Kisalföld, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-10 / 136. szám

Bozóttaxival Madagaszkáron Balázs Dénes útikönyvéről A világon minden valószí­nűség szerint vannak olyan országok, amelyek átlagpol­gárai nagyon keveset tudnak Magyarországról, s velük el­lentétben mi magyarok jóval többet tudunk róluk. Talán nem járok messze az igaz­ságtól, ha az Amerikai Egye­sült Államokat hozom fel példaként. De föltételezhe­­tően azon országok száma sem kevés, ahol annyit tud­nak hazánkról, mint mi az adott országról, vagyis sem­mit, illetve nagyon keveset. Ebből a képből nem lóg ki az Afrika délkeleti partjai közelében fekvő Madagasz­kár sem, földünk negyedik legnagyobb szigete, így aztán örömmel fedeztük fel az ün­nepi könyvhét kiadványai között dr. Balázs Dénes Ba­­zetta rival Madagaszkáron című könyét. S bár a mal­­gas földről már jelentek meg leírások Magyarországon, a szigetország egészét bemuta­tó mű 1983-ig váratott ma­gára. Balázs Dénes, neves utazó és geográfus 1979-ben járta végig az 597 ezer négyzetki­­lométer nagyságú országot. Nem kis rutinnal és tapasz­talattal vágott neki az 1960 ót­a független Malgas Köz­társaságnak. A szerző világ­utazó hírében áll, eddig ti­zenhárom útleírását vehette kézbe az olvasó. .Tárt már az Indonéz-szigetvilágban, a Szaharában, a Tűzföldön, Ausztráliában, Óceániában, az Antarktiszon, hogy csak néhányat említsünk a sok közül. Tizennegyedik útikönyvét Madagaszkárnak szentelte, amely számunkra, magyarok számára különös érdeklődés­re tarthat számot, mivel két évszázaddal ezelőtt kalandos életű hazánkfia Benyovszky Móric éppen malgas földön alapított kereskedelmi tele­peket XV. Lajos francia ki­rály megbízásából. Ám a szerző először dél felé indult, így a recenzió is kövesse Ba­lázs logikai útvonalát. A geográfust mindenekelőtt a sziget karsztvidékei érdekel­ték, megfigyeléseit a Föld karsztjairól készülő tanul­mányában kívánja hasznosí­tani. Madagaszkáron ugyan már nincsenek működő vul­kánok, de nem olyan régen még sok helyen ,,pöfögött” a föld. Így érthető, hogy Ba­lázs Dénes a geográfus, a földrajztudós szemüvegén keresztül szemléli az egyko­ri francia gyarmatot. A szerző expedíciójában társat is talált Szövik Tamás villamosmérnök személyé­ben aki házassági kapcsolat révén cserélte fel a magyar hazát malgasira. Feleségét Budapesten ismerte meg. A hölgy­ teológiát végzett a Bu­dapesti Református Teoló­giai Akadémián. Ketten vág­tak neki tehát a titokzatos világnak. Gyalog és hajóval, kamionnal és bozóttaxival, s hogy ez utóbbi mit jelent, maradjon titok. A geográfiai jelenségek megfigyelése mel­lett szerencsére mindenre fu­totta Balázs Dénes figyelmé­ből. Megtudhatjuk például azt is, hogy a marsas isko­lákban a tanítást mindennap ünnepélyes zászlófelvonás előzi meg. A tanító vigyázzt vezényel és eléneklik a nem­zeti himnuszt. Ha a vendéget étellel vagy itallal kínálják, először a házigazda kóstolja meg, bizonyítván: az eledel nem mérgezett. A könyv egyik nagy eré­nye, hogy a tudományos és az ismeretterjesztő részek jól váltogatják egymást. Amikor már-már lankad az olvasó figyelme egy-egy tu­dományos igénnyel felvázolt madár- vagy növényfaj be­mutatásakor, rögtön olyan rész következik, ami a könyv továbbolvasására kényszeríti a titokzatos világ után ér­deklődőt. Legnagyobb izgalommal a harmadik fejezetnek álltam neki, a Benyovszky nyomán északon címűnek. Benyovsz­ky első madagaszkári vállal­kozása jól ismert, nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon is, emlékira­tait Jókai Mór az angol ki­adás alapján­­ lefordította magyarra is. Kevésbé ismert a második vállalkozás, mint ahogyan sok fehér folt jel­­lemzi az egykori telep, kikö­tő és erőd