Kisalföld, 1980. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-04 / 129. szám
Kézilabda NB. 1 , Jórendű” a félévi bizonyítvány Tíz napja, befejeződött a kézilabda NB I tavaszi idénye. A csapatok az olimpia miatt gyorsított ütemű bajnokság részesei voltak, és ebben a „sűrített menetrendben" meglepően jól álltak helyt a győri csapatok. A rajt előtti esélylatolgatásnál csak a Textilesben bíztunk, hogy képes lesz a középmezőnyben végezni, végül a Rába ETO úgy lett ti., hogy kissé viszszaesett a hajrára ... A Textiles női együttesének nem volt gond nélküli a felkészülése, s ez bizony nagyon meglátszott az első néhány fordulóban. Vergődött, erőlködött a csapat kezdet-ben, de később magára ta- tott, és a hajrában már a tavalyi játékát nyújtotta összességében. Ez pedig lényeges, mert az egyéni teljesítményeknél a mostani és az elmúlt bajnokság összehasonlítógában nem kis különbségeket találhatunk. A válogatott kerettag Péti például meglehetősen bizonytalan őre volt a hálónak, a sokat kihagyott Smidéliuszné is elmaradt — különösen eredményességben — a tőle megszokottól. Magára talált viszont a jelek szerint a fiatal Nyári, amit a góllövőlistán elfoglalt előkelő helye fényesen kizornult. Több mérkőzésen erőssége volt, csapatának Élöné, sokszor csillantotta meg korábban elismert képességeit. Az biztos, hogy Ritter nagyon hiányzott: a balszélről tiró beállítása csak kényszermegoldásnak látszik, az ő visszatérése tovább javíthatja az eredményességet. A Rába ETO legderűlátóbb vezetői is legfeljebb a bentmaradás biztos kiharcolásában bíztak az idény előtt. A Tatabánya elleni győzelem azonban olyan lendületet adott, ami egészen az utolsó fordulóig elkísérte a csapattot. A Rába ETO, férfigárdája sokáig a bajnokság meglepetéscsapata volt, már-már a dobogós helyezésre is pályázhatott. A sikereit nagy részben a jó fizikai felkészítésnek (pedig a zöld-fehérek alapozása sem volt zökkenőmentes) a lelkesedésnek tudhatok be, de hozzá kell tennünk, jó néhány „nagycsapatnak" ismert együttes gyengült erre az évre. A Rába ,,húzóembereire" nagy felelősség hárult, és elmondhatjuk: teljes mértékben megfeleltek a bizalomnak. A kapuban Jakab másodvirágzását éli, nem kis része van a 1i. pont megszerzésében, az újonnan, érkezettek közül Iváncsik tehetséges kézilabdázó. A jó eredmények ellenére sem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy a csapat állagéletkora semmit sem csökkent, sőt . . . Ahogy az edző találóan megjegyezte, az ETO úgy fiatalít, hogy a 18—20 éves távozók helyébe ifjabbak kerülnek, de a harmincon túliakra,még mindig nagy szükség van! A mostani lélegzetvételnyi szünet, a várhatóan nyugodtabb őszi idény talán segít e nem kis gond megoldásában. Az 5. és a 6. hely számszerűen közepesnek tekinthető, ám az elmúlt néhány év