Kisalföld, 1981. október (37. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-24 / 250. szám

II betéttörvényről röviden . Október takarékossági hónap. Amikor erről szólunk akkor az ésszerű, átgondolt takarékosságra gondolunk. Olyan alaposan megfontolt beosztásra, célszerű és minden részletében tudatos szemléletre, gondolkodásmódra, és gya­korlatra, amely alapjaiban határozza meg az egyén, a csalá­dok, az üzemek, a társadalom, és így az egész ország hely­zetének, létfeltételeinek alakulását. Most, amikor egész tár­sadalmunk a gazdasági nehézségek leküzdésére összpontosít megnőtt a lakosság érdeklődése a jövedelmi viszonyok, a pénzfolyamatok napi és jövőbeni kérdései iránt. Megőrzi -e értékét a taka­rékbetét? — kérdezik sokan. Lesz-e miből pénzt félre­tenni érdemes-e­­takarékos­kodni — ugyan kit ne fog­lalkoztatnának ezek és ha­sonló kérdések? Miközben a­ kérdezők választ várnak, a jelen józan mérlegelése mel­lett kik-ki a jövőt is latol­gatja. Az Országos Takarékpénz­tár — a kormányzat jóvá­hagyásával — több változ­tatást hajtott végre a betét­ágazatban. Felvetődik azon­ban a kérdés: ismeri-e la­kosságunk a­­megtakarított forintok gyűjtésének összes lehetőségét? Tudjuk-e mi­lyen törvény védi a taka­rékbetétet? Ismerjük-e az összes takarékbetét formát, a kamatfeltételeket vagy a kamat helyett nyújtott nye­­rési lehetőségeket ? Az Országos Takarékpénz­tár feladatkörébe tartozik, hogy­ sajátos eszközeivel hozzájáruljon a népgazdasá­gi egyensúly és a lakosság életkörülményeinek javításá­hoz. A takarékossági hónap ke­retében ezért indítunk cikk­sorozatot, melyben meg­kérdezzük az illetékeseket — az OTP Győr-Sopron me­gyei Igazgatóságának mun­katársait — a takarékbetét konstrukciókról. * * * Dr. Bai László, az Orszá­gos Takarékpénztár Győr- Sopron megyei Igazgatósá­gának igazgatóhelyettese rö­vid tájékoztatást adott a ta­karékbetétesek jogairól szóló törvényerejű rendeletről. " A Takarékpénztárt fennállása óta rendszeresen az a törekvés vezeti, hogy a betételhelyezést a lakosság számára mind vonzóbbá és kényelmesebbé tegye. A be­tétesek jogainak és kedvez­ményeinek fokozott biztosí­tása érdekében alkotta a Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa az 1952. évi 9. tör­vényerejű rendeletét. Takarékbetétet bármilyen összegben minden természe­tes és jogi személy elhe­lyezhet. A takarékbetétek visszafizetését az állam sza­vatolja. A betétek összegé­nek visszafizetésére és a kamat kifizetésére vonatko­zó követelés nem évül el. A takarékbetétek titkosak, az ezekre vonatkozó adatokat hivatali titokként kell kezel­ni, a takarékbetéteseknek vagy törvényes képviselőjé­nek hozzájárulása nélkül a betételhelyező nevéről és a betét összegéről­­ felvilágo­sítást adni nem szabad. A takarékbetétet polgárjo­gi tartozás kiegyenlítésére, vagy biztosítása végett le­foglalni, arra zálog- vagy megtartási jogot szerezni nem lehet. A takarékbetét és annak kamata mentes minden adó és az örökösö­dési illeték alól is. Ezek az alapelvek az el­telt 29 év alatt bebizonyí­tották helyességüket, ked­vező hatásukat. Takarékbe­tétet egyébként bárki díj­mentesen , elhelyezhet a Ta­karékpénztár fiókjaiban, postahivataloknál és a taka­rékszövetkezeteknél. A meg­takarított pénzösszegek ka­matoznak vagy pedig külön­féle nyereménysorsolásokon való részvételre jogosítanak. (Következik: A kamatozó betétkönyvekről.) N. Z. Irodalmi nívó-díjak A Magyar Írók Szövetsége és a Honvédelmi Minisztéri­um 1981-ben is meghirdette meghívásos pályázatát hon­védelmi témájú irodalmi mű­vek alkotására. A pályamű­­veket