Kisalföld, 1983. augusztus (39. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-10 / 188. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1983. AUGUSZTUS 10., SZERDA ARA: 1,40 FORINT XXXIX. ÉVFOLYAM, 188. SZÁM Színes programok Alkotmányunk ünnepére Immár hagyományosan , Budapesten a Kossuth Lajos téren ünnepélyesen avatják néphadseregünk új tisztjeit. Ismét megrendezik a Parlament előtti Duna szakaszon a vízi- és légiparádét, este pedig színpompás tűzijáték nyújt látványosságot — tájékoztatták az újságírókat kedden a Magyar Néphadsereg, a Magyar Honvédelmi Szövetség és a KISZ Ifjú Gárda országos parancsnoksága képviselői. A már esztendők óta kialakult programnak megfelelően az ünnepnapon délelőtt 10 órakor kezdődik a tisztavatás a Parlament és az állami zászló előtt. A tisztavatást követően 11.30 órakor kezdődik a vízi-és a légiparádé, amelynek rendezője a Magyar Honvédelmi Szövetség. Az idén 22. alkalommal veszik birtokukba a Dunát és a légteret a Parlament előtt a Magyar Honvédelmi Szövetség sportolói, az MHSZ-szel együttműködő szervezetek képviselői. A nézők megismerkedhetnek a Magyar Néphadsereg és az MHSZ technikai eszközeinek egy részével, ízelítőt kapnak a fiatalok, a sportolók technikai ismereteiből. Ez alkalommal sem hiányoznak majd a Duna fölött a zászlós helikopterek, a motoros és a vitorlázó repülőgépek és a Magyar Néphadsereg nagy sebességű gépei. Az érdeklődők megtekinthetik a Delfin-típusú repülőgépek egyéni és kötelékrepülését, miközben a vízen a Magyar Néphadsereg úszó és szállító járművei és a flottilla egységei vonulnak fel. Ezek sorát a tűzoltó hajó zárja, amely évek óta nem szerepelt a víziparádén. A parádé leglátványosabb színfoltjának az ejtőernyősök bemutatója ígérkezik: láthatók majd decant- és célbaugrások, kupola- és csillagalakzatban megformálva. A deszantugrások befejeztével hat sárkányrepülő mutatja be gyakorlatát. A 21 órakor kezdődő tűzijáték — ígérik — színpompás fénykoron át varázsol majd Budapest fölé. Kísérleti bérszabályozás fertőtlen Érdekviszonyok alul- és felülnézetben Új lakótelep létesül Sopronban Gazdasági körtünet: a nagyberuházások átmeneti megszűnése, a nagy volumenű — milliárdos — megbízások hiánya súlyos próbatétel a nagy építőipari szövetkezetek számára. Nehezen is képesek dacolni a megváltozott helyzettel. Mint a KSH megyei jelentéséből is kitűnik: az építővállalatoknál csökkent a munka termelékenysége. Ezzel szemben a kisebb szervezetek, esetünkben az építőipari szövetkezetek képesek alkalmazkodni az új helyzethez, termelékenységük jelentősen nőtt. Különösen nagy az előrelépés 1983-ban a Fertődi Építőipari Szövetkezetben. Az árbevétel 20 és a nyereség csaknem 30 százalékos növekedésében alighanem döntő szerepe van az új, kísérleti bérszabályozásnak is. üdülő szerkezetépítését, ez 15—18 millió forintot hoz. Szeptembertől folytatják Tatabányán a leendő lakások szerkezetépítését: 420-ból 176-ot már elkészítettek. Sopronban kész az Arany János úti lakótelep beépítési terve. Ott körülbelül 300 lakást építenek a szövetkezetiek, s a munka előkészítését már elkezdték. Munkájuk tehát bőven van, amit ma kevés építőipari cég mondhat el magáról. Sopron egyébként is jó lakáspiac: a fertődiek immár egymillió(Folytatás a 2. oldalon.) Létszám és munka Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium