Kisalföld, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-14 / 165. szám
Évadvégi mérleg a Filharmonikusoknál Több mint száz koncert itthon és külföldön Meghívások Esztergomba és Nyugat-Európába — Koncertszámunk rendkívül magas — mondta Baross Gábor az értékelésben. — Ezt tovább növelni a jövőben már nem szeretnénk. Harminc alkalommal léptünk pódiumra külföldön, tizennyolc filharmóniai és negyvenkét ifjúsági hangversenyt adtunk. Jelentősen nőtt — tavaly 17 volt — a saját szervezésű koncertjeink száma, az idén 33 alkalommal szerepeltünk így. Ezt egy kicsit az élet is kényszerítette ránk, hiszen növelni kellett saját bevételünket. Itt jegyezném meg, hogy az Országos Filharmónia hozzájárulása költségvetésünkhöz háromszázezer forint — ennyi volt 1968-ban is. A magunk erejéből 293 ezer forintos bevételt kellett elérnünk. Az elmúlt évadot értékelő beszámolóban több új kezdeményezésről esett szó. A zenekar felkarolta a Győrött élő művésztanárokat, s szópiákra koncertlehetőséget kínált. Hasznosaknak bizonyultak a különféle nagylélegzetű művek keresztmetszeteit kínáló ismeretterjesztő sorozatok is, végül új színfoltot jelentett a zenekar életében a Kun Béla lakótelepi Zöld iskola pódiuma, amelyen jó körülmények között szerepelhettek több ízben. Különösen kiemelkedő fontossága volt az iskolában megtartott zongoraavató hangversenynek, amelyen Jandó Jenő zongoraművész közreműködött. A lakótelepen persze még nem megy zökkenőmentesen a közönségszervezés, hiszen más-más jellegű munkát igényel egy könnyűzenei és egy komolyzenei koncert előkészítése. Továbbra is , fontosnak tartja az együttes, hogy az ifjúság zenei neveléséért sokat tegyen. Az elmúlt évadban a koncertek hatvan százaléka szólt ennek a korosztálynak, s különösen nagy érdeklődés kísérte a Szabadság a zenében tematikái összeállításukat — érthetően rendkívül fogékonyak voltak a zömmel romantikus szerzők műveiből összeállított koncertműsorokra a fiatalok. A fő profilt jelentő felnőtt koncertek közül Kozsuharov vendégfellépése hozott nagy szakmai sikert, emlékezetes még a Kodályest és a Haydn Évszakok, amelyet Jancsovics Antal igazgató-karnagy vezényletével és a burgenlandi kórus közreműködésével adtak elő. A Rádió 6-os stúdiójában Beethoven V. Szimfóniáját közvetítették előadásukban. Ami a zenekar tagjainak munkáját illeti, az irreálisan magas, évi 352 kötelező szolgálatot — az országban még senkinek sem sikerült teljesíteni ezt az ötvenes években megállapított követelményt, — a zeneművész szakszervezet és a Művelődési Minisztérium tárgyalásainak eredményeképpen a jövőben sikerül majd csökkenteni. Ezzel az örömhírrel zárult a beszámoló, majd Csobod Tibor, a megyei tanács művelődési osztályának képviseletében értékelte a zenekar munkáját. Legfőképpen becsülendőnek azt emelte ki, hogy a zenekar a mai nehéz körülmények között úgy tudott helytállni, hogy a tanács gazdasági szakemberei is elégedettek lehetnek, nemcsak a zeneszerető közönség. Külön örömmel nyugtázta a zenekar külföldi szerepléseit, amelyekkel nemcsak saját hírnevét, de a megye zenei életének hírnevét is öregbíti. Végül a próbatermi gondok megoldásáig kért még türelmet a zenekar tagjaitól, s kívánt sok sikert a következő évadhoz. Ez a következő évad azonban Jancsovics Antal igazgató-karnagy zárszavából ítélve félig máris elkezdődött, hiszen a nyári szünet megszakításával a Győri Filharmonikusok augusztus 1—13 között Esztergomban részt vesznek a nemzetközi gitárfesztiválon, ahol a hazai gitárművészek mellett