Kisalföld, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-15 / 140. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYŐR SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1983. JÚNIUS 15., SZERDA ARA: 1,40 FORINT XXXIX. ÉVFOLYAM, 140. SZÁM Hazánkba érkezett Todor Zsivkov Megkezdődtek a magyar—bolgár tárgyalások A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának és Minisztertanácsának meghívására kedden hivatalos baráti látogatásra — párt- és állami küldöttség élén — hazánkba érkezett Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsának elnöke. A vendégek különrepülőgépe a délelőtti órákban landolt a Ferihegyi repülőtéren. Todor Zsivkovot, valamint a bolgár küldöttség többi tagját a légikikötő betonján Kádár János, az MSZMP (Folytatás a 2. oldalon.) Todor Zsivkovot Kádár János üdvözli a Ferihegyi repülőtéren. Csorna és Szany az élen Az összefogás szép példái 310 millió forint érték társadalmi munkából A népgazdaság jelenlegi helyzetében minden fillérnek előre kiszámított helye van. Jól meg kell gondolni, hogy mikor mire költjük pénzünket. Sokszor a vágyak, az elképzelések túlnőnek a lehetőségek határain, ilyenkor „közbülső megoldáshoz” kell folyamodnunk. Az ország lakossága évről évre több társadalmi munkával járul hozzá hazánk szépüléséhez, környezetének gyarapodásához. A Hazafias Népfront megyei Bizottsága hétfőn Mosonmagyaróváron , községi népfront-titkárok részére tartott értekezletet. A megye minden járásában rendeztek ilyen tanácskozást, a mosonmagyaróvári volt a sorban az utolsó. Ezen többek közt ismét szó volt a társadalmi munka megyei, járási eredményeiről, feladatairól, amelyekről Czinser László, a Hazafias Népfront megyei Bizottságának politikai munkatársa szólt. A lakosság tavaly 310 millió forint értékű társadalmi munkát végzett a megyében, ami csaknem százmillióval több az előző évinél. Persze, ez a számadat így önmagában nem sokat mond. Közelebb jutunk a valódi értékhez, ha megemlítjük, hogy tavaly az egy főre jutó társadalmi munka értéke 721 forint volt Ez néhány forinttal elmarad az országos átlagtól. Megyénk az országos ranglistán a Illő. helyen áll. Ha végignézzük a táblázatot, megállapíthatjuk, tizenöt megye kisebb-nagyobb szóródással az országos átlag körül teljesített, míg másik négy sokkal többet. Lehet, hogy nem azonos szempontok szerint értékelték a társadalmi munkát mindenütt. Győr-Sopron megyében az a cél, hogy évente száz forinttal nőjön az egy főre jutó társadalmi munka értéke. Ez már hosszú idő óta így is történik. A számadatok fokozatos fejlődést mutatnak. Ez elsősorban a népfront és a megyei tanács határozatának köszönhető, amelyben megállapították a társadalmi munkavégzés rendjét, módját Alapvető követelmény, hogy a társadalmi munkák kapjanak helyet a helyi tanácsok munkatervében, s falugyűléseken, tanácstagi beszámolókon tájékoztassák is róla a lakosságot. Elsősorban a lakóhelyetszépítő, rendező munkákról beszélhetünk, parképítésről, a beruházások segítéséről ,iskolák, óvodák építése, takarítása, közművesítés, járdaépítést. A lakosság anyagi és fizikai áldozatvállalásával az elmúlt időszakban a fentieken túl a megyében például hat helyen alakítottak vízmű társulást. Az ország városai rangsorolásánál Csorna előkelő helyen végzett (tavaly 1029 forint volt az egy főre jutó társadalmi munka értéke), ezért a Hazafias Népfront Országos Tanácsától oklevelet és 500 ezer forintot kapott. (A járások között is a csornai volt a legjobb a megyében.) A községeket természetesen külön értékelték, megyénkből a szanyiak érdemelték a legtöbb dicséretet ,2280 forint társadalmi munkát végzett minden lakója, ezért a Hazafias Népfront Országos Tanácsának nemzeti zászlaját, elismerő oklevelet és 400 ezer forintot kaptak- A Hazafias Népfront értékelése szerint nagyonjó munkát végzett Fertőszentmiklós, Beled, Páli és Rábacsanak lakossága is, ezért társadalmi munkáért plakettet és oklevelet kaptak A társadalmi munka értékmérője természetesen nem csak a végzett munkát kifejező forint lehet. Hiszen egyegy községben, városban — jóllehet, nem képvisel nagy összeget — az elvégzett munka, az ott élőknek fontosabb volt egy látványos beruházásnál. Egy járda, egy híd, az óvodának készített játékok a hétköznapokat teszik jobbá, kényelmesebbé. S a lakosság ilyen összefogására sok szél példát tálalunk a megyében P. Gyr ■ Az édes és savanyú, a töltött és vegyes cukorka egyaránt megizzasztja ezekben a napokban a készítőket. A Győri Keksz- és Ostyagyár