Kisalföld, 1982. október (38. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-15 / 242. szám

Budapestre érkezett Peter Rees Veress Péter külkereske­delmi miniszter meghívására Peter Rees angol külkereske­delmi miniszter csütörtökön Magyar­országra érkezett. Marchais Pekingijén Georges Marchais főtitkár vezetésével csütörtökön reg­gel a KKP Központi Bizott­ságainak meghívására Pe­­kingbe érkezett a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának küldöttsége. A látogatás célja a Kínai Kom­munista Párt és az FKP kap­csolatainak legfelsőbb szintű felújítása, véleménycsere és az együttműködés erősítése. A pekingi repülőtéren adott nyilatkozatában Georges Marchais elmondot­ta, hogy FKP-főtitkár először jár Kínában. Nagy jelentő­séget tulajdonítanak a kü­szöbön álló tárgyalásoknak a kínai vezetőkkel. Senki sem tagadja — mondotta Mar­­ehais —, hogy számos prob­lémát eltérően ítélünk meg. A kölcsönös tisztelet, a teljes nyíltság és barátság jegyében kicseréljük az összes fontos kérdésről alkotott nézetün­ket, elemzésünket és értéke­lésünket. 2 - Jaruzelski beszéde a fiatalok szerepéről Nowa Huta-i zavargások A Lengyel Egyesült Mun­káspárt mint az utóbbi hóna­pok különösen tanúsítják, partneri, szövetségesi vi­szonyra törekszik a fiatalok­kal. Nem kívánja folytatni azt a korábbi gyakorlatot, amikor a párt kioktató stí­lusban kezelte az ifjú nemze­déket, és különféle fedezet nélküli ígéreteket tett neki. Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, mi­niszterelnök, a Nemzeti Meg­mentés Katonai Tanácsának elnöke jelentette ki ezt a Lengyel Szocialista Ifjúsági Szövetség országos ideológiai aktívaértekezletén. Rámu­tatott arra, hogy a következő három évre szóló gazdasági terv megvalósításában nagy feladatok várnak a fiatalok­ra, szükség van kezdeménye­zéseikre, aktivitásukra. A Krakkó melletti Nowa Hutában szerdán a késő esti órákig tartottak az utcai za­vargások. Az összetűzések akkor kezdődtek, amikor dél­után a Lenin kohóból kifelé igyekeztek az első műszak­ban dolgozók. Provokátorok csoportjai vették körül őket, és igyekeztek tüntetésekbe bevonni a munkásokat. A munkások túlnyomó többsége azonban — hangsú­lyozta a PAP hírügynökség — nem engedett , az uszítás­nak, és rendben hazatért. A kalandor csoportok azonban a járókelők egy részének be­vonásával a városközpontba vonultak, és támadásokat kí­séreltek meg néhány középü­let, üzlet ellen. A zavargások résztvevői eltorl­aszoltak egyes utcákat, különféle be­rendezéseket és tömegközle­kedési járműveket rongáltak meg. A velük szemben fellé­pő rendőrökre köveket, üveg­darabokat, csapágygolyókat és petárdákat dobáltak. A rendfenntartó erők több al­kalommal is vízágyúkat és könnygázt alkalmaztak a hu­ligánok ellen. A rendbontó csoportokat a késő esti órák­ra sikerült szétoszlatni. A zavargások legagresszívabb résztvevőit a rendőrség őri­zetbe vette. Az anyagi károk jelentősek.