feltételezett jelen­legi elhelyezkedését is, nem beszélve Benyovszky sírjé­ról. Balázs Dénes társával együtt tisztességes munkával próbálta térképre venni Be­nyovszky útvonalát, az expe­díció idején jutott idő a mal­­gasi egyetemen és más tu­dományos intézetekben levő szakirodalom áttanulmányo­­zására is, de egyvalamire mégsem futotta az időből: a teljességre. A szerző több al­kalommal hivatkozik pénz és időhiánym. ..Időzavarba kerültem lejárt a vízumom is” -- írja e­ helyen. A ha­zautazás előtti napokról így fogalmazott: ..Nem számít­hattam a hivatalos magyar kiküldöttek segítségére sem, hiszen én csak közönséges turista vagyok”. Vajon miért? Tizenhárom sikeres könv írójának, neves geog­ráfusnak miért kell közön­séges turistaként Madagasz­kárra utaznia? Mari fov (ob­jektív vagy szubjektív ok miatt?! a Renyovszky-feje­­zet némi csalódást okoz az olvasónak. ÍGondolati Koloszár Tamás A SOPRONI munkásmoz­galom kezdeteinél a gyári munkásság még nem alakult ki. A szervezett egyleti élet­ben nagyobbrészt iparosok és legényeik vettek részt. Az Ál­talános Munkásújság közlései szerint a mozgalmi munka az 1870-es évektől vett lendü­letet. Pest és Pozsony mellett a kormányzat rövidesen Sop­ront is az izmosodó mozga­lommal rendelkező városok között tartotta számon. Me­gyénk szakegyletei szoros együttműködést építettek ki a pozsonyi munkásszervezetek­kel, melyek hatóköre Észak- Dunántúlra és a Felvidék nyugati részére is kiterjedt. A soproni munkásemberek életéről, a mozgalom esemé­nyeiről ebben az időszakban Hotsevár János értesítette a fővárosi munkássajtót. Har­cos állásfoglalásai miatt a ha­tóságok többször eljártak el­lene. A soproni tudósító zak­latásáról még Frankel Leó is említést tett az egyik párizsi lapban. Frankel híradásából ismerjük, hogy Helsevártól házkutatás során Sopronban elkobozták az Arbeiter Wo­­chen-Chronik (Munkás Heti Krónika) egyes számait, me­lyekben többek között a ha­tósági visszásságok ellen emelt szót. A kilencvenes években megélénkültek az agrárszo­cialista mozgalmak megyénk területén is. 1895-ben indult az Ödenburger Rundschau (Soproni Szemle) elnevezésű radikális-szocialista lap amely 1896-ban vörös keret­ben jelent meg. A szőlőmun­­kások, a nagybirtokokon fog­lalkoztatott cselédség és a napszámosok terjedő m­osoni és soproni szervezkedését 1897-ben már a parlamentben is szóvá tették. A századfordulótól me­gyénk szervezett dolgozóinak küldöttei rendszeresen részt vettek a munkásmozgalom országos tanácskozásain, ak­cióiban. A fejlődés egyik jele volt, hogy a szociáldemokrata párt 1906-ban állandó titkár­ságot, majd munkásotthont létesített Sopronban. A párt 1907. évi kongresszusán beje­lentették, hogy „Sopronban alig van olyan szakma, amely küzdelmet ne vívott volna Sopronban két új szakcsoport környékén pedig 17 alakult A szervezett munkások szá­ma meghalad­ja az 1500-at.” 75 esztendővel ezelőtt a Népszava, mint a szociálde­mokrata párt szócsöve jelen­tést tett közzé. Az 1908-ban fennállt pártlapok között em­lítést kapott az Arbeiter Zei­tung (Munkás Újság), amely „a soproni elvtársak lapja, hetenként egyszer jelenik meg.” Imre József kutatásai szerint a párt ekkor négy vi­déki lappal rendelkezett, ezek egyike az Arbeiter Zeitung volt. A megye és a város dol­gozóinak készült, négy lap terjedelmű újságnak hetven száma látott napvilágot, kö­zülük 37 maradt fenn. A munkások soproni újság­jának híradásai következete­sen szembehelyezkedtek a polgárság sajtójában közölt véleményekkel. A lap hang­súlyosabb részein mozgalmi felhívásokat és olyan híranya­got tettek közzé, melyek ma is értékelhető áttekintést nyújtanak a dolgozók felsza­badítására hivatott mozga­lom munkájáról, főbb