Kisalföld, 1980. december (36. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-05 / 285. szám
KECTS3KH ESEMÉNYEK ■ A pozsonyi művészeti iskola zenei tagozatos tanulói szerepeltek szerdán Győrött, a Liszt Ferenc Állami Zeneiskolában a házigazda iskola tanulóival közös koncerten. A hangversenyt a két intézmény cserekapcsolata jegyében rendezték, amely hét évvel ezelőtt kezdődött. Felvételünkön a fiatal muzsikusok: Tóth Tamás hegedűn, Zuzana Stefková altfuru- lyán játszik. Fotókiállítás Tihanyi László tárlata Tihanyi László fotóművész munkáiból nyílik kiállítás ma 17 órakor a Győri Műcsarnokban. A tárlatot a győri városi tanács művelődésügyi osztálya rendezi, idős Rácz Endre fotóművész nyitja meg. Az alkotásokat december 23-ig, hétfő kivételével naponta 10—14 és 15— 19 óráig láthatja a közönség. A fiatal művész önállóan először mutatkozik be. Munkáival megyei és országos pályázatokon elismerést vívott ki magának. Dinamikus képeivel a modern fotóművészet egyik legtehetségesebb győri képviselője. Zerüiteli szeminárium A vállalati költséggazdálkodásról A vállalati költséggazdálkodás időszerű kérdéseiről rendezett területi szemináriumot tegnap Sopronban a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság soproni szervezete. A szeminárium célja a vállalati gazdálkodást segítő költséggazdálkodási elvek és módszerek ismertetése volt. Az eseményt Hencz József az MSZMP Sopron városi Bizottságának első titkára nyitotta meg a Liszt Ferenc Művelődési Központ kamaratermében. Ezután több előadás hangzott el — közöttük dr. Ladó László tanszékvezet egyetemi tanár az iparvállalati költséggazdálkodás és a korszerű vállalati irányítás összefüggéseit ismertette —, majd hozzászólások következtek. A témák összefoglalása után a szeminárium ajánlások előterjesztésével zárult. Felkészülés a KISZ-kongresszusra A KISZ X. kongresszusára készülnek a kiszesek. December 6. és 10. között az egyetemi és főiskolai KISZ- vezetők hagyományos téli felkészítését rendezik meg Csillebércen, ahol az időszerű kül- és belpolitikai, valamint társadalompolitikai tájékoztatók mellett a kongresszusra való felkészülés kap nagy hangsúlyt. Az intézményi és kari titkárokat tájékoztatják a kongresszus előtti legfontosabb feladatokról. A KISZ Győr-Sopron megyei Bizottságát a felkészítésen Csáki Katalin iskolai felelős képviseli. 15-544 | Ügyeletes riporter: PIO MÁRTA A TAVASZ A TÉLBEN. Az Agrártudományi Egyesület szakcsoportjának rendezésében hét ország szakembereinek részvételével nemzetközi orchidea kongresszust tartottak Szombathelyen. A konferenciával egyidőben a helyi Kertész MgTsz mintegy kétszázötven fajta orchideát állított ki. Nyugdíjas hajósok találkozója Nagy vizeket járt, a hajózásban megőszült nyugdíjasok találkoznak holnap délután háromkor Gönyűn, a hajósközség pártszékházá-ban, ahol a MAHART és a gönyűi szakmaközi bizottság szervez beszélgetést. A nyugdíjas hajósok minden évben találkoznak a MAHART vezetőivel valamint utódaikkal, akik beszámolnak a hajózás mai feladatairól, helyzetéről. A szombati nap azonban nemcsak a vízi embereknek, de a gönyűi öregeknek is kínál programot. Délután öt órától a Sirály étteremben a községi nyugdíjas találkozó veszi kezdetét. fi PINCESZÍNHÁZ — KICSIKNEK. Gyermekelőadást tart két egymást követő vasárnap a soproni Civitas Pinceszínház. Az együttes Hárs László: Az egyetlen ajándék című munkáját dolgozta fel. A mostani és a következő vasárnapon is két előadás lesz, délelőtt tíz és tizenegy órai kezdettel. ■ Óvoda épül Szanyban. Bár hiánycikkek késleltetik a befejezést, év