I­ megállapodás, megkezdődjenek a tárgya­lások a fegyverzet tovább­­korlátozásáról, és ne kerül­jön sor az újabb középható­sugarú rakéták nyugat-euró­pai elhelyezésére. A Varsói Szerződés orszá­gai — köztük hazánk — konkrét javaslatukkal már kifejezték a készségüket egy olyan európai értekezlet megtartására, amelynek fel­adata a katonai enyhülés elősegítése és a bizalomerő­sítő­­intézkedések megtár­gyalása lenne. Ilyen értekez­let mielőbbi létrejöttét a helyzet sürgeti. Továbbra is előmozdítjuk a helsinki zá­róokmány ajánlásainak a megvalósítását, a madridi tanácskozás előkészítését. A Magyar Népköztársaság továbbra is arra törekszik, hogy a belügyekbe való be nem avatkozás és a kölcsönös előnyök alapján fejlődjenek kétoldalú kapcsolatai a tőkés­­országokkal. Azért tevékeny­kedik, hogy a politikai, a gazdasági, a tudományos-mű­szaki és a kulturális kapcso­latokban elért eredmények megőrzésével és fejlesztésével is hozzájáruljon a népek kö­zötti bizalom és megértés erő­sítésében. Hazánk, a Magyar Népköz­­társaság a jövőben is megtesz mindent, ami tőle telik azért, hogy Európa, a világ népei tovább haladhassanak előre az enyhülés a béke, a fel­­emelkedés útján. II. A Központi Bizottság átte­kintette a párt XII. kongresz­­sz­usának előkészítését és meg­állapította, hogy az a szerve­zeti szabályzatnak megfelelő­en, rendben halad. A párt 24 ezer­ alapszerveze­tében megtartották a beszá­moló és a vezetőségválasztó taggyűléseket. Eredményesen zajlottak le az üzemi, az In­tézményi, a községi, a városi, a budapesti­ kerületi, a járási és járási jogú, valamint a vá­rosi-járási pártértekezletek. A párt szervezetei felelősségtel­jesen adtak számot az ötéves­­ munkáról, s tárgyalták meg a kongresszusi irányelveket. A társadalmi és tömegszerveze­tek vezető testületei is széles körűen megvitatták a Köz­­ponti Bizottság irányelveit. Mind a pártban, mind a társadalmi és tömegszerr­veze­tekben aktív és érdemi vita folyt, az eredmények számba­vétele mellett nyitea szóltak a hibákról, a társadalmunkat foglalkoztató gondokról prob­lémákról is. Sok hasznos ész­revétel és kiegészítő javaslat érkezett a Központi Bizott­sághoz. Az irányelvekről foly­tatott vitában is megnyilvá­nult pártunk eszmei, politikai egysége. A megnyilatkozások­ban kifejezésre jutott népünk alapvető egyetértése a szocia­lista célokban és tettrekész­­sége a feladatok megoldásá­ban. Ez jól tükröződik a XII. kongresszusnak és hazánk fel­­szabadulása 35. évfordulójá­nak tiszteletére indított or­szágos munkaverseny moz­galomban is, amely új lendü­letet kapott a Vörös Csillag Gépgyár Sziklai Sándor szo­cialista brigádjának kongresz­­szusi műszakok szervezésére tett kezdeményezésével. A Központi Bizottság meg­vitatta és elfogadta a XII. kongresszus elé terjesztendő beszámolójának és határozati javaslatának a tervezetét. A Központi Bizottság meg­tárgyalta a kongresszusi fel­készülés további tennivalóit. Az alábbiak szerint véglege­sítette az 1980. március 24-én összeülő kongresszus napi­rendjére vonatkozó javasla­tát.­­ A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának beszámolója a XI. kongresszus határozatai­nak végrehajtásáról, a párt feladatairól. Előadó: Kádár János elv­társ. O A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Ellenőrző Bizottságának be­számolója. Előadó: Brutyó János elv­­társ. O A feljebbviteli bizottság jelentése. Előadó: a feljebbviteli bi­zottság eln­öke. O A Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság tagjainak megvá­lasztása. t. A Központi Bizottság átte­kintette az utóbbi hónapok legfontosabb nemzetközi ese­ményeit. Megállapította, hogy a világpolitikai helyzet az imperialista körök aknamun­kája következtében feszül­tebbé vált, felerősödtek azok az irányzatok, amelyek ve­szélyeztetik az enyhülés terén elért eredményeket.