Kisalföld, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-09 / 134. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1984 JÚNIUS 9., SZOMBAT ÁRA: 1,80 FORINT XL. ÉVFOLYAM, 134. SZÁM Megkezdődtek a magyar-koreai tárgyalások Erősödik népeink között a barátság és együttműködés Pénteken az Országház Delegációs termében megkezdődtek a magasszintű tárgyalások a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság csütörtökön hivatalos, baráti látogatásra hazánkba érkezett párt- és állami küldöttsége, valamint magyar vendéglátóik között. A magyar tárgyalócsoportot Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára vezeti. A csoport tagjai: Losonczi Pál az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a Politikai Bizottságtagjai, Borbándy János, a Minisztertanács elnökhelyettese, Várkonyi Péter külügy- és Kapolyi László ipari miniszter, valamint Erre Sándor, hazánk phenjani nagykövete. A koreai küldöttséget Kim Ir Szon, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának főtitkára, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság elnöke vezeti. A delegáció tagjai: Kang Szong Szon, a KNDK Minisztertanácsának elnöke. Li Dzong Ok, a KNDK alelnöke. Kim Jong Kara miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter. Jon Hjong Muk, a Koreai Munkapárt KB titkára, a KB Politikai Bizottságának tagjai. Hjon Mu Gvong, a KB titkára. Kong Dzin The miniszterelnök-helyettes. Dzon Bjong Bo, a 2. sz. Gazdasági Bizottság elnöke a PB póttagjai, valamint Ju Jong Gol, a KNDK budapesti nagykövete A tárgyalások során kölcsönösen tájékoztatták egymást a két ország helyzetéről, szocialista építőmunkájáról, valamint a két ország előtt álló további feladatokról. Áttekintették a kétoldalú párt- és államközi kapcsolatok főbb kérdéseit és kifejezték szándékukat, hogy a kölcsönös előnyök alapján továbbfejlesztik a sokoldalú, mindkét nép javát szolgáló együttműködést. Véleménycserét folytattak a nemzetközi helyzet időszerű problémáiról, az emberiség békéjét és biztonságát érintő kérdésekről. Kim Ir Szen meghívta Kádár Jánost, hogy küldöttség élén tegyen baráti látogatást a Koreai Ném Demokratikus Köztársaságban. Kádár János a meghívást köszönettel elfogadta. Kádár János pénteken délután a KB székházában megbeszélést folytatott Kim Ir Szennel. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón tájékoztatták egymást az MSZMP XII., illetve a KMP VI. kongresszusa határozatainak végrehajtásáról, a két párt előtt álló feladatokról. Áttekintették az MSZMP és a KMP kapcsolatainak alakulását, és kifejezték készségüket a pártközi együttműködés továbbfejlesztésére. Véleményt cseréltek a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, valamint a nemzetközi helyzet időszerű kéréseiről Megvitatták az Európa, valamint az Ázsia békéjét és biztonságát érintő kérdéseket, különös tekintettel Korea békés, demokratikus úton történő egyesítésének problémájára. A koreai küldöttség tagjai a délutáni órákban Székesfehérvárra látogattak. A vendégek Lázár György társaságában felkeresték az Ikarus Karosszéria és Járműgyár helyi gyáregységét. Kang Szong Szont s a KNDK más vezető politikusait Nápolyi László, valamint a megye, a város és az üzem vezetői köszöntötték, majd Balla Károly, a gyáregység igazgatója adott tájékoztatást az évi 13 ezer autóbuszt kibocsátó nagyüzem tevékenységéről. Mint elmondta, az Ikarus négy gyáregysége ötven országba — a Szovjetuniótól Kubáig — exportálja járműveit. A világszerte ismert csuklós autóbuszokból évente 4 500 hagyja el a gyárat. A nagymúltú üzem 1975- ben kezdte meg az autóbusz-részegységek exportját. Ezek iránt elsősorban a fejlődő országokban érdeklődnek, ahol a gyár szakemberei a helyszínen tanítják meg a leendő szerelőket a különböző munkafolyamatokra. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban (Folytatás a 2. oldalon.) Kádár János és Kim Ir Szen négyszemközti találkozója. Vendégek Vietnamból A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására június 1—8. között vietnami pártmunkásküldöttség tartózkodott hazáinkban, élén Dao Duy Tihunggal, a Vietnami Kommunista Párt KB tagjával, a KB agitációs és propaganda osztályának vezetőjével. A delegáció a kétoldalú ideológiai együttműködés lehetőségeit, továbbá a sajtó pártirányításának, valamint a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésének kérdéseit tanulmányozta. A vietnami vendégek megbeszélést folytattak Lakatos Ernővel, az MSZMP KB agitációs és propaganda osztályának vezetőjével, s találkoztak Berecz Jánossal, a Népszabadság főszerkesztőjével és Huszár Istvánnal, a Társadalomtudományi Intézet főigazgatójával, a KB tagjaival. Kitüntetések A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Magyar Népköztársaság és az Osztrák Köztársaság közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztése terén szerzett kimagasló érdemei elismeréséül Rudolf Sallingernek, az Osztrák Szövetségi Kereskedelmi Kamara elnökének, dr. Alfred Ohmnek, az osztrák pénzügyminisztérium csoportfőnökének a Munka érdemrend arany fokozata, dr. Bodó Beelitznek, a kancellári hivatal miniszteri tanácsosának, dr. Friedrich Gleissnernek, az Osztrák Szövetségi Kereskedelmi Kamara osztályvezetőjének, dr. Josef Georg Tschachnak, az osztrák kereskedelmi és ipari minisztérium miniszteri tanácsosának a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetést adományozta. Országos Ifjú Gárda találkozó Megnyitó ünnepség Győrött Győr városa ad otthont az ifjúgárdisták idei országos találkozójának. A házigazdák, a KISZ Győr-Sopron megyei Bizottsága, az Ifjú Gárda megyei parancsnoksága és a Magyar Néphadsereg győri alakulatai háromszáz fiatalt látnak vendégül ezen a hétvégén. A katonai szakalegységekben tevékenykedő gárdisták versenyekkel, harcitúrákkal és haditechnikai bemutatóval fűszerezett eseménysorozata tegnap délután a megyei tanács előtti téren kezdődött meg. Egyenruhás fiatalok sorakoztak fel a dísztribün előtt, ahonnan először országos parancsnokuk, Móricz Mihály köszöntötte őket A rendező szervek és a házigazdák nevében Nagy Imre, a megyei KISZ-bizottság első titkára üdvözölte az alegységeket és a megnyitó résztvevőit, köztük dr. Varga-Sabján Lászlót, a KISZ KB titkárát, valamint a megye pártállami és társadalmi szervezeteinek, fegyveres erőinek és testületeinek vezetőit, képviselőit A köszöntő szavak után Szakács Ferenc, az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottságának titkára nyitotta meg a katonai szakalegységek országos találkozóját. Szólt a találkozó hagyományairól, a verseny céljáról, hangsúlyozta, hogy az elméleti tudás ezen a próbán igazolódik, vizsgázik a gyakorlatban. Minden gárdista előtt lehetőség nyílik az akaraterő, az önfegyelem, a bajtársiasság igazolására, a következő feladatok végrehajtását segítő tapasztalatok megszerzésére, hazánk tájainak, történelmi emlékeinek megismerésére, barátságok kötésére. Az Ifjú Gárda szakalegységei nagyban segítik: szocialista rendszerünk és dolgozó népünk szorgalmas munkával elért eredményének védelmét és gazdagítását. A gárdista fiatalok részt vállalnak a közlekedésrendészet munkájában, környezetünk védelmében, segítik a határőrizeti szervek napi feladatainak sikeres végrehajtását, támogatják a tűzoltóság tevékenységét, a polgári védelem munkáját, s a katonai felkészítés során is dicséretre méltó odaadással dolgoznak — mondta befejező mondataiban Szakács Ferenc. Az ünnepélyes megnyitó díszmenettel zárult. Az Ifjú Gárda IV. katonai szakalegységi találkozójának fiatal résztvevői tisztelegtek vendéglátóik, vezetőik, s a megnyitóra kíváncsi több száz győri érdeklődő előtt. ■ ünnepélyesen felavatták tegnap délután Győr új kétszáz férőhelyes óvodáját a Tárogató utcában A negyvenhárom vállalat és szövetkezet társadalmi összefogásából fölépült intézmény udvarára a győri fafaragó stúdió tagjai készítettek újszerű, esztétikus játékokat. Alakuló ülés Pénteken a SZOT Központi Iskoláján megtartotta alakuló ülését az Országos Társadalombiztosítási Tanács, amely az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság tanácsadó szerve lesz. Mint ismeretes, július 1-től a társadalombiztosítás állami feladattá válik, irányítását ezentúl nem a szakszervezetek látják el, hanem a kormány. Továbbra is érvényesül azonban a széles körű társadalmi ellenőrzés. Az újonnan megalakult szervezet vizsgálja és elemzi a lakosság társadalombiztosítási ellátásának helyzetét, összegyűjti az érdekképviseleti szervezetek javaslatait, ezeket továbbítja az állami szerveknek.