Kisalföld, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-18 / 14. szám
Sok gazda közt elvész a jószándék? Több lakásban fodt a víz Nyilván a faggyal, majd pedig a felengedett talaj mozgásával összefüggésben, a megyeszékhely több pontján is csőrepedés történt a napokban, s a lakók panamaiból a szerkesztőségbe is ,híven, jutott, mondván, az illetékesek hűvösen, érdektelenül kezelték a bejelentéseket. Amint azt e panaszok nyomán érdeklődve megtudtuk, a csőtöréseknek az érvényes előírások szerint a károk helyszínétől függően több gazdája van: ha közterületen történt a törés, akkor a Vízmű, ha lakóházban, akkor viszont az Ingatlankezelő Vállalat illetve a ház tulajdonosa a felelős a hiba elhárításáért. A mi — talán kissé-kaján __ véleményünk szerint a legfőbb bűnös mindenképpen a víz, amely elhamarkodottan, a hatáskörök tisztázását mellőzve árasztja el a lakásokat. .. CB-rádió hívójelünk: „Kisalföld" 10-től 16 óráig az AM 14-es csatornán Ügyeletes riporter: PETHŐ LAJOS ESEMÉNYEK Téli iminkarsnil Az átlagosnál későbbi napfelkelte,illetve a korábbi sötétedés miatt február 18-ig rövidebb, hét és félórás munkarend szerint, dolgoznak a megye építőipari dolgozói. A rövidebb munkaidőt áprilisban és májusban, valamint augusztusban és lazerőemberben nyújtott műszakokkal pótolják. □ FŐISKOLAI DÍJ. Az oktató-nevelő munka, illetve a tudományos kutatás ösztönzésére főiskolai díjat alapított a győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola az intézmény oktatói, munkatársai részére. A tervek szerint évente legfeljebb kettő, tízezer forintos díjat ítélnek oda, az első elismerések átadására az idei pedagógusnapon kerül sor. Ifi A kistermelők jelentős arányban részesednek a hazai szarvasmarha-tenyésztésből. Képünkön: leadásra váró fiatal bikák a szanyi vasútállomás környékén ORVOSI ÜGYELET GYŐRÖTT: du. 9 órától reggel 7-ig a Bacsó Béla u 51. szám alatti körzeti orvosi rendelőnél) Telefon 12-244 Gyermekorvosi ügyelet ugyanott, du 5 órától másnap reggel 7-ig. Fogorvosi készenléti ügyelet? ugyanott este 8 órétől másnap reggel 7 óráig. SOPRONBAN: du 5 órától reggel 7 óráig a Lenkey u. 5. szám alatti központi ügyeleti rendelőben Telefon: 12-011. MOSONMAGYARÓVÁRON: du. 5-től reggel 7- ig a rendelőintézetben, a Kapu Lajos tér 2. szám alatt. Telefon: 15-013. CSORNÁN: du. 6 órától reggel 8-ig az öt körzeti rendelőben, a Vörös Hadsereg u. 82. szám alatt. Telefon* 182. KAPUVARON) a központi- körzeti ügyelet szolgálat Kapuvár városban (öntés település kivételével) ellátja Vitnyéd községet és Csermajor települést. Ingyenes és kötelező TÜDŐSZÜRÉS: GYŐRÖTT:az Amadé U. u. 1. sz. alatt de. 8-tól du. 18 óráig. SOPRONBAN, a Kiss J. h. 2. sz. alatt, du. 13—18 óráig, továbbá: Enese, Kóny, Mihályi Tovább szépül a fertődi kastély Kezdődik a szobrok restaurálása Idén a tervek szerint mintegy 11 millió forintot költenek a fertődi Esterházy-kastély rekonstrukciójára. Folytatódik a déli homlokzat helyreállítása, s megkezdődik a park szobrainak helyreállítása. E munkálatokhoz a kastély helyreállítását irányító soproni Erdészeti és Faipari Egyetem szerződést kötött a Képzőművészeti Főiskolával, amelynek hallgatói idén nyáron munkatáborozáson vesznek részt Fertődön. Gyors ütemben folytatódik idén a kastély mintegy 8,3 hektáros parkjának helyreállítása. Közben