­­ Az imperialisták arra törekszenek, hogy meg­bontsák a két világrendszer között jelenleg fennálló egyensúlyt és katonai fölény­re tegyenek szert. Ezt a célt szolgálta a NA­­TO-országok 1978. évi wa­shingtoni döntése a­­ katonai kiadások fokozott növelésé­ről, valamint az 1979. évi brüsszeli határozata, amely új középhatósugarú rakéták telepítését irányozná elő egyes nyugat-európai országokban. Az Amerikai Egyesült Álla­mok mindmáig nem ratifi­kálta a hadászati támadó­fegyverek korlátozását szol­gáló, nehezen létrejött SALT I II. megállapodást, és ez akadályozza a katonai enyhü­lés szempontjából a nélkülöz­hetetlen további tárgyaláso­kat. A veszélyt, a feszültséget növelik azok az újabb törek­vések, amelyek az imperializ­mus katonai jelenlétének to­­­vábbi kiszélesítését és meg­erősítését célozzák a világ különböző térségeiben. A társadalmi haladásért küzdő és a külső támadások ellen védekező afgán forra­dalomnak — a két ország szerződése alapján — nyúj­tott törvényes, a nespietiközi joggal összhangban álló szov­jet segítség ürügyén tett ame­rikai lépések, a felszított szov­jetellenes propagandakam­­pány fokozta a feszültséget és mérgezi a nemzetközi lég­kört.­­ Senki sem vitathatja el a népeknek azt a jogát, hogy küzdjenek nemzeti füs­­■ getlenségük kivívásáért és megszilárdításáért, a tár­sadal­­mi felemelkedésért. Ebből ki­indulva a Központi Bizottság ismételten kifejezésre juttat­ta a m­z­gyar kommunisták szolidaritását Ázsia, Afrika, Latin-Amerika népeinek igazságos harcával, amelyet nemzeti függetlenségük meg­szilárdításáért, a társadalmi haladásért vívnak az újgyar­­matosító törekvések ellen.­­ A NATO-nak, az impe­rialistáknak a fegyver­kezési verseny fokozását cél­zó újabb akciói veszélyezte­tik a politikai enyhülés már elért eredményeit, nagy ter­heket rónak az emberiségre, aggodalommal töltik el a bé­ke minden hívét. A Központi Bizottság ebben a helyzetben fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a békés egymás mellett élésnek nincs ésszerű alternatívája, reális cél az enyhülés eredményei­nek megvédése, egy új világ­háború kirobbantásának a megakadályoz­ása. A világ­fejlődés fő irányát meghatá­rozó erőviszonyok a reakciós körök minden próbálkozása ellenére sem változtak meg. A békét, az emberiség jövő­jét fenyegető veszélyek elhá­rításához azonban szükség van­­ minden, a nemzetközi helyzet élezését ellenző, bé­keszerető erő aktív fellépésé­re. A Központi Bizottság meg van győződve arról, hogy valamennyi ország, minden nép érdekének az felel meg, ha a kormányok felelősen foglalnak állást és hozzájá­rulnak a feszültség csökken­téséhez, a különböző társa­dalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésé­hez a biztonság megszilárdí­tásához, a béke megőrzésé­hez.­­ A Szovjetunió, a szo­cialista közösség or­szágai folytatják erőfeszíté­seiket a világ békéjét fenye­gető veszélyek elhárításáért, a nemzetközi enyhülés, te­­­­rén elért eredmények meg­őrzéséért és megszilárdítá­sáért. Ez világosan kifeje­zésre jutott L. I. Brezsnyev elvtársnak, az SZKP KB fő­titkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­ge elnökének választói előtt tartott beszédében és más szocialista országok — köz­tük hazánk — vezető testü­leteinek, felelős képviselői­nek megnyilatkozásaiban. A nemzetközi helyzet kedve­zőtlen irányzatainak felerő­södése különösen időszerű­vé teszi Szovjetuniónak, a Varsói Szerződés szervezeté­nek ismert javaslatait, ame­lyek a katonai feszültség csökkentését, a különböző társadalmi rendszerű orszá­gok kölcsönös biztonságának erősítését, a bizalom növelé­sét szolgálják. Il­. A Központi Bizottság meg­hallgatta és tudomásul vette a tájékoztatást a VI. ötéves népgazdasági terv előkészíté­si munkálatairól. Olasz ifjúkommunisták látogatása megyénkben Kétnapos látogatásra me­gyénkbe érkezett tegnap az Olasz Kommunista Ifjúsági Szövetség hazánkban tartóz­kodó háromtagú delegációja. A küldöttség vezetője Rena­ta Miccoli, az országos vere­­ség tagja, Gianfranco Ciullo, az országos tanács tagja és Letizia Rossi tartományi nőfelelős a delegáció tagjai. A