Kisalföld, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-12 / 110. szám
KROP3KH ESEMÉNYEK A békeírónap eseményei A békehónap megyei rendezvényeinek sorában szombaton és vasárnap beszélgetésekkel és fórumokkal Ifjú Gárda szemlét tartanak a brennbergbányai úttörőtáborban. Hétfőn 15 órai kezdettel békegyűlés lesz Győrött, az MHSZ székházában. A gyűlés előadója a békemozgalom időszerű kérdéseiről Pethő Tibor, az Országos Béketanács alelnöke. Ugyancsak hétfőn kezdődnek a magyar-csehszlovák barátsági hét eseményei. Délben a győri Jereván étteremben nyílik a csehszlovák gasztronómiai hét, 18 órakor a győri Műcsarnokban Karol Drexler festőművész kiállítása. A barátsági hét ünnepélyes megnyitója 19 órakor lesz a nádorvárosi pártszékházban, műsort ad a pozsonyi Új Színpad operett együttese. Kedden a csehszlovák művészek a Kisfaludy Színházban tesznek látogatást. Délután a darnózseli termelőszövetkezetben magyar és csehszlovák mezőgazdasági szakemberek találkoznak. Mosonmagyaróváron kedden délután fél négykor a csehszlovákiai családi szertartásokról nyílik kiállítás a városi tanácson. Ausztriai vendégszereplésre utazik ma a győri Móra iskola néptánccsoportja. A tízesztendős iskolai táncegyüttes számos siker után, arst Bécs egyik elővárosában lép fel. A szép szakmai előrehaladást mutató közösség a Győri Áfész jóvoltából önálló művészeti csoporttá szerveződik, a végzett tanulók együtt maradva dolgozhatnak tovább. Véradóankét, szülők fóruma Egészségügyi hónapot tartanak Fertődön. A rendezvénysorozat a fertődi pártházban kezdődött, ahol dr. Rácz Attila osztályvezető főorvos megnyitója után Gulyás János, a Vöröskereszt megyei vezetőségének titkára tartott előadást. A megnyitót követően több előadást tartottak a környező községekben is, így többek között Fertőszéplakon, a téglagyár kultúrtermében a káros szenvedélyekről, Sarródon a művelődési házban a beteg és az orvos kapcsolatáról, Nyárligeten a községi klubkönytárban a szív- és érrendszeri megbetegedésekről. Május 14-én, hétfőn délután három órakor kerül sor a felnőtt elsősegélynyújtók versenyére a Fertődi Építőipari Szövetkezet klubtermében. Az egészségügyi hónap programjában ezenkívül még többek között véradóankét, szülők fóruma és érdbemutató is szerepel. A dán lakásügyi miniszter Sopronban Niels Bollmann dán lakásügyi miniszter, aki feleségével hazánkban tartózkodik, Hans Kühne, a dán királyság budapesti nagykövete és dr. Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszter kíséretében tegnap Sopronba látogatott. A vendégeket fogadta Markó József, a Sopron város tanácsa elnöke. CB-rádió Kivéjelünk: „Kisalföld" 10-től 16 óráig az AM 14-es csatornán Ügyeletes riporter: HORVÁTH SÁNDOR Vetélkedő A kisegítő iskolák megyei sporttalálkozóját ma délelőtt rendezik Csornán. A jeles vetélkedőn ötven kisdiák részvételére számítanak a rendezők. Csornán dől el, hogy kik képviselik a megyét az országos sporttalálkozón, amelynek június 19-től 23-ig Vác lesz a színhelye. iszákos patkányok. Ha van rá lehetőségük, a patkányok is rászoknak az italozásra. Legalábbis a Los Angeles-i California Egyetem tanulmánya szerint. A megállapításra hétéves vizsgálati megfigyelések nyomán jutottak. A kutatók szerették volna megtudni, hogy iszákossá válhatnak-e a patkányok azokká, mégpedig ugyanolyan arányban, mint az emberek esetében. Az alkoholt fogyasztó patkányok