megkezdődtek a tárgyalások annak érdekében, hogy a már kiköltözött kutatóintézet megüresedett és helyrehozott helyiségeit a kastély hangulatához illő módon hasznosítsák. Mindennapi Úgy tűnik, a hidegnek az étvágyra is van némi hatása. A mosonmagyaróvári Sütőipari Vállalat házi statisztikája szerint legalábbis a megszokottnál kevesebb kenyér fogy a téli hónapokban. Azért e „kevesebb” is közel havi négyezer mázsát jelent, amit kiváltképpen a korábbi hét kemény időjárásában, csúszós útjain volt nehéz célhoz juttatni. Mindenesetre nem csak a pékeket, a vállalat gépkocsivezetőit is dicséri, hogy a mosonmagyaróvári járás mintegy 80 ezer lakosa a leghidegebb napokon is hozzájutott a mindennapihoz. Szmog-riadó. Csütörtökre virradóra szmog-riadót rendeltek el az NSZK-beli Ruhr-vidék egész területén. A rádióállomások folyamatosan, negyedóránként kérik a lakosságot, hogy munkába menet ,a tömegközlekedési eszközöket használja, s ne vegye igénybe személygépkocsiját. A légzési, keringési és szívbetegségben szenvedőket felkérték, hogy ne tartózkodjanak a szabadban. Mivel a Ruhr-vidéken nagyszámban dolgoznak külföldi vendégmunkások, a figyelmeztetéseket török és szerb-horvát nyelven is beolvassák a rádióban. Hírek : Új közúti felüljáró. Tizenkét méter széles és több mint ötven méter hosszú közúti felüljárót építenek idén Vasvár térségében a 8- as főúton. A korszerűtlen régit felváltó új híd építési költsége nyolcvanmillió forint, a munka várhatóan februártól július végéig tart. A régi hidat szeptemberben bontják el és a területét rendezik, parkosítják. □ MŰKEDVELŐ alkotók kerestetnek. A Győr városi Tanács, valamint a HNF városi bizottsága olyan kiállítást tervez, amelyen a győri műkedvelő alkotók színvonalas munkáinak kíván fórumot biztosítani. A kiállításra amatőr fotósok, valamint népi ipar- és díszítőművészek munkáit várják. A pályamunkákat a rendezők január 31-ig kérik. Kalandozó varjak. A tartós, kemény tél a szokottnál nagyobb útra késztette még a hideget jól tűrő madárfajokat is. Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal dél-alföldi felügyelőségének feljegyzése szerint bizonyítottan most első ízben ejtettek el Csongrádban olyan vetési varjút, amelyik Moszkva környékén fészkel. Hódmezővásárhely határában, a mártélyi tájvédelmi területen tízezrével telelnek a messziről jött vetési varjak. Közülük sokat kilőttek, az egyik Moszkvában megjelölt példány volt. HI NÉGY TÖRLÉS. Sportfogadási és Lottó Igazgatóság az 1985. január 19—20-i harmadik fogadási heti tippszelvényről az 1. Wattenscheid— Offenbach, a 2. Hertha BSC—FG Nürnberg, a 3. Hamburg—Ferreria Köln, a 4. Darmstadt—Freiburg mérkőzéseket törölte. A törölt találkozók helyett a 14. Parma—Cesena, a 15. Bologna— Varese, a 18. Genoa—Pescara bajnoki számít főmérkőzésnek. Tekintettel a négy törölt főmérkőzésre, a harmadik heti tripszelvényen sem 13-as, sem 13 plusz 1-es találat nem érhető el A kollektív szelvények csak a törlés figyelembevételével vehetők át. □ ÚJ NEMZETI PARK: A hortobágyi, a kiskunsági és a bükki után megalakult az ország negyedik nemzeti parkja: Aggtelek. Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal kezelésében működő nemzeti park területe a korábbi, mintegy 29 ezer hektáros tájvédelmi körzetével azonos, az aggteleki karsztvidéket és a hozzá szorosan kapcsolódó tájegységet foglalja magába. Az elképzelések szerint új nemzeti parkunk központja ,Jósza fő lesz. Állatorvosi ügyelet Szombaton reggel 8 órától hétfőn reggel 8 óráig tart. Az ügyelet csak elsősegély címén, sürgős esetben vehető igénybe. Csornai kerület (Csorna város és a volt csornai járás területe): Csorna Korona Szálloda, Telefon: 190. Győri kerület (Győr város és a volt győri járás területe): Győr Rába Szálloda: Telefon 12-742 15-533 Kapuvár város és körzete (Agyagosszergény Fertőendréd Vitnyéd Sarród Fertődi AG. Osli Babot. Fertőújlak öntésmajor veszkény Szárföld Fertőszentmiklós. Csapod, Petőháza. Fertőd Fertőszéplak) • Kapuvár Hanság Szálloda: Telefon: 292 Mosonmagyaróvári kerület (Mosonmagyaróvár város és a volt mosonmagyaróvári járás területe) • Mosonmagyaróvár Fekete Sas Szálloda: Telefon: 15842. Sopron város és körzete:Ágfalva Magyarfalva Fertőrákos Balf Sopronkőhida Brennversbányai • Dr. Irmes Imre Sopron. Ady E. u. 190. Telefon: 16-188. Soproni kerület (A volt soproni járás fentiekben fel nem sorolt községei) Dr. Varga János Sopronhorpács. Alkotmány u. 2. Telefon: 55-541. 1985. január 18. Fentek — PIROSKA napja A Nap kél 1.29 — nyugszik 16.24 órakor A Hold kél 5.25 — nyugszik 13.28 órakor Százhatvan évvel ezelőtt, 1825. január 18-án nyitották meg az akkori cári Oroszország — és ma a Szovjetunió — legnagyobb és legrangosabb opera- és balettegyüttesének otthonát, az újjáépített MOSZKVAI NAGYSZÍNHÁZÁT. Várható időjárás ma estig: Kevés felhő várható, csapadék nem lesz. Az esti óráktól helyenként köd képződik. A délkeleti, keleti szél mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában —1, —6 fok között, néhány tartósan ködös helyen —10 fok körül. A DUNA vízállása tegnap Dunaremeténél 220 centiméter volt, árad, Győrnél a RÁBA 65 centiméter, stagnál RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓMŰSOR KOSSUTH RÁDIÓ: 8.15: Ma kulturális programok. — 8.2: Vesszőparipáink (ism.). — 8.50 Zenekari muzsika. — 9.33: Óvodások műsora. — 9.53: Lottósorsolás. — 10.05: Csanádi Imre versei (ism.). — 10.10: Klasszikus operettekből. — 10.59: Lottóeredmények. — 11.00: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja (ism.). — 11.45: Rézfúvós együttesek játszanak. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.46: Nagy Péter: örömös és haragok. Könyvszemle. — 12.55: A zene is összeköt. Válogatás az OIRT-rádiók műsoraiból. — 14.10: Tanulságok, teendők. III. rész. — 15.00: Gyárváros a puszta helyén; Martfű. — 15.30: Bramls-művek. III. rész. — 16.05: Misa. Szovjet gyermekfolyóirat, rádiós melléklete. — 17.00: Jogi arcképcsarnok. — 17.26: Népdalok, néptáncok. — 17.50: Régi híres énekesek, műsorából. — 18.25: Mai könyvajánlatunk (ism.). — 19.15: „Hogy mégis valamivel több legyen.’» — 19.43: Új lemezeinkből. — 20.41: Örökzöld dallamok. — 21.30: Helyszínrajz — a Bartók emlékházról. — 22.20: Külpolitika. — 22.30: Új emberkép a pszichiátriában (ism.). — 23.15: Zenekari muzsika. — e.lfl: Virágénekek. PETŐFI RADIO: 8.05: Zenésjátékokból. — 8.50: Külpolitika (ism.). — 9.05—12.00: Napközben. — Közben: 9.53: Reklámparádé. Lottósorsolás. — 12.10: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. — 12.25: Édes anyanyelvünk (ism.). — 12.30: Népi muzsika. — 13.05: Pophullám. — 14.00— 