Kisalföld, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-14 / 62. szám
Tudnivalók építkezőknek Az Építésügyi Tájékoztatási Központ újabb szakmai kiadványokkal segíti a családi házak tervezőit, építtetőit, kivitelezőit: három kötetben adja közre a házak épületgépészeti részletterveinek gyűjteményét. A most megjelent első kötet többek között az épület vízellátását biztosító berendezések leírását tartalmazza, szerelvényeket, szikkasztókat mutat be, méretezési ajánlásokat ad. A központ győri irodája ezen kívül a magánépítkezőknek még segítséget nyújt családiház- és társasház katalógusokkal, sorházismertető szórólapokkal, csomópontgyűjteményekkel, különféle tájékoztatókkal és fontos építési tudnivalókkal. / KRQR3M ESEMÉNYEK A zöldségtermesztésről Tudományos tanácskozás Mosonmagyaróváron Tudományos tanácskozást rendeznek kedden Mosonmagyaróváron az agrártudományi egyetem dísztermében. A délelőtt 10 órakor kezdődő rendezvény témája: a zöldségtermesztés újabb kutatási eredményeinek ismertetése és alkalmazása a gyakorlatban. A megnyitót dr. Nagy György, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa tanszékvezető tartja. Az előadásokban szó lesz a termesztés és a hajtatás magyarországi helyzetéről, a zöldségfélék növényvédelméről, a holland Sluis és Groot cég legújabb nemesítési eredményeiről. Ezt követően bemutató lesz: a papírcellás palántázás eszközeit láthatják a kertészeti szakemberek. Piaci körkép Sopronból és Győrből A pénteki soproni piac árai: a sárgarépa kilóját a korábbi 13 forint helyett 17 forintért adták, a petrezselyem 20 forintról 25-re drágult egy hét alatt. Egy fej saláta 11 forint (15 deka), a zöldhagyma csomója (8 deka!) 5 forint. A kétdekás primőr paprika darabja 7 forint, a kígyóuborka kilója 80 forint, a savanyúkáposztáé 24 forint volt a vásárcsarnokban. Drágább lett a mák, 100 forint. A tojást 2 forintért vitték. A győri vásárcsarnokban tegnap a sárgarépa kilója — őstermelői áron — 14— 16 forint, a petrezselyemé 16 —18. Egy fej saláta az őstermelőnél 6, a kereskedőnél 12 forint. A zöldhagyma csomóját a soproni áron adták. Primőr paprika és uborka nem volt, a savanyúkáposztát 22—26 forintért mérték. Drágult a mák: száz forintra. A tojás darabja 1.80— 1.90, olcsóbb lett a spenót: 25—40 forintért vehették a háziasszonyok. ■ Az első meglátásunk: az új fürdőruha modellek érdekes vonalúak. A második: kedvünk lenne megtapasztalni, hogy valóban olyan különleges anyagból készültek-e. Továbbá (ma még) elhisszük, hogy a bemutatott fürdőruhák a nyári szezon előtt kaphatók lesznek az üzletekben — Mosonmagyaróváron, Sopronban. Gyűrött meg a lobbi helyeken. Agrometeorológiai előrejelzés A Petőházi Integrált Cukortermelési Rendszer közleménye március 18-ig a cukorrépa-termesztőgazdaságoknak. A legalacsonyabb hőmérséklet a talaj mentén eleinte —1, +4, később —4,4-1 fok között. A hőmérséklet középértéke eleinte +5 fok körül, később +4 fok körül várható. A talaj felső 50 centiméteres nedvességtartalma 80—85 százalék, az alsóbb rétegekben 50—100 centiméter között 95 százalék körül van. túra Hagyománnyá vált a győri Mező Imre Úttörőház Vásárhelyi Pál víziszakkörének működésében, hogy a tavaszi idényt minden évben úgynevezett melegvízi túrával indítják. A szakkörösöket az úttörőház mellett a Rábatext Vállalat is patronálja. A gyár vízitelepéről indulnak az idén is újra a vízi úttörők. Ma reggel Győrből Csabrendekre, majd Sümegre mennek a gyerekek, s onnanérnek visza Győrbe. 