Kisalföld, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-06 / 131. szám

KRÓNIKA ESEMÉNYEK Szezonnyitó a Fertőn Megkezdődött a Fertő-tavi üdülőszezon. A közkedvelt víkendtelep üzlethálózatát az idén mintegy 95 négyzetmé­terrel bővítik. Június köze­pére megnyílik a Kisalföldi Juszért Vállalat boltja, ahol különféle édességeket és üdí­tőitalokat árusítanak majd. Ezenkívül magánvállalko­zóknak két büfé működteté­sére is engedélyt adtak. A s­oproni létesítményeket fenntartó szervezet már megkezdte a napernyők, na­pozó gyékények, gumimatra­cok és kajakok kölcsönzését. A mostani hétvégén pedig már az idén felszerelt tuso­lok is üzemelnek majd. Figyelmetlenül Dunaszeg belterületén jú­nius 3-án este háromnegyed nyolc körül figyelmetlenül kerékpározott Ditli Szabolcs 14 éves diák (Dunaszeg, Rá­kóczi Ferenc utca 29.) Nem adott elsőbbséget a vele szem­ben motorkerékpáron közle­kedő Mayer Leventének (Ás­ványráró, Deák Ferenc u. 61.). Összeütköztek, amelynek kö­­vetekeztében Mayer Levente és Dubi Szabolcs súlyos, a motorkerékpár utasa pedig könnyebb sérülést szenve­dett. A vizsgálat tart. Út átadás Sokakat érinti és érdekli, hogy­ vajon mikor adják át a forgalomnak a győri Fel­­szabadulás út és Kert utca teljes szakaszát. Kérdésünk­re Mendel Sándorné a Vá­rosgondnokság vezetője vá­laszolt.­­ Az útszakasz felújítása hamarosan befejeződik. A Közmű és Mélyépítő Válla­lat valamint a Közúti Építő­ipari Vállalat által felújított út műszaki átadása június 12-én lesz, s a tervek szerint ugyanezen a napon a forga­lom is megindulhat a Fel­­szabadulás út tel­jes hosszá­ban, valamint a Kert utcá­ban. ■ A Tanért Vállalat budapesti Kozma utcai telepén gyárt­ják az óvodai és iskolai taneszközöket. A képen­ készülnek a marhakoponyák. Győr: 15­ 544 leplefü­lk­ős ~ CB-rádió hivő­jelünk: „Kisalföld*’ 10-től 16 óráig az AM 14-es csatornán Ügyeletes riporter: MÓNUS ÁGNES Mennek a sátrak, jönnek az írógépek Ez bizony így igaz az Iparcikk Kölcsönző és Szol­gáltató Vállalat győri bolt­jában. A nyár biztos jele, hogy egyre több sátor, gu­mimatrac, gyorsfőző és fény­képezőgép talál gazdára. Fogynak a polcokról a film­felvevőgépek és a kemping­asztalok. Ugyancsak keresik az emberek a szőnyegtisztí­tókat — az üzletben hama­rosan gépbemutatót is tarta­nak —, a gyerekkocsikat viszont senki nem kölcsönzi. Az írógépek visszakerülnek a raktár hűvösébe. Nekik már vakáció van. Fantasztikus! A science fiction szerelmeseit, a fantasztikus realista, szur­­naturalista hivatásos és amatőr képzőművészeket hívja — immár harmadszor — országos találkozóra a Fiatal Művé­szek Klubja (Budapest, Népköztársaság u. , 112.). A június 9-én délelőtt 10-kor kezdődő rendezvény a klub keretei kö­zött működő fantasztikus képzőművészeti kör munkájába enged bepillantást, tájékoztatót nyújt a nyári alkotótáborról. Ezután kerülhet sor a fantasztikus animációs, valamint a képregény-rajzoló munkacsoport