17.80: Péntektől péntekig. — Közben: 15.30: Könyvről könyvért. — 15.40: Egészségünkért. — 16.20: Reklám. — 17.30: Ötödik sebesség. — 18.30: Fiataloknak! — Közben: 18.55: Közvetítés a Monaco— (Magyarország—Spanyolország győztese) Király Kupa teniszmérkőzésről és az FTC II. Dózsa jégkorong-mérkőzésről. — 19.50: Közvetítés a Monaco— (Magyarország—Spanyolország győztese) Király Kupa teniszmérkőzésről és az FTC—II. Dózsa jégkorong-mérkőzésről. — 20.00: Nótakedvelőknek. — 21.05: Senki többet? Harmadszor. — 22.09: Ahogy Tahi Tóth Gábor látja napjaink tánczenei újdonságait. — 22.50: Joseph Horowitz: Music Hall szvit. — 23.20: Vukán György szerzeményeiből. — 24.00—4.30: Éjféltől hajnalig. I. MŰSOR: 9.08: Iskolarádió. — 9.38: A Melos vonósnégyes felvételeiből. — 9.02: A bibliás ember. Részletek. — 11.43: Mahler: VI. (Tragikus) szimfónia. — 13.05: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. Hogyhogy? (ism.). — 14.15: Emlékezetes hangversenyek. — 15.53: Bemutatjuk új Melódia-lemezünket. — 16.40: Zenei lexikon. — 17.00: Nyitnikék (ism.). — 17.30: Kapcsoljuk a Magyar Rádió márványtermét. XX 10. rész. — Kb. 18.40: Szimfonikus táncok. — 19.05: Nagy Péter: örömök és haragok. Könyvszemle (ism.).— 19.15: Magyar zeneszerzők. — 20.00: Aranysárkány. 2. (befejező) rész (ism.). — 20.58: Verdi: Rigoletto. — 23.05: Zsebrádiószínház: Feltételes megálló. GYŐRI RÁDIÓ: 17.00: Hírek. — 17 05. 5-1-2 - 7-vége. — 17.55: Reklám. — 18.00—18.30: Hírmagazin. BUDAPESTI TV I.: 8.00: Tévétorna. — 8.05: Iskolatévé — 8.15: Kémia. — 8.20: Az energia. — 9.45: Matematika. — 9.00: Fizika. — 9.30- Kamera. — 10.00: Energetikáról — energetikusoknak. — 16.40: Hírek. — 16.45: Száz híres festmény. — 17.50: Északi sí világbajnokság. — 17.50: Képújság. — 17.55: Reklám. — 18.00: Új Reflektor Magazin. — 19.00: Reklám. — 19.10: Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.00: Tv-híradó. — 20.00: Szivárvány. — 22.00: Tv-híradó 3. — 22.10: Himnusz. II. MŰSOR: 17.50: Don Quijote. — 18.15: Az állatok nyomában. (Filmsorozat 13. rész). — 18.25: Képújság. — 18.30: Demokrácia év ciprválkodát. — 19.00: Keresztkérdés. — 19.00: Clyde Debussy: A tenger. — 20.00: Fortunata i Jacinta, spanyol tévéfilmsoroz X/2. rész. — 20.55: Tv-híradó 2. — 21.15: Sirkán, Bagira és a többiek. Svéd ismeretterjesztő rövidfilm. Madártelelő Indiában.. SZLOVÁK TV I.: 8.50: Hírek. — 9.00: Iskolatévé. — 9.25: Szórakoztató gyermekműsor. — 9.50: Az örökzöld. — 11.00: Szórakoztató vetélkedő — 11.40: A rendőrség naplójából. — 11.50: Hírek. — 15.50: Hírek. — 13.55: A detektívek. — 16.40: A tudományos kísérlet nem varázslat. — 17.15: Északi sí-vb. — 17.55: Bratislava! magazin. — 18.20: Esti mese. — 18.30: Dokumentumműsor. — 19.00: Halak és halászok. — 19.10: Gazdasági jegyzetek. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: A szabad természet. Kanadai természetfém-sorozat. — 20.20: Disznóölés. — 21.00: Szórakoztató vetélkedő. — 21.40: Mizantróp. — 23.05: Hírek. — 23.15: Sopot *84. TI.: 16.15: Hírek. — 16.20: A magyar rendőrök. — 16 40: Tévéfórum. — 17.20: Zenés vetélkedő. — 18.00- A bánya kapujánál. — 19.00: Tévétorna. — 19.10: Esti mese. — TVhíradó — 20.00: Ez történt 4 óra alatt. — 22.10: Férfi és női atlétikai világjátékok. — 0.0': Időjárásjelentés. OSZTRÁK TV T.: 0.00: Híres.. — 9 05: A mi világunk. — 9.2'. 