­­ A tengermelléki városban szerdán és csütörtökön rend és nyugalom volt — közölték Varsóban, hozzátéve, hogy minden gdanski üzemben és vállalatnál rendes munka folyt. A Nowa Hutában szerdán lezajlott zavargásoknak egy halálos áldozata van — kö­zölte csütörtökön este a var­sói rádió. A város egyik pont­ján az igen agresszív rend­bontókkal szemben az egyik rendőr fegyverét használta. Egy húsz éves tüntető a kór­házban belehalt sérülésébe. Az ügyben a krakkói ka­tonai ügyészség vizsgálatot indított, amelynek megálla­pítása szerint a rendőr köz­vetlen életveszélyben kény­szerült szolgálati fegyveré­nek használatára. A bolgár légitársaság Bur­gas és Varsó között közleke­dő járatát tegnap Bécsbe té­rítette egy lengyel gép­rabló — jelentette az oszt­rák APA hírügynökség. tíz amerikai stílus­ követi A nyugatnémet kormánynyilatkozat A nyugatnémet tőkés gaz­dasági és pénzügyi körök he­lyeslő támogatással fogadták Helmut Kohl kancellár szer­dai kormánynyilatkozatát A Német Gyáriparosok Szö­vetségének értékelése szerint a keresztény-liberális koalí­ció programja azt az elha­tározást­ tükrözi, hogy az új kormány véget akar vetni a gazdasági és pénzügyi poli­tikában a korábbi, hosszú ideig tartott, hibás fejlődés­nek. Ez a határozott és kö­vetkezetes politika — így az ipari szövetség nyilatkozata — végre felszámolhatja a bi­zonytalanság nyomasztó kor­szakát. Helmut Schmidt volt nyu­gatnémet kancellár csütörtö­kön azt vetette a CDU, a CSU és az FDP vezetésé­nek szemére, hogy nem szán­dékoznak végrehajtani az idő előtti országos választás­ra vonatkozó ígéretüket. A volt szociáldemokrata kancellár szerint Helmut Kohl kancellár — bár kor­mánynyilatkozatában megis­mételte a választásra vonat­kozó ígéretét — nem fejtet­te ki, hogyan a­karja szabad­dá tenni az utat az idő előt­ti választás előtt. Günter Verheugen, az FDP volt főtitkára, aki a közel­múltban mondott le tisztéről tiltakozásul Genscher párt­elnök politikája ellen a Frankfurter Rundschau csü­törtöki számá­ban „opportu­nizmusból és túlélési féle­lemből elkövetett szószegés­nek” nevezte a szoci­ál­liberá­lis koalíció felbontását, és a CDU-hoz való szabadcsemok­­pszts átállást. Franz Josef Strauss, a Keresztényszociális Unió el­nöke, a Riverkurier s­er­űs­abb számában megismétel­te azt a véleményét, hogy az FDP súlyos válságát az a „mód és stílus” váltotta ki, a­hogy Genscher a koalíciós partnercserét végrehajtotta. Strauss szerint Genschernek vállalnia kellett volna az azonnali választás megtartá­sát. A CSU hajlandó együtt­működni az FDP „li­berális­­konzervatív” szárnyával, amennyiben Genscher hely­reállítja a párt egységet — írta Strauss, egyben élesen támadva a szociálliberális koalíció 13 éves tevékenysé­gét. Az NSZK minap hivatalba lépett kormányának parla­menti nyilatkozatában a Len­gyelországra és a többi szo­cialista országra vonatkozó rész, mind gondolatmenetét, mind pedig nyelvezetét te­kintve Reagan stílusát köve­ti és nem kecsegtet semmi jóval. Ezt állapítja meg a PAP lengyel hírügynökség szemleírója, hangsúlyozva, hogy az új nyugatnémet kancellár Lengyelországgal kapcsolatos megjegyzései esetleg a tengeren túli szö­vetségesek felé tett első gesz­tust jelentik. A Neues Deutschland, az NSZEP központi lakosa csü­törtökön kommentálva is­mertette az NSZK új kor­mányának programját. Kohl kijelentette: az NDK számíthat arra, hogy kormá­nyunk teljesíti a vállalt kö­telezettségeket, és megtartja a szerződéseket. Majd min­den átmenet nélkül a „né­met egységről” és a „német kérdés megoldatlanságáról” beszélt. Nem nehéz felismer­ni — hangoztatja a Neues Deutschland —, hogy Kohl kijelentései ellenkeznek a realitásokkal és a két német állam közötti alapszerződés megállapításaival, amelyekre Kohl szintén hivatkozott. Kohl ahelyett, hogy a va­lóságnak és az alapszerződés­nek megfelelően két német államról, az NSZK-ról és az NDK-ról beszélt volna, a „Németország mint egész” kifejezést használta. Mennyit ér valójában Kohlnak a szer­ződések érvényességéről szó­ló kijelentése akkor amikor kormánynyilatkozatában egy­szer sem vette számításba az alapszerződés vlágos és egy­értelmű megállapításait? — teszi fel­­a t­érdést az NSZEP központi lapja. yi Imre is Ünnepélyes fogadás Csütörtökön Zalaegersze­gen ünnepélyesen fogadták a Varsói Szerződés hadse­regeinek Bulgáriában meg­tartott Pajzs ’82 hadgyakor­latán résztvett magyar kato­nai alakulatokat. A gyakor­laton sikeresen szereplő egy­ségek a város új, ez alkalom­ra zászlódíszbe öltözött főte­rén sorakoztak fel, ahol a zalaegerszegiek ezrei köszön­tötték őket. Varga Gyulával, a megyei pártbizottság első titkárával az élen ott voltak a megye és Zalaegerszeg vá­ros politikai és állami szer­veinek vezetői, valamint a társadalmi szervek és a társfegyveres testületek kép­viselői. A fogadási ünnepsé­gen a Himnusz elhangzása után Mórocz Lajos altábor­nagy köszöntötte a felsora­kozott egységeket. Beszédé­ben hangoztatta, hogy Nép­hadseregünknek a Paizs ’82 hadgyakorlatra kijelölt egy­­ségei sikeresen és fegyelme­zetten teljesítették feladatu­kat, műsortokú katonai fel­­készültségről tettek tanú­ságot. Ezt bizonyítja az is, hogy a résztvevők közül töb­ben megkapták a ,,Fenver­­barátságért” bolgár kitünte­tést. A város lakossága, politi­­zikai és társadalmi szervei nevében Kustos Lajos, Zala­egerszeg város tanácselnöke üdvözölte a hadgyakorlat­ról hazatért egységeket. Az ünnepségen elismeré­seket, miniszteri kitüntetése­ket, soron kívüli előlépteté­seket adtak át azoknak, akik kiemelkedően szerepel­tek. Az ünnepélyes fogadás a felsorakozott egységk dísz­menetével ért véget. Reagan gazdasági programja Az elnök magyarázkodik... Újabb, ezúttal húszperces televíziós beszédben , védel­mezte gazdasági programját Ronald Reagan amerikai el­nök. Hosszasan ecsetelte a re­kordszintre emelkedett mun­kanélküliség okozta szenve­déseket, a „bátor, keményen dolgozó emberek” gyötrelme­it, annak bizonyságaként, hogy ismeri az amerikaiak gondjait. Ezekért azonban az elmúlt húsz év kormányait tette felelőssé és a hangsúlyt arra helyezte, hogy kormá­nya csökkentette az inflációt és a kamatlábakat, s lénye­gében időt, programjának to­vábbi támogatását kérte az amerikaiaktól. Az elnöki beszédet a há­rom nagy amerikai tv-állo­­mások közül kettő közvetí­tette fő műsoridőben, így Reagannak kitűnő lehetősége volt eljuttatni mondanivaló­ját sok tízmillió amerikaihoz A Demokrata Párt fel is rót­ta Reagannek, hogy húsz nappal a törvényhozási vá­lasztások előtt elnöki hivata­lát pártpolitikai célokra használja ki. Az ellenzékben lévő párt részéről Donald Riegle mi­chigani szenátor válaszolt az elnöknek. Riegle rámutatott, hogy az Egyesült Államok­ban a nagy depresszió óta nem ment tönkre annyi vál­lalkozás, mint az idén, s 1929-ben a gazdasági válsá­got a tőzsdei árfolyamok ugyanolyan fellendülése előz­te meg, mint az idén. A