cukorfőzói őszig nehezen jutnak majd levegőhöz. A technológia adott, arcukat a forró cukorkötegek égetik. Ebben az évben 7500 tonna, másként mondva hét és fél millió kiló cukorkát kell gyártaniuk. Bizottsági ülések a Parlamentben Az országgyűlés építési és közlekedési bizottságának kedden, az Országházban tartott ülésén az Építésügyi és Városfejlesztési, valamint a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium együttes jelentése alapján a tavalyi állami költségvetés végrehajtásáróól e két tárca eredményeiről tárgyaltak. Az építőiparrról általánosságban úgy nyilatkoztak az illetékesek, hogy az építési kereslet tavaly— a visszafogott beruházási politika hatására, a népgazdasági terv szerint — továbbra is csökkenő tendenciájú é® öszszetételében változó volt. A közlekedés-hír-öaiés fel-sőnikai napovságrendben tavaly áttolóban nem érték el a megelőző év előirányzatait, s — jobbára a tárcán kívülálló okok miatt — a teljesítésükben is némi elmaradás mutatkozott. Különösen a szállításban, itt is főképpen — az új tarifarendszer miatt — a személyszárítasban. A lakosságot közvetíő"is" érinti, hogy 317 ezer állato Dollár vár otthoni telefonkészülék felszerelésére. Tavaly bel- és külkereskedelmünkjelentősen hozzájárult egyik legfontosabb népgazdasági feladatunk megoldásához, segítette fizetőképességünk megőrzését. A hazai piac egyensúlyban maradt, akárcsak az ellátás színvonala; javult a külkereskedők, a termelők és a belkereskedők együttműködése — egyebek között ezt állapították meg az országgyűlés kereskedelmi bizottságának tagjai kedden, a parlamentben tartott ülésükön, amelyen a két kereskedelmi tárca 1982. évi költségvetésének végrehajtását '1°mezték. Az országgyűlés kereskedlmi bizottsága a Bel- és Külkereskedelmi ''Miniszérium 1982. évi költségvetésének végrehajtását elemző tájékoztatót jóváhagyólag tudomásul vette. Napelemes fűtési és vízmelegítési módszert alkalmaznak Balatonalmádiban, az Auróra szálló épülő uszodájában. A főszezonra átadják az új 25 méteres medencecsarnokot és a 40 egységből álló napelemrendszert. A szakszervezet megtárgyalta Tanulnak a textilesek Emelkedett a textiliparban dolgozók általános műveltsége, az alapfokú iskolai képzettség az ágazatban magasabb az ipai átlagnál. — állapította meg a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének Elnöksége keddi ülésén, amelyen a munkahelyi művelődés helyzetéről tárgyalt. Tíz textilipari vállalatnál készítettek előzően felmérést, amely azt bizonyította, hogy ma már a legtöbb helyen elfogadják vállalati feladatként a dolgozók művelődésének segítését. A vállalatok a társadalmi szervekkel t kszösen nagy gondot fordítanak a dolgozók szakmai műveltségének emelésére, ennek eredményeként az utóbbi években korszerűbb és tervszerűbb lett a szakmunkásképzés. A hét végén Győrött Vasas fúvószenekarok országos találkozója részt. A három évvel ezelőtti első országos találkozóhoz képest — aminek szintén Győr adott otthont — változást jelent, hogy fesztiváldíjat kap a legjobb együttes, továbbá a vasas fúvószenekarok nemcsak Győrött hanem a környező községekben is fellépnek a közönség előtt. A fesztiválszámok bemutatására szombaton délután fél négy órakor kerül sor a Megyei Művelődési Központban. A megyénket képviselő Mofém-fúvószenekar, a győri és a mosonmagyaróvári MVG zenekar mellett pódiumra len a Diósgyőri Vasas Művelődési Központ fúvószenekara, a Salgótarjáni Kohász fúvószenekara, az Ózdi Népművelési Intézmények, a Dunai Vasmű Vállalati Tűzoltóság koncert-fúvószenekara, Balatonfüred fúvószenekara, a Csepel Művek koncert-fúvószenekara és a Ganz-Máraa koncert-fúvószenekara. A találkozón résztvevő együttesek vasárnap délelőtt térzenét adnak Győrött az uszoda és a városi könyvtár előtt, a József Attila lakótelepen (az Attila étterem mögött), a népművészeti bolt előtt a Kodály Zoltán és a Munkásőr utca közötti játszótéren, továbbá Gönyűn, Pannonhalmán, Győrszentivánon és Győr-Ménfőcsanakon. A térzene kezdési időpontja valamennyi helyszínen fél 11 óra. A fesztivál záróprogramja vasárnap délután fél három órakor lesz a győri városi könyvtár előtt. Az országos találkozó közel ötszáz zenész résztvevője közös koncerttel búcsúzik a várostól. A hét végén, szombaton és vasárnap Győrött rendezik meg a vasas fúvószenekarok II. országos találkozóját — jelentette be tegnap délutáni sajtótájékoztatóján Ditrói Zoltán, a győri Ady Endre Művelődési Ház igazgatója A rendezvényre az ország tíz fúvószenekara jelezte érke