kubai, görög, japán, csehszlovák, román, argentin, német versenyzőkkel lépnek majd pódiumra, ősszel pedig a zenekar húsz tagja NSZK-svájci-olaszországi turnéra készül a Deutsches Tournee Theater — a müncheni utazó színház — meghívására. így érthető, ha az évadzáró értekezlet után rögtön munkamegbeszélés is következett, s ismét kezükbe vették hangszereiket a muzsikusok. Pió M. • Immár tizenötödik önálló koncertévét zárhatta a Győri Filharmonikus Zenekar tegnap délelőtt. Mint önálló együttes 1968. március 1-től szerepel a koncertpódiumokon. Az évforduló egy kis emlékezésre is alkalmat adott a zenekar igazgatóhelyettesének, Baross Gábornak. Mint elmondta, 1968-ban 38 fő- és 16 mellékállású státusa volt a zenekarnak, ma negyvenkilenc főfoglalkozású muzsikus mellett a mellék- és részfoglalkoztatottságúakkal együtt hetvenöten tartoznak a filharmonikusokhoz. A kezdetekkor 1,3 millió, mára már ötmillió forint az együttes költségvetése évente, s a korábbi 50—55 koncert helyett ma rendkívül sok — 123 az egy szezonra jutó fellépések száma. Magyar utazók, földrajzi felfedezők Emléket állítanak azoknak a magyar utazóknak, földrajzi felfedezőknek, akik hozzájárultak földünk megismeréséhez, az egyetemes földrajztudomány és kultúra gyarapításához. A Magyar Földrajzi Társaság — más tudományos közintézmény közreműködésével — kialakítja a magyar utazók, földrajzi felfedezők című állandó kiállítást, amelyen tudománytörténeti gyűjteményéből minden érdeklődőnek bemutatja hazánk ■ fiainak áldozatos gyűjtő-, kutatómunkájának eredményeit, relikviáit. Az első ilyen jellegű tárlatot — amelynek Érd ad otthont a város egyik műemléképületében — ez év őszén, a múzeumi és műemléki hónapban nyitják meg a közönség előtt. Az afrikai kontinens feltárásában részt vett Teleki Sámuel, Magyar László, Sass Flóra, Torday Emil gyűjtőútját is érdekes tárgyak jelzik majd. Felhívják az utókor figyelmét Fenichel Sámuelre és Bíró Lajosra, Új- Guinea áldozatkész kutatóira. A XX. századi magyar utazók közt állítják ki például Almásy László sivatagi expedíciójának, ifj. Lóczy Lajosnak, szumátra és Dél- Amerika ..vallatajának”. Kittenberger Kálmán, Széchenyi Zsigmond vadászutazóknak gyűjteményeit. A többi közt Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós világűrbeli munkásságáról is tájékoztatták majd a látogatókat a kiállítás rendezői 1983. július 14., csütörtök Reneszánsz muzsika a Jezsuita teremben Régi Zene Stúdió a neve annak a reneszánsz zenei együttesnek, amely hétfőn este a soproni Jezsuita teremben adott hangversenyt. Az együttes 1978-ban alakult azzal a céllal, hogy a reneszánsz muzsikát népszerűsítse. Eredeti lejegyzések alapján, korhű hangszereken játszanak. A hangversenyen az együttes művészeti vezetője, Klembala Géza rövid történeti áttekintést adott a reneszánsz zenéjének alakulásáról, fejlődéséről és bemutatta a hangszereket. Ízelítőt kaptunk a XV. és XVI. század európai dallamaiból, tánczenéjéből. Játszottak többek között Josquin Des Prez, Heinrich Isac, Orlando di Lasso, Arnold von Bruch műveiből. Egy-egy népszerű dallamnak több változatát is megszólaltatták, így például az ismert „Innsbruck ...” dallam különböző feldolgozásait. Elhangzott egy kis sorozat a lengyelországi Lublinban talált tánczenegyűjteményből is. A hangversenyen közreműködő négytagú voktálegyüttes előadásában francia chansonokat, német nyelvű bordalokat hallottunk. A Régi Zene Stúdió együttes nyolc tagból áll: négyen fúvós hangszereken, hárman vonósokon játszanak. A két különböző hangszercsoportot egy ütőhangszeres fogja