de­mokratapárti szenátor a far­merek eladósodásáról beszélt és figyelmeztetett, hogy a kormány a novemberi tör­vényhozási választások után újabb támadásra készül a társadalom­biztosítás rend­szere ellen. ...az úton társak vagyunk Felelősségünk kölcsönös Egy svájci közelekedési ku­tató intézet tanulságos ada­tokat tett közzé arról, hogy milyen összefüggés van a jármű sebessége és az álta­la elgázolt gyalogos halálo­zási valószínűsége között. Ha a jármű 80 km/óra se­bességgel halad, a gyalogos halálának valószínűsége — száz százalék!. 60 kilométe­resnél 85%, 40 kilométeres­nél 30, és 20 km/óra esetén tíz százalékra esik vissza. Természetesen a körülmé­nyek különösen szerencsés vagy különösen szerencsét­len összejátszásánál ezek a megállapítások módosul­hatnak — de az alaphelyzet önmagáért beszél... Egy hazai átfogó baleset­­elemzés alapján kiderült, túl sok baleset kárvallottja a gyalogos, és az is, hogy a balesetek oka sokszor a gá­zoló jármű helytelenül meg­­választott sebessége. Ebből egyenesen következik a tra­gikus találkozás oka, hogy a járművezető vagy a gyalo­gos olyan későn észleli egy­mást — vagyis a veszélyes helyzetet —, hogy már egyi­küknek sincs ideje cselek­vésre. Megint csak egy elemzés, ezúttal a hazai Közlekedés­­tudományi Intézet munka­társaitól. Vizsgálataik során egyebek között megállapí­tották, hogy a kijelölt gya­logátkelőhelyeken a gépjár­­művezetők közül csak min­den harmadik haladt a jár­művével megengedett sebes­séggel . .. Százból átlag 34 kocsi áll meg, de akadt olyan vizsgált pont is, ahol csak 26, illetve 18 megállást rögzíthet­tek száz autóként a figye­lők. S még egy, mindennél megdöbbentőbb adat: a gép­kocsivezetők 73 százaléka nem áll meg, amikor gyer­mek, vagy gyermekek ha­­ladn­ának át a gyalogátke­lőn... Persze, gyakorta a gyalo­gosok is elmarasztalhatóak. Leggyakrabban elkövetett hibájuk, hogy a járdáról való­ lelépéskor nem eléggé körültekintőek, vagy éppen rosszul beesünk meg a köze­ledő jármű távolságát és se­bességét. Szumma szummárum: a zebrákon sem a járműveze­tők, sem a gyalogosok ma­gatartása — általában — nem biztonságos, köztük lé­vő partnerkapcsolat nem megfelelő. És akkor még nem is beszéltünk a más he­lyeken való „találkozások­ról” ... Mindezeket a riasztó té­nyeket és megállapításokat azért elevenítettük fel, hogy egy ma induló országos ak­cióra felhívjuk a figyelmet. Október 15-től december 15- ig az Országos Közlekedés­­biztonsági Tanács kezdemé­nyezésére „Járműves vagy gyalog, az úton társak va­gyunk’’ elnevezéssel széles körű kampány kezdődik. Már az eddig írtak is körvo­nalazzák, hogy miért van rá szükség... Ha csak megyei baleseti statisztikánkat nézzük is, bőven akad még tennivaló a járművezetők és gyalogosok kapcsolatában. Az év első kilenc­­hónapjában például 37-en haltak meg közútja­inkon, 210-en súlyos, 304-en könnyű sérülést szenvedtek. Köztük bizony sok volt a gyalogos, vagy nem kevés a gyalogos magatartása miatt bekövetkezett tragédia — összességében 53 eset. Tal­lózva a számok között: nyolc halálos áldozat volt ittas, s közülük öt (!) a gyalogos. A 43 gyermekbaleset között két halálost maga a kis ál­dozat idézett elő. S végül egy szomorú statisztika Sop­ronból és a járásából: amíg az év első nyolc hónapjá­ban 7 