Kisalföld, 1982. november (38. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-16 / 269. szám

2 — HI­AIFÖLD Gyászszertartás a Vörös téren (Folytatás az 1. oldalról.) Jetes fényképével vettek részt a temetésen. Folyamatosan foglalták el helyüket az emelvényen a külföldi küldöttségek. Leonyid Brezsnyev rava­talánál még hétfőn délelőtt is lerótták kegyeletüket kül­földi delegációk. Felkereste a ravatalt Jasszer Arafat, a PFSZ elnöke, aki a Palesz­tinai Felszabadítási Szerve­zet küldöttségét vezeti. Moszkvai idő szerint fél ti­zenegykor tisztelegtek Brezs­nyev ravatalánál az SZKP és a szovjet állam vezetői, az SZKP KB Politikai Bi­­zottságának tagjai és póttag­jai, a központi bizottság tit­kárai. A szovjet vezetők, élükön Jurij Vlagyimirovics Andropoval, az SZKP KB újonnan megválasztott főtit­kárával díszőrséget álltak a ravatal mellett, néma főhaj­tással búcsúztak Leonyid Brezsnyevtől, majd részvé­tükről biztosították özvegyét, családjának tagjait. Időközben megkezdték a Szakszervezetek Házából az ezernyi koszorú kihordását. A Vörös téren és a tér kö­zelében felsorakoztak a szov­jet fegyveres erők díszala­­kulatai, hogy búcsút vegye­nek a Legfelsőbb Tanács és a Szovjetunió Honvédelmi Tanácsa elhunyt elnökétől, a Szovjetunió marcalijától. Pontban moszkvai idő sze­rint fél tizenkettőkor indult el a Szakszervezetek Szék­házétól a temetési menet. A Szovjetunió párt- és állami vezetői, a temetésre alakult állami bizottság tagjai vál­lukon hozták ki az épület­ből Leonyid Brezsnyev ko­porsóját, s elhelyezték a páncélozott katonai szállító­­jármű vontatta ágyútalpon. A katonazenekar játszotta gyászinduló méltóságteljes, lassú ütemei mellett vonuló menet élén a Szovjet Had­sereg főtisztjei Leonyid Brezsnyev gyászkeretes port­réját, a család, s a Szovjet­unió vezető testületeinek ko­szorúit vitték. Az ágyútalp előtt haladtak a Szovjet Had­sereg tábornokai, a haditen­gerészeti flotta tengernagyai kezükben vörös atlaszselyem párnáikon az SZKP KB el­hunyt főtitkárának, a Leg­felsőbb Tanács Elnöksége el­nökének kitüntetéseivel. A koporsót Leonyid Brezsnyev özvegye és család­jának tagjai kísérték. Mö­göttük haladtak az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai és póttagjai, a közpon­ti bizottság titkárai, a Szov­jetunió állami vezetői, a te­metés megszervezésére ala­kult bizottság tagjai, élükön Jurij Andropoval, az SZKP Központi Bizottságának fő­titkárával. A Vörös térre érve a szov­jet párt- és állami vezetők a Lenin mauzóleumával szemben felállított, gyász­drapériával bevont emel­vényre helyezték Leonyid Brezsnyev nyitott koporsó­ját. Az SZZDP KB Politikai Bi­zottságának tagjai, a Szov­jetunió állami vezetői, a te­metésre alakult bizottság tagjai élükön Jurij Andro­poval, a központi bizottság főtitkárával elfoglalták he­lyüket a mauzóleum mell­védjén. A mauzóleum mel­letti tribünökön helyezked­tek el az SZKP Központi Bi­zottságának tagjai és póttag­jai, a Legfelsőbb Tanács El­nökségének tagjai. A helyi­ idő szerint déli 111 órakor kezdődött gyászün­­nepséget Jurij Andripov, a központi bizottság főtitkára nyitotta meg­ kés munkáját, s becsülettel végrehajtsák hazafias és in­ternacionalista kötelességü­ket. Ezt követően gyászbeszédet mondott Antolij Alekszand­­rov akadémikus, a Szovjet Tudományos Akadémia elnö­ke, Viktor Puskarjov, az egyik nagy moszkvai üzem munkása és Alekszej Gor­­gyijenko, az Ulbán Kommu­nista Párt dnyeprodzer­­zsinszki városi bizottságának első titkára. A