Kisalföld, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-17 / 114. szám

KRÓRIKH ESEMÉNYEK Elismerés a kórházépítésért A Magyar Építőipar, az Építőipari Tudományos Egye­sület folyóirata, több mint egy évtizede a Magyar Épí­tőipar emlékplakett adomá­nyozásával ismeri el mind­azok munkáját, akik alkotá­saik, építőipari tevékenysé­gük, azt segítő kutató és fej­lesztő munkájuk révén ki­emelkedő eredményt kutató és fejlesztő munkájuk révén kiemelkedő eredményt értek el. A kitüntetettek számára erkölcsi elismerést jelentő emlékplaketteket dr. Lux László professzor ma Buda­pesten, a MTESZ székházá­ban adja át. Domonkos Jenő építész, a Közti tervezője, valamint Imre István, a Győr Megyei Állami Építőipari Vállalat építésvezetője a Győr Megyei Kórház 1350 ágy befogadáséra bővített, korszerű szerkezetekkel tör­­ténő építéséért nyerte el a Magyar Építőipar emlékpla­­kettjét. A korszerű, fejlett egész­ségügyi technológiával ellá­tott épület igényeit jól ötvöz­ték a korszerű építés gyakor­lati követelményeivel. Ki­s vidéki városok közül elsőnek Győrött nyitották meg az „ÁSZ” Számítástechnikai szaküzletet a Bacsó Béla úton. Három vállalat a Számítástechnikai Alkalmazási Vállalat, a budapesti API­SZ, valamint a Győr-Sopron megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalat közösen üzemelteti az új boltot. A nyitás napján több mint négymillió forint értékű különféle személyi- és professzionális számítógépek, mágneses adat­hordozók között válogathattak az érdeklődők. Ezenkívül az üzletben kedvező áron kaphatók különféle játék- és oktatá­si programok. Az üzletben a későbbiekben lehetőség nyílik tanácsadó szolgálat bevezetésére is. Majális Rajkán A KISZ rajkai bizottsága családi majálisra várja az ér­deklődőket szombaton dél­után kettőtől a helyi ifjúsági házban, illetve annak szabad­idős parkjába. A Rozmaring néptánccsoport bemutatkozó m­űsora után gyermekeknek és szülőknek rendeznek já­tékkaszinót. A játékok cím­szavai­: póker, blöff, memory, szóromi, kocka és kirakó. A délutáni nótaszó műsorában a győri Kisfaludy Színház művészei lépnek a porondra: Bende Ildikó, Krasznai Ta­más és Kővári Dezső. Valetálók Ma délelőtt kilenckor fogatos felvonuláson érkeznek a Lajta-hansági Állami Tangazdasághoz a végzős gazdászok Mosonmagyaróváron. Köszönetet mondanak a gyakorlati oktatóknak, este fél kilenckor pedig fák­lyás felvonulással vesznek búcsút a Lajta-parti város­tól. A végzős növendékektől a város lakossága nevé­ben dr. Adorján József, a városi tanács vb-titkára bú­csúzik. A hallgatók nevében Simonffy János hallgató mond búcsúbeszédet. A végzősök ballagása holnap dél­után háromkor indul a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Mosonmagyaróvári Mezőgazdaságtudományi Karának C épületéből, majd hagyományosan ünnepsé­gen búcsúznak az Alma Matertől az egyetem díszter­mében. A valétálók ünnepe idén is a holnap esti valé­­tabállal zárul. ORVOSI ÜGYELET GYŐRÖTT: du. 5 órától reggel 7-ig a Bacsó B. u. 51. szám alatti körzeti orvosi rendelőben. Te­lefon: 12-244. Gyermekorvosi ügyelet ugyanott, du. 5 órától másnap reggel 7-ig. Fogorvosi készenléti ügyelet is ugyanott este 8 órától másnap reggel 7 óráig. SOPRONBAN: du. 5 órától reggel 7 óráig a S­enkey u. 5. szám alatti központi ügyeleti ren­delőben. Telefon: 12-011. MOSONMAGYARÓVÁRON: du. 5-től reggel 