Kisalföld, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-27 / 227. szám
mmwZm ■ Tegnap délután Győrben több mint ezerkétszázan vettek részt a Rába-parti futóparti versenyen. Az Ifjúság körútról Gyárvároson át futottak Kiskútra. Vasárnapra marad a Élet NB I-es mérkőzése Az NB II éllovasa a vendég Győrött A válogatott bukaresti helytállása után még csak növekedett az érdeklődés az NB I folytatása, a 7. forduló iránt. Tegnap nyolc mérkőzést már lejátszottak, a mára „maradt” azonban csemegének ígérkezik: a játéknap előtti 2. és 3. találkozik Újpesten (15 órakor)! A Rába ETO több góljával (19) előzi meg a vendéglátókat (9), de a pályaválasztó lilafehérek ma minden bizonynyal arra törekednek, hogy megelőzzék a Rába ETO-t. Ez számukra csak győzelemmel lehetséges! A Rába ETO azonban a most következő két mérkőzésére három pont megszerzését irányozta elő. Ehhez pedig az kell, hogy ma legalább egyet elhoz a Megyeri útról (s aztán egy hét múlva otthon legyőzi a Videotont, ami ugyancsak nem kis feladat)! Amint azt Verebes József edző elmondta, a csapat a már kialakult, a két hét szünetben tovább sulykolt játékmódját alkalmazza Újpesten is a cél érdekében. A Rába ETO-nál bíznak azoban, hogy a növekvő szurkolótáborból sokan választják ma akár kirándulásnak is a budapesti, utat, és akkor nem marad támogatás nélkül a csapat! Mert nagyszerű mérkőzésnek ígérkezik ez a 90 perc is, amelyről egy dolgot meggyőződéssel állított a vezetőedző: hogy még vereség esetén sem kell lehajtott fővel az öltözőbe vonulni a győrieknek ... Az összeállítás még nem egészen tisztázott, az biztos, hogy a 3—4—3-as hadrend megmarad, miután az V. Dózsa általában csak két előretolt csatárral (Kiss, Kisznyér) játszik. Lehetséges, hogy Kovács László kerül a kapuba, a meggyó-A Vasas elleni mérkőzés egyik hőse Glázer Róbert volt, remekül helytállt a védekezésben, fejjel és lábbal egyaránt jól rombolt, akár Kissel,Bajkás- Józsóval talalla’ magát szemben. És rúgott egy gólt! Újpesten is meghatározó lehet játéka, hiszen alighanem Töröcsiket kell majd szemmel tartania. „Végre azon a poszton szerepelhetek, amelyen már régóta szeretnék” — mondta pénteken a rutinos labdarúgó, aki bízik abban, hogy ezúttal is meghálálja az edzői bizalmat, gyűlt, de edzésmunkájában még a sérülése alatti hiányosságokat pótló Pardavi egyelőre kispados: Hlagyvik letöltötte büntetését, így Szíjártó marad ki. A tervezett kezdő tizenegy: Palla (Kovács) — Csonka, Hlagyvik, Magyar — Hannich, Póczik, Mile, Glázer — Szabó, Szentes, Hajszán. + ♦ ♦ Ismét komoly küzdelem vár mindkét NB II-es együttesünkre. Ez azonban már szinte közhelynek számít, hiszen abból amit eddig láttunk, világosan kiderül, hogy ebben az osztályban nincs könnyű mérkőzés! Győrött láthatják a szurkolók és a labdarúgás eseményei után érdeklődők az NB II idei sikercsapatát, a hat mérkőzés lejátszása után még egyedül százszázalékos tapolcai Bauxitbányász csapatát. Érdekessége az öszszecsapásnak, hogy