Kisalföld, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-30 / 25. szám

KROB3KH ESEMÉNYEK Bővülő munkalehetőségek nyugdíjasoknak Január elsejétől kiterjesz­tették a nyugdíjas -munkavál­lalók korlátozás nélküli fog­lalkoztatását több munkakör­ben. A nyugdíj folyósítása mellett egész éven át munkát vállalhatnak a pedagógusok, a dajkák, illetve az egészség­­ügyi és szociális intézmények szakdolgozói. Ugyancsak kor­látozás nélkül foglalkoztat­hatók a portások, éjjeliőrök, rendészek, vad- és halőrök, a fűtők, a takarítók, a házfel­ügyelők, valamint a gondno­kok. A megyei tanács munka­ügyi osztályán megtudtuk, hogy az új jogszabályhoz kapcsolódó, a nyugdíjfolyó­sításra vonatkozó korlátozási mentesítés is megváltozott de több munkáltatónál még az elavult rendelkezések sze­rint járnak el, amely egy­aránt hátrányos a nyugdíja­soknak és a vállalatoknak- Piaci jelentés fő felhozatal, magas árak Talán az enyhe időjárás­nak is köszönhető, hogy a szokásosnál nagyobb volt­ a felhozatal a győri, Duna-ka­­pu téri piacon. Mintegy száz­harminc, százötven őstermelő kínálta portékáját, ám a vi­szonylagos bőség az árakon nem nagyon látszott meg. Csu­pán a tojás ára csökkent a múlt heti darabonkénti 2— 2,40-ről 1,80—2 forintra. Sok zöldség volt, a sáragarépa kilóját 10—15 forintért, a petrezselymet 18—20 forint­ért kínálták. Burgonyát 7—8 forint kö­zötti áron vehettek a vá­sárlók. Sok almát kínáltak a kereslet viszonylag gyenge volt, a kilogrammonkénti ár pedig 8 és 20 forint között in­gadozott. A vágott baromfi ára az előző hétvégéhez ké­pest kilogrammonként öt-tíz forinttal emelkedett. A vá­gott csíkéért 80—85 forintot, a kacsáért 90—100 forintot, a tyúkért pedig 50—60 forin­tot kértek kilogrammonként. Zavar­ásé­ri bírság Agancsvadászok figyelmébe Ha a gyerekek nem is örül­nek az enyhe télnek, az erdő vadjai, köztük az egy-két hetes csíkos vadmalacok, annál inkább. A szokatlan időjárás kissé meg­zavarta a vadakat, így várható­an az idén egy-két héttel előbb kezdődik az agancshullajtás. Az öregebb bikák egyike-másika már február elején ledörzsöli ágas-bogas fejdíszét. Ebben az időszakban sok ön­kéntes agancsgyűjtő keresi fel az erdőket, többségük, jóhisze­műen tájékozatlan. Ezért nem árt megemlíteni, hogy a vadásza­ti törvények szerint, az elhullaj­­tott agancs a területet fenntartó vadásztársaság tulajdona. A raj­takapott agancsgyűjtőket sza­bálysértési bírsággal sújtják. Előfordult, hogy az előző esz­tendőben egyes gyűjtők kutyák­kal járták az erdőt. Nem árt tudni, hogy rájuk a vadak meg­zavarása miatt külön bírság szab­ható ki. M Budapesten a városh­o­z.*K­irályán csaknem 600 gye­rek jár rendszeresen a jégsuliba, ahol hetente háromszor ed­zésen vesznek részt. 15-544 ügyeletes riporter: NÉMETH ENDRE Fogyókúra ásványvízzel. Igyon naponta legalább egy liter ásványvizet — tanácsol­ják amerikai orvosok —, mégpedig minden étkezés előtt egy pohárral, a többit az egész napon át elosztva. A víz a telítettség érzését kelti, és enyhül a farkas­éhség. Mé­g fontosabb: az ásványvíz a ve­séket nagyobb aktivitásra ösztönzi, és azok kiválaszt­hatják a­ felesleges vizet. So­kan azért nem tudnak fogy­ni, mert túl sok folyadék gyűlt össze szervezetükben. Elkészült Dvor­ak kézirat­jegyzéke A prágai zenei múzeumban befejezték Antonin Dvorak kéziratjegyzékének kiegészí­tését, amelyhez 1769 leltári egységet tartalmazó részletes katalógust csatoltak. Fellel­hető ebben Dvorak személyi okmányai, iskolai bizonyít­ványa, kiadói szerződései, ki­terjedt levelezése. Megtalál­hatók benne többi között Dvorak azon levelei amelye­ket húsz éven át berlini ki­adójának Nikolaus Simrock­­nak írt, azonkívül a rettegett kritikus, Eduard Hanslick levelei. •Vannak győri vonat­kozású levelek is a gyűjte­ményben. Dvorak ugyanis levelezett Hans Richter kar­mesterrel, aki nem volt más, mint a Győrött született és világhíressé lett Richter Já­nos, aki Wagner munkatársa, ha útja volt.