7-ig a rendelőintézetben, a Kapu Lajos tér 2. szám alatt. Telefon: 15-013. CSORNÁN: du. 6 órától reggel 8-ig az Új kör­zeti rendelőben a Vörös Hadsereg u. 32. szám alatt. Telefon: 132. KAPUVÁRON: a központi körzeti ügyeleti szolgálat Kapuvár városban (öntés település ki­vételével) ellátja Vitnyéd községet és Csermajor települést. Ingyenes és kötelező TÜDŐSZÜRÉS: GYOROTT: az Amad. L. u. 1. sz. alatt de. 8—18 óráig. SOPRONBAN, a Kiss J. u. 2. sz. alatt du. IS­IS óráig továbbá: Magyarkeresztúr, Jánossomorja, Csorna. LELKI SEGÉLYSZOLGÁLAT Ma 17 órától 20 óráig a Megyei Felnőtt Ideg­gondozó Intézet helyiségében (Győr, Korányi Fri­gyes tér 18. — bejárat a töltés felöl) személyesen, vagy a 21-397-es telefonszámon. GYŐRI TELEFONDOKTOR Témája: A kullancsok betegségterjesztő szerepe. Hívható ma délután 16 órától hétfő reggel 7 óráig a 21-188-as telefonszámon. -rádió hívójelünk: .Kisalföld” 1- től 16 óráig az AM 14-es csatornán Ügyeletes riporter: HORVÁTH SÁNDOR A Bécsi Schubert Társaság kórusának­­ hangversenye­i . A Bécsi Schubert Társaság kórusa ad ma hangversenyt a győri bencés (Szent Ignác) templomban. Közreműködik a Komáromi Pedagógus Női­kar. Műsorukon Mendels­sohn-, Bárdos- és Kodály- művek szerepelnek. Vezé­nyel: H. Kemenes Vera. Orgo­nán kísér: Hoffmann László. A bécsiek Schubert és Beet­hoven műveivel mutatkoz­nak be. Szereplők: Ursula Freier (szoprán). Manfred Schimpl (bariton). Wolfgang GuhswrJd (orgona). Vezé­nyel: Franz Gerstacker. A rendezvény este fél nyolckor kezdődik. Új japán robotgép. Japán mintegy 250 robotgyártó cé­ge azon dolgozik, hogy kifej­lessze a robotgépek új nem­zedékét. A robotgépeknek ez a „harmadik nemzedéke” nem az előírt mozdulatokat ismétli meg, hanem képes lesz arra, hogy érzékelje kör­nyezetét és arra reagáljon. Ez lehetővé teszi majd, hogy a robotok különféle munkát végezzenek el a gyárakban, és a világűr kutatására vagy háztartási munkára használ­ják fel őket. Hírek □ NŐI FODRÁSZ VETÉL­KEDŐT rendeznek május 19- én, vasárnap Sopronban a Kodály Zoltán tér 16. szám alatti szolgáltatóházban. A megyei vetélkedőn a KIOSZ megyei és városi szervezete békegyűlést rendez az iparo­sok és a soproni 403-as Pesti Barnabás Szakmunkásképző Intézet tanulóinak részvéte­lével. ■ Újfajta béléselemeket készít a Beton és Vasbeton Ipari Művek francia licenc alapján gyártott betongeren­dáihoz a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat csepeli üzeme. A két gerenda közti hézagot kitöltő béléselemek gyártására a vállalat előké­szítő üzemét bővítették. A próbagyártás megkezdődött, s a tervek szerint az év má­sodik felében összesen 400 ezer darab bék­éstestet készí­tenek, elsősorban a magán­építkezők részére. Az új ter­mék várhatóan már a har­madik negyedévben forga­lomba­­kerül. □ HARMINC SZOVJET TURISTA érkezett május 15- én hazánkba az IBUSZ szer­vezésében. A vendégek mind a II. világháborúban hazánk­ban elesett szovjet katonák hozzátartozói. A szovjet ven­dégek Székesfehérvár, Szom­bathely, Sopron, Győr, Hé­víz, Keszthely útvonalakon járják az országot. Útjuk során megkoszorúzzák a szovjet emlékműveket és ka­tonai sírokat. ■ Sportkombinát Sopron­ban. A soproni városi tanács és az idegenforgalmi hiva­tal közös beruházással sza­badidőközpontot építtet Sop­ronban a Shell-ikút és az LSE-pálya közötti területen. A munkálatokat