irányítása alá tartozó 20 építő szervezetnél ez évtől újszerű bérszabályozás lépett életbe. Ennek az a lényege, hogy nincs bérszínvonal, nincs bértömeg és más kötöttségek. A bérnövelés alapja a hatékonyság. Nekünk igen kedvezőek a tapasztalataink a kísérleti bérszabályozással kapcsolatban — magyarázza Sántha Lajos, a szövetkezet elnöke. — Különösen kedvező, hogy a létszám mindenkor alkalmazkodhat a munkaellátottsághoz: ha sok a megbízás, nyugodtan (anyagi következmények nélkül) növelhetjük a létszámot, s ugyancsak mód van a csökkentésre is, csökkenő munkaellátottság esetén. — Mennyivel nőttek a bérek az év első felében a kísérleti bérszabályozás keretei között? — Majdnem 11 százalékkal. — Vagyis a bérkiáramlás meglehetősen felgyorsult. Van-e mögötte népgazdasági többletérték? — Természetesen. A jövedelmezőségi mutatónk 13,8 százalékról 19,6 százalékra nőtt. Nyereségünk fél év után 21,8 millió forint, 5 millióval több a bázisnál. Növekedett 5 százalékkal a létszám is, de ez a kísérleti bérszabályozás révén nem okoz gondot. Sokmilliós vállalkozások A fertődiek példája nem egy a sok közül, hanem kifejezetten egyedi jelenség. Sok tény mellett érdemes megemlíteni, hogy újabban a Kisalföldben ilyen hirdetéseket olvashatunk: „Fertődi építésű lakás eladó”. A tulajdonos meg van győződve arról, hogy így jobb áron kel el az ingatlan, s ebben igaza van. Kétségkívül ez a szövetkezet kiemelkedett a mezőnyből az utóbbi években, jobb minőségben épít, mint vetélytársai. No, és a nagyságrendek is számottevőek. Az idén 128 lakást építenek a fertődiek Sopronban. Szeptemberre befejezik a fertődi muzsikaház teljes felújítását, ami egymagában 30 millió forintos munka és jól jövedelmez. Balatonfüreden augusztus végére befejezik 72 társas . Több tucat gépen füt át az alkatrész, amíg a villany égő, illetve a neoncső elkészül. Az Egyesült Izzó itt. Kisalföldi Gépgyárában egy újabb automata gép kísérleti példányát készítik, amely a villanyégő legkisebb alkatrészének, az úgynevezett üveglapkának a gyártására alkalmas. Erre a lapra kerül majd az izzószál. Cukorkémiai konferencia A cukorkémia különböző területeinek kutatási eredményeiről és gyakorlati tapasztalatairól nemzetközi tudományos tanácskozás kezdődött kedden Budapesten a Műszaki Egyetemen. Négynapos a szakmai programja a rendezvénynek, amelyen a világ minden tájáról 140 külföldi kémikus vesz részt, 40 magyar szakemberrel együtt. A tanácskozáson elhangzott, hogy a „cukor” a közvéleményben általában az élelmiszeriparhoz kapcsolódik fogalmilag, és közvetlenül fogyasztási cikket jelent. A cukorkémia vizsgálódási köre azonban ennél jóval szélesebb, e tudományterület szakemberei a természetben igen elterjedten található egyik vegyületcsaláddal, a szénhidrátokkal foglalkoznak. Ezeknek különböző szerkezetű változatai egymással vagy más, szerves molekulákkal összekapcsolódva fontos szerepet játszanak az élet számos területén. Cukorszármazzékok vesznek részt például az élősejt öröklődési mechanizmusának működésében. Mivel építőkövei a biológiai tulajdonságokat hordozó géneknek, ugyanakkor fontos összetevői a vércsoportokat meghatározó glükoprotekteknek sőt számos nagy hatású antibiotikumnak is, amelyek viszont a korszerű gyógyászat nélkülözhetetlen segédeszközei. A cukrok sokféleségére