megalakítására A résztve­vők megismerkednek még a sci-fi rajzfilmek trükkjeivel, s a magukkal hozott anyagokból kiállítást is rögtönöznek. ­ Itatómodellek, hidak, autók, mozdonyok dicsérik a győri ötödik és hatodik osztályos gyermekek kézügyes­ségét az általános iskolák Babits Mihály úti központi műhelyében. A kiállítás június 10-ig tart nyitva. ■ ELŐKÉSZÜLET Moson­magyaróvár párt-, állami és társadalmi szervezeteinek képviselőiből tegnap meg­alakult a jövőre sorra kerülő VIII. Szigetközi Napokat elő­készítő intéző bizottság. ■ Várospolitikai fórum: Soproni várospolitikai kérdé­sekről rendeznek kerekasz­­tal-beszélgetést ma este fél nyolckor a TIT soproni klubjában. A rendezvény vendége dr. Ulreich József, a városi tanács elnökhelyet­tese. ■ Egészségünk és a nap­sugár. Ezzel a címmel tart előadást holnap délután öt órakor a belvárosi, nőbizott­ság klubhelyiségében (Győr, Lenin út 23.) dr. Pintér Ta­más. ■ Fogadóóra: Pál József országgyűlési képviselő ma délután 15 és 16 óra között fogadóórát tart a győrszigeti pártházban. ■ Jogi tanácsadás: A Ha­zafias Népfront Csorna vá­rosi Bizottsága szervezésében ma délelőtt 9 és 10 óra kö­zött a volt járási hivatal épületében ingyenes jogi ta­nácsadást tart dr. Csizmadia Margit ügyvéd. Ugyancsak ma délután 14 órától 16 órá­ig lesz jogi tanácsadás a győri HNF székházában. Ta­nácsadó: dr. Ádám Eszter. a KELL A JÓ KÖNYV. Az elmúlt napokban rendez­ték meg Győrben, az Ady Endre Művelődési Központ­ban a Kell a jó könyv szov­jet irodalmat népszerűsítő pályázatának megyei vetél­kedőjét, melyen a Győri Keksz- és Ostyagyár csapata, lett az első. Második a Ma­gyaróvár­ Kötöttárugyár, harmadik a Tungsram Rt. Kisalföldi Gépgyára lett. Az első két csapat az őszi, or­szágos vetélkedőn képviseli megyénket. A TÜZET OKOZOTT a villám. Ásványrárón, a De­ák Ferenc út 24. számú ház udvarán villámcsapás kö­vetkeztében leégett egy paj­ta. A tüzet a mosonmagyar­óvári tűzoltók fékezték meg. Vámosszabadiban a közúti határátkelőhely közelében villám okozta tűz martaléka lett egy szalmakazal. A har­mincezer forintos kár a győ­ri Kossuth téeszt érte. A Fotókiállítás: Nagy Pé­ter és Darázs Csaba fotóki­állítását június 7-én délután öt órakor Győri Lajos újság­író nyitja meg a Petőfi Sán­dor Művelődési Központban, Győrött. röviden Hős vagy hősnő? Vanessa Redgrave csak a harcban ér­zi magát otthon, legyen szó akár a nők, akár a paleszti­nok ügyéről, vagy más cé­­ról. Ezúttal a transzvesziiák segítségére siet. A színésznő elvállalta a Második szolgá­lat című film hősnőjének szerepét. Renée Richards or­vosnőt és teniszbajnoknőt alakítja, akiről néhány év­vel ezelőtt igen sokat be­széltek: egy műtét segítsé­gével lehetővé vált, hogy Richard Raskindra változ­tassa nevét. ORVOSI ÜGYELET GYŐRÖTT: du. 5 órától reggel 7-ig a Bacsó Béla u. 51. szám alatti körzeti orvosi rendelőben. Tele­fon: 12-244. Gyermekorvosi ügyelet ugyanott, du. 5 órától