Kisalföld, 1981. december (37. évfolyam, 281-304. szám)
1981-12-19 / 297. szám
Arisztophanész Plutosz Görög istenek napjainkban? Arisztophanész Plutosz (A Gazdagság) című komédiáját mutatta be a Kisfaludy Színház a Megyei Művelődési Központ színpadán. A darabot, a színlap szerint „Arany János fordítása nyomán mai színpadra írta és rendezte Katona Imre”. Az átdolgozó rendező ötlete szerint Plutosz isten története közelebb került napjainkhoz — pontosabban az ötvenes évekhez. Az ősi dioniszoszi ünnep egy május elsejei népünnepély külsőségeit is felveszi, s keretjátékként indítja útjára a cselekményt Eszerint Plutosz, a gazdagság vak, istene megjelenik a városban, megvakította őt Zeusz, hogy csak találomra tehesse gazdaggá az embereket, ne válogathassa ki közülük a becsületeseket. Ám azok látóvá teszik az isten, hogy hízelgésükkel megnyerhessék kegyeit, mert életcéljuk már rég nem a becsületes munka, hanem a társadalom nyakán való élősködés. A produkciónak — udvariasan szólva — nincs sikere, és az ember eltöpreng, hogy miért: egy kipróbált, klasszikus komédiaszerző, egy tehetséges fiatal rendező sok jó színpadi ötlete és annyi jobb sorsra érdemes színészi ambíció ellenére sem. Az egyik, a fontosabbik ok alighanem az, hogy az eredeti történet egésze nem állítható párhuzamba az említett közelmúlt történelmi korszakkal. Katona Imre (aki néhány sor erejéig szerzőként is jelent van a darabban) nemcsak a Plutosz szövegére támaszkodik, hanem Arisztophanész többi vígjátékából is bőven emel át direkt utalásokat tartalmazó szövegrészeket (amelyekben konkrét esetekre, sőt személyekre ismerhetnek rá a görög nézők). És e régi passzusok közül nem egy ma is aktuális. Hiszen mindig voltak vezetők, akik csak addig tevékenykedtek a közért, a míg meg nem szedték magukat: a hatalomgyakran nem vette szívesen, ha a színház ezt szóvá tette, a közönséget elszórakoztató vígjáték-szerzőt gyakran támogatták a közönséget elgondolkodtató drámaíróval szemben, és a demokrácia jelszavával nemegyszer takarnak el visszaélést. Stb., stb. Igaz, azokban a bizonyos ötvenes években hangosan szólt a kórus, hogy tele van a hasunk , pedig hej, de üres volt, és igaz, hogy a korszak képmutatására közvetlenül is utalnak a harminc évvel ezelőtti politikai jelszavakat megidéző és parodizáló táblák. (Például: „Éljen és virágozzék ...” az egyik oldalon, „Az, élet nekünk nem fenékig tejfel ...” a tábla másik oldalán.) Ide tartozik az a rendezői lelemény is, hogy az időszámításunk, előtti negyedik században keletkezett dráma cselekményét az 50-es évek patetikus mozgalmi dalaival és jellegzetesen édeskés slágereivel kísérik, ellenpontozzák. (Zene: Gulyás Sándor.) Ezt a két történelmi időt szerencsésen kapcsolta össze a jelmez is (díszlet és jelmez: Meller András). A nézők többsége mégis kicsit „süketen” ül: nem hallja meg az ókori szöveg mai felhangjait. Nem hallhatja meg, mert Plutosz isten históriáid lényegét tekintve nem passzol arra a történelmi időre, amelyre a rendező megpróbálta ráilleszteni. A színészek többsége jól helytáll ebben az olykor még cirkuszi játékelemeket is felhasználó előadásban. Elsősorban Szolnoki Tibor, Úri István, Frajt Edit, Ács Gyula, Bodor György, Forgács Kálmán és Csombor Teréz nevét kell feljegyeznünk. És beszéljünk a másik okról, ami miatt a Plutosz sikere igencsak mérsékelt. Ez pedig — a papírforma ellenére — az előadás szabadságúsága. Ekkor finoman fejeztük ki magunkat. Arisztophanész is finoman