Kisalföld, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-12 / 59. szám
A mártír Stelczer Lajosra emlékezünk A fasiszta Győri Nemzeti Hírlap 1944. szeptember 28-i számában az alábbi írást olvashatjuk: „Sarló és kalapács jelent meg primitív röpcédulákon Győrött. Az első vörös fecske, ez a vacak, amely nem fog vörös nyarat, sem vörös őszt csinálni ... Aki ezt akarja, az ellenségünk, ha fegyverrel, ha röpcédulával jön ellenünk ... Úgy üssünk a fejére, hogy megtalálja a békét valami gödörben Ha sikerül elfogni őket, hozzák nyilvánosságra, mert szeretnénk látni, kik azok, és szeretnénk tudni, hogy elvették-e méltó büntetésüket.” A fasiszta förmedvény megjelenésekor a József Attilakörben tömörült, hazájukat szerető hazafiak már megtalálták a kapcsolatot az ellenállás Izabella utcai központjával. Az ő munkájuk volt a sarló és kalapácsos röpcédula, amelynek kliséjét az öreg harcos, Juhász bácsi készítette. A józsef attilásokra ezután szörnyű megpróbáltatások vártak. 1944 decemberében közülük tizenegy került a Nemzeti Számonkérő Szék kezére, amelynek hóhérjai a megyeházán leírhatatlan kínzásoknak vetették alá őket A főpribék Demeter főhadnagy és társa, Faragó hadnagy, a gyilkosságokban élvezetet találó félőrült, forradásos Kovács, meg Szekendi a villamos szikrától kezdve a bikacsökön keresztül minden kínzóeszközt megpróbáltak, hogy vallomásra bírják áldozataikat. Egy áruló szó nem jött ki ajkukon. A józsef attilások között volt Stelczer Lajos is. Levél községben született 1914. március 9-én. Édesapja ügyvéd volt. Stelczer Lajos a Győri Felsőkereskedelmi Iskolában elvégezte tanulmányait, de a gazdasági válság idején nem tudott elhelyezkedni. Rövid ideig a Richards-gyárban dolgozott. Tisztviselőként nem kapott állást, ezért bécsi rokonaihoz utazott, remélve, hogy ott kitanulhatja a hentesmesterséget. A császárvárosban sem letelepedési, sem munkavállalási engedélyt nem kapott, ezért hazajött. Bécsben, ahol kapcsolatba került az osztrák munkásokkal, látta a közelgő és fenyegető fasiszta veszedelmet. Győrött végre 1937-ben a Népmozgalmi Hivatalban kapott munkát, majd 1938-tól a Keffel-gyárban mint német-magyar kereskedelmi levelező dolgozott. A könyv és a zene volt a szenvedélye. Irodalmi érdeklődése vitte a győri fiatalok Babits Mihály körébe, amely később — bizonyítva fiatal tagjai haladó forradalmi és politikai beállítottságát — József Attila nevét vette fel. A kör tagjai a háborús események hatására mindjobban szembekerültek a fasiszta politikai irányzattal és a békét hirdették. A német megszállás napja még jobban kinyitotta szemüket. Rádöbbentek, hogy cselekedniük kell, nyíltan szembe kell fordulniuk a nemzetvesztő fasiszta politikával. A kör kommunista tagjainak segítségével rendszeresen megkapták a Békepárt és a Magyar Front felhívásait és röplapjait, amelyet sokszorosítottak és terjesztettek, sőt a Vagon gyár és többigyőri gyár falait is teleragasztották ezekkel Stelczer Lajos kihasználva a városházi Népmozgalmi Hivatalban meglévő összeköttetését, különféle okmányokat szerzett, hogy az üldözötteken segítsen. A József Attila Kör antifasiszta munkája egyre nagyobb méreteket öltött. Az ellenállás, a tiltakozás egyre hevesebb lett. A nyilasok árulás folytán csaptak le rájuk. 1944. december 22-én a déli órákban a Keffel-gyári munkahelyéről a Nemzeti Számonkérő Szék pribékjei vitték el Stelczer Lajost. A megyeháza pincéjében borzalmasan megkínozták, de nem árulta el társait. 