Kisalföld, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-15 / 140. szám
zi"-jegyzet Ezúttal nem egy főműsoridőben sugárzott tévéprodukcióról lesz szó, hanem sok kicsiről. Apróságról, melyek önmagukban nem is műsorok, hiszen általában két igazi műsorszám között találkozunk velük, ám mégis általuk áll össze az adásidő műsorrá sajátos hangulatúvá egyszóval Magyar Televízióvá. Íme egy füzér azokból az apróságokból, amelyek bosszantanak, vagy amelyeket nem értek. Nem értem például, hogy miért kell nálunk a két külön csatornára két külön műsorközlő. Hiszen a szomszéd televíziójából látjuk, hogy technikailag már megoldották ugyanannak a képnek egyszerre két csatornán való adását, s az egy szem bemondó egyszerre közli mindkét műsor nézőivel a programot. Persze, ehhez olyan műsoregyeztetés szükséges, amelyre úgy látszik mi képtelenek vagyunk, így aztán percenként ugrunk fel és kapcsolgatjuk a készüléket egyik állomásról a másikra, hogy le ne maradjunk egy film vagy egy vita elejéről. Pedig egy aprócska felirat a képernyő alján diszkréten figyelmeztethetne, hogy a másik adón kezdődik egy fontosnak vélt műsor A feliratok kapcsán hadd térjek ki egy régi tévés betegségre, a végeláthatatlan stáblisták közlésére. Legutóbb Vitray műsorában volt erről szó, a nézők százai nagy vehemenciával követelték leveleikben ezek megszüntetését, vagy legalább az ésszerű mértékek közé való szorítását. Én nem is arra hivatkoznék, hogy egy-egy műsorperc hány ezer forintba kerül. Egyszerűen unalmas és a nézőt boszszantó dolog az, ha naponta négyszer-ötször olvastatják el velünk ugyanannak a kábelesnek, alvilágosítónak és mellékberendezőnek a nevét. Vitray arra hivatkozott a Telerámában, hogy ezeknek az embereknek ez az egyetlen elismerésük. Nem igaz! Ezek az emberek végzik a munkájukat, amiért fizetést kapnak. Épp úgy, mint ennek a kéziratnak a legépelője, elolvasó szerkesztője, tipográfusa, kézirathordója, szedő és tördelő nyomdásza, korrektora az újságot nyomó gépmestere. Ugye furcsa lenne ha most ideírnánk valamennyiük nevét? És minden cikk után! S ha már a televízió ,,írásos’’ műfajainál tartunk, nem mehetünk el szó nélkül a Képújság mellett sem A nézők nagy része ugyanis nem tudja, mi is ez, hová tegve. Nos, a Képújság egy újfajta szolgáltatás lesz majd, ha ennek anyagi, technikai és társadalmi feltételei megérnek. Akkor a műsortól teljesen függetlenül, azzal egyidőben otthonról, egy irányító készülék segítségével kiválaszthatjuk mi saját magunk, hogy a képújság melyik szolgáltatására vagyunk kiváncsiak. Addig azonban — gyakorlatilag propagáló, ismertető célzattal — mindannyian ugyanazt látjuk külön műsorként amit a stúdióból kiválasztanak nekünk. Svéd betűkkel. Mert mint megtudtam, a rendszert szállító cég és magyar kollégáik ezt a már meglévő betűcsaládot találták a magyarhoz legközelebb állónak Aminek nincs hosszú ékezetes ó-ja, ö-je, ú-ja, de még az á-n is csak egy pontocska van, ha jól megfigyelik! Magyar betűkre nem volt pénzünk. Azt hiszem, korai ezzel a képújsággal bosszantani bennünket hisz ugyanazokat az információkat közli, amit más műsorok élőszóval. Persze, ha már létrehozták a külön szerkesztőségét, akkor annak működnie kell, információt kell szolgáltatnia, csakúgy, mint az Útinformnak, amelytől megtudom, hogy Balmazújvárosban ma éppen hol aszfaltoznak és Kecskeméten melyik csomópontban villog a sárga ... Rokona a Képújságnak a Betűreklám, amely elsősorban azoknak nyújt vigaszt, akiknek még nincs színes készülékük Mert egy-egy andalitó film után nem csapja őket szemközt azzal az őrületes kék fényével. A Betűreklám a maga esetenként magyartalan és hibás helyesírású terrorjával betört a főműsoridőbe. Talán egy kicsit már sok is ez a mai reklámmennyiség. Persze, lehet hogy azért túrák soknak, mert agyon játszottak, unalmasak, agresszívek és esetenként primitívek. Nálunk szinte mindent valami bugyuta harsánysággal akarnak reklámozni ugyanazokkal a szereplőkkel módszerekkel klisékkel.A klisék, az előregyártott szószerkezetek nem hiányoznak az igazi műsorokból sem. Csak zárójelben jegyzem meg hogy ha meglátom a híradóban azt a bizonyos kommentátorkettőst, akkor már tudom hogy így fog kezdődni az adás. ..A nemzetközi élet mai eseményei közül beszámolunk arról, hogy...” s