­­ Dvorak hagyatékának leg­értékesebbje a 400 saját kezű kompozíció és jegyzet. ORVOSI ÜGYELET GYŐRÖTT, vasárnap reggel 7-től hétfő reggel 7-ig, hétfőn du. 5-től kedd reggel 7-ig a Bacsó Béla út 51. sz. alatti körzeti orvosi rendelőben. Telefon: 12-244. Fogorvosi ügyelet ugyanott, vasárnap reggel 7-től este 7 óráig. Gyermekorvosi ügyelet is ugyanott, ma reggel 7-től holnap reggel 7-ig. Hétfőin 17 órától másnap reggel 7-ig SOPRONBAN: reggel 7-től hétfőn reggel 7-ig, hétfőn dé 5-től kedd reggel 7 óráig a Lenikey u. 5. s­z. alatti központi ügyeleti rendelőben. Telefon: 12-011. Gyermekorvosi ügyelet: reggel 7-től hétfő reggel 7-ig a Lenicey u. 5. sz. alatt (a Gyógyszertár mel­letti bejárónál). Telefon: 12-011. Fogászati ügyelet: reggel 7-től este 7-ig a Szt. György u. 16. sz. alatti iskolafogászati rendelőben. Telefon: 13-452. MOSONMAGYARÓVÁRON: szorm­baton reggel 7- től hétfő reggel 7-ig, hétfőn du. 5 órától kedd reg­gel 7-ig a Kapu Lajos tér 2. szám alatti szakorvosi rendelőben. Telefon: 15-013. Felnőtt járó beteg fogadás ugyanott, vasárnap reggel 8 órától 11 óráig. Gyermekszakellátás is ugyanott, vasárnap reggel 7 órától 13 óráig. CSORNÁN: reggel 8 órától hétfő reggel 8-ig, hét­főn du. 6-tól reggel 8-ig a rendelőben. Kun Béla u. 3. sz. Telefon: 337. KAPUVÁRON: a rendelőintézetben szombat reg­gel 7-től hétfő reggel 7-ig ügyeleti szolgálatot tar­tanak. Az ügyelet kiterjed Kapuvár városra és a volt kapuvári járás községeire, beleértve Rö­jtök­­muzsai és Ebergőc községeket is. Ingyenes és kötelező TÜDŐS­ZÜRÉS hétfőn: GYŐRÖTT: de. 8-tól du. 18 óráig az Amadé L. u. 1. sz. alatt. SOPRONBAN: a Kiss J. u. 2. sz. alatt, du. 13 órától 18 óráig. Továbbá: Tápon, Kópházán és Vitnyéden. LELKI SEGÉLYSZOLGÁLAT Hétfőn 17-től 22 óráig a megyei egészségnevelési csoport helyiségében (Győr, Árpád út 21.) szemé­lyesem vagy a 21-188-as telefonon. Hírek ■ FOGADÓÓRA: Pál Jó­zsef országgyűlési képviselő szerdán délután fél három órától fél négyig fogadóórát tart az MSZMP Gyár-Belvá­rosi alapszervezet Lenin út 23. szám alatti helyiségében. Ugyancsak szerdán 4—5 óráig fogadja választóit a győr-szi­­geti párthelyiségben (Híd ut­ca 15.1. ■ Részközgyűlések. Meg­kezdődtek a részközgyűlések az IKR-nél. Az 1000-es ter­melésszervezési egység, mely­be a megyénkben taggazdasá­gok többsége tartozik, kedden délelőtt 9 órai kezdettel tart­ja részközgyűlését Sárváron, a városi tanács nagytermé­ben. ■ Jogi tanácsadás: Dr. Fel­ső János ügyvéd tart ingye­nes jogi tanácsadást szerdán délelőtt 9—10 óra között Csornán, a járási hivatal 7. számú helyiségében. A MŰEMLÉKBARÁTOK KLUBJA az idén is folytatja tevékenységét Győrött. Hét­főn a Petőfi Sándor Művelő­dési Házban este fél hét óra­kor a 14-es teremben dr. Pe­­tőcz Miklós, Tollrajzok Győr történeti és irodalmi neveze­tességű épületeiről címmel beszél Győrről. a művészettörténet. A Nagy magyar festők soro­zatban Munkácsy Mihályról tart vetítettképes előadást Borbély László művészettör­ténész hétfőn, 18 órai kezdet­tel a mosonmagyaróvári vá­rosi művelődési központban. ■ Lottó­ tájékoztató: A Sportfogadási és Lottóigazga­tóság közlése szerint a 4. he­ti lottósorsoláson 5 találatos szelvény nem volt. Az 55 da­rab négy találatos egyenként 170 523 forintot