öszsze. Mindannyian cserélgetik hangszereiket, így nagyon sok korabeli hangszertípussal találkozhattunk. Közülük talán legismertebb a blockflőték családja: az ide tartozó, eltérő hangolású hangszerek a furulyához hasonlóak. A görbekürtöknek nemcsak a formájuk, a hangszínük is különös. A hosszú nyakú lantfélék családjába tartozó 3 húros rekec bunkórökből készül. Európa-szerte elterjedt ázsiai eredetű középkori vonóshangszer a fidula, melynek érdekessége, hogy a vonóval megszólaltatott négy mellett van még egy ötödik húrja is, melyen az előadó hüvelykujjával pengetve kísérheti a dallamot. Bemutatták a gambacsalád tagjait is: ezek nevüket onnan kapták, hogy a játékosok térdeik közé állítva használták őket. A Régi Zene Stúdió nemcsak zenei élményt nyújtott, hanem a történeti tájékoztatóval és hangszerismertetéssel eleget tett a másik fontos funkciójának is — rendkívül magas színvonalon szolgálta az ismeretterjesztés ügyét. A Jezsuita terem széksorain helyet foglaló nézők megismerték, valószínűleg megszerették a reneszánsz muzsikát és bizonyára örömmel fogadnák máskor is a hasonló jellegű hangversenyeket — esetleg egy reneszánsz zenei fesztiválon belül. A terem és a történelmi környezet kiválóan alkalmas lenne erre a célra. Sopron zenei élete pedig egyedülálló, új, értékes színnel gazdagodna. H. E. Negyedmillió embert várnak Békefesztivál az ország közepén Hasznos, dicséretes kezdeményezésbe fogott laptársunk, a Képes Újság. Tavaly elhatározta, hogy baráti találkozóra öszszehívja lap olvasóit az ország földrajzi középpontjára, a Pest megyei Pusztavacsra. Hívásukra 200 ezer ember ment el a találkozóra. Ilyen nagy tömegre senki nem számított. Valóságos népünnepéllyé nőtt az olvasói találkozó. Szerencsére a Jeltoronytól — amely Magyarország földrajzi középpontját mutatja — körülbelül egy kilométerre fekvő, sík erdővel övezett füves terület alkalmas volt ennyi vendégre Pusztavacs, a központ A nagy tömegérdeklődés láttán a Képes Újság elhatározta, hogy hagyományt teremt e találkozóból és az idén 1983. augusztus 6-án és 7-én a béke jegyében ismét megrendezi Pusztavacs község határában a fesztivált. A tervezett időpont egybeesik a hirosimai atombomba ledobásának időpontjával és a nukleáris fegyvereik elleni tiltakozás világnapjával. Mindez arra késztette a szervezőket, hogy a magyar békemozgalom vezető testületének támogatásával nagyszabású ,,Képes Újság Békefesztivált” rendezzenek. Az idén negyedmillió résztvevőre számítanak. A fesztivál színhelyét a 4-es és 5-ös főútról lehet megközelíteni. A nagyszabású eseményre az utazási irodák külön autóbuszokat indítanak. A Volán sűríti a monori és az Örkényi vasútállomásokról induló járatokat, melyek érintik a fesztivál színhelyét. A Jeltorony és a fesztivál helyszíne közötti forgalmat nyitott városnéző kisbuszok segítik. Országos hírű művészek A fesztiválra érkező vendégeket szórakoztató, de tartalmas program várja. A szabadtéri színpadon augusztus 6-án reggel 8 órától. 7-én 13 óráig megszakítás nélkül éjszaka is zajlik a műsor. Fellépnek országosan ismert színművészek: Bessenyei Ferenc, Bodrogi Gyula, Szabó Gyula, Szirtes Ádám, Tiboldi Mária. Népdal- és magyar nóta énekesek: Madarász Katalin, Gaál Gabriella, Bojtor Imre. Urban Kati. Táncdal énekesek: Aradszky László Komár lászló. Szűcs Judit. Soltész Pezső. Zenekarok: V Moto-Rock. P. Mobil. Fórum: 100 Folk Celsius. A hivatásos művészeken kívül 150 amatőr művész és művészegyüttes jelentkezett a fellépésre. Az ország három különböző városában előselejtezőkön válogatják