ismeretében nyugodtan mondhatjuk jórendűnek kézilabda csapataink féléves bizonyítványát. Elégedett lehet a közönség is, a mindenképpen hasznos és előnyös kettős mérkőzésekre most már nagyobb számban voltak kiváncsiak a szurkolók, nem volt ritka az ezres nézőázam. Az összecsapások izzó légköre a régi győri mérkőzések hangulatát idézte, bár sokszor túlzottan! A többség ugyan valóban sportszerűen buzdítja csapatát,“" de" lsem kevesen vannak azok, akiknek állandó ..céltáblája” az enerffer "és" a játékvezetek. Ez" még' akkor is elítélendő, ha a játékvezetés bizony gyakran ad okot elégedetlenkedésre! M. G Kajak-kenu ifjúságiak és úttörők válogatói Az idén Szolnokon rendelik a kajak-kenu ifjúsági barátság versenyt, és Magyarország — mint vendéglátó — versenyszámonként két-két hajóegységet indíthat. Ezért az MKKSZ ifjú-, t-,?1.bizottsága kis- és nagydöntőket. ...indítva , rendeztemeg az Újpesti-öbölben az elíró ItiV-válogatót. A két változatban számonként 12 hajtóegység ,,legénységéről” kapott így képet a válogató bizottság. Az előzetes felmérések alapján, a csapathajókban több egyesületből válogatták ki legénységet, köztük az ETO sportolóit is. Női kajakosok. K—1 500 m: kisdöntőben 4. Bedő. 5, 1 tl: nagydöntőben 2. Kovács Éva. 6. Kálmán M. K—2 00 m: kisdöntőben 4. a Béry—Veresz, a nagydöntőben 3. a Kovács—Kálmán páros, K—4 500 m: 2. az ETO-hajó (Kovács, Kálmán, Bedő, Veresz). Férfi kajakosok. K—1 100 m: kisdöntőben 4. Benkó J., 6. Varga L.; nagydöntőben 5. Domschitz. K—2 500 m:nagydöntőben: 4. a Varga— B Benkó, 6. a Horváth Zs■—Bé és (Pécs) kettős. K—1 1000 m: kisdöntőben 2. Takács J., 4. Domschitz. K—2 1000 m: nagydöntőben 4. a Domschitz —Kocsis (Szolnok), 6. a Takács J.—Urbán (DVTK) páros, kisdöntőben 2. a Varga L.—Nieberl (Nagymaros), 3. a Horváth Zs.—Marafkó kettős. K—4 1000 m: nagydöntőben győzött a Takács J. vezérevezősű KSI-hajó 2. a Csepel—FTC—Szolnok—ETO (Domschitz) vegyes, 5. az ETO (Marafkó, Varga L., Denkó) és Szolnok (Kocsis) négyes*. .Kenusok. C—1, 500 m: nagydöntőben 5. .Neumann. C—2 500 m: nagydöntőben 4. a Slanekám—M Nagy * (AITK-VM) és 6. a Neumann —Jakab páros. C—1 1000 m: nagydöntőben 5. Hannekám. C—2, 1000 m: nagydöntőben 5. a Hanekám—Neumann páros. A kajak-kenus úttörőolimpia vidéki elődöntőjét Szolnokon rendezték meg, a fővárosi pajtások Budapesten versenyeztek az országos döntőbe jutásért. A Rába ETO-ban versenyző győri pajtások ezúttal iskoláik színeiben rajtoltak. Fiú kajakosok. K—1 500 m: 3. Takács P. (Móra iskola), 5. Zsirai (Bartók). K—2 500 m: 3. Takács P, Szalay P. (Münnich) kettős. Leány kajakosok. K—1 500 m: 3. Hanekám Éva (Kossuth). K—2 500 m: 2. a, Hanekám É., Horváth Cs. (Zalka) kettős. Kenusok. C—1 500 m: 4. Bindl. PC—2 500 mp: 3. a Bindl, Németh Zs. (Gárdonyi) páros. IC—4 2000 m: 4. a