gyermekbaleset volt, csak most szeptemberben nyolc történt!!! Az OK­BT a széles körű rendezvénysorozatba orszá­gosan és helyileg egyaránt segítségül hívta a KISZ-t, a szakszervezeteket, a nép­frontot, a TIT-et, a közleke­dési intézményeket, óvodá­kat, iskolákat, a tömegkom­munikációs eszközök mun­katársait. Számos erre a té­mára időzített propaganda­­kiadvány kerül az emberek kezébe; külön munkaterv szerint fokozzák a rendőri tevékenységet (amelynek a középpontjában a helyes közlekedési magatartásra ne­velés áll); előadások, anké­tok, vetélkedők, szakmai to­vábbképzések lesznek or­szágszerte, így megyénkben is. A kéthónapos akcióban — miként a céljában is — kölcsönös az érdekünk, köl­csönös a felelősségünk, hiszen a járművezető esetenként gyalogos is... - Cs. A. Egészségnevelési konferencia (Folytatás az 1. oldalról.) Garda Zoltánné, az ország­­gyűlés kulturális bizottságá­nak tagja is arról számolha­tott be, hogy bizottsága rend­szeresen foglalkozik az egészségnevelés kérdésével, hiszen az egészségügyi kul­túra minden társadalom ál­talános kulturáltságának egyik felmérője. Az egész­ségnevelés, ami függ termé­szetesen a tárgyi feltételektől is (az általános iskolák majd­nem háromnegyed részében van ma tornaterem), nem ki­zárólag a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók fel­adata, de feladata a szülők­nek, az ifjúsági szervezetnek, a Vöröskeresztnek is és még egy sor más szervezetnek — azaz társadalmi ügy. Ezután dr. Katona László kandidátus, az Országos Egészségnevelési Intézet szaktanácsadója szólalt fel, akinek egyébként, mint a mozgalom egyik legtekinté­lyesebb hazai alakjának, a konferencián adták át a szö­vetség Pápai Páriz Ferenc emlékérmét. Katona László hozzászólásának az volt a lé­nyege, hogy nem elegendő már, ha csak az eddig járt úton haladunk tovább: azt kell elérnünk, hogy minden vezető minden egyes döntése mérle­gelésekor vegye figyelembe a döntésnek az egészségre, il­letve az életmódra való ha­tását is. A fizikai és szellemi egészség eredm­ménye aztán nemcsak az emberek közér­zetében, de munkájuk ered­ményében is jelentkezik. A konferencia programja tegnap délután szekcióülé­sekkel folytatódott. Ma dél­előtt pedig az egészségneve­lési szövetség közgyűlését tartják a soproni Liszt Fe­renc Művelődési Központ épületében. M. T. A háború végét óhajtják... Ali Khamenei iráni el­nök szerdán üzenetet inté­zett az Egyesült Arab Emír­ségek államfőjéhez, s a táv­iratban leszögezte: „Nem le­het kétség afelől, hogy az (iráni) Iszlám Köztársaság nem az (iraki—iráni) háború folytatásában, hanem az igazságos békében érdekel, méghozzá minden más or­szágnál inkább”. Irán kész a több mint két éve tartó háborúskodás befe­jezésére — írta az iráni el­nök. A Perzsa-öböl menti arab országok Iraknak nyújtott támogatására célozva úgy vé­lekedett, hogy az a háború elhúzódásához járul hozzá. Mint jelentettük, a napok­ban Szaddam Husszein iraki elnök is megerősítette hogy országa kész a háború befe­jezésére. A frontról szerdán mind­két fél sikereket jelentett. Iraki részről azt közölték, hogy a határmenti, iraki te­rületen lévő Mandali város közelében indított újabb irá­ni támadást is visszaverték és több mint 200 iráni kato­nát megöltek. 1982. október 15., péntek

Next