fogalmazott, amikor azt mondta: „köznapian és kofa-gúnnyal” szólt hozzánk. Erről a színpadról most közönségesen, olykor trágár módra szólnak hozzánk. Nehéz erről a prűdség látszata nélkül írni. Mert egyfelől tudjuk, hogy a görög vígjátékokban nem éppen a későbbi francia szalonok nyelvén társalogtak, és hogy szemérmes Arany Jánosunknak mennyi gondot okozott Arisztophanész fordítása. Azt is tudjuk, hogy a színháztörténetben hol a fentebb stíl divatja uralkodott, hol pedig az utca nyelvének segítségével mutatták be az életet. Másfelől viszont manapság a magát modernnek valló színház elutasítja ,,a színház a művészet temploma” konzervatív eszméjét és gyakorlatát, és ki tagadná, hogy mondjuk, a győri közönséggel nem árt megismertetni a modern színjátszást. (Amennyiben a korszerűség ismérvei között ez is ott van.) Ámde némi tapintat vagy fokozatosság nem ártana. Némi mértéktartás. A közönség teherbíró képességének bemérése. Mert tény ugyan: munkahelyen és társasági beszélgetésekben, nők előtt és nők szájából is olyan kifejezéseket hallani, hogy edzetlen ember belepirul. És tény, hogy „sievel” bennünket az irodalom, a film, a televízió. És lám a színház is. Itt, most mindent, ami az anyagcserével kapcsolatos, kimondanak, nevén neveznek, megmutatnak. Részletesen. Olykor szellemesen. A közönségnek fetrengenie kellene a kacagástól. És mégsem fetreng. A finomabb poénokra meg sem rezdül a nézőtér, a vastagabbakon néhány kamasz röhög. A közönség többsége zavartan köhécsel. Sugdolózik, boszszapkodik. És — vigyázat! — nemcsak a premier közönsége, amely a színházi közvélemény szerint „manipulált” és „viselkedik”, hanem az „igazi”, a bérletes közönség is. Arany János azt írta egyhelyütt: kétségbeesetten igyekezett,, hogy Arisztophanész, nagyon is egyértelmű kifejezéseit legalább kétértelművé tegye. Itt mintha azon igyekeznének, minden malackodás egyértelmű, félreérthetetlen legyen. Az a gyanúm, ezen a színpadon most tudatos polgárpukkasztás folyik — és fanyalgásom bizonyítja, sikerrel. Mindenesetre a szünetben néhányan hazamennek. Figyelemre méltó véleménynyilvánítás. Azok véleményét sem szabadna figyelmen , kívül hagyni, akik ott maradnak, de feszengenek. .. — Gond-e a párttitkárnak, ha a funkciója nem függetlenített, hanem a személyzeti munka elvégzése is a feladata? — Ha az utóbbit nem vállalom, fel kellett volna vennie a téesznek egy személyzetist. Egyébként nem gond. És azért bőven jut idő arra is, hogy kilátogassak a telepekre, meghallgassam az embereket. Miletics Lajossal, a győrszentiváni téesz párttitkárával kezdődött így a legutóbbibeszélgetésünk, a jó munkáról, a lelkiismeretről, mivel nála mindkettőre fényes bizonyítékokat adnak a hétköznapjai. Ezt ismerték el a szövetkezeti mozgalomban, a TOT kongresszus előtt kapott kitüntetéssel. Lakóhelyén, ami szintén Győrszentiván, Ducó Mileticsként emlegeti a postás is, ezzel a ragadvány névvel talál hozzá. Hogy honnan ez? Nagyapai örökség, aki szigetpásztor volt,, hosszú életet élt és tizenhét gyereket nevelt fel. Talán ő meg tudta volna mondani, mivégből a Ducó, elfeledték kérdezni, sírba vitte a titkot. Miletics Lajos már csak három testvért számlált, neki pedig egy lánya van. Hogy hol kezdődött a szövetkezethez való kötődés? A legelején, ötvenkilencben könyvelőt keresett a téesz, elfogadta, előtte két évig az áfésznnál dolgozott. Kapott a téeszben al könyvelőségért negyven egységet, ami úgy ezerkétszáz forintos havi fizetésnek felelt meg. — Földet