gyászbeszédek elhang­zása után az SZKP KB Po­litikai Bizottságának tagjai, élükön Jurij Andropoval, ismét vállukra emelték Leo­­nyid Brezsnyev koporsóját, s a kommunista párt és a szovjet állam kiemelkedő vezetőinek a Lenin-mauzó­­leum mögött a Kreml falá­nál levő végső nyughelyére vitték. Leonyid Brezsnyev kopor­sóját moszkvai idő szerint 12 óra 45 perckor bocsátot­ták a sírba. Miközben a Szovjetunió párt- és állami vezetői a Vörös téren levő moszkvaiak néma tisztelet­­adással búcsúztak Leonyid Brezsnyevtől, a katonazene­kar a Szovjetunió állami himnuszát játszotta. Tüzér­ségi díszsortűz dördült Moszkvában, a szövetséges köztársaságok fővárosaiban. Leningrád, Volgográd, Odessza, Szevasztopol, Novo­­rosszijszk, Keres és Tula hős városokban, a hős breszti erődben, valamint Kali­­nyingrádban, Lvovban, a do­ni Rosztovban, Kujbisevben, Szverdlovszkban, Novoszi­­birszkben, Csitában, Haba­rovszkban, Vlagyivosztokban Szeveromorszkban, Dnyep­­ropetrovszkban, Zaporozsjé­­ben és Dnyeprodzerzsinszk­­ben. Országszerte öt percre megállt a munka a gyárak­ban, üzemekben, intézmé­nyekben. Megszólaltak a vo­natok, a folyami és tengeri hajók kürtjei, a gyárak szi­rénái. A szovjet főváros ut­cáin, s az ország más váro­saiban leállt a forgalom. A járókelők útjukat félbesza­kítva némán adóztak Leo­nyid Brezsnyev emlékének. Leonyid Brezsnyev kopor­sójának a sírba helyezése után a párt- és állami veze­tők visszatértek a Lenin­­mauzóleum mellvédjére. A Vörös téren rendezett gyász­ünnepség a moszkvai hely­őrség alakulatainak díszme­netével ért véget, elnökkel. A szovjet—görög kapcsolatok fejlődéséről mindkét részről elégedetten nyilatkoztak és megállapítot­ták, hogy megvan a lehető­ség azok gyümölcsöző to­vábbfejlesztésére is. A kor­mányfők eszmecseréjén szó esett néhány nemzetközi kér­désről is. A szovjet kormányfő ta­lálkozott Adam Malik indo­néz alelnökkel is, akivel a két ország közötti kapcsola­tokról és egyes nemzetközi kérdésekről folytatott eszme­cserét. Tyihonov fogadta hétfőn délután Pierre Elliott Tru­deau kanadai miniszterelnö­köt. A baráti légkörű meg­beszélésen mindkét részről kijelentették: készek tovább­fejleszteni a Szovjetunió és Kanada gyümölcsöző együtt­működését a legkülönbözőbb területeken. Andrei Gromik­o szovjet külügyminiszter külön­ talál­kozott Claude Cheysson francia és Francis Pym an­gol külügyminiszterrel. E megbeszéléseken is a kétol­dalú kapcsolatok és egyes nemzetközi kérdések szere­peltek. A szovjet fővárosban tar­tózkodó külföldi vezetők kö­zött is több kétoldalú megbe­szélésbe, találkozóra került sor. Wojciecl­ Jaruzelski len­gyel kormányfő hétfőn dél­előtt a szovjet fővárosban negyven­perces találkozót­ tartott Andreasz Papandreu görög miniszterelnökbe­. Az őszinte, nyílt légkörű meg­beszélésen szó volt a két or­szág kapcsolatairól, időszerű nemzetközi kérdésekről, a lengyelországi helyzetről is. A szovjet fővárosban sor került a többi között Indira Gandhi és Fidel Castro talál­kozóiéra is, amelynek köz­ponti témája az el nem kö­telezettek mozgalmának helyzete volt. Az indiai kor­mányfő megbeszélést folyta­tott Jasszer Arafattal, a PFSZ elnökével is. Nicolae Ceausescu román államfő ta­­lálkozott Hafez A­sszad­­­r­ai államfővel és Huann Hua kínai külügyminiszterrel. A Leonyid Brezsnyev te­metésén részt vett külföldi küldöttségek közül több már elutazott a szovjet főváros­ból. A magyar párt- és álla­mi küldöttség Kádár János vezetésével ma, a déli órák­ban