ér. A három találatos szelvények értéke 820 forint, a két találatos szelvényekre pedig 30 forin­tot fizetnek. ■ Éleslövészet. A határőr­ség értesíti a lakosságot, hogy kedden és szerdán 18 órától éjfélig éleslövészetet tarta­nak a harkai katonai lőtéren. □ KOMBI GYEREKAGY. Ebben az esztendőben már húszezer kombi gyerekágyat gyárt a veszprémi Balaton Bútorgyár, ötezerrel többet, mint az elmúlt esztendőben. Ez a termék tavaly a hiány­cikk-listákon az első helye­ket foglalta el. ■ PÁRTHÍREK: Az MSZMP Győr­ újvárosi alap­­szervezete hétfőn 17 órakor rendes, havi taggyűlést tart Győrött, a Kossuth Lajos u. 56. sz. alatti helyiségében. Az MSZMP Győr-Nádorvá­­ros II. alapszervezete hétfőn 17 órai kezdettel tartja ren­des havi tagm­­veíté­sét. Az MSZMP Győr-Belváros II. alapszervezete kedden dél­után 5 órakor tartja rendes havi taggyűlését a Lenin u. 23. szám alatti párthelyiség­ben. Visszapillantó • Meglepetéssel kezdődött a hetünk: mégiscsak „sike­rült” megemelni a személygépkocsik árát. Pedig az ősz­­szel nyilatkozták illetékesek, újságban, tévében, hogy áremelésről nincs szó. Szó nem is lett , hanem köz­lemény ... Ahogy visszalapoztam a Merkur kiadási sorszámait, örömmel tapasztaltam viszont, hogy a vá­sárlók mégsem sértődtek meg, az elmúlt héten ugyanis sok százzal többen vették át a kocsijukat, mint az elő­ző hetek átlaga volt... Ha már az átlag. Örömmel fogadhattuk a megyei pártbizottság e heti ülésén elhangzott bejelentést: két év után megyénk iparának termelése az országos át­lag fölé került. Ily módon jólesően nyugtázhattuk az ugyancsak a héten nálunk járt magasrangú vendég­nek, a Politikai Bizottság tagjának elismerő szavait is. Elismerést érdemelt lapunkban is több termelő egy­ség e heti írásainkban. Örvendetesen hosszú a sor. Kezdtük az exportra termelő kisiparosokkal, a kisál­lattenyésztőkkel, folytattuk a MOTIM-mal, amely „megőrizte eredményességét”, aztán a Győri Növény­­olajgyárral, amely „jó évet zárt”, írhattunk a Rába raktáráruházáról, amely szintén a gazdaságosság, az ésszerűség jegyében született. Jól ,,bejött” a bérmunka­­vállalkozása a kapuvári Szabó ISZ-nek, s a rekordo­kat döntő Petőházi Cukorgyárnak sem lehet különö­sebb oka a panaszra. Hacsak nem tesszük hozzá, hogy ezúttal a cukrot ugyancsak „keserű” répából kellett előállítaniuk ... Nem volt viszont keserű a szájízünk, amikor az év­százados győri karmelita rendház sorsának jobbra for­dulásáról írtunk. Főleg azért nem, mert megtudtuk, hogy a kulisszák mögött, teljes intenzitással folynak a tárgyalások a helyreállítást, majdan a szálló üzemel­tetését vállaló partnerek keresésére . .. Kereséssel apróhirdetéseink is nap mint nap foglal­koznak. Például egy a hétről: „Üzletemhez tőkés tár­sat keresek. Profit jeligére.” Csak azt nem tudom, hogy profit keres, vagy profitot ? Az a magánkereske­dő viszont nem fog meggazdagodni mostanság (leg­alábbis), aki mű- és hokikorcsolyát hirdet győrieknek. Mert ha így halad az idő, rövidesen strandfelszerelé­seket kéne kínálnia ... ígéretes dolgokat kínál az a nagy tervekkel induló színházi közösség is, amely a legkisebb községekbe is szeretné eljuttatni gazdasági munkaközösségként a kultúrát. S hogy a gazdasági helyzet mennyire van a közéletünkben, jól példázta a Rába ETO pénteki kül­döttgyűlése is, ahol a beszámolók, illetve a felszólalók a sportszakmai kérdéseket szinte kivétel nélkül az ex­port-import (sportszer), a takarékosság, az ésszerű gazdálkodás kifejezésekkel fűszerezték. Reméljük, a nagyszerűen sikerült év után nem éri el majd az egyesületet a recesszió ... ! Miként talán a