ez az együttes eddig még soha nem tudott egyetlen pontot sem szerezni a vasutasok otthonában. Viszont eddig soha nem volt ilyen különbség a táblázaton a két csapat között a vendégek javára. A soproni kékeknek is nagy játékkal kell kirukkolni, ha a Pécsi VSK otthonából ponttal akarnak hazaérni . A MÁVDAC-NÁL a sérülési hullám már átcsapott a vezetőkre is. Mészáros Imre vezetőedző is sántikálva vezette az együttes utolsó edzését a héten. — Az én lábfájásom nem baj — mondta —, de az, hogy szinte minden héten van egy-két olyan játékosunk, aki nem tud készülni teljes erővel, mégis kénytelen vagyok szerepeltetni, az már komoly probléma. Ez látszik is azután az eredő mérrreinken. Most a héten Háklár és Papp bajlódott sérüléssel, de nem teljesen egészséges Molnár Zoltán és Horváth Dénes sem. Az utóbbi nem is kerül be a kezdőcsapatba. A játékosok fogadkoznak, hogy a komlói kudarc után minden erejüket latba vetve küzdenek az éllovas ellen, de hogy ez az adott helyzetben mire lesz elegendő, azt magam sem tudom. Süle eltiltása lejárt , elfoglalja helyét a középpályás sor tengelyében, és hazai pályánkon visszaállunk a 4—3—3-ra. A Parkasdi—Fehér, Pozsgai, Molnár Z., Háklár — Csóka, Süle, Deák — Csollány, Tamási. Papp összeállítású csapat kezd. A mérkőzés délután 3 órakor kezdődik. A Soproni SE változatlan összeállításban készül felvenni a harcot a 4—4—2-es felállási rend specialistái, a Pécsi VSK labdarúgói ellen Mihalecz Boldizsár vezetőedző taktikai tervében külön „fejezetet” szentelt a felfutó pécsi jobbhátvéd, Huber semlegesítésére, ugyanakkor a középpályás sor megerősítése is szerepel a szakember tervében. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kékek ezúttal két csatárral próbálkoznak. A leggólerősebb trácsajátékos, Horváth őrzését a jó formába lendült Kecskésre bízza Mihalecz Boldizsár. A cél az egyik bajnoki pont megszerzése! Értesítjük ügyfeleinket, hogy az éves leltározás miatt telepünk az áruforgalmazást október 1-től 10-ig SZÜNETELTETI. Lakóterületi áruátvétel a leltár ideje alatt átvevőhelyeinken: ZICHY M. U. 12. FUVAROS U. 17. zavartalan. Észak-dunántúli MÉH Vállalat telepe, Mosonmagyaróvár. így tippel Szabó József, az SVSE várakozáson felül jól szerepelt labdarúgó-csapatának edzője megyénk területi bajnokságban szereplő csapatainak és a megyei bajnokság mai fordulójának mérkőzéseire: MOTIMTE—Kapuvár 1 Győrszentiván—Zirc 1 Csorna—Körmend 1 Péti MTE—Gy. Dózsa 1 Pér—Győr-Ménfőcsanak 2 Dunaszeg—Fertőd 1 Jánossomorja—Petőháza x H. Radnóti SE—M. Vasas 1 L. Postás—SVSE x Szany—Gy. Élelmiszer 2 Beled—Gy. Elektromos x Fertőszentmiklós—T. Húsipar 1 1981. szeptember 27. Vasárnap. ADALBERT napja. A Nap kél 5.37 — nyugszik 17.32 órakor. A Hold kél 4.27 — nyugszik 17.41 órakor. KILENCVEN ÉVVEL EZELŐTT, 1891. szeptember 27 én halt meg — 79 éves korában — IVAN GONCSAROV orosz író, a kritikai realizmus kiváló képviselője. Híres regényfigurája. Oblomov, a hanyatló nemesi réteg