értékelő zsűri javasla­ta alapján nívó-díjat kapott: Berkes Péter, Iszlai Zoltán, Thiery Árpád és Baráth La­jos író, valamint Bárányi Fe­renc költő. A nívó­díjak teg­napi átadásakor jelen volt Garai Gábor Kossuth-díjas költő, az írószövetség titkára. RÖVID HÍR a soproni Er­dészeti és Faipari Egyetem­ről: a hallgatók október 19- én, hét napi szüret után befe­jezték az őszi mezőgazdasági munkát. A Soproni Állami Gazdaságban, ahol zömük dolgozott, ezzel véget ért az idei szőlőszüret■ Egy-egy hallgató átlagosan napi 3,5— 4 mázsa szőlőt szedett le. * * * A hír önmagában nem kü­lönleges, megszokott infor­máció ez ilyenkor ősszel, a betakarítási munkák kellős közepén. A címben jelze­tt ta­nulságot is csak az vonhatja le, aki ismeri az elmúlt évek hasonló eseményeinek körül­ményeit és eredményeit, s így képes összevetni azokat a mostaniakkal. A különbség szembetűnő: a korábbi évek­ben esetenként két hét sem volt elegendő az egyetemis­táknak a szüret befejezéséhez, gyakran a személyenkénti egy mázsás napi átlagteljesít­ményt sem érték el, s nem volt ritka az igazolatlan hi­ányzás. Igaz, hogy az idei termés kisebb volt a tavalyinál, de éppen ezért a napi 3,5—4 mázsát nagyobb területről kellett leszedni, s ez inkább nehezítette az egyetemisták dolgát. A „titok” valódi nyitja ki­derül az alábbiakból. A sop­roni egyetemen komolyan vettek egy törvényszerűséget, amely­et meg átszövi min­dennapi­­ életünket, s amely­nek érvényesítéséért az utób­bi években egyre többen emeltek szót különböző fó­rumokon. Ez a törvényszerű­ség a jól megválasztott érde­keltség. Rájöttek ugyanis, hogy az­­egyetemistákat r­a már kevésbé érdekli a pénz, sokkal inkább a szabadidő­, a tanítási szünetek. Ezt tették tehát a jutalmazás eszközé­vé, a tanítási szünet úgymond prémiummá „lépett elő”. Az egyetem vezetői az év­folyamok és karok KISZ-tit­­káraival, valamint az állami gazdaság szakembereivel kö­zös határszem­lét tartottak. A termésbecslés alapján napi 2,5 mázsás normában, és ti­zenkét napi munkaidőben egyeztek meg. A norma telje­sítése esetén a szüretet két hét alatt tervezték befejezni. Az egyetem rektora „jó szel­lemű munkavégzés” esetére egy hét rektori­ szünetet tű­zött ki jutalmul. Az eredmény a bevezetőből ismert. A kéthetes munkából egy hét, ennek köszönhetően az egyhetes rektori szünetből pedig két hét lett. Az állami gazdaság örömmel adott trak­tort, embert a hallgatók ál­tal kért nyújtott műszakhoz. A korábbi évek fegyelmi problémái megszűntek, a hallgatók évfolyamon belül rendezték a néhány renitens­­kedő ügyét. A JÓL MEGVÁLASZTOTT érdekeltségre alapozó ötlet a hallgatók körében született meg, a kezdeményezés az­ egyetemi KISZ-bizottság ki­dolgozásában jutott el az ál­lami vezetésig. Az pedig nem zárkózott el a diákok javas­latától, az egész ügy lebonyo­lításában egyenrangú part­nerként kezelte a fiatalokat. Ilyenformán végül­ is teljes siker koronázta a kezdemé­nyező szándékot.­­ Most már egy ilyen közös­­ siker élmé­nyével, s az ebből fakadó megnövekedett egymás iránti bizaloménál vághatnak neki más jellegű, hasonló együtt­működést igénylő tennivalók­nak- F. K. Az egyetemisták megmutatták... Szüreti tanulság 1981. október 24., szombat Akadémiai osztályülés Sopronban Kihelyezett ülést tartott tegnap a soproni Erdészeti és Faipari Egyetemen a Magyar Tudományos Akadémia ag­rártudományok osztálya Ta­mási István akadémikus, osz­­tályelnök vezetésével. Az ülés résztvevőit Gál János,­­az egyetem rektora tájékoz­tatta az intézmény oktató­nevelő és kutatómunkájáról. Elmondta, hogy a társadalmi