15-544 8 Ügyeletes riporter: JOÓ JÓZSEF Benedek? Mondják mögöttem a buszon, hogy idén sem lehet megbízni a Sándorokban és a Józsefekben. Üres marad a zsákjuk! Hanem a Benedekeké. Semmi kétség, két Benedek beszélgetett! Anyagit azért elmondhatunk, ha valaki majd József napján a mezőre megy, s ott szivárványt lát, figyelje meg, melyik sáv a legnagyobb. Ha a sárga, akkor bő lesz a kukoricatermés, ha a zöld búzából lesz sok, ha meg a piros sáv, akkor a bortermés ígérkezik jónak. Zavartalan a sörtermelés Noha aggodalommal tekintettek az ötnapos hét elé a Soproni Sörgyárban, a tapasztalatok szerint zökkenőmentesnek bizonyult január —február havi termelésük. Túlteljesítették tervüket a saját sör előállításában, s 8 ezer hektoliterrel több sört főztek a tervezettnél. A zavartalan ütemű munkát a berendezések hatékonyabb kihasználásával, valamint a karbantartás ésszerűsítésével magyarázzák a gyárban. S ami külön említésre érdemes, eredeti tervüknél 12 ezer hektoliterrel értékesítettek több sört az év első két hónapjában. ORVOSI ÜGYELET GYŐROTT: vasárnap reggel 7-től hétfő reggel 7-ig, hétfőn du. 5-től kedd reggel 7-ig a Bacsó Béla u. 31. szám alatti körzeti orvosi rendelőben. Tel.: 12-244. Fogorvosi ügyelet ugyanott, vasárnap reggel 7-től este 7 óráig. Gyermekorvosi ügyelet is ugyanott, ma reggel 7-től holnap reggel 7-ig. Hétfőn 17 órától másnap reggel 7-ig. SOPRONBAN: reggel 7 órától hétfő reggel 7-ig, hétfőn du. 5-től kedd reggel 7 óráig a Lenkey u. 5. sz. alatti központi ügyeleti rendelőben. Telefon: 12-011. Gyermekorvosi ügyelet: reggel 7-től hétfő reggel 7-ig a Lenkey u. 5. sz. alatt (a gyógyszertár melletti bejárónál). Telefon: 12-011. Fogászati ügyelet: reggel 7-től este 7-ig a Szt. György u. 16. sz. alatti iskolafogászati rendelőben. Tel.: 13-452. MOSONMAGYARÓVÁRON: szombaton reerrel 7- től hétfő reggel 7-ig, hétfőn du. 5 órától kedd reggel 7-ig a Kapu Lajos tér 2. sz. alatti szakorvosi rendelőintézetben. Tel.: 15 013. Felnőtt járóbeteg fogadás ugyanott, vasárnap reggel 8-tól 11 óráig. Gyermekszakellátás is ugyanott, vasárnap reggel 7 órától is óráig. CSORNÁN: reggel 8-tól hétfő reggel 8-ig, hétfőn du. 6-tól reggel 8-ig a rendelőben. Kun Béla u. 3. Tel.: 337. KAPUVÁRON: szombaton du. 2-től hétfő reggel 7-ig a központi körzeti ügyeletes orvos megtalálható a kapuvári kórházban. Tel.: 15. Az ügyeletes ellátja a kórházhoz szakmailag tartozó körzeti orvosok községeinek (volt kapuvári járás) lakosságát is. Ingyenes és kötelező TÜDŐSZÜRÉS hétfőn: GYŐRÖTT: de. 8-tól du. 18 óráig az Amadé L. u. 1. sz. alatt. SOPRONBAN: a Kiss J u. 2. szám alatt du. 13—18 óráig, továbbá: Csáfordjánosfán, Móváron, Nyúlon. LELKI SEGÉLYSZOLGÁLAT Hétfőn 17 órától 22 óráig a megyei egészségnevelési csoport helyiségében (Győr, Árpád út 21.) személyesen vagy a 21-188-as telefonszámon. Hírek ■ Tanácstagi beszámolók. Holnap a következő tanácstagi beszámolók lesznek Győrött: Hercser Gizella (SZMT-székház 18 óra), Eredics József (Rákos F. úti iskola, 18 óra), Kopácsi Gyula (Lemezárugyár, 18 óra), Herczeg Jenőné és Kovács József (kereskedelmi szakmunkásképző, 18 óra), Németh Györgyné (házgyári ebédlő, 18 óra), Nagy Lajos (Bercsényi szakközépiskola. 18 óra), Tóth Tamás (gyárvárosi pártház, 18 óra). □ NYÍL NAPOT rendeznek az Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolán holnap délelőtt 10 órától A fórumra elsősorban a főispona nappali tagozatára idén je-1 p ~ p. o p. i r'.r,. i a.ipn'-n- fái-ikaztatást kapnak a felvételi rendszerről, a képzési célról, a győri intézmény életének valamennyi fontosabb területéről. ■ Telefondoktor: A derékfájásról és a lumbágóról beszél március 15. és 21. között a telefondoktor. A hasznos tanácsokkal is szolgáló egészségügyi információ budapesti reformszáma ■ 