versenytár­gyalás után 85 millió fo­rintért az Észak-dunántúli Közmű- és Magasépítő Vál­lalat nyerte­­el, és már meg­kezdték az­ építést. □ ELŐADÁS NYUGDÍJA­SOKNAK. Az egészségügyi szakszervezet nyugdíjasainak dr. Bujdosó Ágnes szakorvos és Szabó Ferenc főasszisztens tart előadást május 20-án, hétfőn 15 órakor a gyakrab­ban előforduló reumás meg­betegedésekről és azok keze­léséről. Az előadás helye az SZMT Csaba utcai tanács­terme Győrött. □ NÉGY ÉVSZAK cím­mel tartanak bábelőadást május 20-án délelőtt 10, il­letve délután 14.30 órakor a soproni gyerekeknek a KI­­SZÜV művelődési házában (Petőfi tér 6.). A bábelőadá­s érdekessége, hogy Kis­s Il­dikó bábművész a gyereke­­­ket is bevonja az izgalmas műsorba. ■ Megyei egészségügyi sportnap. Háromszáz részt­vevőt várnak szombaton reg­gel 8-tól a győri Lendület sporttelepen a megyei egész­ségügyi sportnapon. Kispá­lyás foci, asztalitenisz, lövé­szet, sakk, teke és tenisz sze­repel a programban. 1985. május 17. Péntek — PASZKÁL napja A Nap kél 5.05 — nyugszik 20.17 órakor A Hold kél 4.08 — nyugszik 17 53 órakor SZÁZHUSZONÖT ÉVVEL EZELŐTT, 1860. május 17-én született, és 68 éves korában, 1928-ban hunyt el MARTIN KUKUCSIN (családi nevén Matej Bencur) szlovák regény­­író, elbesélő és drámaíró. Várható időjárás ma estig. Tovább tart a fülledt, meleg idő. Többször lesz erősett felhős az ég, és zápor, zivatar várható. He­lyenként jégeső is lehet. A szél csak ziva­tarban erősödik meg. A hőmérséklet nap­közben 24, 29 fokig emelkedik. A DUNA vízállása tegnap Dunaremeténél 466 centiméter volt, áradó, Győrnél a RÁBA 234 centiméter, apadó jellegű. RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓMŰSOR KOSSUTH RA­DIÓ: 8.15: Mai kulturális prog­ramok és a mú­zeumok állandó kiállításai. — 8.25: Koránkelők. Balogh István ri­portja. — 8.55: Verbunkosok, nó­ták. — 9.33: Óvodások műsora. — 10.0­5: Dante-versek. — 10.10: Operaáriák. — 10.40: Iránytű. — — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Könyvszemle. —­­12.35: Lemez­múzeum. — 14.10: Daloló, mu­zsikáló tájak.­­ — 14.26: Pataky Kálmán emlékezetes szerepei. Vili 2. rész. — 15.00: Erről be­széltünk. — 15.30: Hétszinvirág. — 16.05: Irodalom gyermekcipő­ben. — 17.00: Kossuth-dij korhű keretben. Horváth Ede. — 17.25: Zenekari muzsika. — 19.15: Hú­szas stúdió. A csend hangjai. 2. rész. — 20.15: A zenéről. — 21.10: Nóták. — 21.30: Az anyag kör­forgása. — 22.20: Külpolitika. — 2­2.30: Klasszikus operettekből.— 23.00: A dzsessz világa. — 0.10: Zenekari operarészjelek. PETŐFI RÁDIÓ: 8.03: Népze­ne. — 8.17: Dubarry. Részletek. — 8.50: Külpolitika (ism.). — 9.05—12.60: Napközben. — 12.10: Fúvósátiratok. — 12.23: Édes anyanyelvünk (ism.). — 12.30: Népi muzsika. — 13.05: Pophul­lám. —­ 14.00—17.30: Péntektől pén­tekig. — 17.30 : ötödik sebesség. — 18.30: A Nino, a So-Ho és a Szeptember együttes felvételei­ből. — 18.50: Közvetítés a labda­rúgó UEFA torna nyitó mérkő­zéséről. — 19.33: Egészségünkért! — 19.50: Régi nóta, híres nóta. — 21.05: Rádiószínház; A lyu­kasztás bérlet. — 21.47: Népszerű operarészletek. — 22.00: Bagoly. — 24.00—1.30: Éjféltől hajnalig. *. MŰSOR: 9.0®: Zenekari mu­­zsik­a. — 10.00: Mesedélelőtt. — 10.27: Csak fiataloknak! — 11.25: Sáry László műveiből. — 12.10: Magyar művészek operafelvéte­­liből. — 13.05: Rádiószínház: sirályok barna csomagolópapír­ban. — 