másnap reggel 7-ig. Fogorvosi készenléti ügyelet is ugyanott, este 3 órától másnap reggel 7 óráig. SOPRONBAN: du. 5 órától reggel 7 óráig a Len­­key u. 5. szám alatti központi ügyeleti rendelő­ben. Telefon: 12-011. MOSONMAGYARÓVÁRON: du. 5-től reggel 7-i­g a rendelőintézetben, a Kapu Lajos tér 2. szám alatt. Telefon: 15-013. CSORNÁN: du. 6 órától reggel 8-ig az új kör­zeti rendelőben, a Vörös Hadsereg u. 62. szám alatt. Telefon: 182. KAPUVÁRON: a­ központi körzeti ügyeleti szol­gálat Kapuvár városban (öntés település kivételé­vel) ellátja Vitnyéd községet és Csermajor tele­pülést. Ingyenes és kötelező TÜDŐSZÜRÉS: GYŐRÖTT: az Amadé L. u. 1. szám alatt, de: 8—18 óráig. SOPRONBAN, a Kiss J. u. 2. sz. alatt. du. 13—18 óráig, továbbá: Ikrényben, Szanyban, Fertőszentmiklóson. umaitaiMiLír 1984. június 6. Szerda — NORBERT napja A Nap kél 4.48 — nyugszik 20.38 órakor A Hold kél 11.53 — nyugszik 1.28 órakor Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1859. június 6-án született Bán­­kon, és 63 éves korában, 1922-ben halt meg Budapesten BÁNKI DONÁT gépészmérnök, egyetemi professzor, a Ma­gyar Tudományos Akadémia levelező tagja, kiváló feltaláló. Várható időjárás ma estig: Időnként erősen megnövekszik a felhőzet, többfelé várható záporeső. A délnyugati szél élénk, elsősorban a Dunántúlon időn­ként erős lesz. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 19 és 24 fok között várható. A DUNA vízállása tegnap Dunaremeténél 417 centiméter volt, árad, Győrnél a RÁBA 203 centiméter, apad. RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓMŰSOR KOSSUTH RÁ­DIO: 8.27: Kötő­désem a tájhoz. — 8.57: Nyugdí­jasok a Német Demokratikus Köztársaságban. — 9.12: Könnyű­zene. — 9.43: Kis magyar néprajz. — 10.05: Két keréken Magyar­­országon. — 10.35: Kamarazene. — 11.00: Rádiószínház. Csendes ügyelet. — 11.31: A La Petite Bande két Corelli-concerta gros­­sot játszik. — 12.45: Utak, ösvé­nyek. — 13.05: Operaslágerek. — 13.35: Dzsesszmelódiák. — 14.29: Miska bácsi levelesládája. — 15.05: Régi angol zene. — 15.28: MR 10—14. — 16.05: Népdalcso­kor. — 16.49: Kritikusok fóruma. — 17.05: Munkások 1984. — 17­90: Reflektorfényben egy operaária. — 18.01: Balakirev: Islamev — keleti fantázia. — 19.15: Világiro­dalmi Dekameron. — 19.56: Nó­ták. — 20.40: Évszázadok mes­terművei. — 21.30: Külpoliti­kai klub. — 22.20: Külpoli­tika. — 22.30: Kórusmuzsika. — 22.45: Emlékezés Bánki Donát­­ra születésének 125. évforduló­ján. — 23.00: Népdalok — 23.20: Három narancs szerelmese. Részletek. —20.10: Bennett: Com­­­media. PETŐFI RADIO: 8.05: Szovjet kórusdalok. — 8.20: Külpolitika (ism.). — 8.35: Idősebbek hul­lámhosszán. — 9.30: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.45: Operák —10.00: Zenedél előtt. — 11.35: A Szabó család. — 12.05: Cigány­­dalok, csárdások. — 12.35: Tánc­zene. — 13.30: Labirintus. — 13.45: Zenés délután — 17.30: ötödik sebesség. — 18.35: Ope­rettek. — 19.00: A Blue Oyster Cult felvételeiből. — 19.45: Köz­vetítés a Belgium—Magyaror­szág válogatott labdarúgó-mér­kőzésről és az Arany Mo­ka nemzetközi kerékpárversenyről. — 21.50: Rádiószínház.. Szákjon a dal. — 9*­ *ig. pp.gngrone. Pét­letek. — 23 90- ripi­dia és Engel­bert Humperdinek énekel. 