Kisalföld, 1981. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-23 / 196. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1981 AUGUSZTUS 23., VASÁRNAP ARA: 1,40 FORINT XXXVII. ÉVFOLYAM, 196. SZÁM Alkotmányunkat ünnepeltük Püski és Magyarfalva határőrközség Verőfényes, szép napra éb­redt megyénk lakossága augusztus huszadikán. Ál­lamalapító István királyunk­ra emlékeztek, megszegték az új kenyeret és ünnepelték al­kotmányunkat, amelyről Kádár János így fogalmazott: „Híd, amely a megpróbálta­tásokkal terhes több mint ezer esztendős múltból a je­lenen át a szebb, a boldo­gabb jövő felé vezet.” Pannonhalmán, a várban már a kora délelőtti órák­ban nagy volt a forgalom. Zátonyi Zsigmond, a Ciklá­men Tourist pannonhalmi kirendeltségének vezetője tíz idegenvezetővel várta az ér­kezőket, akik sűrű sorokban jöttek. A Kosárda-dombi au­tóparkoló kicsinynek bizo­nyult, sokan csak a faluban tudtak parkolni és gyalog jöttek fel a hegyre. A fő­könyvtárban az idén is kü­lönleges látnivalókban gyö­nyörködhetett a mintegy hétezer vendég. Díszes keret­ben láthatták I. István király pannonhalmi alapítólevelét, a kolostor legrégibb könyvét, a 13. századból való csodálatos iniciálékkal díszített kódexet, a Liber rubert­a vörös köny­vet, amelyben Oros apát 1240 körül összeiratta a pá­pai és királyi okleveleket... Az egyik külföldi turistacso­port tagjainak azt magyaráz­ta a fiatal idegenvezető, hogy a kolostor villámhárítóinak nagy részét még a világhírű tudós, az elektromotor tu­­lajdonképpeni felfedezője, Jedlik Ányos szerelte fel. Dél felé érkezett a népes tu­ristacsoport Belorussziából, jöttek osztrákok, angolok, olaszok, franciák és szép számmal Budapestről, Sze­gedről, Békéscsabáról autó­buszok. Nagy sikere volt a dél­u­t­á­n­i o­rgon­akon­certn­ek. A községben egyébként az ünnep előestéjén szövetkezeti és sportklubot avattak. Ma már csak az öregek­­ emlékeznek a tük­őbajos gyermekekre, az ötven évvel ezelőtti nincstelenekre. Al­kotmány­ünnepi körútunk alkalmából egy percre meg­­állhattunk Györújbaráton, a­ ..úttörőparadi­csom­ban”. Egészséges életvidám gyer­mekekkel volt teli a tábor. Csivitelve fogadtak bennün­ket. Nekik már természetes és megszokott a mindennapi jólét. + + + Gyömöre. A Martinovics­­féle összeesküvés egyik tag­ja, gróf Sigray Jakab gyömo­r és földbirtokos volt. Nehéz volt egykoron a községben a szegényparasztok élete. Aho­gyan a község tör­ténetében olvashatjuk, „gyári munka nem volt, napszám, részes munka is kevésbé. Több csa­lád kivándorolt Amerikába közülük többen mint a Ro­­yala család is, elpusztultak az őserdők irtásában.” Ide­haza pedig a zsellér családok közül 16—18 ember is lakott együtt. Erről a múltról vál­tottunk síkat augusztus 20-át az ünnep délelőttjén a szép vendéglőben békésen söröz­­hető idős, syömöreseikkel. A 74 éves Tóth István, a 86 éves S. Horváth József, a 71 éves Nagy Lajos, az ugyan­csak 71 éves Nagy Dezső és ,­ 76 éve,—rd­ői­e v.r­­őszövetkezeti nyugdíjasok ma békében, jólétben élnek, de még emlékeznek ... Vala­ha nem gondolták volna, hogy ilyen békességek, nyu­godt öregségük lesz. Árpás. A Rába partján pár lépésre a román stílusú szép műemléktemplomhoz, önfe­ledten vidáman fürödnek, napoznak az árpás­ gyerekek Egyed. Rábacsanak. Szil... Hol vannak már az évtize­deikkel ezelőtti szalmatetős zsúpfedeles hajlékok? Csinos lakóházak épülnek a közsé­gekben. Ünneplőbe öltözött öregek, fiatalok az utcákon... Kapuvár. Benéztünk a nemrégen szép park közepén létesült uszodába. Szalai László fürdőmester — mint­ha a sajátja lenne — olyan büszkén mutogatja. Fiatalok­kal van tele most is... A nyitás óta eddig több mint 12 ezren látogatták. Héderváron, a grófi szé­rűn ahol valaha a kastély park is-nak közel óh° szre lép­hetett az egyszerű falusi, most vidáman sétálnak a fia­talok. A hédervári búcsú hí­res, még külországból is ha­zajönnek erre a napra a volt héderváriak ... Néhány kilo­méterrel odébb a dunaszige­­tiek büszkén mutatják az ünnep előtti napon felavatott korszerű új általános iskolá­jukat. ♦ + ♦ Puskin már reggel hét óra­kor elkezdődött a tekever­­seny,­ tíz órakor háromszáz résztvevővel a lövészver­­sen­y. Délután négy órakor a község apraja-nagyja ott volt a sporttelepen, hogy részt vegyen az alkotmánynapi ünnepségen, amelynek kere­tében került sor a Határőr­­község kitüntető cím átadá­sára is. Szakács Ferenc, az MSZMP Mosonmagyaróvár járási Bizottságának első tit­kára ünnepi beszédében méltatta alkotmányunk je­lentőségét, majd megszegte az új kenyeret. Csele József határőrezredes, a Győri Ha­tá­rőrkerület parancsnoka kö­szöntötte a püskieket