végéig átadják műszakilag Szanyban a község új óvodáját. A hatmillió forint értékű létesítményben száz gyermek elhelyezését tudják megoldani 1981-től. a KÖSZÖNTŐ. A Hazafias Népfront Győr. Ady város I. számú körzeti bizottsága, valamint a Verseny ABC gyermekköszöntőt szervezett ma délután négy órára az ABC elé. A gyerekeket Mikulás köszönti majd. ■ Évzáró klubdélutánra gyűlnek össze ma délután 2 órai kezdettel, Mosonmagyaróvárott a Vakok és Gyengénlátók körzeti csoportjának tagjai. Értékelik ez évi tevékenységüket, majd a megyei szövetség kultúrcsoportja versmondással és vidám jelenetekkel szórakoztatja a tagságot. n ÚJ TÜKÖR KLUB alakult Győrött, a Megyei Művelődési Központban. Tagjai beszélgetnek a népszerű hetilapban megjelent riportokról, találkoznak a lap szerkesztőivel, az ott publikáló írókkal, költőkkel. Emellett a közművelődés terén is munkálkodnak, programjaikat más megyei klubokba ajánlják. Ma este hat órakor Sáry István főlevéltáros előadását hallgatják meg Győr kulturális életéről a kiegyezést követő évtizedekben. A győri korcsolyapálya jégfelületét sikerült megtisztítani a hótakarótól, és ha az időjárás is engedi, ma délután három órakor kinyitják a kaput a korcsolyázni vágyók előtt. Iránytű „Csak az él igazán, aki együttél!” — szól a győri Révai Gimnázium Iránytű című lapjának Bálint Györgytől kölcsönzött mottója, s akié az állítás, azé a bizonyítás. A lap a badacsonylábdi KISZ-táborra emlékezik induló cikkében. A továbbiakban az Iránytű tanárt faggat a rajzról, a képzőművészetről, felemeli szavát az iskolai plakáttilalom ellen, bemutat egy klubvezetőt, iskolai versenyek eredményeit közli. A Görbe tükör rovatból megtudhatja az olvasó, milyen állat a fütty. a röviden s agány. Woking angol kisváros bíróságán hetente kétszer rendszeresen megjelent egy 65 éves hölgy, bizonyos Phyllis Nicholls, és végighallgatta a tárgyalásokat. A rendőrök erősen törték a fejüket, miért tölti idejét a látogató a bíróságon. Végül megkérdezték tőle. A hölgy papírt és ceruzát kért. Majdnem egész életében magányosan élt, megszólalni egyszerűen képtelen, a bíróságra pedig azért jár, mert „társaságra vágyik” — olvashatták a rendőrök a papíron. A bírósági tisztviselők és a rendőrök egy rádiókészülékkel lepték meg. 1980. december 5. Péntek. VILMA napja. A Nap kél 7.16 — nyugszik 15.51 órakor. A Hold kél 4.39 — nyugszik 15.07 órakor. SZÁZHARMINC ÉVVEL EZELŐTT, 1850. december 5-én született Grazban, és 68 éves korában, 1918 áprilisában hunyt el Bécsben ALEXANDER GIRARDI, osztrák színész és operetténekes. Várható időjárás ma estig: a Tiszántúlon és a déli megyékben erősen felhős vagy borult idő, többfelé havazással, hófúvással. Másutt változóan felhős idő, szórványos havazással, hózáporral. Időnként megerősödő, általában északi szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet —1, —6 fok között. A DUNA vízállása tegnap Dunaremeténél 288 centiméter volt, Győrnél a RÁBA 190 centiméter, mindkettő árad. RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓMŰSOR GYŐRI RÁDIÓ: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. —17.05: Zenés ifjúsági magazin. — 18.00: Nyugatdunántúli krónika. — Esti muzsika. — Programjavaslat. — Időjárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.27: Energiatakarékosság — de hogyan. Hl. rész. — 8.37: Franck: D-dúr vonósnégyes. — 9.30: Száll az ének. Óvodások műsora. — 10.05: Hétszínvirág. — 10.35: A merengőhöz. — 10.40: Népi zene. — 11.00: Egy színész halálára. — 12.20: Miskolci Zenei Hét. — 12.33: Hétvégi Panoráma. — 13.54: Sanzonok. — 