törek­véseiről. Munkatársai az ese­ményeket osztályalapon ele­mezték. Hírt adtak a dolgozó emberek megannyi gondjáról és sokrétűen feltárták a tör­téntek mozgatórugóit is. Az Arbeiter Zeitung is har­cot hirdetett a kizsákmányo­lás, a tőkés rend ellen. Ám hasábjain — a párt vezetői­nek reformista állásfoglalása­it követve — a munkásság feladatát az általános, titkos és egyenlő választójog kivívá­sában, majd képviselői par­lamenti hatalomátvételében fogalmazták meg. A „törvé­nyes kereteket” még nem kí­vánták meghaladni. Ehhez a leninizmus megismerésére, a forradalmi hullám hazánkat is elérő tüzére volt szükség. Szita Szabolcs Fejezet a megyei sajtó történetéből A soproni munkások újsága 1983. június 10., péntek Világhírű gyermekkórus A Szófiai napok alkalmá­val ismét Budapesten járt a Bolgár Rádió és Televízió Gyermekkórusa. Két nagy si­kerű hangversenyükön a töb­bi között Palestrina, Mozart, Kodály, Bárdos és bolgár szerzők kórusműveit szólal­tatták meg. Az 1960-ban megalakult kórus érett, élvonalbeli együttes Alapítója, karmes­tere és művészeti vezetője Hriszto Nedjalkov érdemes művész. Elsősorban az ő ál­dozatos munkájának köszön­hető, hogy az együttes rövid idő alatt a vezető bolgár kó­rusok sorába küzdötte fel magát. A gyermekkórust ma kül­földön is jegyzik. Koncertjei­ken négy világrész közönsé­ge tapsol. Szívesen látott ven­dégek Moszkva, New York, Párizs, Berlin, Budapest, To­kió, Belgrád, Algír, Havanna koncertpódiumain. Egyedül Japánban 7 turnéjuk során — 106 városban — 210 hang­versenyt adott az együttes. Műsoraikat sok lemezgyár­tó és televíziós társaság örö­kítette meg. A kórus az évek folyamán több nemzetközi fesztiváldíjat, aranyérmet és diplomát nyert. Mestrovic emlékezete A neves szobrász, I­van Mestrovic (1883—1962) szüle­tésének 100. évfordulójáról szülőfalujában a szlavóniai Vrpoljén is megemlékeznek. Tíz évvel ezelőtt ugyanitt Iván' ‘Mestrovic-galériát léte­sítettek a művész alkotásai­ból. A vrpoljeiek most fény­képmonográfiát szándékoz­nak kiadni falujuk nagy szü­löttéről. A kötet a teljes Mestrovic-apuszt felöleli, a korai munkáktól a legkésőbbi alkotásokig. „Mestrovic és Vrpolje ma” címmel külön fejezetet szentelnek a szob­rász és szülőfaluja kapcsola­tának. A szülőfalu emlékmúzeu­mában, az eszéki képzőművé­szeti galériában és a Sla­­vonski Brod-i Bacic-képtár­­ban Mestrovic rajzaiból és kisplasztikáiból nyílt kiállí­tás. A szlavóniai ünnepségek megrendezésében sokat segí­tett a nagy szobrász lánya is. Marica Mestrovic ez alka­lomból 6 tulajdonában lévő alkotást ajándékozott a szülő­falunak. " A ■Ot évszázad mesterművei A Hammer-gyűjtemény Magyarországon Nincs még egy magángyűj­temény, amelyet többen lát­tak volna az elmúlt másfél évtizedben, mint az USA- beli Armand Hammeré. Har­minckilenc országban több mint hárommillió tárlatláto­gatónak lehetett része a ki­vételes műélvezetben,­ ame­lyet a sokszínű gyűjtemény nyújt. S most júniusban,jú­liusban Budapesten, a Szép­­művészeti Múzeum falai kö­zött a magyar közönség is megtekintheti e világhírű kollekciót. Foglalkozását illetően egyébként Armand Hammer az Occidental Petróleum Cor­poration igazgatótanácsának elnöke, a nemzetközi pénz­ügyi élet jól ismert személyi­sége. Évtizedek óta a szov­jet—amerikai politikamentes kereskedelem, gazdasági kap­csolatok eredményes szor­galmazója. A rendkívül sike­res üzletember vagyonából igen nemes célokra is for­dít, így például a Hammer alapítvány évi egymilliárd dollárt biztosít a rákkuta­tással foglalkozó amerikai tudósok számára. Ami pedig jelentős mű­tárgy gyűjteményét illeti, ennek száz reprezentánsa szerepel hazánkban. Beutaz­ta már Amerika, Európa, Ázsia nagy múzeumait, mert Hammer — saját szavaival