13.51 : Zenekari muzsika. — 15.28: Új lemezeinkből. — 16.25: A zeneirodalom remekmű­veiből. — 17.15: Norvég versek. — 17.30: Félóra népzene (ism.). — 18.00: A Magyar Állami Ope­raház rézfúvós ötöse játszik. győri RÁDIÓ: 17.00: Hírek. — 17.05: 5 + 2­­­7-vége. — 17.55: Reklám. — 18.00: Hírmagazin. — 18.20: Hétvégi jegyzet. — 18.25— 18.30: Hírösszefoglaló. BUDAPESTI TV I.: 8.00: Tv-tor­na. — 8.05: Fizi­ka (ált. isk 8. oszt.). — 8.30: Sf. — 8.45: Környe­zetismeret (ált. isk. 3. oszt.). — 9.00: Német, nyelv. — 9.25: Barango­lás a művészetek tájain. — bo.1o: Rövid film. — 10.30: Játékos idő­töltések. — 13.03: Iskolatévé. — 15.25: Szeretném ha vidalmafa lennék. — 15.45: Mi és a számító­gép. — 16.20: Hírek. — 16.25: Rö­vid filmstúdiók műhelyéből. — 17.20: Három nap tévéműsora. - 17.25: Festafiok. 250. — 17.40: Képújság. — 17.45: Szövetkezetek tájékoztatója. — 18.00: Ablak — 19.10: Tv-térna. — 19.15: Esti me­se. — 19.30: Tv-híradó — ‘10An- Telcfere. — 21.00: A hét műtár­gya. — 21.05: Egy fiú bőrönd­­del. Tv-film. — 22.35: Ez a Ma­i xim . . . — 23.10: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 17.10: Csörgősipka. — 17.25: Don Quijote. — 17.55: Magyarország—Szovjetunió UEFA torna labdarúgó-mérkőzés. —­19.35: Rockpalota Essenben. — 20.00: A Scruples Divatház (2.). — 20.50: Tv-híradó 2. — 21.10: A barokk világa (2.). — 22.10: SOS Gyermekfalu. — 22.33: Ku­lisszán innen, kulisszán túl (3.). SZLOVÁK TV I.: 8.50: Hírek. — 9.00: Életünk krónikája. — 9.30: Napocska. — 16.00: Tv-fó­­rum. — 10.­40: Százszázalékos ali­bi. — 11.43: Zavarban a sza­kács. — 12.59­: A rendőrség nap­lójából. — 13.00: Hírek. — 16.45: Hírek. — 16.30: A piramis. — 17.25...Az élet múzeuma. — 17.35: Bratislavai Magazin. — 13.20: Esti mese. — 18.40: Életünk kró­nikája. — 1­9.10: Gazdasági ma­gazin. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: É’°1: a természetben. Ter­mészetfilm. 1. rész. — 20.23:­­Gróf Monte Cristo. — 21.25: Mu­zsik­a­ s­zó. — 22.05: Vetély»ár«nő. — 21 10: F^ek. — 21 .30: Gustav Brom zenekara játszik. OSZTRÁK TV I.: 9.00: Ú­mnek. — 0 05: A mi világunk. — 9.00: Orosz nyelvlecke. — 10.00: Tor­­ko!a-tv. — 1A°0: Hiszem. — 12.1­0: A pápa Belgiumban. — 16.30: Gyermekműsor. — 18.00: ox t­­rák kének. — 13.30: MT. — lO'y): Ausztria — ma. — IP.*^): Tv-hír­adó­­. — 20.15: Derrick. — ?i.2e: Tdöjelzés. — 22.03: Sport. — 23.05: Hírek. TI.— 16.20: Jean Chrismond. — 17.15: Expedíció az állmok biro­dalmában. Természetfilm. — 18.00: Pan­optikum. — 18.30: Ház az Eaton Place-en. — 19.30 : Tv­­híradó 1. — 20.15: Vörös-fehér­­vörösi nyomokon. — 21.15: Tv­­híradó 2. — 22.05­: Halálos patt. — 23.50: Hírek. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szombaton reggel 8 órától hét­főn reggel 8 óráig tart. Az ügye­let csak elsősegély címén, sür­gős esetben vehető igénybe. Csornai kerület (Csorna vá­ros és a volt csornai járás te­rülete) : Csorna. Korona Szálloda: Te­lefon : 120. Győri kerület (Győr város és a volt győri járás területe) . Győr. Rába Szálloda. Telefon: 12-74-2­­15-533. Kapuvár város és körzete (Agyagosszergény. Fertőend­­réd. Vitnyéd. Sarród. Fertődi ÁG.. Osk­. Babot. Fertőújlak. ön­tésmajor. Veszkény. Szárföld. Fertőszentmiklós. Csapod. Pető­­háza Fertőd. Fertőzzön l­ak) . Kapuvár. Hanság Szálloda: Te­lefon : 292. Mosonmagyaróvári kerület (Mosonmagyaróvár város