tíz százaléka teljesen rászokott a szeszre, megátalkodott iszákos lett. Siettek a fagyosszentek Pongrác, Szervác, Bonifác idén fittyet hányt a naptárra és előresietett. A múlt heti esetenkénti húsz fokot meghaladó átlaghőmérséklet után tíz fokkal lejjebb zuhant a hőmérő higanyszála. A győri Meteorológiai Főállomás adatai szerint Iián 9,5 fok, 9-én 9,6 fok, 10- én 10,3 fok volt az átlaghőmérséklet, és tegnapra sem vártak sokkal többet. A távfűtéseket szabályozó előírások szerint ilyenkor (12 Celsius fok alatt) már fűteni kell a lakásokat. Érdeklődésünkre Bernthaller Endre, a Győri Hőszolgáltató Vállalat főmérnöke elmondta, hogy a hideg idő ellenére az általános távfűtést nem indították meg újra, mert csak nagyon kevesen igényelték. Ezzel szemben az egészségügyi és egyéb intézményekben, ahol elemi szükséglet a megfelelő hőmérséklet, a fűtések újra megkezdődtek, így a győri Anyás Csecsemőotthonban csütörtöktől újra fűtenek. A hírhez tartozik még, hogy a vállalat már megkezdte a karbantartást. Ha a hideg mellé szél is párosult volna, a fagyosszentek nevét bizonyára „nem foglalják imába” sem a szolgáltatást adók, sem az igénybe vevők. ORVOSI ÜGYELET GYŐROTT: szombat reggel 7-től másnap reggel 7 óráig a Bacsó B. u. 51. szám alatti körzeti orvosi rendelőben. Telefon: 12-244. Gyermekorvosi ügyelet ugyanott, reggel 7-től másnap reggel 7-ig. Fogorvosi ügyelet is ugyanott, reggel 7-től este 7.30-ig. Este 15.30-tól másnap reggel 7 óráig, készenléti ügyelet. Reggel 7-től 13.30-ig a Megyei Rendelőintézet fogászata is ügyeletet tart. SOPRONBAN, reggel 7 órától vasárnap reggel 7-ig a Lenkey u. 5. szám alatti központi ügyeleti rendelőben. Telefon: 12-011. Gyermekorvosi ügyelet: reggel 7 órától vasárnap reggel 7-ig a Lenkey u. 5. szám alatt (a gyógyszertár melletti bejárónál). Telefon: 12-011. Fogászati szakrendelés: reggel 7 órától délután 1 tél 4-ig, a Szt. György u. 16. szám alatti iskola- 1 fogászati rendelőben. Telefon: 13-432. MOSONMAGYARÓVÁRON: szombaton reggel 7- től hétfő reggel 7-ig a szakorvosi rendelőintézetben, a Kapu Lajos tér 2. szám alatt. Telefon: 15-013. Felnőtt járóbeteg-fogadás uo„ 8 órától 11-ig. Gyermekszakellátás Is uo„ reggel 7-től 19-ig. Fogászati szakellátás Is uo„ reggel 7-től 13-ig. CSORNÁN: reggel 8 órától hétfő reggel 8-ig a Vörös Hadsereg u. 62. szám alatti új körzeti rendelőben. Telefon: 182. KAPUVARON: szombaton a rendelőintézetben reggel 7-től hétfő reggel 7-ig ügyeleti szolgálatot tartanak. Az ügyelet kiterjed Kapuvár városra és a volt kapuvári járás községeire, beleértve Röjtökmuzsaj és Ebergőc községeket is. Fogorvosi szakrendelés: a kapuvári rendelőinézetben 8—14-ig. GYŐRI TELEFONDOKTOR Témája: Kullancsokról kirándulóknak Hívható a 21-183-as telefonon ma reggel 8 órától hétfő reggel 7-ig. Hírek ■ A HVDSZ Bihari János táncegyüttese műsorát láthatják az érdeklődők ma este hét órakor Győrött. Az Ipari Szövetkezetek I. országos ifjúsági találkozója jegyében rendezendő előadásnak a Széchenyi Művelődési Központ ad otthont. □A BUDAPESTI MŰVÉSZETBARÁTOK Egyesületének mosonmagyaróvári csoportja vasárnap délután 5 órakor a Hunyadi u. 4. szám alatti előadóteremben összejövetelt tart az egyesületi tagok és a művészet iránt érdeklődők részére. Előadást tart dr. Szíj Rezső művészettörténész. ■ Külkapcsolatainkról fiataloknak. Május 14-én délután két órakor a József Attila