nem vittem be, így lettem szövetkezeti tag, igyekeztem ezt munkával ellensúlyozni. Ez volt ág a téesz, ahol csak férfiak dolgoztak a könyvelésben. Miletics Lajos 1975-ig főkönyvelő-helyettesként tevékenykedett, aztán válaszát eléállította a bizalom: vállalja el a párttitkárságot. — Egy napig gondolkodtam rajta. A szövetkezet és a család miatt. Mert azt tudtam, hogy a családnak így nehezebb lesz, s nem, biztos, hogy a szövetkezet jól jár velem, mint párttitkárral. Kellett egy-két év, mire megnyugodtam, menni fog ez, úgy ahogy érdemes csinálni. De ez alatt a két év alatt sokszor hallottam meg: Lajos, elvesztetted a humorodat. Ez szerencsére nem így történt. A könnyed derű, a készség az állandó tréfálkozásra, nem hagyta el. — Míg könyvelő voltam, becsuktam a fiókot és vége volt számomra a munkahelynek. Igaz, hogy zárszámadáskor éjszakákat töltöttünk a papírok felett, de hát ez így volt természetes. Most nem tudom becsukni a fiókot, nem tudok elbúcsúzni a naptól. Olvasok, vagy esténként nézem a televíziót, aztán valami eszembe jut a napból, felugraszt. Ezt a munkát nem lehet mindennap befejezni és másnap reggel újrakezdeni. Ezzel együtt él az ember. A beszámoló, taggyűlésen kapott kritikát is, olyant is, hogy többet legyen kint a munkások között. (Holott talán az átlagnál is többet jár ki.) De azt is megjegyezte az egyik hozzászóló: „Ha ötször kellene választani, ötször őt választanám titkárnak.”— ‘Hogyan tud partnere lenni a párttitikár a gazdasági vezetőnek? — Mindenben és mindenkor, ha együtt él a szövetkezettel. Mondok egy egyszerű példát. Úgy adódott, a szőlőben dolgozó asszonyokat kellett behozni a baromfiós takarításra, mert sürgős volt a munka, jelezték az újabb naposcsibe-szállítást.. Bizony nem szívesen jöttek, de jöttek, a szabad levegőről a port hányni. Ott voltam velük, sok mindenről beszélgettünk, családról, munkáról. S gondolom, a kifogyhatatlan hu- morával gyorsan telt a nap. — Vannak nehezebb feladatok is, népszerűtlenebbek ? — Nem is kevés. Ilyen a munkafegyelem megszilárdításáérthozott intézkedésünk. Ha valaki a munkából igazolatlanul hiányzik, italozás vagy bármi miatt, egy nap után tíz százalékát vonjuk le a kiegészítő részesedésnek. Ahány nap, anynyiszor tíz százalék, elmegyünk, ha kell a százszázalékos megvonásig is. A levont összeget külön számlán kezeljük, megkapja az ágazatvezető a pénzt, amit viszont kioszthat jutalomként a jól dolgozóknak. — Kellett büntetést alkalmazni? — Nem is egyszer. Jöttek hozzám panasszal, s meg kellett értetnem a büntetés jogosságát és a szükségét a szövetkezet érdekében.— Mi jutott eszébe, amikor megkapta a kiváló munkáért a kitüntetést, s ebben az örömben sokan osztoztak azokban a napokban? — A tartozásom. Mert én még mindig tartozom: a családnak, a sok segítségért és megértésért, a szövetkezetnek a tartós bizalomért. Igyekszem törleszteni, amennyire csak erőmből telik. G. Szabó Portrévázlat a párttitkárról 1981. december 19., szombat Nagy sikere van Győrött a Petőfi Sándor városi Művelődési Központ kisgalériájában megnyílt népművészeti kiállításnak. Az érdeklődők itt látják a szekszárdi és mözsi szövőműhely alkotásait, és Csepeli István dunaföldvári fafaragó bútorait és berendezési tárgyait. A kiállítás vasárnapig tart nyitva. Sopron, Győr, Mosonmagyaróvár, Kapuvár, Csorna Könyvtárak szombaton Senki ne vonjon le meszszemenő következtetést abból, hogy a soproni városi könyvtár immáron harminc esztendeje minden szombaton is az