Kisalföld, 1983. október (39. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-01 / 232. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1983. OKTÓBER 1. SZOMBAT ARA: 1,80 FORINT XXXIX. ÉVFOLYAM, 232. SZÁM ­ Loson­czi Pál beszéde az ENSZ-közgyűlés 38. ülésszakán Az enyhülés, az együttműködés valamennyi nép érdeke Az ENSZ-közgyűlés 38. ülésszakának csütörtök dél­utáni plenáris ülésén — kö­­zép-európai idő szerint a ké­ső esti órákban — szólalt fel Losonczi Pál, a Népköztár­saság Elnöki Tanácsa emlé­ke. Beszédében a követk­­ő­­ket mondta: Elnök úr! Két világégés szörnyű ta­pasztalata nyomán szerveze­tünket éppen az a nagy el­határozás hívta életre, hogy — alapokmányunk szavai­val — „megmentsük a jövő nemzedékét a háború borzal­maitól”­ . E munkánknak ott­hont adó palota falába is ezt az évezredes emberi óhajt vésték: „Nemzet ne emeljen kar­dot nemzetre, és ne tudja meg soha többé, hogy mi a háború.” De vajon elmondhatjuk-e,­­hogy akárcsak a közelébe ju­tottunk már e nagy célnak? Úgy érzem, a kérdés ma­ga is illuzórikusnak hat a jelen történelmi pillanatban, amelyet sajnos a nemzetkö­zi feszültség kiéleződése jel­lemez. Fokozódik a konfron­táció, kísérletek történnek a világbéke fenntartását bizto­sító erőegyensúly megbontá­sára, katonai fölényszerzésre, a népek nemzeti és társa­dalmi felszabadulási folya­matának visszafordítására. Mindez aggodalommal tölti el a Magyar Népköztársaság népét és kormányát. E veszélyes helyzet kiala­kulásának fő okát a fegyver­kezési hajsza fokozódásában látjuk. A példátlan arányú fegyverkezés nemcsak köz­vetlenül, a nukleáris kataszt­rófa eshetőségével fenyege­ti civilizációnkat, hanem közvetve is: azáltal, hogy el­­tékozolja az emberiség anya­gi és szellemi erőforrásait, megfosztja a népeket a munkájuk által létrehozott javak jelentős részétől, tar­tósítja a gazdasági elmara­dottságot egész sor fejlődő országban. Vajon nem kép­telen ellentmondás-e ez a tudomány és a technika szá­zadában? Akkor, amikor kézzelfogható közelségbe ke­rült az olyan globális prob­lémák megoldási lehetősége, mint az új energiaforrások feltárása, az óceánok kincsei­nek kiaknázása, a világűr békés meghódítása, az éhín­ségek és a pusztító népbeteg­ségek felszámolása, a roha­mosan romló természeti kör­­nyezet megmentése. Vajon elképzelhető-e globális együttműködés nélkül e va­lóban nagyszerű lehetőségek valóra váltása? Hiszen már szervezetünk alapokmányának elfogadásá­val erre tettünk ünnepélyes ígéretet: egymással jó szom­szédként békességben élünk együtt, és előmozdítjuk a szociális haladást s az élet­­feltételek javítását. A Magyar Népköztársaság­nak, ha szabad ÍS­ monda­nom, hitvallása a különböző társadalmi rendszerű álla­­mok békés egymás mellett élése. Ezen mi nem pusztán azt értjük, hogy nincs há­ború, bár az sem kevés! Szá­munkra a koegzisztencia, a népek és kormányok tevé­keny együttműködése, köl­csönösen előnyös politikai, gazdasági és kulturális kap­csolatainak állandó erősíté­se. Nekünk az utóbbi egy­másfél évtizedben igen jó tapasztalataink vannak erről, s úgy tudom, hogy partnere­inknek sincs oka a csalódott­ságra. Szélesebb kitekintéssel: az enyhülés felfelé ívelő szaka­szában, a hatvanas években és a hetvenes évek első felé­ben fontos megállapodások születtek a nagyhatalmak. il­letve más államok között a tömegpusztító fegyverek el­terjedésének, mennyiségi és minőségi fejlesztésének meg­akadályozásáról, valamint korlátozásáról a földön, a vi­lágűrben és a tengerek mé­lyén Európában a 35 állom­ás kormányfő részvételével megtartott helsinki értekez­let tartós elvi alapokra he-­­­vezte a további együttmű­ködést. Fellendültek a poli­tikai, gazdasági és egyéb kapcsolatok. Ázsiában, Af­rikában, Latin-Amerikában gyors ütemben folytatódott a gyarmati sorból felszabadult új államok megerősödése. Van-e név, amelynek érde­keit ez sértette volna? Van-e nép, a­­ely úgy érezem , hogy veszített az enyhülé­­sen? Ilyen nép, elnök úr, nincsen! A Magyar