rögtön rímel rá a hazai mondóka .Magyarország mai napjáról pedig egyebek között elmondtuk, hogy...” Fogadjunk, kitalálták kik ők! Nem hiszem, hogy tíz év alatt ne sikerült volna egy új bevezető mondatot találni.) Visszatérve a reklámra, erényeként említhető hogy rá van írva. Mármint az, hogy reklám Nem úgy mint néhány „igazi műsor”-ként kifőzőcskézett és tálalt alra bujtatott társára. Remélem, a tévé legalább fizettet hirdetési díjat azokkal a cégekkel melyeket a Főzőcské-ben vagy legújabb kiskunéban a Nem csak nőknek-ben reklámoz. Mert az nevetséges lenne ha azért a másfél kiló krumpliért és két tojásért adná el magát a tiszteletre méltó intézmény. Hiszen valóban tiszteletre méltó és mi, szeretjük is. Azt már nem mondanám, hogy hibáival együtt. A hibákat nem vagyok hajlandó szeretni, s ha ezúttal ezekből a bosszantó apróságokból gyűjtöttem egy csokorra valót, az azzal a szándékkal történt hogy a jövőben ne találkozzunk ezekkel. Legalábbis ne túl gyakran.. Dusza András Felhívás népművészeknek Vásár és kiállítások A győri zenei nyárnak hagyományává vált már, hogy népművészek részvételével kirakodóvásárt rendeznek a sétálóutcában, a Lenin úton. Az idén július első vasárnapjára várják mindazokat, akik szerepelnek a Népművelési Intézet Vásározni jogosult népművészek című kiadványának listáján, valamint azokat, akiket a rendező — Petőfi Sándor városi Művelődési Központ — meghív. A Lenin út elején rakhatják majd ki portékájukat a népművészek, s közülük néhányan bemutatót tartanak munkájuk folyamatából. Ugyancsak a zenei nyár kísérő programjainak sorában nyílik kiállítás B. Hegyi László keramikus munkáiba a Liszt Ferenc Állami Zeneiskola udvarában. A csütörtökön — 16-án — délután ötkor nyíló tárlaton Véner Tibor művészettörténész mutatja be az alkotót. Pénteken ugyancsak képzőművészeti csemegével szolgál a rendezvénysorozat: a Műcsarnokban délután ötkor Udvardi Erzsébet Képek Arany János balladáihoz című tárlatát nyitja meg Konok Tamás, a megnyitón közreműködik Bars József, a győri Kisfaludy Színház művésze. A képekből már láthattak ízelítőt a televíziónézők, hiszen a kiállítás a budapesti Műcsarnokból érkezett Győrbe, s a Stúdió ’83 című műsor beszámolt előző fogadtatásáról. Az érdeklődők július 31-ig láthatják Udvardi Erzsébet képeit. Felvételünkön a zeneiskola udvarában bemutatkozó B. Hegyi László keramikus látható egyik plasztikájával. ■ BOLGÁR IPARMŰVÉSZEK KIÁLLÍTÁsa. A Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja és a Bolgár Művészeti Alap szervezésében bemutatott kerámiák, fafaragások, ezüst ékszerek, bortárgyak június 23-ig tekinthetők meg a budapesti Derkovits Teremben. A játékmackó születésnapja Erről a születésnapról kevesen tudnak, pedig érdemes megemlékezni arról, hogy a világszerte kedvelt játékmackó, angol nevén a teddy bear — épp ezekben a napokban 80 éves. A történet stílszerűen mesébe illő. Vagy száz évvel ezelőtt nyitotta meg varrodáját Giengen nevű német városkában Margarete Steiff. A fiatal lány testi fogyatékos volt. Szorgalmasan dolgozott, gyermekkabátokat, szoknyákat készített. Egyszer maradék filcből elefántfigurát varrt, amit kitömött és tűpárnának használt. Ismerőseinek annyira megtetszett, hogy többen kérték, készítsen nekik is hasonlót. Steiff kisasszony hamarosan árusítani is kezdte a tűpárnákat — hat év alatt 5 ezer darab került ki a keze alól. Az elefánt „testvérkéket” kapott — ló, csacsi, malac és teve csatlakozott hozzá, s a figurákat már dísznek, játéknak használták. Az üzlet virágzott, s a rokonságból többen betársultak, közöttük egy unokafivér, Richard Steiff. Az ő ötlete volt a sorozat bővítése olyan mackókkal, amelyeknek feje, karjai, lábai mozgathatók. 