Kisalföld, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-01 / 179. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1981. AUGUSZTUS 1., SZOMBAT ÁRA: 1,80 FORINT XXXVII. ÉVFOLYAM, 179. SZÁM Kockázatos vállalkozás Olya­n esemény szín­helye szombattól az At­lanti-óceán északi térsé­ge, amely szinte megtesz­tesíti az amerikai kül­politika töre­kvéseit. Az Ocean venture fedőnevű haditengerészeti szuper­gyakorlatról van szó. Szervezője nem a NATO, hanem a Pentagon és célja, jellege éppen­­az, hogy ebbe az akcióba — és hosszabb távon nyil­ván nemcsak ebbe­­az akcióba! — bevonjon jónéhány, az atlanti szö­vetséghez még, vagy egyáltalán nem tartozó országot is. (A katona­­politikai hatósugárra jellemző, hogy a gyakor­lathoz számos dél-ame­rikai ország egységei is csatlakoznak.) A koncepció világos, az új amerikai kormány­zat már nem egyszer hangoztatta, hogy „a nyugat létérdekeit m­es­­­SZe a NATO-határokon túl is meg kell védeni”. A globális szembeállás­nak ez a mind kihívóbb hirdetése, amely a hi­degháborús vádaskodá­sok felelevenítésével minden társadalmi nyugtalanságban egysze­rűen „moszkva kezét” látja, közismerten még néhány NATO-országot is aggaszt. Mindazt, amit az Ócean venture kül- és katonapolitikailag meg­testesít, szavakba is fog­lalta Haig külügyminisz­ter a szenátus hadügyi bizottsága előtt. „Az amerikai kormány — mondotta — megértette a nemzetközi kapcsola­tok katonai oldalról való megközelítésének fon­tosságát. ..Ezt, sajnos — különösen a minden sza­­lonképességi szempontot a katonai érdekek­ oltá­rán feláldozó ’ Reagan­­kabinet viszonylatában — jól tudjuk, mit jelent — elég Pakisztánra vagy éppen Salvadorra gondolnunk. A maximális hangerő­re csavart hisztériakel­tés jogos aggodalommal tölti el azt a mostaná­ban kevesebbet emlege­tett, de azárt létező „másik Amerikát.” Ame­rikai tudósok­­a kor­mányzat lépései nyomán drámai hangú levélben figyelmeztették Reagan elnököt a fegyverkezési hajsza iszonyú veszélyei­re és levelüket azzal a történelmi parancsnak is felfogható mondattal fe­jezik be, amely szerint ,,napjainkban már lehe­tetlen a régi kategóriák­ban gondolkodni”. Az Ócean venture fe­dőnévből a venture pon­tos szótári fordítása a következő: (kockázatos) vállalkozás. Az az alap­állás, ami e gyakorlat mögött áll, politikailag is pontosan fedi a szó­tári tartalmat. Zárójel nélkül. Magyar üdvözlet a Spanyol KP-nak A Mundo Obrero, a Spa­nyol KP hetilapja legutób­bi számában teljes terjede­lemben közölte azt az üze­netet, , amellyel az MSZMP Központi Bizottsága üdvözöl­te a Spanyol Kommunista Párt X. kongresszusát és an­nak résztvevőit. Az üdvözlet kifejezi a ma­gyar kommunisták szolidari­tását a spanyol kommunis­ták nehéz körülmények kö­zött folytatott áldozatos har­cával, és újabb sikereket kí­ván országuk felemelkedésé­ért, a szocializmus és a béke megvédéséért folytatott küz­delmükhöz. Népi ellenőrök vizsgálták A munkahelyi demokrácia fórumai Országos értékelés készül A munkahelyi demokráciáról minden dolgozónak, aki már egy-két esztendőt eltölt az esztergapad mellett, a földeken, vagy éppen egy egészségügyi intézményben kialakul a saját véleménye. Hogyan változott az üzemi, szövetkezeti, intéz­ményi demokrácia megítélése az utóbbi években, mit talál­nak jónak, vagy min szeretnének változtatni a munkások, mérnökök, tanárok és ápolónők? Erről készített átfogó vizs­gálatot a Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság egy országos vizsgálat részeként a szakszervezettel­­közösen. A vizsgálatot megyénkben mintegy száz népi ellenőr végezte, tizenhat vállalatnál, tizenkét szövetkezetnél és Tévésnél, valamint négy intézményben. A tapasztalatokat hosszú, érdekfeszítő vitán elemezte a MNEB, a megyei pártbizottság, az SZMT, valamint a megyei tanács illetékesei részvételével. A vizsgálat kiindulópont­­ja az 1977-ben alkotott kor­­mány-SZOT együttes hatá­rozata volt, ugyanakkor sok­oldalúan figyelembe vették a helyi körülményeket, ta­pasztalatokat, a szövetkeze­ti, vállalati és intézményi jellegből adódó