14.24: A Budapesti Fúvósötös felvételeiből. — 14.44: Magyarán szólva... — 15.10: Két Mozart hangverseny rondó. — 15.28: Dominó. — 16.05: Húszas stúdió. — 17.10: Operaáriák. — 17.35: Láttuk, hallottuk. — 18.00: Népdalok. — 19.15: Lengyel Nagy Anna műsora. — 20.10: A zene nem ismer határokat. — 21.00: Korok és emberek. Zaragoza ostroma. — 22.20: Külpolitika. — 22.20: Szimfonikus zene. — 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO: 8.05: Francia madrigálok. — 8.33: Dunajevszkij operettjeiből. — 9.18: Harminc perc alatt a Föld körül. — 10.00: Zened élel ott. — 11.45: Tánczenei koktél. — 12.38: Népi muzsika. — 13.15: Nőkről — nőknek. — 14.00: Kettőtől ötig... — 17.09: Mindenki iskoláin. —17.30: ötödik sebesség. — 18.33: Pontúriszt. .— 19.28: A Budapesti Koncertfúvószenekar játszik. — 20.00: Régi nóta híres nóta. — 20.33: A Rádió Dalszínháza. — 22.15: Verbunkosok, nóták. — 23.15: Slágermúzeum. BUDAPESTI TV I.: 9.00:tévétorna (ism.). —8.05: Magyar irodalom (alt. isk. 6. oszt.) (ism.) — T rész. — 8.45: Történelem (ált. isk. 6. oszt.). — 9.20: Korok művészete (középiskolásoknak). — 9.50: Lottósorsolás — 49. hét. — 10.05: Környezetismeret (ált isk. 4. oszt). — 10.35: Magyar nyelv (ált jsk 3. oszt.). — 10.45: Tízen Tújak Társasága (ism.). — 14.10: Magyar nyelv (ism.). — 1920: Környezetismeret (ism.). — 14.35: Magyar irodalom (ism.). — 15.30: Történetem fiiam.). — Ifi.05: Hírek. — 16.10: Mindenki, körneve dik . . . — 16.25: Keresztkérdés. — 1 fi fm; öt. nerc metróról a«??«*. — 17.00: Virgács. Vidám irodalmi Télapó-műem* reveknek film.). — 1950: Fe^rb°n Tfiúsá°b' ve'él kedd az e^écz- sép(re,T,1 vr-ö^énigl^dév e*y_án-iára. TV. p’— 18.40 * t*rt? — 19.00: pöViém — to 0’Tév^+orna. — 7 de 1; Olvassatok m int — iQ 15: f«+í m —. 19.3fi* 'T'n_hír.sdó. — ?r~nn: tvr it*»t — 210 • A rrfigy"* dráma 30 és*e Mr’-énv Tstv3n r^r*‘:r■^-^•5tén!S',-- +4véXTeRr»zafQ — n 55. Visa — 07"«ZOT*CPTd•*. ■noT-ncT TTgV?S Kirne» dönt” —20 3" • n r^’t‘)TOT,r. A 'noo. előadás. — 22.55: Tv-híradó 3. 9 MŰSOR. 1 fi 25. Reklám. — ’ fi 20 • 0c2v'C7lOVákia—071'es7'''*'fizáS. 'T'nnlejy rT'nie; KUP2 — 10 A0’ Rn’ix'm. -- 19.05: öt (1 cm 1. — 10 ffl . — 19.30: Tv-híradó. — 2000: Daniel Druskat. V/2. rész. — 21.40: Tv-híradó 2. — 21.55: Kettős premier a Nemzeti Színházban. Shakespeare: Iv. Henrik. 1—II. rész. szlovák TV I.: 8.35: Hírek. — 9.00: Zenés gyermekműsor. — 9.30: Dalműsor gyermekeknek. — 9.50: Tv-film. — 10.55: Olimpiai ünnep (ism.). — 11.40: Vetélkedőműsor. — 12.20: Hírek. — 12.35: A rendőrség naplójából. — 14.55: Hírek. — 15.00: Tenisz Davis Kupa döntő. — 18.30: Esti mese. — 18.40: A madarak birodalmában. — 19.15: Az úton nem vagy egyedül. — 19.20: Időjárás, műsorismertetés. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Marx Károly fiatal évei. — 21.20: Fúvószene. — - 21.55: Hétvégi tipp. — 22.00: Tv-híradó. — 22.30: Riport Inge Stolz szerencséjéről. — 23.20: Hírek. OSZTRÁK TV I.: 9.30: Orosz nyelvlecke — 10.00 :Iskola-tv. — 10.30: Zöld tűz. Kalandfilm. — 12.20: idősek klubja. — 17.00: Kicsinyek műsora. — 17.30: Heidi. Filmsorozat: ,,Esy mesebeli szén nap”. — 17.55: Jó éjszakát, gyerekek? — 18.00: Panoptikum. — 13.30: MI. — 19.00: Osztrák képek. —■ 19.30: Tv-híradó. — 20.15: Aktaszám XV — megoldatlan. — 21.20: Idegen tollak. Vidám paródiaműsor — 22.10: Sporthírek. — 22 20: Éjszakai stúdió. — 23.20: Hírek. II.: 10.55: Síversenye Val d’Tierben. — 17.30: Iskola-tv. — 18.5: Szülők műsora. — 13.30: tinók kérték — mi telesítjük. — 19.30: Tv-híradó. — 20.15: Dokumentumműsor. — 21.00: Riportműsor. — 22.20: A gyilkos hölgy. Filmkomédia. — 23.35: Hírek. MOZIMŰSOR Ásványráró: Szelíd motorosok* (USA) 6. Beled: A Reménység Szele (sz.) 6. Bőnyrétalap: őrült nők ketrece* (fr.d.) 5. Csorna: Moder Robinson és családja (USA) f6. f8. Farád: Titokzatos rendszám (sz.) 6. Fertőszentmiklós: Halálos tévedés (NDK) 6. Gönyű: Hálózat* (USA) 6. Győr, Rába: A pap, a kurtizán és a magányos hős* (USA) f3. f5. f7. f 9. Kamaramozi: A nagy balhé (USA) f6. Győr, Vörös Csillag: A pap, a kurtizán és a magányos hős* (USA) 9. 