igényeknek megfelelően ala­kítják a képzési célokat, emelik elsősorban a gyakor­lati oktatás színvonalát, a szervezeti keretekről szólva pedig kijelentette, hogy a képzés követelményeihez iga­­­zodva a közeljövőben két tan­szék­csoportot hoznak létre. A kutatómunkával kapcsolat­ban fontos feladatnak tartják az ERTI-vel, illetve a Faipa­ri Kutató Intézettel való szo­ros együttműködést. Különö­sen nagy jelentőséget tulaj­­donítanak az erdőrendezési kutatásoknak. Szólt a Sopron­ban tervezett erdészeti és fa­ipari múzeum létrehozásáról is. Az osztályülés résztvevői az egyetem professzori kará­val együtt köszöntötték 70. születésnapja alkalmából Ma­gyar János akadémikust, az Erdészeti és Faipari Egyetem egyetemi tanárát. A magyar erdőgazdálkodás és erdész­képzés sokoldalú szervezőjét és tudósát, aki társadalmi munkájával is fáradhatatla­nul szolgálta a közügűveket, volt tanítványai is köszöntöt­ték. Településtörténet öt táblán Dombormű juharfából Hét és fél méter hosszú, másfél méter széles, öt táblá­ból áll az a fa dombormű, amely Csorna­ településtörté­netét mutatja be. A művet — az új csornai székház ta­nácskozó termét díszíti — Salló István tatabányai fafa­ragó készítette a városi ta­nács vezetőinek a felkérésére. Az első táblán az ősi Csorna látható, a másodikra figurás kompozíciót faragott a mű­vész, a harmadik tábla fő­alakja Kmetty György hon­védtábornok, a negyedik rész az 1919—1945 közötti idősza­kot ábrázolja, az ötödik pedig a város jelenéről ad képet. S. A burgenlandi tartományi múzeum és a Győr-Sopron megyei múzeumi szervezet közös régészeti kiállításra készül, amelynek témája a kelták és rómaiak a Fertő tó vidékén. A nemzetközi kiállítás anyagát először a megyeszékhelyen, a jövő év elején pedig Eisenstadtban mutatják be. Képün­kön az eddig restaurált anyag egy része látható. Észak-dunántúli érdektelenség CSONKA TÁRLAT A GYŐRI KÉPTÁRBAN Ritka és szerencsés korszakoktól eltekint­ve az egyes társadalmak általában nem hor­dozták tenyerükön a művészt, ingyenélő­­nek, fölösleges rossznak tartották és ennek bizony a megbecsülésben is tanujelét adták. Nem egy nagy művész életdrámájából könyv íródott, film készült. A számtalan példa közül most csak Csontváryét említ­jük, akinek nagyméretű képeit, pontosab­ban a vásznait föl akarták darabolni, ké­sőbb is pincék mélyéről, összecsavarva ke­rültek elő, s ehhez­ a kálváriához már szin­te hozzátartozik, hogy egyik híres képe a szakszerűtlen restaurálás következtében megsemmisült, értéktelenné vált. Az adott társadalmak mindig meg tud­ták indokolni művész- és művészetellenes­­ségüket, gondoljunk csak a fasiszta Német­országra, ám mit mondjunk a művészről, aki önmagát érzi feleslegesnek, miközben úton-útfélen, szinte már magamutogató mó­don arról papol, mennyire nyomják, mellő­zik őt. Miközben lehetősége van kiállítani, értékesíteni, a művészeti közéletbe bekap­csolódni, arról már nem is szólva, hogy a művésznek minden korban és társadalom­­ban megvan a maga feladata. Az elefánt­csonttoronyba zárkózó, lila művészkedés mindenkor éppen a legnagyobbaktól állt távol, éppen ők nem átallották művészetü­ket harci­ eszközként, a tiltakozás, a kiállás fegyvereként felfogni, ha arra volt szükség. A rapszodikus bevezetésre a Győrben megrendezett Észak-dunántúli grafikai tárlat szolgáltatta az okot, amelyre a meghívott mint­egy negyven művész közül mindössze nyolc jutott el, az érdekelt öt megye közül — Fejér, Vas, Komárom, Veszp­rém és Győr-Sopron — pe­dig csak három. Fejér me­gye nem is jelentkezett, a vasi anyagokat kizsűrizték és