jellemző, KrílVoregyo,4 eres ös összekapcsolódásából jön létre a növényvilág legelterjedtebb vázmolekulája, a neu„ióz ugyanúgy, mint az állatvilág páncélalapanyaga a kitin. Ilyen és hasonló témákról — beleértve a kémiai, a biokémiai és az analitikai vizsgálatokat is — meghívott tudósok, magyar szakemberek tartanak előadásokat a tanácskozás plenáris ülésein. Emellett több mint húsz európai ország kutatói csaknem 200 egyéni szakmai konzultáción — úgynevezett poszter-előadáson — ismertetik a különböző szakterületeken elért legújabb cukorkémiai eredményeket. . ■ Pár nappal ezelőtt még a kombájnok torkából folyt az idei búza. Ma már megyénk malmaiban a termést lisztté őrlik. A Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat soproni üzemének életéről szól tudósításunk a 3. oldalon. Kevesebb az uborka Irányított fajtaváltás Még tart az uborkaszezon, de már nem az igazi. Szerencsésebb esztendőkben ilyenkor zöldell, kacsosodik és termésének még felénél sem tart az uborka. Idén viszont a szárazság nem keveset ártott e növénynek. Sokhelyütt már megsárgultak, leszáradtak a levelek, elhullatták termő virágaikat, vagy éppen az aprócska uborkák növekedés nélkül elsatnyultak, meggörbültek. Országosan is számottevő mennyiségű uborkát termelnek megyénk kis- és házikertjeiben. És mivel a termés jórésze nyersen vagy feldolgozva exportra kerül, a fogyasztási szövetkezeteknek és a feldolgozóüzemeknek egyáltalán nem mindegy, hogy mennyi és milyen minőségű uborkát kapnak. + + + — A termelők szerződései alapján a Győri Áfésznak mintegy 3300 tonna uborkára volt szerződése — mondta Farkas Zoltán termelési igazgató. — Még kissé óvatosak is voltunk, mert mi csak 32000 tonna felvásárlását terveztük. Sajnos a szárazság megtépázta a reményeinket. Szépen kikeltek az uborkák jó termésre lehetett számítani, annál is inkább, mivel a terület negyven százalékára a legkorszerűbb hibrid fajtákat vetették a termelők. Sajnos, éppen ez volt az egyik baj, mivel az intenzív fajták nem bírták a szárazságot és ahol nem tudták öntözni, ott eléggé károsodott az állomány. Jelenleg úgy látjuk, hogy körülbelül kétezer tonna uborkát tudunk majd felvásárolni. Ennek egy részét saját konzervüzemünkben feldolgozzuk, más részét nyersen a Hungarofrukton keresztül exportáljuk, ezenkívül • jelentős mennyiséget adunk át a megyei Zöldért Vállalatnak Mivel idén a szárazság miatt sok a károsodott, a görbe és a vöbös uborka, ezt is felvásároljuk. Java termelők is jól járnak, mert a különben nem szabványos uborkáért is kapnak némi pénzt. .Másrészt az áfész, ha nem is olcsón, de ezeket a görbe, göbös uborkákat fel tudja használni alapanyagnak. Már azt is hozzáteszem, hogy ez többe kerül nekünk, mintha a drágább, de jobb minőségű uborkát dolgoznánk fel. — Mindenesetre az idei esztendő tanulsággal szolgál számunkra — mondta Boros Péter termelési igazgatóhelyettes. — Látjuk hogy a fajták kiválasztását nem szabad teljesen a termelőkre bízni. Ezért a jövőben az intenzív fajtákat csak olyan helyekre adtuk ki, ahol adottak a termelésükhöz szükséges feltételek, így egyebek közt az öntözés is. 4-4-4- Megyénkben az uborka egyik fő termőhelye a Rábaköz. A csornai áfész már esztendők óta sokat áldoz a termelés fejlesztésére az ij fajtól,- és technológiák megismertetésére, elterjesztésére. (Folytatás a 2. oldalon.)