Kisalföld, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-16 / 141. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1981. JÚNIUS 16., CSÜTÖRTÖK ÓRA: 1,40 FORINT XXXIX. ÉVFOLYAM, 141. SZÁM Visszaszámlálás Nehéz kiszámítani egy diktatúra öntörvényeit. Még bonyolultabb a távolból felbecsülni azoknak az erejét, akik az önkény megbuktatására szövetkeztek. Mindenesetre úgy tűnik, Pinochet Chiléjében megkezdődött a visszaszámlálás. Alig egy hónappal a május közepi nagyszabású tiltakozó megmozdulás után, kedden ismét hatalmas tömeg lepte el Santiago de Chile és több más város utcáit, tereit. A tüntetések oka azonos volt az előzőekével: a junta gazdasági és társadalmi politikáját bírálták, a tíz éve tartó rendkívüli állapot eltörlését követelték a transzparensek, a szavalókórusok és a röplapok. Becslések szerint májusban a dolgozók negyven százaléka csatlakozott a felvonulókhoz. Most még többen tettek eleget az ország szakszervezeteit tömörítő csúcsszerv felhívásának. Kedd este kialudtak Santiago lakásaiban a villanyok, s az emberek lábasokkal, edényekkel csaptak lármát az erkélyeken és az ablakokban, az autósok pedig fülsiketítő dudakoncertet produkáltak. Pinochet tábornok reagálása, a brutális terror válasza: gumibot, könnyfakasztó bombák és sortűz. Egy hónapja két tüntetőt ért halálos lövés, most egy hatéves kisgyermek és egy 20 éves fiatalember életét oltották ki a rohamrendőrök golyói. A diktátor „kommunista felforgatásnak” minősítette a megmozdulást, s kilátásba helyezte, hogy a jövőben az eddiginél is keményebben lép fel a rendbontók ellen. Csakhogy — régi, bölcs mondás — a népet nem lehet leváltani. Márpedig a chilei nyugtalanság, az egyre nagyobb méreteidet öltő tiltakozás ma már azokban a körökben is terjed, amelyek korábban a junta támogatói közé tartoztak. Éppen ez a minőségi változás, az ellenzéki erők burjánzása utal arra, hogy a junta eresztékei lazulnak, a tábornok híveinek száma napról napra fogyatkozik. Tönkrement üzemtulajdonosok ezrei, csalódott nagyiparosok, kiábrándult kereskedők, csődbe jutott vállalkozók seregéből toborzódik a junta ellenfeleinek utánpótlása. A gazdasági élet hanyatlása, az infláció tobzódása és a munkanélküliség növekedése ellen a junta már nem kénes, föllépni. Úgy tűnik, Pinochet egykori hű szövetségesei, a multinacionális vállalatok, sőt, bizonyos washingtoni körök is rosszall.ják, ami Chilében történik. Ha pedig egyszer megelégedik a sortüzeket és a kaotikus gazdasági állapotokat, akkor’ menthetetlenül kitelik Pinochet ideje. Folytatódtak a magyarbolgár megbeszélések Aktíva a Csepel Művekben Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szerdán ,délelőtt a Központi Bizottság székházában megbeszélést folytatott Todor Zsivkovval, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitkárával, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsa elnökével. A szívélyes, baráti légkörű találkozón a két testvérpárt vezetői tájékoztatták egymást az MSZMP XII. és a BKP XII. kongresszusa határozatainak végrehajtásáról, a két párt tevékenységéről, a szocialista építőmunka eredményeiről. Áttekintették a sokoldalú magyar—bolgár együttműködés helyzetét, megvitatták a továbbfejlesztés lehetőségeit. Széles körű véleménycserét folytattak a nemzetközi élet, valamint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. A hivatalos, baráti látogatáson hazánkban tartózkodó bolgár párt- és állami küldöttség tagjai szerdán délelőtt a magyar tárgyalócsoport résztvevőivel folytattak megbeszéléseket. Lázár György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke Grisa Filipovval, a Bolgár Kommunista Párt KB Politikai (Folytatás a 2. oldalon.) fcj—BWW—M—M A tanácsülés napirendjén Megújul a győri műemlék negyed A győri,városfejlesztés 1985. közötti feladatai közül kiemelkedik Győr belvárosának rekonstrukciója. A Kun Béla negyed építkezései után a megyeszékhelyen itt folyik a legjelentősebb