Általános Iskolában Sándor Attila tart előadást a nemzetközi gazdasági kapcsolatok szerepéről. □ CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ WASHINGTONBAN. Szerdán este a washingtoni Kennedy kulturális központban a bécsi Volksoper társulata nagy sikerrel adta elő Kálmán Imre világhírű operettjét, a Csárdáskirálynőt. Az előadáson, melynek egyik sztárja a magyar Németh Sándor volt, megjelent Nancy Reagan, az amerikai elnök felesége is. A bevételt egy kábítószerellenes alapítvány számlájára fizetik be. ■ Lottónyerőszámok: A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Kincsesbányán megtartott 19. heti sorsolás alkalmával a következő számok kerültek kihúzásra: 13, 14, 49, 65, 84. □ ZENÉS RANDEVÚRA várják az érdeklődőket ma este fél nyolckor a jánossomorjai Balassi Bálint Művelődési Házban. Közreműködik Máté Péter, Ambrus Kyri, Aradszki László, Keleti Pál és a Körmendi duó. Megkérdeztük a szemklinikát A sérült állapota sokat javult Mint arról annak idején hírt adtunk, a csornai vasútállomáson a felelőtlen játékból történt robbanás egyik sérültjét, Hegyi Gyulát Debrecenbe, a Szemészeti Klinikára szállították, különösen veszélyes állapota miatt. Tegnap a klinika illetékese arról tájékoztatott bennünket, hogy a fiatalember állapota rendkívül sokat javult. Gyógykezelését tovább folytatják, várhatóan még egy szem- és kézműtétre lesz szüksége. 1984. május 12. Szombat — PONGRÁC napja A Nap kél 5.12 — nyugszik 20.11 órakor A Hold kél 16.47 — nyugszik 4.07 órakor Száz évvel ezelőtt, 1884. május 12-én halt meg — 60 éves korában — BEDRICH SMETANA cseh zeneszerző, a romantikus cseh nemzeti zeneművészet első kimagasló képviselője. Várható időjárás ma estig: Általában borult idő lesz. Csak időnként szakadhat fel kissé a felhőzet. További esőre, záporokra, helyenként zivatarra is számítani kell. A Dunántúlon többnyire északkeleti, másutt keleties szél várható, ami néhol megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 14 fok között, keleten 15 fok felett várható. A DUNA vízállása Dunaremeténél tegnap 410 cm, a RÁBA vízállása Győrnél 225 cm, mindkettő apadó jellegű. RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓMŰSOR KOSSUTH RÁDIO: 8.30: Családi tükör. — 9.00: Mit — hol — mikor — hogyan? — 9.15: Színes népi muzsika. — 10.05: A Nyitnikék matiné műsora. — 12.30: Déli zeneparádé. — 13.25: Orvosi tanácsok. — 13.30: Falufórum — Szolnok megyében. — 14.05: A hét embere. — 14.15:Népzenei példatár. — 14.25: Magyarán szólva. — 14.40: Mindennapi irodalmunk. — 15.10: Új,zene újság. — 16.00 : 168 óra. — 17.30: Évfordulók nyomában. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.45: Népdalelőadók hangalbuma. — 19.30: Szórakoztató idegenforgalmi séta Pozsonyban és Budapesten. — 20.30: Operák. — 21.01: Örökzöld dallamok. — 22.15: Bach-hangverseny. — 23.29: Hangszerszólók. — 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO: 8.11: Fúvó-S- keringők. — 8.20: Külno Hu. (ism.). — 8.35: Cseh népdalok és táncok. — 9.00: Napló. Márkus László. — 10.00: Szombat délelőtt. — 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. — ■’^15: „Babérköszörű.” — 14.00: Ritmus! — 14.35: Részletek Huszka Jenő—Martos Ferenc: Lili bárónő és Kálmán Imre—Szenes Andor—Szenes Iván: A Montmartre-i ibolya c. operettjéből. — 15.30: Magyarország ’84. Elsőgenerációs munkások Kisvárdán — 16.35: Slágerek. — 17.20: Belépés nemcsak tornacipőben. — 18.20: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 19.20: Böngészde a Zenei Antikváriumban. — 20.15: Morricone filmzenéiből. — 20.35: Közkívánatra! — 22.00: Slágermúzeum. — 23.15: Bemutatjuk Dollar Brand ,,Zimbabwe” című új dzsesszlemezét. 