különbsége­ket, sajátosságokat is. Mindenekelőtt arra voltak kíváncsiak a népi ellenőrök, hogy megteremtették-e a munkahelyeken az üzemi demokrácia fórum- és jogo­sítványrendszerét, milyen tartalmi munka, demokrati­kus érdekegyeztetés történt a fórumokon? A kép, amely kirajzolódott, rendkívül vál­tozatos. Összességében azt mutatja, hogy a fórumok lé­teznek, működnek, a dolgo­zók ismerik ezeket. Azzal kevésbé vannak tisztában, hogy mi e fórumok hatás­köre. A testületi ülések résztvevői (bizalmiak, veze­tőségi tagok) azonban tájé­kozottak a jog- és hatáskö­rökben, különöse­n a kisebb létszámú fórumok aktívab­bak, ezeken érdemi véle­ménycsere és érdekegyezte­tés zajlik. A vizsgálat feltárta: az a sajátos munkamegosztás, hogy a gazdasági és társa­dalmi vezetők közül jobbára a társadalmi vezetőkre há­rul a dolgozók akaratának, véleményének érvényesítése, továbbítása. A tartalmi elemzést egységes országos kérdőív és helyszíni beszélge­tések egészítették ki, amely­ből kiderült, hogy a fórumo­kon a dolgozók kétharmada csak részben tartja megfele­lőnek a választ kérdéseire, javaslataira. Az üzemi demokrácia helyszíni vizsgálatát a dol­gozók és a vezetők egyértel­műen kedvezően fogadták, hasznosnak tartották. Ke­vésbé elégedettek ugyanak­kor a minisztériumok, fel­ügyeleti szervek ellenőrző tevékenységével, míg a szak­­szervezetek iránymutatásait, képviseletét folyamatosnak ítélik. A szakszervezeti jog­körök bővülése és a partner , gazdasági vezetők jog­köre sokhelyütt eltérő. A vizsgálatok során a népi el­lenőrök elmarasztalták azo­kat a gazdasági vezetőket, akik a fórumokon mellőzték a javaslatok, kérdések jegy­zőkönyvezését­, s ezzel lehe­tetlenné tették az ellenőr­zést. Megvizsgálták a beosztot­tak és a vezetők viszonyát is. Az első számú vezetők munkájának véleményezése szakszervezeti szemszögből rendeletileg biztosított, azonban gyakran általános, és többségüknél hiányzik a követelménytámasztás. A szövetkezeti demokrácia ér­vényesülését a MNEB jónak tartotta, a „tömeges” fóru­mok (közgyűlések) érdekte­lenségére azonban rámuta­tott. Külön megvizsgálják a Szanyi Toválnál kialakult helyzetet, ahol az elnök ki­fogásolta a vizsgálat megál­lapításait. Az intézményi demokratikus fórumok mű­ködését kisebb nagyobb hiá­nyosságokkal fejlődőnek mi­nősítették. A kötetnyi vizsgálat az országos értékelés, döntés előkészítés mellett jól hasz­nosítható elemzés a helyi politikai munkához, nem­csak a munkahelyi demok­rácia fejlesztésénél, hanem az üzem- és munkaszerve­zésben, sőt a kádermunká­ban is. H. S. : A megyeszékhely ivóvízellátását szolgáló szegyei vízmű a próbaüzemelés befejezése utáni első nyár csúcsfogyasztási időszakaiban is megbízhatóan, fennakadás nélkül termel. -A vízmű el­ső ütemében felszerelt berendezések napi 20 ezer köbméter ivóvizet képesek adni Győr lakosságának. Bár a százszázalékos kihasználásra még nem volt szükség, a nyári igények majdnem megközelített. Szerdán például 18 600 köbméter víz érkezett Szögyéről. Felvételünk a vízmű szivattyúházában készült. Képviselők látogatása Az országgyűlés honvédel­­m­i bizottsága Pap Jánosnak, a bizottság elnökének veze­tésével látogatást tett nép­hadseregünk honi légvédel­mi csapatainál, ismerkedett egy magasabb egység és egy vadászrepülő-alakulat életé­vel, tevékenységével, a ka­tonák munkakörülményeivel, a korszerű harci technikával. Felkészülés az őszi csúcsra Befejezték megyénkben az aratást Túljutottak a nagy munkán a megye állami gazdaságai, szövetkezetei, különösebb gond, nehézség nélkül. A kenyér­nek való több és jobb is lehetett volna, de ismét a fedél alatt. Májusban semmi csapadékot nem kapott a határ, aszá­lyos időjárásról szólhatunk, így a tavalyi színvonalat nem érhették el a gazdaságok. Viszont az előzetes értékelés sze­rint országosan az elsők között foglal helyet a gabonatermés átlagaival Győr-Sopron megye. Milyen tapasztalatokkal zár­hatjuk az idei aratást, erről beszélgettünk Both Ernővel, a megyei tanács osztályvezetőj­ével. — Közel ötvenhétezer hek­tárról aratták