Népköztársaság kormánya, a magyar néptől kapott meghatalmazásának megfelelően, legfőbb külpoli­tikai feladatának ma is az enyhülés­­ eredményeinek megőrzését, a nemzetközi párbeszéd és együttműködés fenntartását és bővítését te­kinti, mind a kétoldalú kap­csoltaiban, mind a nemzet­közi fórumokon. Számunkra —­­nam­ot más országok szá­mára is — a békés egymás mellett élésnek nincs éssze­rű alternatívája. Ezért tölt el nyugtalanság­gal bennünket minden olyan jel,­­ amely a konf­rontációs hangulatok feléledésére utal;­­ minden olyan cselekedet, amely veszélyezteti az álla­mok közötti normális kap­csolatokat minden olyan fejlemény, amely­ további te­hertételként jelentkezik az amúgy is feszült nemzetközi viszonyokban. A Magyar Népköztársaság­nak az a meggyőződése, hogy a retorikai háború, a vádaskodás, a diszkriminá­ció, az erőpolitika rossz mód­szer, s amellett — mint a ta­pasztalat mutatja — meddő is. Régi igazság, hogy a ha­rag rossz tanácsadó. Jó ta­nácsadó a különböző társa­dalmi berendezkedésű orszá­gok közötti viszonyban is csak a józanság és az érde­kek kölcsönös figyelembe vétele lehet. Megelégedéssel nyugtázha­tom, hogy békés együttmű­ködési politikánk viszonzás­ra talált mindazon országok kormányainál, amelyek fe­lelősséget éreznek a nemzet­közi helyzet alakulása iránt. Továbbra is azon leszünk, hogy minél több kontaktus­ra, minél eredményesebb tárgyalásokra, politikai kon­zultációkra kerüljön sor kö­zöttünk a kölcsönök­­bizalom erősítése, a nemzetki lég­kör javítása érdekében, Elnök úr! Örömmel látjuk, hogy a közgyűlés munkájának je­lentős részét az egyre sürge­tőbb leszerelési feladatok megoldásának kívánja szen­telni. A Magyar Népköztár­saság az elmúlt években ma­ga is több fontos leszerelé­si javaslatnak volt tevékeny­­részese. Ezek a ma is érvé­nyes kezdeményezések azt a célt szolgálják, hogy a világ­­békét szavatoló stratégiai egyensúly a fegyverzetek lehető legalacsonyabb szint­jén valósuljon meg. Sajnos azonban javaslataink az Észak-atlanti Szerződés szer­vezete részéről mindmáig érdemi válasz nélkül marad­tak. Losoncai Pál, az Elnöki Tanács elnöke­­ az ENSZ OkSzíjó ü­­lés általános politikai vitájában szólalt fel. Legsürgetőbb feladat a nukleáris leszerelés A megoldatlan leszerelési problémák sokrétűek, s mindegyikük önmagában is fontos. Ha mégis kiemelek közülük néhányat, azért te­szem, mert jelentőségüket a mai feszült nemzetközi helyzetben különösen meg­határozónak érzem. Ilyen a hagyományos fegyverzetek korlátozása és csökkentése, a vegyi és más tömegpusz­tító fegyverek betiltása is. De a nemzetközi légkör gyökeres megjavítása, a há­borús veszély elhárítása ér­dekében ma leg sürgetőbb feladat a nukleáris leszere­lés. A Magyar Népköztársa­ság kormánya ezért megkü­lönböztetett fontosságot tu­lajdonít a Szovjetunió azon kötelezettségvállalásának, hogy semmilyen körülmé­nyek között nem vet be első­ként nukleáris fegyvert. Bi­zonyos: ha a többi nukleáris hatalom szintén hajlandó lenne arra, hogy ilyen köte­lezettséget vállajon, azt a vi­­lágközvélemény igen nagy megkönnyebbüléssel fogad­ná. Fontos kezdeti lépés lenne megítélésünk szerint a nuk­leáris leszereléshez vezető úton annak a javaslatnak a megvalósítása, hogy az atom­fegyver birtokában lévő álla­mok kölcsönösen fagyasszák be a nukleáris fegyverkész­leteiket. Úgy véljük továbbá hogy mielőbb szerződést kel­lene kötni a nukleáris fegy­verkísérletek teljes és álta­lános betiltásáról, s véget kellene vetni az újabb nuk­leáris fegyverfajták kifej­lesztésének, a meglévők kor­szerűsítésének. Az újabb, egyre bonyolul­tabb fegyverrendszerek meg­jelenése ugyanis azzal a ve­széllyel jár, hogy túlnőnek a meglévő megállapodások ha­táskörén, s egyre nehezebb válik a korlátozásuk és el­lenőrzésük. A nukleáris leszerelés tennivalókkal szorosan ösz­szefüggő feladatnak tartja,­­az e fegyverek elterjedésé­nek megakadályozására hi­vatott atomsorompón-szerző­­dés erősítését, s ezzel párhu­zamosan a nukleáris fegy­vernek