ki a legjobbakat. Fellépnek a műsorban a tévé „Ki mit tud?” vetélkedőinek közönségkedvencei, akikre a tévénézők szavaztak, azokat személyesen is láthatják-hallhatják a fesztiválon. A gyerekeknek külön műsort szerveztek, jól ismert gyermekszínészek és bohócok szórakoztatják majd a fesztivál legifjabb résztvevőit. A sportpályákon autósok és motorosok vetélkednek. Összemérik erejüket a legjobb magyar női futballcsapatok. Lesz kutya- és léggömbbemutató, sárkányeresztés, ejtőernyőugrás. A fesztivál talán legérdekesebbnek ígérkező eseménye a csoportos esküvő az ország közepén, a Jél toronynál és közös lakodalom a fesztivál területén. Eddig 8 pár jelentkezett, akik a fesztivál ünnepségei keretében kívánják megtartani esküvőjüket. Az ország leghíresebb vőfélye köszönti majd a menyasszonyokat és vőlegényeket és együtt indul a násznép lovaskocsin az esküvő színhelyére. Az új párok a fesztivál színpadján bemutatkoznak, és itt vehetik majd át a különböző vállalatok, intézmények ajándékait. A közös lakodalomba a fesztivál minden résztvevője hivatalos. Híres zenekarok húzzák majd a talpalávalót és bárki táncolhat a menyasszonyokkal.mészetesen árusítják is portékáikat. A közönség szavazatai és a szakzsűri bírálata alapján a legkiválóbbak jutalomban részesülnek. Országos kirakodó vásár és árubemutató is színesíti a fesztivált. Itt nemcsak kisiparosok, népművészek, hanem vendéglátó üzemek, vállalatok, áruházak, állami gazdaságok, háztáji gazdaságok és kiskerttulajdonosok is bemutatják termékeiket. Eddig már közel 300-an jelentkeztek. Bizonyára kedvelt hely lesz a bortermelők bemutatója a „Bor” utcában. Itt mindenki saját termelésű, legjobb borát árusíthatja. A vásár területén áll majd egy 25 méter magas feldíszített vásárra, aki felmászik rá és lehoz egy szalagot, ajándékot kap. A „mutatványosok” utcájában ringispil, ördöghinta, céllövölde, csillagjósda fokozza majd az igazi vásári hangulatot. ‘ Üzenet az utókornak A fesztivál központi gondolata azonban a béke. A Képes Újság megkérte olvasóit, küldjenek békeüzeneteket a világ népeinek és a jövő nemzedékének. Ezeket az üzeneteket a fesztivál napjára megjelenő Képes Újságban közük. Ebből az alkalomból az egész lapot a fesztivál, a béke jegyében szerkesztik. A Hazafias Népfront, az Országos Béketanács, a Nőtanács és a KISZ helyi szervei békemeneteket, kerékpáros béketúrákat, autós békekaravánokat indítanak a megyékből városokból az ország közepére. A magyar ifjúság békeüzenetét és békezászlóit az METSZ ejtőernyősei hozzák, akik a fesztivál területén érnek földet. A békeküldöttségeket Farkas Bertalan űrhajós fogadja, és átveszi a békezászlókat békeüzeneteket az érkezőktől. Ezeket az összegyűjtött békeüzeneteket elhelyezik egy bronzkazettában, amit csak száz év múlva szabad felbontani. A községi tanács és annak mindenkori jogutódja őrzi majd az elhelyezésről szóló dokumentumot. A kazettát békemenet viszi a színpadtól az ország közepére, a Jeloropyhoz, ahol befalazzák egy betonoszlopba. A békeüzenetek elhelyezése után a kétnapos ünnepség záróakkordjaként, augusztus 7-én az esti órákban béke- Hizek gyulnak majd a fesztivál területén melyekbe jelkénesen elégetik a háborúszellemét, és az, pmhoricég életét fenyegető atomfegyvereket. Jeltorony Pusztavacs határában, az ország földrajzi középpontján áiadására. Népművészek és kirakodó vásár Ott lesznek a fesztiválon az ország legjobb amatőr képzőművészei: fafaragók, hímzők, festők. Külön „művészutcák” nyitnak részükre, ahol a vendégek szeme láttára dolgoznak és ter HUMFÖLD . *