1.72-111. Hívható naponta délután 5 órától másnap reggel 8 óráig. Vasárnap egész nap. fi HONISMERETI vetélkedő színhelye lesz holnap délelőtt kilenc órakor a mosonmosvaróvári agrártudományi egyetem díszterme. A város általános iskoláinak alsótagozatos csapatai adnak számot, helytörténeti tudásukról. • Közlemény: A soproni Határőrség március 11-án 17-én és 18-án naponta 7—14 óráig éleslövészetet tart a harkai lőtéren. ■ Lottótájékoztató: A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 11. heti lottónyeremények a következők: 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvénye 3 fogadónak volt nyereményük elyenként 231 147 forint. 3 találata 62''? fogadónak volt, nyereményük egyenként 727 forint. A 2 találatos szelvények száma 209195 darab, ezekre egyenként 27 forintot fizetnek. ■ PÁRTHÍR: Az MSZMP győr-gyárvárosi alapszervezete holnap 17 órakor tartja rendes havi taggyűlését a Külső Árpád úti pártházban. ff“—•—fa Lelkesedés Eay fiatal londoni apa Mr Bakewall a Wolverhampton angol labdarúgó klub iránti lelkesedését most született fiára is átvitte. A fiúnak az első csapat törzsiét ,Monk kére v.t.nevét adta Neve tehát: Paul Geoff. Derek, George, Emim Kony Willie v- és John. Mel. Wayne, John, Richard Bakewell. Visszapillantó Ez a hét is jól kezdődött: szép idővel, nőnappal és sorbanállással virágért, ami azonban ilyenkor mégiscsak más, mint egyéb napokon. A múlt héten írtuk, hogy szerte a világon kevesebb a férfi, mint a nő. Hétfőn délelőtt kíváncsiságból megszámoltam az egyik nagy győri virágbolt előtti sorbanállókat. Tizenegy férfi volt köztük — és tizenöt nő. Legtöbbjük a munkahelyük által előre. ..gondosan” megrendelt virágért ment... Egyébként ezúttal is azok tették okosan, akik pár nappal korábban megvették a virágot, amikor néhol még 40 százalék kedvezményt is adtak. A héten egyébként már valóságos nagyüzem kezdődött a kereskedelemben a különböző tavaszi vásárok rendezésében; igazán senki sem mondhatja, hogy rosszul időzítettük cikünket a vásárlók jogairól, a minőségi kifogások intézéséről. Mi is még aznapi lapunkban éltünk jogainkkal, s reklamáltunk (Vidllemma címmel), az Aida rádiók minősége miatt. Egyelőre várjuk a választ. Az eredményét természetesen elmeséljük — nem a klubban, hanem olvasóinknak. Erről jut eszembe: igazán szépen elbúcsúztatok a „kaviáros” Thomas Lievent. Az őt alakító színész egyébként — egy rádióriportból tudjuk — éppen ötvenéves. Hogy olyan jól tartja alakját, bizonyára a titka: nem kell mindig zsíros vacsora. Helyette torna, szauna ... A győri Fodrász ISZ még az idén testkultúra szalont nyit, közöttük a bizonyára sokak számára érdekes hírt. Más témára váltva, szerdán két világvégét is átvészeltük. Az egyiket, amit egy amerikai és egy angol tudós jósolt meg, egészen könnyen. Merthogy elmaradt. Nem maradt el viszont az a világvége, ami Atlantist a tenger fenekére küldte, a ,,Televíziós mesék felnőtteknek” sorozat jóvoltából. Rám, mint tévénézőre, is katasztrófáns hatással volt, s ahogy hallom, nem vagyok egyedül . . . Nem érezte viszont katasztrófának a Videotontól (szintén szerdán!) elszenvedett vereséget a MOTIM TE csapata; az MNK-ban végig becsülettel helytállt a timföldes gárda. Ezúttal saját pályán fogadja ... Hogy mennyit jelent a „hazai pálya”, magunk is inkább csak sejtjük, mint tudjuk: rengeteg megyénkben is a kihasználatlan idegenforgalmi lehetőség, főként a falusi turizmusban. Bár, ahogy mondani szokták, „valami már elindult”, erről is írtunk a héten. Azért még van mit kiköszörülni... A köszörülésről eszembe jut egyik kollégám esete. Kész vitt élesíteni az ezzel is foglalkozó