Szakács T., Gosztola, Ihász, Kovács B. (Móra) csapat. fiz úszó-ORV második fordulója Komáromban nyitott uszodáiban, mostoha időjárási viszonyok között rendezték meg úszásban az olimpiai reménységek versenye második fordulóját. A Rába ETO a három korosztály versenyén kilenc csapatot indított, a delfín leány, az úttörő leány és a gyermek fiúcsapat az első helyen végzett. A többi ETO-csapat második, illetve harmadik lett, s ezekkel javított az egyesület a decemberi döntőbe jutásért folytatott küzdelemben helyezésén. Lányok, delfinek, 50 m hát : 2. Rigó 10,3, 3. Tóth L. 41.0. 100 m gyors: 1. Kovács I. 1:18,7, 3. Koszmits 1:29.4. 200 m mell: 2. Horváth T. 3:25.5. 3. Kárpáti ..:29.8 : 400 m vegyes: 1. Rigó 6:14.1. 3. Tóth L. 6:32.8: 200 m gyors: 1. Paksa 2:43.2. 2. Csodányi 2:31.8. 4X100 m vegyesváltó: 1. Rába ETO A 5:55.0 2. Rába ETO B 6:07.8. Úttörők. 50 m hát: 2. Kovács D. 39.2. 3. Tulok 39.7; 100 m gyors: 1. Knipfer 1:10.6, 3. Gyurácz 1:14.7 ; 200 m mell: 2. Cseszregi 3:17.3 ; 400 m vegyes 1. Tempfli 5:48.7, 3. Varjú 6:92.5; 200 m gyors: 1. Havassy 2:32.9, 2. Kovács DJA1.7. 4X100 SS vegyeváltó: 1. ETO A 5:30.5, 3. ETO B 5:39.6. Gyermek korosztály, 50 m hát: 2. Nagy J.35.7. 100 m gyors: 2. Wachsler 1:10.1 . 200 m mell: 3. Sziporka 3:17.6. 400 m vegyes: 2. Boros 5:57.8; 200 m gyors: 2. Nagy J. 2:39.2. 4X160-as vegyesváltó: 2. ETO 5:30.9. Stűk, delfinek. 50 m hát: 3. Varga A. 41.8; 100 m gyors: 3. Gasztonyi 1:24.6. 200 m mell: 1. May 3:39.8; 400 m vegyes: 1. 1. azur 6:26.6; 4X100-as vegyesváltó: 2. ETO 6:00.2. Úttörők, 50 m hát: 2. Horváth 7: 36.9, 3. Szabó 37.4; 100 m gyors: 2. Szell 1:13.5; 200 m: 1. Szabó 2:37.8, 2. Eisenberger 2:43.1; 200 m mell:1. Földes 3:13.7; 400 m vegyes: 2. Farkas 6:03.2, 3. Horváth X. 6:09.0 ; 4X100-as vegyesváltó: 1. ETO A 5:22.6. Gyermek korosztály 50 m hát: 1. Bakó 34.5; 100 m gyors: 1. Teravagimov 1:03.0; 200 m: 1. Bakó 2:18.2; 200 m mell: 1.Gyomoréi 3:12.9 ; 400 m vegyes: 2. Nagy 5:30.1; 4X100-as vegyesváltó: 1. ETO 4:58.5. A Soproni SE-vel a lány és fiú delfincsapat vett részt ,a versenyen, az 5. és a 4. helyen zárták a küzdelmet. Jobb eredményeik, 50 m , fiú hátúszás: 2. Ferenczi 41.2, 100 m gyors: 2. Hadarics 1:23.6. 200 m mell: 3. Teichtinger 3:43.0 . 4X100-as vegyesváltó: 3. LSE 6:15.1. Ma este a Népstadionban Magyarország - Ausztria Viharos erejű szélben tartott edzést kedden délután a Népstadionban az osztrák labdarúgó válogatott. A bő egy órás műsor nem hozott különlegességet, olyan volt, amilyen egy gyakorlás 24 órával a válogatott találkozó előtt lenni szokott. Karl Stotz szövetségi kapitány is beállt a játékosok közé, de inkább azért, hogy közelről adja utasításait és szemrevételezze jelöltjeit. Az összkép az volt, hogy valamennyi vendéglabdarúgó friss és jó erőben van. A jelek