Kisalföld, 1982. június (38. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-01 / 126. szám
Gyermekeink jövőjét formálják A TANÁR FELELŐSSÉGE Öz oktatásunk a folyamatos korszerűsítés időszakát éli. Az 1972-es oktatáspolitikai párthatározat útmutatásaival összhangban ugrásszerű, nagy változásokra nem került sor az utóbbi évtizedben — vagyis az alsó- és a középfokú iskolák szerkezete ugyanaz maradt, mint korábban volt, s a közeljövőben sem alakítjuk át a jelenlegi struktúrát, de az oktatási-nevelési folyamatot megújító kisebb lépésekre annál inkább. Gondoljunk csak az új rendtartásokra, az érettségi és az egyetemi-főiskolai fölvételi vizsga reformjára, az új tantervekre (kiváltképpen az új matematikára), legújabban pedig az ötnapos tanítási hét bevezetésére! Minden egyes változás jelentős állomása a folyamatos megújulásnak. Ha a korszerűsítés lehetőségeiről, időszerű gondjairól beszélünk, az iskolák háza táján éppúgy, mint a tágabb körzetben, elsősorban a tárgyi feltételek megteremtésére kerül a hangsúly. Vannak, akik évek óta konokul hajtogatják, hogy a korszerűsítés mindenekelőtt pénzkérdés: új iskolákra, a mostaninál jobb fölszereltségre, modern szemléltetőeszközökre és oktatógépekre van szükség. Balgaság volna azt állítani, hogy minden tekintetben kielégítőek a jelenlegi körülmények, de azért mégsem ennyire egyértelmű a probléma. Többet kellene beszélni például a pedagógusról, mert az oktatás hatékonyabbá tételében a nevelő személye minden másnál fontosabb! A szupermodern épületnél is, a mindentudó gépnél is. A köznevelésnek nincsen nélkülözhetetlenebb tényezője a pedagógusnál. A jó tanár netán mostoha körülmények között is tud eredményesen tanítani, a gyenge pedig akár egy csodapalotában is vergődni fog a gyerekek között. Ebből az igazságból természetesen nem következhet az, hogy pénz nélkül is lehet korszerű iskolát teremteni. Okvetlenül kell a pénz is, és még valami más is Valamikor, de még húsz-harminc évvel ezelőtt is. Könynyű volt a katedrára állni, ha a tanár az egyetemen jól elsajátította a tananyagot. Ezt elmagyarázta a gyerekeknek, aztán a következő órák valamelyikén számonkérte a föladott leckét tőlük. Új szaktárgyi ismeretek, a neveléssel szemben támasztott új társadalmi követelmények nem zökkenthették ki a megszokott kerékvágásból. Ma bizony sokkal nehezebb tanítani-nevelni, amiként a mérnök, az orvos, a munkás tevékenysége is sokkal bonyolultabbá vált. A pedagógusok másfél százezres táborából sokan gondolkodnak hasonlóképpen és ennek szellemében dolgoznak nap-nap után. A pedagógiai és a napi sajtó egyaránt gyakran ad hírt kiváló tanítókról, tanárokról, remek iskolai kezdeményezésekről. Ilyenkor öröm tölti el a szülőt, hogy milyen nagyszerű emberek foglalkoznak gyerekeivel. A közvélemény azonban szívesebben időz el a rossz példáknál , mert ilyenek is vannak —, a gyengébb tanárok sete-sutaságánál, esetleges ballépéseinél. A pedagógusok egy része ilyenkor felhördül, már megint bántanak Pedig ebben az esetben egészen másról van szó. Kár volna takargatni, hogy ennek a pályának is megvannak a maga kontárak Aztán akadnak ideges pedagógusok is, akiknek a rigolyáitól mindenki retteg az osztályteremben és a tanári szobában egyaránt, némelyikük viselt dolgairól szomorú történetek keringenek pedagógusberkeken kívül is, hogy más foglalkozás, ágakban, a pedagóguspályán is szükségszerűen kerülnek előtérbe mostanában a minőségi szempontok. A munka színvonalának javítása nélkül ugyanis semmiféle korszerűsítés sem hozhat eredményt. A jövőben ezért mind nagyobb felelősség hárul