vonattal indul vissza Budapestre. Testvérpártok vezetői a Lenin Mauzóleumnál. Búcsúbeszédek a mauzóleumnál Beszédében Jurij Andro­pov többek között a követ­kezőket mondotta: Leonyid Iljics Brezsnyev örökké úgy él majd a népek emlékezetében, mint a tar­tós béke és a népek közötti békés együttműködés ki­emelkedő harcosa. Követke­zetesen és teljes odaadással küzdött a nemzetközi fe­szültség enyhüléséért, az emberiségnek a nukleáris háború veszélyétől való megmentéséért, a szocialista közösség egybefoltottságá­­nak és a nemzetközi kom­munista mozgalom egységé­nek erősítéséért. E szomorú órában, Leonyid Iljics Brezsnyevtől búcsúz­va, egész pártunk, s annak központi bizottsága hittel je­lenti ki, hogy teljes határo­zottsággal, szilárdan és kö­vetkezetesen végrehajtja a bel- és külpolitikának azt a stratégiai irányvonalát, amely Leonyid Iljics Brezs­nyev alkotó közreműködésé­vel született meg. A szovjet emberek a párt, annak lenini központi bi­zottsága és kollektív vezető­sége körül még szorosabb­ra zárják soraikat, támoga­tásukról biztosítják a párt politikáját, amelyben felté­tel nélkül bíznak. A párt a jövőben is minden szüksé­ges intézkedést megtesz az­ért, hogy tovább emelked­jen a nép életszínvonala, fej­lődjenek a szovjet társada­lom demokratikus alapjai, növekedjen az ország gazda­sági és védelmi ereje, még tovább szilárduljon a Szov­jetunió testvérnépeit egybe­fűző barátság. Mindent megteszünk azért, hogy tovább erősödjön a szocialista államok nagy kö­zösségének egybeforrottsága, a világ kommunistáinak egysége a közös célokért és eszmékért vívott harcban. Jurij Andropov után Dmitrij Usztyinov marsall, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának a tagja, a Szov­jetunió honvédelmi minisz­tere búcsúzott Leonyid Brezsnyevtől. Hangoztatta: Az emberiség hálás emlé­kezete úgy őrzi meg Leonyid Iljics Brezsnyevet, mint a feszültség enyhülésén mun­kálkodó kiemelkedő­­szemé­lyiséget, a béke fáradhatat­lan és rendíthetetlen harco­sát. Leonyid Iljics Brezsnyev soha nem lankadó figyelem­mel gondoskodott országunk megbízható védelmi képes­ségéről, az egész szocialista közösség biztonságáról. Sza­kadatlanul gondoskodott a szovjet fegveres erőkről. Különösen gyümölcsöző volt annak érdekében kifejtett tevékenysége, hogy a had­sereg és a haditengerészeti flotta korszerű haditechnika birtokában jusson, harci ké­pessége mindig a legmaga­sabb szintű legyen. Ezekben a napokban a fegveres erők harcosai, akárcsak az egész szovjet nán, még szorosabban tömö­rül a kommunista párt és le­nini központi bizottsága kö­rül. Mindig megingathatat­­lanul hűek leszünk Október eszméihez és mindig egysé­gesek a kommunista építés nagy céljaiért végzett mun­kában. A kommunista párt által létrehozott és nevelt szov­jet fegveres erők a népek békéjének és biztonságának hatalmas erejű tényezői és azok is maradnak. Mindig készek arra, hogy megvédel­mezzék határaink sérthetet­lenségét és a szovjet nép bé- Részvétnyilvánítások A Leonyid Brezsnyev teme­tésén részt vett külföldi kül­döttségek vezetői és tagjai a temetési szertartás után a moszkvai Kreml György-ter­­mében találkoztak a szovjet vezetőkkel, hogy kinyilvánít­sák részvétüket. , A külföldi küldötteket Ju­rj Andropov, az SZKP KB főtitkára, Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának tagja, a Szovjet­unió Minisztertanácsának el­nöke, Andrej Gromiko, a PB tagja, külügyminiszter és Vaszilij Kuznyecov, a PB póttagja, a Legfelsőbb Ta­nács Elnöksége­­ elnökének első helyettese fogadta. Elsőnek a szocialista or­szágokból érkezett párt- és és állami küldöttségek veze­tői fejezték ki részvétüket. Magyar részről Kádár János, az MSZMP KB első titkára, a delegáció vezetője, Lo­­sonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke és Rajnai Sán­dor, az MSZMP KB tagja, hazánk szovjetunióbeli nagy­követe fejezte ki személyes együttérzését, a magyar nép részvétét a szovjet vezetők­nek Leonyid Brezsnyev el­hunyta alkalmából. A szovjet vezetőknek tol­mácsolták együttérzésüket a külföldi állam- és kormány­fők, miniszterek, a testvéri kommunista és munkáspár­tok, a haladó pártok, a nem­zeti felszabadító mozgalmak képviselői is. Megbeszélések Moszkvában Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára, Nyikolaj Tyi­­honov, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának elnöke és Andrej Gromiko külügymi­niszter tegnap délután Moszkvában több megbeszé­lést folytatott külföldi ál­lamférfiakkal, politikai ve­zetőkkel, akik Leonyid Brezsnyev temetésére érkez­tek Moszkvába. A megbeszéléseken a külföl­di küldöttségek vezetői is­mételten kifejezésre juttat­ták részvétüket Brezsnyev elhunyta alkalmából. A szovjet vezetők őszinte kö­szönetet mondtak az együtt­érzés kinyilvánításáért. Jurij Andropov fogadta George Busht, az Egyesült Államok alelnökét és George Scultz külügyminisztert. A megbeszélésen részt vett Andrej Gromiko külügymi­niszter. A találkozóról ki­adott közlemény megállapítja: rövid eszmecserét folytattak a szovjet—amerikai kapcso­latok elvi kérdéseiről. Az SZKP KB főtitkára a Kremlben fogadta Babrak Karmait, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt fő­titkárát, a Forradalmi Ta­nács elnökét. A beszélgeté­sen, amelyen részt vett Andrej Gromiko és Borisz Ponomarjov, az SZKP KB titkára, mindkét részről elé­gedetten szóltak a két párt hagyományos baráti kap­csolatairól. Jurij Andropov megbeszé­lést folytatott Karl Cars­tens nyugatnémet szövetségi elnökkel és Hans-Dietrich Genscher külügyminiszterrel is. Gromiko szovjet külügy­miniszter ezen a megbeszé­lésen is részt vett. Az SZKP KB főtitkára ta­lálkozott Indira Gandhi in­diai miniszterelnökkel. A kölcsönös megértés jegyében folytatott megbeszélésen an­nak a véleményüknek adtak hangot, hogy a mindkét részről előnyös szovjet—in­diai együttműködés további megszilárdítása és elmélyíté­se a két ország népeinek ér­dekeit szolgálja, hasznos az egyetemes béke és a nemzet­közi biztonság ügye szem­pontjából. Rövid találkozót tartott az SZKP KB főtitká­ra Ziaul Hali pakisztáni el­nökkel is. Ezen a megbeszé­lésen — amelyen a két or­szág külügyminisztere is részt vett — hivatalos köz­lés szerint az Afganisztán­nal kapcsolatos elvi kérdé­sekről volt szó. Nyikolaj Tyihonov szovjet miniszter­elnök Pierre Mauroy francia miniszterelnökkel találkozott hétfőn Moszkvában. Eszme­cseréjükön a szovjet—fran­cia kapcsolatok helyzetéről távlatairól volt szó. Mind­két részről azt hangsúlyoz­ták, hogy folytatni kell a politikai kapcsolatokat s a két ország érdekelt a kereske­delmi-gazdasági kapcsolatok fejlesztésében is. A találko­zón részt vett Claude Cheys­son francia külügyminiszter. Nyikolaj Tyihonov megbe­szélést folytatott Andreasz Papandreu görög miniszter- Guardian­interjú Jaruzelskival Wojciech Jaruzelski, a len­gyel kormány elnöke a lon­doni The Guardian-nek adott nyilatkozatában kijelentet­te: a szakszervezetek azzá lesznek Lengyelországban, amivé a dolgozó nép