a Ha­tárőrközség cím adományo­zása alkalmából. „Püski köz­ség lakói a szocializmus épí­tésében végzett odaadó és hatékony munkájukkal az ál­lamhatár őrizetének tevé­keny támogatásával, a határ­őrséggel való szoros kapcso­latukkal méltán érdemelték ki e megtiszteltető megkülön­böztetést” — mondta. Felol­vasták a belügyminiszter pa­rancsát hat püski lakos kap­ta meg a Kiváló önkéntes Ha­tárőr kitüntetést. A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát kapta Nagy Károly nyugdíjas­­ tanácsel­nök, az ezüst fokozatát Bodó János községi párttitkár. A Közbiztonsági Érdemérem arany fokozatával tüntették ki Zsoldos Ferenc tanácsel­nököt. Végül a tízéves fennállását ünneplő faluházban rendez­tek bált, ahol ünnepélyesen köszöntötték a 200 ezredik vendéget. (Folytatás a 2. oldalon) Avatóünnepscg Püskin Pannonhalmát hétezren tekintették meg (Szűk Ödön felvétrsei) . Munkás-paraszt találkozók Tisztavatás a Parlament előtt Csütörtökön az ópusztasze­­r­i nemzeti történelmi emlék­parkban tartották meg a Csongrád megyei dolgozók központi alkotmánynapi ün­nepségét. A délelőtti nagygyűlésen, az Árpád-emlékmű szomszéd­ságában Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizott­ság titkára mondott beszédet. Méltatta alkotmányunk tör­vénybe iktatásának 32. évfor­dulóját, s megemlékezett ál­lamalapító királyunkról, I. Istvánról. Dolgozó népünk a nemzeti értékek, a haladó ha­gyományok hordozója, őrző­je, istápolója. A szocialista Magyarország ezért adózik tisztelettel augusztus 20-án István király emlékének. Az első magyar király példájá­nak máig érvényes tanulsága a társadalmi, gazdasági hala­dás ügyének bátor, harcos vállalása. A magyar dolgozó nép méltó nemzeti büszkeség­gel becsüli és féltő gonddal óvja, gyarapítja, erősíti azo­kat az értékeket, vívmányo­kat, amel­yeket a b­eutó­si n­­évben elért, teremtett. Hazánkban érvényesül a párt és a munkásosztály ve­zető szerepe. A Magyar Nép­­köztársaságban alkotmányos rend van, az ország belpoliti­kai helyzete szilárd, kiegyen­súlyozott, az emberek létbiz­tonságban élnek, fegyelmezet­ten dolgoznak, a gazdaság gyarapszik, fejlődik. A Központi Bizottság tit­kára megállapította: a társa­dalom osztályviszonyait a munkásosztály, a parasztság, az értelmiség egymáshoz való közeledése, alapvető érdekei­nek azonossága és az alkotó együttműködés jellemzi. Erre az alapvető érdekközösségre épül pártunk szövetségi poli­tikája és szocialista rendünk szilárd politikai alapja, a munkás-paraszt szövetség. Ezután Korom Mihály kül­politikai kérdésekről szólva rámutatott, hogy az elmúlt időszakban a nemzetközi hely­zet romlott. Az imperializmus — mindenekelőtt az amerikai imperializmus — agresszivi­tásának növekedése következ­(Folytatás a 2. oldalon) Ópusztaszeren Korom Mihály mondott beszédet Levonták az Állami Zászlót Péntek délelőtt ünnepélye­sen — katonai tiszteletadás­sal — levonták az Állami Zászlót, amely alkotmányunk ünnepe tiszteletére két napon át lengett az Országház előtti Kossuth Lajos téren. A gel­lérthegyi Felszabadulási Em­lékműnél ugyancsak katonai tiszteletadás közepette von­ták le a magyar nemzeti lo­bogót és a nemzetközi mun­kásmozgalom vörös zászlaját. Budapestre érkezett Tomas Borge A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak meghívására szombaton hazánkba érkezett Tomas Borge, a nicaraguai Sandinis­ta Nemzeti Felszabadítási Front országos vezetősége po­litikai bizottságának tagja, belügyminiszter. A vendéget a repülőtéren fogadta dr. Hor­váth István belügyminiszter és Rácz Sándor, a Központi Bizottság osztályvezetője, a Központi Bizottság tagja. Nemzetközi iparföldrajzi konferencia Szombattól a nyíregyházi Bessenyei György Tanárkép­ző Főiskolán tanácskozik a Nemzetközi Földrajzi Unió ipari rendszerek bizottsága. 14 ország földrajztudósai, közgazdászai és iparügyi szakemberei vitatják meg, hogy várhatóan miként hat­nak az elkövetkezendő esz­tendőkben a megváltozott gazdasági körülmények az ipar fejlődésére és mindez hogyan érződik majd annak területi elhelyezkedésében ? Foglalkoznak az ipari és földrajzi tényezők egymásra hatásával, a természeti erőfor­rások szerepével, az ipartele­pítési politika kérdéseivel. A konferenciát — amelyen öt nap alatt 30 referátum hangzik el — Ian Hamilton, a Londoni Közgazdasági és Politikai Tudományok Egye­teme professzora, a bizottság elnöke nyitotta meg. A házi­gazdák nevében köszöntötte a tanácskozást Tisza László, a Szabolcs-Szatmár megyei Ta­nács elnökhelyettese is. A tanácskozás vendégei el­látogatnak majd Mátészalká­ra, ahol a magyarországi ipartelepítés eredményeivel ismerkednek meg.

Next