szerint nem lesz könnyű dolguk a magyaroknak. Sót! — Minden igyekezetünkkel arra törekszünk, hogy feledtessük a legutóbbi, argentinok elleni 5:1-es súlyos vereségünket — mondta a gyakorlás után Krankl, az osztrákok egyik sztárja, aki már csak egy bajnoki mérkőzést játszik a Viennában, aztán Olaszországban folytatja pályafutását. — A magyarok ellen többször is szerepeltem, úgy érzem, nem is rosszul. Szeretnék gólt elérni! . A vendégek így állnak fel a 18 órakor kezdődő mérkőzésen: KonciHa > Pospichjl, Obermayer. Wéber, Zuenelli — Hattenberger, Prohaska, Kreuz Jara — Schachner, Krankl. Csere: Feurer, Steinkogler, Pichler, Pregesbauer. Jurtin. A magyar csapat a skótok elleni felállásban lép pályára. Mészáros — Paróczai, Bálint, Garaba, Tóth J. — Pásztor, Keraki, Nyilasi,. juxonsjácz-i- .,Kiss Törőcsik. A magyar—osztrák barátságos találkozót 3 olasz bíró vezeti. A vezetőbíró R. Lattanzi, partjelzői: Ivanese és Patareste. Kosárlabda NB II SOPRONI POSTÁS—MÁV NAGYKANIZSAI TE 56—40 (25—24). Sopron, női mérkőzés. Postás: Krasznai 4, Füzin 8, Mihócza , KUBICSEK ZS. 22, Várkonyi 2. Cs.: Varga 10, Hamvas 2, Horváth A., Vajda, Szilágyi. — A második főidőben a postások „feltörték” a vendégek 1—3—1-es zónáját. A soproni városi kosárlabda szövetség 6 úttörő lánycsapat részére tornát rendezett, amelyet a Munkásőr úti iskola csapata nyert meg, az SVSE és a Soproni Postás előtt. 1981. június 4. Szerd*: Bulcsú napja. A Nap kél 4.4» — nyugszik id.kti órakor. A Hold kél #.,.S — nyugszik Ig.lS órakor. Várható időjárás ma estig, változóan felhős idő. Szórványosan eső, záporeső. Többfelé erős, helyenként viharos északnyugati, északi szél, éjszakára kissé mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 17, 22 fok között. A Balaton vízének hőmérséklete Siófoknál tegnap 11 órakor 15 fok volt. A DUNA vízállása Dunaremeténél tegnap 450 centiméter volt. Győrött a RÁBA 262 centiméter, apadó jellegű. RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓMŰSOR GYŐRI RADIO; 17.00: Műsorismertetés, hírek. — 17.83: Jascy,pódium/ — 17.15: Ügyek, gondok, panaszok. — 17.30: Zalai Mária és Vámosi János, énekel. — 17.41: Nők magazinja. — 18.00: Nyugatdunamúti krónika. — Esti murai- ka. — Programjavaslat. — Időjárás. KOSSUTH RADIO: 8.27 : Szocialista brigádok akadémiája. — 8.56: Reszélni nehéz. — 9.08: Tarrv zene. — 9.44: Kis magyar néprajz. — 9.49: Tarka mesez, kis mese. — 10.05: Beszéltetés a barátságról — 10.35: Válaszolunk ! — 10.50: Magyar előadóművészek felvételeiből. — 12.33: Házunk tája. — 12.50: operaslágerek. — 13.20:, örökzöld dzsesszmelódiák. — 14.22: Magyar szerzők hangszerszólóiból. — 15.10: Szatmári Szatyi Sándor dalaiból. — 15.28: MV 10—14. — 16.20: Kritikusok semmá. — 16.20: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 17.07: Mi újság az építőanyagok piacán? Riport. — 17.32: .Maria Callas opera felvételeiből. —■■ 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.25: Mai könyvajánlatünk. — 19.15: Gondolat. — 20.00:Lemez-mozetta. — 21.05: összeállitás Nemes György műveiből. — 22.20: Külpolitika. 