kívánja formálni őket. „Csak egy feltétel van, amely érthető minden politikusán gondol­kodó ember számára: a szak­­szervezeti mozgalom nem le­het fedezék­romboló, sovi­niszta, a szocializmus ügyé­vel szemben ellenséges ele­mek számára." Az internálásból szabadon­­bocsátott Lech Walesa jövő­beni szerepéről a lengyel ve­zető azt mondta, a megíté­lés alapja az lesz, mekkora fegyelmet tanúsít Walesa, milyen nyilatkozatokat tesz és mit cselekszik. Jaruzelski a továbbiakban értésre adta: szeretné, ha minél előbb meg lehetne szüntetni a szükségállapotot, mivel az „lélektanilag fé­kezi” azoknak a reformok­nak a megértését, amelyeket a lengyel vezetés bevezetni próbál. Hozzátette, hogy a Nyugat különféle korlátozó akciói és beavatkozási kísér­letei nem segítették, hanem éppenséggel hátráltatták a szükségállapot megszünteté­sét. Félárbocon az Állami Zászló A Magyar Népköztársa­ság Minisztertanácsa no­vember 15-ét, Leonyid Iljics Brezsnyev, a Szov­jetunió és a nemzetközi munkásmozgalom ki­emelkedő személyisége temetésének napját or­szágos gyásznappá nyil­vánította. Hétfőn reggel a Parlament előtt, a Kos­suth Lajos téren ünne­pélyes külsőségek között, katonai tiszteletadással felvonták, majd félár­bocra engedték a Magyar Népköztársaság Állami Zászlaját. Nyolc órakor felsorako­zott a dísszázad — tag­jai gyásszalagot viseltek karjukon, — majd kürt­szó jelezte a budapesti helyőrség parancsnoká­nak érkezését. Diszőrök kíséretében vitték az ár­bochoz az Állami Zász­lót, s a himnusz hangjai közepette felvontál­, majd Leonyid Brezsnyev em­lékének tisztelegve a szovjet himnusz hangjai­ra félárbocra engedték. Ezután a dísszázad és a zenekar gyászmenetben vonult el az Állami Zászló előtt. Haladás Madridban A madridi találkozó szer­kesztő csoportja hétfőn dél­után másfélórás ülését — tárgyszerű légkörben — a záróokmány bevezetője szö­vegezésének szentelte. A két évvel ezelőtt, 1980. novem­berében megkezdett találko­zónak immár hatodik ülés­szaka zajlik a spanyol fő­városban, ahol a nemzetközi helyzet néhány legutóbbi fej­leményében látnak bizonyos reményt keltő jeleket a mun­ka érdemi záróokmánnyal való lezárására. Ennek jele­ként a héten a küldöttségek két teljes ülésen és négy szerkesztő bizottsági ülésen tesznek kísérleteket az euró­pai biztonság és együttmű­ködés mérlegének megvoná­sára, a „helsinki folyamat” témák szerinti kritikai átte­kintésére. A Magyar Nemzeti Bank VALUTA (BANKJEGY ÉS CSEKK) ÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1982. november 16-tól Pénznem vásár, vételi eladási legmag. árf. 100 egys. bankjegy Ft-ban címletek Angol font 100 3789,59 4023,99 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1982. szeptember 21-i közlésnek megfelelően van­nak érvényben. Ausztrál dollár Kanadai dollár Kuvaiti dinár Norvég korona 50 6256,54 6643,54 50 3562,32 3782,66 Belga frank 5000 75,87 80,37 Dán korona 1000 419,25 445,19 Finn márka 100 683,94 726,24 Francia frank 500 621,17 553,41 Görög drachma 500 47,97 50,93 Hollandi forint 1000 1350,61 1434,15 Japán yen (1000) 10000 141,24 149,93 Jugoszláv dinár 100 50,67 53,81 100 3101,90 3293,76 10 12920,52 13719,72 1000 520,83 553,05 NSZK márka 1000 1468,90 1559,76 Olasz líra (1000) 50000 25,62 27,20 Osztrák schilling 1000 209,30 222,24 Portugál escudo 5000 41,37 43,93 Spanyol peseta 5000 31,63 33,59 Svájci frank 1000 1705,00 1810,46 Svéd korona 100 502,82 533,92 Török líra 1000 20,95 22,25 USA dollár ,1982. november 16., kedd

Next