1944. Szilveszter napján társaival együtt Sopronkőhidára szállították, ahol a hírhedt Dominich Vilmos katonai törvényszéke „A hungarista állam elleni hűtlenség” címén kötél általi halálra ítélte Németh László Jánossal együtt. Mindkettőjüket a sopronkőhidai fegyház udvarán, 1945. február 16-án délután végezték ki, ott, ahol Bajcsy-Zsilinszky Endrét is. A győri levéltárban került kezembe az a kérvény, amelyet Sztruhár János öntő adott be 1945. június 8-án a Főispáni Hivatalhoz, hogy nevelt fia, Németh László János volt karpaszományos honvéd és Stelczer Lajos volt Keffel-gyári tisztviselő — akiket kommunista magatartásuk miatt 1945. február hó 16-án kivégeztek — holttestét Győrbe szállíthassák, egyben a szállításhoz járművet kért. Az irattartó másik papírján már a főispán azonnali intézkedése olvasható. A dosszié egy újságkivágást is rejt. A Győri Munkás 1945. évi egyik számát amelyben Polgár Dériél- „Rendőrkézen a nyilas feljelentők, akik Németh Jánost és Stelczer Lajost ha hét kézre juttatták” című írása olvasható Kollégánk arról tudósít, hogy a rendőrség erőteljesen nyomozott az árulók ügyében. A nyomozók nehéz helyzetben voltak, mert semmiféle írásbeli bizonyíték nem állt rendelkezésükre. A nyilasok megsemmisítették irattárukat. Végén „szembesítések, zseniális keresztkérdések után” a bűnösök bevallották tettüket. Vallomásukból kiderült, hogy a nyilasok titkos nyomozót küldtek a Vagongyárba, akinek kilétét is megállapították, azonban ő még nem tért vissza Győrbe. „Kézrekerülése azonban biztosra vehető, annál is inkább, mert elkövette azt a gondatlanságot, hogy menekülése előtt a vagongyár mellékhelyiségében — nem tudni, mi okból — átlőtte saját tenyerét, evvel olyan feltűnő ismertetőjelet produkált, amelyet eltüntetni lehetetlen.” Stelczer Lajos emlékét Győrött, a Munkácsy úti vagongyári bérházon emléktábla és egy róla elnevezett utca őrzi. Sírja a győri köztemető munkásmozgalmi parcellájában található. Imre Béla Tavaszi szél vizet áraszt Miért ne vallhatnám be, hogy otthon érzelmes vagyok és merengő, s hogy ez az otthon egy maroknyi falut jelent, ahol lesétálhatok a Kismosó partjára. Le, mert a kun vitézek egykori lakhelye kövecses dombon fekszik. Ott, az első hídnál átváltozhatom tizenéves diákká, aki azért jött, hogy bicskájával, fanyelű körével mogyoróvesszőt vágjon, az új hajtások közül egyet, ami mindig az élet szimbóluma, afféle hasonlóságon alapuló varázslás véghezvihető vele, gonoszűző, rosszat elhárító ág. Tudom, persze, hogy ne tudnám, a hóvirágos Rókadombon nem sóvároghatom vissza azokat az esztendőket, mégis jó találkozni a nagyra nőtt fákkal, bokrokkal, bámészkodni a gyalogúton, mint egy idegen. Elfáradva jó leülni a cementvályú szélére a kanalaskút mellé, s tűnődni azon, a régi tálból alig maradt valami. A Káposztáskertben húshasznú szarvasmarhák tiporják a földet, ez a kén inkább a jelenbe illik, mint a zsöomleszínű tehénfogatok. Ide tartozó a vízműtársulat gépháza, elosztórendszere, ahonnét három község kapja az egészséges ivóvizet. A mostani gyerekekbe más élmények ragadnak, nem a Kövecsesérből inni kívánó lóvéik, hanem autócsodák, utazások. Mit mondanak az öregebbek? Sok mindenre büszkék, enélkül nehéz lenne élniük. Csak rosszkor születtek. Korábban kellett volna, vagy később. Inkább az utóbbi. Nézzem csak a házakat mentek be a lakásokba, tapasztalhatom, az emberek a kényelmükre költenek! Lakik itt mérnök, taxis, eladó, orvos, tanácselnök, tanító, pap, jártak innét a világ minden részében. A sánta Baloghot kérdezem, a ballenbergi néprajzi múzeumot emlegeti, elvitte a fia, aki Bernben él. Itthon cipész lehetett volna, odakinn gyári munkás. Kocsival elröppentek Ballenbergbe, látott szőlőműves-házat, egy óriási füstös padlást, faszénégető boksát, egy kamra falán festett medvéket. Hanem a szombathelyi falumúzeum se utolsó, van ott egy ház a szomszéd községből, középparaszti lakóház, födémgerendájába az 1870-es évszámot vésték, ennél azért jóval korábbi, egy fedél alatt van benne konyha, szoba