3. MŰSOR: 9.00: Facsi klas­szikus muzsika. — 10.°°: rezsec«­z_ prehivum. — 11 05: Ip*A-kokibnn. — 12.00: Kamarazene. — ISO*’: Bernát­d Gazdi és a gardiádák — 13 .07: Zenekari mu­zsika. — 14.30: Barnok muza’ka. — 15.09: Smetana-rikk­ie n.aUHor*. — 17/3?: A Fi­oree^-an-Eu­­ser­us együttes hangverserfve. — 14.30: V materinskom iazvkti — Zenekari muzsika. — 20.*50: Kül­földi tudósoké a szó.— 20.35: A rocktörténet nagy előadói. — 21.35: Zongorahangverseny. GYŐRI RÁDIÓ: 17.00: Hírek. — 17.00 51: Szerdai szerpentin. — 17.35: Nők magazinja. — 17.55: Reklám. — 18.90: Nyugat-dunántúli króni­ka. — Esti muzsika. BUDAPESTI TV I.: 8.00: Tévétor­□ zetismeret (4. oszt.). — 9.00:­­£■ Környezetismeret (1. oszt.). —9.20: Magyar nyelv (3. oszt.) — 9.30: Korok művészete. — 10.00: Del­ta. — 10.25: A fekete macska bandája (1.). — 11.30: Képirisá®. — 15.00: I­skolatévé. — 15.40: Szórakaténusz. — 16.00: Mondok neked valamit A reommuniká­cióról. — 16.30: Hírek. — 16.45: Aki dudás akar lenni. — 16.55: Beszédművelés. — 17.15: Klon­dike-i mesék: Tovább az úton. Angol tévéfilm. — 18.05: Képúj­ság. — 18.10 : Tetemrehívás a Fülöp-szigeteken. Riportfilm. — 18.50: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. — 19.10: Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv­­híradó. — 19.55: Belgium—Ma­gyarország válogatott labdarúgó­­mérkőzés. — 21.50: Célpo­nt. A nagy fogás. — 22.40: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 18.00: Szókimondó. — 18.45: Képújság. — 18.50: Mi van itt születőben? — 19.30: Hommaga a Dvorák. — 19.55: Függelék. — 21.05: Tv-híradó 2. — 21.25: Reklám. — 21.30: Lo­­vecs. Rövidfilm. — 21.55­: Szín­házat játszunk. — 21.45: Képúj­ság. SZLOVÁK TV I.: 8.40: Ez tör­tént 24 óra alatt. — 9.00: Iskola­­tévé. — 9.20: Óvodások műsora. — 9.50 : Mi, tankötelesek (13.V. — 10.55: Diszpécserszolgálat. — 11.25: Szórakoztató vetélkedő. — 12.05: A szabad természet. — 12.90: Hí­rek. — 16.10: Hírek. — 16.15: Is­­kolatévé. — 16.35: Szakmunkás­­tanulók műsora. — 17.0­5: Ifjúsá­gi politikai oktató műsor. — 17.35: Könnyűzene. — 17.45: Or­vosi tanácsok. — 17.56: Autósok­­motorosok magazinja. — 13.30: Esti mese. — 18.40:­ URH-kocsi­­val. — 19.90: Tv-híradó. — 20.00: Szolgálati út. Tévéfárat. — 91.90: Időszerű problémákról. — 21.16: Arany Prága ’84. — 22.00: Ez tör­tént 24 óra alatt. — 22.15: Párat­lan műtétek. Dokumentumaim. — 22.45: Hírek. TI.: 16.35: Magazin a Szovjet­unióról. — 17.10: Lépésről-lépésre (1.). — 18.00: Ne szakítsatok sze­retteitekkel Film. — 19.20: Esti m°se - I­­W. Tv-híradó. — 20.00: T­évéhíró lépéssr­e (2.). — 20.0 fl: Bratislavai