meghasonlott, teljes passzivitásba süllyedt képviselője, a tehetségtelenség szimbolikus alakjává vált (oblomovizmus). A várható időjárás ma estig, jobbára napos idő várható. A Dunántúlon azonban időnként már megnövekszik a felhőzet és ott eső, zápor lehet. Hajnalban és reggel többfelé köd. A déli, délnyugati szél helyenként megerősödik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma általában 23 és 28 fok között. A DUNA vízállása Dunaremeténél szombaton 390 centiméter volt, a RÁBA Győrnél 176 centiméter, mindkettő áradó jellegű. 1981. szeptember 28. Hétfő: VENCEL napja. A Nap kél 5.38 — nyugszik 17.30 órakor. A Hold kél 5.33 — nyugszik 18.05 órakor. HÁROMSZÁZ ÉVVEL EZELŐTT, 1681. szeptember 28-án született Hamburgban, és 83 éves korában. 1764-ben halt meg ugyanott JOHANN MATTHESON, a XVIII. század német zenetörténetének egyik legérdekesebb és legsokoldalúbb alakja. RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓMŰSOR KOSSUTH RÁDIÓ: 7.23. ..Vadat és halat, s mi jó falat. . — 8.10: Öt kontinens hét napja. — 8.26: Népdalok. — 8.50: Zenés reklámturmix. — 8.55: Kulturális Magazin. — 10.08: „Dunántúli Athén”. — 11.28: A kamarazene kedvelőinek. — 12.48: Egy korty tenger. — 12.58: Életem muzsikája. — 13.39: És ha azt hallja... iskola? — 13.59: Eisemann Mihály filmzenéiből. — 14.10: Bartók: Ady-dalok. — 14.30: Jancsó Miklós 60 éves. — 15.14: Daloló, muzsikáló tájak. — 15.54: Spirituálék. — 16.04: Jelenetek Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés című regényéből. — 17.10: Pillantás a nagyvilágba. — 17.30: Mi a titka?- 18.45: Budapesti Művészeti Hetek. Rovarok. Josef Capek és Karel Capek színműve. — 19.56: Sárdy János nótafelvételeiből. — 20.08: Donizetti: Szerelmi bájital. Opera. — 22.20: Esti hangverseny. — 23.20: A Debreceni Dzsessznapok felvételeiből. — 0.10: Németalföldi madrigálok. PETŐFI RÁDIÓ: 6.00: Népszerű muzsika koránkelőknek. — 7.00: A görög katolikus egyház félórája — 7.30: Bach és Händel orgonafúgáiból. — 8.05: Mit hallunk? — 8.30: Miska bácsi levelesládája. — 9.00: Vasárnapi koktél. — 10.33: Könnyűzenei felvételekből. — 10.52: Örökzöld dallamok. — 11.50: Reklámparádé. — 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.57: Az MRT gyermekkórusa énekel. — 13.07: A púpos lovacska. Verses mese. — 14.05: Frank Sinatra énekel. — 14.33: Táskarádió. — 15.30: Jelenidőben. A „Csináld magad” mozgalom. — 16.00: Kacsoh Pongrác daljátékaiból. — 17.00: Slágerek mindenkinek. — 18.00: Dokumentumműsor. — 18.33: Színészek énekelnek. — 19.00: A vasárnap sportja. Totó. — 19.30: Mi történik az NSZK iskoláiban? — 19.40: Ismert énekesek és együttesek ritkán játszott felvételei. — 20.22: Versek. — 20.43: Örömök kertjében. — 21.43: Popműhely. — 22.28: Népi zene. — 23.10: Operettrészletek. GYŐRI RÁDIÓ: 8.30: Hírek. — információk. — Lapszemle nyugatdunántúli lapokról. — 9.36: Mvikrofonséta a Bakonyban. — 9.35: Szlovén műsor. — 9.50: Német műsor. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ: 8.25: Román művészek operafelvételeiből. — 9.00: A hét zeneműve. Richard Strauss: Till Eulenspiegel. — 9.30: Ladányi Mihály versei. — 10.05: Nyitnikék. — 10.35: A Collegium aureum kamarazenekar felvételeiből. — 11.40: Tom Jones: XXI 19. rész. — 12.35: Válaszolunk! — 12.50: Zenei érdekességek. — 14.48: Isten áldja a tisztes ipart. Móra Ferenc novellája. — 14.54: Édes anyanyelvűnk. — 15.10: Kóruspódium. — 15.27: Budapesti Művészeti Hetek. Képek és jelképek. — 16.05: Daloló, muzsikáló tájak. — 16.30: Látogatóban. — 17.10: Tardos Béla: Hegedűverseny. — 17.43: Van új a Nap alatt. — 17.58: Nóták. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 19.15: Sajtókonferencia. — 20.15: Hétfő este pesten és Budán. — 22.20: Külpolitika. — 22.30: Vergilius zenében és versben. II. rész. — 23.29: Csárdáscsokor, verbunkos muzsika. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Operettkettősök. — 8.20: Figyelmébe ajánlom ... — 8.33: Nóták. — 9.00: Slágermúzeum. — 9.50: Tóth Benedek írása. — 10.00: Zenedélelőtt. — 12.00: Népi zene. — 12.33: Kis magyar néprajz. — 12.38: Tánczene. — 13.25: A Pénzügyőr zenekar mai magyar szerzők fúvósműveiből játszik. — 14.00: Kettőtől ötig. — 17.00: Túltáplált-e a Balaton? — 17.30: ötödik sebesség. — 18.33: Nosztalgiahullám. Connie Francis. — 19.38: Joan Sutherland operettfelvételeiből. — 20.00: Józan-e a józan ész. — 20.33: Senki többet? Harmadszor! — 21.50: Népi muzsika. — 22.30: Operettek. — 23.15: A dzsessz a 70-es években. GYŐRI RÁDIÓ., 17.00: Műsor- Ismertetés. Hírek. — 17.05: Hétfő este Nyugat-Dunántúlon. zenés magazin. Telefonszám: 12-722. — 18.00: Információk innen-onnan. — Sport. — Lapszemle. BUDAPESTI TV I.: 9.00: Tévétorna. — 9.05: Óvodások filmműsora. — 9.25: Telefénykép. — 9.45: A banda ellen. — * * * 4 * * * * * 10 10.10: — Teniszsuli. — 10.25: Hírek. — 10.30: Az arany haj. — 11.45: Reklám. — 11.50: Csalóka Péter. Meseopera. — 14.40: Aranysarkantyús táncosok. Amatőr néptáncosok vetélkedője. — 15.00: Reklám. — 16.10: Műsorainkat ajánljuk. — 16.35: Reklám. — 16.45: A tavasz 17 pillanata (ism). — 17.55: Lehet egy kérdéssel több? — 18.25: Reklám. — 18.40: Tévétorna. — 19.00: A HÉT. — 20.05: Szellem- A Pápa és Vidéke Áfész kemenesszentpéteri szabadkasszás éttermének vezető és helyettes munkaköreinek betöltésére PÁLYÁZATOT HIRDET. Képesítéssel, gyakorlattal rendelkezők írásos pályázatát kérjük szeptember 30-ig. Érdeklődés: a személyzeti vezetőnél. Pápa, Fő tér 4. vasút. Amerikai film. — 21.40: Szép magyar tánc. — Párhuzam. — 21.43: Magyarország—Lengyelország röplabda Európa-bajnokság. — 23.05: Hírek. SZLOVÁK TV I.: 8.15: Hírek. —8.20: Gyermekműsor. — 10.35: A Sportka számai. — 10.50: A törzs hívása. Filmtriógia. — 12.00: A hét tükre. — 12.30: Könnyűzene. — 12.45: Hírek. — 13.00: Salakmotoros verseny. — 16.30: Tanácsadó-szolgálat. — 16.40: Add nekünk ezt a napot! Film. — 18.30: Muzsikaszó. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Időjárás és műsorismertetés. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: vers. — 20.05: Szegény Kufak úr. Tv-filmváltozat. — 21.35: Kultúra — 1981. — 22.15: Sporthíradó. — 22.30: Hangverseny műsor felvételről. — 23.00: Leasverseny. — 23.40: Hírek. II.: 10.00: Nemzetközi ökölvívó torna. — 16.15: Hírek. — 16.30: Ifjúsági ismeretterjesztő műsor. — 17.10: Zene gyermekeknek. — 17.40: Rövidfilmek. — 18.44: Egy hét a képernyőn. — 19.00: A folyó. Útifilm. — 19.30: Filmsorozat Japánról. — 20.35: Férfi-női röplabda EB. Döntő. — 21.20: Hírek. — 21.35: Szerencse a hátsó udvarban. Film. OSZTRÁK TV I.: 15.35: Bőrharisnya. Film Cooper regényéből. — 16.50: Képeskönyvben lapozgatva. Gyermekműsor. — 17.45: Idősek klubja. — 18.30: Osztrák népi muzsika. — 19.00: Vasárnapi osztrák képek. — 19.30: Tvhíradó. — 19.50: Sporthírek. — 20.15: Skup: A raguzai fösvény. Komédia. — 22.20: Sporthírek. — 22.35: Francois Villon költészete. — 22.50: Hírek. II.: 17.20: A múmia. Horrorfilm. — 18.30: Okay. Ifjúsági magazin. — 19.30: Tv-híradó. — 19.50: Heti körkép. — 20.15: A pillangók szabadok. Film. — 22.20: Chicago 1930: Filmsorozat: „Tetük a szőrmében”. — 22.45: Hírek. HÉTFŐ SZLOVÁK TV I.: 15.25: Iskolatévé. — 15.45: Beszélgessünk a nevelésről. — 16.15: Hírek. — 16.20: Iskolatévé. — 16.40: Pionírok sportmagazinja. — 17.10: Katonák műsora. — 18.05: Baráti találkozó. — 18.30: orvosi tanácsok. — 18.40: Figyelmünk középpontjában. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Időjárás és műsorismertetés. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: A tábornok úr kutyája. Tv-játék. — 21.40: A rendőrség közbelép. — 21.55: Ez történt 24 óra alatt. — 22.10: A rendőrség nyomoz. — 22.15: Zenés, szórakoztató műsor. — 23.00: Hírek. II.: 17.45: Hírek. — 18.00: Fúvószene. — 18.35: Autósport és a Tátra. — 19.00: „Szabadság, az emberiség eszményképe”. — 19.25: Telesport. — 19.30: Francia nyelvtanfolyam. — 20.00: A remekmű és alkotója. — 20.30: A külföld sportja. — 21.20: Időszerű események. — 21.50: A rejtőző Odessza. Filmdráma. OSZTRÁK tv I.: 9.30: TV-konyha. — 10.00: Iskolatévé. — 10.30: A pillangók szabadok.Film. — 12.15: A Szahara. Dokumentumfilm. — 17.00: Kicsinyek műsora. — 17.30: Lassie. Filmsorozat. — 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! — 18.30: MI. — 19.00: Osztrák képek. — 19.30: Tv-híradó. — 20.15: Hétfői telesport. — 21.05: A főnyeremény. Film. — 21.55: Esti sportműsor. — 22.25: Hírek. II.: 18.30: Az Onedin család. — 19.30: Tv-híradó. — 20.15: Dallas. Filmsorozat: „Az ügy.” — 21.05: Riportműsor. — 22.20: Szereposztás. Film. — 23.45: Hírek. Moziműsorok Ásványráró: Ezek a fiatalok! (m) 3. Zsoldoskatona (o) 5. Beled: A fekete varázsló ajándéka (sz) 3. Bősárkány: A Nagy Medve fiai (NDK) 9. Piedone Egyiptomban (o) 6. Csorna: A törökfejes kopja (m) 10. 25 millió fontos váltságdíj (ang) 14, 16. Farád: Az anya, a lány és a szerető* (Fülöp-szigeteki) 5. Fertőszentmiklós: A róka és a medve (sz) fl6. Kalózok Jamaicában (ang) 14. Gönyű: Óvakodj a törpétől!