kamra, istálló, pajta. A tetőzete ollólábas, a ház tömésfalú, de vásárosmiskei kővel erősített, közel van hozzá a Pásztorcsárda. Ballenbergben az öreg Medvéhez vendéglő volt. Utánanéztem, a niederriedi kamra — talán a két medvével — 1652- ben készült. Sárospatakon már tanított Comenius, a Császári Ökörkereskedelem nevű társaságot (Kayserliche Ochsenhandlung) a csőd fenyegette. Merengett tovább a sánta Balogh, panaszkodott, vakog a gyerek, „csetlik-botlik az anyanyelvben, keresgéli a szavakat. De a legjobban az fáj neki, az unokák — három gyerek — semmit se tudnak magyarul. Ne kövesse kérdés az elmondottakat, minek vesztegetni a szót ilyesmikre, a nehéz évekre se. Bátyját a háború vitte el ismeretlen helyre meghalni, neki ez a picike haza maradt méltó menedéknek, megőszült haja itt ragyog. Otthon jártam. Van a falunknak egy másik arca is, a pincékkel, a szőlőkkel teleültetett hegy. Mindegyik épület mellé fut cseresznyefa, szilva, búzáskörte. Az emberek nem kérnek semmit a magas egektől, de tudják, a kavics megtanította mindegyiküket, a kéz itt nem arra való, hogy összefonják a mellükön. Azért a hajtás, a megszerezhető javakért — van abban a hűtőládától a színes televízióig minden —, sokan még a vasárnap délutáni alvást is elhagyták, ünnepnap ritkán ülnek autóba, majd a nyáron egyszer-kétszer fölkeresik a közeli kirándulóhelyeket, esetleg lemennek a Balatonra. Bevallom, jegyzem a hiányokat, kalapot emelek az elballagóknak, számba veszem a gyarapodást, s hozom magammal a mogyoróvesszőt, ezt az ősi szimbólumot. Itt az újjászületés napja, akár énekelhetnénk is együtt. Látom a pinceablakon keresztül a gazdákat a szoba nagyságú helyiségekben, és nincs erő, mely a dalt elvenné tőlünk. Veszem a fehér lanot, masam elé rakom az asztalra, odaírom fülűbe Piros filctollal. Tavaszi szél vizet áraszt. J. J. 1985. március 12., kedd Jubileumi kiállítás Nagyszabású jubileumi képzőművészeti kiállítás rendezési munkái folynak a budapesti Műcsarnokban. A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége és a Műcsarnok hazánk felszabadulásának 40 évfordulója alkalmából olyan bemutatót szervez, amely áttekintést ad a négy évtized magyar képzőművészetéről. A kiállítás március 22-én nyílik meg, s az előzetes adatok szerint 427 művész 1834 alkotását mutatják be. A tárlat előkészítésén művészekből és művészeti szakértőkből álló bizottság dolgozik. Munkájuk azt célozza, hogy műveken keresztül mutassák be 40 év művészeti és társadalmi változásait: a képzőművészet által közvetített értékekben ugyanis megjelennek a társadalom és a művészet öszszefüggései, így nem csak történelmi dokumentumok jeleníthetik meg az eltelt évtizedek magyarországi történéseit. ■ Sopron főterén, a volt Patika házban 1958 ban alakították ki az ország •»*«6 Patikamúzeumát. Itt láthatók a soproni és a megyei gyógyszertárakból származó különböző gyógyszerésztörténeti emlékek és eszközök. Filmjegyzet A vörös grófnő Aki szereti a szép ruhákat, a romantikus szerelmi történeteket, fordulatokat, az nézze meg A vörös grófnőt. Aki szereti a történelmi dokumentumfilmeket, a száraz tényekre szorítkozó, mindezeket illusztráló filmeket, az nézze meg A vörös grófnőt. Nincs tévedés, ugyanarról. Kovács András új filmjéről van szó, illetve annak első két részéről. Hogy első kettő és nem pedig „a” kettő, ez persze csak utólag derült ki, amikor is a néző 1919-ig érve csalódottan látja: vége a 2. résznek. Tehát lesz harmadik. Hogy mikor? Nos, a forgatás még nem kezdődött el. Majd ha elkezdődik, ha befejeződik, ha forgalmazásba kerül, ha lesz rá pénz, ha... Addig marad ez az első kettő: egy romantikus és egy dokumentarista stílusú rész. A harmadik talán dráma lesz, a negyedik meg vígjáték, s így lesz