22.30: Palestrina-motetták. — 22.47: Közelkép — a politikai kabaréról. — 28.02: Híres előadóművészek lemezeiből — 0.10: Virágénekek. PETŐFI RÁDIÓ; 8.05: OpeacU dalok. — 8.20: Külpolitika. — 3.33: Idősebbek hullámhosszán. — 9.28: Nóták. — 10.00: Zene délelőtt. — 11.30: A Szabó család. — 12.00: Népi zene. — 12.38: Tánczene. — 13.20: Miért csak korrekciós. Riport. — 13.30: Nép/mnei műsor. — 14.00: Kettőtől négyig. . . — 16.00: Fordulók a líra történetében. .. — 16.35: Miért is adok önnek fegyelmit? — 16.55: Ötödik sebesség.— 17.55: Közvetítés a Magyaroszág —Ausztja válogatott labdarúgó-bérkőzésiu.. — 18.33: A Körmendi együttes műsorából. — 19.00: A II. félidő közvetítése. — 19.50: A bejat kedvelőinek. — 20.38: Maigret betegszabadságon. — 21.10: Nyomon vagyok. Vetélkedő. — 22.35: Népdalkórusok, népi hangszerszólók. — 23.15: Operettrészletek. 3. MŰSOR: 9.00: Delibes, Coppelia. — 10.30: Geraint Evens opera felvételeiből. — ll.Op. Dzsessz- felvételekből. 12.00: Kanaramuzsika. — 14.00: Magyar irodalmi Arcképcsarnok. — 14.20: Attila. Részletek. — 15.09: Mozart-művek. — 16.44: Öt földrész zenéje. — 16.57: Beethoven: Esz-dúr vonósnégyes Op. 127. — 17.84: Magnóról magnóra. — 18.19: Jevgenyij Nyeszterenko dalestje. — 19.45: A csembalójáték művészete. — 20.19: Reneszánsz kórusmuzsika. — 20.35: A dzsessz történetéből. 1 6. rész. — 21.15: Gordonkaverseny.. — 22.14: Operaáriák. BUDAPESTI TV I.; 10.00: Tévétorna (ism.) (sz.). — 10.05: Iskolatévé. Magyar nyelv (ált. isk. 3. oszt.) (sz.). — 10.20: Stopl (sz.). — 10.30: Az űrutazásról jelentjük (sz.). — 11.00: Anna Karenina. X 5. rész (ism.) (sz.). — 11.55: Lehet egy kérdéssel több? — 13.30: Magyar nyelv (ism.) (sz.). — 15.45: Stop! (ism.) (sz.). — 16.20: Hűek. — 16.25: Első örömök (ism.) (sz.). — 17.30: Sta- Béla. Tíz perc ifjúság. 17.40: A Köönbségszolgálat tájékoztatója — 17.45: Reklám. — 17.50:gyarország—Ausztria válogatott labdarúgó-mérkőzés (sz.). — 19 45: Tévétobna (sz.). — 19.50: Esti mese. — 20.00: Tv-híradó (sz.). — 20.30: Hat év történelem. XX 15. rész: A Balkántól Bécsig (sz.). — 21.15: Egyetlenem. — 21.45: A 26. miskolci tévéfesztivál díjnyertesei: Nem felejtek és nem emlékezem (ism.). — 22.30: Tv-híradó 3. (sz.). 2. MŰSOR: 19.40: A mi képernyőnk. — 20.00: Tv-híradó (sz.). —20.30: Trisztán (sz.) (ism.). — 21.35: Tv-híradó 2. (sz.). — 21.55: .Balettről. XV. rész (sz.). SZLOVÁK TV I.: 8.55: Hírek. 