vállalat műhelyébe. Egy hét múlva kész, mondták, s ennek hallatán kollégám zsebében kishíján kinyílt a bicska. Helyette viszont fegyelmezetten megkérdezte: nem tudnának akkor egy maszek köszörűst ajánlani, aki hamarabb elvégzi ezt a kétperces munkát? Nem ajánlottak, de a konkurrencia említése csodát művelt: egy hét, helyett aznap délutánra elvállalták a köszörülést, így már mégiscsak kisebb a csorba ... p Szúrt az ittas asszony... A Győri Megyei Bíróság dr. Juhász Erzsébet tanácsa a napokban a 35 éves Győri Károlyné született Holló Esztert életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletéért egy évi börtönbüntetésre ítélte, két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, azonkívül elrendelte kényszergyógykezelését. . Az ítélet nem jogerős. Győriné, akinek bejelentett lakása a Nagykáta melletti Farmos tanyán van, egy ideig utcaseprőként dolgozott a budapesti Közterületfenntartó Vállalatnál. Kétszer kötött házasságot, majd második férjétől is elvált. Két gyermekét volt férje és édesanyja gondozza. 1980. augusztusában élettársi közösségre lépett M. Károllyal. Pár hónap múlva Táp községbe költöztek, a férfi édesanyjához. Mindketten, — de különösen Győriné — italozó életmódot folytattak. Tavaly március 9-én a reggeli órákban Győrbe jöttek vásárolni. Járták a győri boltokat, de még inkább a kocsmákat. Délre mindketten, különösen az asszony erősen leittasodtak. Az ital hatására az utcán hangoskodtak, szidták egymást, vitatkoztak, veszekedtek. Győriné közben elkérte élettársa kezében lévő táskát, majd kivett abból egy 185 milliméter hosszú pengéjű kést, amivel később az utcán hátbaszúrta a férfit. M. Károly először nem is érzett fájdalmat. Még mindketten lebotorkáltak az Árpád úton lévő nyúli borozóba, ahol még kétszer két deci bort is elfogyasztottak... Az asszony ezután észrevette, hogy élettársa ruhája a vértől átázott. Kérlelte a férfit, hogy menjenek el a mentőállomásra. M. Károly erről hallani sem akart. A Tanácsköztársaság útján haladva azonban már nagyon gyengének érezte magát és hirtelen a földre feküdt. Ekkor már annyira vérzett, hogy az úttest is véres lett. Győriné ijedtében megkért egy arra haladó fiatalembert (aki történetesen rendőrtiszt volt), hogy telefonáljon a mentőkért. A szirénázó mentőautó perceken belül a helyszínre érkezett. A vérző férfit elsősegélynyújtásban részesítették, majd a kórházba szállították. A kórházból M. Károly háromnapi ápolás után 1981. március 11-én panaszmentesen távozott, de teljes felgyógyulása három hónapot vett igénybe. .. in. KISALFÖLD - MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottságé és a Győr-Sopron megyei tanácsapja, Főszerkesztő: PUSKÁS CSABA Címünk Győr tanácsköztársaság útja 51 Nemelet Levélcímünk Győr Pf.: 28 9002 A szerkesztőség és kiadóhivatal központi telefonszáma: 15-544 Főszerkesztő és -helyettes 13-042. Szerkesztés 12-475. Ügyeletes riporter 15-544 Éjszakai szerkesztés; 17-822 Győr város távolsági hívószáma 96 Soproni szerkesztőség Sopron, Előkapu 11 9400 Telefon; 12-266 Sopron város távolsági hívószáma; 99 Kiadja a Győr megyei Lapkiadó Vállalat, Győr Felelős kiadó: SZABÓ KÁLMÁN, a vállalat igazgatója. Igazgató és főkönyvelő: 12-142. Hirdetésfelvétel: 16-313. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Az előfizetési díj egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, fél évre 204,- Ft, egy évre 400,- Ft. Kéziratot, illusztrációt nem érzünk meg és nem adunk vissza Készítette a SZÉCHENYI NYOMDA. Győr, Kálvária út 1-3. Pf: 126 9002. Telefon: 17 822 Felelős nyomdavezető: NAGY IVÁN igazgató. Index: 25 060 - HU ISSN 0133-1507