vendégeket a KISZ Győr-Sopron megyei Bizott­ságán fogadták, ahol Kienzl János megyei titkár és Hor­váth Sándorné megbízott megyei titkár adott tájékoz­tatást a megyében élő ifjú­­korirrmnisták életéről, a KISZ-ben végzett munka módszereiről, a fiataloknak a magyar társadalomban el­foglalt helyéről. Az egymás munkájáról történő kölcsö­nös tájékozódás után a ven­dégek a győri Németh László János KISZ-iskolát tekin­­­ tették meg, ahol Mógor Fe­renc igazgató mutatta be az intézményt és az ott folyó vezetőképzési tevékenységet. Az Olasz Kommunista If­júsági Szövetség delegációja a vendéglátók kíséretében a Rába Magyar Vagon- és Gépgyárba látogatott. A nagyüzemben Hacker Fe­renc, a vállalati pártbizott­ság titkárának helyettese, Prédl Dezső, a vállalati KISZ-bizottság titkára és Száger Zoltán személyzeti és szociális igazgató köszöntöt­te az olasz ifjúkommunistá­­kat, majd ismertették a gyáróriás múltját, jelenét, beszéltek terveiről. A mo­torgyáregység megtekintése után a nagyüzemi munkások élet- és munkakörülményei­ről, a termelés és a világ­piaci helyzet kapcsolatáról érdeklődtek az olasz vendé­gek. A délutáni órákban a va­gongyári KISZ-bizottság tag­jaival találkoztak a vendé­gek. A KISZ-bizottság tit­kára beszélt a nagyüzem if­júkommunistáinak szerveze­ti életéről, az ifjúsági szö­vetség gyári feladatairól. Ez­után a vendégek kérdeztek. Egyebek között az érdekelte őket hogy a fiataloknak, a KISZ-nek mennyi beleszó­lási joga van a munkaszerve­zési, a műszaki döntésekbe, milyen beleszólási lehetősé­get kapnak a gyár jövőjé­nek formálásába. Szó esett a dolgozó nők helyzetéről, az ifjúsági parlamentek sze­repéről, s­­ arról, hogy meny­nyire vállalnak részt a gaz­dasági feladatokból a fiata­lok, a KISZ. A kérdések fe­leletek hasznos beszélgetéssé alakították a­­ találkozót, amelyen a vendéglátók is több információt kaphattak az olasz ifjúkommunisták törekvéseiről, harcaik céljai­ról. Késő délután a Rába ETO stadiont tekintették meg az olasz delegáció tagjai, este pedig a Kisfaludy Színház­ban a Don Pasquale című operát nézték meg. Ma délelőtt a szili Győze­lem téeszbe látogatnak, dél­után pedig Sopron idegen­­forgalmi nevezetességeivel ismerkednek megyénk olasz vendégei. a MNEB tanácskozása Pénteken délelőtt Győrött, a megyei tanács székházá­ban ülést tartott a Győr- Sopron megyei Népi Ellen­őrzési Bizottság (MNEB). Az ülésen megjelenteket — kö­zöttük Válki Istvánt a me­gyei tanács elnökhelyettesét, valamint Hegedűs Bélát, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság igazgatási és jogi főosztályának helyettes ve­zetőjét és Deák Andrást, a KNEB ipari főosztályának munkatársát . Várvölgyi Gyula, a megyei Népi Ellen­őrzési Bizottság elnöke kö­szöntötte, majd beszámolt a legutóbbi ülés óta végzett munkáról. Ezt követően a bizottság tagjai megvitatták a MNEB 1979. évi tevékenységéről ké­szült jelentést, összegezték a tavaly végzett vizsgálatok tapasztalatait és javaslato­kat tettek az idei esztendő­ben indítandó vizsgálatok témáira. A SZÖ­VOSZ küldöttsége hazaérkezett Szófiából Szlameniczky Istvánnak, a SZÖVOSZ elnökének veze­tésével pénteken hazaérke­zett a magyar szövetkezeti küldöttség Szófiából. A de­legáció részt vett a KGST tagországok és Jugoszlávia központi szövetkezeti szövet­ségei és tanácsai elnökeinél értekezletén, amelyen érté­kelték a gazdasági és társa­dalmi együttműködés elmúlt öt esztendejének tapasztala­tait. Elfogadták az 1981—85 év­re szóló politikai és műsza­ki-tudományos együttműkö­dési tervet. Megtárgyalták a szövetkezetek nemzetközi szövetsége az év őszén Moszkvában sorra kerülő 28. kongresszusának előké­születeit, s megállapodtak abban hogy a jövő évi elnö­ki tanácskozást Budapesten tartják. A delgációk vezetőit fogadta Sztanko Todorov, a Bolgár Népköztársaság Mi­nisztertanácsának elnöke. ­ Tegnap felavatták Sopronban az AFIT Autófelszerelési Vállalatának korszerű gumi­­üzemét. Az erről szóló riportunk lapunk 3. oldalán.

Next