építési tevékenység amelynek több mint kétharmada, 750 millió forint értékben felújítási jellegű. A rekonstrukciót indokolja a még mindig felújításra szoruló közmű- és úthálózat, a nagyértékű műemlékek megvédésének, az intézmények, a szolgáltató és kereskedelmi létesítmények korszerűsítésének és fejlesztésének szükségessége. Ezért tűzte Győr város Tanácsa tegnapi, ülésének napirendjére a belváros rekonstrukciós munkálatairól szóló beszámolót, különös tekintettel a műemlékileg védett területre és a velük kapcsolatos feladatokra. Részt vett az ülésen Války István, a megyei tanács elnökhelyettese és Mendele Ferenc, az Országos Műemléki Felügyelőség igazgatója. A folyamatban lévő rekonstrukciós munkák műszaki alapja Győr belvárosának részletes rendezési terve, amelyet a tanács végrehajtó bizottsága az idén év elején hagyott jóvá. A munkálatok azonban kiterjednek a műemléki negyedhez szorosan kapcsolódó városképi szempontból jelentős területekre is. A felújítási munkákhoz szükséges építőipari és tervezési kapacitás adott. Ma már 15—20 vállalat, szövetkezet összehangoltan végzi a rekonstrukciós munkákat. A tervezés a Győr-Sopron megyei Tanácsi Tervező Vállalat jó munkáját dicséri. A Győr-Sopron megyei Tanácsi Építő és Szerelőipari Vállalat, a Vertikál, az IKV nemcsak a mennyiségi, hanem a minőségi igényeknek is dicséretesen eleget tesz. A Győr belvárosában lévő 5300 lakás kétharmada az IKV kezelésében áll. Jelentős részük korszerűtlen, állaguk leromlott. Ezért a jelenlegi tervidőszakban a lakóház-felújításokra előirányzott pénzösszeg kétharmadát, közel 500 millió forintot a belvárosban használják fel. Győr belvárosának műemléki értéke kiemelkedő, mert a 248 védett épület háromnegyede itt található. A városközpont lakásainak nagy része védett, épületben van. A védett épületek nagy része korszerűtlen, az ottani lakások a mai építési előírások(Folytatás a 2. oldalon.) Tovább folytatódik a Liszt Ferenc utcai műemlékjellegű épületek felújítása Győrött. Képünkön (balról) a Liszt Ferenc utca 22. számú ház látható, amely barokk stílusban 1730 körül épült, jobbról a 20. számú ház, amelyet a Zichy család építtetett, ugyancsak barokk stílusban. Az utóbbi helyen a rómaiak korában temető volt. Békében a békétlenségről Tanácskozás a polgári védelem fontosságáról A lakosság védelméről, politikai, erkölcsi, társadalmi, természeti és gazdasági értékeinek kincseinek megóvásáról tanácskoztak tegnap megyénk politikai, állami, katonai és társadalmi vezetői, valamint azok, akik a polgári védelemben rendszeresen és módszeresen részt vesznek: a szakszolgálat parancsnokok és a törzskiegészítő állomány tagjai. A tanácskozáson részt vett Lombos Ferenc, a megyei tanács elnöke, aki egyben a polgári védelem megyei parancsnoka A megyei pártbizottságot dr. Papp József osztályvezető, a Polgári Védelem Országos Parancsnokságát Perger Imre ezredes az országos törzsparancsnok első helyettese képviselte. Fülöp György alezredes elnöki megnyitója után az MSZMP Központi Bizottságának ez évi április 12—13-i ülésének határozatához igazodva — a 111. kongresszus óta eltelt időszakban végzett munkát Pétercsák József alezredes, a polgári védelem Győr-Sopron megyei törzsparancsnoka értékelte. A különös gonddal és figyelemmel megszerkesztett beszámoló méltó tükre volt annak a szerteágazó és igen fontos munkának, amelyet éjjek óta végeznek a polgári lakosságért, a magán- és a közös vagyon megóvásáért. A régi mondás mai, a lakosságra méretezett fordítása így hangozhatna: ha békét akarsz, ne feledkezz meg arról, hogy a világon nem mindenki akar veled egyet. Sőt! Megkísérelheti azt, hogy elvegye tőled a békét. Aki erről megfeledkezik, alkalmasint igen nagy gondba kerülhet: védtelen marad. Pétercsák József a továbbiakban a többi között ezeket mondta beszámolójában: — Pártunk Központi Bizottsága az április 12—13 i ülésének határozatában kimondta: a jelenlegi nemzetközi helyzetben