birtokában nem levő államok biztonságának sza­vatolását. (Folytatás a 2. oldalon) ■ Az ÉPFU beled! állomása látja el Gy­őr-Sopron, Vas és Veszprém megyéket ömlesztett cementtel. Évente hetvenezer tonnát forgalmaznak. Ünnepség a GYÁÉV-nél Pályakezdő építőket köszöntöttek A hír diplomáciai nyelven fogalmazódott: tegnap dél­után a Győr megyei Állami Építőipari Vállalat fogadást adott fiatal pályakezdő szak­embereinek. A vállalat gaz­dasági-, párt-, szakszervezeti és KISZ-bizottsága által ren­dezett eseményen 215 ven­dégnek szólt a meghívó. Ugyan nem koktélpartira, nem is pezsgődélutánra, no­ha a rendezők igen­is, kül­sőségeiben is ünnepélyessé, mi több ünnepivé kívánták tenni az eseményt. A kétszáztizenöt vendég immár a 6700 dolgozót fog­lalkoztató nagyvállalatnál keresi a kenyerét, valameny­­nyien szakemberek. Százhet­­venegy közülük szakmunkás, harmincegynek szakkörén i­s­­kolai, tizenháromnak pedig felsőfokú végzettsége van. Kevés kivétellel valamennyi­­üknek a GYÁÉV az első munkahelye. Noha nem teg­­­nap kezdtek dolgozni most fogadta Jelképesen is a vál­lalat családjába őket. Ahoey tavaly is, két éve is, az ak­kori pályakezdőket. Követés­re méltó szokása a GYÁÉV- nek. Ha valamikor, úgy nálvára legelején van az embernek talán leginkább szüksége a bíztatásra. Nyilvánvaló, hogy fiatal kőműves, ahoev a most végzett építőmérnök se vár nagy szavakat. Nem eh­hez szoktak a fiatalok. Azt se hogy virágszirmot hint­senek a lábuk alá amiért éppen a GYÁÉV-et válasz­tották. A Győr medvei Ál­lami Építőipari Vállalat már akkor is létezett, amikor ezek a fiatalok még meg sem születtek. Holnapi boldogulá­sa azonban elképzelhetetlen nerebek között énnen a most belépő fiatal szakemberek nélkül. Ezért hát nagyon is tanul­ságos lehet tudniuk a pálya­kezdőknek, ha vázlatosan is, amit most már kenyéradó cégükről lehet és illik tud­ni. Csak amennyit a szűkebb hazában ismernek róla eset­leg a szomszédos Csehszlo­vákia déli vidékein, Pozsony­ban Brnoban, vagy éppen az ország fővárosában Cseh­szlovákiában. Noha a pálya­kezdőknek még nincs köze a vállalat eddigi eredményei­hez, bizonyosan megelégedé­sükre szolgál tudni: az or­szág legjobb építő közössé­gei között tartják a GYÁÉV- et számon. Az utóbbi évek­ben tíznél több nivódijat ér­demelt ki az általa épített létesítményeivel. Házgyára ma is az országban a leg­gazdaságosabban épít. A fia­tal számára, amit a vállalat eddig elért, esetleg keveset mond. Jövőjét viszont ők, ők­ is fogják alakítani. Hangsúlyozni kell a teg­napi eseményről: a GYÁÉV úgy fogadta ifjú szakembe­reit, ahogy csak a megkü­lönböztetett személyeket tisztelik meg. A vállalatnál jól tudják, szakemberek, utánpótlás nélkül nehéz bol­dogulni. Két éve még fo­gyott a GYÁÉV közössége, tavaly úgymond stabilizáló­dott a létszám, az idén gya­rapszik. De a feladatai se csökkennek, inkább nőnek. Noha a pályakezdők egy r­észe ismeri a GYÁÉV-et, hiszen kőművesek, műkőké­szítők a vállalatnál sajátítot­­ták el a szakmai fogásokat, eddig tanulók voltak most felnőttként számítanak rá­juk. Krankovits István ve­zérigazgató erről akarta meggyőzni a fiatalokat. Szak­munkásokat, szakközépisko­lát végzetteket, ifjú üzem­mérnököket, és pályakezdő építőmérnököket. Ahogy szá­mítottak rájuk, közvetlen munkahelyükön azok a szo­cialista brigádok, amelyek befogadják majd őket. A kétszázötvenegy pályakezdő így hát útra valót­­a nőtt az elkövetkező évtizedekre. Várhatóan megtalálják a he­lyüket, sikerül beilleszkedni­ük: holnap egy év múlva, tíz év múlva is olyan fontos­nak érzik majd magukat, ahogy a tegnapi fogadáson érezhették. Az építők család­jukba fogadták a pálvakez­­dőket. Az ünnepség rövid ideig tartott,­­ nem is volt­ többre szükség. Ám hogy a Pályakezdők meg is találták a helyüket az majd a hét­köznapokon dől el Megnyer­ni és megtartani értékén foglalkoztatni a pálvakezdő ifjú szakembert, kőművest és mérnököt: ez a hétköznapok feladata, s nem kevésbé fon­tos feladata, mint fogadni őket. F. J.

Next