1803 tavaszán mutatták be az új termékeket a lipcsei vásáron. Nem sok sikerrel, a mackó nem keltette fel a vásárlátogatók figyelmét. Richard már csomagolta portékáját, amikor — az utolsó pillanatban — megjelent egy amerikai Azonnal háromezer darabot rendelt, és New Yorkba vitte. Igazán meseszerűvé innen válik a történet. A Giengenben ma is működő cég aligha tudná megmondani, mennyit adtak el azóta összesen. Vízi- és más kalandok a Balatontól Szigetközig Két hét alatt olvasóvá lenni? A táborok célja az igényfelkeltés „Azt ajánlom, hogy inkább a tárgyakat bemutató, mint az alaki vonatkozásokról tárgyaló könyveket olvassátok, azaz inkább olyanokat, amelyek példákat adnak, s a dolgok végzését mutatják meg, mint olyanokat, amelyek a szabályokról való elmélkedésekre tanítanak. E tekintetben sok hibát követnek el az iskolák, elvont szabályokkal kínozzák és kerülő úton vezetgetik az elméket, ahelyett, hogy egyenesen a dolgok megismertetésére törekednének.” A 17. század nagy pedagógusának, Comeniusnak a szájából hangzottak el ezek a szavak, amikor Lórántffy Zsuzsanna kérésére Sárospatakon vállalt pedagógusi állást. Comenius igazához nem férhet kétség, noha az iskola nem mondhat le a szabályok megtanításáról sem. Talán a többi ok mellett az elmélet és a gyakorlat helytelen aránya is közrejátszott abban, hogy másfél évtizeddel ezelőtt az olvasó nép fogalmához nagyon sok kedvezőtlen képtársult. Egy 1968-ban nyilvánosságra került reprezentatív felmérés tanúsága szerint a ország felnőtt lakosságának — beleértve a nagyobb iskolás gyermekeket is — 25 százaléka rendszeresen, 15—25 százaléka alkalomszerűen, a fennmaradó 55—60 százalék pedig egyáltalán nem olvas. Különösen kedvezőtlen volt a kép a falusi lakosság körében. 1968-ban az ország 3271 településéből ezer olyan községe volt Magyarországnak, ahol éves átlagban három forintnál nem költöttek többet könyvvásárlásra. Az Olvasó Népért mozalom eredményei azóta sokat javítottak a másfél évtizeddel ezelőtti adatokon, de a Könyvért Vállalat közelmúltban tartott sajtótájékoztatóján olvasási szokásaink újabb lazulásáról beszélt a vállalat igazgatója. Ennek ellenére az utóbbi évtizedben elért eredmények vitathatatlanok. Mint ahogyan az is, hogy a kedvezőbb kép kialakulásában az olvasótáboroknak is jelentős szerepe van. Életrehívásukat a Magyar Írók Szövetségének KISZ-szervezete kezdeményezte, s hamar további patrónusokra találtak. A mozgalom gazdája a Hazafias Népfront, de a lelkes támogatók között található a KISZ, a Magyar Úttörök Szövetsége, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Művelődési Minisztérium, a Magyar Írók Szövesége, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa és a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa. Az olvasótábori mozgalmat megindulásakor, a hetvenes évek elején viták és elentmondások is kísértek. Voltak, akik kétségbe vonták a hasznát. Mit lehet elérni tíz nap vagy két hét alatt az olvasóvá nevelésben? Megint mások szembeállították egymással az iskolát és az olvasótáborokat, a pedagógusokat és a táborokat vezető- (rókát, költőket, alkotókat Igazából az olvasótábor elnevezéssem fejezi ki a mozgalom lényegét, talán helyesbb lenne a művelődési tábor elnevezés, hisz az olvasás, és az olvasóvá nevelés a mozgalom egy nagyon fontos része, de nem az egésze. Az elképzelés megszállottjai olyan komplex műhelyként értelmezik az olvasótáborokat, ahol a könyv mellett a zene, a képzőművészet, a színház és számos más művészeti ág is helyet kap. S ahol nemcsak a művelődési igényfelkeltés, hanem a közösségi magatartás és együttélés módjai normái is előtérbe kell hogy kerüljenek. A táborokba elsősorban a hátrányos műveltségi helyzetben levő, de jó képességű és tehetséges fiatalok kapnak meghívást. Megyénkből az idén közel négyszáz általános és középiskolás diák vehet részt az olvasótáborokban A beled úttörőcsapat Vonvarcvasheeven, a soproni általános iskolások Mosonmagyaróváron, a kapuvári cigányok Balatonakaliban, a mosonmagyaróváriak Dunaszigeten a győri szakmunkástanulók Badacsonylábdihegyen, a megyei szakmunkástanulók pedig Novákpusztán verik fel sátraikat és ütik fel könyveiket A legérdekesebbnek a Hazafias Népfront megyeilága és a győri Petőfi Sándor városi Művelődési Központ Vízikaland elnevezésű olvasótábora ígérkezik, amelynek jellegzetessége lesz, hogy a gyerekek vizitúrán, nomád körülmények között töltik el a tábor tizenkét napját. Arra persze most sincs garancia, hogy az olvasótáborok két hét alatt pótolni tudnák a több éves hiányosságokat. Nem is ez a cél Hanem az, amit Bánlaky Pál szociológus így fogalmazott meg: ..Az olvasótábor ez emberi élet kiteljesedésének irodellje. Sűrített minta. Edzőválya, műhely. Ahol megpróbáljuk mindazt megvalósítani, amit a mindennapi életben is megtehetnénk, vagy meg kellene tennünk.” K. T.