alapvető kötelességünk, hogy gondoskodjunk népünk biztonságáról , szövetségeseinkkel együtt. Velük összhangban a honvédelem erősítéséért minden fontos lépést meg kell tennünk. Meghatározott feladataink végrehajtását jelentős mértékben befolyásolja a nemzetközi politika, és a katonapolitikai helyzet. Erről a közelmúltban a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete, az elmúlt hetekben pedig pártunk Központi Bizottsága mélyreható elemzés aránján egybehangzóan megállapította: az elmúlt években vitathatatlaul bonyolultabbá és feszültebbé vált. • Mi húzódik meg e mindennapinak számító, a polgári lakosság számára közhelynek tűnő megfogalmazásban? Az, hogy az imperializmus stratégiai céljai elérésének legfőbb eszközét a katonai erőkben, a két tábor között kialakult katonai egyensúly megbontásában, más szóval: az erőfölény megszerzésében látja. Tehát fegyverkezik. Temérdek pészt költ katonai célokra. M mindez a szocialista tábort nem érheti váratlanul, készületlenül — mondotta Pétercsák József alezredes,, majd a továbbiakban részletes tájékoztatást adott arról, hogy a NATO tagállamai milyen módon, mennyi pénzt költenek embert és vagyont elpusztítani képes harci eszközökre. Majd így folytatta: — Az esztelen fegyverkezés nem ér bennünket készületlenül. Apolgári lakosság védelmére a magán- és a közös vagyon megóvására készen állunk. Bizonyság erre néhány elismerő mondat. A honvédelmi miniszter a május 6-i értekezleten a magyar polgári védelemről a többi között ezeket mondta: ....... Tervszerűen fejlődött a polgári védelmi tevékenység javult a törzsek és a katonai szakalakulatok munkájának szervezettsége. Hatékonyabbá vált az üzemi, munkahelyi szervezetek tevékenysége, javult az együttműködés a területi szervekkel. Elismerésre méltóak a polgári védelmi gyakorlatok ...” Ezt követően Pétercsák József részletesen elemezte a Győr-Sopron megye területén folyó polgári védelmi tevékenységet : az apróbb gondoktól eltekintve, a felkészülés gondos, tervszerű, szakszerű és lelkismeretes. Minden területen jó az összhang a segítő, az együttműködő társakkal. — Elismeréssel kell szólni arról a munkáról, amelyet a városi járási polgári védelmi parancsnokok (tanácselnökök) az üzemek, az intézmények vezetői, törzsparancsnokai folyamatosan végeznek a harckészültségi feladatok fejlesztéséért — folytatta az előadó. — A további jó és biztonságos munka végzéséhez még jobb összhangra még nagyobb odaadásra van szükség mind a gyakorlatoknál, mind az előírások maradéktalan végrehajtásánál. Eddigi tevőségünk mellett az elkövetkezendő években kiemelt feladatnak tekintjük az eszmei-politikai nevelőmunka erősítését hatékonyságának fokozását. Fontos célunk, hogy a polgárok védelmének ügye a mindennapi élet szerves és természetes alkotóelemeként a jövőben a lehető legjobban beépüljön népünk humanista közgondolkodásába, alapvető műveltségébe. Befejező szavaiban az előadó köszönetet mondott mindazoknak akik munkájukkal az elmúlt években is, és majd a jövőben is segítik a polgári lakosság védelmét egész megyénk rrfalán- és közvagyonának megóvását. Ezt követően korreferátumok hangzottak el (Sindulár) Magyar-svéd építésügyi tárgyalások Befejezte magyarországi látogatását a Hans Gustafsson, svéd lakás- és tervezésügyi miniszter által vezetett építésügyi delegáció, amely Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszter meghívására tartózkodott hazánkban. A tárgyalások során a miniszterek áttekintették a kétoldalú építésügyi együttműködés alakulását és megvitatták a műszaki-tudományos és gazdasági kapcsolatok bővítésének lehetőségeit. Célszerűnek ítélték az együttműködés továbbfejlesztését az energiamegtakarítást célzó kutatás-fejlesztés, a városrekonstrukció, valamint a településfejlesztés és várostervezés területén. Hangsúlyozták az ipari kooperációs kapcsolatok bővítésének fontosságát, figyelemmel a harmadik piaci együttműködés lehetőségeire is.