olvasók rendelkezésére áll, a győri Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár viszont 1982 januárjában készül bevezetni a T minden szombati nyitvatartást. — eddig minden második szombaton volt nyitva. A következtetést valóban nem érdemes elsietni, mert Szabó Kálmán, soproni könyvtárigazgató szerint szombatonként lényegesen kisebb a forgalom, a hétközi 500-zal szemben alig éri el a százat. Győrött az előzetes felmérés jóval nagyobb olvasói látogatottságot ígér szombatokon, cáfolni és igazolni is azonban a gyakorlat fog. Egyelőre annyi biztos, hogy 1982. január 1-től az üzemek többségében minden szombat szabad lesz, s ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a dolgozók lényegesen több szabad idővel rendelkeznek majd. Ha a kultúrpolitikusok számítása beválik, a szabad idővel együtt nő a kultúra, a kulturális programok iránti kereslet, tehát üdvös, ha a kulturális szolgáltatást nyújtó intézmények, főként azok, amelyek eddig nem tették, berendezkednek aszombati munkára, szolgáltatásra, nyitvatartásra. Nem érdemes jóslatokba bocsátkozni, kinek a számítása válik be és hogyan, az elv mindenképpen helyes, a törekvés támogatandó, másfelől a szolgáltatások lényeges javulását természetesebbnek szoktuk venni, mint bármilyen parányi romlását és ez alól a kultúra sem kivétel. A győri Kisfaludy Károly Megyei Könyvtárban a megkérdezett olvasók 70 százaléka igényelte a szombatonkénti nyitvatartási A könyvtár a Győrött működő írót főiskolával és a városi könyvtárral egyetértésben alakította ki szombati munkarendjét. Ezek szerint a munkaerő belső átcsoporto sításával, ügyeleti rendsze -rel a Kisfaludy Károly Me gyei Könyvtár 1982 január elejétől minden szombaton az olvasók rendelkezésére áll. A változás a szolgálttások mind a négy területire kiterjed: a kölcsönzési , az olvasóteremre, a gyermekkönyvtárra és a hangtárra. A városi könyvtár a megegyezése„szerint zárva tart. Olvasói, de valamennyi olvasó a megyeszékhelyén, igénybe veheti a megyei könyvtár szolgáltatásait, kivéve a kölcsönzést, mert ennek adminisztrációs és anyagi vonzatát nem lehet megteremteni. A megyei könyvtárban kedden és csütörtökön délután egy-egy órával hosszabbodik a kölcsönzés idei Szombaton délelőtt 9-től 1 - ig, délután 13-tól 17 órát lehet kölcsönözni. Az olvasóterem reggel 9-től este 7-ig várja az érdeklődőket. Az eddig minden szombatra szünetelő gyermekkönyvt , januártól szombatonként délelőtt 8-tól 12-ig, délutt 13-tól 18 óráig várja az olvasókat. A hangzár is szűz napot tartott eddig szombaton. Januártól hasonlóan a gyermekkönyvtárhoz délelőt 8-tól 12-ig, délután 13-tól 1 óráig várja az érdeklődők. A megyei könyvtár szolgáltatásainak ideje ezzel összességében a heti 151 órára heti 188 órára, azaz 29 órával növekszik. Mint Mórics Julianna, az olvasószobál osztály vezetője és Mónis Imre, a könyvtár igazgat - helyettese elmondták, az érdekelt üzemek könyvtárait, a város iskoláit házi nyomdában készült propagandakélékekkel, plakátokkal, szarilapokkal tájékoztatták a változásokról. A soproni városi könyvvtárról már szóltunk. A mosonmagyaróvári könyvtár eddig is nyitva volt szombaton. Az új rendhez előreláthatólag a jövő év februáriban igazodnak. A szombati kívüli hétköznapokon a könyvtár reggel 9-től este 1él6-ig várja az olvasókat folyamatosan, ebédidő nélki . A kapuvári és a csornai könyvtárban még nincs döntés, itt is később térnek át az új rendre. Mindkét helyen valószínű a szombai nyitvatartás. P. 10.