33: Északi SI VB 19 05. — 11.45: Argumentumok. — 13.15: Akkoriban. — 13.20: Hírek. — 13.27. 35: Északi Sí VB 1985. — 16.29: Gyermekműsor. — ip.oo: Osztrá kének. — 18.30: MI. — 19.00: Ausztria — ma. — 19.30: Tvhíradó 1. — 20.15: Derrick. — 21.20: Azok voltak a szép idők. — 22.10: Sport. — 23.10: Hírek. II., 16.20: Akkoriban. — 16.25: A dublini rózsák. — 17.15: Computer-család. — 18.00: Pan-opikum. — 17.30: 35 Északi sí vb 1985. — 10.08: Tom és Jerry. — 19.15: Ki ad többet? — 10.30: Tvhíradó 1. — 30.15: A hordától a faluig. — 21.15: Tv-híradó 1,b Pénteki politika. KISFALUDY SZINHZ mesél a bécsi erdő, 19.00 óra Ódry-bérlet MOZIMŰSOR Ásványráró: V pagoda csapdája (sz) 6, Belet*: Veronika Vosa vágyakozása* (NSZK) 6, Könyrétalap: A Jedi visszatér (USA) 6. Csorna: Lady Cháttersey szeretője* (fr) 16, Fertőszentmiklós: Hófehér* (m) 6, Győr, Rába: A kicsi, kocsi ajra száguld (USA) stb. 8. Győr, Rába kamara: Találkozás az árnyakkal* (cs) 5. Egy elvált férfi ballépései* (USA) 7. Győr. Vörös Csillag: Gyermekfüzér (sz) 10. Meztelenek és bolondok* (USA) 3, n6. Napló gyermekeimnek* (m) 18. Győr. Mese: Ludas Matyi (m) 3, n6. Győr. Gorkij: A kicsi kocsi újra száguld (USA) 6. Győr. Kun Béla Ltp.: Hófehérke és a hét törpe (USA) 6. Győr, Petőfi: Mexikó lángokba ! I—II. (sz) 6. Győrszentiván: Szentivánéji szexkomédia* (USA) 6. Hegyeshalom: A barátod akarok lenni (sz) 4. Az egyiptomi utas* (sz) 6. Jánossomorja: Lát- tam az új világ születésit TV I. (sz) H. Kapuvár: A férfikaland elmarad (cs) f5. Ez Amerika* (USA) fp. Kény: A kolónia* (NDK) 6. Lébéri Ermklós: Gyertek el a névnapomra* (m) f7. Mosonmagyaróvár. Dózsa: Defekt* (m) fp. fp. Mosonmagyaróvár. Kossuth: Nehéz fiúk* (sz) Egy tiszta nő TIL* (ang.) n. Nagyszentejánosi Szomszéd szeretők* (fr) fp. öttevény: Hat gézengúz (USA) 6. Pannonhalma: Nem férünk a bőrünkbe (ing.) 6. Pér: A profi* (fr) p. Paska: Barbara királyné sírfelirata* a) 7 Sopron: ’Szabadság : A király és a madár (fr) 3. Tavasz* czimfónia* (NDK) np. fp. sopron, PetőfiA tó szelleme* (jap.) 6. A csillaggal jelölt filmek korhatárosak . A Moziüzemi Vállalat, a műsorváltoztatás ingát fenntartja! KISALFÖLD. Az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottsága és a Győr-Sopron megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: PUSKÁS CSABA. Címünk: Győr, Tanácsköztársaság útja 51. II. emelet. Levélcímünk: Győr, Pf.: 28. 9002. A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonszáma: 15-544 Főszerkesztő és -helyettes: 13-042. Szerkesztés: 12-475. Ügyeletes riporter: 15-544. Éjszakai szerkesztés: 17-822. Győr város távolsági hívószáma: 96. Soproni szerkesztőség: Sopron, Előkapu 11. 9400 Telefon: 12-266. Sopron város távolsági hívószáma: 99. Kiadja a Győr megyei Lapkiadó Vállalat, Győr. Felelős kiadó: SZABÓ KÁLMÁN, a vállalat igazgatója. Igazgató és főkönyvelő: 12-142. Hirdetésfelvétel: 16-313. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Az előfizetési díj egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, fél évre 258,- Ft, egy évre 516,- Ft. Kéziratot, illusztrációt nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készítette a SZÉCHÉNYI NYOMDA, Győr, Kálvária út 1-3. Pf.: 126. 9002. Telefon: 17 822. Felelős nyomdavezető: NAGY IVÁN igazgató. Index: 25-060 - HU ISSN 0133-1507