azokra, akikrészt vesznek a nevelői pályára jelentkezők kiválasztásában, de osztoznak e felelősségben a pedagógusképző intézmények oktatói is. A társadalom számára nem lehet közömbös, hogy kik jutnak be a tanárképző egyetemekre, főiskolákra. A tét nagy: gyermekeink jövője. P. K. I. K . AMIKOR Hébert Edére emlékezünk, a magyar munkásosztály felemelkedéséért küzdő ember előtt tisztelgünk. Az ellenforradalmi korszak idején a szocialista jogvédelem egyik első harcosa volt, aki tevékenységével méltán érdemelte ki a szervezett munkások előtt „a szegények ügyvédje” címet. Politikai súlyát, nagy szakmai tudását Hébert eredményesen kamatoztatta a Tanácsköztársaság tíz népbiztosának perében (Vántus Károly védője volt), a Jogvédő Iroda, majd a Vörös Segély tevékenységében. A politikai üldözöttek védelmét úgy látta el, hogy a húszas évek elejétől a legszorosabban együttműködött a Kommunisták Magyarországi Pártjával. Elkötelezett jogászi munkájáról a Szociáldemokrata Párt vezetőségéhez intézett egyik feljegyzésében így vallott: .......szocialista kötelességünk, hogy minden politikai üldözés ellen küzdjünk ... Nem lehet, nem szabad senkivel szemben sem megtagadni a segítséget azért, mert az illető nem tud párttagsági vagy szakszervezeti igazolványt felmutatni...” A szocialista jogász-politikus életének egyik jelentős eseménye megyénkhez kötődik. Hatvan éve, 1922-ben Hébertet a fehérterror minden manipulációja ellenére Sopronban nemzetgyűlési képviselővé választották, így 1926-ig az MSZDP képviselőjeként tevékenykedett a munkásérdekért a kormánypárti többségű parlamentben. De hogyan is történt? 1922-ben a Szociáldemokrata Párt úgy ítélte meg, hogy a polgári demokrácia hazai megvalósításáért vívott harcból a parlamenti küzdőtéren is részt vállal. Mivel március végén a párt és a szakszervezeteik soproni vezetősége jelöltet kért a soproni választókerületbe, április végén a pártközpont Hébert Edét indította. Bár a legális munkáspárt számolt a hatalom ellenakcióival, a felmerült nehézségeik és gáncsoskodások minden előzetes elképzelést felülmúltak. A soproni kerületben Hébert a kultúrpolitikusként ismert belügyminiszterrel, gróf Klebelsberg Kunóval, valamint gróf Andrássy Gyula nagybirtokossal, a jobboldal királypárti politikusával került szembe. Am Hébert belügyminiszteri rendelkezés folytán rendőri felügyelet alatt állt, így saját választási gyűlésein sem vehetett részt! A soproni munkástömegekhez a szociáldemokrata jelölt tehát nyilvánosan nem szólhatott programbeszédeit a választási aktivisták nyomtatásban terjesztették. Választási plakátjait szervezett munkások önkéntes őrsége óvta a plakáttépő fehérgárdistákkal szemben. Klebelsberg és Andrássy mögött a hatalom és kiszolgálói, a pénz világa sorakozott fel. Nem fukarkodtak az ígéretekkel, az akkor szárnyaszegett, környékét vesztett város felvirágoztatásának álomképével sem. Ezzel szemben Hébert és a Szociáldemokrata Párt aktivistái nem újabb ígéreteket, hanem a haladásért való következetes küzdelmet helyezték előtérbe A demokrácia kiharcolása, a munkásság régóta jogos követeléseinek érvényesítése és szociális felemelkedése lehet az a cél, amely mind az ország, mind a város számára a fehér uralommal szemben tényleges boldogulást hozhat — hangoztatták. A május 28-i választáson Hébert a szavazatok 41 százalékát szerezte meg. Egyik fél sem ért el abszolút többséget, ezért pótválasztást kellett kiírni. Június 6-án az érvényes szavazatok közül Hébert 5078-at, ellenfele Andrássy 4910-et nyert el. A legális munkáspárt sokoldalúan akadályozott jelöltjének