11. Pofonok völgye, avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni (m.) 3. n6. 18. Mesemozi: A legkisebb törpe (sz.) 3. n6. Győr: Petőfi: ,,Az Áldozat”* (m.) 6. Győrszentiván: a negyedik fázis* (USA) 6. Hegyeshalom: A Nagy Medve fiai (NDK) 6. Jánossomor,ia: Az ötödik évszak (sz.) 6. Kapuvár: Hugó, a víziló (m — USA) 6. San Babita egy napira* (pl.) 8. Lébénymiklós: Földi űrutazás (USA) 17 Mosonmagyaróvár. Dózsa: Szívzörej* (fr—ol.) 16. 18. Mosonmagyaróvár. Kossuth: Luxusbordély Párizsban* (fr.) 4. 6. 8. Naervszentjános: Tűzharc* (a.) 6. öltevény: Piedone Afrikában föl.) 6. Pannonhalma: A katona és az elefánt (sz.) fi. Pér: Robinson Crusoe (sz.) 6. Rajka: Veszélyes játékok (m— NDK) 7. Sopron: Szabadság: A hét mesterlövész (USA) 3 nlfi, Kalózok Jamaicában la.) n6 Ragadozó madarak* (USA) 18. Sopron Petőfi: Apokalipszis most. I—II.* 6. A Moziüzemi Vállalat a műsorváltoztatás jogát fenntartja! KISFALUDY SZÍNHÁZ Nebáncsvirág, 19 óra bérlet szünet. Takarítás, 20 óra, bérletszünet, Stúdió. ORVOSI ÜGYELET GYŐRÖTT: du. 5 órától reggel 7-ig a Bástya utca 59. szám alatti körzeti orvosi rendelőben. Telefon: 15-144. Gyermekorvosi ügyelet ugyanott, ma 17 órától holnap reggel 7-ig. SOPRONBAN: du. 4-től reggel 7-ig a Lenkey u. 5. szám alatti körzeti orvosi rendelőben Telefon: 12-011. MOSONMAGYARÓVÁRON: du. 5-től reggel 7-ig a rendelőintézetben. Kanu Lajos tér 3—5. szám alatt. Telefon: 15-013. CSORNÁN: este 6 órától reggel 8-ig a rendelőintézetben. Rákóczi utca 3 szám alatt. Telefon: 337. KAPUVÁRON: a körzeti orvosok saját körzetükben személyesen v--igy telefonon elérhetők. Ingyenes és kötelező TÜDŐSZŰRÉS: GYŐRÖTT: az Amadé László utca 1. szám alatt. de. 8-tól du. 5-ig. SOPRONBAN: a Kiss J. u. 2. szám alatt du. 13—18 óráig. Továbbá: Vámosszabadin, Kimlén. Levélen. LELKI SEGÉLYSZOLGÁLAT Ma 17 órától 22 óráig a megyei egészségnevelési csoport helyiségében (Győr, Árpád u. 21) személyesen vagy a 21-188-as telefonszámon. KISALFÖLD Az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottsága és a Győr-Sopron megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PUSKÁS CSABA Kiadja a Győr megyei Lapkiadó Vállalat, Győr. Felelős kiadó: SZABÓ KÁLMÁN, a vállalat igazgatója Címünk: Szerkesztőség és Kiadóhivatal: Győr. Tanácsköztársaság útja 51., II. emelet. Levélcímünk: Győr. Pf. 28 9002. A szerkesztőség és kiadóhivatal központi telefonszáma: 15-544. Ügyeletes riporter: 15-544. Szerkesztés: 12-475. Éjszakai szerkesztés: 11-953 Főszerkesztő és -helyettes: 13-042. Igazgató és főkönyvelő: 12-142. Hirdetésfelvétel: 16-313. Győr város távolsági hívószáma: 96. Soproni szerkesztőség: Sopron. Előkapu 11. 9400. Telefon: 12-266 Sopron város távolsági hívószáma: 99. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Az előfizetési díj egy hóra 30.— Ft, negyedévre 90.— Ft egy évre 360.— Ft Kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készítette: a SZÉCHENYI NYOMDA Győr, Kálvária út 1—3. Pf.: 126 9002 Telefon: 17 822. Felelős nyomdavezető: NAGY IVÁN igazgató. Index: 25 060 HU ISSN 0133—1507.