szólva — közkincsnek tekin­ti, amelyet minél több em­ber élményévé kell tenni. Korábbi, főleg iparművé­szeti tárgyakat tartalmazó gyűjteményét 1930-ban Ham­mer eladta. A régi mesterek festményeiből álló másodikat az 1960-as években az Uni­versity of Southern Califor­­niának adományozta. De még mielőtt megvált volna képeitől, új nagy gyűjtemény alapjait teremtette meg. A régi mesterek művei mellett a francia impresszionisták, posztimpresszionisták fest­ményeit, rajzait kezdte gyűj­teni. Az öt évszázad nyugat­európai és amerikai mester­műveit felölelő kollekció 1969 óta utazik a világban. Budapest után Szófiában, Belgrádban, majd Prágában állítják ki. A közelmúltban gyarapodott Honoré Daumier hatezer és néhány kortársá­nak háromezer műtárgyból álló gyűjteményével. Ez az anyag is úton van a világ­ban, s végső helye a Los Angeles-i Couanty Museum of Art Frances and Hammer szárnyában lesz. Három éve vásárolta meg magángyűjtő­­től Hammer a Codex Lei­cester­, amely L­eonardo da Vinci utolsó kéziratait tar­talmazza, s amelyet most már a Codex Hammerként vándorkiállításon utaztatnak. Igen jellemző, amit John Walker, a washingtoni Na­tional Gallery of Art Volt igazgatója írt: „Armand Hammer nem olyan, mint a többi műgyűjtó. Kutatni sze­ret, és nem birtokolni. Egyetlenegy híres, tulajdo­nában lévő képe vagy rajza sincs a házában... Ma a nyolcvanas éveiben is dr. Hammer olyan keményen dolgozik, ahogy én még sen­kit sem láttam. Ideje javát repülőgépen tölti, állandóan utazik, azon fáradozva, hogy még nyereségesebbé tegye a vállalatát. Mély felelősséget érez a részvényesei iránt, de jómaga is érdekelt a pénz­­csinálásban. Hogy miért? A puszta örömért, hogy tovább­adhatja. Lehet, hogy gaz, lehet, hogy nem igaz, na­gyobb áldás adni, mint ken­ni. Armand Hammer azt tartja, hogy egy biztos: sok­kal mulatságosabb!" A Budapesten látható kol­lekció a reneszánsz kortól a 20. századig mutat be rend­kívül értékes alkotásokat. A régi mesterek —­ Michelan­gelo, Raffaello, Correggio, Dürer — rajzai mellett mű­vészettörténeti érdekesség a fiatal Goya Szalmabábujá­nak bemutatása, éppen a Szépművészeti Múzeumban, ahol az állandó kiállításon Goya öt későbbi remekműve látható. A gyűjtemény koro­nája Rembrandt késői re­mekművel a Juno Itt van­nak Corot káprázatos tájké­pei. Renoir, Degas, Manet, Monet, Boudin, Pissarro kép­viselik a francia impresszio­nistákat. Őket követi Cezanne, Van Gogh és Gauguin festészete. Mindhárom művész kápráza­tos képekkel szerepel a gyűj­teményben. Gauguin „Jó na­pot, Gauguin úr” című fest­ménye, a Prágai Nemzeti Múzeumban látható kép ké­sői változata reprodukciókról jól ismert. Az európai­ múze­umlátogatónak ritka lehető­ségként ízelítőt ad a kiállí­tás az amerikai festészetből olyan mesterek, mint Gilbert Stuart, Michael Harnett, Prendergast, vagy a 20. szá­zadi Wyeth műveinek bemu­tatásával. Maga Armand Hammer az alábbi ajánlással bocsátotta útjára gyűjteményének ki­állítását: „A művészet öröme nem lehet csupán néhány gyűjtő kiváltsága. A művészi géni­usz munkáját mindenki szá­mára hozzáférhetővé kell tenni. Ezért utazik ez a gyűj­temény városról-városra, egyig néptől a másikig. Fel­keresi azokat, akiknek nem áll módjában, hogy elutaz­zanak a híres múzeumokba, megnézni a régebbi korok műalkotásait. Ez a gyűjte­mény nem néhány emberé, hanem a világ minden né­péé. A műalkotás nem ismeri a nyelv határait. Ezt a gyűj­teményt meghatottan és át­­lelkesülten nézték az embe­rek, bárhol mutatták is be. S ez megerősít abban a hi­temben, hogy a világ népei­nek közös a reménye, közös az álma, s ez erősebb, mint az őket elválasztó ellenté­tek." K. M. Goya híres fiatalkori képe: Sz&lmabábú ­m­i POM­­, — 5

Next