támogatásával a soproni választók nemet újra határozott nemet mondtak az ellenforradalomra és uralmi rendszerére. Hébert parlamenti tevékenysége, teljességében igazolta bizalmukat. Mint Környei Attila nemrég megjelent munkájában (Sopron és vidékének munkásmozgalma. Győr, 1981.) olvashatjuk. Hébert további, megyénkhez kötődő tevékenysége is rendkívül értékes volt. Többek között aktív részt vállalt a munkásmozgalom Ausztriába szorult és az itthon, illegálisan tevékenykedő erői kapcsolatának fenntartásában és fejlesztésében. HÉBELT EDE hatvanadik életévén túl érte meg a felszabadulást. Az egyesült munkáspárt központi vezetőségében jelentős munkát végzett haláláig a szocializmus elkötelezett harcosa volt. Szita Szabolcs Hatvan éve történt Hébert Ede választási győzelme 1982. június 1., kedd Rajzpályázat tizedik alkalommal Tíz évvel ezelőtt a mai Megyei Művelődési Központ elődje indított rajzpályázatot a győri járásban, amelynek célja az volt, hogy az iskolások az irodalmi tananyaghoz, az óvodások a tanult versekhez és mesékhez illusztrációkat készítsenek, s ezzel saját maguk is feldolgozzák a kapott élményeket. A rajzpályázat sikeres volt, megyeivé szélesedett. Az idei kiírásra közel ötszáz képet küldtek be a gyerekek, köztük is kiemelkedően jókat, érdekeseket rajzoltak az óvodások. Hagyomány már, hogy a pályázat eredményhirdetését a gyermeknapon tartják. Tegnap vették át jutalmukat a legjobbak a Megyei Művelődési Központban. Az óvodások közül Szabó Dávid győri kisfiú nyert első díjat, Oroszlány Anikó pannonhalmi óvodás második, Kovács Gergő győri óvodás harmadik lett. A kisdobosok közül Vizler Tibor gyirmóti pajtás volt a legsikeresebb, a második és harmadik helyen Háber Krisztina és Szabó Julianna végzett, mindketten a lébénymiklósi iskola tanulói. Az úttörők versenyében csornai siker született: első lett Kóbor Attila. A második a kónyi Rigó Edit, a harmadik pedig Nagy Péter és Vágvölgyi Attila Győrből. A legszínvonalasabb anyagot beküldő iskolának járó vándorserleget a lébénymiklósi iskola nyerte. Az ötödik osztályosnál nagyobb gyerekeket — ugyancsak hagyományosan — táborozásra viszi a nyáron a Megyei Művelődési Központ. A besoroltak rajzaiból a díjátadás után kiállítás nyílt, majd vidám Csimmbumm cirkusz zárta a gyermeknapi programot. Kályha Kónyból Értékes népi bútorokkal és lakáskiegészítőkkel, a falusi otthonok egykori becses darabjaival gyarapodott a szentendrei szabadtéri néprajzi múzeum kisalföldi tájegysége. A néprajzkutatók öt ládából álló gyűjteményt vásároltak egy győri gyűjtőtől. A gazdag kerámiaanyag közül külön említést érdemel egy XIX. századi úgynevezett szemeskályha, amelyet annak idején Kónyban használtak egykori tulajdonosai. ■ A Kisfaludy Könyvtár győri hangtárában négyezerötszáz hanglemez, ezer szakkönyv és kétszáz zenei folyóirat várja az érdeklődőket. Most a vizsgaidőszakban zeneművészeti szakközépiskolások és főiskolások gyakran keresik fel a könyvtárt zenehallgatás céljából. Könyvekről a zöld gyep szélén Fehér a vászon, fehér a papír Beszélgetés Balázs József íróval Labdarúgó és irodalmi csemege volt a vasárnap délutáni program Mosonmagyaróváron. Az ünnepi könyvhét „küszöbén” a magyar íróválogatott látogatott a szigetközi városba, ahol a mosonmagyaróvári öregfiúk társaságában futottak ki a zöld gyepre. A kettő-kettőre végződött sportcsemege előtt az írófocisták könyveiket dedikálták. Élve az alkalommal, Balázs József íróval beszélgettünk. Hogy miért épp őt kértem toll-, illetve lencsevégre, annak több — részben személyes jellegű — apropója is van. Egyik az, hogy épp