* (USA) 6. Győr, Rába: Üvegtörők* (ang) .3, n6. f8. Győr, Vörös Csillag: Rákóczi hadnagya (m) 10. A nagy balhé (USA) 3. Ideiglenes paradicsom* (m) n6, f8. Mese: A bűvös kő és a csodakút (NSZK—o) 3, n6. Győr, Petőfi: Lolka és Bolka a Föld körül 0) 3. Kabaré* (USA) 5. Győrszentiván: Karneváli éjszaka (sz) 10. A XX. század kalózai (sz) 4. 6. Győrsövényház: Mégis meglátod az eget (sz) 6. Hegyeshalom: Hyppolit a lakáj (m) 10. Fogadó az ,,örök világosság”-hoz* (m) 6.* Jánossomorja: Az elveszett kutya (sz) 4. Édenkert a sikátorban* (USA) 6. Kapuvár: Alim és szamara (sz) 10. Egymillió zöldhagymával (r) 4. 6. Kimle: Osceola (NDK) 2. Luxusbordély Párizsban* (fr) 4. 6. Kény: Ballagás* (m) 4. 6. Kópháza: Szent Péter esernyője (m) 3. Hölgyem, Isten áldja! (USA) 6. Lövő: A legszebb ló (sz) 4. Hazatérés* (USA) 6. Mosonmagyaróvár, Dózsa: Hahó a tenger! (m) 10. Zsaru, vagy csirkefogó (fr) 14. 16. Mosonmagyaróvár, Kossuth: Tankcsata (sz) 10. Nevem: Senki (o—fr—NSZK) 4. 6, 8. Mese: Peti és a barométer (m) 4. Nyúl: Élve, vagy halva (m) 3. öttevény: Csak a szerelem* (b) 4. 6. Pannonhalma: •Törjön el egy kávéra hozzánk* (o) 4. 6. Pér: A rejtélyes bankbetét (sz) 6. Rajka: Alartin és a csodalámpa (sz) 10. Zug-ügyvéd zavarban* (o) 5. 7. Sopron: Szabadság: No, megállj csak! (sz) 10. Majmok bolygója* (USA) 3, n6, 18. Sopron, Petőfi: 2x2 néha öt (m) ló. Egy holland Jáva szigetén I—II. (h) 3, 5. Tét: A pap, a kurtizán és a magányos hős* (USA) 4, 6. HÉTFŐ Ásványráró: Először férjnél* (sz) 7. Bőnyrétalap: Csúfak és gonoszak* (o) 6. Bősárkány: A kőszívű ember fiai I—II. (m) 6. Csorna: Üvegtörők* (USA) 16. 18. Fertőszentmiklós: Psyché I— n.* (m) 6. Gönyű: A zsoldoskatona (o) 6. Győr, Rába: A 30. század kalózai (sz) 3. n6. 25 t millió fontos váltságdíj (ang) 18. Győr, Vörös Csillag: Hintó géppuskával (sz) 9. 11. Jöjjön el egy kávéra hozzánk* (o) 3. n6. 18. Mese: A bűvös kő és a csodakút (NSZK—o) 3. n6. Győr, Petőfi : Piedone Egyiptomban (o) 6. Győrszentiván: Egymillió zöldhagymával (r) 6. Győr sövényház: Mégis meglátod az eget (sz) 6. Halászi: Egy kis indián (USA) 6. Hegyeshalom: Nevem: Senki (o—fr—NSZK) 6. Jánossomorja: Zugügyvéd zavarban* (o) f8. Kapuvár: Tanú (m) 6. Árnyak Dubrovnik felett* (jug) 8. Mosonmagyaróvár, Dózsa: Vadállatok a fedélzeten (sz) f6. Ideiglenes paradicsom* (m) f8. Mosonmagyaróvár, Kossuth: Zsaru vagy csirkefogó (fr) 4. 6. A harangok Rómába mentek (m) R. Mese: Peti és a barométer (m) 4. Nagyszentjános: Nemzeti vadászat* (sd) 6. Nyúl* Kalózok Jamaicában fan(?) 7 Ilttevény: Fogadó az ,,örök világosság”-hoz* (m) 6. Pannonhalma: Csak a szerelem* (bőig) 6. Rajka: Édenkert a sikátorban* (USA) 7. Rábapatona: Ballagás* (m) 5. Sopron, Szabadság: Majmok bolygója (USA) 3. 0o. 18. Sopron* Petőfi: Kabaré* (USA) 6. Tét: A pap , a kurtizán és a magányos hős* (USA) 6. A Moziüzemi Vállalat a műsorváltoztatás jogát fenntartja!