3. MŰSOR: 7.00: In limba materna. — 7.30: V materinskom jazyku. — 8.17: Orgonamuzsika — sztereóban.— 9.03: ..A Pázmán lovagtól a Petőfi operáig.” IV/2. rész. — 9.48: Táj lemezeinkből. — 10.25: Slágerlista. — 11.05: Hangfelvételek felsőfokon. — 12.30: Operaáriák. — 1307: Lemezbörze helyett — 14.00: Kívánságműsor szombaton. — 16.00: Komolyzenei újdonságainkból. — 17.00: HI-Figyelő. — 17.30: Tip-Top parádé. — 18.00: Kritikusok fóruma. — 18.10: Félóra népzene. — 18.40: A magyar széppróza századai. 316. rész. — 18.55: Levél hova is? Verseit elmondja: Bella István. — 19.05: XX. századi operákból. — 20.00: Prágai tavasz. — Közben: Kb. 20.50: Külföldi tudósoké a szó. — Kb. 21.05: Népdalok. — 22.36: Nana. II/1. rész. GYŐRI rádió: 8.00: Szombat reggeli zenés információs műsor. — 8.30: Szombati rejtvény. — 9.00: Hírek. — 9.05: Magnósoknak. — 9.10: Van egy érdekességünk. — 9.20: Úticél: Várgesztes. — 9.30: Programjavaslatok, sport, rejtvény, eredményhirdetés. BUDAPESTI TV I.: 8.00: Tévétorna. — 8.05: Nisekran. — 8.25: Aki mer, az nyer! — 9.00: Perpetuum mobile. —.35: Az ördöghegyi gazda. — 10.15: Egy szélhámos karrierje (7/1.). — 11.10: Keresztkérdés. — 11.40: Autó-motorsport. — 12.00: Képújság. — 13.55: Ízlések és pofonok. Sci-fi sorozat (6/5.). — 15.45: Hírek. — 15.50: Reklám. — 15.55: Szentesi Vízmű—Eger. Bajnoki vízilabda-mérkőzés. — 17.00: A Reflektor szerkesztőség műsora. — 17.30: Főzőcske. Különkiadás. — 17.50: Műsoron, a számítógép is 0/6.1 — 18.15: Objektív. — 19.00: Reklám. —19.10: Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Vers. — 20.05: Lehár expressz. Az MTV és az ORF közös műsora. — 21.35: Hitchcoock-sorozat: Boszorkánykonyha. — 23.30: Tv-hiradó 3. 2. MŰSOR: 16.55: A modern művészet kalandja (13/6.). — 17.50: Mafilm-magazin. — 18.00: Képújság. — 18.05: Francia nyelvi vetélkedő. — 19.05: Angol nyelv. — 19.20: Oroszul beszélünk. — 19.40: Német nyelv — 20.00: Békesség, amen. Tévéfilm. (14 éves felülieknek!) — 20.53: Tv-híradó 2. — 21.10: Falett mindenkinek. — 21.40: 24. miskolci filmfesztivál. SZLOVÁK TV 1.: 8.45: Ez történt 24 óra alatt. — 9.00: Beszélgetés az irodalomról. — 9.40: Cervantes. Tévéfilmsorozat. — 10.30: Tévétorna. — 10.40: A Jezerka stúdió műsora. — 11.20: Hírek. — 14.45: Pionírok magazinja. — 16.15: ... és akkor Alaszkában. Tévéfilmsorozat. — 16.35: stúdióbeszélgetés. — 17.30: Mielőtt igent mondunk. — 13.30: Tavaszi vizek. Dokumemtumfilm. — 18.23: Nótaszó. — 18.30: Esti mese. — 18.40: Válaszolunk nézőink leveleire. — 18.50: Gyerekek a pipázó hegyekből. — 19.40: Tv-híradó. — 19.55: Prágai tavasz ’84. — 21.55: Igaz történetek az életből. — 23.20: Gólok, pontok, másodpercek. — 23.40: Va- Szil Najgyelov énekel. — 01.f1: Hírek. II.: 15.30: Híradó. — 15.45: Német nyelvtanfolyam haladóknak. — 16.05: Az orosz nyelv klubja. — 16.35: Azimut. — 17.15: Viktor Kubai rajzfilmjeiből. — 17.25: Esőkirálynő. Mesefilm. — 18.30: A csengők újra csilingelnek. Dokumentumfilm. — 19.10: Tévétérna. — 19.20: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 19.55: Gyilkolni való leány. Bűnügyi film. — 21.35: Halló, itt, a hírszerkesztőség! — 21.45: Barangolás Dél- Franciaországban. Tízi rajzfilm. — 22.10: Zenés vetélkedőműsor. OSZTRÁK TV I.: 9.15: Angol nyelvlecke. — 9.35: Francia nyelvlecke. — 10.95: Orosz nyelvlecke. — 19.33: Amíg élünk. Fám. — 12.10: Éjszakai stúdió. — 14.30: Oly ártatlanul kezdődött. Film. — 16.00: A Tisztelt Ház. — 17.00: Hírek. — 17.05: Gyermekműsor. — 18.00: Kétszer hét. — 18.25: Szombati jó estét ... — 19.00: Ausztria — ma. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Sporthírei. — 20.15:Felkészülni, vigyázz, kész, rak! — 22.05: Sportközvetítés. — 23.05: Ahogy istennek tetszik. — C.O.: Hírek. II.: 15.00: Kétszer hét. — 15.3: Szájkosár nélkül. — 17.00: Emberi mérték. — 17.45: Ki akar engem? — 18.00: Heti körkép. — 13.25: Labdarúgás. — 19.00: Ötletek filmbarátoknak. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Aktuális tudnivalók. — 20.15: Bécsi Ünnepi Hetek 1984. — 21.15: Filmfórum. — 22.00: Hírek. — 22.10: Kedvnek hívták. — 23.10: Roald Dahl szokatlan történetei. — 0.05: Hírek. KISFALUDY SZÍNHÁZ BOHÉMÉLET 19.00, Paulay-bérlet MOZIMŰSOR Csorna: Kincs, ami nincs (o) 16, IS, Gönyű: Szerelem Montreálban* (kanadai) 6, Győr, Rába: 101 kiskutya (USA) 3, 16, István, a király (m) 8, Győr, Rába Kamara: Jelenetek a bábuk életéből* (NSZK) 5, Szamurájok és banditák I—II.* (lap) 7, Győr, Vörös Csillag: Rohanj velem (m) 9, E. T. (A Földönkívüli) (USA) 11, Panda Maci kalandjai (lap) 3, Te, rongyos élet! . . (it) nfi, 18, Győr, Mese: Rézsarkanttyú (m) 3, n6, Győr, Kun Béla Lakótelep: Eper és vér* (USA) 3, Győrszentiván: Vabank (t) 6, Hegyeshalom: Szelíd motorosok* (USA) 6, Jánossomorja: Farkas és nyuszi (sz) 4, Cicák és titkárnők (cs) 6. Kapuvár: Boszorkányszomtoat (m) f6, Szeretők* (m) f8. Mosonmagyaróvár, Dózsa: István, a király (m) f6. f8. Mosonmagyaróvár, Kossuth: Bűntudat* (cs) 4. Napló gyermekeimnek* (m) 6 .8. Mosonmagyaróvár, Mese: A róka és a medve (sz) 4. Pannonhalma: Amit tudni akarasz a szexről. . .* (USA) 6, Rajka: Vámpír négy keréken* (ca) 7, Sopron, Szabadság: Fehér farkasok (NDK) 9, A veréb is madár* (m) 3, Ben Hur I—II. (USA) n6. A csillaggal jelölt filmek korhatárosak! , A Moziüzemi Vállalat a műsorváltoztatás jogát fenntartja! KISALFÖLD. Az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottsága és a Győr-Sopron megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: PUSKÁS CSABA. Címünk: Győr, Tanácsköztársaság útja 51. II. emelet Levélcímünk: Győr, Pf.: 23. 9002. A szerkesztőség és kiadóhivatal központi telefonszáma: 15-544. Főszerkesztő és -helyettes: 13-042. Szerkesztés: 12-475. Ügyeletes riporter: 15-544. Éjszakai szerkesztés: 17-822. Győr város távolsági hívószáma: 96. Soproni szerkesztőség: Sopron, Előkapu 11. 9400. Telefon: 12-266. Sopron város távolsági hívószáma 99. Kiadja a Győr megyei Lapkiadó Vállalat, Győr. Felelős kiadó: SZABÓ KÁLMÁN, a vállalat igazgatója. Igazgató és főkönyvelő: 12-142. Hirdetésfelvétel: 16-313. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Az előfizetési díj egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, fél évre 204,- Ft, egy évre 400,- Ft. Kéziratot, illusztrációt nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készítette a SZÉCHENYI NYOMDA, Győr, Kálvária út 1-3. Pf.: 126. 9002. Telefon: 17 822. Felelős nyomdavezető: NAGY IVÁN igazgató. Index: 25-060 - HU ISSN 0133-1507