ottlétekor vetítették egyik filmjét a Lajta-parti városban, a Szívzűrt. A másik: a kérdező 1975-ben nyomdászként bábáskodhatott Balázs József első kötetének készítésénél. A Magvető Könyvkiadó gondozásában megjelent első könyvének címe filmről is ismert már: Magyarok. A kötet fülszövegén ez olvasható: „Új hang a fiatal prózaírók kórusában — újabb nevet kell — mert érdemes! — megjegyeznie az olvasóközönségnek ... Megrendítően őszinte és felemelően tiszta szavú író...” Az első kötet megjelenésekor Balázs József huszonkilenc esztendős volt. Vajon miért váratott ily sokáig megjelenésre a tiszta szó? Megkésett volna az író? — Filmrendezőnek készültem — mondja —, irodalmi elképzeléseimet filmrendezőként akartam realizálni. Nem vettek fel a főiskolára, nem lehettem hát filmrendező, ezért jött a gondolat, hogy témáimat megírom kisregényekben. Írásaimat először visszaadták a szerkesztőségek és a kiadók, ez időt vett igénybe, s emiatt igaz a megkésettség. Bár prózánál nem tudni, mikor kezdődik a megkésettség, ugyanis a prózaíró abból táplálkozik, amit megélt. Ehhez tehát időre van szükség . Noha első regénye késett, az azóta megjelent művei bizonyítják: gyökeret vert a magyar irodalomban. Szinte minden évre jut egy mű: Fábián Bálint találkozása Istennel, Koportos, Az ártatlan, Szeretők és szerelmesek. A Koportost egyetemista korában kezdte írni, amatőrfilmet szeretett volna készíteni belőle, de — mint írta — meghaladta erejét. Azóta persze film készült a Koportosból, akárcsak a többi kötetéből — egy híján. Jelenleg a filmgyárban dramaturgként dolgozik. Vajon a tollhoz ragaszkodik Inkább vagy a filmhez? — Fehér a vászon, fehér a papír is, de természetesen a tollhoz ragaszkodom. Az íráshoz. De a filmes tevékenységem irodalmi jellegű, filmforgatókönyveket írok, filmnovellákat. Ez legalább olyan konkrét, megragadható feladatot állít elém, mint a regényírás, hisz a színésznek meg kell szólalnia, mondania kell valamit, és ezt nem lehet prózában szokásos módon körülírni. A filmnél a szavak élnek. És a gesztusok, a mozdulatok. Ha egy paraszt átmegy az udvaron, és az ajtó előtt leveri a lábáról a havat, nem mindegy, hogyan teszi, az sem, hogy mit mond, ha belép. Másfél órában egy világot kell látomásban jellemezni, ezért is mondják, hogy a film a tömörítés művészete. Jelenleg Sára Sándorral dolgozom, forgatókönyvet írok az ötvenes évekről, a kitelepítésekről szól majd a film. Visszatérve a „tollas” kérdéshez, eképzelhető, hogy filmet is rendezek majd. Kacérkodom a gondolattal, mindenesetre mód van rá. — Ezek szerint újabb kötetre hiába várnak az olvasók? — Nem. Ez év végén jelenik meg Az eltévedt tank című novelláskötetem, amelyben eddig írt kisprózáim olvashatók. — Ha a foci adta az alkalmat e beszélgetéshez, fejezzük be a labdarúgással. Gondolom ez egyfajta szenvedélye ... — Nem ez a szenvedélyem. Szégyellem magam, de nekem csak egy szenvedélyem van: az olvasás. Ezen belül különösen a történelmi munkákat, az ókori szerzőket olvasom, mivel sok pótolnivalóm van Ezen kívül szívesen sakkozom Középiskolás koromban sokat kergettem a labdát, aztán hosszú szünet következett. Most újból a mozgás miatt hetente kétszer focizok a „szocreálban”. — Apropó, foci! A magyar válogatott milyen eséllyel indul a világbajnokságon? — Több válogatott játékos szeméves ismerősöm. Mondták, hogy elzántan készültek, és ezt tapasztaltam is. Szerintem ha a formaidőzítés jól alakul és a koncentrálókészség az átlag fölött lesz, akkor a csoportból tovább lehet jutni. Azt gondolom, hogy Argentínát le fogjuk győzni. Hámor Vilmos KUMPOID 5