Kisalföld, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-19 / 144. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR. 1983 JÚNIUS 19., VASÁRNAP ÁRA: 1,40 FORINT XXXIX. ÉVFOLYAM, 144 SZÁM UNCTAD-ülés Belgrádban Tanácskozás a világgazdaságról A félidején túljutott belgrádi UNCTAD-ülésszakon az álláspontok kikristályosodása után előtérbe kerülnek a konkrét döntésekről folyó Adták, amelyek kimenetele egyben az egész tanácskozás sikerét vagy eredménytelenségét fogja meghatározni. Szombatig a teljes ülésen folyó általános vitában mintegy 150 ország és nemzetközi szervezet képviselője fejtette ki véleményét a világgazdaság helyzetéről, a fennálló súlyos problémák okairól és orvoslásuk lehetséges módjairól. Ezzel párhuzamosan mind intenzívebbb munka folyik a négy bizottságban, ahol az egyes országcsoportok részéről már konkrét formában előterjesztett különböző dokumentumok még egyértelműbben kidomborítják a megközelítésben a fejlődő országok és a fejlett nyugati államok között meglévő jelentős eltéréseket. A „77-ek” csoportjában tömörült fejlődő országok pénteken este úgynevezett álláspont-dokumentumot tettek közzé, amelyben megfogalmazzák konkrét javaslataikat a világgazdasági válság leküzdésére. Ennek leglényegesebb megállapítása: a válságból való kilábalás stratégiájának teljes mértékben el kell ismernie azt az életbevágóan fontos szerepet, amelyet a fejlődők gazdasági növekedési folyamatának aktivizálása jelent az egész világgazdasági rendszer felélénkítése szempontjából. Pénteken megszületett az ülésszak első dokumentuma: a „vegyes” kérdésekkel foglalkozó negyedik bizottságban elfogadták azt a határozatot, amely a tengerparttal nem rendelkező között fejlődő országok problémáit taglalja. A bizottságban képviselt 21 ország közül 15 a világ legkevésbé fejlett országa. Kapuvári értékeléssól képviselik a lakosságot Növekedett a tanácstagi csoportok jelentősége „A tanácstagi csoport alapvető feladata a terület lakossága érdekeinek képviselete, közreműködés a városi célkitűzések összehangolt kialakításában, megvalósításában” — hangzott el a közelmúltban a Kapuvári városi Tanács ülésén, dr. Nagy András tanácselnök szájából. Több mint tíz éve született a tanácstörvény, amelyben meghatározott feladatok ellátására a helyi tanács területi csoportokat hozhat létre. Véleményező, előkészítő, ellenőrző és összehangoló tevékenységet végez, de döntési jogköre nincs. Kapuváron 1980-ig négy tanácstagi csoport működött, de három évvel ezelőtt a végrehajtó bizottság háromra szűkítette ezek számát. Munkájuk nélkülözhetetlen a tanács eredményes munkáidhoz hiszen eleven élő kapocs az irányító szerv és a lakosság között Figyelemmel kísérik az intézmények tevékenységét. Javaslatokat tesznek azok bővítésére fejlesztésére. Szervezik és mozgósítják a város lakosságát a közéletben való részvételre. A fentiekből kitűnik, hogy a tanácstagi csoportok nem dúszta formalitásból működnek szerepük jelentőségük sokat jelent a tanács döntéseinek meghozatalában Hiszen előzetesen megtárgyalják azokat a napirendi pontokat amelyek közvetve vagy közvetlenül a választópolgárokat érintik. Javaslataik, észrevételeik ennek alapján kerülhetnek az előterjesztésekbe a határozati javaslatokba. Tolmácsolják azokat a közérdekű gondokat ,bejelentéseket amelyek két tanácsülés között a lakosságot foglalkoztatják (járdaépítés városszépítés). A tanácstagi csoportok ülésein rendszeresen megjelennek a körzeti pázmtitkárok, a Hazafias Népfront képviselői, javaslataikkal szintén a csoport munkáiét segítik. A tanács sem hagyja magukra azonban a csoportokat tisztségviselőik tájékoztatják őket a várospolitikai célkitűzésekről. A tanács munkaterve