heti adományban szereplő skótot sem. „A barátja így inti, amikor fogorvos iránt érdek­lődik nála: — Azért vigyázz vele, mert az első keze­lésnél mindig nagyon magas honoráriumot kér. Skó­tunk meghallgatja a tanácsot, majd így köszön be a rendelőbe: „Jó napot, doktor úr, megint itt va­gyok !” CS. A. A tárgyalóteremből Egy elvetemült nevelőapa Vannak esetek, amikor a sértett érdekében az újság­író még a szigorúan megbün­tetett tettes nevét sem írhat­ja ki. Jelenleg ez a helyzet. A negyvenéves férfi már állt a bíróság előtt megron­tásért, tíz hónapi börtönbün­tetést kapott. Úgy látszik azonban, semmit nem tanult és semmit nem okult. A férfi élettársi közösséget alakított ki egy asszonnyal, akinek korábbi házasságából volt egy fia és egy lánya. Tavaly július 27-én a férfi jószerint egész nap italozott — már a munkahelyén is. A feleségével együtt indultak el — ahogyan a bírósági tár­gyaláson elmondta —, egy kis k­ocsmázásra. A többi kö­zött a Kazinczy utcai presz­­szóban, ezután a Batthyány téri sörözőben voltak, majd meglátogatták a vasútállo­más döntését, azután az úgy­nevezett Mozdony kör követ­kezett, ahol már ugyancsak emelkedett volt a hangulat. Ott el is szakadtak egymás­tól... A férfi eléggé ittas ál­lapotban ballagott hazafelé, természetesen betért még egy-egy féldecire az útbaeső kocsmákba. Amikor részegen hazaért, a két f­yermek vár­ta otthon. — Öltözz fel, és er­oi anyádért a Mozdony körbe — adta ki az utasítást a fiúnak. A lányhoz már ked­vesebb volt: — Téged meg elviszlek kicsit a kerékpár­ral. A kilencéves kislányt fel is ültette kerékpárja vázára és kivitte Újváros gödrös, bokros, vizes részére, amelyet Bágernak hívnak. Levetette a zakóját, ráfektette a lány­kát, s annak sikoltozása és segélykiáltásai ellenére meg­erőszakolta ... A kislány fe­­héreneműjét egy bokor alá rejtette, aztán a gyermeket újra felültette a kerékpárra. Útközben megálltak egyik rokonánál, ahol alsóneműt kért a kislánykának. Csak másnap tudta elmondani édesanyjának a történteket, aki először a rendőrségre, majd az orvoshoz vitte. Az emberi mivoltából ki­vetkőzött férfi a napokban állt a Győri Járásbíróság dr. Laczó Gábor tanácsa előtt. Az ítélet­ nevelése alatt álló személy sérelmére elkövetett erőszakos közösülés bűntet­téért nyolc évi fegyház, a köz­­ügyektől hat évre történő el­tiltás. Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a férfi felmenté­­sért (!) fellebbezett. Az utolsó szó a megyei bíróságé. IB. KISALFÖLD Az MSZMP Győr-Sopront megyei bizottsága és a Győr-Sopron megyei tanács lapja. Főszerkesztő: PUSKÁS CSABA Címünk: Győr, tanácsköztársaság útja 51 II. emelet. Levél­címünk: Győr, Pf.: 28. 9002. A szerkesztőség és kiadóhivatal központi telefonszáma: 15-544. Főszerkesztő és -helyettes: 13-042. Szerkesztés: 12-475. ügyeletes riporter: 15-544. Éjszakai szer­kesztés: 17-822. Győr város távolsági hívószáma: 96. Soproni szerkesztőség: Sopron, Előkapu 11. 9400. Telefon: 12-266. Sopron város távolsági hívószáma: 99 Kiadja a Győr megyei Lapkiadó Vállalat, Győr. Felelős kiadó: SZABÓ KÁLMÁN, a vállalat igazgatója. Igazgató és főkönyvelő: 12-142. Hirdetésfelvétel: 16-313 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő posta­hivataloknál és kézbesítőknél. Az előfizetési díj egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, fél évre 204,- Ft, egy évre 400,- Ft. Kéziratot, illusztrációt nem őrzünk meg és nem adunk vissza . Készítette a SZÉCHENYI NYOMDA, Győr, Kálvária út 1-3. Pf.: 126. 9002. Telefon: 17­ 822. Felelős nyomdavezető: NAGY IVÁN igazgató. Index: 25-060 - HU ISSN 0133-1507.

Next