kettőre csökkent volna a megyék száma, ha a veszp­rémi Bognár Zoltán jó szín­vonalú anyagával meg nem menti megyéje becsületét. Végül Komárom megyét négy — Kollár György, Szendrőfi Pál, Kerti Károly és Végvári I. János — kép­viselte megyénket Farsang Sándor, Cziráki Lajos és Sz. Egyed Emma. Hol voltak a többiek ? Évekkel ezelőtt, legalább­is Győr-Sopron megyében soknak éreztük a megye művészeit is mozgósító tár­latok számát. Mikor feste­nek? —­­kérdeztük joggal, amikor a legrosszabb rutin­nal, félkész alkotásokkal, visszaköszönő művekkel találkoztunk rendszeresen. Igaz, azzal is tisztában voltunk, hogy fontos a művész számára a közön­séggel való találkozás, a ha­zai vagy idegen közegben való bemutatkozás, megmé­retés. Később aztán más kollektív tárlatok negatív tapasztalatai is arra vezet­tek, hogy nem nagyon sza­bad szó szerint venni egy­­egy művész sirámait, mert néha az első adandó alka­lommal cserben hagyják azt az ajánlatot, amelyre állító­lag annyira áhítoztak. Egyénileg talán minden meghívottnak van valami alapos oka a hallgatásra, az elmaradásra. A kifogásokat azonban — aligha m­ondunk ezzel újat —, nem lehet ki­tenni a falra és kifogásokkal nem lehet a Dunántúl jelen­tős részének képzőművésze­tét reprezentálni szándékozó tárlat komolyságát, tekinté­lyét és értékét szavatolni. Mentség lehetne, hogy ez időben zajlik a kaposvári Dunántúli Tárlat, sok mű­vész azonban­ sem Győrött, sem Kaposvárt nem hallatta szavát. Különben a győri tárlatra a meghívás május­­ban történt, de egy periodi­kusan ismétlődő rendezvény esetében még a formális meghívás elmaradása sem lehet a részvétel akadálya. .Az ilyen fokú érdektelenség természetesen abban a pont­­ban végződik, ahol nincsen tárlat, ahol presztízs és anyagi okokból sem üdvös a harangok újbóli megkonga­­tása. Tiszteletet érdemelnek azok az alkotók, akik végül is megmentették a tárlatot. A távolmaradók magatartása azonban rájuk is rossz fényt vet. Pedig a kiállított alko­tások arról tanúskodnak, hogy a részvétel ténye mel­lett a színvonalat is fontos­nak tartották. Az igazi mű­vész nívó tekintetében nem tesz különbséget földrajzi helyek, kiállítási­ alkalmak között, mindenütt és min­denkor azonos hőfokú elhi­vatottsággal, mondandóval, művészi megvalósítással ki-,­van jelen lenni. Igaz, ez oly­kor a legjobb szándék dacá­ra sem sikerül maradékta­lanul, ám Győrött ezen az Észak-dunántúlinak semmi­képpen sem nevezhető cson­ka­ tárlaton többeknek is si­került. Cziráki Lajos színes tás­képei szuggesztív erővel hir­detik a művész töretlen­­ al­kotókedvét, egyben ígéretet is jelentenek a néző számá­ra: adódik még meglepetés a valóság titkainak felfejtése során. A Tükör és környéke című szimbolikus önarckép szinte direkt biztosíték er­re. Kerti Károly Mikrokoz­mosz sorozata a bartóki ze­­nevilág érdekes képi meg­közelítése. A síkból kibuk­kanó ,és elsimuló formavari­ációk megküzdött sikerei a tisztességes kísérletezésnek. Farsang Sándort a teái vi­lág reális gond­jai, az ember jövője foglalkoztatják. Ag­godalmának világos, mar­káns kifejezésmóddal ad hangot (Robot I. és III.., Géplány). Sz. Egyed Emma bronzérméi, a letisztult szépséget örökítik meg. Bod­nár Zoltán linómetszetei a belső látás vizionárius meg­nyilvánulásai­­­ a középkori metszetek, a Derkovits-örök­­ség és az ikonfestészet oko­san használt elemeivel. Meg­ható képeinek pittoreszk na­ivitása. (A macska. Gyógy­fürdőben. Szűz csillagkép születése.) Az értékek felől nézve kü­lönösen méltatlan, hogy a tárlat jövője került veszély­be. P. M. Új mozi Győrött KlÍMFÖLD 5

Next