a csoportok rendelkezésére áll Gond az hogy a csoportüléseken a rendszeres megjelenés alig haladja meg az ötven százalékot. .. Néhány példát érdemes megemlíteni a közelmúltból a tanácstag csoportok munkájából Megtárgyalták és véleményezték tavaly a tanács költségvetési és fejlesztési alap tervét. Sok hasznos észrevétellel segítették a járdaépítéseknél, a felújításoknál felajánlották hogy társadalmi munkában elvégzik a teendőket Részleteiben vitatták meg Kapuvár tizenöt és harminc éves általános rendezési tervét A tanácstagi csoportok javaslatait a titkárság továbbítja az adott hatáskörrel rendelkező szervekhez A csoportok vezetői biztosítják a kapcsolatot a tanácsi tisztségviselőkkel. Különösen hasznos a tevékenységük a városfejlesztési tervek kialakításában, a már elfogadott tervek propagálásában megvalósításában. A csoportok munkája az 1980. évi tanácstagi választások óta rendszeresebbé tartalmasabbá vált Működtetésük nem öncélú, általuk a tanács és a lakosság közötti kapcsolatot kívánják erősíteni. További eredményes funkcionálásukhoz az szükséges, hogy még szorosabb viszonyt alakítsanak ki a tanács és az általuk képviselt városrész lakossága között . GY. Csarnoktároló Csornán új raktárak az új gabonának Rövidesen megkezdődik a búza betakarítása, s a termés egy része új raktárakba, tárolókba kerül. Ezekben a napokban több helyen tartanak a műszaki próbák az új létesítményekben, mindenütt készülnek a szállítmányok fogadására. A Gabona Tröszt vállalatainál a raktározási lehetőségek még mindig szűkösek , a növénytermelés jobban fejlődött, mint ahogyan bővült a silótér. Ezen a helyzeten javít az állami célcsoportos beruházás keretében ,az új gabona felvásárlásának idejére elkészülő országosan 77 500 tonnás raktártér. Az új létesítmények több mint fele csarnoktároló, másik része pedig a mind jobban terjedő fémsiló. A létesítmények beruházási költsége háromszázmillió forint, ennek az összegnek hozzávetőleg harmadát költötték el idén az évek óta tartó fejlesztési programra. Hat helyen épült csarnoktároló, a két legnagyobb, egyenként tízezer tonna befogadóképességű Mohácson és Pakson van. Ezen kívül Somogy megyében két helyen, Marcaliban és Kapolyon, továbbá Győr- Sopron megyében Csornán és Szolnok megyében Jászberényben fogad először búzát az új raktár. Hat fémsilót adtak át, ezek általában hatezer tonna gabona elhelyezésére alkalmasak, egyetlen fémsilónak nagyobb ennél a tere; a Veszprém megyei Devecserben 7500 tonnát raktározhatnak korszerű körülmények között. A továbbiak Szombathelyen, Szécsényben, Sásdon, Biharkeresztesen és Törökszentmiklóson vannak. A Gabonaipar a tsz-ekkel és az állami gazdaságokkal közösen, együttes erővel és pályázattal kiegészített támogatással is bővíti a tárolási lehetőségeket, összesen 7500 tonna gabonát tarthatnak majd a három új létesítményben, a győrbácsai,a péri és a sárvári csarnokban egyenként 2100 torma gabona fér el. Ezek az építmények a gazdaságok területén vannak, közel a termőhelyhez. Közös akarat öt földrészre Néhány napig a békemozgalmak központja lesz Prága: június 21-e és 26-a között itt rendezik meg a békéért, az életért és az atomháború ellen folyó küzdelem világkonferenciáját. Mintegy két és félezer küldöttet várnak a világnak valóban minden tájáról. Argentínától Ausztrálián át Indiáig és természetesen Európáig, Észak-Amerikáig. S ahogyan az égtáj és a résztvevők bőrének a színe különböző lesz, úgy tér majd el a megjelentek hivatása is: politikusok jönnek és papok, írók, művészek, jogászok, tudósok, háziasszonyok, fiatalok és idősek, nők és férfiak. De folytathatnánk az eltérések sorolását: világnézetük is különböző, politikai meggyőződésük