le a megyében a búzát, mellette az őszi és tavaszi árpa, a borsó és rep­ce betakarítása adott mun­kát. Nemcsak az üzemek kö­zött, hanem üzemen belül is nagy a szóródás a termést tekintve. S ennek nem csak az aszályos időjárás az oka. Ahol megfelelő a szerves­anyag utánpótlás, ott az aszály­ nem kínozta megany­­nyira a növényt. Ugyanazon fajta gabonánál, például a Jubilejnaja búzánál Dunasze­­gen 46,6 gramm volt az ezer­­magsúly, Koroncón 28 gramm, Nyúlon 26 gramm. Javasoljuk minden mezőgazdasági üzem­nek, hogy szinte táblánként értékelje ki saját eredményeit a következő évek termésé­nek megalapozásáért, mérle­gelje, hogy adott körzetben melyik fajta áll leginkább helyt. Ajánlatos, hogy az üze­mekben kis területeken kí­sérletképpen foglalkozzanak magyar és külföldi fajták ter­mesztésével, ezt a munkát segítik lényegében az idén szervezett tapasztalatcserék­ is, a szegedi, a martonvásári, a jugoszláviai szakmai utak. A­­lapos fajtaértékelésre még nem kerülhetett sor, az előzetes tapasztalatok szerint milyen fajták vizsgáztak jól a nem éppen kedvező időjá­rásban? —A Növényvédelmi és Ag­rokémiai Állomás körzeten­ként végzett értékelést, faj­tánként vizsgálta, a búza, az árpa ezermagsúlyt. A méré­sek szerint a Száva kezd ki­szorulni a köztermesztésből 24—29 gramm ezer magsúly­­lyal, legjobb volt a Jubilej­naja—50 búza, jól vizsgáztak a martonvásári 5—8-as bú­zák. Tervünk, hogy mezőgaz­dasági üzemenként is készí­tünk majd értékelést. Nem­csak a fajta szempontjából, hanem az egész gabonater­mesztés technológiáját tesz­­szük mérlegre, s a jó tapasz­talatokat igyekszünk majd közkinccsé tenni. Ennek so­rán értékelési szempont lesz a talaj humusztartalmának a vizsgálata is, mivel a nem kedvező időjárásban is lé­nyegesen jobban arattak ott, ahol hat százalék felett volt a talaj átlag humusztartalma, mint azokban a gazdaságok­ban, ahol két százalékot mér­tek. A megyében nagy az állatsűrűség, tehát van nagy­­mennyiségű szerves tápanyag, s ezzel nem gazdálkodunk úgy, ahogy azt a földek meg­kívánnák.­­ Különösebb­­ gond nem nehezítette az aratást, van-e szándék az üzemekben, hogy a gabonatermésből adódó be­vételi hiányt pótolják? — Jól szervezett, jó ütemű aratásról szólhatunk az idén. A járulékos munkákkal is jól (Folytatás a 2. oldalon.) Mikrobiológusok tanácskoztak Budapesten Négynapos tanácskozás után pénteken Budapesten véget ért az élesztőgombák kutatásával­­foglalkozó ma­gyar, csehszlovák és NDK- beli mikrobiológusok nem­zetközi kongresszusa, ame­lyet a Kertészeti Egyetemen rendeztek meg. A három or­szág mintegy 80 orvosa, el­méleti szakembere, élelmi­­szervegyésze az élesztők ge­­­netikai, biokémiai, biotechni­kai és ökológiai tulajdonsá­gaival kapcsolatos kutatások­ról, gyakorlati tapasztalatok­ról tanácskozott. Nagy figyel­met keltettek a magyar szakemberek kidolgozta új sejtfúziós eljárásról szóló előadások. A fúziós kísérletek, illetve eredmények fontosságát nö­veli az a tény, hogy mérsé­kelt égövi klimatikus viszo­nyok között is belátható időn belül gazdaságossá tehető az alkohol előállítása, s így az a jövőben alternatív energia­­forrásként is szerepelhet. Tovább épül az autópálya Építőtáborozó fiatalok se­gítségével meggyorsult az M­ 1-es autópálya törökbá­linti szakaszának, építése. Az aszfaltburkolat már elkészült, jelenleg árokburkolás és a csomóponti ágak kialakítása van folyamatban. Az eredeti­leg 1982-re tervezett átadási határidőt módosították, s az új terv szerint a csomópont, a 4 km-es baloldali pálya­szakasszal együtt az év végé­ig elkészül. Tatabányától Győrig a je­lenlegi fél-autópálya, és Győrtől a hegyeshalmi ha­tárállomásig az 1-es számú főútvonal hosszú ideig szin­tén kielégíti a forgalmi igé­nyeket. Várhatóan 1982 végé­ig elkészül a kétszer 2 for­galmi sávos 20 km hosszú bicske—tatabányai autópálya szakasz, amely elkerüli Tata­bányát, lényegesen lerövidít­ve ezzel az utazás idejét. Ezt követően készül el a Biator­­bágy—Bicske közötti útsza­kasz, amelynek átadását a VI. ötéves terv végére terve­zik.

Next