Líra ’81. — 91.30­­. Idő­­szerű­ események. — 22.00: Arany Prága ’84. OSZTRÁK TV I.: 9.05: Közve­títés a kisegérrel (ism.). — 9.30: Francia nyelvlecke. — 10.00: Is­kola télevízás. — 10.30: Argumen­tumok (ism.). — 12.15: Ap­ák. (ism.). — 17.00: Hírek. — 17.05: Gyermekműsor. — 18.00: Hiva­tal, hivatal. — 18.30: MI. — 19.0­0: Ausztria — ma. — 19.30: Tv-hír­­adó 1. — 20.15: A leghosszabb nap. Amerikai film. — 22.56: Hí­rek. II., 17.30: Tájak és emberek. — 18.00: Osztrák képek. — 18.30: Bonanza. — 19.15: Jakob és Eli­sabeth. — 19.30: TV-híradó 1. — 20.15: Egy kontinens keletkezése. Angol film. — 21.08: Újdonságok­ a moziban. — 21.15: Tv-híradó 2. — 21.45: Kulturális magazin. — 22.30: A félelemtől fúj a szél. Osztrák film. — 23.55: Hírek, na. — 8.05: Is­koláiévá. Oro­szul beszélünk. — 8.25: Környe­ LELKI SEGÉLYSZOLGÁLAT Ma 17 órától 22 óráig a megyei egészségnevelési csoport helyiségében (Győr, Árpád u. 21.) szemé­lyesen vagy a 21-188-as telefonszámon MOZIMŰSOR Fertőd: Liliom­­fi (m) 7. Győr, Rába: Gandhi I— II. (indiai h ang) 1 ,17. Győr, Rába Kamara­: Gya­nútlan gyakor­nok (fr) 5, A biz­­osan élő Sárkány Lady* (lap) 7. Győr, Vörös Csillag: Várlak Ná­lad vacsorára* (USA) 10, 3. 1­6. Hét tonna dollár* (m) 18. Győr, Mese: Peti a csodagyerek (m) 3. 1 6. Győr. Kert: Nevem: Sen­ki (o) este 9. Győr: Műszaki Fő­iskola: öld meg a Logunt!0 (lap) 7. Mosonmagyaróvár. Dózsa: 191 kiskutya (USA) 14.­­6. Moson­magyaróvár, Kossuth: Te, ron­gyos élet . . .!* (m) 4. 6. 8. Nagy­­szentjános: Bizonyítási eljárás* (lap) 11. Pannonhalma: Dollárpa­pa (m) 6. Pér: Ros­szem­berek* (m) 7. Sopron: Szabadsáv: A har­madik királyfi (cs) 3. Ba’ada a két nővérről (kínai) n6. 18. A csillaggal jelölt filmek kor­határosak ! A Moziüzemi Vállalat a műsor­­változtatás jogát fenntartja! KISALFÖLD. Az MSZMP Győr-Sopron megyei bizottsága és a Győr-Sopron megyei tanács lapja. Főszerkesztő: PUSKÁS CSABA Címünk: Győr, tanácsköztársaság útja 51 II emelet Levél­címünk: Győr Pf.: 28 9002. A szerkesztőség és kiadóhivatal központi telefonszáma: 15-544 Főszerkesztő és -helyettes: 13-042 Szerkesztés: 12-475 Ügyeletes riporter: 15-544 Éjszakai szer­kesztés: 17-822 Győr város távolsági hívószáma: 96­ Soproni szerkesztőség: Sopron, Előkapu 11 9400 Telefon: 12-266. Sopron város távolsági hívószáma 99 Kiadja a Győr megyei Lapkiadó Vállalat, Győr. Felelős kiadó: SZABÓ KÁLMÁN, a vállalat igazgatója Igazgató és főkönyvelő: 12-142. Hirdetésfelvétel: 16-313 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesítő posta­­hivataloknál és kézbesítőknél. Az előfizetési díj egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, fél évre 204,- Ft, egy évre 400,- Ft Kéziratot, illusztrációt nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készítette a SZÉCHENYI NYOMDA, Győr, Kálvária út 1-3. Pf.: 126. 9002. Telefon: 17­ 822. Felelős nyomdavezető: NAGY IVÁN igazgató. Index: 25-060 - HU ISSN 0133-1507

Next