teljes, amit kapunk. Mindenképpen újítással állunk szemben. Egy filmen belül két stílust követni — ritkaság. A vörös grófnő Károlyi Mihályné Andrássy Katinka életéről szólva tulajdonképpen Károlyi Mihályról és a magyar történelemről mond izgalmasat. A bevezető képsorok bepillantást engednek a feudális úri világ — az Andrássy család — kastélyában dívó szokásokba. A néző egyik ámulatból eshet a másikba. Csodás ruhák (csak ezek hatmillió forintba kerültek, hiszen egy arisztokrata kétszer nem jelenhetett meg még filmen sem ugyanolyan öltözékben), csodálatos helyszínek, hölgyek és urak, báli forgatag (újabban megint nem hiányozhat egyetlen magyar filmből sem), lóversenypálya, vadászat — szóval andalító romantikus idill. A tvösnő öngyilkosságot kísérel meg, fittyet hány az etikettre, tanul — méghozzá könyvelést, ami szenzáció osztálya körében —, s mindenképpen kilóg az arisztokrácia hagyományos rendjéből. Hogy akaratosságból, hisztiből, avagy azért, mert kevesli, amit ez az osztály nyújthat, más kérdés. Későbbiekben kaphattunk volna választ a kérdésre, de mert a film második része már Károlyi Mihály jegyében pereg, ez elmarad. Andrássy Katus elérte, amit akart. Övé lett Károlyi. A filmbeli Andrássy Katinka ettől kezdve teljes változáson megy keresztül. Hirtelen forradalmár lesz — bár néhány képsorral korábban még felháborítónak tartotta, ha férje szóba állt egy szocialistával, aki nem főúri származású. Bőrdzsekit vesz fel, nadrágba bújik, erőszakkal fel akarja mosni a követ, s terhesen is azért nyaggatja férjét, hogy ott lehessen a politikai porondon. Károlyi Mihály emlékiratát, a Hit, illúziók nélkül című munkát olvasva az ember korántsem olvas ki ekkora aktivitást Andrássy Katinkából. Nyilván hatott férjére, segítette, ahol tudta , mégis megzavarhatja a nézőt a filmbéli hősnő. Annál is inkább, mivel Bács Ferenc, aki Károlyi Mihályt alakítja fergeteges eleganciával, bölcsességgel, a forradalmi időkben már veszít erejéből., Mintha kisfiúvá szelídülne Katus oldalán. Básti Juli Katusa — nyilván nem a rendezői szándék ellenében — határozott, erőszakos, félve írom le, de feminista hőssé sikeredett. Nem véletlenül, hiszen Kovács András utóbbi filmjeiben (Ideiglenes paradicsom, Szeretők) előszeretettel fordul a női nem felé. De ebben a filmben igazságtalanul háttérbe szorul az a férfi, aki minden bizonnyal legalább egyenrangú társa volt asszonyának. Sokféleképpen lehet persze értelmezni egy ilyen filmet. Boncolgathatnánk történelmi szempontból is, hiszen a történelmi hűséghez Kovács András köztudottan ragaszkodni szokott, s a második részben több archív felvétel segíti a történelmi hangulat megteremtését Bíró Miklós operatőr képei mellett. Ám akkor nem Katus szemével, hanem Károlyi Mihállyal a középpontban lenne érdemes filmet csinálni. Akkor jobban kellene ismernie a nagyközönségnek azokat a politikusokat, akik a vásznon feltűnnek, a parlamentben felszólalnak, vagy akik szövik kis összeesküvésüket Károlyi ellen. S akkor a filmnek ott kellene kezdődnie, ahol véget ért, hiszen a Hit, illúziók nélkül című önéletrajzot olvasva a legvitatottabb időszak a hős életében az emigrációból való visszatérés időszaka. Sajnos erről a filmről nem lehet csupán mint filmről beszélni, hiszen annyira izgalmas volna az adott történelmi korról is mélyebb eszmecserét folytatni. Talán igazságtalanság is számon kérni tőle a teljességet — különösen, hogy ez csak az első két rész. De a néző jegyet vált a moziba és egészet, élményt vár. Amit kap, egyrészt élmény. A már említett szép képekre, jelenetekre, pompára gondolva közönségsiterre számíthat A vörös grófnő De maradandó élményt nem tudom, ad-e majd a csinos ruháknál, szerelmi, történeteknél töldre vágyóknak ’ Pió M. KUVMI&C —5