sem feltétlenül azonos. De hogy itt lesznek ezen a héten, az arany Prágában, az mutat valami nagyon fontosat és alapvetően közöset: egyetértenek a találkozó nevében foglalt Céllal. S most ez a döntő. Nem véletlen, hogy békemozgalmakról szólunk, többes számban. Lehet felfogásbeli különbség közöttük is, ha a teljes világszínteret tekintjük — Prága azonban arra törekszik, hogy egy nagy közös cél irányába sorakoztasson fel mindenkit. Keddtől vasárnapig szorgos munka folyik majd. A nyitó és a záró összejövetelen kívül viszonylag kevés lesz az ünnepélyesség és sok a lelkiismeretes tanácskozás, a tünetes eszmecsere. Olyan kisebb csoportokba gyűlnek, amelyekben valóban gyakorlati eredményekre vezető beszélgetések, viták folytathatók. Mindenki azzal találkozhat, akivel óhajt, aki számára mondanivalója van. Hivatás és téma szerinti megbeszélés tölti majd ki az idő jó részét. Külön-külön asztalhoz ülnek a nők, a fiatalok, a szakszervezeti emberek, a pedagógusok, az orvosok, az egyházak képviselői és mások. Munkacsoportok foglalkoznak a feszültség, illetve a nemzetközi enyhülés problémáival. Téma lesz a nukleáris háború veszélye, az európai biztonság, a békemozgalmak tapasztalatcseréje. Érdekesnek ígérkezik a fegyverkezés gazdasági hatásának szociális, lélektani és erkölcsi vonatkozásainak a vizsgálata, a válsággócok, a Közel-Kelet, vagy Latin-Amerika helyzetének elemzése. Vajon mi haszna lehet mindennek? Egy társadalmi békekonferencia önmagában nem változtathatja meg a nemzetközi helyzetet. A döntő szót a kormányok mondják ki, szerződéseket hivatalos tárgyalásokon dolgoznak ki és írnak alá. De az ilyen találkozónak mint a prágai, mégis nagy a jelentősége. A résztvevők, népük reprezentásai megszilárdulnak az összefogás erejében, s hazatérve így hatásosabban tudnak fellépni az ügyért. A közös akaratot öt földrészre viszik el. Prága ’83 — fontos esztendő ez. Ennek az évnek a végére tervezik az amerikai közepes hatótávolságú rakéták felállításának a megkezdését, ami tovább rontaná a földrész és vele a Föld politikai légkörét. Van még idő — ha nem is túl sok —, hogy Genfben a két fél, a Szovjetunió és az Egyesült Államok megegyezzen. Ha mégsem sikerülne, úgy a fegyverzet korlátozásáért és a nemzetközi enyhülésért folyó küzdelem természetesen nem áll meg. Ellenkezőleg, még nagyobb lendülettel kell folytatódnia. Mint azt a prágai témakörökből látni, hosszú távú program ez, nagyszabású és elhúzódó feladatok oldandók meg. Prágában népes magyar küldöttség lesz jelen. Közéletünk számos kiválósága képviseli az ország óhaját, készségét a békés nemzetközi együttműködésre. Sikeres munkát kívánunk nekik, igaz szívünkből. Új kötszert gyártanak elsőként Magyarországon a győri Kötöttkesztyűgyárban. A poliamid fonalból rugalmas, testrészhez, ujjra, kézre, karra simuló körkötött anyag gyártását a második félévben kezdi meg az üzem a Gyógyáru Értékesítő Vállalat megrendelésére. Őrsvezetők országos találkozója Szombaton Egerben megkezdődött az úttörő őrsvezetők 15. országos találkozója. A megnyitó ünnepségen, Gáti József, a Munkásőrség országos parancsnokának helyettese, átadta a Magyar Úttörők Szövetsége és a Munkásőrség Országos Parancsnoksága .A csillagos iránytű ’ 1986. évi pályázatának díjait. A találkozó résztvevői a megnyitó ünnepséget követően fáklyás menetben végig vonultak a történelmi városon és koszorút helyeztek el az egri hősök emléktáblájánál. Az őrsvezetők hatnapos egri programjuk során ismerkednek a város műemlékeivel, történelmi nevezetességeivel, részt vehetnek majd egy vidám vitézi próbán, csillagkereső játékon indulhatnak, kirándulnak a Szalajka-völgybe, és kicserélik mozgalmi tapasztalatait.