9.00:tskola-tv. — 9.25: Egy ház lakói, ma — tv-filmsorozat. — 10.55: A hét könyvei. — 11.00: Iskola-tv. — 11.30: Hírek. — 16.40: ■pitknírok ■ műsora. — 17.30:A hét könyvei. — 17.35: Kelet-szlovákiai magazin. — 18.o0: Amíg egy «Termek felnő — dokumentumfilm. — 18.30: Vetélkedőműsor — 19.10: F.s.K mese. — 19.20: Időjárás. — 19.30: Tv-hír a in. — 2000: Prágai tavasz. - 22.00: Tv-híradó. — 22.30: A komikus és világa. —. 20.10: Hírek. U.. 16.50: Hírek. — 17.05: Ki a bűnös? Bírálági tárgyalás. — 17.30: Nemzetközi atlétikai verseny. — 19.10: Tv-torna. —19.30 : A napi nyelvtanfolyam. —20.0: A bosszú díla. — Kalandfilm op 05: ítélethirdetés. — 22.45: Tvhiradó. OSZTRÁK TV I.: 9 30: Ország és emberek. — 10.00: Iskola-tv. — 10.30: A hattyú. Film Molnir Ferenc színművéből. — 17.66: A torta. Bábjáték. — 17.25: Bácsi- Vam a Marsról. Filmsorozat. — 17.50: Jó éjszakát, gyerekek! — 17.55: Magyarország-Ausztria labdarúgó-mérkőzés. — 19.45: fejpartitírek. — 20.15: Nincs több olyan rossz gyilkos mint én! 1’limkomédia. ■— 21.55: spoi’thirek. H.: 18.00: Francia nyelvecke. — 18.30: Szájkosár nélkül. — Ifjúsági magazin. — 19.30: Tv-híradó. — 20.15: Cesitrál kávéház. — 21.06: Riportműsor — 22.20: Gyíkos a tengeren. Tv-fiLm. MOZIMŰSOR • Csorna: Veszélyes játékok (m— NDK) fg. Egy egészen ’ kicsi kispolgár* to.) f8. Fertőd: A kétbalkezes és az örömlány* (USA) cs. Győr, Rába: Az aI■an^'ember (m.) 3. Az anya, a lány és a szeret * (Fülöp-szigeti) n6. 18. Kamara: Miért, ölnek nteg egy bírót?* (o.) 16. Győr, Vörös csillag: Tizenhármas, vesztes szám (es.) ». II. Győr, Kert: Sugarlánc- hajtóvadászat (USA) 21. Győrszentiván: Futárszolgálat (sz.) 5. Kapuvár: Ezüstnyereg to.) 6. ?. Móvár, Kossuth: Apokalipszis most, I.ír.». (USA) 4. 7. Nagyszentjános: Amarcord* (Emlékezem) (6.) 7. Sopron. Szabadság: Földi űrutazás (USA) 3. 0o. 18. A Moziüzemi Vállalat a műsorváltoztatás jogát fenntartja! KISFALUDY SZÍNHÁZ Küzdelmek: 19 óra, bérletszünet. Kényeskedők—Scapin furfangjai 19 óra, Varsányi bérlet Megyei Művelődési Központ ORVOSI ÜGYELET GYOROTT, hu. 5 órától reggel 7-ig p. Bástya utca 59. szám alatti körzeti orvosi rendelőben Telefon: 11-004 Gyermekorvosi ügyelet ugyanott, ma 17 órától reggel 7-ig, c,u 4-401 renggel 7-ig a Lenkey u. 5. szám alatti rendelőben. Telefon: 12-10. MOSOVMAGYARÓVÁRON: du. 5-től reggel 7-ig a rendelőintézetben. Kapu Lajos tér 3—5. Telefon: 16-008 CSORNÁN: du. 6 órától reggel 8-ig rendelőintézetben Rákóczi u. 3. Telefon: 337. ■KAPUVARON; a körzeti orvosok saját körzetükben személyesen vagy telefonon elérhetők. Ingyenes és kötelező TÜDŐSZÜRés: GYOROTT: Amadé L. u. 1. sz. alatt, de. 8-tól du. 5 óráig. SOPRONBAN: Kiss J. u. 2. szám alatt du. 13—18-ig. továbbá: Rábaszemandráson, Szanyban, Hegyeshalomban. LELKI SEGÉLYSZOLGÁLAT Ma 17 Órától 22-ig a megyei egészségnevelési csoport helyiségében (Győr, Alpári u. 21.) személyesen vagy a 11-232-es telefonszámon.