és a volt mosonmagyaróvári járás területe): Mosonmagyaróvár. Fekete Sas Szálloda: Telefon: 15­842. Sopron város és körzete: (Ág­falva, Magyarfalva, Fertőrákos, Balf, Sopronkőhida, Brennberg­­bánya) : Dr. Irmes Imre Sopron. Ady E. u. 190. Telefon: 16-108. Soproni kerület: (A volt sop­roni járás fentiekben fel nem sorolt községei) Dr. Csordás János Heerke. Iskola u. 20. Telefon: 46-956. KISFALUDY SZÍNHÁZ MARK I GRÓFNŐ, 19 óra, Bérletszünet MOZIMŰSOR Ásványráró: Gyanútlan gya­kornok (f) 6. Be­led: Nős aggle­gény (sz) 6. Bönyvélalap: Zsaru vagy csir­kefogó (f) 6. Csorna: Küsters mama mennybe­menetele* (NSZK) fs, fo. Fenő­­szentmiklós: A Kő fia (sz) 5. A férfikaland elmarad (cs) 7. Gönyü: István, a király (m) 6. Győr, Rába: Tudom, hogy tudod hogy tudom . . . (pl) 3. 16. 8. Győr, Rába Kamara: A szenzá­ció áldozata (USA) 5. A szere­lem csapdája* (mexikói) 7. Győr, Vörös Csillag: Tudom, hogy tu­dod, hogy tudom . . . (pl) 10. Szaffi (m) 3. Sortűz egy fekete bivalyért (m) n6. Lady Chatter­­ley szeretője* (USA) 1­5. Győr, Vörös Csillag Mesemozi: A kis Muck története (NDK) 3: 16. Győr, kert: Bombajó bokszoló (d­) este 19. Győr. Gorkij: Széplány ajándékba* (f) 7. Győr, Kun Béla Up.: Szaffi (m) 6. Győr. Petőfi: TIEO Arizonában* (USA) 6. Győrszemere: Gengsz­terek sofőrje* (ing.) 7. Győr­­szentiván: Erotikus képregény* (jap.) 6. Hegyeshalom: Vera és a férfilátogatók* (sz) 6. Jánosso­­mor­ia: Fia már egyszer meg­esett* (cs) 6. Kapuvár: Anna Pavlova I—IT. (sz) f6. Kóny: A profi* (f) 6. Lébénymiklós* Redl ezredes T—IT.* (m) f7. Móv­ár, Dózsa: Eszter Tánc (m) f6. Ma­donna: műven csendes az e^e (pl) f8. Móvár, Kossuth: A XX. század kalózai (*z.) 4. 6. Emberek és farkasok* (pl) 8. Nagyszent­­já­nos: Maraton életre-halálra* (FISA) f6. NmTl: A kétéltű em­ber f«:?) fjttevény: ^ a«. lép­csőfok* (ang.) 6. Pannanha’ma: Farkasok ideje (mexikói) r. t»ap. vörös grófnő T—II. (m) 7. Fal­­ka: A sHow.fimc. övezet («z› r. Som­on. Szabadság* A fm nélküli lovas (.›z?) a. m­5. (USA) ff?. Sonron Petöf:: Ara­nyoská»v>* R •A jölöti filmek kor­ban ár'-'--ot- • sorváltoztatás jogát fenn­tar­t­­i! KISALFÖLD. Az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottsága és a Győr-Sopron megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: PUSKÁS CSABA. Címünk: Győr, Tanácsköztársaság útja 51. II. emelet. Levél­címünk: Győr, Pf.­ 28. 9002. A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonszáma: 15-544 Főszerkesztő és -helyettes: 13-042. Szerkesztés: 12-475. Ügyeletes riporter: 15544. Éjszakai szer­kesztés: 17-822. Győr város távolsági hívószáma: 96. Soproni szerkesztőség: Sopron, Előkapu 1 1. 9400 Telefon: 12-266. Sopron város távolsági hívószáma: 99. Kiadja a Győr megyei Lapkiadó Vállalat, Győr. Felelős kiadó: SZABÓ KÁLMÁN, a vállalat igazgatója. Igazgató és főkönyvelő: 12-142. Hirdetésfelvétel: 16-313. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő posta­­hivataloknál és kézbesítőknél. Az előfizetési díj :egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,— Ft, fél évre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kéziratot, illusztrációt nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készítette a SZÉCHÉNYI NYOMDA, Győr, Kálvária út 1-3. Pf.: 126. 9002. Telefon: 17­ 822. Felelős nyomdavezető: NAGY IVÁN igazgató. Index: 25-060 - HU ISSN 0133-1507

Next